Kikötő - Tenger és szigetek
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 31 (601. - 620. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
![>Féllábú Jorrih [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/3154_ember_ferfi.jpg)
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1915-1934
620. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2014-10-16 13:23:52
Üzenet elküldve: 2014-10-16 13:23:52
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 330
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 330
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
// Hajótöröttek //
*A dögöt nem igazán hatja meg, mikor Vasmarkú mellkasba vágja, sőt, még inkább felhergelődik, s erősebben kezdi ütni a férfit. Ellenben a finom kis gyomortartalom már annál inkább meglepi, mire abba is hagyja pár pillanatra a csapkolódást, s értetlenül néz maga elé. Ez pedig elegendő ahhoz, hogy a kalóz egy remekül célzott szúrással átküldje a másvilágra a lényt. Ahhoz, hogy felmenjen a dombon, most talán nem kell túl sok erőfeszítés, hiszen alant, tőle nem messze megjelenik egy újabb büdös dög, aki a férfi felé veszi az irányt. Ha ő felmászik a dombon, akkor a Pattanás még egy kicsit erőlködik, hogy utána másszon, ám hamar megunja, s inkább visszamegy tovább csócsálni a nyulat, amit nemrég fogott. A domb tetejéről két ösvény fut, az egyiknél észre lehet venni egy újabb teremtményt, a másik viszont tisztának tűnik, s pontosan ez az ösvény vezetheti el Vasmarkút a Kapitányhoz, akit meg is pillanthat, ha ezt az ösvényt választja. Minden igazából rajta múlik, tehát az, hogy fel tud-e kapaszkodni a dombon, illetve hogy meg akarja-e ölni azt a férget, aki odafent az ösvényen van.
Ennek a másik végében a csodálatos hölgyemény is tesz pár lépést a Kapitány felé, ám ő kissé félénkebben, hiszen furán is nézne ki, ha egy ilyen tünemény rögtön az első percben már egy kétes alak karjaiba ugrana.*
- Jaj, hát Ön is? Ó, ezt szomorú hallani... Mi a testvéreimmel kerültünk egy viharba sajnos. Pontosabban, nem a vérszerinti testvéreim, csak pár lánnyal már gyermekkorunk óta ismerjük egymást, s nagyon jó barátunk vagyunk, szinte elválaszthatatlanok. Mintha csak nővérek lennénk... Együtt járjuk a világot, kalandozunk, utazunk... S most ez a vihar... *elmorzsol egy könnycseppet* Szerencsére mindenki túlélte közülünk, hiszen a hajónkat a parttól nem messze érte utol a vihar, és mielőtt magába szívott volna minket a tenger, sikerült kiúsznunk.
*Mikor a kapitány arról kérdezősködik, hogy mikor történt a hajótörés, ebben a pillanatban veheti őket észre Vasmarkú - már ha ebbe az irányba jött.*
- Még a tegnapi napon. Nem tudom igazából, hogy mit csináljunk... Nincs meg nekünk a tehetségünk ahhoz, hogy egy ilyen hosszú útra hajót építsünk, s hogy elhagyhassuk a szigetet! Most éppen élelmet keresünk, és tudja... Nagyon örülök, hogy belefutottam Önbe! Olyan magányos érzésem volt ez idáig...
*A szomorúság vegyülve a bájjal még egy ferde hajlamú férfiból is elővarázsolná a vonzódást!*
*A dögöt nem igazán hatja meg, mikor Vasmarkú mellkasba vágja, sőt, még inkább felhergelődik, s erősebben kezdi ütni a férfit. Ellenben a finom kis gyomortartalom már annál inkább meglepi, mire abba is hagyja pár pillanatra a csapkolódást, s értetlenül néz maga elé. Ez pedig elegendő ahhoz, hogy a kalóz egy remekül célzott szúrással átküldje a másvilágra a lényt. Ahhoz, hogy felmenjen a dombon, most talán nem kell túl sok erőfeszítés, hiszen alant, tőle nem messze megjelenik egy újabb büdös dög, aki a férfi felé veszi az irányt. Ha ő felmászik a dombon, akkor a Pattanás még egy kicsit erőlködik, hogy utána másszon, ám hamar megunja, s inkább visszamegy tovább csócsálni a nyulat, amit nemrég fogott. A domb tetejéről két ösvény fut, az egyiknél észre lehet venni egy újabb teremtményt, a másik viszont tisztának tűnik, s pontosan ez az ösvény vezetheti el Vasmarkút a Kapitányhoz, akit meg is pillanthat, ha ezt az ösvényt választja. Minden igazából rajta múlik, tehát az, hogy fel tud-e kapaszkodni a dombon, illetve hogy meg akarja-e ölni azt a férget, aki odafent az ösvényen van.
Ennek a másik végében a csodálatos hölgyemény is tesz pár lépést a Kapitány felé, ám ő kissé félénkebben, hiszen furán is nézne ki, ha egy ilyen tünemény rögtön az első percben már egy kétes alak karjaiba ugrana.*
- Jaj, hát Ön is? Ó, ezt szomorú hallani... Mi a testvéreimmel kerültünk egy viharba sajnos. Pontosabban, nem a vérszerinti testvéreim, csak pár lánnyal már gyermekkorunk óta ismerjük egymást, s nagyon jó barátunk vagyunk, szinte elválaszthatatlanok. Mintha csak nővérek lennénk... Együtt járjuk a világot, kalandozunk, utazunk... S most ez a vihar... *elmorzsol egy könnycseppet* Szerencsére mindenki túlélte közülünk, hiszen a hajónkat a parttól nem messze érte utol a vihar, és mielőtt magába szívott volna minket a tenger, sikerült kiúsznunk.
*Mikor a kapitány arról kérdezősködik, hogy mikor történt a hajótörés, ebben a pillanatban veheti őket észre Vasmarkú - már ha ebbe az irányba jött.*
- Még a tegnapi napon. Nem tudom igazából, hogy mit csináljunk... Nincs meg nekünk a tehetségünk ahhoz, hogy egy ilyen hosszú útra hajót építsünk, s hogy elhagyhassuk a szigetet! Most éppen élelmet keresünk, és tudja... Nagyon örülök, hogy belefutottam Önbe! Olyan magányos érzésem volt ez idáig...
*A szomorúság vegyülve a bájjal még egy ferde hajlamú férfiból is elővarázsolná a vonzódást!*
619. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2014-10-13 18:44:36
Üzenet elküldve: 2014-10-13 18:44:36
ÚJ
![>Féllábú Jorrih [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/3154_ember_ferfi.jpg)
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//Hajótöröttek//
* Egy pár perce újra elkezdte keresni Vasmarkút, de egyelőre nem jön össze neki. Túl távol vannak egymástól. Talán ha... de nincsen ha, így a kapitány nem is tudja elképzelni, hogy mi lehet a másikkal.
~ Vagy talált még egy üveg rumot és most valahol részegen fetreng, vagy bajban van. ~ Gondolja magában, s megrázza fejét. *
- Remélem előbbi. * Azzal kardját a földbe szúrja és köröket kezd el rajzolni bele. Mikor ezt megunja kardját elrakja, s nyújtózik egyet. ~ Meg kell találni. ~ Kardját ismét előrerántja, hogy az segítsen neki a közlekedésben, s épp indulna, amikor megpillantja a szépséget. Gondolatait és ép eszét, nameg az erdőkben élő emberevő nőkről szóló részeges meséket félreteszi, s lassan elkezd közelíteni a lány felé, mintha csak egy állat felé közelítene, és nem akarja, hogy az elfusson. *
- Érdekes egybeesés, hogy a mi hajónknak is pont ezt a sorsot szánta a sors. * Mondja egyre közelítve a lányhoz. *
- De tudomásom szerint csak ketten, vagy hárman maradtunk meg. ~ Bár lehet, hogy már csak én vagyok. ~ * Teszi hozzá és elnéz abba az irányba, amerre Vasmarkút gondolja, de hamar vissza is fordul a lányhoz, mivel igen nehezen tudja csak levenni róla tekintetét.
~ Gyerünk már kapitány! Ez csak egy nő... Ez egy nő... De ott van Vasmarlú is valahol! ~ Vitatkozik magával és egészen közel próbál lépni a lányhoz. *
- Mesélj, mikor történt a hajótörés, csak te maradtál életben?
* Egy pár perce újra elkezdte keresni Vasmarkút, de egyelőre nem jön össze neki. Túl távol vannak egymástól. Talán ha... de nincsen ha, így a kapitány nem is tudja elképzelni, hogy mi lehet a másikkal.
~ Vagy talált még egy üveg rumot és most valahol részegen fetreng, vagy bajban van. ~ Gondolja magában, s megrázza fejét. *
- Remélem előbbi. * Azzal kardját a földbe szúrja és köröket kezd el rajzolni bele. Mikor ezt megunja kardját elrakja, s nyújtózik egyet. ~ Meg kell találni. ~ Kardját ismét előrerántja, hogy az segítsen neki a közlekedésben, s épp indulna, amikor megpillantja a szépséget. Gondolatait és ép eszét, nameg az erdőkben élő emberevő nőkről szóló részeges meséket félreteszi, s lassan elkezd közelíteni a lány felé, mintha csak egy állat felé közelítene, és nem akarja, hogy az elfusson. *
- Érdekes egybeesés, hogy a mi hajónknak is pont ezt a sorsot szánta a sors. * Mondja egyre közelítve a lányhoz. *
- De tudomásom szerint csak ketten, vagy hárman maradtunk meg. ~ Bár lehet, hogy már csak én vagyok. ~ * Teszi hozzá és elnéz abba az irányba, amerre Vasmarkút gondolja, de hamar vissza is fordul a lányhoz, mivel igen nehezen tudja csak levenni róla tekintetét.
~ Gyerünk már kapitány! Ez csak egy nő... Ez egy nő... De ott van Vasmarlú is valahol! ~ Vitatkozik magával és egészen közel próbál lépni a lányhoz. *
- Mesélj, mikor történt a hajótörés, csak te maradtál életben?
618. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2014-10-12 17:03:59
Üzenet elküldve: 2014-10-12 17:03:59
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
//Hajótöröttek//
*Az eset egyre inkább emlékezteti kamaszkorára, mikor a csumpis arcát egyetlen lenge mozdulattal hatva felé szakasztották, a genny pedig mindenfelé ömlött; csak az nem volt ilyen rohadt büdös.*
-A ruhám te vadbarom!
*Kiáltja, miközben a mellkasát püföli a rém. Nem volt egy százaranyas darab, de azért jobb, mintha ádámkosztümben lenne. Sajnos viszont, amíg ki nem mossa, abban kell lennie. Ha túléli.
Először mellkasba vágja a rémet, afféle bosszúból, a genny pedig arcára fröcsköl. Undorodva felszisszen, és érzi, hogy a gyomortatalma egyre feljebb szökik, mígnem telibe okádja a Pattanást! Ha az meglepődik, akkor kihasználja az alkalmat, és egy határozott döféssel a szív feltételezhető helyére szúrja szablyáját.*
-Rohadj meg!
*Köpi le a rémet, majd megpróbál felkaptatni a dombon, ahonnan lezuhant.*
*Az eset egyre inkább emlékezteti kamaszkorára, mikor a csumpis arcát egyetlen lenge mozdulattal hatva felé szakasztották, a genny pedig mindenfelé ömlött; csak az nem volt ilyen rohadt büdös.*
-A ruhám te vadbarom!
*Kiáltja, miközben a mellkasát püföli a rém. Nem volt egy százaranyas darab, de azért jobb, mintha ádámkosztümben lenne. Sajnos viszont, amíg ki nem mossa, abban kell lennie. Ha túléli.
Először mellkasba vágja a rémet, afféle bosszúból, a genny pedig arcára fröcsköl. Undorodva felszisszen, és érzi, hogy a gyomortatalma egyre feljebb szökik, mígnem telibe okádja a Pattanást! Ha az meglepődik, akkor kihasználja az alkalmat, és egy határozott döféssel a szív feltételezhető helyére szúrja szablyáját.*
-Rohadj meg!
*Köpi le a rémet, majd megpróbál felkaptatni a dombon, ahonnan lezuhant.*
617. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2014-10-10 21:40:00
Üzenet elküldve: 2014-10-10 21:40:00
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 330
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 330
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
// Hajótöröttek //
// A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz //
// Vasmarkú //
*A helyzet nem túl rózsás, hiszen alig egy nap leforgása alatt már a második gennyes döggel akadnak össze szerencsétlen hajótöröttek. Ráadásul most csak az egyik, ami még inkább csökkenti az esélyeit. Még szerencse, hogy a lény egyik szemét sikerült kiszúrni, bár az már nem túl vidám, hogy az onnan csorgó lé ismét csak olyan büdös, mintha egy hatalmas dögkútban fürdene a Vasmarkú. Erre viszont bedühödik a dög, s ingerülten ugrik neki a kalóznak, mit sem törődve annak kardjával! Ahogy ugrik, a penge felvág pár gennyes csomót, s ami onnan folyik, hát... Minden bizonnyal ismerős lehet hősünknek már, hiszen találkozhatott hasonlóval a fa tetején is. Egyszóval, a lény leteríti a földre Vasmarkút, ezzel összekenve az egész ruháját. A bűz már akkora lehet, hogy könnyen a könnye is kicsordulhat! Még az a szerencse, hogy nem fogja le a kalóz kezeit, csupán rajta ülve erősen üti mellkasát, miközben hangosan ordít és hörög. Valamit tenni kell, mégpedig minél gyorsabban, hiszen nem lehet tudni, hogy nem tanyázik-e a közelben egy másik teremtmény, aki véletlenül meghallja fajtársa kiáltásait...*
// Kapitány //
*Vasmarkú kiáltásait egyelőre elnyeli az erdő sűrűje, hiszen a két férfi eléggé messze van még egymástól ahhoz, hogy tudjanak kommunikálni. Ám a Kapitány sem marad ki a jóból... Szó szerint a jóból, hiszen a háta mögül egy bársonyos, csodálatos női hang szólal fel.*
- Elnézést! Tudna nekem segíteni? Elvitte a hajónkat a vihar...
