Kikötő - Tenger és szigetek
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 97 (1921. - 1939. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1920-1939
1939. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-04-24 18:03:41
Üzenet elküldve: 2024-04-24 18:03:41
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 436
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 436
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Nagyon is kellő nyugalmat áraszt Ukromnak ez a rengeteg törődéssel berendezett fészek, s ha a lehetőség engedné, el is elgondolkodna róla, hogyan szerezte be hozzá ezen a kis szigeten mindezt, amit lát. De ahogy ideje nem végtelen, így gondterhelten meg is teszi körét a házikóban, mielőtt arra az elhatározásra jut, hogy leteszi a súlyosan sebzett cirmost a térség közepén lévő szőnyegre. Jobb keze egyik ujját végighuzogatja a kiskedvenc fején és gerincén, miközben a továbbiakon töpreng. Nem tudja milyen jótettel érdemelte ki ezt a mázlit, de amit látott, azzal bőven fog tudni dolgozni. A tiszta víznek különösen örül, mert így a partig sem kell visszasprintelnie a kockázatosabb megoldásért. Övére is lenéz, ahol a szokásos vizes kulacs mellett a sziritáni (vagy homokhegyi?) törpétől vásárolt két boros palack is lötyögött. Az első hajléktalannak fogja őket adni, amint hazaért, ezután nem siet fejét bódítani. Hacsak nem keletkezett belső sérülése a kis lénynek, úgy ítéli meg, hogy talán tud enyhíteni saját nemtörődömségén azzal, hogy megmenti. Meg kell próbálnia, akárhogy. Még nem tudja kitalálni, pontosan miért találta így, de ez a lista tetején lesz, amint stabilizálja a kis jószágot.
A konyhasarokba most már szabad kezekkel kullogva fel is szerelkezik a kancsóval, tálkával és kendővel, hogy utána a második körnél mancsait a fertőtlenítő alkohollal és két, józan ésszel választott üvegcsével súlyozza le; nem ismeri ki magát még eléggé a gyógyfüvekben, s szerencsésnek sem gondolja magát annyira, hogy vakon találgasson, hanem már felismeri az elsősegélydobozokban is található gyógyhatású zöldes krémet, ahogy a szintén, sötétebb zöld bájital tartalmát is, amit még Lillyenn adott neki a Kikötőnél, előző ottlétüknél. Az előbbit már kínosan sokszor kellett használnia. De az ajtó felől hallatszódó léptek hangjától kis híján elejti őket; a szerzetesre meredve egy megkönnyebbült sóhaj hagyja el a szürkebőrűt, de teketória nélkül vissza is lépeget a macskához, mielőtt válaszolna. Hagy is Nawanthirinek egy pár másodpercet, hogy feldolgozza amit lát a szőnyeg közepén, mielőtt halkan megszólal.*
- Így találtam rá a lépcsőnél. *Ha kérdései lennének barátjának, amiben hisz, azt most nem várja meg:* - Körül tudsz nézni az alsó foknál? Valami lehet a deszkán vagy a homokon, amit nem vettem észre. *Jobb ötlete nincs, ahogy azt a hangjában rejlő feszültség is jelzi. De arra, hogy segítsen neki ellátni az állatot, arra nem kéri meg, s nem véletlenül. Ujjaira nézve pazarol rájuk némi vizet, mielőtt amaz cselekvésétől függetlenül neki is lát a kis jószág gondozásának: a kendőt a tálba öntött vízbe mártva lemossa a végtagokról és az arcról, szájról a vért és koszt, hogy utána egy másik, alkohollal dúsított darabbal menjen végig rajtuk, szülői óvatossággal. Segíthet neki a küzdelem hiánya a macskánál, különben jobban kéne tartania. A faszilánkokat egyesével húzza ki és kezeli a helyüket, úgyszintén vízzel, és alkohollal. Ha ezzel végez, mutatóujja végére rákeni a sebek összehúzódásának segítésének hitt zöld krémet, és végigszalad vele a groteszk sérüléseken. Továbbra is vigyáz, hogy minél kevesebb erőt tegyen bele mozdulataiba. A karmokkal és fogakkal sajnos nem tud sokat kezdeni, talán eltávolítani tudja azokat az alig lógó részeket, amikben már biztos hogy hátráltatni fogja a kis feketét. Meg tervezi itatni mind a vízből és a mélyzöldebb tartalmú üvegcse keverékéből, csak ahhoz meg kell várnia, hogy felébredjen a kis krapek, mert aléltan nem fogja tudni a folyadékot lenyelni. A procedúra mindenről elvonja a figyelmét, s fekete szemei az alig mozgó vagy épp mozdulatlan testrészeken nyugszanak.*
*Nagyon is kellő nyugalmat áraszt Ukromnak ez a rengeteg törődéssel berendezett fészek, s ha a lehetőség engedné, el is elgondolkodna róla, hogyan szerezte be hozzá ezen a kis szigeten mindezt, amit lát. De ahogy ideje nem végtelen, így gondterhelten meg is teszi körét a házikóban, mielőtt arra az elhatározásra jut, hogy leteszi a súlyosan sebzett cirmost a térség közepén lévő szőnyegre. Jobb keze egyik ujját végighuzogatja a kiskedvenc fején és gerincén, miközben a továbbiakon töpreng. Nem tudja milyen jótettel érdemelte ki ezt a mázlit, de amit látott, azzal bőven fog tudni dolgozni. A tiszta víznek különösen örül, mert így a partig sem kell visszasprintelnie a kockázatosabb megoldásért. Övére is lenéz, ahol a szokásos vizes kulacs mellett a sziritáni (vagy homokhegyi?) törpétől vásárolt két boros palack is lötyögött. Az első hajléktalannak fogja őket adni, amint hazaért, ezután nem siet fejét bódítani. Hacsak nem keletkezett belső sérülése a kis lénynek, úgy ítéli meg, hogy talán tud enyhíteni saját nemtörődömségén azzal, hogy megmenti. Meg kell próbálnia, akárhogy. Még nem tudja kitalálni, pontosan miért találta így, de ez a lista tetején lesz, amint stabilizálja a kis jószágot.
A konyhasarokba most már szabad kezekkel kullogva fel is szerelkezik a kancsóval, tálkával és kendővel, hogy utána a második körnél mancsait a fertőtlenítő alkohollal és két, józan ésszel választott üvegcsével súlyozza le; nem ismeri ki magát még eléggé a gyógyfüvekben, s szerencsésnek sem gondolja magát annyira, hogy vakon találgasson, hanem már felismeri az elsősegélydobozokban is található gyógyhatású zöldes krémet, ahogy a szintén, sötétebb zöld bájital tartalmát is, amit még Lillyenn adott neki a Kikötőnél, előző ottlétüknél. Az előbbit már kínosan sokszor kellett használnia. De az ajtó felől hallatszódó léptek hangjától kis híján elejti őket; a szerzetesre meredve egy megkönnyebbült sóhaj hagyja el a szürkebőrűt, de teketória nélkül vissza is lépeget a macskához, mielőtt válaszolna. Hagy is Nawanthirinek egy pár másodpercet, hogy feldolgozza amit lát a szőnyeg közepén, mielőtt halkan megszólal.*
- Így találtam rá a lépcsőnél. *Ha kérdései lennének barátjának, amiben hisz, azt most nem várja meg:* - Körül tudsz nézni az alsó foknál? Valami lehet a deszkán vagy a homokon, amit nem vettem észre. *Jobb ötlete nincs, ahogy azt a hangjában rejlő feszültség is jelzi. De arra, hogy segítsen neki ellátni az állatot, arra nem kéri meg, s nem véletlenül. Ujjaira nézve pazarol rájuk némi vizet, mielőtt amaz cselekvésétől függetlenül neki is lát a kis jószág gondozásának: a kendőt a tálba öntött vízbe mártva lemossa a végtagokról és az arcról, szájról a vért és koszt, hogy utána egy másik, alkohollal dúsított darabbal menjen végig rajtuk, szülői óvatossággal. Segíthet neki a küzdelem hiánya a macskánál, különben jobban kéne tartania. A faszilánkokat egyesével húzza ki és kezeli a helyüket, úgyszintén vízzel, és alkohollal. Ha ezzel végez, mutatóujja végére rákeni a sebek összehúzódásának segítésének hitt zöld krémet, és végigszalad vele a groteszk sérüléseken. Továbbra is vigyáz, hogy minél kevesebb erőt tegyen bele mozdulataiba. A karmokkal és fogakkal sajnos nem tud sokat kezdeni, talán eltávolítani tudja azokat az alig lógó részeket, amikben már biztos hogy hátráltatni fogja a kis feketét. Meg tervezi itatni mind a vízből és a mélyzöldebb tartalmú üvegcse keverékéből, csak ahhoz meg kell várnia, hogy felébredjen a kis krapek, mert aléltan nem fogja tudni a folyadékot lenyelni. A procedúra mindenről elvonja a figyelmét, s fekete szemei az alig mozgó vagy épp mozdulatlan testrészeken nyugszanak.*
1938. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-04-24 09:49:27
Üzenet elküldve: 2024-04-24 09:49:27
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 502
OOC üzenetek: 74
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 502
OOC üzenetek: 74
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*A ház felé menet megtetszik neki a homok. Finomabb, fehérebb, mint otthon, de így is a sivatagra emlékezteti. Négykézlábra ereszkedik, és a verandáig hátralevő utat mackójárásban - mindig az ellentétes oldali kezét-lábát mozdítva - teszi meg. Így történhet, hogy a legfelső lépcsőfokon száradó vérnyomok valósággal kiverik a szemét.
Azonnal fölegyenesedik, és a házba siet. A szürkebőrűt valószínűleg a konyharészen fogja megtalálni, amint a gyógyszerek közt kutat.*
- Mit keresünk? *kérdi aggódva, és segít is neki, amiben tud. A cicarókanyest egyelőre elkerüli a figyelmét - ha az állatka szem előtt van, azt hiszi, alszik. Ukromon viszont nem lát sérülést, csak azt, hogy ideges…*
*A ház felé menet megtetszik neki a homok. Finomabb, fehérebb, mint otthon, de így is a sivatagra emlékezteti. Négykézlábra ereszkedik, és a verandáig hátralevő utat mackójárásban - mindig az ellentétes oldali kezét-lábát mozdítva - teszi meg. Így történhet, hogy a legfelső lépcsőfokon száradó vérnyomok valósággal kiverik a szemét.
Azonnal fölegyenesedik, és a házba siet. A szürkebőrűt valószínűleg a konyharészen fogja megtalálni, amint a gyógyszerek közt kutat.*
- Mit keresünk? *kérdi aggódva, és segít is neki, amiben tud. A cicarókanyest egyelőre elkerüli a figyelmét - ha az állatka szem előtt van, azt hiszi, alszik. Ukromon viszont nem lát sérülést, csak azt, hogy ideges…*
1937. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-04-24 06:31:53
Üzenet elküldve: 2024-04-24 06:31:53
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 338
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 338
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*A finom részletességgel mintázott arc megejtően élethű. A mimika rajzolta kis ráncok a bőrén, a fekete szemek élő fénye... A gondolat nyomán a borosta érzete önkéntelenül megszületik a szerzetes tenyerében. A pengeajkak párátlan, hűvös lehelete, ahogy a mandulaszeműhöz hajolva szavakat formálnak: Az én nevem...
Aztán elillan a lét határán lebegő vízió, amikor az óriásnevelt megrázza a fejét. A bensőséges közelbe toluló érzések helyét kitölti a magány űrje, s a szerzetes inkább barátja után indul. Nem nehéz követni a nyomait, így hamar rátalálhat a Csontvető házikójában.
A csenevész fekete macska nyomorult állapotban lévő testecskéje szinte elveszik Ukrom hatalmas mancsaiban. Szuszogása alig érzékelhető, gyenge kapaszkodás az életbe. Gyenge, de azért kitartó. Utolsó erejével is a lépcső felé küzdené magát a szerencsétlen pára, még a segítő szándékú lapátkezek között is.
A kunyhó ajtaja nincs bezárva, így Ukrom gond nélkül juthat be kis védencével. Odabent egyetlen tágas térbe ömlik a kinti napsütés kellemes fénye. A túlsó sarokban két ágy. Az ágynemű ránézésre is friss és érintetlen. Az egyetlen külön helyiség a házikó hátsó részéből leválasztott kamra, ami helyfoglalásával valamennyire elkülöníti a lakótér egyéb részeitől (az ágyak mellett éjjeliszekrénnyel és egy puha gyapjúszőnyeggel felszerelt) hálót. Mindenhol a világos színek dominálnak: fehér és tiszta, kellemes árasztó kékek. A falakat és a szekrények polcait szép formájú, világosra szikkadt uszadékfa, régi horgony, szépen faragott kormánykerék-csonk, törött evezőlapát, jókora száraz pálmalevelek és hasonló tárgyak díszítik. Asztal, kényelmes ülőalkalmatosságok, pántos ládák, fiókos szekrénykék, középen pedig egy nagy, kerek jutaszőnyeg. Puritán, de kifejezetten otthonos és letagadhatatlanul látszik rajta a női kéz munkája.
Az ajtótól mindjárt jobbra a konyharész sarkában gyógynövények száradnak. Nekik készült tartókon üvegcsék sorakoznak. Formájukban és színükben teljesen megegyeznek azokkal, amiket a városokban bájitalként árulnak vagy a koldusok adnak hálából az adakozásért. Feldereng a talányos magyarázat, amit ezek származásáról szoktak mondani: a tisztáson találták. Egy furcsa érzés mintha azt súgná, hogy azok bizony egytől egyig innen valók.
Az üvegcsék mellett Ukrom itt megtalál mindent, amire szüksége lehet: általa is ismert gyógynövények, tégelyes kenőcsök, likáriumok, melyeket illatról, máskor talán különösnek ható bizonyossággal ismer fel. Mozsár, csipeszek, pipetták, gyolcs, alkohol... mind-mind szép rendben. Tiszta vizet is talál egy kancsóban a pulton. Tálkák, fehér vászonkendők pedig a konyha egyéb felszerelései mellett sorakoznak a polcokon.
A fekete macska eszméletét közben elragadják a megpróbáltatások, de a légzése kitartó, szapora üteme továbbra is jól érezhető.*
*A finom részletességgel mintázott arc megejtően élethű. A mimika rajzolta kis ráncok a bőrén, a fekete szemek élő fénye... A gondolat nyomán a borosta érzete önkéntelenül megszületik a szerzetes tenyerében. A pengeajkak párátlan, hűvös lehelete, ahogy a mandulaszeműhöz hajolva szavakat formálnak: Az én nevem...
Aztán elillan a lét határán lebegő vízió, amikor az óriásnevelt megrázza a fejét. A bensőséges közelbe toluló érzések helyét kitölti a magány űrje, s a szerzetes inkább barátja után indul. Nem nehéz követni a nyomait, így hamar rátalálhat a Csontvető házikójában.
