Nincs játékban - Templomkert
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Templomkert | Nincs "kisebb" helyszín |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 76 (1501. - 1520. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2065-2084
1520. hozzászólás ezen a helyszínen: Templomkert
Üzenet elküldve: 2016-11-20 20:02:08
Üzenet elküldve: 2016-11-20 20:02:08
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 14
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 14
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
//Grem//
*Ámulva figyeli ahogy a gnóm bemutatja régi találmányát, majd amikor összecsukja, elismerően bólogat.*
-Ez valóban hasznos kis bot, nagyon jól jönne ilyen öregeknek mint én, akiknek nehezére van a járás.
*Most éppen Lardusnak is jól jönne egy ilyen szerszám a hosszú sétához, de szerencsére éppen nála van a már megszokott járóbotja.*
-Valóban nemes dolog tőled, hogy a nyomorultakon akarsz segíteni, ez kedves tőled. Jut eszembe, talán bérelhetnénk egy hintót, hogy elvigyen minket. Én nem bírom nagyon a sétát.
*Bemutatkozik ő is.*
-Lardus Groetoran vagyok, örvendek.
*Ámulva figyeli ahogy a gnóm bemutatja régi találmányát, majd amikor összecsukja, elismerően bólogat.*
-Ez valóban hasznos kis bot, nagyon jól jönne ilyen öregeknek mint én, akiknek nehezére van a járás.
*Most éppen Lardusnak is jól jönne egy ilyen szerszám a hosszú sétához, de szerencsére éppen nála van a már megszokott járóbotja.*
-Valóban nemes dolog tőled, hogy a nyomorultakon akarsz segíteni, ez kedves tőled. Jut eszembe, talán bérelhetnénk egy hintót, hogy elvigyen minket. Én nem bírom nagyon a sétát.
*Bemutatkozik ő is.*
-Lardus Groetoran vagyok, örvendek.
1519. hozzászólás ezen a helyszínen: Templomkert
Üzenet elküldve: 2016-11-18 19:11:31
Üzenet elküldve: 2016-11-18 19:11:31
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//A temetés//
*Még mindig türelmesen várakozik, Lehtent sosem volt az a türelmetlen fajta elf. Figyeli, hogy a többiek mit csinálnak, hátha más is arra szeretne vállalkozni, mint ő. Minél többen szeretnének csatlakozni, annál jobb, talán nem is kell részleteznie, hogy miért. Megvárja a szertartás végét, tisztelettudóan, úgy, ahogyan azt illik, máshogy nem is tenne.
Figyelme egy vörös hajú embernőre terelődik, és a lovagra, aki a mutatóujját egy szájára helyezi, hogy az maradjon még csendben. Lehtent ezért sem ment még oda hozzá, nem akarta, hogy valami ilyesmi történjen vele is.
Mikor a lovag megfordul akkor kezd egy kicsit izgatott lenni.*
~Vajon bevennének?~
*Hallgatja, hogy a lovag mint mond a nőnek, azt is kifigyeli, hogy hol van a székhelyük, de az utat nem sikerül megjegyeznie. Mindegy is, ha most odamegy hozzá, akkor talán nem is lesz rá szükség.
Egyre többen érkeznek, a férfi pedig kezdi úgy érezni, hogy egyre kisebb az esélye. Odamegy a lovaghoz, ha pedig az rá figyel tiszteletteljesen fejet hajt.*
- Felettébb felemelő volt hallgatni a szavait, és hogy Artheniornak vannak még ilyen bátor védelmezői. Egy férfi dolga az, hogy megvédje a hazáját, magam is így gondolom. Bár nemrég óta vagyok itt, szeretnék hasznos tagja lenni a társadalomnak. Mit gondol?
*Már csak abban reménykedhet, hogy szavai nem untatják a lovagot.*
A hozzászólás írója (Lehtent Ozelgey) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.11.18 19:12:07
*Még mindig türelmesen várakozik, Lehtent sosem volt az a türelmetlen fajta elf. Figyeli, hogy a többiek mit csinálnak, hátha más is arra szeretne vállalkozni, mint ő. Minél többen szeretnének csatlakozni, annál jobb, talán nem is kell részleteznie, hogy miért. Megvárja a szertartás végét, tisztelettudóan, úgy, ahogyan azt illik, máshogy nem is tenne.
Figyelme egy vörös hajú embernőre terelődik, és a lovagra, aki a mutatóujját egy szájára helyezi, hogy az maradjon még csendben. Lehtent ezért sem ment még oda hozzá, nem akarta, hogy valami ilyesmi történjen vele is.
Mikor a lovag megfordul akkor kezd egy kicsit izgatott lenni.*
~Vajon bevennének?~
*Hallgatja, hogy a lovag mint mond a nőnek, azt is kifigyeli, hogy hol van a székhelyük, de az utat nem sikerül megjegyeznie. Mindegy is, ha most odamegy hozzá, akkor talán nem is lesz rá szükség.
Egyre többen érkeznek, a férfi pedig kezdi úgy érezni, hogy egyre kisebb az esélye. Odamegy a lovaghoz, ha pedig az rá figyel tiszteletteljesen fejet hajt.*
- Felettébb felemelő volt hallgatni a szavait, és hogy Artheniornak vannak még ilyen bátor védelmezői. Egy férfi dolga az, hogy megvédje a hazáját, magam is így gondolom. Bár nemrég óta vagyok itt, szeretnék hasznos tagja lenni a társadalomnak. Mit gondol?
*Már csak abban reménykedhet, hogy szavai nem untatják a lovagot.*
A hozzászólás írója (Lehtent Ozelgey) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.11.18 19:12:07
1518. hozzászólás ezen a helyszínen: Templomkert
Üzenet elküldve: 2016-11-18 16:38:30
Üzenet elküldve: 2016-11-18 16:38:30
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 193
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 193
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Megfontolt
//A temetés//
*Emlékszik, hogy Ingwére nemesebb feladatok hárultak. Ahogyan arra is emlékszik, ahogy Rowon akárhányszor sötétbe lépett, mintha a bőre is transzparenssé vált volna, kétszer is meg kellett néznie, hogy ott van-e még. Azért is tudta most megtalálni, mert a fényben van. A hirtelen jött lámpaláza a színpadon pedig elfeledtette vele, hogy orkokat kutasson a tömegben; ezzel a magyarázkodás letudva.
Most pedig, amint meghallja az „ork uram” kifejezést, arca egyszerre vált komolyra, valamint Raeyan teljes egészében pördül meg saját tengelye körül. Mindig is viszolygott az orkoktól. Ő tudja, miért. Vagy talán már ő sem. Hogy ez a példány épp olyan szelíden beszél, csak azt váltja ki, hogy hősnőnk nem hagyja itt azonnal a helyszínt. Meg persze most nincs is egyedül. Egy emberi arcon valamelyest eltájékozódik, ám ork arcizomzatot ritkán lát, és akkor is mindig vél felfedezni valami agresszívnak tűnő vonást.*
- Mindig van mód rá. Ha valakit érdekli, hogy felkutassa. *Látja el az orkot egy közhellyel, hiába nem is őt kérdezték. Előre lép, Ryrin mellé, merthogy perdülés közben odébb is röppent.* Ha meg nincs, füstölőt gyújtasz, és imádkozol. *Mondja, az ég felé mutatva jobbjával, mintha az váltotta volna ki az istenek eljövetelét. Nem kizárt egyébként, hogy ebben a majdnem hitmentes világban csak mostanában jutott eszébe valakinek, hogy imára hajtsa a fejét, hogy válaszként megkezdődjön az isteni beavatkozás. Már éppen indult volna, Ryrin alvásra tett javaslatát teljesítendő, ám most mégis marad. Mindeközben le nem veszi a szemét az orkról.
Kíváncsi, igen.*
*Emlékszik, hogy Ingwére nemesebb feladatok hárultak. Ahogyan arra is emlékszik, ahogy Rowon akárhányszor sötétbe lépett, mintha a bőre is transzparenssé vált volna, kétszer is meg kellett néznie, hogy ott van-e még. Azért is tudta most megtalálni, mert a fényben van. A hirtelen jött lámpaláza a színpadon pedig elfeledtette vele, hogy orkokat kutasson a tömegben; ezzel a magyarázkodás letudva.
Most pedig, amint meghallja az „ork uram” kifejezést, arca egyszerre vált komolyra, valamint Raeyan teljes egészében pördül meg saját tengelye körül. Mindig is viszolygott az orkoktól. Ő tudja, miért. Vagy talán már ő sem. Hogy ez a példány épp olyan szelíden beszél, csak azt váltja ki, hogy hősnőnk nem hagyja itt azonnal a helyszínt. Meg persze most nincs is egyedül. Egy emberi arcon valamelyest eltájékozódik, ám ork arcizomzatot ritkán lát, és akkor is mindig vél felfedezni valami agresszívnak tűnő vonást.*
- Mindig van mód rá. Ha valakit érdekli, hogy felkutassa. *Látja el az orkot egy közhellyel, hiába nem is őt kérdezték. Előre lép, Ryrin mellé, merthogy perdülés közben odébb is röppent.* Ha meg nincs, füstölőt gyújtasz, és imádkozol. *Mondja, az ég felé mutatva jobbjával, mintha az váltotta volna ki az istenek eljövetelét. Nem kizárt egyébként, hogy ebben a majdnem hitmentes világban csak mostanában jutott eszébe valakinek, hogy imára hajtsa a fejét, hogy válaszként megkezdődjön az isteni beavatkozás. Már éppen indult volna, Ryrin alvásra tett javaslatát teljesítendő, ám most mégis marad. Mindeközben le nem veszi a szemét az orkról.