*Igen szokatlan látvány tárulhat a Féllábú elé, hiszen a hölgy, aki előtte áll, mintha a legcsodálatosabb tündérmeséből lépett volna ki, mintha ezernyi férfi álma öltött volna testet. Ében haját gyengéden ringatja a szél, tengerkék szemei csábítóan pislognak, dús keblét s tökéletes alakját pedig szinte alig takarja valami, csupán egy lenge, kék selyem szövet, mely ennél átlátszóbb nem is lehetne! A hölgyemény közelebb lép a Kapitányhoz, s csodaszép mosolyát villantja rá, miközben arcára amolyan "elveszett kislány" ábrázatot ölt, melyet még pár kósza könnyel is feldob.*
// A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz //
// Vasmarkú //
*A helyzet nem túl rózsás, hiszen alig egy nap leforgása alatt már a második gennyes döggel akadnak össze szerencsétlen hajótöröttek. Ráadásul most csak az egyik, ami még inkább csökkenti az esélyeit. Még szerencse, hogy a lény egyik szemét sikerült kiszúrni, bár az már nem túl vidám, hogy az onnan csorgó lé ismét csak olyan büdös, mintha egy hatalmas dögkútban fürdene a Vasmarkú. Erre viszont bedühödik a dög, s ingerülten ugrik neki a kalóznak, mit sem törődve annak kardjával! Ahogy ugrik, a penge felvág pár gennyes csomót, s ami onnan folyik, hát... Minden bizonnyal ismerős lehet hősünknek már, hiszen találkozhatott hasonlóval a fa tetején is. Egyszóval, a lény leteríti a földre Vasmarkút, ezzel összekenve az egész ruháját. A bűz már akkora lehet, hogy könnyen a könnye is kicsordulhat! Még az a szerencse, hogy nem fogja le a kalóz kezeit, csupán rajta ülve erősen üti mellkasát, miközben hangosan ordít és hörög. Valamit tenni kell, mégpedig minél gyorsabban, hiszen nem lehet tudni, hogy nem tanyázik-e a közelben egy másik teremtmény, aki véletlenül meghallja fajtársa kiáltásait...*
// Kapitány //
*Vasmarkú kiáltásait egyelőre elnyeli az erdő sűrűje, hiszen a két férfi eléggé messze van még egymástól ahhoz, hogy tudjanak kommunikálni. Ám a Kapitány sem marad ki a jóból... Szó szerint a jóból, hiszen a háta mögül egy bársonyos, csodálatos női hang szólal fel.*
- Elnézést! Tudna nekem segíteni? Elvitte a hajónkat a vihar...
*Igen szokatlan látvány tárulhat a Féllábú elé, hiszen a hölgy, aki előtte áll, mintha a legcsodálatosabb tündérmeséből lépett volna ki, mintha ezernyi férfi álma öltött volna testet. Ében haját gyengéden ringatja a szél, tengerkék szemei csábítóan pislognak, dús keblét s tökéletes alakját pedig szinte alig takarja valami, csupán egy lenge, kék selyem szövet, mely ennél átlátszóbb nem is lehetne! A hölgyemény közelebb lép a Kapitányhoz, s csodaszép mosolyát villantja rá, miközben arcára amolyan "elveszett kislány" ábrázatot ölt, melyet még pár kósza könnyel is feldob.*
616. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2014-10-09 17:26:32
Üzenet elküldve: 2014-10-09 17:26:32
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
//Hajótöröttek//
*Mikor az utolsó kiáltás is elül a sziget csendjében, s már csak a majmok, esetleg a Pattanások vihogása hallatszik, ájulása után egy bő másfél órával nyitja ki szemét.
Első dolga, hogy feltápászkodjon, és tarkóját végigsimítsa, vérnyom után kutatva, de szerencsére olyan nincs, csak egy enyhe agyrázkódás.*
-Hehe, puhányok vagytok, Vasmarkú Trigort nem öli meg egy fa!
*De ami a többi fa mögött lapul, az lehet, hogy megölheti. Egy Pattanás lakmározik egy kisebb szarvasféle lényből, és eddig látszólag nem érdekelte az ájult ember. Most, hogy élénkebb, viszont nagyobb érdeklődést mutat iránta. Véres szájjal közelít feléje, hörögve és nyöszörögve, Szerencsétlen Trigor pedig lóhalálában előrántja kardját, közben pedig üvöltözik:*
-Pie! Pie! Kapitány! Itt egy szemét gennyes rém! A domb aljában vagyok! Segíts!
*Majd elhalkul, mivel a szörny közelebb jutott. Nem valami nagy kardforgató, csuklóból hadonászik a karddal, még csak testsúlyát sem adja hozzá, de legalább sikerül belevágni a Pattanás bal szemébe, aki ettől hörögve mordul fel, s mint a visszhang, utána még több száz hörgés.
Itt egy jó ezres populáció él, az már biztos!*
*Mikor az utolsó kiáltás is elül a sziget csendjében, s már csak a majmok, esetleg a Pattanások vihogása hallatszik, ájulása után egy bő másfél órával nyitja ki szemét.
Első dolga, hogy feltápászkodjon, és tarkóját végigsimítsa, vérnyom után kutatva, de szerencsére olyan nincs, csak egy enyhe agyrázkódás.*
-Hehe, puhányok vagytok, Vasmarkú Trigort nem öli meg egy fa!
*De ami a többi fa mögött lapul, az lehet, hogy megölheti. Egy Pattanás lakmározik egy kisebb szarvasféle lényből, és eddig látszólag nem érdekelte az ájult ember. Most, hogy élénkebb, viszont nagyobb érdeklődést mutat iránta. Véres szájjal közelít feléje, hörögve és nyöszörögve, Szerencsétlen Trigor pedig lóhalálában előrántja kardját, közben pedig üvöltözik:*
-Pie! Pie! Kapitány! Itt egy szemét gennyes rém! A domb aljában vagyok! Segíts!
*Majd elhalkul, mivel a szörny közelebb jutott. Nem valami nagy kardforgató, csuklóból hadonászik a karddal, még csak testsúlyát sem adja hozzá, de legalább sikerül belevágni a Pattanás bal szemébe, aki ettől hörögve mordul fel, s mint a visszhang, utána még több száz hörgés.
Itt egy jó ezres populáció él, az már biztos!*
615. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2014-10-02 17:54:58
Üzenet elküldve: 2014-10-02 17:54:58
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//Hajótöröttek//
* Mivel a törpe nem követi nem is nagyon zavartatja magát, biztos talált valamit, legalábbis reméli a kapitány, hogy nem eltévedett. Viszont ő rohanva indul a hang irányába, ahonnan Vasmarkút hallotta szólni az imént. Aztán egy halkabb "pie"-vel végződik a sor. Nem hall többet. ~ Aztarohadt, ez nem szórakozott! ~ Gondolja, majd keresni kezdi a sűrű aljnövényzetben társát. Ez persze nehezebb feladat lesz, mint gondolná, - bár tudja, hogy nehéz dolga van, hisz nincs több útmutató - de még nem is jó helyen keresi a kormányost. *
- Hahó! Pie! Pie! Vasmarkú hol vagy ecsém?! *Kiáltozik bele az erdőbe, hátha választ kap. De nem fog, mivel a kormányos már rég ájultan hever egy fa alatt. Persze ettől még nem tudhat róla Jorrih. *
- Pie! Merre vagy? * Talán nem a legjobb ötlet kiáltozni az ismeretlen erdőben, hiszen ki tudja, melyik bokorban les rá egy jaguár? Minden olyannak ellentmond most a kapitány, amire az esze vezérelné, helyette érzéseire hagyatkozva vágja kardjával az aljnövényzetet. *
- Pie! Pie... Pie... *Halkul egyre inkább hangja, majd végül már csak magában mondja a jelzést, aminek nem nagy hasznát veheti. *
- Borin! Te merre vagy Törp úr?! * Kérdi kiáltozva, miközben hátra-hátratekint, hátha felfedezi legalább a törpét. De nem érkezik válasz, s egyre inkább kezd kétségbe esni a kapitány. ~ Mi a fene folyik itt? ~ Továbbra is hevesen vágja a hatalmas leveleket, sűrű bozótokat, érdekes virágokat, liánokat, meg mindent, ami csak az útjába kerül. Vasmarkút pedig nem találja, akárhogy is keresi... Legfeljebb egy óra hosszáig keresi, majd leül egy fa mellé pihenni, hiszen most már igen mélyre került az erdőben, s nem tudja merre van a szállás. *
~ Pie... pie... pie... Merre vagy barátom? ~
* Mivel a törpe nem követi nem is nagyon zavartatja magát, biztos talált valamit, legalábbis reméli a kapitány, hogy nem eltévedett. Viszont ő rohanva indul a hang irányába, ahonnan Vasmarkút hallotta szólni az imént. Aztán egy halkabb "pie"-vel végződik a sor. Nem hall többet. ~ Aztarohadt, ez nem szórakozott! ~ Gondolja, majd keresni kezdi a sűrű aljnövényzetben társát. Ez persze nehezebb feladat lesz, mint gondolná, - bár tudja, hogy nehéz dolga van, hisz nincs több útmutató - de még nem is jó helyen keresi a kormányost. *
- Hahó! Pie! Pie! Vasmarkú hol vagy ecsém?! *Kiáltozik bele az erdőbe, hátha választ kap. De nem fog, mivel a kormányos már rég ájultan hever egy fa alatt. Persze ettől még nem tudhat róla Jorrih. *
- Pie! Merre vagy? * Talán nem a legjobb ötlet kiáltozni az ismeretlen erdőben, hiszen ki tudja, melyik bokorban les rá egy jaguár? Minden olyannak ellentmond most a kapitány, amire az esze vezérelné, helyette érzéseire hagyatkozva vágja kardjával az aljnövényzetet. *
- Pie! Pie... Pie... *Halkul egyre inkább hangja, majd végül már csak magában mondja a jelzést, aminek nem nagy hasznát veheti. *
- Borin! Te merre vagy Törp úr?! * Kérdi kiáltozva, miközben hátra-hátratekint, hátha felfedezi legalább a törpét. De nem érkezik válasz, s egyre inkább kezd kétségbe esni a kapitány. ~ Mi a fene folyik itt? ~ Továbbra is hevesen vágja a hatalmas leveleket, sűrű bozótokat, érdekes virágokat, liánokat, meg mindent, ami csak az útjába kerül. Vasmarkút pedig nem találja, akárhogy is keresi... Legfeljebb egy óra hosszáig keresi, majd leül egy fa mellé pihenni, hiszen most már igen mélyre került az erdőben, s nem tudja merre van a szállás. *
~ Pie... pie... pie... Merre vagy barátom? ~
614. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2014-09-28 13:25:01
Üzenet elküldve: 2014-09-28 13:25:01
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 294
OOC üzenetek: 69
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 294
OOC üzenetek: 69
Játékstílus: Szelíd
//Túlélőtúra-Zárás//
* Ahogy a tündérke közeledik a vízhez, valami kiemelkedik belőle. Döbbenten figyeli a mumosforma lényt. S egy másodperc múlva már riadtan kiállt fel, rohan el onnan. A lény már támadja is meg őt, de ebben a pillanatban valami köré, s a sötételf köré tekeredik, majd minden elsötétül. Egy csónakban ébred. Ha Erf felébredt, akkor nyugodtan sóhajt egyet, ha viszont nem, akkor ellenőrzi, hogy lélegzik e. Szerencsére nincs komoly baja. Furcsa, hogy hogyan jutottak el idáig, a part ugyanis már elég messze van. Mivel Mordachék nincsnek sehol, ezért a lány úgy érzi, hogy ez az indulás ideje. Elkezd evezni, s próbálja Erfet is erre buzdítani, ha már ébren van. Egyre inkább biztos abban, hogy a fiúk sok dolgot megtudtak. De vajon hol járnak most? Annyi kérdése lenne.*
~ Vajoni mi történt?~
* Ahogy visszaemlékszik a szörnyetegre, kirázza a hideg.*
~ Rémes.~
* Ennek a kirándulásnak most itt vége. Annyira rájött, hogy a szigeten valami átok vagy varázslat ül, s ha egyszer összetálkozik még Mordokhaival vagy Mordachal, akkor meg fogja tudakolni, hogy mi is volt ez az egész pontosan.*
~ A halálfej a térképen nem volt véletlen...~
* Talán most Effel is elválnak útjaik egy időre. Sok dolog megváltozott ez alatt a viszonylag rövid idő alatt.*
- Erf, én most azthiszem, hogy nem tartok veled tovább. De még biztosan találkozunk. Vannak dolgok, amiket egyedül kell csinálnom, s talán te is így vagy vele. Ha arról lesz szó, akkor biztosan megtaláljuk majd egymást, elvégre mindketten a templomban tanulunk majd, ha másnem, akkor az ottani tanítók útbaigazítanak majd minket, hogy merre keressük egymást.
* Megveregti a lány vállát.*
- Örülök, hogy megismertlek, köszönök mindent.
* Majd kiszáll a kikötőben, s elindul lováért.*
* Ahogy a tündérke közeledik a vízhez, valami kiemelkedik belőle. Döbbenten figyeli a mumosforma lényt. S egy másodperc múlva már riadtan kiállt fel, rohan el onnan. A lény már támadja is meg őt, de ebben a pillanatban valami köré, s a sötételf köré tekeredik, majd minden elsötétül. Egy csónakban ébred. Ha Erf felébredt, akkor nyugodtan sóhajt egyet, ha viszont nem, akkor ellenőrzi, hogy lélegzik e. Szerencsére nincs komoly baja. Furcsa, hogy hogyan jutottak el idáig, a part ugyanis már elég messze van. Mivel Mordachék nincsnek sehol, ezért a lány úgy érzi, hogy ez az indulás ideje. Elkezd evezni, s próbálja Erfet is erre buzdítani, ha már ébren van. Egyre inkább biztos abban, hogy a fiúk sok dolgot megtudtak. De vajon hol járnak most? Annyi kérdése lenne.*
~ Vajoni mi történt?~
* Ahogy visszaemlékszik a szörnyetegre, kirázza a hideg.*
~ Rémes.~
* Ennek a kirándulásnak most itt vége. Annyira rájött, hogy a szigeten valami átok vagy varázslat ül, s ha egyszer összetálkozik még Mordokhaival vagy Mordachal, akkor meg fogja tudakolni, hogy mi is volt ez az egész pontosan.*
~ A halálfej a térképen nem volt véletlen...~
* Talán most Effel is elválnak útjaik egy időre. Sok dolog megváltozott ez alatt a viszonylag rövid idő alatt.*
- Erf, én most azthiszem, hogy nem tartok veled tovább. De még biztosan találkozunk. Vannak dolgok, amiket egyedül kell csinálnom, s talán te is így vagy vele. Ha arról lesz szó, akkor biztosan megtaláljuk majd egymást, elvégre mindketten a templomban tanulunk majd, ha másnem, akkor az ottani tanítók útbaigazítanak majd minket, hogy merre keressük egymást.
* Megveregti a lány vállát.*
- Örülök, hogy megismertlek, köszönök mindent.