A csenevész fekete macska nyomorult állapotban lévő testecskéje szinte elveszik Ukrom hatalmas mancsaiban. Szuszogása alig érzékelhető, gyenge kapaszkodás az életbe. Gyenge, de azért kitartó. Utolsó erejével is a lépcső felé küzdené magát a szerencsétlen pára, még a segítő szándékú lapátkezek között is.
A kunyhó ajtaja nincs bezárva, így Ukrom gond nélkül juthat be kis védencével. Odabent egyetlen tágas térbe ömlik a kinti napsütés kellemes fénye. A túlsó sarokban két ágy. Az ágynemű ránézésre is friss és érintetlen. Az egyetlen külön helyiség a házikó hátsó részéből leválasztott kamra, ami helyfoglalásával valamennyire elkülöníti a lakótér egyéb részeitől (az ágyak mellett éjjeliszekrénnyel és egy puha gyapjúszőnyeggel felszerelt) hálót. Mindenhol a világos színek dominálnak: fehér és tiszta, kellemes árasztó kékek. A falakat és a szekrények polcait szép formájú, világosra szikkadt uszadékfa, régi horgony, szépen faragott kormánykerék-csonk, törött evezőlapát, jókora száraz pálmalevelek és hasonló tárgyak díszítik. Asztal, kényelmes ülőalkalmatosságok, pántos ládák, fiókos szekrénykék, középen pedig egy nagy, kerek jutaszőnyeg. Puritán, de kifejezetten otthonos és letagadhatatlanul látszik rajta a női kéz munkája.
Az ajtótól mindjárt jobbra a konyharész sarkában gyógynövények száradnak. Nekik készült tartókon üvegcsék sorakoznak. Formájukban és színükben teljesen megegyeznek azokkal, amiket a városokban bájitalként árulnak vagy a koldusok adnak hálából az adakozásért. Feldereng a talányos magyarázat, amit ezek származásáról szoktak mondani: a tisztáson találták. Egy furcsa érzés mintha azt súgná, hogy azok bizony egytől egyig innen valók.
Az üvegcsék mellett Ukrom itt megtalál mindent, amire szüksége lehet: általa is ismert gyógynövények, tégelyes kenőcsök, likáriumok, melyeket illatról, máskor talán különösnek ható bizonyossággal ismer fel. Mozsár, csipeszek, pipetták, gyolcs, alkohol... mind-mind szép rendben. Tiszta vizet is talál egy kancsóban a pulton. Tálkák, fehér vászonkendők pedig a konyha egyéb felszerelései mellett sorakoznak a polcokon.
A fekete macska eszméletét közben elragadják a megpróbáltatások, de a légzése kitartó, szapora üteme továbbra is jól érezhető.*
1936. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-04-23 20:03:21
Üzenet elküldve: 2024-04-23 20:03:21
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 436
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 436
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Bizony megnyugszik attól, hogy végre be tud fogni valami hangforrást, így legalább nem fog kelleni túl messzire mennie a szerzetestől és megkockáztatni, hogy egymás után rohangáljanak feleslegesen, amíg valamelyikük eltéved. Már csak az a kérdés, miféle lényt kell a tengerbe dobnia. Amilyen mázlija van, valami soha nem látott állatot fedezhet most fel, vagy még egy manót.
Ezekkel a gondolatokkal nem meglepő, hogy miután a verenda mellett tovább keresi a fogyó sipítások forrását, a találat látványától úgy érzi, egy mocsári troll vágta gyomorba. Pár másodpercig csak a súlyos állapotban lévő kis lényt és a körülötte lévő nyomokat nézi leguggolva, próbálja kitalálni mi történhetett a látottakból. Nem úgy érzi, hogy valaki vagy valami rátámadhatott, különben már látott volna lábnyomokat. És semmilyen madarat nem ismer, ami ilyet lenne képes tenni, hacsak nem igazolódhatott most be előző gyerekes gondolata. De a hajmeresztő jelekből íródott alternatíva túlságosan is őrületes gondolatnak érződik Ukromnak, hogy azonnal igaznak higgye. De akárhogyan is történhetett ez, az nem változtatja meg a mostani helyzetet. Két kezét a tőle telhető legnagyobb gyengédséggel a szegény fekete jószág alá csúsztatja, és mellkasmagasságig magához emeli. Az első gondolata az, hogy rögtön elfut vele Nawanthirihoz, de a macska sérüléseit jobban megnézve megül benne az érzés, hogy csak visszatérnének ide a kunyhóhoz, és most nem kéne fölöslegesen köröket tenni az állatkával. De nincs türelme vagy ideje túl sokáig töprengeni a megoldáson, úgyhogy úgy dönt, egyelőre bemegy a cicával a házba. Biztos kell lennie itt valaminek, ami a segítségére tud szolgálni, nem tudja elképzelni az ellenkezőjét.
A borzalmas állapotban lévő kis szőrgombóccal a karjai közt csörtet be az épületbe, és elsőnek egy megfelelő helyet próbál keresni, ahova a kis jószágot lerakhatja. Valami olyasmi, ami kényelmesnek nézi ki, és remélhetőleg talajszinthez közel van. Ugyanis szabad kéz nélkül nehezebb dolga lesz körülnézni a Csontvető kellékei között, ahol még ő sem tudja, mit keres. Elsősegélyes csomagot? Kenőcsöt, alkoholt? Ha még sikertelen is, vissza tudja kapni magához a kisállatot és Nawanthirihez csörgetni vele, de minél előbb kezelésbe venné a lényt, ha módjában áll. Ugyanis még kristálytisztán cseng benne a tény, hogy pontosan őrá bízta a sámán a macskát. Ez főleg nem tesz jót lelkiismeretének.*
*Bizony megnyugszik attól, hogy végre be tud fogni valami hangforrást, így legalább nem fog kelleni túl messzire mennie a szerzetestől és megkockáztatni, hogy egymás után rohangáljanak feleslegesen, amíg valamelyikük eltéved. Már csak az a kérdés, miféle lényt kell a tengerbe dobnia. Amilyen mázlija van, valami soha nem látott állatot fedezhet most fel, vagy még egy manót.
Ezekkel a gondolatokkal nem meglepő, hogy miután a verenda mellett tovább keresi a fogyó sipítások forrását, a találat látványától úgy érzi, egy mocsári troll vágta gyomorba. Pár másodpercig csak a súlyos állapotban lévő kis lényt és a körülötte lévő nyomokat nézi leguggolva, próbálja kitalálni mi történhetett a látottakból. Nem úgy érzi, hogy valaki vagy valami rátámadhatott, különben már látott volna lábnyomokat. És semmilyen madarat nem ismer, ami ilyet lenne képes tenni, hacsak nem igazolódhatott most be előző gyerekes gondolata. De a hajmeresztő jelekből íródott alternatíva túlságosan is őrületes gondolatnak érződik Ukromnak, hogy azonnal igaznak higgye. De akárhogyan is történhetett ez, az nem változtatja meg a mostani helyzetet. Két kezét a tőle telhető legnagyobb gyengédséggel a szegény fekete jószág alá csúsztatja, és mellkasmagasságig magához emeli. Az első gondolata az, hogy rögtön elfut vele Nawanthirihoz, de a macska sérüléseit jobban megnézve megül benne az érzés, hogy csak visszatérnének ide a kunyhóhoz, és most nem kéne fölöslegesen köröket tenni az állatkával. De nincs türelme vagy ideje túl sokáig töprengeni a megoldáson, úgyhogy úgy dönt, egyelőre bemegy a cicával a házba. Biztos kell lennie itt valaminek, ami a segítségére tud szolgálni, nem tudja elképzelni az ellenkezőjét.
A borzalmas állapotban lévő kis szőrgombóccal a karjai közt csörtet be az épületbe, és elsőnek egy megfelelő helyet próbál keresni, ahova a kis jószágot lerakhatja. Valami olyasmi, ami kényelmesnek nézi ki, és remélhetőleg talajszinthez közel van. Ugyanis szabad kéz nélkül nehezebb dolga lesz körülnézni a Csontvető kellékei között, ahol még ő sem tudja, mit keres. Elsősegélyes csomagot? Kenőcsöt, alkoholt? Ha még sikertelen is, vissza tudja kapni magához a kisállatot és Nawanthirihez csörgetni vele, de minél előbb kezelésbe venné a lényt, ha módjában áll. Ugyanis még kristálytisztán cseng benne a tény, hogy pontosan őrá bízta a sámán a macskát. Ez főleg nem tesz jót lelkiismeretének.*
1935. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-04-23 09:51:14
Üzenet elküldve: 2024-04-23 09:51:14
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 502
OOC üzenetek: 74
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 502
OOC üzenetek: 74
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Amennyire húzódozott a Csontvető adta feladattól, most annyira elmerül benne. Még a madárcsicsergés is alig jut el a tudatáig, nemhogy a belevesző, halk sírás. Ukromnak szótlanul bólint. Akármi jön, nézze meg nyugodtan, mandulaszemet itt megtalálja.
Nem idegen tőle a tudatállapot, amikor megszűnik a külvilág, és kizárólag a feladat létezik. A meditációk, kontemplációk, formagyakorlatok mind így működnek. A démon emberarca miriádnyi apró ceruzavonásból, satírozásból, maszatolásból tűnik elő, mintha a papírlap köd lenne. Míg rajzol, Nawanthiriben csak félig-meddig tudatosul, hogy a kép sokkal részletgazdagabb annál, mint amire az álmából emlékszik. Hitetlenkedve, üres arccal pislog, amikor elkészül. Önkéntelenül arra gondol, milyen lenne ezt az arcot a két kezébe fogni. Érezni a borostákat a tenyerében, vagy ahogy a szörny pengeajkai mosolyra húzódnak. Szorosra zárt szemmel kirázza a fejéből a látomást, és rajzol tovább.
Egyszer csak észreveszi, mennyire egyedül van. Előtte a vége-nincs tenger, mögötte a hallgatag sziget.*
~Megkeresem Ukromot…~
*Még egyszer belepillant a füzetbe, mielőtt a nadrágzsebébe süllyesztené. Mintha rés nyílt volna a rém által őrzött kapun, de a szerzetes olyan régóta mereszti a szemét a lapokra, hogy nem csodálná, ha kápráznának. Elrakja az irkát a rajzszénnel együtt, és tűnődve a szürkebőrű után indul.*
*Amennyire húzódozott a Csontvető adta feladattól, most annyira elmerül benne. Még a madárcsicsergés is alig jut el a tudatáig, nemhogy a belevesző, halk sírás. Ukromnak szótlanul bólint. Akármi jön, nézze meg nyugodtan, mandulaszemet itt megtalálja.
Nem idegen tőle a tudatállapot, amikor megszűnik a külvilág, és kizárólag a feladat létezik. A meditációk, kontemplációk, formagyakorlatok mind így működnek. A démon emberarca miriádnyi apró ceruzavonásból, satírozásból, maszatolásból tűnik elő, mintha a papírlap köd lenne. Míg rajzol, Nawanthiriben csak félig-meddig tudatosul, hogy a kép sokkal részletgazdagabb annál, mint amire az álmából emlékszik. Hitetlenkedve, üres arccal pislog, amikor elkészül. Önkéntelenül arra gondol, milyen lenne ezt az arcot a két kezébe fogni. Érezni a borostákat a tenyerében, vagy ahogy a szörny pengeajkai mosolyra húzódnak. Szorosra zárt szemmel kirázza a fejéből a látomást, és rajzol tovább.
Egyszer csak észreveszi, mennyire egyedül van. Előtte a vége-nincs tenger, mögötte a hallgatag sziget.*
~Megkeresem Ukromot…~
*Még egyszer belepillant a füzetbe, mielőtt a nadrágzsebébe süllyesztené. Mintha rés nyílt volna a rém által őrzött kapun, de a szerzetes olyan régóta mereszti a szemét a lapokra, hogy nem csodálná, ha kápráznának. Elrakja az irkát a rajzszénnel együtt, és tűnődve a szürkebőrű után indul.*
1934. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-04-22 06:51:09
Üzenet elküldve: 2024-04-22 06:51:09
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 338
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 338
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*A füzet furcsaságainak felfedezése kissé felrázza a kettőst. De míg Ukromot inkább a rejtélyes változások ténye ragadja meg, az óriásneveltben inkább másra koncentrálódik az izgatottság.
Ha jobban megnézi, a fenti részen lévő szerzetesek alakja a haloványság ellenére is tisztán körvonalazódik. A mandulaszeműé lent, viszont nem éles kontúr, inkább olyan, mint amit kiszálasodott végű, száraz ecsettel rajzoltak.
Az árny emberi vonásainak megrajzolása megdöbbentően könnyen megy. Jólesik vele pepecselni, elmerülni az apró részletekben. Tapasztalat és korábban felismert tehetség nélkül is hihetetlenül valósághű portré készül. Azokba a fekete szemekbe merülve pedig furcsa érzés járja át a szerzetest. Olyasmi, mint amikor egy triviálisan egyszerű dolgon átlépve egy álomban az ember hatalmas igazságokra lát rá, s el se hiszi, hogy eddig nem értette meg. Minden értelmet nyer és felszabadító harmóniába áll össze. De ahogy az ébrenlétbe visszatérve is elveszítjük a titkok nyitját, úgy egy pillanattal később már a mandulaszemű se tud rajta fogódzót találni. Csak az érzés emléke marad, ami egyre távolabb úszik a lélek bárányfelhős egén. A kérdések pedig kérdések maradnak, talán annyi különbséggel, hogy ott dereng bennük a bizonyosság: létezik rájuk a válasz.
Mindeközben Ukrom figyelmét elvonja az egyre panaszosabb hang, melynek forrását el is kezdi keresni. Megérzései jó felé húzzák. Valóban a házikó felől érkezik a hang. Az állatkát viszont nem látja meg azonnal. A panaszos sipítás-miákolás egyre ritkábban hangzik fel, viszont egyre jobban elkülönül a sziget madárhangjainak kakofóniájától. A fekete testecskét a verandára vezető lépcső korlátjának takarásában pillantja meg. Alig szuszog. Apró karmai, fogai csorbán, törötten meredeznek. A lépcső utolsó foka véres, a deszka széle telis-tele van van karmolásokkal, fogacskák által forgácsolt, kétségbeesett nyomokkal. A jószág mancsaiból és ínyéből jókora szálkák meredeznek, de még utolsó erejéből is csak nyújtogatja a csáléra törött karmocskákat a deszka széle felé. Ha Ukrom megpróbálja felvenni, látszik, hogy nagyon is tiltakozna, de túl gyenge, hogy ennek sok látszata legyen. Egyre csak a part felé ácsingózna, de mintha valami láthatatlan erő visszatartaná, hogy magától elhagyja az építményt.
Mikorra az óriásnevelt az ork felé kapja tekintetét, Ukromnak csak hűlt helyét találja. Valószínűleg túlságosan belemerült a rajzolásba, hogy észrevegye a távozását. Vagy talán hallotta, talán látta is, de a szénceruza útja annyira elragadta, hogy ha akart is, végül elfelejtett reagálni rá. Ukrom nyomait persze elég egyszerű követni. Ültéből hátranézve is látszik, hogy az ork visszament a verandás házikóhoz.
