Nincs játékban - Templomkert
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Templomkert | Nincs "kisebb" helyszín |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 26 (501. - 520. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2065-2084
520. hozzászólás ezen a helyszínen: Templomkert
Üzenet elküldve: 2013-09-21 21:21:32
Üzenet elküldve: 2013-09-21 21:21:32
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Szelíd
//Ördögi örökség//
*Mikor Ysdeneri kilép Leirel mellől és összenéznek, akkor nagyon különös dolgot lát a pap szemében. Kék a szeme, de nem úgy, mint általában az lenni szokott. Világít, mint egy lámpás. Ez bizonyosan a mágia jele. Erős varázslatot használhatott, hiszen megakadályozta, hogy a törppel is megtörténjen, ami a nemesekkel a háznál.*
"Bár ott lehetett volna! Akkor talán nem haltak volna meg annyian."*fut végig Ysdeneri fején, de persze tisztában van azzal, hogy a szerzetestől ezt nem lehetett volna elvárni. Amíg őket nem hívta össze ez az ismeretlen, de egyre közelebb kerülő erő, addig talán senki nem sejtett összefüggést az esetek között.
Leirel csak akkor engedi el az elf lányt, amikor már látja, hogy nincs veszély. A többiek csak meredten álltak közben, ami teljesen érthető, hiszen igazán hátborzongató volt ez a jelenet.
Az összefoglalást mindenki kiegészíti a maga részével. Kazgo bemutatkozik és elmondja, mi történt vele, a nemeslány pedig az eddig tapasztalt titkolózást folytatja. A sérülését és a bekötött kart nyilván észre fogja venni a pap, csak idő kérdése. Most viszont sokkal nehezebb dolgokkal kellett szembenéznie. Leirel bele is sápad a varázslásba, látszik, hogy nagyon megviselte ezt az erős szerzetest. A szavai megnyugtatóak, de a hangja is. Látja, hogy Ysdeneri mennyire aggódik a többiekért és biztosítja, hogy álomban tartja őket.
Mikor Elena odaadja a papírt, akkor a pap alaposan megnézi. Nem mond semmit, csak a fejét rázza. Az elf lány nagyon remélte, hogy a pap megfejti a jeleket. Így viszont már csak egy út maradt: vissza kell menniük a házba. Ha sem a temetőben, sem Leirel tudásában nem bukkantak rá a megoldásra, akkor csakis az elátkozott házban lesz a végső cél. Nem kerülhetik el. Bízik abban, amit Elena is említ, hogy a medálok megvédik majd őket.
Az elf lány a pap szemeibe nézve nem csak a ragyogást látja. Leirel a tündérlányra pillant. Ha tényleg szemet vetett rá, akkor most talán csalódott lehet Kazgo megjelenése miatt. A tündér ugyanis rögtön odaugrik és Elena segítségére siet. Az elf lánnyal megölelgették egymást az előbb és így maradtak talpon a rémisztő események között. Ysdeneri még mindig nagyon hálás a sorsnak, hogy ezen a nehéz napon az ismeretlen társai között van Elena. Sokszor kisegítette már vagy szavakkal vagy egy érintéssel vagy egyáltalán azzal, hogy ott volt a közelében egy hozzá hasonlóan törékenynek látszó, kecses, de lélekben igen erős, fiatal hölgy. Örül is neki, hogy Kazgo foglalkozik a tündérlánnyal, hiszen ráfér.
A következő ijedelem akkor jön, mikor Leirel négykézlábra esik. Hát akkora erővel kellett szembenéznie, ami ledöntötte a lábáról? Mikor beszélni kezd, akkor az elf lány már feláll a törp mellől és a paphoz megy oda. Leirel hátára teszi a kezét és odahajol az arcához, hogy megnézze. A gyanúja már elmúlt, mikor a pap segített nekik és elrántotta őket a veszélytől. Most jut eszébe, hogy elfelejtett valami nagyon fontosat. Lesüti a pilláit és mosolyogva néz bele a szemekbe, amiket egyébként ragyogás nélkül is szépnek talál. Ahogy az egész papot is annak látja, de ez nem feltétlenül a gyönyörködés ideje. Még messze nincs vége a küzdelemnek, amit egy földöntúli erővel vívnak.*
- Leirel, mi történt? Elnézését kérem a modortalanságomért, de végtelenül hálás vagyok, hogy segít nekünk! Nem csak most, hogy bátran maga mögé húzott minket, hanem mindenért, amit elmondott. Az útmutatásért és a bátorításért. Nagy szükségünk volt rá eddig és attól tartok, még jobban fog kelleni, mikor visszamegyünk a házba.
Amikor a pap a templomkert talajába szúrja a tőrt és a fű egy kis körben azonnal elszárad, Ysdeneri megint megrémül. A halál erejét hordozza Dreack fegyvere. Minél előbb véget kell vetni az átok terjedésének. Már a papot is elérte, a törpöt és a nemest is. Az elf lány egyre jobban megérti azokat a szerzeteseket, akik elmenekültek előlük.
A pap szavaira nem reagál rögtön. Eleget beszélt az előbb, sőt talán a kelleténél egy kicsit többet is. Most a hallgatásé és az értő figyelemé az idő. Hirtelen enyhe légmozgás támad, ami egy kicsit megmozgatja kert növényzetét. Ysdeneri arra gondol, hogy ez valamilyen nyugtató mágia lehet, mivel itt Artheniorban a Levegő Mágiájához értenek a legjobban. Négy szerzetes közeledik és hamarosan el is viszik Dreackot. Az egyik a hölgyekhez jön. Ysdeneri nem érzi úgy, hogy szüksége lenne most különösebb segítségre, esetleg a nemeslánynak. Ő viszont már annyiszor visszautasította, hogy az elf lány nem fog érte szót emelni. Ha mégis belátja, hogy jobb, ha a sérülését megnézik a gyógyításhoz értők, akkor nyilván fog nekik szólni. Az elf lány az egyik papnak átadja a lovag fegyvereit és megkéri, hogy őrizze azokat, amíg Therumon magához nem tér. Szívesen megnézné, hogy hogy van most az erős szívű férfi, de nem hagyja nyugodni a ház.
Egy másik szerzetes felsegíti Leirelt és egy könyvet hoz. Leülnek egy padra, Ysdeneri pedig követi őket. A tündérek támogathatják egymást, ha akarják, de ő mindenképpen tudni akarja, hogy mit akart még elmondani a pap. A nemes lány pedig valószínűleg nem sokat ért, bár még Ysdeneri és Elena fejében sem tiszta minden. Az elf lány viszont nem kíván mindent elölről, alaposan és részletesen kifejtve elmondani. Azon már túltette magát, hogy milyen megrázó eseményeken vannak túl és el tudná sorolni a történteket, de most hagyja, hogy Leirel beszéljen.
