*Remek időpont egy kis varázslásra is, utóbbi időben nem nagyon gyakorolta. Ezek az átkozott kezek, valahogy nem sikerülnek a varázslatok, mióta kettészedték a tenyereit, hiába is vannak újra egyben. Nem érdekli, hogyan, és mint, de letelepszik az egyik kő mellé, és elhatározza, hogy addig fel sem áll, amíg nem sikerül vizet fakasztania belőle, vagy amíg meg nem unja a próbálkozásokat. Amennyiben sikerül, és a kőből valóban elkezd csordogálni a víz, akkor a papírgolyót odarakja alá, és hagyja teljesen átnedvesedni. Ráér. A víz lassan csordogál, elvégre egy kezdő szintű varázslatról van szó, de neki meg ideje annyi, mint a tenger. Őszintén szólva furcsa számára, hogy hirtelen a jó oldal felé kezdett el evezni. Ő maga egyik mellett sem akart jobban elköteleződni, mint a másik mellett, pusztán felsőbbrendű erők szolgálatában akart állni. Igazából teljesen új érzés, hogy van egy fényistennő a világon. Gonosz erőkkel azóta találkozik, hogy Artheniorba jött, és belekeveredett a Csontevős incidensbe.
Ránt egyet a vállán, jelezvén saját agyának: nyugi, ne erőltesd túl magad. Nem igazán keres okokat. Azt sem tudja, mit kezdene a helyzettel, ha egyáltalán bármelyik félisten megjelenne előtte. Azt viszont biztosan tudja, hogy nem tudja. Álmodott már néhányszor a dologról, és mindig felriadt annál a résznél, amikor már kínossá vált, hogy meg sem tud szólalni. ha sikerült a varázslat, akkor eme gondolatsor végére a papírok már bizonyosan teljesen átáztak, tartalmuk örökre olvashatatlanná vált, ráadásul Lorew a vizes gumót addig passzírozza mancsaival, amíg maroknyi golyóvá válik. Kis gondolkozás után inkább magával viszi, nem akarja itt behajítani a növények közé.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására az általa megérintett tereptárgyból gyenge ér kezd csordogálni, kevés, de tiszta, iható vizet szolgáltatva.