* Majd kiszáll a kikötőben, s elindul lováért.*
613. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2014-09-28 11:24:00
Üzenet elküldve: 2014-09-28 11:24:00
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 225
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 225
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Vakmerő
//Túlélőtúra - Zárás//
*Mordokhai a kellőképp meredek ösvényen küzdi magát felfelé több-kevesebb sikerrel, amikor is megjelenik előtte a lény, ami az imént kitessékelte őt a barlangból. Gyorsan le is bukna, ám akkor észreveszi annak hátán a Vöröst. Ezután már gondolkodni sincs ideje, mert pár másodperc múlva a szárnyas akármi felkapja őt a levegőbe és a part felé repíti.
A hóhajú azonnal el is határozza, hogy amint lesz rá alkalma, kérdőre vonja erről az egészről Mordachot.
A kezdeti émelygés gyorsan elmúlik, a helyét átveszi a csodálat és némi iszonyat. Nem szeretné, ha le lenne ejtve, az egészségének kétségkívül nem használna.
Nemsokára meghallja a Vörös ordítását, aztán meglátja, hogy miért is kiabál a társa. Éppen ő is intézne néhány figyelmeztető szót a két hölgyeménynek, amikor azokat valamiféle növények berántják a föld alá.
Pár perc és a két vándor ismét a barlangban van. Ami Mordokhait illeti, ő annyira nem sajnálja, hogy menniük kell. Jó kis túra volt ez, de túl sok élményt zúdított rájuk egyszerre.
A hóhajú kiszáll a csónakból, amikor túl nehéznek bizonyulnak. A Vörös kiáltására csak biccent, bár ezt az öregen kívül már nem láthatja senki. A lény viszonylag gyorsan visszaér, ekkor a vándor beszáll az újonnan alkotott járműbe és int az öregnek.*
- A mihamarabbi viszontlátásra! Egyszer talán én is visszatérek. Addig pedig óvja az erre tévedőket!
*A szárnyas valami elkezdi húzni a csónakot, Mordokhai pedig erősen kapaszkodik. Amikor kiérnek a vízre, a vándor valahogy biztos benne, hogy ez valóban egy örök élmény marad számára. Szerencsére nem fordul ki, bár helyenként igazán kevés hiányzik hozzá. Hátradől a járműben és a holdas éjszakát figyeli.*
~Milyen kár, hogy életveszélyes a hely. Sokat ront az összképen.~
*Nemsokára megállnak, innentől kezdve magának kell tovább mennie. Mosolyogva biccent egyet az erős, minden bizonnyal mágia által alkotott "állatnak". Majd megragadja az evezőket és többé-kevésbé nyugalmas tempóban a partra juttatja magát. Ott kiköti a csónakot, az evezőt benne hagyja és leül.
Fogalma sincs róla merre is kéne mennie most, hogy ennek vége van. Eddig adott volt a célja. Miután kijutott abból a kastélyból, megkereste Mordachot, vele pedig beváltották az elképzeléseiket és megcsinálták ezt a túrát. De hogyan tovább?*
*Mordokhai a kellőképp meredek ösvényen küzdi magát felfelé több-kevesebb sikerrel, amikor is megjelenik előtte a lény, ami az imént kitessékelte őt a barlangból. Gyorsan le is bukna, ám akkor észreveszi annak hátán a Vöröst. Ezután már gondolkodni sincs ideje, mert pár másodperc múlva a szárnyas akármi felkapja őt a levegőbe és a part felé repíti.
A hóhajú azonnal el is határozza, hogy amint lesz rá alkalma, kérdőre vonja erről az egészről Mordachot.
A kezdeti émelygés gyorsan elmúlik, a helyét átveszi a csodálat és némi iszonyat. Nem szeretné, ha le lenne ejtve, az egészségének kétségkívül nem használna.
Nemsokára meghallja a Vörös ordítását, aztán meglátja, hogy miért is kiabál a társa. Éppen ő is intézne néhány figyelmeztető szót a két hölgyeménynek, amikor azokat valamiféle növények berántják a föld alá.
Pár perc és a két vándor ismét a barlangban van. Ami Mordokhait illeti, ő annyira nem sajnálja, hogy menniük kell. Jó kis túra volt ez, de túl sok élményt zúdított rájuk egyszerre.
A hóhajú kiszáll a csónakból, amikor túl nehéznek bizonyulnak. A Vörös kiáltására csak biccent, bár ezt az öregen kívül már nem láthatja senki. A lény viszonylag gyorsan visszaér, ekkor a vándor beszáll az újonnan alkotott járműbe és int az öregnek.*
- A mihamarabbi viszontlátásra! Egyszer talán én is visszatérek. Addig pedig óvja az erre tévedőket!
*A szárnyas valami elkezdi húzni a csónakot, Mordokhai pedig erősen kapaszkodik. Amikor kiérnek a vízre, a vándor valahogy biztos benne, hogy ez valóban egy örök élmény marad számára. Szerencsére nem fordul ki, bár helyenként igazán kevés hiányzik hozzá. Hátradől a járműben és a holdas éjszakát figyeli.*
~Milyen kár, hogy életveszélyes a hely. Sokat ront az összképen.~
*Nemsokára megállnak, innentől kezdve magának kell tovább mennie. Mosolyogva biccent egyet az erős, minden bizonnyal mágia által alkotott "állatnak". Majd megragadja az evezőket és többé-kevésbé nyugalmas tempóban a partra juttatja magát. Ott kiköti a csónakot, az evezőt benne hagyja és leül.
Fogalma sincs róla merre is kéne mennie most, hogy ennek vége van. Eddig adott volt a célja. Miután kijutott abból a kastélyból, megkereste Mordachot, vele pedig beváltották az elképzeléseiket és megcsinálták ezt a túrát. De hogyan tovább?*
612. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2014-09-26 12:02:41
Üzenet elküldve: 2014-09-26 12:02:41
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 605
OOC üzenetek: 147
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 605
OOC üzenetek: 147
Játékstílus: Szelíd
// Túlélőtúra - Zárás //
*Az öreg elég sok dologra ébreszti rá Mordachot, többek közt arra, hogy a tudás, mely a birtokában van, mekkora hatalmas is valójában. Ő maga is le tud hívni entitást, amolyan védőszellemet, viszont ez nem anyagi volt eddig sosem, hanem amolyan kísértet-féleség. Eddig igazából fel sem merült benne, hogy talán egy anyagi testbe hívhatná le esetleg. Hiszen ha jobban belegondol, ez valójában a mostani tudásával is lehetséges, hiszen ha az entitás harcol mellette, akkor képes kapcsolatot teremteni az evilági léttel, hiszen ahhoz, hogy sebezzen, hozzá kell érnie az ellenfélhez. S ha erre képes, akkor egy más anyagi test mozgatására is képes lehet... Ám ezen gondolatatit ne tudja befejezni, hiszen hamarosan az öreg visszazökkenti a valós világba, egy elég érdekes történettel, ami nagy valószínűséggel igaz is.*
- Hínárkupac?! Na, ilyet se láttam még, s ez nem jelent túl jót...
*Azzal hátára kapja a papát, s elkezd vele rohanni kifelé, ám útja nem tart túl sokáig, hiszen pillanatokon belül megjelenik előtte Kavics, a Vörös pedig már nem tud lefékezni, ennek eredményeként teljes egészében a lényre bukik! Elég szerencsétlen helyzet, hiszen nem igen járt még ilyen formában a magasban Mordach, így elhelyezkedni sem tud, csak keresztben fekve erősen kapaszkodik oldalt. Ugyanakkor ennél nagyobb élményt el sem tud képzelni... Hamarosan viszont újabb útitársuk akad, mégpedig Mordokhai személyében, akit Kavics szintén felkap.*
- Hé, Mordokhai!
*Kiáltja le neki a Vörös, s ha barátja felpillant, akkor hatalmas vigyorral elkezd neki integetni. Egy pillanatra el is felejti, hogy a két hölgyemény bajban van... Most csak a tájnak, a repülésnek, s ennek a csodálatos lénynek él! Ám az öreg szavai újra visszazökkentik, s mikor megpillantja Assáékat, nekik is ordítani kezd, hogy vegyék észre őket, bár nem tudni, hogy ez sikerül-e, hiszen pillanatokon belül kábító indák ragadják el őket, s viszik biztonságos helyre.*
- Az anyja mindenit, ez aztán nem volt semmi!
*Lelkesedik Mordach a varázslatok láttán, melyek egyre jobban pumpálják bele az adrenalint. Hát, úgy látszik, hogy a történetnek jó befejezése lesz... Sajnos már nem repülnek túl sokáig, hiszen hamarosan visszatérnek a barlangba, ahol az éjhölgy s a tündérke is épp pihen.*
- Már menni is kell? *pillant az öregre búsan a Vörös, majd beszáll a csónakba* Mindent köszönök, azt hiszem, hogy ez a sziget egy örök élmény marad! S remélem nem bánja, papa, ha egyszer majd visszalátogatok ide!
*Mondja vigyorogva, azzal kitámasztja magát oldalt, és... semmi. Értetlenül pillant hátra, ám rögtön megtudja az okát, hogy miért állnak még. Mordokhai kiszáll, s mikor épp el akarna köszönni tőle, a csónak hirtelen megindul!*
- Pár hét múlva Artheniorban!
*Kiáltja vissza társának, szavai visszacsengenek a falakon is. S újra egyedül van... A hegyről való lesiklás olyan élményekkel gazdagítja a férfit, amit eddig sosem élt át. Teljesen felszabadulva siklik, úgy érzi, hogy övé az egész világ! Néha csak egy hajszál választja el attól, hogy kiboruljon a csónakból, ám szerencsére erős szorításának köszönhetően képes megtartani magát. Mikor jönnek a hínárok, akkor Mordach is próbál segíteni azzal, hogy igyekszik leszántani a járműről a csápokat, úgy tűnik sikerrel, hiszen pillanatokon belül már maguk mögött is hagyják a dögöket. Mikor már veszélytelenül siklanak, a férfi hátradől, kezeit átnyújtja a csónakon, s ujjai végigsiklanak a víz felszínén. Arcáról képtelen levarázsolni a mosolyt, viszont nemsokára mégis eltűnik, hiszen megérkeztek. Kavics úgy tűnik, hogy nagyon siet, ám a Vörös még megenged magának egy mondatot.*
- Hé, még találkozunk!
*Kacsint a lény felé, azzal nézi, ahogy eltűnik a messzeségben, majd kezébe veszi az evezőket, s lassan a part felé kezd evezni.*
*Az öreg elég sok dologra ébreszti rá Mordachot, többek közt arra, hogy a tudás, mely a birtokában van, mekkora hatalmas is valójában. Ő maga is le tud hívni entitást, amolyan védőszellemet, viszont ez nem anyagi volt eddig sosem, hanem amolyan kísértet-féleség. Eddig igazából fel sem merült benne, hogy talán egy anyagi testbe hívhatná le esetleg. Hiszen ha jobban belegondol, ez valójában a mostani tudásával is lehetséges, hiszen ha az entitás harcol mellette, akkor képes kapcsolatot teremteni az evilági léttel, hiszen ahhoz, hogy sebezzen, hozzá kell érnie az ellenfélhez. S ha erre képes, akkor egy más anyagi test mozgatására is képes lehet... Ám ezen gondolatatit ne tudja befejezni, hiszen hamarosan az öreg visszazökkenti a valós világba, egy elég érdekes történettel, ami nagy valószínűséggel igaz is.*
- Hínárkupac?! Na, ilyet se láttam még, s ez nem jelent túl jót...
*Azzal hátára kapja a papát, s elkezd vele rohanni kifelé, ám útja nem tart túl sokáig, hiszen pillanatokon belül megjelenik előtte Kavics, a Vörös pedig már nem tud lefékezni, ennek eredményeként teljes egészében a lényre bukik! Elég szerencsétlen helyzet, hiszen nem igen járt még ilyen formában a magasban Mordach, így elhelyezkedni sem tud, csak keresztben fekve erősen kapaszkodik oldalt. Ugyanakkor ennél nagyobb élményt el sem tud képzelni... Hamarosan viszont újabb útitársuk akad, mégpedig Mordokhai személyében, akit Kavics szintén felkap.*
- Hé, Mordokhai!
*Kiáltja le neki a Vörös, s ha barátja felpillant, akkor hatalmas vigyorral elkezd neki integetni. Egy pillanatra el is felejti, hogy a két hölgyemény bajban van... Most csak a tájnak, a repülésnek, s ennek a csodálatos lénynek él! Ám az öreg szavai újra visszazökkentik, s mikor megpillantja Assáékat, nekik is ordítani kezd, hogy vegyék észre őket, bár nem tudni, hogy ez sikerül-e, hiszen pillanatokon belül kábító indák ragadják el őket, s viszik biztonságos helyre.*
- Az anyja mindenit, ez aztán nem volt semmi!
*Lelkesedik Mordach a varázslatok láttán, melyek egyre jobban pumpálják bele az adrenalint. Hát, úgy látszik, hogy a történetnek jó befejezése lesz... Sajnos már nem repülnek túl sokáig, hiszen hamarosan visszatérnek a barlangba, ahol az éjhölgy s a tündérke is épp pihen.*
- Már menni is kell? *pillant az öregre búsan a Vörös, majd beszáll a csónakba* Mindent köszönök, azt hiszem, hogy ez a sziget egy örök élmény marad! S remélem nem bánja, papa, ha egyszer majd visszalátogatok ide!
*Mondja vigyorogva, azzal kitámasztja magát oldalt, és... semmi. Értetlenül pillant hátra, ám rögtön megtudja az okát, hogy miért állnak még. Mordokhai kiszáll, s mikor épp el akarna köszönni tőle, a csónak hirtelen megindul!*
- Pár hét múlva Artheniorban!
*Kiáltja vissza társának, szavai visszacsengenek a falakon is. S újra egyedül van... A hegyről való lesiklás olyan élményekkel gazdagítja a férfit, amit eddig sosem élt át. Teljesen felszabadulva siklik, úgy érzi, hogy övé az egész világ! Néha csak egy hajszál választja el attól, hogy kiboruljon a csónakból, ám szerencsére erős szorításának köszönhetően képes megtartani magát. Mikor jönnek a hínárok, akkor Mordach is próbál segíteni azzal, hogy igyekszik leszántani a járműről a csápokat, úgy tűnik sikerrel, hiszen pillanatokon belül már maguk mögött is hagyják a dögöket. Mikor már veszélytelenül siklanak, a férfi hátradől, kezeit átnyújtja a csónakon, s ujjai végigsiklanak a víz felszínén. Arcáról képtelen levarázsolni a mosolyt, viszont nemsokára mégis eltűnik, hiszen megérkeztek. Kavics úgy tűnik, hogy nagyon siet, ám a Vörös még megenged magának egy mondatot.*
- Hé, még találkozunk!
