//A kiválasztott//
*Az őr arca nem húzódik mosolyra, amiből bizony-bizony következtethet arra a lány, hogy nagyon is komolyan mondta a szavait. A holtak megelevenedésével egyébként sem szokás viccelődni, főleg így nem, a temető közelében.*
-Addig a fáig nyugodtan elmehetsz, mert az még nem a templomban van.
*Bólint egyet a marcona férfi, majd tekintetével követi a sötételf lányt.
A madár egyébként tényleg nem repült még tovább a fáról, így ezúttal módja van Malrionnak megközelíteni. Na, azért nem annyira, hogy egy dobótőr segítségével kényelmesen megcélozhassa, de annyira viszont igen, hogy közelebb érezze magát most, mint valaha is volt.
A lány kérdez valamit a madártól, amit ugyan csak magának szán, és eldörmög az orra alatt, a kis kékség mégis válaszra méltatja.
Az iménti dallamot hallja a sötételf újra, majd a madár támadórepülésben elindul felé. Az utolsó méteren változtat csak irányt, hogy a lánynak esélye se legyen a kezével elkapnia.
Ugye, itt dobótőrről szó sem lehet, mert olyan hirtelen, és váratlan ez az esemény a madár eddigi viselkedése után, hogy mire rákészülne efféle galádságra, már túl is van az eseményen.
A madár egyébként a mélységi korábbi megérzéséhez hűen a templom felé fordul, hogy megálljon egy pillanatra a legmagasabb ablak párkányán, és visszanézzen.
Távol van, de valahogy olyan érzése lesz a sötételfnek, mintha pontosan a szemébe nézne. Az esemény csak egy pillanatig tart, aztán a királykék lény eltűnik az épületben.
Jogos a meglátás, hogy éjjel hasznosabb lenne visszatérni, de vajon a madarat akkor is ott találná?
Nem mellesleg valahol mélyen gyökeret verhetett a kíváncsiság is benne. Vajon honnan eredhet a fénycsóva? Tényleg olyan veszélyes bent? Igazat szólt a városőr a félelmetes élőholtakról?
Ha egyáltalán nem kíváncsi természet, akkor persze mindez meg sem fordul a fejében, de úgy a madár után is csak annak gazdasági haszna miatt indult el. Szépen mutatna a tollazata egy kalapon, ez kétségtelen.*