Kíváncsi, igen.*
1517. hozzászólás ezen a helyszínen: Templomkert
Üzenet elküldve: 2016-11-17 23:45:23
Üzenet elküldve: 2016-11-17 23:45:23
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 89
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 89
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//A temetés//
*Csendesen, a nézelődő nép között elvegyülve nézi végig a szertartást, és mivel praktikus életszemléletétől nem tud és nem is akar szabadulni, jelentős figyelmet fordít a környezetre, és a közeli személyekre is. Az orkot rögtön észreveszi, ami nem is nehéz, hiszen elég feltűnő jelenség, pláne hogy csak más fajúak veszik körbe. Kezdetben azonban nagy figyelmet nem szentel neki, hiszen éppen megjelenik Raeyan, aki rögvest jelentés is tesz a lovagnak. Amikor az üdvözlő félmosoly elindul felé, Rowon egy bólintással válaszol, amolyan laza kalapos kalandor stílusban. Nem is sejtheti, hogy cimborája milyen fantasztikus képességeket tulajdonít neki. Hiszen senki sem képes a semmiből megjelenni. Rowon a Templomkertbe is a kapun jött be, mint mindenki más. Az hogy szeret rögvest elvegyülni, és alkalmazkodni a környezetéhez, az csak amolyan ösztönös dolog nála. Amikor hallja a Ryrin szavait, amivel nyomban pihenő pályára állítja őket, a maga részéről indulna is. Bár az útja először a Fogadóba vezet majd, hiszen a házban tudtával nincsen semmi élelem jelenleg. Amikor azonban elindulna, az ork közelebb lép a lovaghoz, és ez arra sarkalja Rowont is hogy maradjon még. Pár lépéssel közelebb lép, így jól hallhatja a kérdést, amit Lahut tesz fel. Még Rowon is érdeklődve várja a választ, amikre persze megvannak a sajátjai.*
*Csendesen, a nézelődő nép között elvegyülve nézi végig a szertartást, és mivel praktikus életszemléletétől nem tud és nem is akar szabadulni, jelentős figyelmet fordít a környezetre, és a közeli személyekre is. Az orkot rögtön észreveszi, ami nem is nehéz, hiszen elég feltűnő jelenség, pláne hogy csak más fajúak veszik körbe. Kezdetben azonban nagy figyelmet nem szentel neki, hiszen éppen megjelenik Raeyan, aki rögvest jelentés is tesz a lovagnak. Amikor az üdvözlő félmosoly elindul felé, Rowon egy bólintással válaszol, amolyan laza kalapos kalandor stílusban. Nem is sejtheti, hogy cimborája milyen fantasztikus képességeket tulajdonít neki. Hiszen senki sem képes a semmiből megjelenni. Rowon a Templomkertbe is a kapun jött be, mint mindenki más. Az hogy szeret rögvest elvegyülni, és alkalmazkodni a környezetéhez, az csak amolyan ösztönös dolog nála. Amikor hallja a Ryrin szavait, amivel nyomban pihenő pályára állítja őket, a maga részéről indulna is. Bár az útja először a Fogadóba vezet majd, hiszen a házban tudtával nincsen semmi élelem jelenleg. Amikor azonban elindulna, az ork közelebb lép a lovaghoz, és ez arra sarkalja Rowont is hogy maradjon még. Pár lépéssel közelebb lép, így jól hallhatja a kérdést, amit Lahut tesz fel. Még Rowon is érdeklődve várja a választ, amikre persze megvannak a sajátjai.*
1516. hozzászólás ezen a helyszínen: Templomkert
Üzenet elküldve: 2016-11-17 21:50:10
Üzenet elküldve: 2016-11-17 21:50:10
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 131
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 131
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//A temetés//
*Sajnos fajtársai öröksége miatt sokan állnak rögtön negatívan a jelenlétéhez, mindenki előítéletekkel teli. Nem hibáztathatja őket, hiszen nemrégiben neki magának is volt lehetősége első kézből tapasztalni milyen is egy ork törzs élete, hogyan gondolkodnak és viselkednek azok a fajtársai, akiknek nem olyan körülmények között nőttek fel mint Lahut.*
- Igen.
*Lép rögtön közelebb a hozzá intézett kérdést hallva, valószínűleg Letriont sem éri már olyan váratlanul a feltűnése így, hogy Ryrin vezette fel.*
- Érdekelne amit beszéltél. Csupán üres szavak, szép szónoklat hogy megnyerd a tömeget valami önös érdeked eléréséhez, vagy tényleg a világot akarod védeni? És ha igazat beszéltél, akkor mégis hogyan gondolnál megállítani egy, az előzőhöz hasonló, több ezer fős élőhalott sereget?
*A stílusa nem kötekedő vagy számonkérő, ha volt már dolguk orkokkal akkor amúgy is szembetűnő lehet hogy sokkalta emberibb a tartása és az ábrázata mint legtöbb fajtársának, beszéde is tisztább és érhetőbb. Semmi ártó szándéka nincs és irdatlan izmait, a hátán pihenő rettentő kalapácsát leszámítva sokkal inkább őszinte érdeklődést és nyugodtságot sugároz, mint bármiféle agresszív hajlamot. A kérdés amit feltett persze önmagában is megállja a helyét és valamelyest a pontos tervre is tényleg kíváncsi, de sokkal inkább Ryrin hozzáállását, gondolkodásmódját szeretné megismerni a válasza által.*
*Sajnos fajtársai öröksége miatt sokan állnak rögtön negatívan a jelenlétéhez, mindenki előítéletekkel teli. Nem hibáztathatja őket, hiszen nemrégiben neki magának is volt lehetősége első kézből tapasztalni milyen is egy ork törzs élete, hogyan gondolkodnak és viselkednek azok a fajtársai, akiknek nem olyan körülmények között nőttek fel mint Lahut.*
- Igen.
*Lép rögtön közelebb a hozzá intézett kérdést hallva, valószínűleg Letriont sem éri már olyan váratlanul a feltűnése így, hogy Ryrin vezette fel.*
- Érdekelne amit beszéltél. Csupán üres szavak, szép szónoklat hogy megnyerd a tömeget valami önös érdeked eléréséhez, vagy tényleg a világot akarod védeni? És ha igazat beszéltél, akkor mégis hogyan gondolnál megállítani egy, az előzőhöz hasonló, több ezer fős élőhalott sereget?
*A stílusa nem kötekedő vagy számonkérő, ha volt már dolguk orkokkal akkor amúgy is szembetűnő lehet hogy sokkalta emberibb a tartása és az ábrázata mint legtöbb fajtársának, beszéde is tisztább és érhetőbb. Semmi ártó szándéka nincs és irdatlan izmait, a hátán pihenő rettentő kalapácsát leszámítva sokkal inkább őszinte érdeklődést és nyugodtságot sugároz, mint bármiféle agresszív hajlamot. A kérdés amit feltett persze önmagában is megállja a helyét és valamelyest a pontos tervre is tényleg kíváncsi, de sokkal inkább Ryrin hozzáállását, gondolkodásmódját szeretné megismerni a válasza által.*
1515. hozzászólás ezen a helyszínen: Templomkert
Üzenet elküldve: 2016-11-17 20:13:08
Üzenet elküldve: 2016-11-17 20:13:08
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 416
OOC üzenetek: 270
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 416
OOC üzenetek: 270
Játékstílus: Vakmerő
//A temetés//
*Végül a szertartás tiszteletteljesen a végére ér, bár a lángok még nem csitulnak egy darabig. A szokások szerint már a temetőszolga dolga lesz figyelni a tüzet, és meggátolni a továbbterjedését. A hamvakat pedig összesöprik majd, és beszórják a folyóba.
Időközben meghallgatja Raeyan jelentését a csikóról, majd reménytelenül megrázza a fejét.*
-Sajnálom, hogy nem vezetett eredményre! Az égi háborút mi is láttuk, így van is egy feladatom majd a számotokra, ha kipihentétek magatokat.
*Persze ez Ryrinre is igaz, mert nagyjából két órát aludt csak.*
-Bentrass eltűnt valamerre. Mintha azt mondta volna, hogy a főhadiszállásra megy...
*Vakarja a fejét tanácstalanul, majd legyint egyet.*
-Ingwéről pedig nem tudok azóta sem, mióta visszatértem. Meg kellene nézni, hogy mit intézett a rábízott feladatokból, vagy hogy egyáltalán intézett-e valamit. Hamarosan elmegyek én is a főhadiszállásra, és szétnézek egy kicsit.
*Bólogat beleegyezően, mert arra is illő volna terveket szabni, hogy miként is tatarozzák majd az épületet.
Egy ork is megérkezik, egészen közel a társasághoz. Látszólag szeretne valamit, Ryrin pedig áldott jó lelkének köszönhetően úgy dönt, hogy meghallgatja. Rühelli az orkokat, de az esélyt mindegyiknek megadja, noha eddig egyik sem élt vele.*
-Segíthetek, ork uram?
*Kérdezi, miközben egy lépéssel közelebb lép a lényhez (egyúttal Letrion kisasszony mellé).*
*Végül a szertartás tiszteletteljesen a végére ér, bár a lángok még nem csitulnak egy darabig. A szokások szerint már a temetőszolga dolga lesz figyelni a tüzet, és meggátolni a továbbterjedését. A hamvakat pedig összesöprik majd, és beszórják a folyóba.
Időközben meghallgatja Raeyan jelentését a csikóról, majd reménytelenül megrázza a fejét.*
-Sajnálom, hogy nem vezetett eredményre! Az égi háborút mi is láttuk, így van is egy feladatom majd a számotokra, ha kipihentétek magatokat.
*Persze ez Ryrinre is igaz, mert nagyjából két órát aludt csak.*
-Bentrass eltűnt valamerre. Mintha azt mondta volna, hogy a főhadiszállásra megy...
*Vakarja a fejét tanácstalanul, majd legyint egyet.*
-Ingwéről pedig nem tudok azóta sem, mióta visszatértem. Meg kellene nézni, hogy mit intézett a rábízott feladatokból, vagy hogy egyáltalán intézett-e valamit. Hamarosan elmegyek én is a főhadiszállásra, és szétnézek egy kicsit.
*Bólogat beleegyezően, mert arra is illő volna terveket szabni, hogy miként is tatarozzák majd az épületet.
Egy ork is megérkezik, egészen közel a társasághoz. Látszólag szeretne valamit, Ryrin pedig áldott jó lelkének köszönhetően úgy dönt, hogy meghallgatja. Rühelli az orkokat, de az esélyt mindegyiknek megadja, noha eddig egyik sem élt vele.*
-Segíthetek, ork uram?
*Kérdezi, miközben egy lépéssel közelebb lép a lényhez (egyúttal Letrion kisasszony mellé).*
1514. hozzászólás ezen a helyszínen: Templomkert
Üzenet elküldve: 2016-11-16 23:53:32
Üzenet elküldve: 2016-11-16 23:53:32
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 193
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 193
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Megfontolt
//A temetés//
*A szájára nyomott ujj pillanatában már kapiskálja, hogy rossz az időzítés, mindazonáltal a lentebbiek szerint jár el továbbra is, ezúttal probléma nélkül csöndben marad, a lehető legmeghatottabb arcot vágva, mint szintén gyászoló. Annyira egyébként nem is kell erőltetni az arckifejezést, bár neki teljesen idegen volt, aki most a tűznek tápanyag, eleve szimpatizál az üggyel, amiért az valószínű feláldozta magát – és amely ügy nemrég egy látványos mini apokalipszisben zárult le. Úgy képzeli el, hogy valami fontos fordulópont lehetett, hogy az alak épp elég időre feltartotta a gonosz hatalmat, netán elterelte a figyelmét, vagy bármiképpen. Hogy az áldozata nem hiábavaló, vagy mellékes tényező, hanem igenis volt értelme az életét adnia. Alig ha gondol ilyesmire máskor, de ha mégis, ezt tartja a legszebb módnak a kimúlásra. Stílusos, és megható. És keveseknek adatik meg. Eme romantikus, és naiv gondolatok zizegése nyom el bármit is, amit Ryrin még elbeszél a népnek.