*Kacsint a lény felé, azzal nézi, ahogy eltűnik a messzeségben, majd kezébe veszi az evezőket, s lassan a part felé kezd evezni.*
611. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2014-09-25 21:46:57
Üzenet elküldve: 2014-09-25 21:46:57
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 299
OOC üzenetek: 239
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 299
OOC üzenetek: 239
Játékstílus: Vakmerő
// Túlélőtúra - Zárás //
*Mordach kérésére az öreg megrázza a fejét.*
- Nem kell őt hívni, jönni fog, amint a másik alakot kitessékelte. És úgy tudom, ez már megtörtént, szóval hamarosan itt is lesz *majd a továbbiakra csak annyit mond* Hát nem olyan egyszerű ez. Kaviccsal szerencsém volt, az előre megalkotott testbe olyan entitás költözött, amely egyszerű lélek, és nem használ szavakat, hogy megértesse magát. Barátságos, ugyanakkor pedig szeretne engem megvédeni. Éppen, mintha egy kutya volna. De persze lehetett volna akármilyen más is. Persze szőhetünk elméleteket arról, hogy ezek a szellemek ismerik a gondolatainkat, és a vágyainkat, ezért olyan jön, amire szükségünk van, de lehet, hogy csak a véletlen dönti el. Mindenképpen azt mondhatom, hogy szerencsém volt *majd pedig Mordach kérdésére sajnos nem tud válaszolni a keserves zokogás közepette, ugyanakkor miután elmondja, miről volt szó, a dolog azonnal érthetővé válik a Vörös számára is, annak szavaira az öreg csak bólogat.*
- Igen, alighanem örül... *azzal fel is tápászkodik, majd pedig elmondja azt, ami Mordachot igencsak felzaklatja. Persze a két társ említésére az öreg is a fejéhez kap.*
- Micsoda?? *kiált* Életveszélyben vannak, talán már nem is élnek! A francba, ez a sziget nem olyan öreg, nemrég itt még tenger volt, és ezeknek a lényeknek a fészke. Alig pár száz éve valahogyan ez a kis darabka föld kiemelkedett a víz alól, az itt élő lények fészke pedig a szárazföldre került, melynek hatására a nagyjuk el is pusztult. Legalábbis az itt lévő dolgok erre engednek következtetni. Azonban sokan közülük még most élnek, hatalmas hínárkupacra hasonlít a testük, hosszú karmaik, és vörös szemeik vannak... *majd ekkor Mordach a hátára kapja, mire az öreg rávágja* Jó, de akkor te is kapaszkodj!
*Azzal füttyent, mire néhány szárnycsapás hallatszik, majd megjelenik Kavics, pontosan velük szemben, ám anélkül, hogy Mordach eszmélni tudna, vagy bármelyikük irányt váltana, Kavics közelebb megy a földhöz, hogy a Vörös elbotoljon benne, majd felreppen, és egy pillanaton belül a férfi már keresztben fekszik a kőlény hátán. Persze ha akar, elhelyezkedhet, hogy rendesen meglovagolja a lényt. A felső kijáraton repülnek ki, itt pedig éppen belebotlanak Mordakhaiba, aki mostanra küzdötte fel magát a hegyre. Kavics anélkül, hogy külön utasítást kapna, mellső lábaival felkapja a férfit, és így utaznak tovább. A partra éppen akkor érnek, amikor a hínárkupac lesújtana Assára, de hála az öreg gyors varázslatának, a föld alól valami növény indái törnek elő, teljesen betekerik a két hölgyet, és berántják őket a föld alá. Ebből ők csak annyit érzékelnek, hogy valami körbetekeri őket, majd pedig elájulnak, minden elsötétül.*
- Éppen időben... *jegyzi meg az öreg* Ez a növény valószínűleg az életüket mentette meg, noha a bódító gáz miatt, amit kibocsájt, egy darabig biztosan nem ébrednek fel. Az indák egyenesen a barlangba viszik őket, ott biztonságban lesznek, és ha magukhoz térnek, Kavics majd visszarepíti őket oda, ahonnan jöttetek. Ami titeket illet... ti most mentek *jegyzi meg vigyorogva, miközben visszarepülnek a barlangba. Nyilván az utazs módján vigyorgott annyira, mivel a barlangban rögtön a nagyterembe mennek, ahol pedig az egyik tekintélyes méretű követ az öreg fél kézzel félregurítja, és a sziklába vájt üregben egy csónak jelenik meg.*
- Van benne evező is, de egyelőre nem lesz rá szükségetek. Ezek a lények semmilyen vízi járművet nem engednek innét el, ami olyan lassan megy, int ez a csónak menne, ha csak ti ketten hajtanátok. Persze nem azért, mert gyengék vagytok, de szép nagy hajókat is süllyesztettek már el... *néhány pillanatnyi szünetet tart, majd a csónak elején lévő madzagra mutat.*
- Remélem felkészültetek egy rázós utazásra. Ha igen, szálljatok be a csónakba *még mielőtt bárki bármit mondhatna, rávágja* Igen, itt és most. Csak rajta, nem törik ez össze, én alkottam, némi mágiával. Most majd csinálhatok egy újat a hölgyeknek, meg még egyet majd az utánatok érkezőknek... na rajta! *azzal ha beszállnak, Kavics azonnal szájába kapja a kötelet, mint egy ló a gyeplőt, aztán... nem történik semmi, csak áll ott, és nem mozdul.*
- Valószínűleg túl nehezek vagytok, túl lassan haladna a csónak... Akkor még több csónakra lesz szükségem... *azzal int Mordakhainak, hogy szálljon ki* Legalább a sérülésedet is elláthatom majd *majd Mordach felé fordul* Mindent köszönök.
*Ez pedig búcsúnak, és utolsó szónak is tekinthető, mivel Kavics ebben a pillanatban megindul, és húzza maga után a csónakot is. A lény repül ugyan, de a csónak tömegéből adódóan nem emelkedik el a földtől, pusztán tekintélyes sebességgel siklik Ez bizonyára egy örök emlék lesz Mordachnak, ilyen utazáson aligha vehetett részt eddig. Kavics pedig változatlan sebességgel húzza le a csónakot a hegyről, majd ki a partra. Ugyan fáknak nem megy neki, de a Vörösnek néhol így is nagyon kell kapaszkodnia. A nap még mindig nem kelt fel, így a hold fényében kell haladjanak, ám ez talán még izgalmasabbá teszi a dolgot. Mindenesetre amint elérik a vizet, onnantól a dolog jóval simább lesz, legalább is Mordach megkönnyebbülhet, hogy nem lesz több bukkanó, meg félig a földbe ágyazódott szikla, ami miatt kis híján kirepül a csónakból. Csak a sima víztükör... Ám ez sem tart soká, hamarosan tengernyi hínárszerű csáp akaszkodik a csónakba, igyekeznek széttörni, kilyukasztani, hogy aztán hozzáférhessenek Mordachhoz, azonban ahogyan az öreg is mondta, többet bír ez az apró hajó, mint azt bárki hinné. És idejük sincs nagyon a lényeknek, hiszen Kavics nem lassít, láthatóan nagyobb erővel kell húzza a csónakot, hogy kiszakítsa a hínárok karmai közül, de ez nem jelent neki kihívást. Az üldözők pedig hamarosan leszakadnak róluk, ahogyan a sziget is távolodni kezd. Kavics pedig egészen közel húzza Mordachot a kikötőhöz, végül olyan távolságban hagyja magára az említett helytől, amit már könnyedén át tud hidalni az evezők segítségével. Ezután pedig visszaröppen, hogy amennyiben a további tutajok kézen állnak, illetve a csapat tagjai is magukhoz tértek, úgy hasonló módon őket is eljuttathassa a kikötőhöz. A következő csónakban egyedül Mordakhai fog terpeszkedni, ám a két hölgyet már egy csónakban is el fogja bírni, lévén Assa ráadásul még tündér is. És így ér véget a négyes megrázó túlélőtúrája ezen a szigeten, mely már oly' sok áldozatot követelt.*
*Mordach kérésére az öreg megrázza a fejét.*
- Nem kell őt hívni, jönni fog, amint a másik alakot kitessékelte. És úgy tudom, ez már megtörtént, szóval hamarosan itt is lesz *majd a továbbiakra csak annyit mond* Hát nem olyan egyszerű ez. Kaviccsal szerencsém volt, az előre megalkotott testbe olyan entitás költözött, amely egyszerű lélek, és nem használ szavakat, hogy megértesse magát. Barátságos, ugyanakkor pedig szeretne engem megvédeni. Éppen, mintha egy kutya volna. De persze lehetett volna akármilyen más is. Persze szőhetünk elméleteket arról, hogy ezek a szellemek ismerik a gondolatainkat, és a vágyainkat, ezért olyan jön, amire szükségünk van, de lehet, hogy csak a véletlen dönti el. Mindenképpen azt mondhatom, hogy szerencsém volt *majd pedig Mordach kérdésére sajnos nem tud válaszolni a keserves zokogás közepette, ugyanakkor miután elmondja, miről volt szó, a dolog azonnal érthetővé válik a Vörös számára is, annak szavaira az öreg csak bólogat.*
- Igen, alighanem örül... *azzal fel is tápászkodik, majd pedig elmondja azt, ami Mordachot igencsak felzaklatja. Persze a két társ említésére az öreg is a fejéhez kap.*
- Micsoda?? *kiált* Életveszélyben vannak, talán már nem is élnek! A francba, ez a sziget nem olyan öreg, nemrég itt még tenger volt, és ezeknek a lényeknek a fészke. Alig pár száz éve valahogyan ez a kis darabka föld kiemelkedett a víz alól, az itt élő lények fészke pedig a szárazföldre került, melynek hatására a nagyjuk el is pusztult. Legalábbis az itt lévő dolgok erre engednek következtetni. Azonban sokan közülük még most élnek, hatalmas hínárkupacra hasonlít a testük, hosszú karmaik, és vörös szemeik vannak... *majd ekkor Mordach a hátára kapja, mire az öreg rávágja* Jó, de akkor te is kapaszkodj!
*Azzal füttyent, mire néhány szárnycsapás hallatszik, majd megjelenik Kavics, pontosan velük szemben, ám anélkül, hogy Mordach eszmélni tudna, vagy bármelyikük irányt váltana, Kavics közelebb megy a földhöz, hogy a Vörös elbotoljon benne, majd felreppen, és egy pillanaton belül a férfi már keresztben fekszik a kőlény hátán. Persze ha akar, elhelyezkedhet, hogy rendesen meglovagolja a lényt. A felső kijáraton repülnek ki, itt pedig éppen belebotlanak Mordakhaiba, aki mostanra küzdötte fel magát a hegyre. Kavics anélkül, hogy külön utasítást kapna, mellső lábaival felkapja a férfit, és így utaznak tovább. A partra éppen akkor érnek, amikor a hínárkupac lesújtana Assára, de hála az öreg gyors varázslatának, a föld alól valami növény indái törnek elő, teljesen betekerik a két hölgyet, és berántják őket a föld alá. Ebből ők csak annyit érzékelnek, hogy valami körbetekeri őket, majd pedig elájulnak, minden elsötétül.*
- Éppen időben... *jegyzi meg az öreg* Ez a növény valószínűleg az életüket mentette meg, noha a bódító gáz miatt, amit kibocsájt, egy darabig biztosan nem ébrednek fel. Az indák egyenesen a barlangba viszik őket, ott biztonságban lesznek, és ha magukhoz térnek, Kavics majd visszarepíti őket oda, ahonnan jöttetek. Ami titeket illet... ti most mentek *jegyzi meg vigyorogva, miközben visszarepülnek a barlangba. Nyilván az utazs módján vigyorgott annyira, mivel a barlangban rögtön a nagyterembe mennek, ahol pedig az egyik tekintélyes méretű követ az öreg fél kézzel félregurítja, és a sziklába vájt üregben egy csónak jelenik meg.*
- Van benne evező is, de egyelőre nem lesz rá szükségetek. Ezek a lények semmilyen vízi járművet nem engednek innét el, ami olyan lassan megy, int ez a csónak menne, ha csak ti ketten hajtanátok. Persze nem azért, mert gyengék vagytok, de szép nagy hajókat is süllyesztettek már el... *néhány pillanatnyi szünetet tart, majd a csónak elején lévő madzagra mutat.*
- Remélem felkészültetek egy rázós utazásra. Ha igen, szálljatok be a csónakba *még mielőtt bárki bármit mondhatna, rávágja* Igen, itt és most. Csak rajta, nem törik ez össze, én alkottam, némi mágiával. Most majd csinálhatok egy újat a hölgyeknek, meg még egyet majd az utánatok érkezőknek... na rajta! *azzal ha beszállnak, Kavics azonnal szájába kapja a kötelet, mint egy ló a gyeplőt, aztán... nem történik semmi, csak áll ott, és nem mozdul.*
- Valószínűleg túl nehezek vagytok, túl lassan haladna a csónak... Akkor még több csónakra lesz szükségem... *azzal int Mordakhainak, hogy szálljon ki* Legalább a sérülésedet is elláthatom majd *majd Mordach felé fordul* Mindent köszönök.