A pap oda is hívja a kis csapatot és megmutatja nekik a családi képeskönyvet. Azt mondja, hogy ezeket a képeket mind meg lehet találni a kúriában is, festmény formájában. Megdöbbentő a hasonlóság Leirel és őse, Nirwath között. Ysdeneri azonban nem ebbe borzong bele. Az jut eszébe, hogy amikor a törp elvigyorodott és a papra nézett, az már nem Dreack volt. A kislány, a kertész lánya nézett ki a szemeiből és Nirwathot látta, ezért mondta ki a nevet. Bölcs és találékony, de talán kissé tréfás kedvű is lehetett az Elrithien, gondolja magában Ysdeneri a kép alapján. Ha ő is a kriptában nyugszik, akkor látniuk kellett a csontvázát. Persze arról képtelenség felismerni, de biztosan ott volt. Talán épp az ő koponyájában volt a pergamen. Az elf lány megpróbálja átgondolni az elmondottakat, de most Leirel őt is hosszasan nézi. Mindenkire sor kerül és Ysdeneri most látja, milyen életbölcsességet tükröznek ezek a szép kék szemek. Az jut eszébe, hogy Leirel oldalán mennyire biztonságban érezné magát, de nem úgy, mint Ebeth mellett, mikor a védelmükre kelt. Most talán valami mást is érez. Ezt a gondolatot viszont elhessegeti, mivel nem helyénvaló. Le kell győzniük az átkot és vissza kell menniük a házba.*
"Sosem tisztázták a körülményeket. Talán tudtak valamit, de nem akarták elmondani. De miért tűnt el utána a kislány? Hiányzott volna neki Nirwath? Talán az ős nem bírt a vágyainak parancsolni és elcsábította a kertész feleségét? És talán a kislány valójában az övé volt? Ezt nem mondhatom ki így, sértő volna."
- Leirel! Lehetséges, hogy a kislány Nirwathot hiányolja? Volt közöttük barátság esetleg?
*Mikor Ysdeneri kilép Leirel mellől és összenéznek, akkor nagyon különös dolgot lát a pap szemében. Kék a szeme, de nem úgy, mint általában az lenni szokott. Világít, mint egy lámpás. Ez bizonyosan a mágia jele. Erős varázslatot használhatott, hiszen megakadályozta, hogy a törppel is megtörténjen, ami a nemesekkel a háznál.*
"Bár ott lehetett volna! Akkor talán nem haltak volna meg annyian."*fut végig Ysdeneri fején, de persze tisztában van azzal, hogy a szerzetestől ezt nem lehetett volna elvárni. Amíg őket nem hívta össze ez az ismeretlen, de egyre közelebb kerülő erő, addig talán senki nem sejtett összefüggést az esetek között.
Leirel csak akkor engedi el az elf lányt, amikor már látja, hogy nincs veszély. A többiek csak meredten álltak közben, ami teljesen érthető, hiszen igazán hátborzongató volt ez a jelenet.
Az összefoglalást mindenki kiegészíti a maga részével. Kazgo bemutatkozik és elmondja, mi történt vele, a nemeslány pedig az eddig tapasztalt titkolózást folytatja. A sérülését és a bekötött kart nyilván észre fogja venni a pap, csak idő kérdése. Most viszont sokkal nehezebb dolgokkal kellett szembenéznie. Leirel bele is sápad a varázslásba, látszik, hogy nagyon megviselte ezt az erős szerzetest. A szavai megnyugtatóak, de a hangja is. Látja, hogy Ysdeneri mennyire aggódik a többiekért és biztosítja, hogy álomban tartja őket.
Mikor Elena odaadja a papírt, akkor a pap alaposan megnézi. Nem mond semmit, csak a fejét rázza. Az elf lány nagyon remélte, hogy a pap megfejti a jeleket. Így viszont már csak egy út maradt: vissza kell menniük a házba. Ha sem a temetőben, sem Leirel tudásában nem bukkantak rá a megoldásra, akkor csakis az elátkozott házban lesz a végső cél. Nem kerülhetik el. Bízik abban, amit Elena is említ, hogy a medálok megvédik majd őket.
Az elf lány a pap szemeibe nézve nem csak a ragyogást látja. Leirel a tündérlányra pillant. Ha tényleg szemet vetett rá, akkor most talán csalódott lehet Kazgo megjelenése miatt. A tündér ugyanis rögtön odaugrik és Elena segítségére siet. Az elf lánnyal megölelgették egymást az előbb és így maradtak talpon a rémisztő események között. Ysdeneri még mindig nagyon hálás a sorsnak, hogy ezen a nehéz napon az ismeretlen társai között van Elena. Sokszor kisegítette már vagy szavakkal vagy egy érintéssel vagy egyáltalán azzal, hogy ott volt a közelében egy hozzá hasonlóan törékenynek látszó, kecses, de lélekben igen erős, fiatal hölgy. Örül is neki, hogy Kazgo foglalkozik a tündérlánnyal, hiszen ráfér.
A következő ijedelem akkor jön, mikor Leirel négykézlábra esik. Hát akkora erővel kellett szembenéznie, ami ledöntötte a lábáról? Mikor beszélni kezd, akkor az elf lány már feláll a törp mellől és a paphoz megy oda. Leirel hátára teszi a kezét és odahajol az arcához, hogy megnézze. A gyanúja már elmúlt, mikor a pap segített nekik és elrántotta őket a veszélytől. Most jut eszébe, hogy elfelejtett valami nagyon fontosat. Lesüti a pilláit és mosolyogva néz bele a szemekbe, amiket egyébként ragyogás nélkül is szépnek talál. Ahogy az egész papot is annak látja, de ez nem feltétlenül a gyönyörködés ideje. Még messze nincs vége a küzdelemnek, amit egy földöntúli erővel vívnak.*
- Leirel, mi történt? Elnézését kérem a modortalanságomért, de végtelenül hálás vagyok, hogy segít nekünk! Nem csak most, hogy bátran maga mögé húzott minket, hanem mindenért, amit elmondott. Az útmutatásért és a bátorításért. Nagy szükségünk volt rá eddig és attól tartok, még jobban fog kelleni, mikor visszamegyünk a házba.
Amikor a pap a templomkert talajába szúrja a tőrt és a fű egy kis körben azonnal elszárad, Ysdeneri megint megrémül. A halál erejét hordozza Dreack fegyvere. Minél előbb véget kell vetni az átok terjedésének. Már a papot is elérte, a törpöt és a nemest is. Az elf lány egyre jobban megérti azokat a szerzeteseket, akik elmenekültek előlük.
A pap szavaira nem reagál rögtön. Eleget beszélt az előbb, sőt talán a kelleténél egy kicsit többet is. Most a hallgatásé és az értő figyelemé az idő. Hirtelen enyhe légmozgás támad, ami egy kicsit megmozgatja kert növényzetét. Ysdeneri arra gondol, hogy ez valamilyen nyugtató mágia lehet, mivel itt Artheniorban a Levegő Mágiájához értenek a legjobban. Négy szerzetes közeledik és hamarosan el is viszik Dreackot. Az egyik a hölgyekhez jön. Ysdeneri nem érzi úgy, hogy szüksége lenne most különösebb segítségre, esetleg a nemeslánynak. Ő viszont már annyiszor visszautasította, hogy az elf lány nem fog érte szót emelni. Ha mégis belátja, hogy jobb, ha a sérülését megnézik a gyógyításhoz értők, akkor nyilván fog nekik szólni. Az elf lány az egyik papnak átadja a lovag fegyvereit és megkéri, hogy őrizze azokat, amíg Therumon magához nem tér. Szívesen megnézné, hogy hogy van most az erős szívű férfi, de nem hagyja nyugodni a ház.