Kapaszkodó a gondolathullámokból, az összegyűlteket fürkészi. Hamar megtalálja Rowont, aki bár ugyanúgy szeret a semmiből megjelenni, mint szublimálni, most mégis a láthatóság mellett döntött. felé dob egy félmosolyt, ha az észreveszi, ám ekkor elkezdik terelgetni, és ő jó bárányka módjára, bégetés nélkül ballag le a vágóhídról. Majd kérdezik.*
- A lovacska nem vezetett sehova. Majdnem megugrott, amikor kitört az égi háború. Láttátok amúgy? Egy percre azt hittem, széttépik végül a világot is. Szóval utolértük, elbújtunk vele, míg végül a vihar elcsendesült. Végül ott hagytuk, hagy aludjon. Tud majd vigyázni magára.
*Maga is meglepődik, milyen tömörre tudta most fogni. De még nincs vége.*
- Te se aludtál az óta, fogadok. S hova lettek a többiek? Elugrottak védelmezni az igazságot? Őket is ágyikóba küldted, mi?
*Újfent elképzeli a vértes lovagot, ezúttal ahogy két társát takargatja be, altatómesét, majd pedig szép álmokat gügyög nekik. Ha az ilyesmire a lovag érzékeny intuitíve, akkor szokjon hozzá; ő a főnök, vagyis ő lesz a leggyakrabban lehetetlen helyzetekbe képzelve. Persze vezetésétől függően, szinte karma szerűen kerülhet pók-, vipera-, és sárkányfészekbe anyaszült meztelenül, vagy épp napsütötte tengerpartra pálmafák árnyékában, kéjnők ölelésében.
Mindeközben egy ork pont mögötte várakozik csöndben, így hát egyelőre nem veszi észre őt. Ámde annál jobban meglepődik majd, amikor végül mégis.*
*A szájára nyomott ujj pillanatában már kapiskálja, hogy rossz az időzítés, mindazonáltal a lentebbiek szerint jár el továbbra is, ezúttal probléma nélkül csöndben marad, a lehető legmeghatottabb arcot vágva, mint szintén gyászoló. Annyira egyébként nem is kell erőltetni az arckifejezést, bár neki teljesen idegen volt, aki most a tűznek tápanyag, eleve szimpatizál az üggyel, amiért az valószínű feláldozta magát – és amely ügy nemrég egy látványos mini apokalipszisben zárult le. Úgy képzeli el, hogy valami fontos fordulópont lehetett, hogy az alak épp elég időre feltartotta a gonosz hatalmat, netán elterelte a figyelmét, vagy bármiképpen. Hogy az áldozata nem hiábavaló, vagy mellékes tényező, hanem igenis volt értelme az életét adnia. Alig ha gondol ilyesmire máskor, de ha mégis, ezt tartja a legszebb módnak a kimúlásra. Stílusos, és megható. És keveseknek adatik meg. Eme romantikus, és naiv gondolatok zizegése nyom el bármit is, amit Ryrin még elbeszél a népnek.
Kapaszkodó a gondolathullámokból, az összegyűlteket fürkészi. Hamar megtalálja Rowont, aki bár ugyanúgy szeret a semmiből megjelenni, mint szublimálni, most mégis a láthatóság mellett döntött. felé dob egy félmosolyt, ha az észreveszi, ám ekkor elkezdik terelgetni, és ő jó bárányka módjára, bégetés nélkül ballag le a vágóhídról. Majd kérdezik.*
- A lovacska nem vezetett sehova. Majdnem megugrott, amikor kitört az égi háború. Láttátok amúgy? Egy percre azt hittem, széttépik végül a világot is. Szóval utolértük, elbújtunk vele, míg végül a vihar elcsendesült. Végül ott hagytuk, hagy aludjon. Tud majd vigyázni magára.
*Maga is meglepődik, milyen tömörre tudta most fogni. De még nincs vége.*
- Te se aludtál az óta, fogadok. S hova lettek a többiek? Elugrottak védelmezni az igazságot? Őket is ágyikóba küldted, mi?
*Újfent elképzeli a vértes lovagot, ezúttal ahogy két társát takargatja be, altatómesét, majd pedig szép álmokat gügyög nekik. Ha az ilyesmire a lovag érzékeny intuitíve, akkor szokjon hozzá; ő a főnök, vagyis ő lesz a leggyakrabban lehetetlen helyzetekbe képzelve. Persze vezetésétől függően, szinte karma szerűen kerülhet pók-, vipera-, és sárkányfészekbe anyaszült meztelenül, vagy épp napsütötte tengerpartra pálmafák árnyékában, kéjnők ölelésében.
Mindeközben egy ork pont mögötte várakozik csöndben, így hát egyelőre nem veszi észre őt. Ámde annál jobban meglepődik majd, amikor végül mégis.*
1513. hozzászólás ezen a helyszínen: Templomkert
Üzenet elküldve: 2016-11-16 17:14:21
Üzenet elküldve: 2016-11-16 17:14:21
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 131
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 131
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//A temetés//
*Egészen véletlenül látja csak meg a tömeget a templomkertben, összeszűkült szemekkel pislog arrafelé hogy megpróbálja kivenni, vagy kihallani mi is történik. Az elmúlt néhány napját saját gondolataival viaskodva töltötte, a küldetése teljesen világos, de az eddig egyértelmű út ami odavezeti eltűnt a világ romlott doglainak dzsungelében. Nem tudja mit kellene tennie, de az biztos, hogy a semmittevésnél nem létezik haszontalanabb dolog, nem szereti az idejét vesztegetni. Addig viszont nem tehet semmit, amíg nem jut dűlőre magával. Ez a... akármi is folyik éppen a kertben, tökéletes lehet arra hogy elterelje a gondolatait és egy kicsit kitisztítsa elméjét, legalább addig amíg másokra figyel. Így kerül hát a temetés közelébe, de csak messziről hallgatja a szavakat amit a ceremóniát vezető figura szónokol.*
~Védelmezők szövetsége...~
*Szimpatikus név, fel is kelti az érdeklődését, mindenképpen utána szeretne nézni így meg is várja az egész felhajtás végét. Illetlenül belepofátlankodni egy beszélgetésbe nem szeretne, de amikor úgy látja hogy már elfelé készülődnek akkor közelebb sétál. Tisztes távolságban áll meg, nem akar zavarogni, de egyértelmű hogy figyelemre vár, őt pedig bizony nehéz nem észrevenni. Türelmesen megvárja amíg Ryrin elrendezi fontosabb ügyeit és közelebb nem invitálja, vagy oda nem lép hozzá, vagy bármilyen más jelét nem adja, hogy ráér foglalkozni vele.*
*Egészen véletlenül látja csak meg a tömeget a templomkertben, összeszűkült szemekkel pislog arrafelé hogy megpróbálja kivenni, vagy kihallani mi is történik. Az elmúlt néhány napját saját gondolataival viaskodva töltötte, a küldetése teljesen világos, de az eddig egyértelmű út ami odavezeti eltűnt a világ romlott doglainak dzsungelében. Nem tudja mit kellene tennie, de az biztos, hogy a semmittevésnél nem létezik haszontalanabb dolog, nem szereti az idejét vesztegetni. Addig viszont nem tehet semmit, amíg nem jut dűlőre magával. Ez a... akármi is folyik éppen a kertben, tökéletes lehet arra hogy elterelje a gondolatait és egy kicsit kitisztítsa elméjét, legalább addig amíg másokra figyel. Így kerül hát a temetés közelébe, de csak messziről hallgatja a szavakat amit a ceremóniát vezető figura szónokol.*
~Védelmezők szövetsége...~
*Szimpatikus név, fel is kelti az érdeklődését, mindenképpen utána szeretne nézni így meg is várja az egész felhajtás végét. Illetlenül belepofátlankodni egy beszélgetésbe nem szeretne, de amikor úgy látja hogy már elfelé készülődnek akkor közelebb sétál. Tisztes távolságban áll meg, nem akar zavarogni, de egyértelmű hogy figyelemre vár, őt pedig bizony nehéz nem észrevenni. Türelmesen megvárja amíg Ryrin elrendezi fontosabb ügyeit és közelebb nem invitálja, vagy oda nem lép hozzá, vagy bármilyen más jelét nem adja, hogy ráér foglalkozni vele.*
1512. hozzászólás ezen a helyszínen: Templomkert
Üzenet elküldve: 2016-11-14 21:03:41
Üzenet elküldve: 2016-11-14 21:03:41
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 416
OOC üzenetek: 270
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 416
OOC üzenetek: 270
Játékstílus: Vakmerő
//A temetés//
*Ahogy a lángok felcsapnak, a lovag is folytatja a beszédét.*
-Minden elesett hős városőrről és önkéntesről is emlékezzünk meg most!
*Kardját negyvenöt fokos szögben megemeli, majd a holttest felé tartja. A fejét leüti, majd egy percig csendben marad.
Illetve nem egész egy percig, mert kedvenc felderítői visszaérnek, és a szebbik fél nem érzi kellemetlennek megszakítani a szertartást.
Ryrin kinyitja a szemét, rosszallóan a nőre pillant, majd a szabadon maradt bal kezének mutatóujját a nő szájára helyezi.*
-Csss!
*Ő is csendben marad még néhány pillanatig, de az égnek meredő kardot elteszi. A tűz pattogása erősödik, majd a lángok belemarnak a húsba, Ryrin pedig az összegyűltek felé fordul. Mivel már kezd ilyen távolságból is meleg lenni, Raeyant szelíden a tömeg felé tessékelve ő maga is megindul.*
-A Szövetség leginkább lelkes tagja!
*Mutat végig a mellette álldogáló nőn, majd mondandója végén búcsúszót szól.*
-A jelenlegi székhelyünk a szegénynegyedben van!
*Elmondja még röviden, hogy körülbelül merre is található pontosan, majd ismét a lángoló test felé fordul. Néhány másodpercig elmerül a lángokban a tekintete, majd a mellette álló Raeyan felé intéz egy halk mondatot.*
-Mi történt?
*Ha egy kicsit hosszabban kifejti a nő a történteket, akkor tovább folytatja.*
-Menjetek, és pihenjetek le Rowonnal! Bizonyára keveset aludtatok, és fáradtak vagytok! Hamarosan szükségem lesz rátok!
*Bólint beleegyezően, hiszen még azt sem tudja, hogy Ingwe mire jutott a rábízott feladatokkal. Ennek tudatában tud majd új feladatokat adni csak.*
*Ahogy a lángok felcsapnak, a lovag is folytatja a beszédét.*
-Minden elesett hős városőrről és önkéntesről is emlékezzünk meg most!
*Kardját negyvenöt fokos szögben megemeli, majd a holttest felé tartja. A fejét leüti, majd egy percig csendben marad.
Illetve nem egész egy percig, mert kedvenc felderítői visszaérnek, és a szebbik fél nem érzi kellemetlennek megszakítani a szertartást.
