//Második szál//
//Ryrr - A vércse és a pacsirta//
*Bizony, a legcsábítóbb dolgot lebegtette meg előtte a félvér. Tartozni valahova. Egy közösség része lenni, ahol újrakezdhet mindent, ahol nem számít, ezen kis idő alatt mivé vált. A kérdés az, hogy tényleg ennek a családnak a részéve kellene-e válnia? Nem egy olyan ösvényre térne-e ezzel, ami egy másfajta kárhozatba taszítja?
A kárörvendő, károgó hang ismét felcsendül a lelkében. Már eljátszottad az a lehetőséget, hogy válassz.
A fogadó kérdésére inkább nem válaszol. Tisztán emlékszik még, miféle érzelmek keringtek, és keringenek benne még most is a fogadó említésére. Hogy egy idegenre, egy ember jelenlétére kellett támaszkodnia, hogy egyáltalán elinduljon arra.*
- Ki hitte volna, hogy valamiben hasonlítunk a csuhással. *Dünnyögi, a gondolat ugyan a maga abszurd módján szórakoztató, mégsem hallani cseppnyi derűt sem a hangjában. Mindenesetre akkor is hálával tartozik a gnómnak is, és a félvérnek, is, hogy lehetett egy viszonylag nyugodt éjszakája. Eléggé kimerült volt akkor, hogy a rémálmok ne kísértség végig a sötétség óráit.
A cirógatásra lehunyja a szemeit. Nem mintha bízna Ryrrben, pontosabban szólva nem úgy, mint egy barátban, vagy hozzá közel álló személyben tenné, az érintés mégis jól esik. Gyűlöli, hogy mennyire gyenge lett, hogy nem képes talpra állni, és felejteni, s emiatt csak tovább fertőzi amúgy is lassan gyógyuló lelki sebeit. Szerencséjére folytatásra nem kerül sor semmilyen formában. jobb is így, hiszen magam sem tudná, miképp is reagálna bármi másra.*
- Megleszek, valahogy majd feltalálom magam. *Bólint apró mozdulattal, miközben pillantása az ölében kényelmesen heverésző, de még ébren pihenő kölyökkutyát nézi. Igen, kell neki egy társ, akivel vadászhat, de a farkaskutya érkezése más tekintetben is jó időzítéssel történt. Egy kölyök nevelése eleve sok időt, erőt, és törődést igény, nem is szólva a megfelelő nevelésről. Így legalább lesz valami, ami eltereli a figyelmét, és nem fog egész nap a múlton tépelődni.*