Visszapillantva a füzetre ezúttal nem látszik semmi változás. Legfeljebb valami csillanáson akadhat meg a szeme. A papír matériája lehet a ludas. Egy nem odaillő szál vagy rostdarab kerülhetett bele, ami a napsütésben egy véletlen szögben ránézve a különös hatást adja: mintha egy kis rés nyílt volna azon a csapóajtón. Persze ez már talán egy kicsit túlontúl belemagyarázós észrevétel. Bizonyára csak véletlen. De tekintve a sziget különc viszonyát a véletlenekkel...*
*A füzet furcsaságainak felfedezése kissé felrázza a kettőst. De míg Ukromot inkább a rejtélyes változások ténye ragadja meg, az óriásneveltben inkább másra koncentrálódik az izgatottság.
Ha jobban megnézi, a fenti részen lévő szerzetesek alakja a haloványság ellenére is tisztán körvonalazódik. A mandulaszeműé lent, viszont nem éles kontúr, inkább olyan, mint amit kiszálasodott végű, száraz ecsettel rajzoltak.
Az árny emberi vonásainak megrajzolása megdöbbentően könnyen megy. Jólesik vele pepecselni, elmerülni az apró részletekben. Tapasztalat és korábban felismert tehetség nélkül is hihetetlenül valósághű portré készül. Azokba a fekete szemekbe merülve pedig furcsa érzés járja át a szerzetest. Olyasmi, mint amikor egy triviálisan egyszerű dolgon átlépve egy álomban az ember hatalmas igazságokra lát rá, s el se hiszi, hogy eddig nem értette meg. Minden értelmet nyer és felszabadító harmóniába áll össze. De ahogy az ébrenlétbe visszatérve is elveszítjük a titkok nyitját, úgy egy pillanattal később már a mandulaszemű se tud rajta fogódzót találni. Csak az érzés emléke marad, ami egyre távolabb úszik a lélek bárányfelhős egén. A kérdések pedig kérdések maradnak, talán annyi különbséggel, hogy ott dereng bennük a bizonyosság: létezik rájuk a válasz.
Mindeközben Ukrom figyelmét elvonja az egyre panaszosabb hang, melynek forrását el is kezdi keresni. Megérzései jó felé húzzák. Valóban a házikó felől érkezik a hang. Az állatkát viszont nem látja meg azonnal. A panaszos sipítás-miákolás egyre ritkábban hangzik fel, viszont egyre jobban elkülönül a sziget madárhangjainak kakofóniájától. A fekete testecskét a verandára vezető lépcső korlátjának takarásában pillantja meg. Alig szuszog. Apró karmai, fogai csorbán, törötten meredeznek. A lépcső utolsó foka véres, a deszka széle telis-tele van van karmolásokkal, fogacskák által forgácsolt, kétségbeesett nyomokkal. A jószág mancsaiból és ínyéből jókora szálkák meredeznek, de még utolsó erejéből is csak nyújtogatja a csáléra törött karmocskákat a deszka széle felé. Ha Ukrom megpróbálja felvenni, látszik, hogy nagyon is tiltakozna, de túl gyenge, hogy ennek sok látszata legyen. Egyre csak a part felé ácsingózna, de mintha valami láthatatlan erő visszatartaná, hogy magától elhagyja az építményt.
Mikorra az óriásnevelt az ork felé kapja tekintetét, Ukromnak csak hűlt helyét találja. Valószínűleg túlságosan belemerült a rajzolásba, hogy észrevegye a távozását. Vagy talán hallotta, talán látta is, de a szénceruza útja annyira elragadta, hogy ha akart is, végül elfelejtett reagálni rá. Ukrom nyomait persze elég egyszerű követni. Ültéből hátranézve is látszik, hogy az ork visszament a verandás házikóhoz.
Visszapillantva a füzetre ezúttal nem látszik semmi változás. Legfeljebb valami csillanáson akadhat meg a szeme. A papír matériája lehet a ludas. Egy nem odaillő szál vagy rostdarab kerülhetett bele, ami a napsütésben egy véletlen szögben ránézve a különös hatást adja: mintha egy kis rés nyílt volna azon a csapóajtón. Persze ez már talán egy kicsit túlontúl belemagyarázós észrevétel. Bizonyára csak véletlen. De tekintve a sziget különc viszonyát a véletlenekkel...*
1933. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-04-19 20:48:26
Üzenet elküldve: 2024-04-19 20:48:26
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 436
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 436
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Gyermeki csalódását egész gyorsan leváltja a gyanú és megerősítés miatt keletkezett szívdobbanás kihagyás, amit az új (vagy elnézett?) üres lapok és az új, ravaszul rejtett, absztrakt rajzok okoznak.* - Hmmm... *Az előzővel ellentétben nem olyan tiszta neki, amit lát. Hiányzik neki az összefüggés, amivel ezt a jelentést a markában tudhatná. Viszont ha nem neki, akkor Nawanthirinek jobban kell tudnia ezt értenie. Reméli.
Mi ez a hang?
Elkezdetlen mondat jön a szerzetes felől, amire a szürkebőrű felfülel, s eszébe jut hogy barátja minden bizonnyal hozzá hasonlóan kíváncsi a papírosokra. Kérdésével egyidőben nyújtja is hozzá vissza a füzetet s grafitot, miközben baljával fülébe turkál, zavarban a zajoktól. Megint körbenéz fejével, ezúttal aktívan keresve valamit, akár valakit. Visszaülve, kérdően néz az óriásneveltre, nem érti hogy amaz miért nem reagál ezekre a hangokra. figyelme egy időre ismét reá terelődik legalább; csendben figyeli a füzet hátulját, mintha átlátszó lenne és ki tudná venni, mit is rajzol Nawanthiri. De egy pár perc után megint feláll, s megmagyarázatlan irritáltsággal az arcán néz befelé a szigetre.*
~ Mi a halál ez a zsivaj?! ~ *Nem tudja egy pontos állathoz azonosítani a hangokat, pedig igenis próbálkozik. Ennél a pontnál már úgy érzi, mintha saját gondolatai meghallásáért is küzdenie kell. Ennek muszáj lesz utánajárnia, mielőtt elveszti maradék józan eszét is. Nem tudja, milyen mentális edzésen esett át a szerzetes, hogy ezt ilyen jól tűrje.*
- Mindjárt jövök. Megnézem, honnan jön ez. *Türelmetlenül társa irányába veti a szavakat, és már ott sincs. Úgy dönt, először a Csontvető kunyhója körül lesz értelme körbe szimatolnia; ha már ez a csodafüzet tőle jött, akkor az sem túlzás, ha ennek a dobhártyakaparó anomáliának is köze lehet hozzá. Nem mintha egész idáig be tudott volna mérni egy hangirányt, tehát jobb ötlete nincs. Sietős léptekkel hagy mélyebb nyomokat a homokon, ameddig a verendánál nem találja magát. Ha ott nem lesz okosabb egy alaposabb körbe kémlelés után (valamint ha nem találja ott az eredetileg rábízott kis állatkát is, ugyanis nem szeretne kikezdeni a sámánnal), akkor óvatosan benyit a házba is. Elszánt arra, hogy felkutassa a forrást.*
A hozzászólás írója (Savanyú Ukrom) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.04.19 20:52:52
*Gyermeki csalódását egész gyorsan leváltja a gyanú és megerősítés miatt keletkezett szívdobbanás kihagyás, amit az új (vagy elnézett?) üres lapok és az új, ravaszul rejtett, absztrakt rajzok okoznak.* - Hmmm... *Az előzővel ellentétben nem olyan tiszta neki, amit lát. Hiányzik neki az összefüggés, amivel ezt a jelentést a markában tudhatná. Viszont ha nem neki, akkor Nawanthirinek jobban kell tudnia ezt értenie. Reméli.
Mi ez a hang?
Elkezdetlen mondat jön a szerzetes felől, amire a szürkebőrű felfülel, s eszébe jut hogy barátja minden bizonnyal hozzá hasonlóan kíváncsi a papírosokra. Kérdésével egyidőben nyújtja is hozzá vissza a füzetet s grafitot, miközben baljával fülébe turkál, zavarban a zajoktól. Megint körbenéz fejével, ezúttal aktívan keresve valamit, akár valakit. Visszaülve, kérdően néz az óriásneveltre, nem érti hogy amaz miért nem reagál ezekre a hangokra. figyelme egy időre ismét reá terelődik legalább; csendben figyeli a füzet hátulját, mintha átlátszó lenne és ki tudná venni, mit is rajzol Nawanthiri. De egy pár perc után megint feláll, s megmagyarázatlan irritáltsággal az arcán néz befelé a szigetre.*
~ Mi a halál ez a zsivaj?! ~ *Nem tudja egy pontos állathoz azonosítani a hangokat, pedig igenis próbálkozik. Ennél a pontnál már úgy érzi, mintha saját gondolatai meghallásáért is küzdenie kell. Ennek muszáj lesz utánajárnia, mielőtt elveszti maradék józan eszét is. Nem tudja, milyen mentális edzésen esett át a szerzetes, hogy ezt ilyen jól tűrje.*
- Mindjárt jövök. Megnézem, honnan jön ez. *Türelmetlenül társa irányába veti a szavakat, és már ott sincs. Úgy dönt, először a Csontvető kunyhója körül lesz értelme körbe szimatolnia; ha már ez a csodafüzet tőle jött, akkor az sem túlzás, ha ennek a dobhártyakaparó anomáliának is köze lehet hozzá. Nem mintha egész idáig be tudott volna mérni egy hangirányt, tehát jobb ötlete nincs. Sietős léptekkel hagy mélyebb nyomokat a homokon, ameddig a verendánál nem találja magát. Ha ott nem lesz okosabb egy alaposabb körbe kémlelés után (valamint ha nem találja ott az eredetileg rábízott kis állatkát is, ugyanis nem szeretne kikezdeni a sámánnal), akkor óvatosan benyit a házba is. Elszánt arra, hogy felkutassa a forrást.*
A hozzászólás írója (Savanyú Ukrom) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.04.19 20:52:52
1932. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-04-19 15:47:52
Üzenet elküldve: 2024-04-19 15:47:52
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 502
OOC üzenetek: 74
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 502
OOC üzenetek: 74
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Nem mindennapi füzetet kaptak a Csontvetőtől! Az még hagyján, hogy épp olyan jól tud írni, mint a szürkebőrű, de rajzol is, és pótlapokat növeszt! Ha nem a szörny miatt lennének itt, Nawanthiri a napestig a varázslatos irkával beszélgetne, mindenféle képeken keresztül. Az arctalan árnyék azonban beárnyékolja a csodát.*
~Fény nélkül nincs árnyék. Ezért nyúltál utánam…?~
*Állát a felhúzott térdére támasztva négy- meg háromszögeket rajzolgat a homokba. Könnyű lenne abba ringatni magát, hogy a lélek mélységeiben fénylő, jó szíve vonzotta magához a démont. Mindjárt mártír is lenne, nem csak áldozat. Keze ujjával dobol a sarka vastag bőrén.*
- Még csak az sem vagyok… *csúszik ki a száján félhangosan. A mestere szerint a démon által őrzött kapun előbb-utóbb minden szerzetes áthalad, bizonyára ő maga is így tett. Nawanthirishardipandra lehet, hogy vonzódik hozzá, de nem akarhatja a vesztét. Ez egy próbatétel, nem betegség és nem átok.*
~Vonzódik hozzám…~
*Lehunyja a szemét a gondolatra. Ukromnak is megmutatta az álmot, aminek végén az árnyék emberré lett. Lehetetlenül kecses, nyúlánk, mandulaszemű férfivá, aki gyengének tűnt ugyan, de kegyetlennek és ravasznak. Ha úgy tetszik, Nawanthiri ellentétének.
A szerzetes férfiakhoz való viszonyát a démon alapjaiban határozta meg. A szörny erőszakot követett el rajta, a lány meg csak az otthoni jó nevelés miatt nem törte be az orrát senkinek, aki közeledni próbált hozzá.*
- Megkaphatom a füzetet?
*Ha Ukrom odaadja neki, megpróbálja lerajzolni az árny emberarcát. A magas járomcsontjait, keskeny, hegyes orrát. A varkocsba fogott sörényét meg a halvány félmosolyba görbülő pengeajkait. A mandulaszemeit, amik feketék, mint egy feneketlen tó jéghideg vize. Nawanthiri nem gyakorlott portrékészítő: a rajz egy kicsit gyermeteg, de könnyű felismerni.*
~Miért kell neked a fájdalmam? Miért akarsz folyton átölelni…? Miért forgatsz ki mindent?~
*Újabb barlangrajzba fog. A csapóajtó foglalja el a közepét. Egyik oldalán az kecses, törékenynek látszó árnyék, a másikon a vállas lányalak, kinyújtott kezében mintha lenne valami.*
~Mi kell, hogy a kapun átengedj?~
*Hirtelen Ukromra mered.*
- Ő vajon le tud győzni engem? Le akar egyáltalán…?
*Erre még soha nem gondolt. Mi van, ha nem is kell nyerni?*
~De ha nem kell, akkor mire volt a sok gyötrés?~
*Nawanthirishardipandra kezd reménytelenül összezavarodni…*
*Nem mindennapi füzetet kaptak a Csontvetőtől! Az még hagyján, hogy épp olyan jól tud írni, mint a szürkebőrű, de rajzol is, és pótlapokat növeszt! Ha nem a szörny miatt lennének itt, Nawanthiri a napestig a varázslatos irkával beszélgetne, mindenféle képeken keresztül. Az arctalan árnyék azonban beárnyékolja a csodát.*
~Fény nélkül nincs árnyék. Ezért nyúltál utánam…?~
*Állát a felhúzott térdére támasztva négy- meg háromszögeket rajzolgat a homokba. Könnyű lenne abba ringatni magát, hogy a lélek mélységeiben fénylő, jó szíve vonzotta magához a démont. Mindjárt mártír is lenne, nem csak áldozat. Keze ujjával dobol a sarka vastag bőrén.*
- Még csak az sem vagyok… *csúszik ki a száján félhangosan. A mestere szerint a démon által őrzött kapun előbb-utóbb minden szerzetes áthalad, bizonyára ő maga is így tett. Nawanthirishardipandra lehet, hogy vonzódik hozzá, de nem akarhatja a vesztét. Ez egy próbatétel, nem betegség és nem átok.*
~Vonzódik hozzám…~
*Lehunyja a szemét a gondolatra. Ukromnak is megmutatta az álmot, aminek végén az árnyék emberré lett. Lehetetlenül kecses, nyúlánk, mandulaszemű férfivá, aki gyengének tűnt ugyan, de kegyetlennek és ravasznak. Ha úgy tetszik, Nawanthiri ellentétének.
A szerzetes férfiakhoz való viszonyát a démon alapjaiban határozta meg. A szörny erőszakot követett el rajta, a lány meg csak az otthoni jó nevelés miatt nem törte be az orrát senkinek, aki közeledni próbált hozzá.*
- Megkaphatom a füzetet?