Ryrin kinyitja a szemét, rosszallóan a nőre pillant, majd a szabadon maradt bal kezének mutatóujját a nő szájára helyezi.*
-Csss!
*Ő is csendben marad még néhány pillanatig, de az égnek meredő kardot elteszi. A tűz pattogása erősödik, majd a lángok belemarnak a húsba, Ryrin pedig az összegyűltek felé fordul. Mivel már kezd ilyen távolságból is meleg lenni, Raeyant szelíden a tömeg felé tessékelve ő maga is megindul.*
-A Szövetség leginkább lelkes tagja!
*Mutat végig a mellette álldogáló nőn, majd mondandója végén búcsúszót szól.*
-A jelenlegi székhelyünk a szegénynegyedben van!
*Elmondja még röviden, hogy körülbelül merre is található pontosan, majd ismét a lángoló test felé fordul. Néhány másodpercig elmerül a lángokban a tekintete, majd a mellette álló Raeyan felé intéz egy halk mondatot.*
-Mi történt?
*Ha egy kicsit hosszabban kifejti a nő a történteket, akkor tovább folytatja.*
-Menjetek, és pihenjetek le Rowonnal! Bizonyára keveset aludtatok, és fáradtak vagytok! Hamarosan szükségem lesz rátok!
*Bólint beleegyezően, hiszen még azt sem tudja, hogy Ingwe mire jutott a rábízott feladatokkal. Ennek tudatában tud majd új feladatokat adni csak.*
1511. hozzászólás ezen a helyszínen: Templomkert
Üzenet elküldve: 2016-11-13 19:51:36
Üzenet elküldve: 2016-11-13 19:51:36
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//A temetés//
*Bizonyossága jelentősen kezd megfogyatkozni, ennek ellenére kitartóan próbálja fenntartani önmaga reményeit. Ám amikor az árusok asztalait felváltják az egyre kopottabb lakóépületek sorai, feldereng benne a sejtés, hogy valójában melléfogott. Csakhogy amikor a remény ily közel került, szinte karnyújtásnyira, nem hagyhatja veszendőbe menni. Néhányszor testvére nevét kiáltja, mire a fiú meglepetten fordul oda, s Rynának alkalma nyílik ténylegesen meggyőződni önnön tévedéséről. Egészen elönti a csalódás hulláma, és megtorpan. Lemondó sóhajjal szemléli a vörös hajú idegent, amíg csak be nem fordul egy mellékutcára, és végleg eltűnik a szeme elől.
Hamarosan hátat fordít a megviselt házak látványának, és némán szitkozódva visszaballag a Piactérre. Persze, már a félvérnek is nyoma veszett, halovány esélyt sem lát rá, hogy meglelje. Céltalanul lődörög egy darabig, ám hamarosan úgy határoz, elindul felfedezni a város egy részét. Találomra ered útnak, aztán megpillantja egy templom tornyát is, és afelé veszi az irányt. Ha mást nem, hát útbaigazítást bizonyára kaphat ott.
Séta közben azon elmélkedik, mihez kezd, ha hosszú távú maradásra kényszerül. Tudásával nemigen tehet szert pénzre, megvédeni magát pedig a legkevésbé sem tudná.
Időközben eléri a Templomkert szélét, amely eltereli gondolatait valamelyest.*
- Ó. *Csúszik ki a száján, mikor felméri a helyzetet. Minden jel arra utal, hogy egy temetés kellős közepébe csöppent. Megszeppenve figyeli csak a szertartást, és meg sem próbál átvágni az egybegyűltek között, hogy eljusson a templomba, ahogyan eredetileg tervezte. Hallgatja a páncélos lovag szavait, s egészen magával ragadják, annak ellenére, hogy a harchoz vajmi keveset konyít.*
~De talán mégis a hasznomat vehetnék… És lehet, hogy tudnak valamit a bátyámról.~*Merül fel benne a tétova gondolat. Eme ötlet persze teljes mértékben új keletű, de nem lát rá okot, hogy miért lenne elvetendő is. Egy próbát mindenesetre megérhet. Mivel egyelőre nem biztos benne, hogy a rituálé befejeződött-e, így csak várakozik türelemmel, s közben a táncoló lángnyelveket nézi.*
*Bizonyossága jelentősen kezd megfogyatkozni, ennek ellenére kitartóan próbálja fenntartani önmaga reményeit. Ám amikor az árusok asztalait felváltják az egyre kopottabb lakóépületek sorai, feldereng benne a sejtés, hogy valójában melléfogott. Csakhogy amikor a remény ily közel került, szinte karnyújtásnyira, nem hagyhatja veszendőbe menni. Néhányszor testvére nevét kiáltja, mire a fiú meglepetten fordul oda, s Rynának alkalma nyílik ténylegesen meggyőződni önnön tévedéséről. Egészen elönti a csalódás hulláma, és megtorpan. Lemondó sóhajjal szemléli a vörös hajú idegent, amíg csak be nem fordul egy mellékutcára, és végleg eltűnik a szeme elől.
Hamarosan hátat fordít a megviselt házak látványának, és némán szitkozódva visszaballag a Piactérre. Persze, már a félvérnek is nyoma veszett, halovány esélyt sem lát rá, hogy meglelje. Céltalanul lődörög egy darabig, ám hamarosan úgy határoz, elindul felfedezni a város egy részét. Találomra ered útnak, aztán megpillantja egy templom tornyát is, és afelé veszi az irányt. Ha mást nem, hát útbaigazítást bizonyára kaphat ott.
Séta közben azon elmélkedik, mihez kezd, ha hosszú távú maradásra kényszerül. Tudásával nemigen tehet szert pénzre, megvédeni magát pedig a legkevésbé sem tudná.
Időközben eléri a Templomkert szélét, amely eltereli gondolatait valamelyest.*
- Ó. *Csúszik ki a száján, mikor felméri a helyzetet. Minden jel arra utal, hogy egy temetés kellős közepébe csöppent. Megszeppenve figyeli csak a szertartást, és meg sem próbál átvágni az egybegyűltek között, hogy eljusson a templomba, ahogyan eredetileg tervezte. Hallgatja a páncélos lovag szavait, s egészen magával ragadják, annak ellenére, hogy a harchoz vajmi keveset konyít.*
~De talán mégis a hasznomat vehetnék… És lehet, hogy tudnak valamit a bátyámról.~*Merül fel benne a tétova gondolat. Eme ötlet persze teljes mértékben új keletű, de nem lát rá okot, hogy miért lenne elvetendő is. Egy próbát mindenesetre megérhet. Mivel egyelőre nem biztos benne, hogy a rituálé befejeződött-e, így csak várakozik türelemmel, s közben a táncoló lángnyelveket nézi.*
1510. hozzászólás ezen a helyszínen: Templomkert
Üzenet elküldve: 2016-11-13 19:38:41
Üzenet elküldve: 2016-11-13 19:38:41
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 14
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 14
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
//Úton a könyvtárba//
*Belép az illatozó templomkertbe, majd megszemléli a sok szép növényt, amit ideültettek. Talán azért, hogy az elhunytak szeretteinek nyújtson egy kis vigaszt, amikor távoznak a temetésekről, de már csak önmagában is szép. Nem vesztegeti tovább az idejét, belép a templom nagy faajtaján, ahonnan majd a könyvtárba mehet.*
*Belép az illatozó templomkertbe, majd megszemléli a sok szép növényt, amit ideültettek. Talán azért, hogy az elhunytak szeretteinek nyújtson egy kis vigaszt, amikor távoznak a temetésekről, de már csak önmagában is szép. Nem vesztegeti tovább az idejét, belép a templom nagy faajtaján, ahonnan majd a könyvtárba mehet.*
1509. hozzászólás ezen a helyszínen: Templomkert
Üzenet elküldve: 2016-11-13 12:53:08
Üzenet elküldve: 2016-11-13 12:53:08
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Temetés//
*Nem is kell olyan sokat várnia, hogy kiderüljön, mi történt, és bár ugyan a célja ez volt, mégsem indul el. Amúgy sem tudna mit kezdeni magával, itt legalább történik valami. Még akkor is, ha ez a helyzet nem túl vidám, és nem olyasmi, amit szívesen néz az elf.
A lovag szavait hallgatva kiderül, hogy az elhunyt egy hős mágus volt, aki büszkén kiállt a gonoszság ellen.*
~Milyen kár, hogy meghalt! Több ilyen hős kellene a mi világba!~
*Tovább hallgatja a lovag szavait a Védelmezők Szövetségéről, a csatlakozásról, és a gonoszokat elemésztő tűzről.*
~Mennyire örülne a Védelmezők Szövetsége, ha egy olyan elf próbálna meg csatlakozni hozzájuk, aki a kardforgatáshoz csak hobbiszinten ért?~
*Az íj nagyobb barátja, Lehtent meggyőződése pedig az, hogy védelmezni pedig íjjal is lehet. Gyengéket, nőket, gyerekeket...
Ha csatlakozna, akkor lenne valami célja az életben, nem csak úgy tenné az átlagos, napi teendőket, hanem hasznos része lehetne a világnak. Valaki, akitől félnek a gonoszok.*
~Micsoda ötlet! Ezért megérte itt maradni!~
*Nem zavarja meg a rituálét, először megvárja, még mindennek végeznek, és csak utána kezd el kérdezősködni arról, amit az imént hallott. "Csatlakozzatok, s védjük meg közösen Atheniort."*
~Rendben, csatlakozzuk.~
*Nem is kell olyan sokat várnia, hogy kiderüljön, mi történt, és bár ugyan a célja ez volt, mégsem indul el. Amúgy sem tudna mit kezdeni magával, itt legalább történik valami. Még akkor is, ha ez a helyzet nem túl vidám, és nem olyasmi, amit szívesen néz az elf.
A lovag szavait hallgatva kiderül, hogy az elhunyt egy hős mágus volt, aki büszkén kiállt a gonoszság ellen.*
~Milyen kár, hogy meghalt! Több ilyen hős kellene a mi világba!~
*Tovább hallgatja a lovag szavait a Védelmezők Szövetségéről, a csatlakozásról, és a gonoszokat elemésztő tűzről.*
~Mennyire örülne a Védelmezők Szövetsége, ha egy olyan elf próbálna meg csatlakozni hozzájuk, aki a kardforgatáshoz csak hobbiszinten ért?~
*Az íj nagyobb barátja, Lehtent meggyőződése pedig az, hogy védelmezni pedig íjjal is lehet. Gyengéket, nőket, gyerekeket...