*Ez pedig búcsúnak, és utolsó szónak is tekinthető, mivel Kavics ebben a pillanatban megindul, és húzza maga után a csónakot is. A lény repül ugyan, de a csónak tömegéből adódóan nem emelkedik el a földtől, pusztán tekintélyes sebességgel siklik Ez bizonyára egy örök emlék lesz Mordachnak, ilyen utazáson aligha vehetett részt eddig. Kavics pedig változatlan sebességgel húzza le a csónakot a hegyről, majd ki a partra. Ugyan fáknak nem megy neki, de a Vörösnek néhol így is nagyon kell kapaszkodnia. A nap még mindig nem kelt fel, így a hold fényében kell haladjanak, ám ez talán még izgalmasabbá teszi a dolgot. Mindenesetre amint elérik a vizet, onnantól a dolog jóval simább lesz, legalább is Mordach megkönnyebbülhet, hogy nem lesz több bukkanó, meg félig a földbe ágyazódott szikla, ami miatt kis híján kirepül a csónakból. Csak a sima víztükör... Ám ez sem tart soká, hamarosan tengernyi hínárszerű csáp akaszkodik a csónakba, igyekeznek széttörni, kilyukasztani, hogy aztán hozzáférhessenek Mordachhoz, azonban ahogyan az öreg is mondta, többet bír ez az apró hajó, mint azt bárki hinné. És idejük sincs nagyon a lényeknek, hiszen Kavics nem lassít, láthatóan nagyobb erővel kell húzza a csónakot, hogy kiszakítsa a hínárok karmai közül, de ez nem jelent neki kihívást. Az üldözők pedig hamarosan leszakadnak róluk, ahogyan a sziget is távolodni kezd. Kavics pedig egészen közel húzza Mordachot a kikötőhöz, végül olyan távolságban hagyja magára az említett helytől, amit már könnyedén át tud hidalni az evezők segítségével. Ezután pedig visszaröppen, hogy amennyiben a további tutajok kézen állnak, illetve a csapat tagjai is magukhoz tértek, úgy hasonló módon őket is eljuttathassa a kikötőhöz. A következő csónakban egyedül Mordakhai fog terpeszkedni, ám a két hölgyet már egy csónakban is el fogja bírni, lévén Assa ráadásul még tündér is. És így ér véget a négyes megrázó túlélőtúrája ezen a szigeten, mely már oly' sok áldozatot követelt.*
610. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2014-09-19 22:38:12
Üzenet elküldve: 2014-09-19 22:38:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 605
OOC üzenetek: 147
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 605
OOC üzenetek: 147
Játékstílus: Szelíd
// Túlélőtúra //
*Ha valaki nem érdemli meg, akkor Mordach nem bánik vele semmilyen szinten sem lekezelően, s ez abban is megnyilvánul, hogy a nála jóval kisebb egyének mellé letérdel, hogy mikor társalognak, egy szinten legyen a tekintetük. Ez az apó esetén is így történik, féltérdre ereszkedik, s úgy fejezi be mondandóját, illetve hallgatja végig az öreget.*
- Igen, amolyan harcosfejű volnék. S tényleg egy hajszálon múlott, hiszen a "kis" jószág pont úgy repült be közénk, hogy előttem elvágva a kivezető utat, s mivel nem vagyok balga, hogy a vesztembe rohanjak, így elkezdtem a sötétben rohanni! *a név s az összetétel alapján szemei még jobban felcsillannak* Kavics...? *suttogja ábrándosan* Nem lehetne, hogy esetleg, idehívná egy pillanatra? Csak szeretném megcsodálni még egyszer!
*Természetesen az alap ijedtség benne is megvolt, mint minden emberben ilyen helyzetben, ám a Vörösben, mikor megpillantotta a lényt, valami más is megfogant. A csodálat... De nem akármilyen! Ez nem egyszerű kíváncsiság, ez annál sokkal, de sokkal több. Úgy érzi, hogy bármit megtenne most jelenleg, hogy megérintse azt a teremtményt, melyhez minden bizonnyal hatalmas mágiatudás kellett. Elvégre nem egyszerű képződménynek tűnik, mely a veszély eltűnése után eggyé válik az éterrel. Mordach maga tud ilyeneket csinálni, de azok kevésbé hatásosak, mint egy hús-vér (vagy kő) lény.*
- Hát, megmondom őszintén, ha ilyenre képes leszek, mint maga, esküszöm, hogy visszajövök ide! *neveti* Ha együtt élhetek ilyen lényekkel, akkor igazából nincs is szükségem semmi külső világra. Építenék egy kunyhót egy mély erdő közepére, megidéznék jópár lényt, s tökéletes életet élnék remeteként velük. *nagyot sóhajt* Hiába a vándor lét, ez azért mégis kiváltság lehet...
*Ábrándos tekintete a messzeségbe mered, mikor átadja az apónak a tekercset. Akinek nem várt reakciója eléggé meglepi a Vöröst!*
- Hé, minden rendben? Mi történt? Talán ez a varázslat?
*Pislog rá értetlenül, párszor megpróbálja megveregetni a vállát, ám úgy látszik, hogy amaz nem igazán reagál rá, így hát megvárja, míg befejezni, inkább nem szól bele. Valami talán nagyon megérintette, vagy esetleg mikor meg tudta fejteni a jeleket, egyben a varázslatot is végrehajtotta, ami sírógörcsöt okozott? Nem tudni, ám ha sikerült letörölgetnie a könnyeit, akkor a férfi nyugodt hangon hozzá szól.*
- Segíthetek valamiben?
*A válaszokat hamarosan megkapja, s teljesen meg tudja érteni igazából az iménti sírógörcsöt. Belegondolva valóban rossz lehet, hogy semmit sem tud tenni azért, hogy szerelmét visszahozza, s elűzze életéből a hatalmas magányt, mely rátelepült. Talán egyedül nem is tudna már innen elmenni az öreg.*
- Örülök, hogy a feleségéből egy kis töredéket vissza tudtam hozni. Minden bizonnyal ő is örül most odaát, hogy elolvashatta az üzenetét.
*Mondja kedvesen mosolyogva, s elveszi azt a tekercset, melyet az öreg ládikóból kapott. Minden bizonnyal ez is egy újabb kincs, mely immár Mordach birtokát gyarapítja, s melyre mindig is büszke lesz. Ám a következő szavak hallatán a férfi szemei elkerekednek, cseppet pulzusa is felmegy.*
- Mégis mi az isten van a parton?! *kérdi aggódva, ám hamar tudatosul benne, hogy a hölgyek ott vannak* Azonnal oda kell mennünk, két társunk a parton van, akik közül nem mellesleg egyik egy kis tündér!
*Azzal nagy sebességgel elkezd rohanni a kijárat felé, ám hirtelen fejéhez kap, tesz egy kis ívet, majd visszafelé kezd szaladni az öreg felé, akihez ha elér, hirtelen felkapja őt hátára. Kis termete miatt könnyű és könnyen cipelhető... Persze ezt mind csak akkor teszi, ha nem akadályozza meg benne az apó - ha igen, akkor gyorsan elköszön tőle, ha nem, akkor elkezd vele rohanni kifelé.*
- Kapaszkodjon, papa, és hívja ide a Kavicsot! Szükségünk lesz rá, úgy érzem!
*Ekkor megfogalmazódik benne olyan gondolat is, mely szerint szívesen magával vinné vissza Lanawin területére, hiszen neki is jár a nyugodt, időskori élet, melyet nem egy ilyen veszélyes szigeten kellene eltölteni. Eleve itt az emlék is túl sok...
Kifelé menet - ha egyedül van, ha nem -, az erdei úton indul meg lefelé a lejtőn, ahol reményei szerint majd Mordokhaiba is belefut, akivel együtt visszatérhetnek a partra. A tekercs, melyet közben elrakott, egyelőre el van felejtve, hiszen most sokkal fontosabb dolguk is van.
Remélhetőleg hamar leér(nek), ahol a parthoz érve már Mordach kiáltani is kezdi Assa nevét.*
A hozzászólást Mortagroth (Moderátor) módosította, ekkor: 2014.09.19 22:55:29, a következő indokkal:
Kérésre.
*Ha valaki nem érdemli meg, akkor Mordach nem bánik vele semmilyen szinten sem lekezelően, s ez abban is megnyilvánul, hogy a nála jóval kisebb egyének mellé letérdel, hogy mikor társalognak, egy szinten legyen a tekintetük. Ez az apó esetén is így történik, féltérdre ereszkedik, s úgy fejezi be mondandóját, illetve hallgatja végig az öreget.*
- Igen, amolyan harcosfejű volnék. S tényleg egy hajszálon múlott, hiszen a "kis" jószág pont úgy repült be közénk, hogy előttem elvágva a kivezető utat, s mivel nem vagyok balga, hogy a vesztembe rohanjak, így elkezdtem a sötétben rohanni! *a név s az összetétel alapján szemei még jobban felcsillannak* Kavics...? *suttogja ábrándosan* Nem lehetne, hogy esetleg, idehívná egy pillanatra? Csak szeretném megcsodálni még egyszer!
*Természetesen az alap ijedtség benne is megvolt, mint minden emberben ilyen helyzetben, ám a Vörösben, mikor megpillantotta a lényt, valami más is megfogant. A csodálat... De nem akármilyen! Ez nem egyszerű kíváncsiság, ez annál sokkal, de sokkal több. Úgy érzi, hogy bármit megtenne most jelenleg, hogy megérintse azt a teremtményt, melyhez minden bizonnyal hatalmas mágiatudás kellett. Elvégre nem egyszerű képződménynek tűnik, mely a veszély eltűnése után eggyé válik az éterrel. Mordach maga tud ilyeneket csinálni, de azok kevésbé hatásosak, mint egy hús-vér (vagy kő) lény.*
- Hát, megmondom őszintén, ha ilyenre képes leszek, mint maga, esküszöm, hogy visszajövök ide! *neveti* Ha együtt élhetek ilyen lényekkel, akkor igazából nincs is szükségem semmi külső világra. Építenék egy kunyhót egy mély erdő közepére, megidéznék jópár lényt, s tökéletes életet élnék remeteként velük. *nagyot sóhajt* Hiába a vándor lét, ez azért mégis kiváltság lehet...
*Ábrándos tekintete a messzeségbe mered, mikor átadja az apónak a tekercset. Akinek nem várt reakciója eléggé meglepi a Vöröst!*
- Hé, minden rendben? Mi történt? Talán ez a varázslat?
*Pislog rá értetlenül, párszor megpróbálja megveregetni a vállát, ám úgy látszik, hogy amaz nem igazán reagál rá, így hát megvárja, míg befejezni, inkább nem szól bele. Valami talán nagyon megérintette, vagy esetleg mikor meg tudta fejteni a jeleket, egyben a varázslatot is végrehajtotta, ami sírógörcsöt okozott? Nem tudni, ám ha sikerült letörölgetnie a könnyeit, akkor a férfi nyugodt hangon hozzá szól.*
- Segíthetek valamiben?
*A válaszokat hamarosan megkapja, s teljesen meg tudja érteni igazából az iménti sírógörcsöt. Belegondolva valóban rossz lehet, hogy semmit sem tud tenni azért, hogy szerelmét visszahozza, s elűzze életéből a hatalmas magányt, mely rátelepült. Talán egyedül nem is tudna már innen elmenni az öreg.*
- Örülök, hogy a feleségéből egy kis töredéket vissza tudtam hozni. Minden bizonnyal ő is örül most odaát, hogy elolvashatta az üzenetét.
*Mondja kedvesen mosolyogva, s elveszi azt a tekercset, melyet az öreg ládikóból kapott. Minden bizonnyal ez is egy újabb kincs, mely immár Mordach birtokát gyarapítja, s melyre mindig is büszke lesz. Ám a következő szavak hallatán a férfi szemei elkerekednek, cseppet pulzusa is felmegy.*
- Mégis mi az isten van a parton?! *kérdi aggódva, ám hamar tudatosul benne, hogy a hölgyek ott vannak* Azonnal oda kell mennünk, két társunk a parton van, akik közül nem mellesleg egyik egy kis tündér!
*Azzal nagy sebességgel elkezd rohanni a kijárat felé, ám hirtelen fejéhez kap, tesz egy kis ívet, majd visszafelé kezd szaladni az öreg felé, akihez ha elér, hirtelen felkapja őt hátára. Kis termete miatt könnyű és könnyen cipelhető... Persze ezt mind csak akkor teszi, ha nem akadályozza meg benne az apó - ha igen, akkor gyorsan elköszön tőle, ha nem, akkor elkezd vele rohanni kifelé.*
- Kapaszkodjon, papa, és hívja ide a Kavicsot! Szükségünk lesz rá, úgy érzem!
*Ekkor megfogalmazódik benne olyan gondolat is, mely szerint szívesen magával vinné vissza Lanawin területére, hiszen neki is jár a nyugodt, időskori élet, melyet nem egy ilyen veszélyes szigeten kellene eltölteni. Eleve itt az emlék is túl sok...
Kifelé menet - ha egyedül van, ha nem -, az erdei úton indul meg lefelé a lejtőn, ahol reményei szerint majd Mordokhaiba is belefut, akivel együtt visszatérhetnek a partra. A tekercs, melyet közben elrakott, egyelőre el van felejtve, hiszen most sokkal fontosabb dolguk is van.
Remélhetőleg hamar leér(nek), ahol a parthoz érve már Mordach kiáltani is kezdi Assa nevét.*
A hozzászólást Mortagroth (Moderátor) módosította, ekkor: 2014.09.19 22:55:29, a következő indokkal:
Kérésre.
609. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2014-09-19 19:24:39
Üzenet elküldve: 2014-09-19 19:24:39
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 203
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 203
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
// Vigyázz, mit kívánsz ... //
// II. fejezet, Jöjjön, aminek jönnie kell! //
*Asiritay kérdésére nem válaszol sem a másik mélységi, sem Deron, így hát az méltán gondolhatja, hogy a mágusnak biz' nyoma veszett.
Amikor a förmedvény meglendíti a brutális fegyvert, a tolvaj azonnal hasra vágja magát. Kár, hogy feleslegesen, mert a támadás nem rájuk irányult, hanem a legénység megmaradt tagjaira. Ennek ellenére a főárboc is gyönyörűen törik derékba.*
- A rohadt...
*Morzsol néhány csavaros szitkot, majd észbe kap és az ellenség felé fordul. Kell lennie valamilyen pontjának, ahol sebezhető. Feltehetőleg pengével nem mennek sokra, de ezt is meg kell próbálni, azonban van egy olyan érzése, hogy a kis társaságból egyik tagjának sincs kedve letesztelni.
A menekülés a lehető legrosszabb lenne jelen esetben, egyrészt mert nem tudják, hogy merre van a szárazföld és merre a mesebeli sziget, másrészt pedig ki tudja, mit rejt a mélység?
Amikor valaki a mélységi mellett landol, ösztönösen arra fordítja a fejét, aztán fellélegzik, hogy kivételesen segítség érkezett.*
- De, valóban fantasztikus móka. Nem látja, hogy élvezzük?
*Villant egy gyilkos mosoly féleséget a Kapitány Úr felé, aztán nem kis megrökönyödéssel nyugtázza, hogy a varázsló, ahelyett, hogy előrukkolna valami jó kis varázslattal, inkább visít, remélhetőleg csak addig, amíg Zhrodim és a kapitány le nem akasztanak neki egy-egy pofont.*
- Ajánlom, hogy legyen valami a tarsolyodban, amivel megszabadulhatunk ettől a förmedvénytől!
// II. fejezet, Jöjjön, aminek jönnie kell! //
*Asiritay kérdésére nem válaszol sem a másik mélységi, sem Deron, így hát az méltán gondolhatja, hogy a mágusnak biz' nyoma veszett.
