*Calira kitágult szemekkel néz a férfira. A külsőre oly erős és magabiztos férfira, aki teljesen megtörten áll mellette, átkarolva a derekát. Aztán a lány rájön, hogy a férfi nem tud az ő kis "kiruccanásáról", hiszen előbb visszaért, mint gondolta. Nem tudja, hogy ő közben elővette a tündéreknek adott legcsodálatosabb képességet, és hogy ez, illetve az erdő megnyugtató mélye segített neki feldolgozni a szörnyű élményt és látványt. "Nem kellett volna hagynom, hogy egyedül menjenek a temetőbe... velük kellett volna mennem! Teljesen rájuk hagytam azt a terhet..."
Szinte fél a férfire nézni. Mi ez a furcsa mondat?*
-Reysod? Hogyan mennénk el újra Jesamyért? Hiszen itt van velünk! Nézd, itt van velünk! Én is itt vagyok, Te is itt vagy, nézd, itt mindenki valóságos. Látod? Élő. Hús és vér. *közben átöleli a férfit, mintegy bemutatva, hogy valóban ott van. Majd a férfi arcát két kezébe veszi, s mélyen Reysod szemébe, s mintegy hipnotizálva beszél hozzá.*
-Reysod, nem megoldás, ha elmenekülünk a múltunk eseményei elől. Soha nem volt az. De itt vagyunk, érted? Nyugodj meg! *mondja lágy, simogató, nyugtató hangon.*