Ha csatlakozna, akkor lenne valami célja az életben, nem csak úgy tenné az átlagos, napi teendőket, hanem hasznos része lehetne a világnak. Valaki, akitől félnek a gonoszok.*
~Micsoda ötlet! Ezért megérte itt maradni!~
*Nem zavarja meg a rituálét, először megvárja, még mindennek végeznek, és csak utána kezd el kérdezősködni arról, amit az imént hallott. "Csatlakozzatok, s védjük meg közösen Atheniort."*
~Rendben, csatlakozzuk.~
1508. hozzászólás ezen a helyszínen: Templomkert
Üzenet elküldve: 2016-11-13 12:09:50
Üzenet elküldve: 2016-11-13 12:09:50
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 336
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 336
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
*Haladva úti célja felé átmegy a fürdőházon, a piactéren, a gazdagnegyeden. Rácsodálkozik a számára hatalmas városban, szinte mindenre. Olyan látvány tárul elé amiben még sosem volt része. Annyi ember és minden más faj képviselteti magát a városban, hogy az a gnómnak már szinte kész csoda. Aprócska falujukat sosem hagyta el, így nagyobb tömeget vagy csoportosulást sem látott még eddig. Eleinte úgy vélte a város nem neki való, de most amikor látja milyen pezsgő és élettel teli, már sokkal jobban tetszik neki. Út közben úgy hallotta, hogy a könyvtár a temetőben van, ezért jött most ide. Kicsit furcsa dolog számára, hogy templomban lehet könyveket olvasni, de biztos megvan ennek is a története. A templomkertben mégis megáll egy kicsit nézelődni, több időre mint az előző helyszíneken. Az itteni kert látványa nagyon szép. Békés a hangulat annak ellenére, hogy sokszor temetés van, tele szomorú, síró emberekkel. ~Ha már életükben nyomorogtak legalább halálukban szép helyen nyugodnak.~ A terebélyes fák árnyékában, a kavicsos úton megy egyenesen a Templom előteréhez. A hatalmas épületre feltekintve egészen aprónak érzi magát. Nem mintha nagy lenne életben, de ritkán látni ilyen robusztus épületet.*
1507. hozzászólás ezen a helyszínen: Templomkert
Üzenet elküldve: 2016-11-12 21:33:17
Üzenet elküldve: 2016-11-12 21:33:17
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 193
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 193
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Megfontolt
//Temetés//
*Végül a templomkertbe érkeznek, bármily szeszély folytán is. Kirúgja maga alól a lovát (értsd: leszáll róla), és Rowont követve megközelíti a rituálét. Egy hős esett el ma itt (vagyis talán nem ma, és nem is igazán itt), és most róla zengnek hősi eposzokat. Nem mondaná, hogy a halott jobban nézett ki, amikor utoljára látta életben, de legalább nem kell szenvednie miatta. Ő volt talán az egyike azoknak, akik erőfeszítése mégsem volt hiábavaló, vagy késő. A tolongásnak túlzással nevezhető összejövetelen keresztültolulva közeledik Ryrinhez. Az épp gyújtogatni kezd, mire ő odaér. Nem akadályozza, pláne hogy elkél egy kis meleg most a kezeinek.*
- A ló kacsa volt.
*Jelenti, de nem rohangál utána, megvárja, míg a lovag kiéli hirtelen jött piromániáját, és körbeér. Ahogy az sem jut eszébe, hogy ezt a szót talán nem erre használják. Hátranéz, egy pillanatra elfogja a lámpaláz, és a gondolat, hogy valószínű betrappolt a szertartás közepébe, viszont idétlen lenne, ha zavartatná emiatt magát. Csak áll tovább pókerarccal, ahogy egy díszpintynek illik a sztárvendég mellett, mintha ez is a rituálé része lenne.*
*Végül a templomkertbe érkeznek, bármily szeszély folytán is. Kirúgja maga alól a lovát (értsd: leszáll róla), és Rowont követve megközelíti a rituálét. Egy hős esett el ma itt (vagyis talán nem ma, és nem is igazán itt), és most róla zengnek hősi eposzokat. Nem mondaná, hogy a halott jobban nézett ki, amikor utoljára látta életben, de legalább nem kell szenvednie miatta. Ő volt talán az egyike azoknak, akik erőfeszítése mégsem volt hiábavaló, vagy késő. A tolongásnak túlzással nevezhető összejövetelen keresztültolulva közeledik Ryrinhez. Az épp gyújtogatni kezd, mire ő odaér. Nem akadályozza, pláne hogy elkél egy kis meleg most a kezeinek.*
- A ló kacsa volt.
*Jelenti, de nem rohangál utána, megvárja, míg a lovag kiéli hirtelen jött piromániáját, és körbeér. Ahogy az sem jut eszébe, hogy ezt a szót talán nem erre használják. Hátranéz, egy pillanatra elfogja a lámpaláz, és a gondolat, hogy valószínű betrappolt a szertartás közepébe, viszont idétlen lenne, ha zavartatná emiatt magát. Csak áll tovább pókerarccal, ahogy egy díszpintynek illik a sztárvendég mellett, mintha ez is a rituálé része lenne.*
1506. hozzászólás ezen a helyszínen: Templomkert
Üzenet elküldve: 2016-11-10 23:18:43
Üzenet elküldve: 2016-11-10 23:18:43
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 89
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 89
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//A temetés//
*A templomkert fakapuján belépve rögvest meghallja a lovag jól ismert hangját, amely ismét magasztosan száll az ég felé, hogy lélekben megérintse, és tettekre buzdítsa azokat, akik hallják. Kissé meglepődik hogy ideért a temetés kezdetére. Úgy látszik az istenek csatája nem csak a csillagokat és a távolságokat, de az időt is befolyásolta. Vagy talán csak Rowon vesztette el az időérzékét. Az erdőben bolyongás, majd a házhoz való visszatérés jóval hosszabb időnek tűnt számára. No de nem baj, sőt jó is, hisz így megtalálhatta akit keresett. A jó öreg lovagot. A szertartást nem akarja megzavarni, így csak csendben megáll a közelben, de egy olyan módon hogy Ryrin jól láthassa hogy megérkezett. Miközben a lovag szavait hallgatja eszébe ötlik, hogy nem is tudják pontosan hogy ki is volt és milyen szerepet is játszott az eseményekben a mágus, akinek a testét most emésztik el a lángok. De most fontosabb a hit, és a jelképe annak, hogy mindig van aki szembeszáll a gonosszal, hogy megvédje az életet.*
*A templomkert fakapuján belépve rögvest meghallja a lovag jól ismert hangját, amely ismét magasztosan száll az ég felé, hogy lélekben megérintse, és tettekre buzdítsa azokat, akik hallják. Kissé meglepődik hogy ideért a temetés kezdetére. Úgy látszik az istenek csatája nem csak a csillagokat és a távolságokat, de az időt is befolyásolta. Vagy talán csak Rowon vesztette el az időérzékét. Az erdőben bolyongás, majd a házhoz való visszatérés jóval hosszabb időnek tűnt számára. No de nem baj, sőt jó is, hisz így megtalálhatta akit keresett. A jó öreg lovagot. A szertartást nem akarja megzavarni, így csak csendben megáll a közelben, de egy olyan módon hogy Ryrin jól láthassa hogy megérkezett. Miközben a lovag szavait hallgatja eszébe ötlik, hogy nem is tudják pontosan hogy ki is volt és milyen szerepet is játszott az eseményekben a mágus, akinek a testét most emésztik el a lángok. De most fontosabb a hit, és a jelképe annak, hogy mindig van aki szembeszáll a gonosszal, hogy megvédje az életet.*
1505. hozzászólás ezen a helyszínen: Templomkert
Üzenet elküldve: 2016-11-10 20:13:13
Üzenet elküldve: 2016-11-10 20:13:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 416
OOC üzenetek: 270
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 416
OOC üzenetek: 270
Játékstílus: Vakmerő
//A temetés//
*Egy keveset vár, majd erőt vesz magán, és belekezd a beszédébe.*
-Arthenior népe!
*Egy kevés szünetet tart, majd folytatja.*
-Ez a férfi itt egy mágus! A nevét sajnos nem tudom, de ki mert menni a városból, hogy szembeszálljon a veszedelemmel, ami a minap a világunkat sújtotta!
*Ismét tart egy kevés szünetet, majd vesz egy mély levegőt.*
-A háború borzalmaiban sok gyáva alak, és sok hős születik, ő az utóbbiakhoz tartozik! Lovagi tiszteletadás mellett emlékezek most meg róla, miután meggyújtom a máglyát!
*Kardját előhúzza, a hegyét enyhén a földbe szúrja, kezeit a markolatán megtámassza.*
-Szolgáljon emlékül nektek ez a jelképes mozzanat, és ez a temetés! Szolgáljon, hogy a háború során megcsorbult emberi élet értéke újra elsődleges fontosságú legyen! Szolgáljon emlékül a lángoló olaj szaga, hogy örökre bevésődjön az eszetekbe, hogy mi szabadult a világra!
*Ahogy a beszédben az olajos részhez ér, a háta mögött a temetőszolgák locsolni kezdik a máglyát, amire már feltették a testet is. Kellő mennyiségű gyúlékony anyag kell, és némi idő, hogy beigya a fa és a szövet.*
-Legyen ez a nap emlékül a számotokra, hogy a Védelmezők Szövetsége az őrzőtök lesz északon, a karavánpihenő romjainál, s nem engedi, hogy többé megtörténjen ilyen gonoszság!
*Felderítés és talán némi harc után kiváló sáncerődöt lehet húzni a pihenő romjain.*
-Ám ne kényelmesedjetek el! Ne kényelmesedjetek el, mert ez egyedül nem megy majd! Csatlakozzatok, s védjük meg közösen Atheniort, hogy a gonoszokat eleméssze a tűz, ami most végtisztességet ad ennek a hős férfinek!
*A temetőszolga egy lángoló fáklyát nyújt át neki, s Ryrin az egyik kezében a lovagi kardjával, míg a másikban a tűzzel sétálni kezd a máglya körül. A fáklya lángját nagyjából méterenként beleakasztja az olajos rőzsébe, ami így lassan, de biztosan lángra kap. A műveletet addig ismétli, míg körbe nem ér a halotti fekvőhelyen.*
*Egy keveset vár, majd erőt vesz magán, és belekezd a beszédébe.*
-Arthenior népe!
*Egy kevés szünetet tart, majd folytatja.*
-Ez a férfi itt egy mágus! A nevét sajnos nem tudom, de ki mert menni a városból, hogy szembeszálljon a veszedelemmel, ami a minap a világunkat sújtotta!
*Ismét tart egy kevés szünetet, majd vesz egy mély levegőt.*
-A háború borzalmaiban sok gyáva alak, és sok hős születik, ő az utóbbiakhoz tartozik! Lovagi tiszteletadás mellett emlékezek most meg róla, miután meggyújtom a máglyát!
*Kardját előhúzza, a hegyét enyhén a földbe szúrja, kezeit a markolatán megtámassza.*
-Szolgáljon emlékül nektek ez a jelképes mozzanat, és ez a temetés! Szolgáljon, hogy a háború során megcsorbult emberi élet értéke újra elsődleges fontosságú legyen! Szolgáljon emlékül a lángoló olaj szaga, hogy örökre bevésődjön az eszetekbe, hogy mi szabadult a világra!