*Ha Ukrom odaadja neki, megpróbálja lerajzolni az árny emberarcát. A magas járomcsontjait, keskeny, hegyes orrát. A varkocsba fogott sörényét meg a halvány félmosolyba görbülő pengeajkait. A mandulaszemeit, amik feketék, mint egy feneketlen tó jéghideg vize. Nawanthiri nem gyakorlott portrékészítő: a rajz egy kicsit gyermeteg, de könnyű felismerni.*
~Miért kell neked a fájdalmam? Miért akarsz folyton átölelni…? Miért forgatsz ki mindent?~
*Újabb barlangrajzba fog. A csapóajtó foglalja el a közepét. Egyik oldalán az kecses, törékenynek látszó árnyék, a másikon a vállas lányalak, kinyújtott kezében mintha lenne valami.*
~Mi kell, hogy a kapun átengedj?~
*Hirtelen Ukromra mered.*
- Ő vajon le tud győzni engem? Le akar egyáltalán…?
*Erre még soha nem gondolt. Mi van, ha nem is kell nyerni?*
~De ha nem kell, akkor mire volt a sok gyötrés?~
*Nawanthirishardipandra kezd reménytelenül összezavarodni…*
1931. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-04-17 06:21:15
Üzenet elküldve: 2024-04-17 06:21:15
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 338
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 338
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Bizony, az óriásneveltnek egyáltalán nem tűnik fel a durvasága a fekete jószággal szemben. Még ha valaki konkrétan rámutatna, akkor is csak nevetségesen és indokolatlanul túlreagált badarságnak tűnne a számára már a feltételezés is.
A füzet különc viselkedése eléggé meglepheti a kettőst. Időbe telik, míg a sziget egészen egyedi közegét megszokják valamelyest az ide érkezők.
Ukrom megvizsgálja a lapokat. A rajztól eggyel visszább ott trónol a nagy, erőltetett vonalvezetésű betűkkel rótt kérdése, amit oly nagy koncentrációval írt: 'Miet nem foglak soha legozni'. Eggyel tovább lapozva pedig üres oldal fehérlik. Ahogy a lapot forgatja, úgy érezheti, talán többet lapozott, mert a papír valahogy vastagabbnak tűnik. És valóban. Jobban megnézve, ez egy felfelé kihajtható oldal. A mandulaszemű rajza így a lap valós méretének perspektívájából jóval lentebbre kerül.
Jobban megnézve, mintha kicsit foltos lenne a kihajtott teteje. A napfény halvány rajzolatot fed fel az ív felső hatodán. A szerzetes könnyen beleláthatja a wegtoreni hegyek jellegzetes sziluettjét, ami ifjú korában a látóhatár megszokott rajzolata volt a számára. Halvány vonal húzódik alatta vízszintesen, aztán vállas, tagbaszakadt alakok elnagyolt körvonalai, mintha különös, víz alatti ösvényeken cikázva úsznának. Ahogy a szem lejjebb kúszik a ceruzarajzra, az a fent vonalához viszonyított mélység már-már ijesztőnek hat. Még a fenti alakok is szinte csak a felszín közelében kószálnak ebben a sokszorosára kinyílt koordinátarendszerben.
A rajzolt csapóajtó feketén trónol a lent eme mellkast szorító mélységében, s a gondolat erővel tartja vissza magát, hogy feszegesse, vajon a lap alsó felének általa zárt üressége mit rejthet. A fehérségről visszarebbenő szemnek a váltás egészen élő dinamikát ad a rajz figuráinak. Valószínűleg nem volt szándékos, de a sötét és világos kontrasztjában a vállas nőalak szinte fénylik. Ragyogása kápráztató nyalábokat sző a fekete árny ábrázolásába, s így nézve némileg átértelmezi a csápok megjelenítését. Egy kicsit inkább úgy tűnik, mintha ez a ragyogás hívná magához ellenállhatatlanul azt a másik alakot, ami egy szálasan feszülő csápjával azért még kapaszkodik a csapóajtóba... Vagy nem? Már épp nem? Nehéz megmondani. Amíg fölé hajolva, a rávetülő árnyékban eredetileg nézték, talán egyértelműnek tűntek a belefogalmazott kérdések: miért nyúltál utánam? Miért jöttél elém? Milyen kaput őrzöl?
De így, kettőjük közt tartva, ahogy a nap direkt fénye világítja meg az immár felfelé kihajtott oldalt, némileg változik az egész: miért ez az ellenállhatatlan ragyogás? Hogyan jutott a szerzeteslány ennyivel távolabb, mint a többiek? Vajon ha azok a csápok már nem fogják, zárva van-e még az a kapu? Ugye zárva? ...Ugye?
Habár a kis rajzocska szinte szuggeszíven hat a válaszokat kereső elmére, Ukromnak nehezebb koncentrálnia. A fülébe vágó, éles hangok egyre jobban kizökkentik: tyiü-tyiü, tyiu-tyiu, tyiou-tyiú... Beolvad a füttyögő, rövid szólamú madárhangok közé, de egyre inkább biztos benne, hogy ez nem madár. Ez az egyre és egyre panaszosabbá és kétségbeesettebbé vékonyodó hangocska a verandán hagyott fekete jószághoz tartozhat, bár a jó ég tudja, honnan jön a feltételezés.
A szerzetesnek társával ellentétben viszont biztos nem tűnik fel a csivitből kikandikáló szólam. Őt egészen elragadhatják saját rajzának ellentmondásos véletlenjei, melyek a kifejezés szándékának nem várt mostohatestvéreiként néznek vele farkasszemet a lapról. Egész alomnyi talány, ami felforgatja a tényeket, melyeken az elképzelések alapja eddig biztosnak tűnően nyugodott.*
*Bizony, az óriásneveltnek egyáltalán nem tűnik fel a durvasága a fekete jószággal szemben. Még ha valaki konkrétan rámutatna, akkor is csak nevetségesen és indokolatlanul túlreagált badarságnak tűnne a számára már a feltételezés is.
A füzet különc viselkedése eléggé meglepheti a kettőst. Időbe telik, míg a sziget egészen egyedi közegét megszokják valamelyest az ide érkezők.
Ukrom megvizsgálja a lapokat. A rajztól eggyel visszább ott trónol a nagy, erőltetett vonalvezetésű betűkkel rótt kérdése, amit oly nagy koncentrációval írt: 'Miet nem foglak soha legozni'. Eggyel tovább lapozva pedig üres oldal fehérlik. Ahogy a lapot forgatja, úgy érezheti, talán többet lapozott, mert a papír valahogy vastagabbnak tűnik. És valóban. Jobban megnézve, ez egy felfelé kihajtható oldal. A mandulaszemű rajza így a lap valós méretének perspektívájából jóval lentebbre kerül.
Jobban megnézve, mintha kicsit foltos lenne a kihajtott teteje. A napfény halvány rajzolatot fed fel az ív felső hatodán. A szerzetes könnyen beleláthatja a wegtoreni hegyek jellegzetes sziluettjét, ami ifjú korában a látóhatár megszokott rajzolata volt a számára. Halvány vonal húzódik alatta vízszintesen, aztán vállas, tagbaszakadt alakok elnagyolt körvonalai, mintha különös, víz alatti ösvényeken cikázva úsznának. Ahogy a szem lejjebb kúszik a ceruzarajzra, az a fent vonalához viszonyított mélység már-már ijesztőnek hat. Még a fenti alakok is szinte csak a felszín közelében kószálnak ebben a sokszorosára kinyílt koordinátarendszerben.
A rajzolt csapóajtó feketén trónol a lent eme mellkast szorító mélységében, s a gondolat erővel tartja vissza magát, hogy feszegesse, vajon a lap alsó felének általa zárt üressége mit rejthet. A fehérségről visszarebbenő szemnek a váltás egészen élő dinamikát ad a rajz figuráinak. Valószínűleg nem volt szándékos, de a sötét és világos kontrasztjában a vállas nőalak szinte fénylik. Ragyogása kápráztató nyalábokat sző a fekete árny ábrázolásába, s így nézve némileg átértelmezi a csápok megjelenítését. Egy kicsit inkább úgy tűnik, mintha ez a ragyogás hívná magához ellenállhatatlanul azt a másik alakot, ami egy szálasan feszülő csápjával azért még kapaszkodik a csapóajtóba... Vagy nem? Már épp nem? Nehéz megmondani. Amíg fölé hajolva, a rávetülő árnyékban eredetileg nézték, talán egyértelműnek tűntek a belefogalmazott kérdések: miért nyúltál utánam? Miért jöttél elém? Milyen kaput őrzöl?
De így, kettőjük közt tartva, ahogy a nap direkt fénye világítja meg az immár felfelé kihajtott oldalt, némileg változik az egész: miért ez az ellenállhatatlan ragyogás? Hogyan jutott a szerzeteslány ennyivel távolabb, mint a többiek? Vajon ha azok a csápok már nem fogják, zárva van-e még az a kapu? Ugye zárva? ...Ugye?
Habár a kis rajzocska szinte szuggeszíven hat a válaszokat kereső elmére, Ukromnak nehezebb koncentrálnia. A fülébe vágó, éles hangok egyre jobban kizökkentik: tyiü-tyiü, tyiu-tyiu, tyiou-tyiú... Beolvad a füttyögő, rövid szólamú madárhangok közé, de egyre inkább biztos benne, hogy ez nem madár. Ez az egyre és egyre panaszosabbá és kétségbeesettebbé vékonyodó hangocska a verandán hagyott fekete jószághoz tartozhat, bár a jó ég tudja, honnan jön a feltételezés.
A szerzetesnek társával ellentétben viszont biztos nem tűnik fel a csivitből kikandikáló szólam. Őt egészen elragadhatják saját rajzának ellentmondásos véletlenjei, melyek a kifejezés szándékának nem várt mostohatestvéreiként néznek vele farkasszemet a lapról. Egész alomnyi talány, ami felforgatja a tényeket, melyeken az elképzelések alapja eddig biztosnak tűnően nyugodott.*
1930. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-04-16 15:33:20
Üzenet elküldve: 2024-04-16 15:33:20
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 436
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 436
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Mindössze másodpercekkel elégedetlensége világba nyilvánítása után még nem nagyon veszi figyelembe, milyen óvatossággal bánik a szerzetes a szőrcsomaggal; ugyan felhúzná a szemöldökét, s picit elgondolkodná rajta, hogy ezzel szemben óriásnevelt társa majdhogynem egy igazi pacifista, s ez nem lágy bánásmód, de per pillanat valóban más, számára fontosabb dolgok ülik meg a kobakját. Például hogy hogyan tovább.
Sokadik megrökönyödéséhez juthat viszont a parton, ahol először ráncos homlokkal mustrálja, amit a betűszerűségeken való koncentráláson után lát; ez nem az első lap. Frusztráltan hogy nem figyelt, elkapja a pár szabad lapot, ami a füzettömb és ujja között nyugodhatott, de visszalapozva nem csillapodik le vérnyomása, ugyanis azokon a lapokon mind egy sornyi betű van már. Mindegyik mondatszerűség egy kérdés azokból, ami Nawanthiritől jött, az ő gyönyörtelen írásával firkálva. Sőt mi több, az övé is ott virít utolsónak. Ezt még csak nem is tervezte beleírni.*
- Ez nem lehet... *Motyogja zavartan, úgy nézve rá a ceruzára, mintha ő tehetne erről. Átlapoz a füzet egy részén a biztonság kedvéért, mielőtt egészségesebb bőrszínezetű barátjának adná a párost.*
- A kérdéseid a többi lapokon voltak, mielőtt rájuk írtam volna. Az enyém is. Mintha megjelentek volna. *Még örülne is, hogy nem kell görcsös pozícióban tartania ujjait, de valahogy nem hálás ezért a "segítségért". Ez a sámán trükkje, nem figyelt, vagy valami más is van itt? A sziget belső része felé tekint, de még ő maga sem hiszi, hogy bármi rendelleneset észrevesz. Feszülten vált egy lusta ork törökülésébe, miközben Nawanthiri rajzolni kezd; meglepően kreatív ötlet, csak kár hogy nem a háznál jutott ez eszébe. Töprengeni kezd, valóban mi értelme ennek; nem mintha annak a neve-lopott lénynek át tudnák nyújtani ezt a listát, és megkérni hogy válaszoljon. Nem lesz boldog, ha ez csak valami elmét tisztító kis kúra lenne. Igaz, azután amit most látott, ennek is lesz valami hátulütője, az biztos. Csak meg kell várnia.
Rejtett kíváncsisággal veszi át a füzetet, s árva kreatív csontja meglepő gyorsasággal kitalálja, hogy a szimpla illusztráció a csónakban lezajlott jelenetnek a metaforája, csak csónak és két másik személy jelenléte nélkül. De mielőtt kommentálná is, egy intuíció keletkezik Ukrom agyában. Lassan s visszafojtott lélegzettel előveszi a Nawanthiri rajza előtti, majd utána következő lapot, hogy megnézze őket.*
*Mindössze másodpercekkel elégedetlensége világba nyilvánítása után még nem nagyon veszi figyelembe, milyen óvatossággal bánik a szerzetes a szőrcsomaggal; ugyan felhúzná a szemöldökét, s picit elgondolkodná rajta, hogy ezzel szemben óriásnevelt társa majdhogynem egy igazi pacifista, s ez nem lágy bánásmód, de per pillanat valóban más, számára fontosabb dolgok ülik meg a kobakját. Például hogy hogyan tovább.
Sokadik megrökönyödéséhez juthat viszont a parton, ahol először ráncos homlokkal mustrálja, amit a betűszerűségeken való koncentráláson után lát; ez nem az első lap. Frusztráltan hogy nem figyelt, elkapja a pár szabad lapot, ami a füzettömb és ujja között nyugodhatott, de visszalapozva nem csillapodik le vérnyomása, ugyanis azokon a lapokon mind egy sornyi betű van már. Mindegyik mondatszerűség egy kérdés azokból, ami Nawanthiritől jött, az ő gyönyörtelen írásával firkálva. Sőt mi több, az övé is ott virít utolsónak. Ezt még csak nem is tervezte beleírni.*
- Ez nem lehet... *Motyogja zavartan, úgy nézve rá a ceruzára, mintha ő tehetne erről. Átlapoz a füzet egy részén a biztonság kedvéért, mielőtt egészségesebb bőrszínezetű barátjának adná a párost.*
- A kérdéseid a többi lapokon voltak, mielőtt rájuk írtam volna. Az enyém is. Mintha megjelentek volna. *Még örülne is, hogy nem kell görcsös pozícióban tartania ujjait, de valahogy nem hálás ezért a "segítségért". Ez a sámán trükkje, nem figyelt, vagy valami más is van itt? A sziget belső része felé tekint, de még ő maga sem hiszi, hogy bármi rendelleneset észrevesz. Feszülten vált egy lusta ork törökülésébe, miközben Nawanthiri rajzolni kezd; meglepően kreatív ötlet, csak kár hogy nem a háznál jutott ez eszébe. Töprengeni kezd, valóban mi értelme ennek; nem mintha annak a neve-lopott lénynek át tudnák nyújtani ezt a listát, és megkérni hogy válaszoljon. Nem lesz boldog, ha ez csak valami elmét tisztító kis kúra lenne. Igaz, azután amit most látott, ennek is lesz valami hátulütője, az biztos. Csak meg kell várnia.