Amikor a förmedvény meglendíti a brutális fegyvert, a tolvaj azonnal hasra vágja magát. Kár, hogy feleslegesen, mert a támadás nem rájuk irányult, hanem a legénység megmaradt tagjaira. Ennek ellenére a főárboc is gyönyörűen törik derékba.*
- A rohadt...
*Morzsol néhány csavaros szitkot, majd észbe kap és az ellenség felé fordul. Kell lennie valamilyen pontjának, ahol sebezhető. Feltehetőleg pengével nem mennek sokra, de ezt is meg kell próbálni, azonban van egy olyan érzése, hogy a kis társaságból egyik tagjának sincs kedve letesztelni.
A menekülés a lehető legrosszabb lenne jelen esetben, egyrészt mert nem tudják, hogy merre van a szárazföld és merre a mesebeli sziget, másrészt pedig ki tudja, mit rejt a mélység?
Amikor valaki a mélységi mellett landol, ösztönösen arra fordítja a fejét, aztán fellélegzik, hogy kivételesen segítség érkezett.*
- De, valóban fantasztikus móka. Nem látja, hogy élvezzük?
*Villant egy gyilkos mosoly féleséget a Kapitány Úr felé, aztán nem kis megrökönyödéssel nyugtázza, hogy a varázsló, ahelyett, hogy előrukkolna valami jó kis varázslattal, inkább visít, remélhetőleg csak addig, amíg Zhrodim és a kapitány le nem akasztanak neki egy-egy pofont.*
- Ajánlom, hogy legyen valami a tarsolyodban, amivel megszabadulhatunk ettől a förmedvénytől!
608. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2014-09-18 23:06:23
Üzenet elküldve: 2014-09-18 23:06:23
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 299
OOC üzenetek: 239
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 299
OOC üzenetek: 239
Játékstílus: Vakmerő
// Túlélőtúra - Urak //
// Mordakhai //
*A férfi minden bizonnyal felfelé halad a hegyen, ha hű marad a tervéhez.*
// Mordach //
*Az öreg elég kicsinek tűnik Mordach mellett, ez főleg annak köszönhető, hogy a Vöröstől kiskorában mindig megette a zöldséget (vagy valami mástól, de igen csak nagyra nőtt), az öreg pedig fiatalsága teljében sem lehetett valami magas (gnómnak tűnik...) de mostanra... még kisebb.*
- A legtöbben bedőlnek... most komolyan, ha mozog a barlangban egy fal, az elijeszti a gyáva népeket... Te magad olyan harcosfejűnek tűnsz... sebaj. Ó, Kavics? Ő aranyos, csak hát az a dolga, hogy távol tartsa az idegeneket. Hogy miféle mágia... ez kérem sok mágia összessége. Pici föld, pici Hold, meg egy pici víz, bár titeket nem köpködött le vízgolyókkal, szóval azt aligha tudhatod. Na de inkább te beszélj, mi járatban?
*Végighallgatja Mordachot, és átveszi a tekercset. Nem áll neki kitekerni, amíg a férfi be nem fejezte a mondandóját.*
- Úgy, Holdmágia. Akkor hamarosan te is képes leszel majd a dolog magjára. Egy kis földmágia, hogy megfaragj egy ilyen kőtestet, de a dolog neheze azért mégiscsak az életre keltés. Na de lássuk mi lehet itt, amit nem tudtál elolvasni... *kihajtja, hogy lássa, miről is van szó, majd meglátva a szöveget hümmög* Ősi gnóm nyelv, nem sokan értik. Mindjárt le is fordítom. Lássuk csak... *majd hirtelen ledermed, mintha fejbe vágták volna, elakad a szava, és enyhén remegni kezd az ajka.*
- Istenek atyja... *suttogja, majd elcsuklik a hangja, és elsírja magát. Mordach bizonyára még annak fényében is meg lesz lepve, hogy az öregek sokkal érzékenyebbek. Az öreg pedig leül a földre, és... sír. Közben Mordach akármit kérdez, vagy mondd, az sajnos felelet nélkül marad, a gnóm rendesen kisírja magát, láthatóan megkönnyebbül tőle a lelke. Néhány percig tart csak az egész, utána az öreg csitul, letörli a könnyeit, és annyit hüppög:*
- Elnézést... csak tudja... *szív egyet az orrán, majd feltápászkodik* Ezt a feleségem írta nekem. Ez az én egyik tekercsem volt, úgy látszik, a feleségem erre írta még ezt az üzenetet, ha ügy tetszik, néhány éve... Vicces, emlékszem, akkor említette, hogy üzent valahol nekem, de aztán elfelejtődött... és néhány hónapja... eltávozott. Ez pedig most... tudja ez olyan... én itt kesergek, búslakodok, és ezt a régi, vidám üzenetet olvasni tőle... istenem, a szívem szakad meg, és boldog vagyok egyszerre... Én nem is tudom, hogy köszönjem meg *nyögi elfúló hangon, bár igyekszik mindenáron összeszedni magát, ez láthatóan nem sikerül neki igazán. Ki tudja, mióta élt itt a feleségével, szóval a veszteség még nagyon friss lehet neki. Hosszú éveken át együtt él valakivel egy szigeten, aztán egyszer csak magára marad... Végül elbiceg egy ódon faládához, amely a terem sarkában áll, felnyitja a tetejét, a tekercset óvatosan belehelyezi, majd kotorászik benne egy keveset, végül egy másik tekerccsel tér vissza Mordachhoz.*
- Kérlek fogadd ezt el hálám jeléül. Nekem erre már nincs szükségem, neked viszont még igen hasznos lehet. Ősi elf varázslat, nem biztos, hogy a templomokban tanítják *jegyzi meg enyhe félmosollyal* És volt még egy kérdésed... hogy mit őrzök. Titeket. Mindenkit, aki erre a szigetre téved, és védek meg, méghozzá azzal, hogy távozásra bírom. Így is csak kis részét tudom megmenteni a szerencsétleneknek, akik erre bóklásznak. Szerencsére vannak olyanok, akik előbb térnek be éjszaka a barlangba, mint hogy a parton maradjanak. Akik a parton maradnak, azoknak az istenek irgalmazzanak, mert ezek nem fognak *az "ezek" szót megnyomja* Hála az égnek, hogy ti idejöttetek, így nem vagytok veszélyben. Napkeltéig ne is menjetek még csak a part közelébe se, az egyenlő volna a biztos halállal *és a félelemből, ami a szemében csillog, Mordach leszűrheti, hogy nem tréfál.*
// Mordakhai //
*A férfi minden bizonnyal felfelé halad a hegyen, ha hű marad a tervéhez.*
// Mordach //
*Az öreg elég kicsinek tűnik Mordach mellett, ez főleg annak köszönhető, hogy a Vöröstől kiskorában mindig megette a zöldséget (vagy valami mástól, de igen csak nagyra nőtt), az öreg pedig fiatalsága teljében sem lehetett valami magas (gnómnak tűnik...) de mostanra... még kisebb.*
- A legtöbben bedőlnek... most komolyan, ha mozog a barlangban egy fal, az elijeszti a gyáva népeket... Te magad olyan harcosfejűnek tűnsz... sebaj. Ó, Kavics? Ő aranyos, csak hát az a dolga, hogy távol tartsa az idegeneket. Hogy miféle mágia... ez kérem sok mágia összessége. Pici föld, pici Hold, meg egy pici víz, bár titeket nem köpködött le vízgolyókkal, szóval azt aligha tudhatod. Na de inkább te beszélj, mi járatban?
*Végighallgatja Mordachot, és átveszi a tekercset. Nem áll neki kitekerni, amíg a férfi be nem fejezte a mondandóját.*
- Úgy, Holdmágia. Akkor hamarosan te is képes leszel majd a dolog magjára. Egy kis földmágia, hogy megfaragj egy ilyen kőtestet, de a dolog neheze azért mégiscsak az életre keltés. Na de lássuk mi lehet itt, amit nem tudtál elolvasni... *kihajtja, hogy lássa, miről is van szó, majd meglátva a szöveget hümmög* Ősi gnóm nyelv, nem sokan értik. Mindjárt le is fordítom. Lássuk csak... *majd hirtelen ledermed, mintha fejbe vágták volna, elakad a szava, és enyhén remegni kezd az ajka.*
- Istenek atyja... *suttogja, majd elcsuklik a hangja, és elsírja magát. Mordach bizonyára még annak fényében is meg lesz lepve, hogy az öregek sokkal érzékenyebbek. Az öreg pedig leül a földre, és... sír. Közben Mordach akármit kérdez, vagy mondd, az sajnos felelet nélkül marad, a gnóm rendesen kisírja magát, láthatóan megkönnyebbül tőle a lelke. Néhány percig tart csak az egész, utána az öreg csitul, letörli a könnyeit, és annyit hüppög:*
- Elnézést... csak tudja... *szív egyet az orrán, majd feltápászkodik* Ezt a feleségem írta nekem. Ez az én egyik tekercsem volt, úgy látszik, a feleségem erre írta még ezt az üzenetet, ha ügy tetszik, néhány éve... Vicces, emlékszem, akkor említette, hogy üzent valahol nekem, de aztán elfelejtődött... és néhány hónapja... eltávozott. Ez pedig most... tudja ez olyan... én itt kesergek, búslakodok, és ezt a régi, vidám üzenetet olvasni tőle... istenem, a szívem szakad meg, és boldog vagyok egyszerre... Én nem is tudom, hogy köszönjem meg *nyögi elfúló hangon, bár igyekszik mindenáron összeszedni magát, ez láthatóan nem sikerül neki igazán. Ki tudja, mióta élt itt a feleségével, szóval a veszteség még nagyon friss lehet neki. Hosszú éveken át együtt él valakivel egy szigeten, aztán egyszer csak magára marad... Végül elbiceg egy ódon faládához, amely a terem sarkában áll, felnyitja a tetejét, a tekercset óvatosan belehelyezi, majd kotorászik benne egy keveset, végül egy másik tekerccsel tér vissza Mordachhoz.*
- Kérlek fogadd ezt el hálám jeléül. Nekem erre már nincs szükségem, neked viszont még igen hasznos lehet. Ősi elf varázslat, nem biztos, hogy a templomokban tanítják *jegyzi meg enyhe félmosollyal* És volt még egy kérdésed... hogy mit őrzök. Titeket. Mindenkit, aki erre a szigetre téved, és védek meg, méghozzá azzal, hogy távozásra bírom. Így is csak kis részét tudom megmenteni a szerencsétleneknek, akik erre bóklásznak. Szerencsére vannak olyanok, akik előbb térnek be éjszaka a barlangba, mint hogy a parton maradjanak. Akik a parton maradnak, azoknak az istenek irgalmazzanak, mert ezek nem fognak *az "ezek" szót megnyomja* Hála az égnek, hogy ti idejöttetek, így nem vagytok veszélyben. Napkeltéig ne is menjetek még csak a part közelébe se, az egyenlő volna a biztos halállal *és a félelemből, ami a szemében csillog, Mordach leszűrheti, hogy nem tréfál.*
607. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2014-09-18 14:14:37
Üzenet elküldve: 2014-09-18 14:14:37
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 110
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 110
Játékstílus: Szelíd
//Hajózunk és elsüllyedünk//
*Miközben Caram bosszankodik társa meggondolatlan rajongásán, az is feltűnhet neki, hogy a gödör fala aligha alkalmas kimászásra, ahhoz pedig elég mélyen vannak, hogy akkor se érje el a peremet, ha Ferdnichar vállára áll. Szép kis csapda, a férfi fentről még tudott volna segíteni, de idelentről már korlátozottak a lehetőségek.
A hab a tortán pedig a morgolódó fenevad, amelyik nem úgy tűnik, hogy barátkozásra alkalmas kedvében van. Úgy tűnik, hangja és villogó tekintete nem elég figyelmeztető jel, felső ajka hátracsúszik, felfedve éles fogait. Egyetlen harapásával képes lenne arra, hogy a férfi karját tőből tépje ki a helyéről, de mintha a hajóskapitány nem lenne hajlandó tudomást venni. Ahogy közeledik, a tigris úgy igyekszik hátrébb húzódni, nem szüntetve be a morgást egy pillanatra sem.
Amikor nincs hova hátrálni, aranybarna szemei a háttérben meghúzódó Caramra villannak. A nő ezzel egy időben hirtelen támadt sürgetést érezhet magában, erős kényszert, hogy mindenképp megállítsa társát, még mielőtt az elérhetné az állatot. Gyorsan kell döntenie, hogy hallgat-e a megérzésre vagy sem, mert alig egy méter a távolság és fokozatosan csökken.*
*Miközben Caram bosszankodik társa meggondolatlan rajongásán, az is feltűnhet neki, hogy a gödör fala aligha alkalmas kimászásra, ahhoz pedig elég mélyen vannak, hogy akkor se érje el a peremet, ha Ferdnichar vállára áll. Szép kis csapda, a férfi fentről még tudott volna segíteni, de idelentről már korlátozottak a lehetőségek.
A hab a tortán pedig a morgolódó fenevad, amelyik nem úgy tűnik, hogy barátkozásra alkalmas kedvében van. Úgy tűnik, hangja és villogó tekintete nem elég figyelmeztető jel, felső ajka hátracsúszik, felfedve éles fogait. Egyetlen harapásával képes lenne arra, hogy a férfi karját tőből tépje ki a helyéről, de mintha a hajóskapitány nem lenne hajlandó tudomást venni. Ahogy közeledik, a tigris úgy igyekszik hátrébb húzódni, nem szüntetve be a morgást egy pillanatra sem.
Amikor nincs hova hátrálni, aranybarna szemei a háttérben meghúzódó Caramra villannak. A nő ezzel egy időben hirtelen támadt sürgetést érezhet magában, erős kényszert, hogy mindenképp megállítsa társát, még mielőtt az elérhetné az állatot. Gyorsan kell döntenie, hogy hallgat-e a megérzésre vagy sem, mert alig egy méter a távolság és fokozatosan csökken.*
606. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2014-09-18 10:33:07
Üzenet elküldve: 2014-09-18 10:33:07
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 605
OOC üzenetek: 147
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 605
OOC üzenetek: 147
Játékstílus: Szelíd
// Túlélőtúra //
*Úgy tűnik, hogy Mordach ötlete nagyon is sikeres, hiszen az állítólagos szellem szinte azonnal bedől a cselnek. Ezek szerint lépteinek zaja is elenyésző, bár mindig azt tartotta magáról, hogy még ha akarna sem tudna csendben közlekedni. Már távolról lehet hallani általában, hogy jön, hiszen acélozott talpú bakancsa úgy dübörög a földön s a köveken, mintha épp egy nagyobb rengés készülne előtörni odalentről. Ám most szerencsére még a barlang sem erősíti fel közeledtét, ellenben a szellem hangjával, mely egyre inkább csak erősödik, ami azt jelzi, hogy közelebb ért hozzá a férfi. Már nincs sok hátra...