Egy másik szerzetes felsegíti Leirelt és egy könyvet hoz. Leülnek egy padra, Ysdeneri pedig követi őket. A tündérek támogathatják egymást, ha akarják, de ő mindenképpen tudni akarja, hogy mit akart még elmondani a pap. A nemes lány pedig valószínűleg nem sokat ért, bár még Ysdeneri és Elena fejében sem tiszta minden. Az elf lány viszont nem kíván mindent elölről, alaposan és részletesen kifejtve elmondani. Azon már túltette magát, hogy milyen megrázó eseményeken vannak túl és el tudná sorolni a történteket, de most hagyja, hogy Leirel beszéljen.
A pap oda is hívja a kis csapatot és megmutatja nekik a családi képeskönyvet. Azt mondja, hogy ezeket a képeket mind meg lehet találni a kúriában is, festmény formájában. Megdöbbentő a hasonlóság Leirel és őse, Nirwath között. Ysdeneri azonban nem ebbe borzong bele. Az jut eszébe, hogy amikor a törp elvigyorodott és a papra nézett, az már nem Dreack volt. A kislány, a kertész lánya nézett ki a szemeiből és Nirwathot látta, ezért mondta ki a nevet. Bölcs és találékony, de talán kissé tréfás kedvű is lehetett az Elrithien, gondolja magában Ysdeneri a kép alapján. Ha ő is a kriptában nyugszik, akkor látniuk kellett a csontvázát. Persze arról képtelenség felismerni, de biztosan ott volt. Talán épp az ő koponyájában volt a pergamen. Az elf lány megpróbálja átgondolni az elmondottakat, de most Leirel őt is hosszasan nézi. Mindenkire sor kerül és Ysdeneri most látja, milyen életbölcsességet tükröznek ezek a szép kék szemek. Az jut eszébe, hogy Leirel oldalán mennyire biztonságban érezné magát, de nem úgy, mint Ebeth mellett, mikor a védelmükre kelt. Most talán valami mást is érez. Ezt a gondolatot viszont elhessegeti, mivel nem helyénvaló. Le kell győzniük az átkot és vissza kell menniük a házba.*
"Sosem tisztázták a körülményeket. Talán tudtak valamit, de nem akarták elmondani. De miért tűnt el utána a kislány? Hiányzott volna neki Nirwath? Talán az ős nem bírt a vágyainak parancsolni és elcsábította a kertész feleségét? És talán a kislány valójában az övé volt? Ezt nem mondhatom ki így, sértő volna."
- Leirel! Lehetséges, hogy a kislány Nirwathot hiányolja? Volt közöttük barátság esetleg?
519. hozzászólás ezen a helyszínen: Templomkert
Üzenet elküldve: 2013-09-21 10:18:30
Üzenet elküldve: 2013-09-21 10:18:30
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 110
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 110
Játékstílus: Szelíd
//Ördögi örökség//
*Még arra sincs idő, hogy megtudja, mi vezette újra útjába a kis csapatot, a számára ismeretlen törp józan esze csődöt mond, feladva a harcot a gonosszal támad saját életére.
Ahogy Ysdeneri kiugrik mögüle, azonnal reagál, fejét oldalra rántja, azonnal a lány keze után kap, ujjai ellentmondást nem tűrve kulcsolódnak az alkarra és húzza vissza a nőt. Ahogy tekintetük találkozik, Ysdeneri megfigyelheti, hogy Leirel szemei mintha kéken világítanának, miközben szinte csak visszalöki maga mögé. Ahogy az elf fejében is megfordult: ez most nem az illedelmeskedés helye, majd később ráér bocsánatot kérni, hogy meg akarja őket védeni.
Dreack összeesik, Leirel keze pedig ernyedten hullik le Ysdeneri karjáról, ahogy hagyja, hogy a nő ellépjen mellette. Sikerült, ismét sikeresen megakadályozta a tragédiát. Ahogy Ysdeneri felé nyújtja a tőrt, láthatja, hogy pap mintha sápadtabb lenne, mint korábban. Szótlanul veszi át a fegyvert, nem is nézi meg alaposabban, inkább arra figyel, amit az elf előad neki. Némán hallgatja a beszámolót, néha bólint is, de úgy tűnik, mintha többel nem kívánná kommentálni az elhangzottakat.*
-Már nem lesz baja. Az átkot nem tudom megtörni se rajta, se a lovagon, de álomban tarthatom őket, hogy ne tehessenek kárt önmagukban addig sem.
*Nyugtatásnak szánja, hiszen látja, Ysdeneri mennyire szívén viseli társai sorsát. Pillantása Elenáre vándorol, szíve szerint neki is szánna pár nyugtató szót, de mint látható, rá már nem sok szükség van, az ismeretlen tündérfiú szinte szó szerint védő szárnyai alá veszi fajtársát.*
-Üdvözlöm Önöket is, a nevem Leirel. Elnézést a kellemetlen közjátékért, bár sajnos a két hölggyel sem épp kellemes körülmények között zajlott az első találkozás.
*Átveszi a papírt, amit a tündérlány felé nyújtott, megszemléli a különös jeleket. Nem sokat mondanak neki, csak fejét rázza meg, mielőtt sajnálkozva visszanyújtaná. Ebben nem segíthet, azonban lehet, hogy a háttérben meghúzódó sötétségre némi fényt vethet
Magas alakjának egyenes tartása hirtelen törik meg, ahogy lábai felmondják a szolgálatot, féltérdre esve kénytelen megtámaszkodni a földön, hogy egyensúlyát valamiképp visszaszerezze. Nem hitte, hogy eddig jutnának, hogy egyenesen ő maga legyen a céltábla. Óvatlan volt, hogy elhagyta a templomot, de ezt kellett tennie, a balsejtelem vezette, hogy a kalandoroknak valami bántódása eshet.*
-Nem... Nirwath Elrithien az egyik ősöm volt. Sok olyan titok van, amit nem tudnak, de a lényeges kérdés, hogy melyik az, amiről tudniuk is kell?
*A tőrt a földbe döfi, aminek hatására nagyjából öt centis körben minden fűszál elfonnyad körülötte. Okos csapda, ő pedig addig nem is vette észre, hogy a fegyver mérgezi, amíg lábai el nem gyengültek egészen.*
-Átnéztem a legrégebbi feljegyzéseket is, amik a családomról szóltak, abból az időből, amikor a tragédia megtörtént. Mint kiderül, nem csak egy haláleset történt akkor.