Rejtett kíváncsisággal veszi át a füzetet, s árva kreatív csontja meglepő gyorsasággal kitalálja, hogy a szimpla illusztráció a csónakban lezajlott jelenetnek a metaforája, csak csónak és két másik személy jelenléte nélkül. De mielőtt kommentálná is, egy intuíció keletkezik Ukrom agyában. Lassan s visszafojtott lélegzettel előveszi a Nawanthiri rajza előtti, majd utána következő lapot, hogy megnézze őket.*
1929. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-04-15 10:29:45
Üzenet elküldve: 2024-04-15 10:29:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 502
OOC üzenetek: 74
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 502
OOC üzenetek: 74
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Ha durván is bánt szegény Kormival, nem vette észre - a cicarókanyest túl jól bírta a gyűrődést. Semmi nyiff, semmi nyaff, csak egy kis harapdálás, aminek nem marad nyoma.
Lenn a parton aztán Ukrom nekigyűrkőzik a jegyzetelésnek. Keményebb munka ez, mint az erdőirtás! Nawanthiri oda-odapillant, mit küzd a zsoldos az ákombákomokkal, és nem mer belegondolni, mi lett volna, ha egyedül érkezik a szigetre. Tanulmányai már az elején zátonyra futnak? Rosszallóan hümment egyet.*
~Lehet, el se olvassa!~
*A Csontvető csak körmölést mondott, arról nem beszélt, mi jön utána. Persze a mesterek mindig hepehupás, tarka ösvényen vezetik a tanítványaik, ezt mindenki tudja.
A szerzetes hirtelen felül, és Ukrom mellé telepszik, türelmetlenül várva, hogy végezzen az írással.*
- Te…
*Észreveszi, hogy nem az első oldalon vannak. Nincs ezzel baj, ám mihelyt a szürkebőrű az utolsó kunkort is kikanyarította, szépen elkéri tőle a füzetet meg a ceruzát. Visszalapoz egyet, hogy munkához lásson, de azon az oldalon is van írás. Meg az előzőn is, egész a fedlapig! Ukrom felé fordítja a legelső oldalt:*
- Ide mi van írva?
*A válasz valószínűleg csak újabb kérdéseket fog szülni, ezért ha az orknak nincsen jobb ötlete, Nawanthiri rajzolni kezd a soron következő üres lapra. A figurái stilizáltak, mint egy barlangrajzon, és ugyanolyan mélység rejlik bennük.
Egy nagy, vízszintes csapóajtó fölött fekete árnyék gomolyog, ami valahogy cseppfolyósnak tűnik. Mintha az ajtó egy tó vagy tenger fenekén lenne. Az árnyék fölött vállas lányalak úszik, de nem a kapu felé, csak úgy valamerre. Egy árnyékcsáp mégis a bokája felé nyúl.
A kép önmagában talán nem sokat mond, de aki látja elkészülni, a kérdéseket is megértheti belőle: miért nyúltál utánam? Miért jöttél elém? Milyen kaput őrzöl?
Ha kész, visszaadja a füzetet Ukromnak, hátha jutott még eszébe kérdés. Ha nem, rajzol tovább…*
*Ha durván is bánt szegény Kormival, nem vette észre - a cicarókanyest túl jól bírta a gyűrődést. Semmi nyiff, semmi nyaff, csak egy kis harapdálás, aminek nem marad nyoma.
Lenn a parton aztán Ukrom nekigyűrkőzik a jegyzetelésnek. Keményebb munka ez, mint az erdőirtás! Nawanthiri oda-odapillant, mit küzd a zsoldos az ákombákomokkal, és nem mer belegondolni, mi lett volna, ha egyedül érkezik a szigetre. Tanulmányai már az elején zátonyra futnak? Rosszallóan hümment egyet.*
~Lehet, el se olvassa!~
*A Csontvető csak körmölést mondott, arról nem beszélt, mi jön utána. Persze a mesterek mindig hepehupás, tarka ösvényen vezetik a tanítványaik, ezt mindenki tudja.
A szerzetes hirtelen felül, és Ukrom mellé telepszik, türelmetlenül várva, hogy végezzen az írással.*
- Te…
*Észreveszi, hogy nem az első oldalon vannak. Nincs ezzel baj, ám mihelyt a szürkebőrű az utolsó kunkort is kikanyarította, szépen elkéri tőle a füzetet meg a ceruzát. Visszalapoz egyet, hogy munkához lásson, de azon az oldalon is van írás. Meg az előzőn is, egész a fedlapig! Ukrom felé fordítja a legelső oldalt:*
- Ide mi van írva?
*A válasz valószínűleg csak újabb kérdéseket fog szülni, ezért ha az orknak nincsen jobb ötlete, Nawanthiri rajzolni kezd a soron következő üres lapra. A figurái stilizáltak, mint egy barlangrajzon, és ugyanolyan mélység rejlik bennük.
Egy nagy, vízszintes csapóajtó fölött fekete árnyék gomolyog, ami valahogy cseppfolyósnak tűnik. Mintha az ajtó egy tó vagy tenger fenekén lenne. Az árnyék fölött vállas lányalak úszik, de nem a kapu felé, csak úgy valamerre. Egy árnyékcsáp mégis a bokája felé nyúl.
A kép önmagában talán nem sokat mond, de aki látja elkészülni, a kérdéseket is megértheti belőle: miért nyúltál utánam? Miért jöttél elém? Milyen kaput őrzöl?
Ha kész, visszaadja a füzetet Ukromnak, hátha jutott még eszébe kérdés. Ha nem, rajzol tovább…*
1928. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-04-14 08:41:18
Üzenet elküldve: 2024-04-14 08:41:18
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 338
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 338
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*A kettőssel ellentétben a Csontvető végtelen türelemmel áll a dologhoz. Megszokta már, hogy az ide érkezők általában így viselkednek. Megoldásért jönnek. Válaszokat akarnak. Az első időkben volt, hogy megpróbált az igényeknek jobban tetsző módon segíteni, de az a helyzet, hogy a mesterek kacifántos útjainak megvan az oka. Erre tanítvány fejjel nem igazán van rálátás. De ha egy lecke beérik, akkor az út kanyarulatainak célja is megvilágosodik. Kaiyko nagyot sóhajtva telepszik le a szürke sziklánál. Hályogos szeme a sziget vendégeit figyeli.
Ukrom nem hazudtolja meg magát. Dühös, pedig nem maradt válaszok nélkül, csak a többi vendéghez hasonlóan túl mohó és türelmetlen, hogy a kicsiből elkezdjen építkezni. De ki ne értékelné ezt bocsánatos dolognak egy ork virtusához? Ilyen mértékrendszerben a szürkebőrű így is figyelemre méltó eredményességgel kezeli a homályos dilemmákat.
A fekete jószágot végül a mandulaszemű veszi gondjaiba. Nem kell nagyon unszolnia, mindjárt az ölébe fészkeli magát. Jó érzés simogatni annak ellenére, hogy a szőre hol egész sörtésnek hat, máskor selymes, olykor pedig csak csupasz bőrön csiklandozó pihéknek érződik. Az egész nem furcsa, mint ahogy egy állat sörénye is más tapintású, mint a nyaka vagy a hasaaja. Itt azonban nem a testtájék alapján tagozódik a változás. Az oka egész megfoghatatlan, de valahogy túl természetes, hogy kérdéseket vessen fel. És amúgy is... a kettőst jelenleg valószínűleg egészen más kérdések ostromolják inkább.
A megértés és a megoldás utáni vágy szinte üvölti a miértek és hogyanok bömbölő-szűkölő garmadáját. Elkeseredett szólamaikra pedig csak idegesítő visszhangnak tűnnek a Csontvető "válaszai" a fejekben. Ebben a viharban Ukromnak talán csak mellékes semmiségként tűnhet fel, hogy társa kissé durván játszik az állatkával. Olykor nem is csak kissé, amire már amaz is harapásokkal válaszol. Az óriásnevelt nagy tenyere részvétlenül markolja-szorítja a fekete jószágot, míg az Ukromra figyelve a lehetséges megoldásokon töpreng. Nem tűnik szándékosnak a durvaság egyáltalán, a szerzetes igazából mintha nem is venné észre, de azért kellemetlen látni. Valahol annak a határán mozog, mikor felmerül, hogy szóvá kéne tenni.
Az írás zsákutcába vezető dolga végül mégis megoldódni látszik, bár így se igazán tűnnek túl lelkesnek a feladat kapcsán. A szerzetes felkel, a fekete macska pedig az öléből kibucskázva koppan a veranda padlóján, mint aki annyira meglepődik a dolgon, hogy még az alapvető reflexeiről is megfeledkezik. Ukrom átveszi a füzetet, melynek kemény bőrkötése stabil alapot ad az íráshoz. A lapok egy kicsit vastagnak tűnnek, de azért elég sok van belőlük, hogy ne legyenek hely szűkében, ha kérdésekről van szó.
A parton kellemes az idő és finoman cirógat a szél. A csendes hullámverés sustorgásába csak a sziget madarainak hangja vegyül. Egyik se hosszú, csacsogó trilla. Egy-egy páros hangot ismételnek csak inkább, mint a hívó vagy figyelmeztető szólamokra jellemző: tyiü-tyiü, vi-i, tyiu-tyiu, vrá-vrá, tyiou-tyiú, uo-uó..
Nehézkesen áll rá a szürkebőrű nagy mancsa a finom mozdulatokra. Még arra is figyelnie kell, hogy el ne roppantsa a ceruzát a nagy koncentrációban. A kérdések folyamába őt is beinvitálják segítségnek, de az Ukromos magabiztossággal kimondott szavakra csak a jellegzetes, vékony madárhang válaszol: tyiu-tyiu.
Döcögős vakarmányként alakulnak azok a betűk, de csak megszületik az első leírt kérdés. Keményebb munka, mint egy öles fát kivágni. Viszont mikor a ceruza elemelkedik a mondat végén a papírtól, a szürkebőrű észreveheti, hogy valószínűleg véletlenül nem az első lapon kezdte. Biztos a papír vastagsága zavarhatta meg. Ha visszalapoz, hogy megnézze, hány oldalt ugrott át, meglepődve tapasztalhatja, hogy a megelőző oldalak tetején is ott feketéllenek az ő bizonytalan, esetlen betűi:
Me'rt nen tublak legnozi
Mivel tubnalk legozni negis
Mirt támasz fol minbig
Mi vag TE*
*A kettőssel ellentétben a Csontvető végtelen türelemmel áll a dologhoz. Megszokta már, hogy az ide érkezők általában így viselkednek. Megoldásért jönnek. Válaszokat akarnak. Az első időkben volt, hogy megpróbált az igényeknek jobban tetsző módon segíteni, de az a helyzet, hogy a mesterek kacifántos útjainak megvan az oka. Erre tanítvány fejjel nem igazán van rálátás. De ha egy lecke beérik, akkor az út kanyarulatainak célja is megvilágosodik. Kaiyko nagyot sóhajtva telepszik le a szürke sziklánál. Hályogos szeme a sziget vendégeit figyeli.
Ukrom nem hazudtolja meg magát. Dühös, pedig nem maradt válaszok nélkül, csak a többi vendéghez hasonlóan túl mohó és türelmetlen, hogy a kicsiből elkezdjen építkezni. De ki ne értékelné ezt bocsánatos dolognak egy ork virtusához? Ilyen mértékrendszerben a szürkebőrű így is figyelemre méltó eredményességgel kezeli a homályos dilemmákat.
A fekete jószágot végül a mandulaszemű veszi gondjaiba. Nem kell nagyon unszolnia, mindjárt az ölébe fészkeli magát. Jó érzés simogatni annak ellenére, hogy a szőre hol egész sörtésnek hat, máskor selymes, olykor pedig csak csupasz bőrön csiklandozó pihéknek érződik. Az egész nem furcsa, mint ahogy egy állat sörénye is más tapintású, mint a nyaka vagy a hasaaja. Itt azonban nem a testtájék alapján tagozódik a változás. Az oka egész megfoghatatlan, de valahogy túl természetes, hogy kérdéseket vessen fel. És amúgy is... a kettőst jelenleg valószínűleg egészen más kérdések ostromolják inkább.
A megértés és a megoldás utáni vágy szinte üvölti a miértek és hogyanok bömbölő-szűkölő garmadáját. Elkeseredett szólamaikra pedig csak idegesítő visszhangnak tűnnek a Csontvető "válaszai" a fejekben. Ebben a viharban Ukromnak talán csak mellékes semmiségként tűnhet fel, hogy társa kissé durván játszik az állatkával. Olykor nem is csak kissé, amire már amaz is harapásokkal válaszol. Az óriásnevelt nagy tenyere részvétlenül markolja-szorítja a fekete jószágot, míg az Ukromra figyelve a lehetséges megoldásokon töpreng. Nem tűnik szándékosnak a durvaság egyáltalán, a szerzetes igazából mintha nem is venné észre, de azért kellemetlen látni. Valahol annak a határán mozog, mikor felmerül, hogy szóvá kéne tenni.
Az írás zsákutcába vezető dolga végül mégis megoldódni látszik, bár így se igazán tűnnek túl lelkesnek a feladat kapcsán. A szerzetes felkel, a fekete macska pedig az öléből kibucskázva koppan a veranda padlóján, mint aki annyira meglepődik a dolgon, hogy még az alapvető reflexeiről is megfeledkezik. Ukrom átveszi a füzetet, melynek kemény bőrkötése stabil alapot ad az íráshoz. A lapok egy kicsit vastagnak tűnnek, de azért elég sok van belőlük, hogy ne legyenek hely szűkében, ha kérdésekről van szó.
A parton kellemes az idő és finoman cirógat a szél. A csendes hullámverés sustorgásába csak a sziget madarainak hangja vegyül. Egyik se hosszú, csacsogó trilla. Egy-egy páros hangot ismételnek csak inkább, mint a hívó vagy figyelmeztető szólamokra jellemző: tyiü-tyiü, vi-i, tyiu-tyiu, vrá-vrá, tyiou-tyiú, uo-uó..
Nehézkesen áll rá a szürkebőrű nagy mancsa a finom mozdulatokra. Még arra is figyelnie kell, hogy el ne roppantsa a ceruzát a nagy koncentrációban. A kérdések folyamába őt is beinvitálják segítségnek, de az Ukromos magabiztossággal kimondott szavakra csak a jellegzetes, vékony madárhang válaszol: tyiu-tyiu.