Kicsit rosszul lőtte be ugyanakkor, hiszen a következő kanyarnál majdnem szívrohamot kap, mikor hirtelen elé tárul a hatalmas terem, a maga hangulatos kis sziklájával. A hirtelen jött fény miatt a sötétség után, vérszín szemei szinte kiégnek helyükről, így az első pillanatban vissza is húzódik a fal takarásába, s lehunyja szemeit, megdörzsölgeti. Enyhén könnyezni is kezd az egyik, ami nem véletlen, hiszen vérszín íriszei nagyon érzékenyek, mint egy mélységinek. Lassan eljön az a hónap is, mikor messzire kell utaznia pár szerzeteshez, akik kezelik a szemét, hogy ne vakuljon meg. Ám az ilyen esetek mindig egy kicsit lerövidítik az idejét.
Miután megszokja, hogy újra láthat, kicsit kidugja fejét a fal mögül, s körbekémlel. Első pillanatban csupán a másik oldalon levő kijáratot fedezi fel, s nagyot lélegzik magában. Már kezdte nagyon frusztrálónak érezni, hogy sötétben és szűk helyen kell lennie, ám most látván a kijáratot, ismét jobban felbátorodik, s lelkesedése is nagyobb lesz. Ekkor viszont valami mozgást vél felfedezni, s mikor felpillant a szikla tetejére, felfedez egy öreget... Egy kürttel... Egy ideig csak értetlenül pislog felé, keresi a teremben a csapdákat, ám minél többet vizslatja az öreget, annál inkább áll össze fejében a kép. Ő az a bizonyos szellem!
Beletörődött, kissé gúnyos mosollyal lép végül ki a fal takarásából, s közelebb lép a titokzatos ijesztgetőhöz. Amaz még próbálkozik ugyan egy ideig, ám minden bizonnyal látva Mordach arckifejezését, s hogy már nem hatják meg a hangok, végül megadja magát. A Vörös igazából most nem tud haragudni rá, hiszen miért is tenné? Minden bizonnyal nyomós oka volt arra, hogy ilyen alattomos kis trükköket alkalmazzon. Talán itt lakik, vagy éppenséggel őriz valamit, s tart a betolakodóktól, így kitalált egy jó kis trükköt, hogy távol tartsa őket. Ami lényegében sikerült is, hiszen anno a mágus tanoncok fejvesztve menekültek innen el!
Mikor kezd lefelé mászni, a Vörös is közelebb lép hozzá, s egy mosollyal, no meg amolyan elismerő pillantással fordul az öreg felé.*
- Meg kell hagyni, hogy egy hajszál választott el attól, hogy bedőljek! *hazudja vigyorogva* Minek ez a nagy óvatosság? *kérdi kíváncsian, csípőre rakva kezeit* Mondjuk az a kőmonstrum tényleg hatásos volt! Miféle mágia ez?
*Mert ha mágia, akkor biz' azt a férfinek is tudnia kell! Egyelőre az viszont eszébe sem ötlik, hogy talán a gombák miatt látták azt a csodálatos teremtényt. Mindenesetre előhúzza zsebéből a tekercset, meglengeti a levegőben, s belekezd kis történetébe.*
- Ezt innen hozta el még régebben pár mágustanonc, akik itt jártak a szigeten. *bizonyítván, hogy nem akarja ellopni, átnyújtja az öregnek* Nem kis munka volt, amíg visszataláltam ide ezzel! Viszont már tudom, hogy mitől ijedtek meg annyira. *elröhögi magát* Komolyra fordítva a szót: épp Holdmágiát akartam tanulni, mikor is felfedeztem azokat a szokatlan jeleket ott lent a papír alján. S biz' ez vezetett ide... Szeretném megtudni, hogy mit rejtenek a jelek! Tud ebben segíteni? Elvégre innen hozták el a tekercset, ami minden bizonnyal a magáé. Nem szeretném megtartani, így visszahoztam. Viszont cserébe szeretném tudni a titkot! *szemei szinte csillognak a kíváncsiságtól*
*Úgy tűnik, hogy Mordach ötlete nagyon is sikeres, hiszen az állítólagos szellem szinte azonnal bedől a cselnek. Ezek szerint lépteinek zaja is elenyésző, bár mindig azt tartotta magáról, hogy még ha akarna sem tudna csendben közlekedni. Már távolról lehet hallani általában, hogy jön, hiszen acélozott talpú bakancsa úgy dübörög a földön s a köveken, mintha épp egy nagyobb rengés készülne előtörni odalentről. Ám most szerencsére még a barlang sem erősíti fel közeledtét, ellenben a szellem hangjával, mely egyre inkább csak erősödik, ami azt jelzi, hogy közelebb ért hozzá a férfi. Már nincs sok hátra...
Kicsit rosszul lőtte be ugyanakkor, hiszen a következő kanyarnál majdnem szívrohamot kap, mikor hirtelen elé tárul a hatalmas terem, a maga hangulatos kis sziklájával. A hirtelen jött fény miatt a sötétség után, vérszín szemei szinte kiégnek helyükről, így az első pillanatban vissza is húzódik a fal takarásába, s lehunyja szemeit, megdörzsölgeti. Enyhén könnyezni is kezd az egyik, ami nem véletlen, hiszen vérszín íriszei nagyon érzékenyek, mint egy mélységinek. Lassan eljön az a hónap is, mikor messzire kell utaznia pár szerzeteshez, akik kezelik a szemét, hogy ne vakuljon meg. Ám az ilyen esetek mindig egy kicsit lerövidítik az idejét.
Miután megszokja, hogy újra láthat, kicsit kidugja fejét a fal mögül, s körbekémlel. Első pillanatban csupán a másik oldalon levő kijáratot fedezi fel, s nagyot lélegzik magában. Már kezdte nagyon frusztrálónak érezni, hogy sötétben és szűk helyen kell lennie, ám most látván a kijáratot, ismét jobban felbátorodik, s lelkesedése is nagyobb lesz. Ekkor viszont valami mozgást vél felfedezni, s mikor felpillant a szikla tetejére, felfedez egy öreget... Egy kürttel... Egy ideig csak értetlenül pislog felé, keresi a teremben a csapdákat, ám minél többet vizslatja az öreget, annál inkább áll össze fejében a kép. Ő az a bizonyos szellem!
Beletörődött, kissé gúnyos mosollyal lép végül ki a fal takarásából, s közelebb lép a titokzatos ijesztgetőhöz. Amaz még próbálkozik ugyan egy ideig, ám minden bizonnyal látva Mordach arckifejezését, s hogy már nem hatják meg a hangok, végül megadja magát. A Vörös igazából most nem tud haragudni rá, hiszen miért is tenné? Minden bizonnyal nyomós oka volt arra, hogy ilyen alattomos kis trükköket alkalmazzon. Talán itt lakik, vagy éppenséggel őriz valamit, s tart a betolakodóktól, így kitalált egy jó kis trükköt, hogy távol tartsa őket. Ami lényegében sikerült is, hiszen anno a mágus tanoncok fejvesztve menekültek innen el!
Mikor kezd lefelé mászni, a Vörös is közelebb lép hozzá, s egy mosollyal, no meg amolyan elismerő pillantással fordul az öreg felé.*
- Meg kell hagyni, hogy egy hajszál választott el attól, hogy bedőljek! *hazudja vigyorogva* Minek ez a nagy óvatosság? *kérdi kíváncsian, csípőre rakva kezeit* Mondjuk az a kőmonstrum tényleg hatásos volt! Miféle mágia ez?
*Mert ha mágia, akkor biz' azt a férfinek is tudnia kell! Egyelőre az viszont eszébe sem ötlik, hogy talán a gombák miatt látták azt a csodálatos teremtényt. Mindenesetre előhúzza zsebéből a tekercset, meglengeti a levegőben, s belekezd kis történetébe.*
- Ezt innen hozta el még régebben pár mágustanonc, akik itt jártak a szigeten. *bizonyítván, hogy nem akarja ellopni, átnyújtja az öregnek* Nem kis munka volt, amíg visszataláltam ide ezzel! Viszont már tudom, hogy mitől ijedtek meg annyira. *elröhögi magát* Komolyra fordítva a szót: épp Holdmágiát akartam tanulni, mikor is felfedeztem azokat a szokatlan jeleket ott lent a papír alján. S biz' ez vezetett ide... Szeretném megtudni, hogy mit rejtenek a jelek! Tud ebben segíteni? Elvégre innen hozták el a tekercset, ami minden bizonnyal a magáé. Nem szeretném megtartani, így visszahoztam. Viszont cserébe szeretném tudni a titkot! *szemei szinte csillognak a kíváncsiságtól*
605. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2014-09-17 21:39:19
Üzenet elküldve: 2014-09-17 21:39:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 406
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 406
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
//Hajózunk és elsüllyedünk//
*A tengerparti ragyogás után megkönnyebbülés a fák lombján átszűrt erdei fény. Időnként beleakad egy-egy tüskébe, de még ezzel együtt is jobban érzi itt magát, mint odakinn, a napon.
Már épp kezdené kicsit kellemesebben érezni magát a bőrében, amikor egyszer csak eltűnik a lába alól a talaj, és több métert zuhan. Meglepetésében még kiáltani is elfelejt, csak leérve ereszt meg egy rövid szitkot, amit megtold egy másikkal, amikor megpillantja, hogy akaratán kívül összezárta magát az ordító teremtménnyel.
A macskaféle egyelőre nem tűnik ellenségesnek, ám Caram még odalenn, zsenge korában megtanulta, hogy ne bízzon olyasmiben, amit nem ismer, különösen, ha nagy karmai és fogai vannak. Rendben, megsérült, de épp a sérült állatok képesek nagyon kellemetlen meglepetéseket okozni végső kétségbeesésükben.
Tekintetét a lényen, kezeit pedig tőrei markolatán tartva Caram a csapda faláig hátrál, és épp felszólna Fernicharnak, hogy dobjon le egy erős indát vagy valamit, és segítsen kimászni, amikor felfogja, hogy a férfi már mászik is lefelé.
Caram belátja, hogy nem ez a megfelelő alkalom elméleti oktatásban részesíteni a kezdő kalandort, ám ezt később szándékában áll bepótolni.*
Egyszerűbb lett volna, ha kihúzol *rövidíti le a leckét.* Nekem valahogy nem ez jutott eszembe *morogja válaszul, amikor társa dicsérni kezdi az állatot. Tény, fenséges jószág, és az is tény, hogy azok az agyarak pillanatok alatt roppantanák el bármelyikük gerincét.* Te megőrültél *jelenti ki. A figyelmeztetésen, miszerint bármi megtörténhet, szinte megsértődik. Elvégre nem ő az, aki egy hatalmas vadállattal akar cicázni. Nem, bizony hogy nem, az úrfi az, aki azt hiszi, hogy neki még a vadállatok is szót fogadnak.*
*A tengerparti ragyogás után megkönnyebbülés a fák lombján átszűrt erdei fény. Időnként beleakad egy-egy tüskébe, de még ezzel együtt is jobban érzi itt magát, mint odakinn, a napon.
Már épp kezdené kicsit kellemesebben érezni magát a bőrében, amikor egyszer csak eltűnik a lába alól a talaj, és több métert zuhan. Meglepetésében még kiáltani is elfelejt, csak leérve ereszt meg egy rövid szitkot, amit megtold egy másikkal, amikor megpillantja, hogy akaratán kívül összezárta magát az ordító teremtménnyel.
A macskaféle egyelőre nem tűnik ellenségesnek, ám Caram még odalenn, zsenge korában megtanulta, hogy ne bízzon olyasmiben, amit nem ismer, különösen, ha nagy karmai és fogai vannak. Rendben, megsérült, de épp a sérült állatok képesek nagyon kellemetlen meglepetéseket okozni végső kétségbeesésükben.
Tekintetét a lényen, kezeit pedig tőrei markolatán tartva Caram a csapda faláig hátrál, és épp felszólna Fernicharnak, hogy dobjon le egy erős indát vagy valamit, és segítsen kimászni, amikor felfogja, hogy a férfi már mászik is lefelé.