*Ahogy a beszédben az olajos részhez ér, a háta mögött a temetőszolgák locsolni kezdik a máglyát, amire már feltették a testet is. Kellő mennyiségű gyúlékony anyag kell, és némi idő, hogy beigya a fa és a szövet.*
-Legyen ez a nap emlékül a számotokra, hogy a Védelmezők Szövetsége az őrzőtök lesz északon, a karavánpihenő romjainál, s nem engedi, hogy többé megtörténjen ilyen gonoszság!
*Felderítés és talán némi harc után kiváló sáncerődöt lehet húzni a pihenő romjain.*
-Ám ne kényelmesedjetek el! Ne kényelmesedjetek el, mert ez egyedül nem megy majd! Csatlakozzatok, s védjük meg közösen Atheniort, hogy a gonoszokat eleméssze a tűz, ami most végtisztességet ad ennek a hős férfinek!
*A temetőszolga egy lángoló fáklyát nyújt át neki, s Ryrin az egyik kezében a lovagi kardjával, míg a másikban a tűzzel sétálni kezd a máglya körül. A fáklya lángját nagyjából méterenként beleakasztja az olajos rőzsébe, ami így lassan, de biztosan lángra kap. A műveletet addig ismétli, míg körbe nem ér a halotti fekvőhelyen.*
1504. hozzászólás ezen a helyszínen: Templomkert
Üzenet elküldve: 2016-11-09 07:02:40
Üzenet elküldve: 2016-11-09 07:02:40
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
*Megérkezik a csodás templomkertbe. Magas fák árnyékolják be a hely nagy részét. Oreg leülne az egyik padra és pihenne a fák árnyékában, de inkább kunyhójában pihen, már amúgy is fáradt meg álmos, itt meg azért mégsem aludthat el. Átsétál a kerten, de nem a templomba megy, hanem a temetőbe, onnan már nem lesz messze a csábító és nyugodt erdő a sok állattal és a maga békéjével. Sokban különbözik a várostól, a férfi ezt már megtapasztalta. Jó volt egy kicsit ebben a másik világban lenni, és a társaság sem ártott.*
1503. hozzászólás ezen a helyszínen: Templomkert
Üzenet elküldve: 2016-11-07 20:47:10
Üzenet elküldve: 2016-11-07 20:47:10
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//A temetés//
*Lehtent a folyópart felől igyekszik a piactérre, hogy valami ennivalót és pár nyilat vásároljon magának, mikor észreveszi, hogy a templomkertben máglyát raknak. Kíváncsiságból megáll tisztes távolban, és figyeli, hogy mi történik. Kicsit közelebb sétál, hogy megnézze a halottat, majd a figyelme egy lovagra terelődik. Félvér, de hát Lehtentnek sosem volt baja a fél-elfekkel, nem okozott számára egy sem kellemetlenséget. Na meg ha úgy is lett volna, akkor hát mi bizonyítaná, hogy ez is olyan? Semmi!
Pánélt visel, ami ugyan hasznos, de az elf még így sem hinné, hogy valaha felvenne ilyet. Túl nagy, túl nehéz, csak akadályozza az íjászatban, nélküle sokkal gyorsabban lehet lőni.
Mindenesetre egyelőre nem megy el, kíváncsi, hogy ki halt meg, így legalább addig maradni fog, még az ki nem derül.*
*Lehtent a folyópart felől igyekszik a piactérre, hogy valami ennivalót és pár nyilat vásároljon magának, mikor észreveszi, hogy a templomkertben máglyát raknak. Kíváncsiságból megáll tisztes távolban, és figyeli, hogy mi történik. Kicsit közelebb sétál, hogy megnézze a halottat, majd a figyelme egy lovagra terelődik. Félvér, de hát Lehtentnek sosem volt baja a fél-elfekkel, nem okozott számára egy sem kellemetlenséget. Na meg ha úgy is lett volna, akkor hát mi bizonyítaná, hogy ez is olyan? Semmi!
Pánélt visel, ami ugyan hasznos, de az elf még így sem hinné, hogy valaha felvenne ilyet. Túl nagy, túl nehéz, csak akadályozza az íjászatban, nélküle sokkal gyorsabban lehet lőni.
Mindenesetre egyelőre nem megy el, kíváncsi, hogy ki halt meg, így legalább addig maradni fog, még az ki nem derül.*
1502. hozzászólás ezen a helyszínen: Templomkert
Üzenet elküldve: 2016-11-03 21:01:07
Üzenet elküldve: 2016-11-03 21:01:07
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 416
OOC üzenetek: 270
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 416
OOC üzenetek: 270
Játékstílus: Vakmerő
//A temetés//
*Akár felderítették a főhadiszállást, akár nem, végül mindenki a temetésen köt ki, legalábbis a reményei szerint.
Várja ezt a pillanatot, és mire a társai utolérik, rengeteg feladatot elvégeznek a temetőszolgák. Megrakták a máglyát oda, ahol az efféle szertartásokat végezni szokták, s Ryrin segítségével fel is rakták a holtat a tetejére.
Szépen fénylik a bőre az olajtól és az egyéb ravatali kenceficéktől.
Az a néhány kíváncsi városi polgár, aki kellően ráért, vagy fontosnak tartotta, hogy elkísérjen egy hős mágust az utolsó útjára, tisztes távolságban elhelyezkedik a máglyától.
Várják a lovag beszédét, néhányan nem is a beszédre, mint inkább a szertartásra magára kíváncsiak.
A Bíborlovag páncélján lágyan csillog a napfény, ami a Sa'argathot elleni háború közben is hozott némi melegséget, s ha a borús fellegek el is takarták, reményt adott az embereknek.
Már csak a társait várja, hogy elkezdje a beszédet. Szeretné már eltemetni szerencsétlent és az egyéb feladatokra koncentrálni.*
-Kész van minden?
*Kérdezi a temetőszolgáktól, akik egy bólintással jelzik, hogy minden rendben van.
Felnéz a tömegre, az övéit keresi a tekintetével.*
*Akár felderítették a főhadiszállást, akár nem, végül mindenki a temetésen köt ki, legalábbis a reményei szerint.
Várja ezt a pillanatot, és mire a társai utolérik, rengeteg feladatot elvégeznek a temetőszolgák. Megrakták a máglyát oda, ahol az efféle szertartásokat végezni szokták, s Ryrin segítségével fel is rakták a holtat a tetejére.
Szépen fénylik a bőre az olajtól és az egyéb ravatali kenceficéktől.
Az a néhány kíváncsi városi polgár, aki kellően ráért, vagy fontosnak tartotta, hogy elkísérjen egy hős mágust az utolsó útjára, tisztes távolságban elhelyezkedik a máglyától.
Várják a lovag beszédét, néhányan nem is a beszédre, mint inkább a szertartásra magára kíváncsiak.
A Bíborlovag páncélján lágyan csillog a napfény, ami a Sa'argathot elleni háború közben is hozott némi melegséget, s ha a borús fellegek el is takarták, reményt adott az embereknek.
Már csak a társait várja, hogy elkezdje a beszédet. Szeretné már eltemetni szerencsétlent és az egyéb feladatokra koncentrálni.*
-Kész van minden?
*Kérdezi a temetőszolgáktól, akik egy bólintással jelzik, hogy minden rendben van.
Felnéz a tömegre, az övéit keresi a tekintetével.*
1501. hozzászólás ezen a helyszínen: Templomkert
Üzenet elküldve: 2016-10-20 21:30:03
Üzenet elküldve: 2016-10-20 21:30:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 608
OOC üzenetek: 70
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 608
OOC üzenetek: 70
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Őszi Forgatag//
//Megmérettetés//
*Nem igazán jut a feladatával előrébb, de ezen a szép helyen kicsit meg is feledkezik az egész dologról. Persze jó móka, és bizonyára folytatni fogja, de szinte csak most kezdődött a mulatság és még vélhetőleg rengeteg ideje van feladványokkal foglalkozni. Ez a környék pedig nyugodt, csendes, tiszta - minden amit a piactérről nem lehet elmondani. Mivel órák óta az agyzsibbasztó zsibajban forgolódott a szerzetes, kifejezetten jól esik neki, hogy hallja a saját gondolatait. Arra az elhatározásra jut, hogy kiválaszt magának egy szimpatikus fát, ami alatt lótuszülésbe veti magát, behunyja a szemét, és rutinszerűen kiürít a fejéből minden gondolatot. Így is tesz, s lassan érzi, ahogy a tudattalanság kezdi magával rántani őt. Túl késő már, mikor érzi, hogy valami nincs rendjén. Egy egészséges meditációtól olyan érzés támad benne, mintha lebegne: könnyű, önfeledt és szabad. Most viszont ennek az ellenkezőjét tapasztalja utolsó éber pillanataiban. Sötét, nyomasztó érzés lesz úrrá rajta mielőtt végleg elmerül a tehetetlen mozdulatlanság posványában. Innentől nem tud uralkodni a gondolatain, fejének rejtett zugaiból előtörnek azok a gondolatok, emlékek, vágyak, amiket kurta életében hosszadalmas és fárasztó munkával söpört be szőnyeg alá.*