Döcögős vakarmányként alakulnak azok a betűk, de csak megszületik az első leírt kérdés. Keményebb munka, mint egy öles fát kivágni. Viszont mikor a ceruza elemelkedik a mondat végén a papírtól, a szürkebőrű észreveheti, hogy valószínűleg véletlenül nem az első lapon kezdte. Biztos a papír vastagsága zavarhatta meg. Ha visszalapoz, hogy megnézze, hány oldalt ugrott át, meglepődve tapasztalhatja, hogy a megelőző oldalak tetején is ott feketéllenek az ő bizonytalan, esetlen betűi:
Me'rt nen tublak legnozi
Mivel tubnalk legozni negis
Mirt támasz fol minbig
Mi vag TE*
1927. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-04-13 23:21:50
Üzenet elküldve: 2024-04-13 23:21:50
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 436
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 436
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Utólag gondolva talán nem is szomorkodott volna, ha a következő lépés megegyeztetésének őnnőn ötlete elutasításra talál; nem siet a részleteket elkotyogni Nawanthirinek, de az a pár hét éppenhogy arra volt csak elég, hogy írástudását a létezés szintjére emeljék. Reméli, a szerzetes nem egy költő szókincstárával fogja felvetni kérdéseit.*
- Ezért vagyok itt. *Tettet örömöt, miközben feláll. Minél előbb tépik le ezt a tapaszt a sebről, annál jobb, talán így kéne gondolkodnia. Rábólint arra, hogy ezt kint folytassák, a szürkebőrű úgyszintén jobban örülne a nyílt térnek. Karját kinyújtva elkéri a füzetet és az íróeszközt az óriásnevelttől, hogy megismerkedjen vele, esetleg valamennyi, most nagyon kellő gyakorlati kézizommemória visszatérjen belé, miközben ráfog a ceruzára.
Pillanatokkal később ismét tengerparti homokon járkálnak, bár kevésbé okosabban, mint ahogy Ukrom remélte volna, mikor visszaindulnak. Ugyan elutasította Nawanthiri javaslatát, hogy jobban körülnézzenek, az nem azt jelenti hogy egyáltalán nem lenne kíváncsi környezetükre; lassan, de folyamatosan forgatja fejét a menetelés közben, kíváncsian nézegetve, mennyire igaz valójában unott jóslata, mit is találnának. Milyen állatokat nem kéne vadásznia partközelben, és milyen egzotikus gyümölcsre lelhetnek, amikre felhívta a Csontvető figyelmüket?
Arra azért nem készült fel, hogy már járás közben megkezdi szerzetes barátja a kötelességtudó kérdésáradatot. Még megemeli a ceruzát az elsőre bizonytalanul, de a többire már elfintorodik.*
- Járás közben nem megy... *fenomenálisan ritkán fordulhat elő, hogy ellenvetése egyszerű nyafogásnak értelmezhető, de hangja most elég közel lehet hozzá. Biztos hogy csak csirkekaparást fog így alkotni.
Szerencsére nem tervezi Nawanthiri sem körbesétálni ezt a föld-és homokrakást, és a pár nélküli kihívással szembenéző zsoldos megkönyebbülten szembe ül vele. Jobbra kukucskálva frissen virítanak a lábnyomok, amik visszavezethetik őket a kunyhóhoz. Nem mintha olyan messze mentek volna.*
- Hmm... *A mai napon egymás után kapja a nyakatekert kérdéseket. Nem úgy érzi, hogy tréfából jött ez az érdeklődés nem csak gondolataival küzdő barátjától, tehát nem dobhat vissza egy nemtörődöm választ.
Mit kérdezne egy élet óta őt terrorizáló, szadista démoni teremtménytől?*
- Mi vagy te? *Jön ki belőle végül, nem éppen az ukromos magabiztossággal, de ez ezen a szigeten már meg lehet szokva. A Csontvetőnek tett kérdését megválaszoltatná a célzott nemlénnyel, azt tartja a sorban az elsőnek. Praktikusságból él ő, és ha legalább szavakba tudná foglalni, mivel is lenne dolguk, akkor egy cseppnyivel több esélyük lehetne kitalálni valamit. Álmok biradalma és mágia ide vagy oda, azt nem hiszi el hogy itt nem lehet felfogható besorolás.
De mivel amúgy is sok dolga van, nekikezd az írásnak: Balján ujjait jobban kiteríti ahogy tartja azokat az oldalakat, miközben egyik vonalat húzza a másik után. Összehúzott szemöldökkel úgy koncentrál, mintha az élete múlna rajta. Meg kell rendesen küzdenie a görbe betűk olvashatóvá alkotásával. Egy-két perces, kínkeserves firkálás és újrakezdés után meg is van az első sorral, vagyis oldallal:
'Miet nem foglak soha legozni'*
*Utólag gondolva talán nem is szomorkodott volna, ha a következő lépés megegyeztetésének őnnőn ötlete elutasításra talál; nem siet a részleteket elkotyogni Nawanthirinek, de az a pár hét éppenhogy arra volt csak elég, hogy írástudását a létezés szintjére emeljék. Reméli, a szerzetes nem egy költő szókincstárával fogja felvetni kérdéseit.*
- Ezért vagyok itt. *Tettet örömöt, miközben feláll. Minél előbb tépik le ezt a tapaszt a sebről, annál jobb, talán így kéne gondolkodnia. Rábólint arra, hogy ezt kint folytassák, a szürkebőrű úgyszintén jobban örülne a nyílt térnek. Karját kinyújtva elkéri a füzetet és az íróeszközt az óriásnevelttől, hogy megismerkedjen vele, esetleg valamennyi, most nagyon kellő gyakorlati kézizommemória visszatérjen belé, miközben ráfog a ceruzára.
Pillanatokkal később ismét tengerparti homokon járkálnak, bár kevésbé okosabban, mint ahogy Ukrom remélte volna, mikor visszaindulnak. Ugyan elutasította Nawanthiri javaslatát, hogy jobban körülnézzenek, az nem azt jelenti hogy egyáltalán nem lenne kíváncsi környezetükre; lassan, de folyamatosan forgatja fejét a menetelés közben, kíváncsian nézegetve, mennyire igaz valójában unott jóslata, mit is találnának. Milyen állatokat nem kéne vadásznia partközelben, és milyen egzotikus gyümölcsre lelhetnek, amikre felhívta a Csontvető figyelmüket?
Arra azért nem készült fel, hogy már járás közben megkezdi szerzetes barátja a kötelességtudó kérdésáradatot. Még megemeli a ceruzát az elsőre bizonytalanul, de a többire már elfintorodik.*
- Járás közben nem megy... *fenomenálisan ritkán fordulhat elő, hogy ellenvetése egyszerű nyafogásnak értelmezhető, de hangja most elég közel lehet hozzá. Biztos hogy csak csirkekaparást fog így alkotni.
Szerencsére nem tervezi Nawanthiri sem körbesétálni ezt a föld-és homokrakást, és a pár nélküli kihívással szembenéző zsoldos megkönyebbülten szembe ül vele. Jobbra kukucskálva frissen virítanak a lábnyomok, amik visszavezethetik őket a kunyhóhoz. Nem mintha olyan messze mentek volna.*
- Hmm... *A mai napon egymás után kapja a nyakatekert kérdéseket. Nem úgy érzi, hogy tréfából jött ez az érdeklődés nem csak gondolataival küzdő barátjától, tehát nem dobhat vissza egy nemtörődöm választ.
Mit kérdezne egy élet óta őt terrorizáló, szadista démoni teremtménytől?*
- Mi vagy te? *Jön ki belőle végül, nem éppen az ukromos magabiztossággal, de ez ezen a szigeten már meg lehet szokva. A Csontvetőnek tett kérdését megválaszoltatná a célzott nemlénnyel, azt tartja a sorban az elsőnek. Praktikusságból él ő, és ha legalább szavakba tudná foglalni, mivel is lenne dolguk, akkor egy cseppnyivel több esélyük lehetne kitalálni valamit. Álmok biradalma és mágia ide vagy oda, azt nem hiszi el hogy itt nem lehet felfogható besorolás.
De mivel amúgy is sok dolga van, nekikezd az írásnak: Balján ujjait jobban kiteríti ahogy tartja azokat az oldalakat, miközben egyik vonalat húzza a másik után. Összehúzott szemöldökkel úgy koncentrál, mintha az élete múlna rajta. Meg kell rendesen küzdenie a görbe betűk olvashatóvá alkotásával. Egy-két perces, kínkeserves firkálás és újrakezdés után meg is van az első sorral, vagyis oldallal:
'Miet nem foglak soha legozni'*
1926. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-04-12 13:03:40
Üzenet elküldve: 2024-04-12 13:03:40
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 502
OOC üzenetek: 74
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 502
OOC üzenetek: 74
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*A szürkebőrűt sem teszi boldoggá, amit Kaiykótól kap. Mandulaszem hagyja, hogy kidühöngje magát, mert ilyenkor Ukrom utána mindig kitalál valamit. Megvakargatja a cicarókanyest füle tövét és állát, amitől az állatka kisvártatva hanyatt dobja magát, és elkezd a szerzetes kezével játszani.*
- Hááát…
*Nem mondaná, hogy meg van győződve a zsoldos tervének sikeréről. Leinteni mégsem akarja, mert jólesik neki, hogy az ork - aki szintén nem Lihanechben doktorált - ilyen apróságokkal is hajlandó támogatni. A fekete kis jószág közben már Nawanthiri hüvelykujját rágcsálja.*
- …na jó, próbáljuk meg. *hálásan Ukromra mosolyog* Köszönöm, hogy segítesz.
*Feláll, csípőre teszi a kezét. A cicarókanyest döbbenten bámul rá, miért maradt abba a játszás. A szerzetes egy buksivakarás erejéig még lehajol hozzá, aztán Ukromhoz fordul.*
- De menjünk le a partra.
*Egy kulacs vizet vesz magához, mást nem. Új barátjuk (akit a szerzetes magában elnevezett Korminak) csak az utolsó lépcsőig tart velük, utána visszairamodik a házba.
A tenger nyugodt, szikrázik a verőfényben. Végtelen sorokban követik egymást a hullámok, ameddig az ég a vízzel össze nem ér. A homok hűvösen simul a szerzetes talpa alá. Léptei széles nyomot hagynak maguk után, de a hangjukat elnyomja a tenger mormolása.*
- Miért nem tudlak… nem is: miért nem foglak soha legyőzni? *fogalmazza meg az első kérdést még menet közben. Mikor kimondja, érzi, hogy eléggé defetistán hangzik.*
- Mivel tudnálak legyőzni mégis?
*Ezzel már jobban meg van elégedve. Egy harcos szerzetes küzd az utolsó csepp erejéig!*
- Miért támadsz föl mindig?
*Abbahagyja a sétálást, mert eszébe jut, hogy menet közben a szürkebőrű aligha tud jegyzetelni, és ha túl sok kérdés gyűlik össze, maga sem fog emlékezni rájuk. Hanyatt fekszik a fövenyen, ahol éppen vannak. Jobbra a tenger, balra a szárazföld belseje. Hunyorogva Ukromra pillant.*
- Te mit kérdeznél?
*Majdnem hozzáteszi, hogy "Jók ezek szerinted?", de még időben visszanyeli. Szegény zsoldos így is mélyvízben evickél, nem muszáj terhelni még a saját bizonytalanságával.*
A hozzászólás írója (Nawanthiri Shardipandra) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.04.12 13:31:15
*A szürkebőrűt sem teszi boldoggá, amit Kaiykótól kap. Mandulaszem hagyja, hogy kidühöngje magát, mert ilyenkor Ukrom utána mindig kitalál valamit. Megvakargatja a cicarókanyest füle tövét és állát, amitől az állatka kisvártatva hanyatt dobja magát, és elkezd a szerzetes kezével játszani.*
- Hááát…
*Nem mondaná, hogy meg van győződve a zsoldos tervének sikeréről. Leinteni mégsem akarja, mert jólesik neki, hogy az ork - aki szintén nem Lihanechben doktorált - ilyen apróságokkal is hajlandó támogatni. A fekete kis jószág közben már Nawanthiri hüvelykujját rágcsálja.*
- …na jó, próbáljuk meg. *hálásan Ukromra mosolyog* Köszönöm, hogy segítesz.
*Feláll, csípőre teszi a kezét. A cicarókanyest döbbenten bámul rá, miért maradt abba a játszás. A szerzetes egy buksivakarás erejéig még lehajol hozzá, aztán Ukromhoz fordul.*
- De menjünk le a partra.
*Egy kulacs vizet vesz magához, mást nem. Új barátjuk (akit a szerzetes magában elnevezett Korminak) csak az utolsó lépcsőig tart velük, utána visszairamodik a házba.
A tenger nyugodt, szikrázik a verőfényben. Végtelen sorokban követik egymást a hullámok, ameddig az ég a vízzel össze nem ér. A homok hűvösen simul a szerzetes talpa alá. Léptei széles nyomot hagynak maguk után, de a hangjukat elnyomja a tenger mormolása.*
- Miért nem tudlak… nem is: miért nem foglak soha legyőzni? *fogalmazza meg az első kérdést még menet közben. Mikor kimondja, érzi, hogy eléggé defetistán hangzik.*
- Mivel tudnálak legyőzni mégis?
*Ezzel már jobban meg van elégedve. Egy harcos szerzetes küzd az utolsó csepp erejéig!*
- Miért támadsz föl mindig?
*Abbahagyja a sétálást, mert eszébe jut, hogy menet közben a szürkebőrű aligha tud jegyzetelni, és ha túl sok kérdés gyűlik össze, maga sem fog emlékezni rájuk. Hanyatt fekszik a fövenyen, ahol éppen vannak. Jobbra a tenger, balra a szárazföld belseje. Hunyorogva Ukromra pillant.*
- Te mit kérdeznél?
*Majdnem hozzáteszi, hogy "Jók ezek szerinted?", de még időben visszanyeli. Szegény zsoldos így is mélyvízben evickél, nem muszáj terhelni még a saját bizonytalanságával.*
A hozzászólás írója (Nawanthiri Shardipandra) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.04.12 13:31:15
1925. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-04-11 18:04:44
Üzenet elküldve: 2024-04-11 18:04:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 436
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 436
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Az orknak nem képes leülepedni az agya hátuljában kaparó gondolat, hogy valami mérhetetlenül fontos dologról nincs tudomásuk, amiről viszont a sámánuknak éppenséggel van, csak nem kívánkozik azt megosztani velük. Zavarja ez, ahogy a Csontvető szavak nélküli válasza is. Még ha jó helyen is matathat, ettől nem érzi magát okosabbnak. Valami konkrétabbra vágyik. A Nawanthiri felé intézett felelete nem kevésbé ködös, de lassan kezdi megszokni az értelmezési viadalt. Mondjuk nem mintha nyerésre állna.