*Lágy szél söpör át a kerten, megrezzentve a fák, bokrok leveleit, táncba hívva a fűszálakat. Alig érezhető, mire elhal, már négy szerzetes masírozik feléjük. Ketten a törpét emelik meg, egy a hölgyek felé lép, segítségét ajánlva, egy pedig Leirelhez lép, talpra húzva őt, és ha úgy látná, hogy egyensúlya meginog, azonnal segítségére lehessen, amíg egy padig nem jut. Ha megtörtént, kámzsája belső zsebéből egy meglepően vékonyka, kemény kötésű könyvet húz elő, ezt nyújtja át, majd pedig szótlanul távoznak mindannyian, ha nincs már rájuk több szükség. Dreackot a templomba viszik, lefektetik Therumon mellé, egy pap pedig folyamatosan figyel rájuk, hogy ne történhessen baj.*
-Jöjjenek, ez amolyan... Családi képtár kicsiben. Az őseim minden, a kúriában elhelyezett festményről a művésszel csináltattak egy másolatot, majd a lapokat összefűzették, és így született meg ez a könyv. Nem tudom, mi céljuk lehetett vele, szokatlan megoldás, de az én dolgomat megkönnyítették.
*Fellapozza a könyvet, és az utolsó oldalak egyikén áll meg, felemelve mutatja meg, hogy milyen festmény is az érdekes. A szemetek előtti képen egy fiatal, nemes férfi látható, fekete haja rövidre van vágva, hiába a zsenge kor és a csibészes mosoly, kék tekintete valamiféle rejtett bölcsességről árulkodik még így, festményen keresztül is. Az apró különbségek ellenére is meglepően hasonlít a kép...*
-Ő Nirwath. Fiatalon halt meg, a pontos körülményeket sosem tisztázták, a családi kriptában kapott ő is helyet, de volt valami különös. A feljegyzések szerint a halála csak napokkal előzte meg a kertész lányának eltűnését.
*Felpillant, átható tekintete mindenkin végigjár, ezúttal hosszabban megállapodva mindenkin.*
*Még arra sincs idő, hogy megtudja, mi vezette újra útjába a kis csapatot, a számára ismeretlen törp józan esze csődöt mond, feladva a harcot a gonosszal támad saját életére.
Ahogy Ysdeneri kiugrik mögüle, azonnal reagál, fejét oldalra rántja, azonnal a lány keze után kap, ujjai ellentmondást nem tűrve kulcsolódnak az alkarra és húzza vissza a nőt. Ahogy tekintetük találkozik, Ysdeneri megfigyelheti, hogy Leirel szemei mintha kéken világítanának, miközben szinte csak visszalöki maga mögé. Ahogy az elf fejében is megfordult: ez most nem az illedelmeskedés helye, majd később ráér bocsánatot kérni, hogy meg akarja őket védeni.
Dreack összeesik, Leirel keze pedig ernyedten hullik le Ysdeneri karjáról, ahogy hagyja, hogy a nő ellépjen mellette. Sikerült, ismét sikeresen megakadályozta a tragédiát. Ahogy Ysdeneri felé nyújtja a tőrt, láthatja, hogy pap mintha sápadtabb lenne, mint korábban. Szótlanul veszi át a fegyvert, nem is nézi meg alaposabban, inkább arra figyel, amit az elf előad neki. Némán hallgatja a beszámolót, néha bólint is, de úgy tűnik, mintha többel nem kívánná kommentálni az elhangzottakat.*
-Már nem lesz baja. Az átkot nem tudom megtörni se rajta, se a lovagon, de álomban tarthatom őket, hogy ne tehessenek kárt önmagukban addig sem.
*Nyugtatásnak szánja, hiszen látja, Ysdeneri mennyire szívén viseli társai sorsát. Pillantása Elenáre vándorol, szíve szerint neki is szánna pár nyugtató szót, de mint látható, rá már nem sok szükség van, az ismeretlen tündérfiú szinte szó szerint védő szárnyai alá veszi fajtársát.*
-Üdvözlöm Önöket is, a nevem Leirel. Elnézést a kellemetlen közjátékért, bár sajnos a két hölggyel sem épp kellemes körülmények között zajlott az első találkozás.
*Átveszi a papírt, amit a tündérlány felé nyújtott, megszemléli a különös jeleket. Nem sokat mondanak neki, csak fejét rázza meg, mielőtt sajnálkozva visszanyújtaná. Ebben nem segíthet, azonban lehet, hogy a háttérben meghúzódó sötétségre némi fényt vethet
Magas alakjának egyenes tartása hirtelen törik meg, ahogy lábai felmondják a szolgálatot, féltérdre esve kénytelen megtámaszkodni a földön, hogy egyensúlyát valamiképp visszaszerezze. Nem hitte, hogy eddig jutnának, hogy egyenesen ő maga legyen a céltábla. Óvatlan volt, hogy elhagyta a templomot, de ezt kellett tennie, a balsejtelem vezette, hogy a kalandoroknak valami bántódása eshet.*
-Nem... Nirwath Elrithien az egyik ősöm volt. Sok olyan titok van, amit nem tudnak, de a lényeges kérdés, hogy melyik az, amiről tudniuk is kell?
*A tőrt a földbe döfi, aminek hatására nagyjából öt centis körben minden fűszál elfonnyad körülötte. Okos csapda, ő pedig addig nem is vette észre, hogy a fegyver mérgezi, amíg lábai el nem gyengültek egészen.*
-Átnéztem a legrégebbi feljegyzéseket is, amik a családomról szóltak, abból az időből, amikor a tragédia megtörtént. Mint kiderül, nem csak egy haláleset történt akkor.
*Lágy szél söpör át a kerten, megrezzentve a fák, bokrok leveleit, táncba hívva a fűszálakat. Alig érezhető, mire elhal, már négy szerzetes masírozik feléjük. Ketten a törpét emelik meg, egy a hölgyek felé lép, segítségét ajánlva, egy pedig Leirelhez lép, talpra húzva őt, és ha úgy látná, hogy egyensúlya meginog, azonnal segítségére lehessen, amíg egy padig nem jut. Ha megtörtént, kámzsája belső zsebéből egy meglepően vékonyka, kemény kötésű könyvet húz elő, ezt nyújtja át, majd pedig szótlanul távoznak mindannyian, ha nincs már rájuk több szükség. Dreackot a templomba viszik, lefektetik Therumon mellé, egy pap pedig folyamatosan figyel rájuk, hogy ne történhessen baj.*
-Jöjjenek, ez amolyan... Családi képtár kicsiben. Az őseim minden, a kúriában elhelyezett festményről a művésszel csináltattak egy másolatot, majd a lapokat összefűzették, és így született meg ez a könyv. Nem tudom, mi céljuk lehetett vele, szokatlan megoldás, de az én dolgomat megkönnyítették.
*Fellapozza a könyvet, és az utolsó oldalak egyikén áll meg, felemelve mutatja meg, hogy milyen festmény is az érdekes. A szemetek előtti képen egy fiatal, nemes férfi látható, fekete haja rövidre van vágva, hiába a zsenge kor és a csibészes mosoly, kék tekintete valamiféle rejtett bölcsességről árulkodik még így, festményen keresztül is. Az apró különbségek ellenére is meglepően hasonlít a kép...*
-Ő Nirwath. Fiatalon halt meg, a pontos körülményeket sosem tisztázták, a családi kriptában kapott ő is helyet, de volt valami különös. A feljegyzések szerint a halála csak napokkal előzte meg a kertész lányának eltűnését.