*Mikor kinyitja a szemét, egy csupasz, kopár vidéken találja magát. Nem tudja, hogy kerül oda, nem is igazán mérlegeli a helyzetét. Egy valami zeng most a fejében: amiért jött, amiért itt van. Le kell győzni a világuralomra törő varázslót. Ha bohóbb természetű lenne sem terelhetné el semmi a gondolatait, hisz az említett csuklyás pontosan szemben áll vele, jó harminc lépésre tőle, és minden faj igába hajtásával kezdődő világuralmi terveit ecsetelgeti az egyetlen embernek, aki képes megállítani őt. Ez azonban a célközönséget roppant módon nem érdekli, s amíg az teátrális módon beszédet tart a végső összecsapás előtt, Bato már a taktikai előnyét mérlegeli fejben. Meg is ragadja a kezdeményezést, és meglódul előre egy hosszú lépéssel, aztán egy még hosszabb és egy még hosszabb követi, egy szempillantás alatt emberfeletti sebességet állandósítva. A fekete ruhásat sem kell ám félteni, hisz ekkor már félúton kettejük közt suhan a levegőben, éppen Bato bozontos szemöldökei között lévő néhány vastagabb szőrszálnak otthont adó, amúgy csupasz bőrfelület mértani közepe felé egy tűhegyes dobótőr. A szószátyártól ez egy jó próbálkozás, de amennyi ideig tépte feleslegesen a száját ördögi terveiről, a szerzetesnek az ilyen apróságokra bőven volt alkalma felkészülni. Bal lábbal kilép oldalra amit jobbal oly módon követ, hogy lendületét csillapítva fordul meg saját tengelye körül, s mikor a meglepett tekintető gonosz éppen Bato mögött áll, a mágiában - ha nem is korlátlanul, de páratlanul - jártas szerzetes jobb karjának lendítésével egy lökést kezdeményez a még így is jó tíz méterre álló párbaj ellenfele felé. Egy szívdobbanásnyi idő nem telik el, a fickót mintha száz ökör erejével rántotta volna valami erő hátra, testével a hirtelen sokktól teljesen tehetetlenül repül ötven métert, mire uralma alá hajtja a néhány pillanatig fölé kerekedő elemi erőket. Hirtelen fékezésbe kezd, s a földtől hat méterre áll meg a levegőben, mintha csak a földön állna, s vérmes tekintettel néz le a mozzanatnak köszönhetően igen távol kerülő szerzetre. Látszólag féktelen düh önti el a teljes tudatát, ha másért nem, már csak a feje fölött formálódó kisebb vályogház méretű tűzgolyóból is erre következtethet Bato. Nem is kell sokat várni, hogy az meginduljon embertelen lendülettel a célpontja felé, aki erre a legidétlenebbnek tűnő megoldást választja. Ökölbe szorítja a két kezét, összeérinti őket, szemét lehunyja és fejét lehajtja. Mire végez az egy szempillantásnyi időt alig igénybe vevő rutinnal, újabb három pusztító tűz varázslatot engedett útjára a sebhelyes. Bato nem mozdul, mintha csak beletörődött volna a sorsába, úgy várja az egyenként is bizonyos halált hozó jelenségek érkezését. Mikor azonban a határozott tekintettől fél méteres távolságba ér, úgy loccsan szét egy eddig láthatatlan gömböt formáló mezőn, mint gyermekét fürdető anyuka homlokán a víz. Szertefoszlik az első, szertefoszlik a második és a harmadik is, a negyediket azonban egy egészen váratlan jelenség előz meg. Saját lángcsóváján repül keresztül kinyújtott kézzel és hihetetlen sebességgel az őrült mágus, ökle nyomán a láthatatlan burok végigreped és enged a nyomásnak - a téboly ura betör rajta és apró szilánkokká teszi az addig áthatolhatatlannak hitt védelmet, amely szilánkok így szabálytalan formát felvéve a gravitáció törvényeinek ellentétesen felfelé kezdenek el szállni, s néhány pillanat után kék fényhatással kísérve dematerializálódnak. Ekkor viszont már a két harcos nincs ott, hogy ámulva figyelje a látványos jelenséget. A sebhelyes megállíthatatlan rohama Bato mellkasán érte el klimaxát, amitől a támadásra felkészületlen áldozat azonnal hátrarepült. Néhányat forog a porban miközben maga is jó öt métereket tesz meg egy-egy érintés között, de amint felül kerekedik a tehetetlenségén, jobb kezének körmeit és ujjait belemélyeszti a kemény földbe megfékezve ezzel az esését. Nincs ideje örvendezni saját vélt leleményességén, már érkezik is az iménti ököl és kevéssé barátságos tulajdonosa, hogy véget vessen az párbajnak, a háborúnak, a kopasz fiú életének, és kezdetét vegye az ezer éves rabszolgaság és sötétség, amit önnön utópiájának szán. Ekkor felizzanak a szürke szemek, nem szó szerint, de most érzi csak igazán, hogy mekkora tétje van annak, hogy itt és most helytálljon. Féltérden, fejét a felé ugró támadó felé fordítva várja ösztöneinek következő utasítását, s ekkor felszólal benne a minden épeszű és racionális gondolatot elnyomó hang: ugorj. Oldalra veti magát a szerzetes elkerülve így a felé érkező végzetes csapást, s a hátán átfordulva lendületből talpra pattan, és egy pillanatot sem hezitál mielőtt maga is támadásba lendül. Ezúttal az elvétett támadásból legszebben könyökkel tudja folytatni a rohamot ellenfele, ezt kihasználva Bato lehúzza a fejét és indul el belharcot kezdeményezni - vagy inkább felvenni azt. Megragadja a másikat a hóna alatt és a derekánál, s néhány lépés után, miközben a sebhelyes néhány súlyos csapást mért hátára, Bato a irgalmatlan erővel a földhöz vágja a magatehetetlen varázslót. Amaz csak úgy nyikkan ahogy kiszalad a tüdejéből minden csepp levegő. Néhány pillanat csak, míg amaz ráeszmél, hogy mi is történik, s egy jól irányzott levegő varázslattal pattanna talpra, de Bato kifinomult reflexeit ügyesen használva a gyorsan közeledő tesz szegycsontjára helyezi a tenyerét, és ugyanabba a szánalmas földön fekvő helyzetbe kényszeríti vissza a magatehetetlen, érezhetően vesztésre álló őrültet. Ideje sincs még lereagálni az újabb váratlan szituációt, a kopasz már emeli a térdét, s mozgásán, állásán és tekintetén tökéletes szinkronban olvasható le, hogy felfoghatatlan, megállíthatatlan erő megtestesítője ez a mozdulat. Józan eszének határán táncoló, s talán már a rosszabbik oldalra átbillenő csuklyás visszatámadás vagy menekülés helyett a magzatpózt választja, hogy megmentse életét, legnagyobb meglepetésére azonban hamarabb hallja a kopár vidéken is visszhangzó puffanást, mint ahogy saját magán érezné a támadás okozta fájdalmat. Oldalra fordul, háttal a földnek, s ahogy a felvert port lassan elhordja az alig észrevehetően tevékenykedő szellő, Batot pillantja meg. Olyan határozottsággal és ellentmondást nem tűrően áll fölötte, mint aki már tudja, hogy nyert. Két keze ökölbe szorítva, karjait maga mellett, támadásra készen tartva teszi egyértelművé: majd felkelsz ha megengedem. A fekete ruhás előbb morogni s nevetni kezd, néhány pillanat múlva pedig egyenesen hisztérikusan kacag, ahogy mozdulatlanul áll fölötte az életét megkímélő szerzetes. A nevetés viszont artikulálatlan kiáltásba csap át, ahogy érzi előbb bokájánál és csuklójánál a szorító érzést, ahogy maga a föld próbálja bekebelezni őt. Kezét s lábát használni képtelen, így az egyetlen módon próbálja érvényesíteni akaratát és hatalmát: sikolyai lángra kapnak, óriás kék tölcsért képez ami a felhőkig ér és mindent felemészt maga előtt. Hosszú másodpercek telnek el így, korom fekete füst kavarog már csak a levegőben, a sebhelyes pedig tetőtől talpig a föld alá süppedt, csak az arca látszik ki a talajból, mikor a látási viszonyok a csendben lengedező szellőnek köszönhetően elfogadhatóvá válnak. Hasonló látvány fogadja, mint korábban, leszámítva, hogy a kopasz harckészültsége teljesen megszűnt, s határozottan nyugodt és nyugodtan határozott tekintettel tornyosul a földbe zárt ember fölé. Erre újra egyetlen elérhető trükkjével próbálkozik, de a lángnyelvek ezúttal a száját sem hagyják el, Bato tenyere elzárja a levegő útját. Féltérden pózol ott, ahol a fickó mellkasa lenne, ha nem épp tíz centivel lenne a szikár talaj alatt. Bato lehunyja a szemét és a sebhelyes életének leghosszabb három másodperce után újra felveheti a szemkontaktust a szürke íriszek tulajdonosával. Nem félős ember, sőt mi több, súlyos elmezavarának köszönhetően minden felelősségtől mentes élete során soha nem volt alkalma megtapasztalni azt, amit most először: retteg. Nem a haláltól, maga sem tudja mitől, de ahogy a kopasz tekintetéből sugárzik a szigor és a magabiztosság, úgy távozik annak áldozatából mindez. Látszólag semmi nem történik, nem is érezhet semmit, de a szerzetes pontosan tudja, mit csinál. Talpra áll a csapzott, cselekvésre képtelen férfi fölött, s egy kézmozdulattal újra cseppfolyósítja a börtönéül szolgáló talajt, hátat fordít és elindul a naplementébe. Jó tíz másodperc, míg a sebhelyes kiverekszi magát, s maga is talpra áll, viszont egy gondolatot sem pazarol másra, azonnal támadásba lendül. Jobb karját mereven és határozottan a kopasz irányába nyújtja, de míg ahol máskor a kontrollálhatatlan feszültségnek villámcsapás formájában kellene megjelennie, ott most semmi nincs, sem egy szikra, sem egy lökés, tűz, víz, föld - semmi. Besült. Újra próbálkozik, de ahogy az életének jó néhány leélt évtizede után tökéletesen rutinszerűen végrehajtott varázslatok is csődöt mondanak, őrült, artikulálatlan és értelmezhetetlen kiáltás tör ki belőle, ahogy a távozó hős után néz tehetetlenül.