Caram belátja, hogy nem ez a megfelelő alkalom elméleti oktatásban részesíteni a kezdő kalandort, ám ezt később szándékában áll bepótolni.*
Egyszerűbb lett volna, ha kihúzol *rövidíti le a leckét.* Nekem valahogy nem ez jutott eszembe *morogja válaszul, amikor társa dicsérni kezdi az állatot. Tény, fenséges jószág, és az is tény, hogy azok az agyarak pillanatok alatt roppantanák el bármelyikük gerincét.* Te megőrültél *jelenti ki. A figyelmeztetésen, miszerint bármi megtörténhet, szinte megsértődik. Elvégre nem ő az, aki egy hatalmas vadállattal akar cicázni. Nem, bizony hogy nem, az úrfi az, aki azt hiszi, hogy neki még a vadállatok is szót fogadnak.*
604. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2014-09-17 20:53:54
Üzenet elküldve: 2014-09-17 20:53:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 102
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 102
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
//Hajózunk és elsüllyedünk//
*Igazán magával ragadja ez a sziget. A fák, az indák, a neszek, minden egyes porcikájában a félelemmel vegyes izgalmat sugározza. A sűrű aljnövényzet és a bozót is csodálatos, a maguk keszekuszaságában, Ferdnichar ezért nehéz szívvel vágja kardjával őket, hogy utat törjön. A lobkoronák tetején csak nagyon ritkán tör át a fény, de ha az áttör akkor gyönyörű fényjátékkal szórakoztatja az arra járót, jelen esetbe őket. A férfi egy ideig el is bambul egy ilyen „játéknál”. Szinte már el is felejtette, hogy hajója eltűnt, és ő meg társa talán évekig is ezen a szigeten maradhatnak. Már éppen kérdezné a lányt, hogy látja-e ezt a gyönyörű jelenséget mikor észreveszi, hogy társának híre hamva sincs. Ez néhány másodperc után megváltozik, mikor meglátja a lyukat nem messze tőle, illetve meghallja a szörnyű ordítást.*
- Caram minden rendben? Nem esett bajod?! *Kiált le a gödörbe aggódva, ám amint meglátja az állatott, elcsuklik a hangja. Azonnal megtetszik neki ez a fenséges teremtmény. Fehér bundája, és benne az arany csíkok megbabonázzák a férfit. Még így kiszolgáltatott helyzetben, is fenséges és tiszteletet parancsoló az állat.* ~Akármennyire is nehéz lesz, de megfoglak szelídíteni.~ *gondolja magában. Nevezhetjük a nemesek kapzsiságának, vagy aminek akarjuk, de Ferdnicharnak egyszerűen kell ez a teremtmény!*
- Gyönyörű állat! Úgy látom megsérült. Szerintem remek hasznát vennék. Mit gondolsz segítsünk neki? *kérdezi a lánytól, de titkon már eldöntötte, hogy az állat nem hallhat meg!* - Vigyáz! Lemászok segíteni! *kiáltja és el kezd ereszkedni a gödör falán. Igyekszik lábával és kezével jó erős kapaszkodót találni vagy készíteni, hogy majd kimászni is tudjanak. Leérve először társához megy oda. Megnézi minden rendben van-e vele, és segít neki felállni, ha ő esetleg még nem tette volna ezt meg. Ezután lassan közeledni kezd az állathoz. Szíve a torkában dobog. A teremtmény most még nagyobb, mint mikor a gödör tetején látta, és nem nagyon szeretne az étele lenni.* -Nyugalom. Nyugalom, nem akarlak bántani. *Próbálja csitítgatni a sebzett vadat, miközben kezét előre nyújtva közeledik. Reméli, ha a látja, hogy nem akar ártani neki, és a keze leharapása helyett megszagolja azt, akkor már nincs nagy veszély.* -Készülj fel! Bármi megtörténhet. Azért remélem nem lesz semmi baj. *figyelmezteti Caram-ot. Vészesen közeleg az idő mikor keze a Tigrishez ér, és reméli, hogy ezt a döntését nem fogja hosszútávon megbánni.*
*Igazán magával ragadja ez a sziget. A fák, az indák, a neszek, minden egyes porcikájában a félelemmel vegyes izgalmat sugározza. A sűrű aljnövényzet és a bozót is csodálatos, a maguk keszekuszaságában, Ferdnichar ezért nehéz szívvel vágja kardjával őket, hogy utat törjön. A lobkoronák tetején csak nagyon ritkán tör át a fény, de ha az áttör akkor gyönyörű fényjátékkal szórakoztatja az arra járót, jelen esetbe őket. A férfi egy ideig el is bambul egy ilyen „játéknál”. Szinte már el is felejtette, hogy hajója eltűnt, és ő meg társa talán évekig is ezen a szigeten maradhatnak. Már éppen kérdezné a lányt, hogy látja-e ezt a gyönyörű jelenséget mikor észreveszi, hogy társának híre hamva sincs. Ez néhány másodperc után megváltozik, mikor meglátja a lyukat nem messze tőle, illetve meghallja a szörnyű ordítást.*
- Caram minden rendben? Nem esett bajod?! *Kiált le a gödörbe aggódva, ám amint meglátja az állatott, elcsuklik a hangja. Azonnal megtetszik neki ez a fenséges teremtmény. Fehér bundája, és benne az arany csíkok megbabonázzák a férfit. Még így kiszolgáltatott helyzetben, is fenséges és tiszteletet parancsoló az állat.* ~Akármennyire is nehéz lesz, de megfoglak szelídíteni.~ *gondolja magában. Nevezhetjük a nemesek kapzsiságának, vagy aminek akarjuk, de Ferdnicharnak egyszerűen kell ez a teremtmény!*
- Gyönyörű állat! Úgy látom megsérült. Szerintem remek hasznát vennék. Mit gondolsz segítsünk neki? *kérdezi a lánytól, de titkon már eldöntötte, hogy az állat nem hallhat meg!* - Vigyáz! Lemászok segíteni! *kiáltja és el kezd ereszkedni a gödör falán. Igyekszik lábával és kezével jó erős kapaszkodót találni vagy készíteni, hogy majd kimászni is tudjanak. Leérve először társához megy oda. Megnézi minden rendben van-e vele, és segít neki felállni, ha ő esetleg még nem tette volna ezt meg. Ezután lassan közeledni kezd az állathoz. Szíve a torkában dobog. A teremtmény most még nagyobb, mint mikor a gödör tetején látta, és nem nagyon szeretne az étele lenni.* -Nyugalom. Nyugalom, nem akarlak bántani. *Próbálja csitítgatni a sebzett vadat, miközben kezét előre nyújtva közeledik. Reméli, ha a látja, hogy nem akar ártani neki, és a keze leharapása helyett megszagolja azt, akkor már nincs nagy veszély.* -Készülj fel! Bármi megtörténhet. Azért remélem nem lesz semmi baj. *figyelmezteti Caram-ot. Vészesen közeleg az idő mikor keze a Tigrishez ér, és reméli, hogy ezt a döntését nem fogja hosszútávon megbánni.*
603. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2014-09-16 17:58:08
Üzenet elküldve: 2014-09-16 17:58:08
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 299
OOC üzenetek: 239
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 299
OOC üzenetek: 239
Játékstílus: Vakmerő
//Túlélőtúra//
//Hölgyek//
*Hát hiába, amikor az óvatosságot osztották, Assa valószínűleg rossz sorba állt be (vagy tán sorba se állt az adagjáért), és úgy dönt, ideje megnézni, mi tör az életükre... mármint azt, hogy mi bugyborékol ott. A kis mértékben való közeledés éppen elegendő ahhoz, hogy a vízből valami jól megtermett mumusforma alak bukjon fel. Persze ez nem sokat mond a kinézetéről, és tény, hogy nem is látnak sokat, inkább csak annyit, hogy egy nagy hínárkupac emelkedett ki a vízből, aminek karjai vannak... viszonylag hosszú karok, az ujjak végén hosszú karmokkal. És az a valami feléjük kezd csoszogni.*
//Urak//
*A két Mord közül az egyik meglehetősen gyorsan kijut a barlangból, mivel hát... a lény gyorsan kitessékeli. Nem titok, hogy Mordakhai az. A kőkutyagriff finoman löködi, amíg a barlangon kívülre nem kerül, aztán visszasétál, a férfi pedig nagyon gyorsan feljuthat a hegy tetejére feltéve, hogy tud repülni. Ennek hiányában sajnos az ösvényt kell használja, ami pedig azért tíz, de legalább öt percet biztosan igénybe fog venni. Attól függ, mennyire gyorsan fut. Közben társa odabent megkíséreli átverni a barlang hatalmas, és halhatatlan szellemét, ami pedig sikerül is neki, mivel még mikor visszafordul is, hallhatja a hangot:*
- Jól teszed, halandó, búúú... ááá... Ne zavard a barlang hatalmas szellemét... Menj! *és a következő kanyar után megpillanthat egy tágas termet a hegyben, aminek a közepén egy szép nagy, félgömb alakú szikla helyezkedik el. A termen túl pedig kivezető utat vél felfedezni: a hegy tetején lévő barlangba belépve ide jutott volna. De ez mind semmiség amellett, hogy a szikla tetején egy öregember ül, aki egy nagy, kürtszerű dologba beszél, ami jelentősen torzítja a hangját, ha arra a barlang akusztikája nem lenne elég. Mikro az öreg a mondandója végén lenéz, és észreveszi a férfit, enyhén megilletődötten újból beleszól a kürtbe:*
- Ne figyelj az öregre a szikla tetején, azt mondtam távozz! Ne dühíts fel... búúú... áá... hagyjuk *azzal lemászik a szikláról, és immáron a hangtorzítója nélkül kérdezi:*
- Mi járatban?
//Hölgyek//
*Hát hiába, amikor az óvatosságot osztották, Assa valószínűleg rossz sorba állt be (vagy tán sorba se állt az adagjáért), és úgy dönt, ideje megnézni, mi tör az életükre... mármint azt, hogy mi bugyborékol ott. A kis mértékben való közeledés éppen elegendő ahhoz, hogy a vízből valami jól megtermett mumusforma alak bukjon fel. Persze ez nem sokat mond a kinézetéről, és tény, hogy nem is látnak sokat, inkább csak annyit, hogy egy nagy hínárkupac emelkedett ki a vízből, aminek karjai vannak... viszonylag hosszú karok, az ujjak végén hosszú karmokkal. És az a valami feléjük kezd csoszogni.*
//Urak//
*A két Mord közül az egyik meglehetősen gyorsan kijut a barlangból, mivel hát... a lény gyorsan kitessékeli. Nem titok, hogy Mordakhai az. A kőkutyagriff finoman löködi, amíg a barlangon kívülre nem kerül, aztán visszasétál, a férfi pedig nagyon gyorsan feljuthat a hegy tetejére feltéve, hogy tud repülni. Ennek hiányában sajnos az ösvényt kell használja, ami pedig azért tíz, de legalább öt percet biztosan igénybe fog venni. Attól függ, mennyire gyorsan fut. Közben társa odabent megkíséreli átverni a barlang hatalmas, és halhatatlan szellemét, ami pedig sikerül is neki, mivel még mikor visszafordul is, hallhatja a hangot:*
- Jól teszed, halandó, búúú... ááá... Ne zavard a barlang hatalmas szellemét... Menj! *és a következő kanyar után megpillanthat egy tágas termet a hegyben, aminek a közepén egy szép nagy, félgömb alakú szikla helyezkedik el. A termen túl pedig kivezető utat vél felfedezni: a hegy tetején lévő barlangba belépve ide jutott volna. De ez mind semmiség amellett, hogy a szikla tetején egy öregember ül, aki egy nagy, kürtszerű dologba beszél, ami jelentősen torzítja a hangját, ha arra a barlang akusztikája nem lenne elég. Mikro az öreg a mondandója végén lenéz, és észreveszi a férfit, enyhén megilletődötten újból beleszól a kürtbe:*
- Ne figyelj az öregre a szikla tetején, azt mondtam távozz! Ne dühíts fel... búúú... áá... hagyjuk *azzal lemászik a szikláról, és immáron a hangtorzítója nélkül kérdezi:*
- Mi járatban?
602. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2014-09-14 10:21:01
Üzenet elküldve: 2014-09-14 10:21:01
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
//Hajótöröttek//
*Talán nem volt fél nap, csak fél óra, de a Vasmarkú akkor is elindul a csapáson, amelyet a leprafej hagyott. Lassan halad, majd hirtelen beszédet hall. Ösztönösen vetődik a bozótosba, nagy ímmel-ámmal, de nem kellett volna.
A bokros mögött egy meredek domb van, arra ugrott a hülyéje. Az az egyetlenegy szerencséje, hogy a dombból kimeredő hatalmas fáról lógó úgyszintén hatalmas liánok tömegébe ugrott, aminek kuszaságában akadt fenn őkelme.*
-A büdös francba. Kapitááány! Pieee!
*Majd tehetetlenül kalimpál. Abba is hagyja, mikor látja, hogy a legvastagabb lián egyre jobban vékonyul, rostról rostra szakadozik el. Mikor már csak egy leheletvékony darabka tartja, és az is elszakad, azzal egyetemben az összes többi is elpattan.*
-Pieee! Ááááá!
*Majd a dombról legurulva egyenesen egy fának ütődik. A fejével. Minden elsötétül, annyi ereje van, hogy egy újabb "pie"-t kiáltson, majd elájul.*
*Talán nem volt fél nap, csak fél óra, de a Vasmarkú akkor is elindul a csapáson, amelyet a leprafej hagyott. Lassan halad, majd hirtelen beszédet hall. Ösztönösen vetődik a bozótosba, nagy ímmel-ámmal, de nem kellett volna.
A bokros mögött egy meredek domb van, arra ugrott a hülyéje. Az az egyetlenegy szerencséje, hogy a dombból kimeredő hatalmas fáról lógó úgyszintén hatalmas liánok tömegébe ugrott, aminek kuszaságában akadt fenn őkelme.*
-A büdös francba. Kapitááány! Pieee!
*Majd tehetetlenül kalimpál. Abba is hagyja, mikor látja, hogy a legvastagabb lián egyre jobban vékonyul, rostról rostra szakadozik el. Mikor már csak egy leheletvékony darabka tartja, és az is elszakad, azzal egyetemben az összes többi is elpattan.*
-Pieee! Ááááá!
*Majd a dombról legurulva egyenesen egy fának ütődik. A fejével. Minden elsötétül, annyi ereje van, hogy egy újabb "pie"-t kiáltson, majd elájul.*
601. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2014-09-11 17:00:47
Üzenet elküldve: 2014-09-11 17:00:47
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//Hajótöröttek//
*Az ébresztés viszonylag hamar kész is van. ~Áhá, Borin. ~ Idáig a törpe felett hajolt, most viszont feláll és végigméri, amit csak lehet rajta, hiszen inkább széles a törpe úr, mint a magas. Akárcsak az összes törpe szinte. *
- Az volt. *Bólogat bosszúsan, miközben ismét a jó öreg hajójára gondol. ~Rohadt vihar. ~ A második kérdésen ismét elgondolkodik, majd telnek a másodpercek, amik végül percek lesznek és csak utána ad választ a törpe kérdésére. *
- Egyelőre csak a Vasmarkút és Téged találtalak. De talán még vannak mások is… *Azon, hogy „megtalálta” vasmarkút kicsit ismét elgondolkodik, hogy hogyan is volt és egy vigyor is kiül arcára, hiszen végülis nem ő találta meg, ő csak a hangját követte, mikor a „pi”- vel jelzett.*
- Kövessél, erre van a búvóhelyünk. *Majd elindul a búvóhelynek nevezett fák irányába. *
A hozzászólást Emphus (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2014.09.11 18:15:09, a következő indokkal:
Jelek pótlása.
*Az ébresztés viszonylag hamar kész is van. ~Áhá, Borin. ~ Idáig a törpe felett hajolt, most viszont feláll és végigméri, amit csak lehet rajta, hiszen inkább széles a törpe úr, mint a magas. Akárcsak az összes törpe szinte. *
- Az volt. *Bólogat bosszúsan, miközben ismét a jó öreg hajójára gondol. ~Rohadt vihar. ~ A második kérdésen ismét elgondolkodik, majd telnek a másodpercek, amik végül percek lesznek és csak utána ad választ a törpe kérdésére. *
- Egyelőre csak a Vasmarkút és Téged találtalak. De talán még vannak mások is… *Azon, hogy „megtalálta” vasmarkút kicsit ismét elgondolkodik, hogy hogyan is volt és egy vigyor is kiül arcára, hiszen végülis nem ő találta meg, ő csak a hangját követte, mikor a „pi”- vel jelzett.*
- Kövessél, erre van a búvóhelyünk. *Majd elindul a búvóhelynek nevezett fák irányába. *
A hozzászólást Emphus (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2014.09.11 18:15:09, a következő indokkal:
Jelek pótlása.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1915-1934