*Felpillant, átható tekintete mindenkin végigjár, ezúttal hosszabban megállapodva mindenkin.*
518. hozzászólás ezen a helyszínen: Templomkert
Üzenet elküldve: 2013-09-21 09:14:22
Üzenet elküldve: 2013-09-21 09:14:22
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Szelíd
//Ördögi örökség//
*Kiérve a kriptából, meglepetten látja, hogy mintha az egész temető megváltozott volna. Nyoma sincs az eddig baljósan ülő ködnek, helyébe lágy fény és nyugalom költözik.
Ő ugyan nem tudja, hogy a kertben feléjük igyekvő szerzetes lenne az, kit keresnek. Számára nem is annyira feltűnő a zaklatottsága, nem látta azt a nyugalmat, azt a békességet, amit Elena és Ysdeneri.
Éppen bemutatkozna, ahogy illik, de ebben a törpe meggátolja egy ordítással és sisakjának le-, majd elvetésével.
Látja, hogy Leirel milyen gyorsan reagál. Pedig ő kívánt legalább Elena védelmére kelni, de a hirtelen őrültté váló Dreack miatt a földbe gyökeredzett lábakkal áll. Nem képes mozdulni egyetlen irányba sem, csak nézi. Arcán félelemmel vegyes szánalom, mintha haláltusájának utolsó körét vívná, nagyközönség előtt.
A hirtelen beálló csend... Amit újfent a harcos tör meg, de nem pusztán tulajdon hangjával. Félelme fokozódik, mint zsenge hajtás az édes napfénytől, mikor a férfi és a gyermek hangja együtt szól. Ám nem tudja befejezni öngyilkos akcióját, utóbb kiderül, a szerzetes miatt.
Ahogy Ysdeneri előre tör, Kazgo úgy lép helyébe, Elena mellé.*
- Jól vagy?
*Fel se tűnik neki, hogy letegezte, csak tudni akarja. De miért? Ezer más kérdés merül fel a helyzetükben, ő mégis a tündérlány hogyléte felől érdeklődik.
Aztán hallgatja, ahogy a szőke elf, Ysdeneri elmeséli, miket éltek át, vélhetőleg legutóbbi találkozásuk óta. S bár megnyugtató, hogy a lovag életben van, s Dreack is úgymond szundikál csak, ám a komplett történet, mit Ysdeneri csupán nagy vonalakban vázol, a hátán futkos tőle a hideg. De elér hozzá a mesében, így egy kis torok köszörülés után előrébb lépve szól.*
- A nevem Kazgo Shoshogotham. Tegnap este még a Pegazus felé tartottam, mikor hirtelen minden erőm és lélekjelenlétem elhagyott, majd sötétségbe veszett a világ. A kriptában eszméltem fel, s be kell ismernem, megrémültem. Elnézését kérem, hogy nem tiszteltem ősei nyughelyét.
*Egy pillanatra elhallgat, majd folytatja, csupán reméli, hogy a szerzetes nem tudja meg, mit művelt a tündérfi.*
- A kezeim és a szárnyaim meg voltak kötve, míg ez a két hölgy meg nem szabadított kötelékeimtől.
*Röviden mindent elmondott, újra Ysdenerinél a szó. Végül mindent felfednek a szerzetes előtt, bár Kazgoban egy szikrányi kétség apró gyertyalángja pislákol. Mi van, ha neki is köze van ezekhez, méghozzá negatív értelemben? Tény, hogy a névtelen nemes is szokatlan, furcsa és olykor hátborzongató a viselkedése, de ez a templomi szolga is fura.
Továbbra sem tágít Elena közeléből, de nincs mit mondania. Ő nem talált semmit, mit felemlíthetne. Talán jobb is, jobban tud figyelni a férfira.*
*Kiérve a kriptából, meglepetten látja, hogy mintha az egész temető megváltozott volna. Nyoma sincs az eddig baljósan ülő ködnek, helyébe lágy fény és nyugalom költözik.
Ő ugyan nem tudja, hogy a kertben feléjük igyekvő szerzetes lenne az, kit keresnek. Számára nem is annyira feltűnő a zaklatottsága, nem látta azt a nyugalmat, azt a békességet, amit Elena és Ysdeneri.
Éppen bemutatkozna, ahogy illik, de ebben a törpe meggátolja egy ordítással és sisakjának le-, majd elvetésével.
Látja, hogy Leirel milyen gyorsan reagál. Pedig ő kívánt legalább Elena védelmére kelni, de a hirtelen őrültté váló Dreack miatt a földbe gyökeredzett lábakkal áll. Nem képes mozdulni egyetlen irányba sem, csak nézi. Arcán félelemmel vegyes szánalom, mintha haláltusájának utolsó körét vívná, nagyközönség előtt.
A hirtelen beálló csend... Amit újfent a harcos tör meg, de nem pusztán tulajdon hangjával. Félelme fokozódik, mint zsenge hajtás az édes napfénytől, mikor a férfi és a gyermek hangja együtt szól. Ám nem tudja befejezni öngyilkos akcióját, utóbb kiderül, a szerzetes miatt.
Ahogy Ysdeneri előre tör, Kazgo úgy lép helyébe, Elena mellé.*
- Jól vagy?
*Fel se tűnik neki, hogy letegezte, csak tudni akarja. De miért? Ezer más kérdés merül fel a helyzetükben, ő mégis a tündérlány hogyléte felől érdeklődik.
Aztán hallgatja, ahogy a szőke elf, Ysdeneri elmeséli, miket éltek át, vélhetőleg legutóbbi találkozásuk óta. S bár megnyugtató, hogy a lovag életben van, s Dreack is úgymond szundikál csak, ám a komplett történet, mit Ysdeneri csupán nagy vonalakban vázol, a hátán futkos tőle a hideg. De elér hozzá a mesében, így egy kis torok köszörülés után előrébb lépve szól.*
- A nevem Kazgo Shoshogotham. Tegnap este még a Pegazus felé tartottam, mikor hirtelen minden erőm és lélekjelenlétem elhagyott, majd sötétségbe veszett a világ. A kriptában eszméltem fel, s be kell ismernem, megrémültem. Elnézését kérem, hogy nem tiszteltem ősei nyughelyét.
*Egy pillanatra elhallgat, majd folytatja, csupán reméli, hogy a szerzetes nem tudja meg, mit művelt a tündérfi.*
- A kezeim és a szárnyaim meg voltak kötve, míg ez a két hölgy meg nem szabadított kötelékeimtől.
*Röviden mindent elmondott, újra Ysdenerinél a szó. Végül mindent felfednek a szerzetes előtt, bár Kazgoban egy szikrányi kétség apró gyertyalángja pislákol. Mi van, ha neki is köze van ezekhez, méghozzá negatív értelemben? Tény, hogy a névtelen nemes is szokatlan, furcsa és olykor hátborzongató a viselkedése, de ez a templomi szolga is fura.