Bato arcára halvány mosoly kúszik a felismerés egyértelmű jeleit hallván.*
*És Bato tényleg mosolyog ahogy kiszakad agyának majdnem tökéletesen és jó indokkal elsuvasztott zugaiból. Lassan felnyitja a szemét, s míg eleinte bántja a hirtelen támadt szikrázó napsütés, lassan hozzászokik és képes újra emberként járni a várost és világot. Felkel, megnyújtózik, és egészen kipihenve gondolja magában: most hova tovább?*
//Őszi Forgatag//
//Megmérettetés//
*Nem igazán jut a feladatával előrébb, de ezen a szép helyen kicsit meg is feledkezik az egész dologról. Persze jó móka, és bizonyára folytatni fogja, de szinte csak most kezdődött a mulatság és még vélhetőleg rengeteg ideje van feladványokkal foglalkozni. Ez a környék pedig nyugodt, csendes, tiszta - minden amit a piactérről nem lehet elmondani. Mivel órák óta az agyzsibbasztó zsibajban forgolódott a szerzetes, kifejezetten jól esik neki, hogy hallja a saját gondolatait. Arra az elhatározásra jut, hogy kiválaszt magának egy szimpatikus fát, ami alatt lótuszülésbe veti magát, behunyja a szemét, és rutinszerűen kiürít a fejéből minden gondolatot. Így is tesz, s lassan érzi, ahogy a tudattalanság kezdi magával rántani őt. Túl késő már, mikor érzi, hogy valami nincs rendjén. Egy egészséges meditációtól olyan érzés támad benne, mintha lebegne: könnyű, önfeledt és szabad. Most viszont ennek az ellenkezőjét tapasztalja utolsó éber pillanataiban. Sötét, nyomasztó érzés lesz úrrá rajta mielőtt végleg elmerül a tehetetlen mozdulatlanság posványában. Innentől nem tud uralkodni a gondolatain, fejének rejtett zugaiból előtörnek azok a gondolatok, emlékek, vágyak, amiket kurta életében hosszadalmas és fárasztó munkával söpört be szőnyeg alá.*
*Mikor kinyitja a szemét, egy csupasz, kopár vidéken találja magát. Nem tudja, hogy kerül oda, nem is igazán mérlegeli a helyzetét. Egy valami zeng most a fejében: amiért jött, amiért itt van. Le kell győzni a világuralomra törő varázslót. Ha bohóbb természetű lenne sem terelhetné el semmi a gondolatait, hisz az említett csuklyás pontosan szemben áll vele, jó harminc lépésre tőle, és minden faj igába hajtásával kezdődő világuralmi terveit ecsetelgeti az egyetlen embernek, aki képes megállítani őt. Ez azonban a célközönséget roppant módon nem érdekli, s amíg az teátrális módon beszédet tart a végső összecsapás előtt, Bato már a taktikai előnyét mérlegeli fejben. Meg is ragadja a kezdeményezést, és meglódul előre egy hosszú lépéssel, aztán egy még hosszabb és egy még hosszabb követi, egy szempillantás alatt emberfeletti sebességet állandósítva. A fekete ruhásat sem kell ám félteni, hisz ekkor már félúton kettejük közt suhan a levegőben, éppen Bato bozontos szemöldökei között lévő néhány vastagabb szőrszálnak otthont adó, amúgy csupasz bőrfelület mértani közepe felé egy tűhegyes dobótőr. A szószátyártól ez egy jó próbálkozás, de amennyi ideig tépte feleslegesen a száját ördögi terveiről, a szerzetesnek az ilyen apróságokra bőven volt alkalma felkészülni. Bal lábbal kilép oldalra amit jobbal oly módon követ, hogy lendületét csillapítva fordul meg saját tengelye körül, s mikor a meglepett tekintető gonosz éppen Bato mögött áll, a mágiában - ha nem is korlátlanul, de páratlanul - jártas szerzetes jobb karjának lendítésével egy lökést kezdeményez a még így is jó tíz méterre álló párbaj ellenfele felé. Egy szívdobbanásnyi idő nem telik el, a fickót mintha száz ökör erejével rántotta volna valami erő hátra, testével a hirtelen sokktól teljesen tehetetlenül repül ötven métert, mire uralma alá hajtja a néhány pillanatig fölé kerekedő elemi erőket. Hirtelen fékezésbe kezd, s a földtől hat méterre áll meg a levegőben, mintha csak a földön állna, s vérmes tekintettel néz le a mozzanatnak köszönhetően igen távol kerülő szerzetre. Látszólag féktelen düh önti el a teljes tudatát, ha másért nem, már csak a feje fölött formálódó kisebb vályogház méretű tűzgolyóból is erre következtethet Bato. Nem is kell sokat várni, hogy az meginduljon embertelen lendülettel a célpontja felé, aki erre a legidétlenebbnek tűnő megoldást választja. Ökölbe szorítja a két kezét, összeérinti őket, szemét lehunyja és fejét lehajtja. Mire végez az egy szempillantásnyi időt alig igénybe vevő rutinnal, újabb három pusztító tűz varázslatot engedett útjára a sebhelyes. Bato nem mozdul, mintha csak beletörődött volna a sorsába, úgy várja az egyenként is bizonyos halált hozó jelenségek érkezését. Mikor azonban a határozott tekintettől fél méteres távolságba ér, úgy loccsan szét egy eddig láthatatlan gömböt formáló mezőn, mint gyermekét fürdető anyuka homlokán a víz. Szertefoszlik az első, szertefoszlik a második és a harmadik is, a negyediket azonban egy egészen váratlan jelenség előz meg. Saját lángcsóváján repül keresztül kinyújtott kézzel és hihetetlen sebességgel az őrült mágus, ökle nyomán a láthatatlan burok végigreped és enged a nyomásnak - a téboly ura betör rajta és apró szilánkokká teszi az addig áthatolhatatlannak hitt védelmet, amely szilánkok így szabálytalan formát felvéve a gravitáció törvényeinek ellentétesen felfelé kezdenek el szállni, s néhány pillanat után kék fényhatással kísérve dematerializálódnak. Ekkor viszont már a két harcos nincs ott, hogy ámulva figyelje a látványos jelenséget. A sebhelyes megállíthatatlan rohama Bato mellkasán érte el klimaxát, amitől a támadásra felkészületlen áldozat azonnal hátrarepült. Néhányat forog a porban miközben maga is jó öt métereket tesz meg egy-egy érintés között, de amint felül kerekedik a tehetetlenségén, jobb kezének körmeit és ujjait belemélyeszti a kemény földbe megfékezve ezzel az esését. Nincs ideje örvendezni saját vélt leleményességén, már érkezik is az iménti ököl és kevéssé barátságos tulajdonosa, hogy véget vessen az párbajnak, a háborúnak, a kopasz fiú életének, és kezdetét vegye az ezer éves rabszolgaság és sötétség, amit önnön utópiájának szán. Ekkor felizzanak a szürke szemek, nem szó szerint, de most érzi csak igazán, hogy mekkora tétje van annak, hogy itt és most helytálljon. Féltérden, fejét a felé ugró támadó felé fordítva várja ösztöneinek következő utasítását, s ekkor felszólal benne a minden épeszű és racionális gondolatot elnyomó hang: ugorj. Oldalra veti magát a szerzetes elkerülve így a felé érkező végzetes csapást, s a hátán átfordulva lendületből talpra pattan, és egy pillanatot sem hezitál mielőtt maga is támadásba lendül. Ezúttal az elvétett támadásból legszebben könyökkel tudja folytatni a rohamot ellenfele, ezt kihasználva Bato lehúzza a fejét és indul el belharcot kezdeményezni - vagy inkább felvenni azt. Megragadja a másikat a hóna alatt és a derekánál, s néhány lépés után, miközben a sebhelyes néhány súlyos csapást mért hátára, Bato a irgalmatlan erővel a földhöz vágja a magatehetetlen varázslót. Amaz csak úgy nyikkan ahogy kiszalad a tüdejéből minden csepp levegő. Néhány pillanat csak, míg amaz ráeszmél, hogy mi is történik, s egy jól irányzott levegő varázslattal pattanna talpra, de Bato kifinomult reflexeit ügyesen használva a gyorsan közeledő tesz szegycsontjára helyezi a tenyerét, és ugyanabba a szánalmas földön fekvő helyzetbe kényszeríti vissza a magatehetetlen, érezhetően vesztésre álló őrültet. Ideje sincs még lereagálni az újabb váratlan szituációt, a kopasz már emeli a térdét, s mozgásán, állásán és tekintetén tökéletes szinkronban olvasható le, hogy felfoghatatlan, megállíthatatlan erő megtestesítője ez a mozdulat. Józan eszének határán táncoló, s talán már a rosszabbik oldalra átbillenő csuklyás visszatámadás vagy menekülés helyett a magzatpózt választja, hogy megmentse életét, legnagyobb meglepetésére azonban hamarabb hallja a kopár vidéken is visszhangzó puffanást, mint ahogy saját magán érezné a támadás okozta fájdalmat. Oldalra fordul, háttal a földnek, s ahogy a felvert port lassan elhordja az alig észrevehetően tevékenykedő szellő, Batot pillantja meg. Olyan határozottsággal és ellentmondást nem tűrően áll fölötte, mint aki már tudja, hogy nyert. Két keze ökölbe szorítva, karjait maga mellett, támadásra készen tartva teszi egyértelművé: majd felkelsz ha megengedem. A fekete ruhás előbb morogni s nevetni kezd, néhány pillanat múlva pedig egyenesen hisztérikusan kacag, ahogy mozdulatlanul áll fölötte az életét megkímélő szerzetes. A nevetés viszont artikulálatlan kiáltásba csap át, ahogy érzi előbb bokájánál és csuklójánál a szorító érzést, ahogy maga a föld próbálja bekebelezni őt. Kezét s lábát használni képtelen, így az egyetlen módon próbálja érvényesíteni akaratát és hatalmát: sikolyai lángra kapnak, óriás kék tölcsért képez ami a felhőkig ér és mindent felemészt maga előtt. Hosszú másodpercek telnek el így, korom fekete füst kavarog már csak a levegőben, a sebhelyes pedig tetőtől talpig a föld alá süppedt, csak az arca látszik ki a talajból, mikor a látási viszonyok a csendben lengedező szellőnek köszönhetően elfogadhatóvá válnak. Hasonló látvány fogadja, mint korábban, leszámítva, hogy a kopasz harckészültsége teljesen megszűnt, s határozottan nyugodt és nyugodtan határozott tekintettel tornyosul a földbe zárt ember fölé. Erre újra egyetlen elérhető trükkjével próbálkozik, de a lángnyelvek ezúttal a száját sem hagyják el, Bato tenyere elzárja a levegő útját. Féltérden pózol ott, ahol a fickó mellkasa lenne, ha nem épp tíz centivel lenne a szikár talaj alatt. Bato lehunyja a szemét és a sebhelyes életének leghosszabb három másodperce után újra felveheti a szemkontaktust a szürke íriszek tulajdonosával. Nem félős ember, sőt mi több, súlyos elmezavarának köszönhetően minden felelősségtől mentes élete során soha nem volt alkalma megtapasztalni azt, amit most először: retteg. Nem a haláltól, maga sem tudja mitől, de ahogy a kopasz tekintetéből sugárzik a szigor és a magabiztosság, úgy távozik annak áldozatából mindez. Látszólag semmi nem történik, nem is érezhet semmit, de a szerzetes pontosan tudja, mit csinál. Talpra áll a csapzott, cselekvésre képtelen férfi fölött, s egy kézmozdulattal újra cseppfolyósítja a börtönéül szolgáló talajt, hátat fordít és elindul a naplementébe. Jó tíz másodperc, míg a sebhelyes kiverekszi magát, s maga is talpra áll, viszont egy gondolatot sem pazarol másra, azonnal támadásba lendül. Jobb karját mereven és határozottan a kopasz irányába nyújtja, de míg ahol máskor a kontrollálhatatlan feszültségnek villámcsapás formájában kellene megjelennie, ott most semmi nincs, sem egy szikra, sem egy lökés, tűz, víz, föld - semmi. Besült. Újra próbálkozik, de ahogy az életének jó néhány leélt évtizede után tökéletesen rutinszerűen végrehajtott varázslatok is csődöt mondanak, őrült, artikulálatlan és értelmezhetetlen kiáltás tör ki belőle, ahogy a távozó hős után néz tehetetlenül.
Bato arcára halvány mosoly kúszik a felismerés egyértelmű jeleit hallván.*
*És Bato tényleg mosolyog ahogy kiszakad agyának majdnem tökéletesen és jó indokkal elsuvasztott zugaiból. Lassan felnyitja a szemét, s míg eleinte bántja a hirtelen támadt szikrázó napsütés, lassan hozzászokik és képes újra emberként járni a várost és világot. Felkel, megnyújtózik, és egészen kipihenve gondolja magában: most hova tovább?*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2065-2084