Segítségkérően mered a Csontvetőre, de amit amaz macskájával lát, attól pislognia kell.* ~ Ez nem normális... ~ *Fekete mágiával megrémisztett parasztemberként vetíti újra fejében a sebek természetellenes sebességű gyógyulását. Most hogy arról gondolkodik, elengedte egyáltalán a kezét, amikor beléütött a görcs? Egy pillantást rávet a sámán végtagjára; valóban kicsit furcsán néz ki, de akkor miért ilyen nyugodt? Egyre jobban fáj a feje, minél többet gondol vendéglátójukról. Inkább ne.*
- Hová mész? *Van egy olyan sanda gyanúja, nem fog választ kapni. Enyhén szólva is hezitál elvenni a nagy szőrgombócot, amaz ellenszenvéről már nem is beszélve, de a Csontvető eposzba illő távozása beteszi a kaput a szürkebőrű hidegvérének; saját nyelvén elkáromkodik egy virágcsokrot, s az első kezébe kerülő tárgyat elhajítja annak az útnak az irányába, ahonnan ők ide elsétáltak. A maréknyi kavics némán és szomorúan landol a homokba, ahol lábnyomukat már rég elvitte a szél.*
- ...mágusok! *Sziszegi ki résmentesre csukott fogain keresztül, két öklét az égbe emelve. Átka első fele artikulálatlan morgásainak lett veszve. Szóval nem, Ukrom még nem látott ilyet, ha különleges esetnek könyveli Arkmakhturt manóságát nézve, akire most inkább nem is próbál gondolni. Durcásan visszacsoszog Nawanthirihez; nem siet magához venni a macsekot a kéréssel ellentétben, az óriásnevelt holtbiztos jobban fog tudni bánni vele. Visszaül.*
- Nem hiszem hogy megéri. *Legyinti le társa ötletét, de nem csak a béka feneke alá zavart kedve miatt.* - Az állatoknál és zöldeken kívül nem rejthett többet ez a föld. Vagy mondta volna. Hanem... *Ukrom itt egy rejtélyes pillantást vett a szerzetesnél adott egybefűzött lapokra.* - ...Játszhatjuk az ő játékát. *Lassan megköszörüli a torkát, ahogy előáll egy "jó" hírrel:* - Nem sokkal a Kereskedőház után, hmm, "megkértem" egy írnokot, hogy tanítson meg. *Kicsit szégyenkezve mondja ezt, mintha nem lenne büszke arra, hogy idáig volt képes folyamodni akkoriban friss artheniori állása megtartására.* - Azt hiszem le tudom írni, amit kérdeznél. *Feltéve ha nála jobban megviselt barátja belemegy ebbe a bolondos játszadozásba. És bár az ork sem ujjong a lehetőségre, hogy idiótát csináljon magából előtte, azok után amiket látott a szigetlakos remetétől...*
- Talán egyenesebben fog beszélni, ha ezt megcsináljuk.
*Az orknak nem képes leülepedni az agya hátuljában kaparó gondolat, hogy valami mérhetetlenül fontos dologról nincs tudomásuk, amiről viszont a sámánuknak éppenséggel van, csak nem kívánkozik azt megosztani velük. Zavarja ez, ahogy a Csontvető szavak nélküli válasza is. Még ha jó helyen is matathat, ettől nem érzi magát okosabbnak. Valami konkrétabbra vágyik. A Nawanthiri felé intézett felelete nem kevésbé ködös, de lassan kezdi megszokni az értelmezési viadalt. Mondjuk nem mintha nyerésre állna.
Segítségkérően mered a Csontvetőre, de amit amaz macskájával lát, attól pislognia kell.* ~ Ez nem normális... ~ *Fekete mágiával megrémisztett parasztemberként vetíti újra fejében a sebek természetellenes sebességű gyógyulását. Most hogy arról gondolkodik, elengedte egyáltalán a kezét, amikor beléütött a görcs? Egy pillantást rávet a sámán végtagjára; valóban kicsit furcsán néz ki, de akkor miért ilyen nyugodt? Egyre jobban fáj a feje, minél többet gondol vendéglátójukról. Inkább ne.*
- Hová mész? *Van egy olyan sanda gyanúja, nem fog választ kapni. Enyhén szólva is hezitál elvenni a nagy szőrgombócot, amaz ellenszenvéről már nem is beszélve, de a Csontvető eposzba illő távozása beteszi a kaput a szürkebőrű hidegvérének; saját nyelvén elkáromkodik egy virágcsokrot, s az első kezébe kerülő tárgyat elhajítja annak az útnak az irányába, ahonnan ők ide elsétáltak. A maréknyi kavics némán és szomorúan landol a homokba, ahol lábnyomukat már rég elvitte a szél.*
- ...mágusok! *Sziszegi ki résmentesre csukott fogain keresztül, két öklét az égbe emelve. Átka első fele artikulálatlan morgásainak lett veszve. Szóval nem, Ukrom még nem látott ilyet, ha különleges esetnek könyveli Arkmakhturt manóságát nézve, akire most inkább nem is próbál gondolni. Durcásan visszacsoszog Nawanthirihez; nem siet magához venni a macsekot a kéréssel ellentétben, az óriásnevelt holtbiztos jobban fog tudni bánni vele. Visszaül.*
- Nem hiszem hogy megéri. *Legyinti le társa ötletét, de nem csak a béka feneke alá zavart kedve miatt.* - Az állatoknál és zöldeken kívül nem rejthett többet ez a föld. Vagy mondta volna. Hanem... *Ukrom itt egy rejtélyes pillantást vett a szerzetesnél adott egybefűzött lapokra.* - ...Játszhatjuk az ő játékát. *Lassan megköszörüli a torkát, ahogy előáll egy "jó" hírrel:* - Nem sokkal a Kereskedőház után, hmm, "megkértem" egy írnokot, hogy tanítson meg. *Kicsit szégyenkezve mondja ezt, mintha nem lenne büszke arra, hogy idáig volt képes folyamodni akkoriban friss artheniori állása megtartására.* - Azt hiszem le tudom írni, amit kérdeznél. *Feltéve ha nála jobban megviselt barátja belemegy ebbe a bolondos játszadozásba. És bár az ork sem ujjong a lehetőségre, hogy idiótát csináljon magából előtte, azok után amiket látott a szigetlakos remetétől...*
- Talán egyenesebben fog beszélni, ha ezt megcsináljuk.
1924. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-04-11 10:57:07
Üzenet elküldve: 2024-04-11 10:57:07
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 502
OOC üzenetek: 74
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 502
OOC üzenetek: 74
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Azon kapja magát, hogy feszült. Pedig ha a testvérein kívül van a világon, akiben feltétel nélkül megbízik, az Savanyú Ukrom. Mégis… mi van, ha a zsoldos a maga józan eszejárásával úgy ítéli meg, hogy a szörny az áldozat, akinek elvették a nevét? Vissza kell majd adnia, amit beavatással kapott? Akkor ő fog névtelenül bolyongani, mert Kis Kabóca már nem lehet többé! Nawanthirishardipandra meg közel sem biztos, hogy nem fogja tovább háborgatni.*
~Mik jutnak eszembe…~
*Még azelőtt elszégyelli magát, hogy Ukrom válaszolna. A szürkebőrű a szerzetesnél is jobban gyűlöli azt a rémet. Sosem kívánna tőle ilyet.
Kaiykónak a kétely magvait sikerül elültetnie mind a kettejükben, a megértéshez viszont igen különös utat mutat. Nawanthiri nem érti, mire jó ez a füzetbe firkálás. Hogyan fog rájönni abból a sok kérdésből a démon indítékaira? Ha meg rá is jönne, hogyan vezetnék el a válaszok a győzelemhez? Hát nem mindegy, miért élősködik a fájdalmán a szörny? Az a lényeg, hogyan lehet megszabadulni tőle! Nem beszélve arról, hogy:*
- Én nem tudok írni…
*Sokat nem ér a kifogással. A Csontvető úgy otthagyja őket, mint Kagan a thargokat. Nawanthiri mélységeset sóhajt. Tanácstalanul Ukromra néz.*
- Láttál már ilyet?
*Jó, a legendákban minden mester fura dolgokat kér a tanítványaitól, de azért más ezzel az életben is szembesülni. Megpróbálja magához édesgetni a fekete cicát, hogy lekösse magát valamivel.*
- Én nem vagyok éhes. Van kedved fölfedezni a szigetet? Megkeressük a szürke sziklát…
*Azon kapja magát, hogy feszült. Pedig ha a testvérein kívül van a világon, akiben feltétel nélkül megbízik, az Savanyú Ukrom. Mégis… mi van, ha a zsoldos a maga józan eszejárásával úgy ítéli meg, hogy a szörny az áldozat, akinek elvették a nevét? Vissza kell majd adnia, amit beavatással kapott? Akkor ő fog névtelenül bolyongani, mert Kis Kabóca már nem lehet többé! Nawanthirishardipandra meg közel sem biztos, hogy nem fogja tovább háborgatni.*
~Mik jutnak eszembe…~
*Még azelőtt elszégyelli magát, hogy Ukrom válaszolna. A szürkebőrű a szerzetesnél is jobban gyűlöli azt a rémet. Sosem kívánna tőle ilyet.
Kaiykónak a kétely magvait sikerül elültetnie mind a kettejükben, a megértéshez viszont igen különös utat mutat. Nawanthiri nem érti, mire jó ez a füzetbe firkálás. Hogyan fog rájönni abból a sok kérdésből a démon indítékaira? Ha meg rá is jönne, hogyan vezetnék el a válaszok a győzelemhez? Hát nem mindegy, miért élősködik a fájdalmán a szörny? Az a lényeg, hogyan lehet megszabadulni tőle! Nem beszélve arról, hogy:*
- Én nem tudok írni…
*Sokat nem ér a kifogással. A Csontvető úgy otthagyja őket, mint Kagan a thargokat. Nawanthiri mélységeset sóhajt. Tanácstalanul Ukromra néz.*
- Láttál már ilyet?
*Jó, a legendákban minden mester fura dolgokat kér a tanítványaitól, de azért más ezzel az életben is szembesülni. Megpróbálja magához édesgetni a fekete cicát, hogy lekösse magát valamivel.*
- Én nem vagyok éhes. Van kedved fölfedezni a szigetet? Megkeressük a szürke sziklát…
1923. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-04-10 06:40:35
Üzenet elküldve: 2024-04-10 06:40:35
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 338
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 338
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*A Csontvető törött keze valóban nem dagad be. Ukrom agyának egy hátsó szegmensében talán felmerülhet a gondolat és valami halvány érzés: vasmarkában roppanó vékonyka csontok, de némi elszíneződésen kívül az egész csupán annyiban tetten érhető, hogy észrevehetően kíméli a tagot, s néhány ujja mintha furcsa szögben állna. Erős görcs szokása ilyenbe rántani a testrészeket, de ahogy a görcs is kiold, a Csontvető balja is helyrejön. A változás könnyednek és természetesnek hat, akár a hó olvadása, így meglehet, hogy fel se tűnik. Az ork kifakadására csak bólint. Elismerően és bátorítóan. Aztán az óriásnevelthez fordul.*
- Kérdések nélkül nincsenek válaszok, szerzetes *mosolyog a mandulaszeműre. Ittlétük alatt talán most először. Kaiyko vonásai nagyon finomak. A tekintete érdeklődő és óvatos, mint az erdőszélről tisztásra merészkedő őzeké. Ugyanaz a riadt tisztaság hatja át, de, de ott tükröződik benne az az elszántság is, mellyel az a suta megveti a lábát az irbisz előtt, ha nincs más út. A törhetetlen akarat: időtlen, sokat látott mélység.*
- A tett kettőssége a "mit" és a "miért", ahogy test és lélek egyek. Előbbi okozatként formál, és sokan nem is néznek túl rajta, pedig az utóbbi e formáló erő kormányosa.
*Nyújtózva fordul az egyik hintaszék felé, ahonnan levesz egy füzetet, melynek üres lapjai közt egy szénceruza domborodik.*
- Tedd fel a kérdéseidet, szerzetes. Minden oldalra egyet.
*A macska, amin ez a fogalom valamiért annak ellenére megkérdőjelezhetetlenül megragad, hogy szertelen ficánkolása közben olykor rókaforma, olykor nyúlánk kis nyest, máskor meg már szinte angolnaként tekergőzik, aztán újfent hátrasunyja fekete füleit és kandúrosan megrázza magát. Apró fogait, éles kis karmait néha a Csontvető kezébe mélyeszti játék közben. A vért serkenő sebek viszont hamar összehúzódnak és el is tűnnek, pírt, s végül csak ködös emléket hagyva létezésükről.*
- Használjátok a kunyhót *mondja, ahogy felkel ültéből.* Van étel a kamrában, meg bor és tej. Friss gyümölcsöt is találtok, ha beljebb mentek, de inkább ne egyetek olyasmit, amit nem ismertek, és ne vadásszatok a szigeten. Vizet a forrásból tudtok hozni, fentről, a szürke sziklától *mutat kelet felé.*
- Visszajövök. *A szó magában foglalja, hogy visszatérte ideje pontosan akkor lesz, amikor lennie kell. Nem hamarabb, nem később.* - Addig rád bízom *nyújtja Ukrom felé a grabancánál megfogott jószágot, ami méltatlankodva fúj az ork felé.* - Viseld gondját, ahogy a barátodnak. *A következő pillanatban a szél meglebbenti a Csontvető ruháját, fekete fürtjeit, aztán ottléte egyszerűen elenyészik, mint a füst, melyet a fuvallat szétszalasztott. A macska pedig macskaként pottyan és viselkedik, miután magukra maradtak.*
*A Csontvető törött keze valóban nem dagad be. Ukrom agyának egy hátsó szegmensében talán felmerülhet a gondolat és valami halvány érzés: vasmarkában roppanó vékonyka csontok, de némi elszíneződésen kívül az egész csupán annyiban tetten érhető, hogy észrevehetően kíméli a tagot, s néhány ujja mintha furcsa szögben állna. Erős görcs szokása ilyenbe rántani a testrészeket, de ahogy a görcs is kiold, a Csontvető balja is helyrejön. A változás könnyednek és természetesnek hat, akár a hó olvadása, így meglehet, hogy fel se tűnik. Az ork kifakadására csak bólint. Elismerően és bátorítóan. Aztán az óriásnevelthez fordul.*
- Kérdések nélkül nincsenek válaszok, szerzetes *mosolyog a mandulaszeműre. Ittlétük alatt talán most először. Kaiyko vonásai nagyon finomak. A tekintete érdeklődő és óvatos, mint az erdőszélről tisztásra merészkedő őzeké. Ugyanaz a riadt tisztaság hatja át, de, de ott tükröződik benne az az elszántság is, mellyel az a suta megveti a lábát az irbisz előtt, ha nincs más út. A törhetetlen akarat: időtlen, sokat látott mélység.*
- A tett kettőssége a "mit" és a "miért", ahogy test és lélek egyek. Előbbi okozatként formál, és sokan nem is néznek túl rajta, pedig az utóbbi e formáló erő kormányosa.
*Nyújtózva fordul az egyik hintaszék felé, ahonnan levesz egy füzetet, melynek üres lapjai közt egy szénceruza domborodik.*
- Tedd fel a kérdéseidet, szerzetes. Minden oldalra egyet.