Továbbra sem tágít Elena közeléből, de nincs mit mondania. Ő nem talált semmit, mit felemlíthetne. Talán jobb is, jobban tud figyelni a férfira.*
517. hozzászólás ezen a helyszínen: Templomkert
Üzenet elküldve: 2013-09-21 08:37:38
Üzenet elküldve: 2013-09-21 08:37:38
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 100
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 100
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Vakmerő
//Ördögi örökség//
*Miután elhagyták a kriptát, talán még ő is kicsivel nyugodtabb lesz, holott szokva van a halálhoz, meg a még annál is szörnyűbb dolgokhoz. Valahol haragszik is magára, hogy ilyen könnyen ébreszthető félelem az elméjében, mintha csak egy denevér lenne, aki fél a sötétben. Kedve lenne köpni egyet a gondolatra, de hát melyik nemes köpködne a temetőben? Éppen ezért inkább lenyeli az indulatait, és igyekszik úgy felfogni, hogy ez nem is félelem, mindössze sajnálná, ha itteni élete egy ócska kriptában érne véget. Ez csak természetes, hiszen tetszik neki ez a hely, amely nyüzsög a halandóktól, akik mind csak arra várnak, hogy megkínozza őket, és végezzen velük. Miért akarna elmenni? Miután nagyjából kibékül önnön lelkével (már ha van neki ilyesmije), egyszerűen követi a társaságot a templomkertbe, úgy tervezi, hogy majd ott megvárja őket, amíg a papokkal társalognak odabent. Sajnos ez a terve semmivé foszlik, amikor egy szerzetes kerül az útjukba. Egy darabig reménykedik, hogy csak valami ócska éhező, aki a kertet rendezi, de rá kell jöjjön, hogy ennél jóval többről van szó, főleg mikor az illető ránéz. Nem, ez több annál, a szerzetes gyakorlatilag belenéz. Ennek hatására Caletnia arcáról eltűnik a mosoly, és megkomolyodik. Talán első alkalommal azóta, hogy idejött. Egyik kezének középső ujja egy cseppet megrándul, és felkészül rá, hogy bármelyik pillanatban kardot ragadjon, és akár mindenkit, aki itt van, megöljön. Azonban erre nem kerül sor, mivel a törpe hirtelen megőrül. Vagy csak rajta is kiteljesedik a varázslat, ami a kripta belsejében Caletniát is hatalmába kerítette? Azonban sajnos a tragédia elmarad, viszont helyette meghallgathatja az elf történetét. Nem mintha sokat értene belőle, de a maradékot egyszerűen hozzáképzeli. Elég nehéz a folyamatosan elhullajtott információmorzsákból összerakni a történetet, annyira pedig nem érdekli az eredart, hogy emiatt kutakodjon az elf vagy a tündér fejében. Tulajdonképpen lehet akármi a rózsa, vagy a sírbolt, ő csak azért vetődött ide, hogy a félelmen élősködjön, és akármikor el is mehet, ha úgy tartja kedve. Végül rákerül a bemutatkozás sora, így gyorsan megjegyzi:*
- Csak egy nemes vagyok a negyedből, erre jártam, és úgy éreztem, segítségre van szükségük, nekem pedig nincs más dolgom, hát miért ne segítenék? *ezután pedig érdeklődve várja, hogy a szerzetes (akit mellesleg Leirelnek hívnak) mit hámoz ki ebből az egészből.*
*Miután elhagyták a kriptát, talán még ő is kicsivel nyugodtabb lesz, holott szokva van a halálhoz, meg a még annál is szörnyűbb dolgokhoz. Valahol haragszik is magára, hogy ilyen könnyen ébreszthető félelem az elméjében, mintha csak egy denevér lenne, aki fél a sötétben. Kedve lenne köpni egyet a gondolatra, de hát melyik nemes köpködne a temetőben? Éppen ezért inkább lenyeli az indulatait, és igyekszik úgy felfogni, hogy ez nem is félelem, mindössze sajnálná, ha itteni élete egy ócska kriptában érne véget. Ez csak természetes, hiszen tetszik neki ez a hely, amely nyüzsög a halandóktól, akik mind csak arra várnak, hogy megkínozza őket, és végezzen velük. Miért akarna elmenni? Miután nagyjából kibékül önnön lelkével (már ha van neki ilyesmije), egyszerűen követi a társaságot a templomkertbe, úgy tervezi, hogy majd ott megvárja őket, amíg a papokkal társalognak odabent. Sajnos ez a terve semmivé foszlik, amikor egy szerzetes kerül az útjukba. Egy darabig reménykedik, hogy csak valami ócska éhező, aki a kertet rendezi, de rá kell jöjjön, hogy ennél jóval többről van szó, főleg mikor az illető ránéz. Nem, ez több annál, a szerzetes gyakorlatilag belenéz. Ennek hatására Caletnia arcáról eltűnik a mosoly, és megkomolyodik. Talán első alkalommal azóta, hogy idejött. Egyik kezének középső ujja egy cseppet megrándul, és felkészül rá, hogy bármelyik pillanatban kardot ragadjon, és akár mindenkit, aki itt van, megöljön. Azonban erre nem kerül sor, mivel a törpe hirtelen megőrül. Vagy csak rajta is kiteljesedik a varázslat, ami a kripta belsejében Caletniát is hatalmába kerítette? Azonban sajnos a tragédia elmarad, viszont helyette meghallgathatja az elf történetét. Nem mintha sokat értene belőle, de a maradékot egyszerűen hozzáképzeli. Elég nehéz a folyamatosan elhullajtott információmorzsákból összerakni a történetet, annyira pedig nem érdekli az eredart, hogy emiatt kutakodjon az elf vagy a tündér fejében. Tulajdonképpen lehet akármi a rózsa, vagy a sírbolt, ő csak azért vetődött ide, hogy a félelmen élősködjön, és akármikor el is mehet, ha úgy tartja kedve. Végül rákerül a bemutatkozás sora, így gyorsan megjegyzi:*
- Csak egy nemes vagyok a negyedből, erre jártam, és úgy éreztem, segítségre van szükségük, nekem pedig nincs más dolgom, hát miért ne segítenék? *ezután pedig érdeklődve várja, hogy a szerzetes (akit mellesleg Leirelnek hívnak) mit hámoz ki ebből az egészből.*
516. hozzászólás ezen a helyszínen: Templomkert
Üzenet elküldve: 2013-09-19 22:34:04
Üzenet elküldve: 2013-09-19 22:34:04
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 84
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 84
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
//Ördögi örökség//
*Kazgo mengy előre kifelé a kriptából. Bőven elege lehet már ebből a helyből, hiszen ő be is volt zárva ide korábban. Látszik is rajta, hogy még mindíg fél kicsit, és a tündérlány tiszteli benne, hogy ennek ellenére mégis ő vezette a kis csapatot.
