// Zombikalipszis //
// 1. csoport - Folytatás a Mindenki résznél //
*Chadur támadása abból a szempontból sikeres, hogy eltalálja az élőhalottat - viszont mivel az hevesen mocorog, és próbál hozzáférni Intoirth torkához, így az óriás fegyvere a lény gerincében landol. Ezzel a mozdulattal, s a kis rántással sikerül elhúznia a kapitánytól a szörnyet, mire az abban a pillanatban előrántja tőrét, s keresztüldöfi annak fejét. Chadurnak pedig hagyja, hadd vonszolja csak el a teremtményt. Eközben Tyria sajnos nem számolt azzal, hogy a gyermek élőhalott gyorsasága akkor sem esik vissza, mikor a hölgyemény a fogsorát próbálja illetni a lábával. Nos, ez részben sikerül is, hiszen lábának sikerül hozzáérnie a fogakhoz. Ám pillanatokon belül erős szorítást és nagy fájdalmat érezhet ujjaiban, hiszen a kislány elkapta fogával - párnak a veszteségével mondjuk -, és olyannyira erősen harapja, hogy még ha kemény anyagból is van a hölgy cipője, azt akár addig is képes szorítani, míg nem eltörik az állkapcsa, tehát nagy valószínűséggel ha nem is nagy, de sebesülést Tyria is bekapott. Hátraugrani viszont sikerül neki, hiszen a kislány miután megharapta, utána enged a szorításán is, s mikor a hölgyemény kirántja lábát a szájából, újabb fogak röppennek utána. Az események ezután gyorsan követik egymást, s nem tudni, hogy pusztán az ügyességtől, vagy a dühtől, de sikerül az első csapással kettéválasztani a gyermek koponyáját. Ezek után pedig, ahogy az utolsó halott is meghal, újra az a síri csend telepedik a társaságra, mint a legutóbbi támadáskor.*
- Hát akkor ~ vége...~
*Az utolsó szót már magában megjegyezve húzza fel a kapitány az ingujját, mely alatt egy jókora seb éktelenkedik. Arcára egy bús mosoly ül ki, majd visszahúzza az inget, s szétszabdalt kabátját valahova a véres hóba dobja. Ezzel a megható mosollyal pillant végig a társaságon: Nibaton, Urfangon, Tyrián s Kbegemokon több ideig időzve. Ez mindössze pár másodperc alatt történik, mikor is újra megszólal, mintha folytatná az előbbi mondatát.*
- ... jobb lesz, ha sietünk! Úgy látom, az az ellenszer igen sokunknak kell!
*Próbálja tovább erőltetni mosolyát, ám az hamar lefagy róla, mikor a társaság szélére ér, s már senki sem látja az arcát. Neki nem szabad mutatnia fájdalmat, félelmet, vagy kétségbeesést, elvégre ő a kapitány, s ha ő nem tartja egyben a társaságot, akkor senki! Pár pillanatra ugyan még megáll az egyik szikla szélén - feltűnhet még az is, hogy majdnem olyan magas, mint Chadur, csupán nem olyan izmos és termetes -, s élvezi azt a hűs szellőt, mely arcába fúj. Talán most érezheti ezt utoljára...
Végül megindul, immáron kevés beszéddel, halkabban, és sokkal gyorsabban. Természetesen minden neszre figyel, viszont míg le nem érnek a hegyről, s el nem érik az erdőt, addig csupán néhol vérfoltos hóra figyelhetnek fel, de ellenséggel nem találkoznak. Lefelé haladva egyre tűnik el a hó, s mikor elérik a fák rengetegét, már csak a sáros, faleveles talajt taposhatják. Viszont egy ponton Intoirth megáll, s a fél órás hallgatása után megszólal.*
- Ti is halljátok?
*Morgó, szörcsögő, lihegő hang hallatszik mögülük, de nem akármilyen, olyan mintha egy hatalmas méhrajtól jönne! A kapitány lassan hátrafordítja fejét, s látványtól azonnal teljesen elfehéredik. A magasabb, sziklás részeken vagy száz élőhalott figyeli őket mereven.*
- Lirtil, gyere mellém, Chadur, fogd a kölyköt.
*Szavai remegnek, halkabban intézi, s igazából nem is feltételezi azt, hogy ne teljesítenék a parancsát. Mikor a kislány odaér hozzá, Intoirth lassan lehajol, átkarolja a derekát, remélve, hogy Chadurnak leesik, hogy mire is készül. Amint erős fogást talált a kapitány Lirtilen, hirtelen felpattan vele, karja alá dobja, s hangosan elkiáltja magát.*
- FUTÁS!!!
*Azzal a lánnyal a karja alatt megered eszeveszettül valahova az erdőbe, s a dübörgésből ítélve a hatalmas horda is utánuk eredt!*
// Mindenki //
*A sziget már szinte dübörög! A hegy felől Intoirth csapata rohan, a város felől pedig Railoré. Mindkét fél elől halad, mindketten eléggé megtermettek, így az őket követők nem veszítik szem elől a vezetőket remélhetőleg. Annyi még talán szerencsének mondható, hogy mindkét horda azért eléggé le van maradva, hiszen bár ők is futnak, de a két csapat sokkal gyorsabb náluk.
Már egy ideje szaladhatnak, mikor mindkét csapat észrevehet maguk előtt egy másik, szintén rohanó csapatot... Na de kik lehetnek? Túlélők? Intoirth és Railor is egy pillanatra hátranéz, hogy hol vannak a seregeket, de azok szerencsére egyelőre még távolabb vannak, így mindkét kapitány lelassít. Int lerakja Lirtilt, s lassan a másik csapat felé kezd sétálni.*
- Ra... Railor?
- Intoirth?
*Áll egymással szemben a két kapitány, Railor és Intoirth, akik a legutolsó vonásig hasonlítanak egymásra - pontosabban ugyanolyanok, talán Int valamivel alacsonyabb.*
- Te meg mit keresel itt?! *kiált rá Railor*
- Ezt én is kérdezhetném, kedves "elhagyomacsaládomésbeállokzsoldosnak"!
*A szikra szinte látható már az ikertestvérek közt, viszont mikor a kapitány megpillantja testvérének karját, megenyhülnek a vonásai.*
- Az ott...
- Igen, megharaptak. Viszont egy valami jó is van benne - összehozott Minket, még utoljára...
*Azzal az eddig hűvösnek tűnő Railor arca megenyhül, s átöleli a túravezető kapitány testvérét - talán utoljára. Viszont a Kopasz hamar közbeszól egy hangos csattanást követően.*
- Ez mind szép és jó, de ha nem találunk ki valamit, akkor mindenki itt pusztul!
*Mutat először is arra a zsoldosra, akinek feje szétroncsolva hever a földön, hiszen az az imént átváltozott - pontosabban csak akart, hiszen a Kopaszt ezt igen gyorsan megoldotta.*
- A térképen ott van egy kunyhó innen nem messze, északra, talán ott meghúzhatjuk magunkat, bár...
- Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy ezt hogy fogjuk megúszni. Ennyivel mi sem bírunk el egyértelműen, itt pedig nem maradhatunk.
- Úgyhogy induljunk is, utánunk!
*Ahogy beszél a két férfi, teljesen úgy tűnik, mintha a hang egy ember - pontosabban óriás - szájából hangozna el, hiszen még a hangjukban sincs semmi eltérés. Ezzel a mondattal viszont rögtön meg is indulnak oldalra, a nyomukban nem messze az immáron hamarosan egyesülő sereggel.*