*A macska, amin ez a fogalom valamiért annak ellenére megkérdőjelezhetetlenül megragad, hogy szertelen ficánkolása közben olykor rókaforma, olykor nyúlánk kis nyest, máskor meg már szinte angolnaként tekergőzik, aztán újfent hátrasunyja fekete füleit és kandúrosan megrázza magát. Apró fogait, éles kis karmait néha a Csontvető kezébe mélyeszti játék közben. A vért serkenő sebek viszont hamar összehúzódnak és el is tűnnek, pírt, s végül csak ködös emléket hagyva létezésükről.*
- Használjátok a kunyhót *mondja, ahogy felkel ültéből.* Van étel a kamrában, meg bor és tej. Friss gyümölcsöt is találtok, ha beljebb mentek, de inkább ne egyetek olyasmit, amit nem ismertek, és ne vadásszatok a szigeten. Vizet a forrásból tudtok hozni, fentről, a szürke sziklától *mutat kelet felé.*
- Visszajövök. *A szó magában foglalja, hogy visszatérte ideje pontosan akkor lesz, amikor lennie kell. Nem hamarabb, nem később.* - Addig rád bízom *nyújtja Ukrom felé a grabancánál megfogott jószágot, ami méltatlankodva fúj az ork felé.* - Viseld gondját, ahogy a barátodnak. *A következő pillanatban a szél meglebbenti a Csontvető ruháját, fekete fürtjeit, aztán ottléte egyszerűen elenyészik, mint a füst, melyet a fuvallat szétszalasztott. A macska pedig macskaként pottyan és viselkedik, miután magukra maradtak.*
1922. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-04-09 19:55:42
Üzenet elküldve: 2024-04-09 19:55:42
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 436
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 436
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Először kis bizonytalansággal stíröli a fekete macskát, mintha a Csontvető trükkje részének számítaná azt. Nincs különlegesen nagy érdeklődése ezekhez a kis egérpusztítókhoz, látott eleget belőlük Arthenior csendesebb utcáin ahhoz, hogy befejezhesse róluk vadvilági kutatásait. Úgyhogy figyelme hamar visszatér a kettőre, emlékezvén hogy sokkalta fontosabb dolga van most.
Frissen a pszicho-fizikai minitortúrából most nem siet praktikusabb válaszokért faggatni a remetét, bár a talányos kérdéseknél sem akar leakadni. Nem, az valóban igaz, nincs lexikonos megfogalmazásuk erről a szellemről, de többek között emiatt is tették meg ezt a járatlan utat erre az ismert vizeken túl található szigetre. És hogy "mi történik"? Csak nem arra céloz, amire gondol? Amit a pajtában látott?
Fölállhatnékja támad, véletlenül megint ráesve tekintete a macskára. Mozgás közben több hideg levegő jut agyába, jobban tudja használni azt, jut erre a meglátásra. Ugyan sok ideje nincs megmozdítani csülkeit, mivel egy nehéz kérdést intéznek felé. Nem érti, miért kérdezi ki a Csontvető a véleményét; amit hallott azt még saját egyszerű nyelvére is alig tudja lefordítani, biztos nem az óriásnevelttől akarta ezt kérdezni? De azt nem csinálhatja, hogy nem válaszol, főleg az utóbbi után. A szürkebőrű a hármójuk előtti szabad fapadlóra szegezi szemeit, mintha egy tábortűz választaná el őket egymástól, és gondviselt arccal morog.*
~ Hogy érti? ~ *Eddig sosem gondolt hosszasabban erre a, ha jól értelmezte az eddig hallottakat, Nawanthirishardipandrára, mint egy olyan lényre, akiről beszélve lenne értelme feltenni ezeket a kérdéseket. Nem úgy gondol rá, mint aki mellett úgyszintén elbeszélgethet ennél a képzeletbeli tábortűznél.*
- Úgy beszélsz róla mintha mély érzései lennének. *Teszi közé megállapítását lassan. Biztos nem a legfinomabb, kibogozhatatlanabb gondolatok, de ez is új hír lenne neki.* -...Mintha okkal cselekedne.* "Ennek" lenne valami önérzete?
Nawanthirinek sem az elbeszéléséből, sem a saját maga által végignézett álmából sem érződött haragosnak vagy bármi intenzív érzelemmel rendelkezőnek. Ugyanazt a hideget érezte belőle, mint egy hosszú, de magabiztos vadászatnál. Nem véletlenül nem gondolta többnek eddig egy beszélő, trükkös ragadozónál.
Tévedett?*
- Mit akarsz ezzel mondani? Ez az... ő miféle teremtménye ennek az másik világnak?
*Először kis bizonytalansággal stíröli a fekete macskát, mintha a Csontvető trükkje részének számítaná azt. Nincs különlegesen nagy érdeklődése ezekhez a kis egérpusztítókhoz, látott eleget belőlük Arthenior csendesebb utcáin ahhoz, hogy befejezhesse róluk vadvilági kutatásait. Úgyhogy figyelme hamar visszatér a kettőre, emlékezvén hogy sokkalta fontosabb dolga van most.
Frissen a pszicho-fizikai minitortúrából most nem siet praktikusabb válaszokért faggatni a remetét, bár a talányos kérdéseknél sem akar leakadni. Nem, az valóban igaz, nincs lexikonos megfogalmazásuk erről a szellemről, de többek között emiatt is tették meg ezt a járatlan utat erre az ismert vizeken túl található szigetre. És hogy "mi történik"? Csak nem arra céloz, amire gondol? Amit a pajtában látott?
Fölállhatnékja támad, véletlenül megint ráesve tekintete a macskára. Mozgás közben több hideg levegő jut agyába, jobban tudja használni azt, jut erre a meglátásra. Ugyan sok ideje nincs megmozdítani csülkeit, mivel egy nehéz kérdést intéznek felé. Nem érti, miért kérdezi ki a Csontvető a véleményét; amit hallott azt még saját egyszerű nyelvére is alig tudja lefordítani, biztos nem az óriásnevelttől akarta ezt kérdezni? De azt nem csinálhatja, hogy nem válaszol, főleg az utóbbi után. A szürkebőrű a hármójuk előtti szabad fapadlóra szegezi szemeit, mintha egy tábortűz választaná el őket egymástól, és gondviselt arccal morog.*
~ Hogy érti? ~ *Eddig sosem gondolt hosszasabban erre a, ha jól értelmezte az eddig hallottakat, Nawanthirishardipandrára, mint egy olyan lényre, akiről beszélve lenne értelme feltenni ezeket a kérdéseket. Nem úgy gondol rá, mint aki mellett úgyszintén elbeszélgethet ennél a képzeletbeli tábortűznél.*
- Úgy beszélsz róla mintha mély érzései lennének. *Teszi közé megállapítását lassan. Biztos nem a legfinomabb, kibogozhatatlanabb gondolatok, de ez is új hír lenne neki.* -...Mintha okkal cselekedne.* "Ennek" lenne valami önérzete?
Nawanthirinek sem az elbeszéléséből, sem a saját maga által végignézett álmából sem érződött haragosnak vagy bármi intenzív érzelemmel rendelkezőnek. Ugyanazt a hideget érezte belőle, mint egy hosszú, de magabiztos vadászatnál. Nem véletlenül nem gondolta többnek eddig egy beszélő, trükkös ragadozónál.
Tévedett?*
- Mit akarsz ezzel mondani? Ez az... ő miféle teremtménye ennek az másik világnak?
1921. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-04-09 16:50:56
Üzenet elküldve: 2024-04-09 16:50:56
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 502
OOC üzenetek: 74
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 502
OOC üzenetek: 74
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*A szerzetes mit sem tud arról, ami Ukrommal - vagy a Csontvető kezével - történik. Mire kinyitja a szemét, a barátja magához tér, vendéglátójukon pedig nem látszik sérülés. Hacsak a törött végtag el nem kezd bedagadni, ahogy kellene.*
- Jó-jó, de hogyan?
*Mármint hogy lehetne jobban megérteni, mi is történik. Csak nem kérdezheti meg a szörnyet! Az már elmondta, mit akar. Nawanthiri eredetileg a létezéséről sem tudott. Az árnyék támadt rá, anélkül, hogy okot adott volna neki, és gyötri azóta is. A Csontvető szavaiból mégis azt érzi ki, mintha a saját hibája lenne az egész…
Az érzésből hamar megállapítás lesz, mikor Kaiyko kijelenti, hogy elvette a démon nevét. A szerzetes összevonja a szemöldökét. Itt valami nincs rendjén! A fekete cicával most nem foglalkozik, és egyelőre jobbnak látja meg sem szólalni. Inkább megvárja, mit szól Ukrom.*
*A szerzetes mit sem tud arról, ami Ukrommal - vagy a Csontvető kezével - történik. Mire kinyitja a szemét, a barátja magához tér, vendéglátójukon pedig nem látszik sérülés. Hacsak a törött végtag el nem kezd bedagadni, ahogy kellene.*
- Jó-jó, de hogyan?
*Mármint hogy lehetne jobban megérteni, mi is történik. Csak nem kérdezheti meg a szörnyet! Az már elmondta, mit akar. Nawanthiri eredetileg a létezéséről sem tudott. Az árnyék támadt rá, anélkül, hogy okot adott volna neki, és gyötri azóta is. A Csontvető szavaiból mégis azt érzi ki, mintha a saját hibája lenne az egész…
Az érzésből hamar megállapítás lesz, mikor Kaiyko kijelenti, hogy elvette a démon nevét. A szerzetes összevonja a szemöldökét. Itt valami nincs rendjén! A fekete cicával most nem foglalkozik, és egyelőre jobbnak látja meg sem szólalni. Inkább megvárja, mit szól Ukrom.*
1920. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2024-04-08 06:51:10
Üzenet elküldve: 2024-04-08 06:51:10
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 338
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 338
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Nehéz lenne nem kiérezni a kettős minden megnyilvánulásából, hogy e vesszőfutás mennyire összekovácsolta őket, s elszántságuk ékes bizonyítéka hogy most itt vannak.
Fekete macska somfordál elő a ház mellől. Laposakat pislog, mint aki most ébredt a délutáni sziesztából, de a megjelenéséről elvonja a figyelmet amikor a Csontvető megtöri a hallgatását, mellyel szokása szerint tiszeteletteljesen megtold minden hozzá intézett gondolatot.*
- A miénk is... *bólint elmerengve, ahogy megismétli a mandulaszemű szavait, aztán pillantását a habos, fehér tarajukat a fövenyre terítő hullámokra fordítja. A tenger türkiz végtelenjébe réved.* - A víz a részünk. Éltető igényünk és összetevőnk. A test elemi alkotója. Megisszuk, úszunk benne, lebegünk a felszínén... Mégis csak az nem fullad meg tartósan alámerülve, ami valóban a vízhez tartozik.
*A nyúlánk, fekete kandúr bizalmatlanul méregeti a két vendéget, de azért a veranda korlátja mentén csak odasurran a Csontvető mögé. A macskák szokásos módján követeli magának a figyelmet és a kényeztetést, Kaiyko pedig az ilyesmire megszokott, ösztönszerű reakcióval emeli a kezét simogatásra.*
- Mielőtt bármit is tennétek *pillant vissza a kettősre* -, nem lenne helyénvaló megérteni, mi történik? *A kérdés a tanmesei bölcselet türelmes felhangja ellenére egészen eldöntendőnek hat.* - Olyasmi ellen harcolsz, amit nem is ismersz.
*A kandúr közben a Csontvető ölébe furakszik a keze alatt. Törleszkedik, izgő-mozgó tekergése mintha inkább kölyökkutyára vagy rókára hajazna. Jobban megnézve, talán nem is macska, csak elsőre tűnt úgy a veranda árnyékai közt. Kaiyko nem nagyon törődik a követelőző ficánkolással, csak nyugodt tempóban simogatja tovább, amíg beszél.*
- Elvetted a nevét, és viseled. *A felemás szempár pillantása a szerzetes tekintetébe fúrja magát. Kérdések sorjáznak belőle, melyeket mégse mond ki: Miért? Mit jelent ez? Mit okozott ez benned? És benne?*
- Mit gondolsz erről? *fordul végül az egyetlen valóban kiejtett kérdéssel a szürkebőrűhöz, aki makacsul kiáll barátja mellett, miközben a szerzetes kínjait okozó lény felé egyre személyesebb gyűlölet látszik forrni benne.*
*Nehéz lenne nem kiérezni a kettős minden megnyilvánulásából, hogy e vesszőfutás mennyire összekovácsolta őket, s elszántságuk ékes bizonyítéka hogy most itt vannak.
Fekete macska somfordál elő a ház mellől. Laposakat pislog, mint aki most ébredt a délutáni sziesztából, de a megjelenéséről elvonja a figyelmet amikor a Csontvető megtöri a hallgatását, mellyel szokása szerint tiszeteletteljesen megtold minden hozzá intézett gondolatot.*
- A miénk is... *bólint elmerengve, ahogy megismétli a mandulaszemű szavait, aztán pillantását a habos, fehér tarajukat a fövenyre terítő hullámokra fordítja. A tenger türkiz végtelenjébe réved.* - A víz a részünk. Éltető igényünk és összetevőnk. A test elemi alkotója. Megisszuk, úszunk benne, lebegünk a felszínén... Mégis csak az nem fullad meg tartósan alámerülve, ami valóban a vízhez tartozik.
*A nyúlánk, fekete kandúr bizalmatlanul méregeti a két vendéget, de azért a veranda korlátja mentén csak odasurran a Csontvető mögé. A macskák szokásos módján követeli magának a figyelmet és a kényeztetést, Kaiyko pedig az ilyesmire megszokott, ösztönszerű reakcióval emeli a kezét simogatásra.*
- Mielőtt bármit is tennétek *pillant vissza a kettősre* -, nem lenne helyénvaló megérteni, mi történik? *A kérdés a tanmesei bölcselet türelmes felhangja ellenére egészen eldöntendőnek hat.* - Olyasmi ellen harcolsz, amit nem is ismersz.
*A kandúr közben a Csontvető ölébe furakszik a keze alatt. Törleszkedik, izgő-mozgó tekergése mintha inkább kölyökkutyára vagy rókára hajazna. Jobban megnézve, talán nem is macska, csak elsőre tűnt úgy a veranda árnyékai közt. Kaiyko nem nagyon törődik a követelőző ficánkolással, csak nyugodt tempóban simogatja tovább, amíg beszél.*
- Elvetted a nevét, és viseled. *A felemás szempár pillantása a szerzetes tekintetébe fúrja magát. Kérdések sorjáznak belőle, melyeket mégse mond ki: Miért? Mit jelent ez? Mit okozott ez benned? És benne?*
- Mit gondolsz erről? *fordul végül az egyetlen valóban kiejtett kérdéssel a szürkebőrűhöz, aki makacsul kiáll barátja mellett, miközben a szerzetes kínjait okozó lény felé egyre személyesebb gyűlölet látszik forrni benne.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1920-1939