Kiérve csodálkozva látja, hogy a temető mennyire megváltozott, mintha egy teljesen más hely lenne. Különösen tiszta idő lett, tisztább még annál is mint általában szokott. A baljós köd szinte teljesen eltűnt, és a ragyógó Nap szórta rájuk sugarait. Megnyugtató ez a lelkének. Annyi idejig voltak a sötétben, ahol a halál szelleme kísértette őket.* ~ Most talán elmúlt ez a rémes játszadozás. ~ *Reménykedik a tündér, de rögtön eszébe jut, hogy még koránt sem értek a végére. Még a házat is meg kell járniuk, ami pedig valószínűleg sokkal rémesebb dolgokat tartogat számukra, mint az eddigiek. Lelki szemei előtt a romos épület sötét kísértete lebegett, miközben lassan elhagyták a temetőt.
Akkor tér vissza ábrándjaiból ismét a valóságba, mikor a feléjük igyekvő Lerielt megpillantja. A szerzetes nyugtalansága kissé megijeszti elenát. Oly szilárd, oly rendíthetelen volt a pap korábban. Ha már ő is kezd megtörni, akkor mégsincsen minden rendben. Sőt, talán ijelenthetnék, hogy semmi.*
- Valóban ez történt. - *Helyeselt neki. Valóban sokminden történt velük a temetőben.
A tündér emlékszik rá, milyen átható pillantással fúrta szemét Leriel az övébe első találkozásukkor. Kicsit félt is tőle, hogy ismét úgy fog rá nézni, kerülte is a pillantását, de végül nem történt nézett rá. Helyette a nemes lányt fürkészte, ugyanazzal a pillantással. Nem mondhatni, hogy Elenát különösebben meglepte volna a dolog, hiszen ő eddig is rossz szándékot feltételezett a nőről. A pap pedig bizonyára jó emberismerő lehet, hiszen neki is meglátta a sötétebb oldalát.
Végül, ahogy korábban Elenára sem, a nemesre sem tett semmi megjegyzést. A tündér csörömpölést hallott, s mikor hátrafordult, Dreacket látta, a sisakja nélkül, fülére tapasztott kézzel térdelve, s torkából szörnyű hang tört elő, rosszabb, mint bármely halálikoly, kinkeserves volt hallani is. Elena már modult vona, maga sem tudta, hogy a törpe felé, vagy a másik irányba, mikor a szerzetes megragdta a karját, és félre rántotta őt. Előszr megpróbálta a kezét visszahúzni, mivel nagyon meijedt, és pillanatnyilag ne fogta fel, hogy segíteni akarnak neki, de végül mégis Ysddeneri mellé került. Bár a karja egy kissé fájt a hirtelen mozdulattól. alig fogja fel mi történt, mikor az elf magához öleli. De mivel ő is nagyon fél, viszonozza az ölelést.*
~ Csend van ~ *Villan át a gondolata tündér agyán. És ez még jobban megrémíti. Hideg, fagyos rettegés ez, olyan, mint a vihar előtti csend. A sötét fellegek már az égre gyültek, és tudod, hogy a szél mindjárt tombolni, az eső mindjárt ömleni kezd. Végigborzondott, mikor meghallotta a szót: Nirwath. Ahogyan a törpe kimondta. De mintha valaki más tette volna. Az ő hanján, az ő szájával, de volt ott valami más is. Egy túlvilági lény. Az a gyermek, aki annyire gyűlöli az élőket, hogy bosszúszomjában pislákoló életük kihunyására emlékezteti őket. A tündér még szorosabban Ysdeneribe kapaszkodik. Megnyugtatja őt a nő jelenléte. Szívesen becsukná a szemét, hogy ne kelljen látnia a történteket, de fél megtenni. Undorítja az a vigyor, ami Dreack arcán megjelenik, megborzong, mikor a tőrt a fejéhez emeli. Még levegőt venni is elfelejt, egész testében remeg. Csak akkor lélegzik fel, mikor a férfi a földre rogy, és mozdilatlanul marad ott.
Ysdeneri odamegy hozzá, hogy elvigye a tőrt a közelből, így kénytelen őt elengedni. Leriel hangja halkabb, de jól hallaható.*
- Ezt meg hogy érti? - *kérdezi Elena. Látja, hogy a pap kissé elgyengült. Ő mentette volna meg Dreacket az átok hatalmától?
Közben a szrezetes megemlíti, hogy Therumont megtalálták, és életben van. A tündérnek eddig meggyőződése volt, hogy a lovag már egy másik világban létezik, de megnyugtatja a tudat, hogy az átok azért mégsem hatalmasabb náluk telejesen.*
- Talán ezek a nyakláncok védtek meg minket. - *érinti meg a Hold-medált, amiről korábban épp a pap mondta, hogy védelmezi őket.
Ahogy már szinte megszokott, Ysdeneri meséli el a történteket. Bár kicsit bőbeszédőű, Elenát ez nem zavarja. Sőt, így jobban tud figyelni arra, hogy valami ki ne maradjon. Most csendben hallgatja végig az elfet, és a többieket is, ha valamit még hozzátesznek. Csak a végén szólal meg. Előveszi a pergament, és megmuttja Lerielnek, ha érrte nyúl, oda is adja neki, és közben relmeséli, hogyan találtak rá.*
- A kriptában találtam ezt a parírt. Az egyik csontváz koponyájában volt elrejtve. Ismerősek Önek esetleg ezek a jelek?
*Kazgo mengy előre kifelé a kriptából. Bőven elege lehet már ebből a helyből, hiszen ő be is volt zárva ide korábban. Látszik is rajta, hogy még mindíg fél kicsit, és a tündérlány tiszteli benne, hogy ennek ellenére mégis ő vezette a kis csapatot.
Kiérve csodálkozva látja, hogy a temető mennyire megváltozott, mintha egy teljesen más hely lenne. Különösen tiszta idő lett, tisztább még annál is mint általában szokott. A baljós köd szinte teljesen eltűnt, és a ragyógó Nap szórta rájuk sugarait. Megnyugtató ez a lelkének. Annyi idejig voltak a sötétben, ahol a halál szelleme kísértette őket.* ~ Most talán elmúlt ez a rémes játszadozás. ~ *Reménykedik a tündér, de rögtön eszébe jut, hogy még koránt sem értek a végére. Még a házat is meg kell járniuk, ami pedig valószínűleg sokkal rémesebb dolgokat tartogat számukra, mint az eddigiek. Lelki szemei előtt a romos épület sötét kísértete lebegett, miközben lassan elhagyták a temetőt.
Akkor tér vissza ábrándjaiból ismét a valóságba, mikor a feléjük igyekvő Lerielt megpillantja. A szerzetes nyugtalansága kissé megijeszti elenát. Oly szilárd, oly rendíthetelen volt a pap korábban. Ha már ő is kezd megtörni, akkor mégsincsen minden rendben. Sőt, talán ijelenthetnék, hogy semmi.*
- Valóban ez történt. - *Helyeselt neki. Valóban sokminden történt velük a temetőben.
A tündér emlékszik rá, milyen átható pillantással fúrta szemét Leriel az övébe első találkozásukkor. Kicsit félt is tőle, hogy ismét úgy fog rá nézni, kerülte is a pillantását, de végül nem történt nézett rá. Helyette a nemes lányt fürkészte, ugyanazzal a pillantással. Nem mondhatni, hogy Elenát különösebben meglepte volna a dolog, hiszen ő eddig is rossz szándékot feltételezett a nőről. A pap pedig bizonyára jó emberismerő lehet, hiszen neki is meglátta a sötétebb oldalát.
Végül, ahogy korábban Elenára sem, a nemesre sem tett semmi megjegyzést. A tündér csörömpölést hallott, s mikor hátrafordult, Dreacket látta, a sisakja nélkül, fülére tapasztott kézzel térdelve, s torkából szörnyű hang tört elő, rosszabb, mint bármely halálikoly, kinkeserves volt hallani is. Elena már modult vona, maga sem tudta, hogy a törpe felé, vagy a másik irányba, mikor a szerzetes megragdta a karját, és félre rántotta őt. Előszr megpróbálta a kezét visszahúzni, mivel nagyon meijedt, és pillanatnyilag ne fogta fel, hogy segíteni akarnak neki, de végül mégis Ysddeneri mellé került. Bár a karja egy kissé fájt a hirtelen mozdulattól. alig fogja fel mi történt, mikor az elf magához öleli. De mivel ő is nagyon fél, viszonozza az ölelést.*
~ Csend van ~ *Villan át a gondolata tündér agyán. És ez még jobban megrémíti. Hideg, fagyos rettegés ez, olyan, mint a vihar előtti csend. A sötét fellegek már az égre gyültek, és tudod, hogy a szél mindjárt tombolni, az eső mindjárt ömleni kezd. Végigborzondott, mikor meghallotta a szót: Nirwath. Ahogyan a törpe kimondta. De mintha valaki más tette volna. Az ő hanján, az ő szájával, de volt ott valami más is. Egy túlvilági lény. Az a gyermek, aki annyire gyűlöli az élőket, hogy bosszúszomjában pislákoló életük kihunyására emlékezteti őket. A tündér még szorosabban Ysdeneribe kapaszkodik. Megnyugtatja őt a nő jelenléte. Szívesen becsukná a szemét, hogy ne kelljen látnia a történteket, de fél megtenni. Undorítja az a vigyor, ami Dreack arcán megjelenik, megborzong, mikor a tőrt a fejéhez emeli. Még levegőt venni is elfelejt, egész testében remeg. Csak akkor lélegzik fel, mikor a férfi a földre rogy, és mozdilatlanul marad ott.
Ysdeneri odamegy hozzá, hogy elvigye a tőrt a közelből, így kénytelen őt elengedni. Leriel hangja halkabb, de jól hallaható.*
- Ezt meg hogy érti? - *kérdezi Elena. Látja, hogy a pap kissé elgyengült. Ő mentette volna meg Dreacket az átok hatalmától?
Közben a szrezetes megemlíti, hogy Therumont megtalálták, és életben van. A tündérnek eddig meggyőződése volt, hogy a lovag már egy másik világban létezik, de megnyugtatja a tudat, hogy az átok azért mégsem hatalmasabb náluk telejesen.*
- Talán ezek a nyakláncok védtek meg minket. - *érinti meg a Hold-medált, amiről korábban épp a pap mondta, hogy védelmezi őket.
Ahogy már szinte megszokott, Ysdeneri meséli el a történteket. Bár kicsit bőbeszédőű, Elenát ez nem zavarja. Sőt, így jobban tud figyelni arra, hogy valami ki ne maradjon. Most csendben hallgatja végig az elfet, és a többieket is, ha valamit még hozzátesznek. Csak a végén szólal meg. Előveszi a pergament, és megmuttja Lerielnek, ha érrte nyúl, oda is adja neki, és közben relmeséli, hogyan találtak rá.*
- A kriptában találtam ezt a parírt. Az egyik csontváz koponyájában volt elrejtve. Ismerősek Önek esetleg ezek a jelek?
515. hozzászólás ezen a helyszínen: Templomkert
Üzenet elküldve: 2013-09-19 16:58:46
Üzenet elküldve: 2013-09-19 16:58:46
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Szelíd
//Ördögi örökség//
*Elena másképp közelíti meg, amit találtak. Szerinte nem a másik ábrával kellene összehasonlítani, hanem valami titkosírás. Ysdeneri meghallgatja és egyelőre ugyan nem tudja, mit kellene megfejteni ezzel, de könnyen lehet, hogy a tündérlánynak van igaza. Sem az ujjak odahelyezése, sem a találgatás nem vezetett még eredményre. Elenának pedig eddig is voltak jó ötletei és ezt sem szabad elvetni.*
- Köszönöm a pergament, Elena! Lehet, hogy Önnek lesz igaza és a térképnek ehhez semmi köze. Persze el kell mennünk oda és ha a háznál leszünk, akkor tényleg jó ötlet alaposabban is megnézi azokat a helyeket. A városőrök nem találtak semmit, de nem is kerestek olyanokat, mint mi. Szerencséjükre ők nem kerültek bele ebbe a játszmába.
*Kazgo, a frissen kiszabadított tündér az első, aki elhagyja a kriptát. Ez teljesen érthető is, hiszen ő be volt ide zárva és az is nagy lelkierőre vall, hogy hajlandó volt újra bejönni. Törékeny lényeknek látszanak a tündérek, de ő és Elena is bebizonyították ma, hogy sokkal nagyobb dolgokat képesek elviselni, mint amit gondolnának róluk. Ysdeneri magában nagyra becsüli azt, hogy Elena nem ijedt meg és nem szaladt el már az elején, sőt hogy mindvégig talán még az elfnél is tisztább fejjel tudott gondolkodni. A harcrakész Therumon és az erejét latbavető Dreack mellett az elf lány számára szinte lelki társ lett a tündérlány ezen a napon.
Észreveszi, hogy Kazgo mennyire igyekszik Elena mellett maradni és a pillantásokból úgy tűnik, hogy tetszik is neki a lány. Ha ennek a szörnyű napnak a végére megszabadulnak az átoktól és még egy románc is kialakul, az nagy öröm lesz. Ysdeneri arcán végre egy tiszta, őszinte mosoly jelenik meg, ahogy a tündérekre néz. Ő maga még nem találta meg az igazit, az egyetlen szerelmet, de reménykedik benne, hogy egyszer rálel.
Mikor a sírt, a csontvázakat maguk mögött hagyják és egy kicsit messzebb kerülnek a rejtélyes építménytől, ami egy egész család halálát hirdeti, a temető szinte olyan helynek tűnik, ahol még nem jártak. Friss a levegő, a Nap sugarai betöltik a helyet és a ködnek nyoma sincs. Ysdeneri megérinti a nyakláncot, ami a fényt, a világosságot jelképezi. Megpróbál egy kis erőt meríteni, bár itt kint már sokkal könnyebb minden. Nem dalol a kísértet sem és a fekete vészmadár is kerüli a társaságot, nem bukkan fel.
Az elf lányt meglepetésként éri, mikor Leirelt meglátja a templomkertben közeledni. Kétségekkel fogadja, mert sok minden eszébe jutott odabent, amit meg akar kérdezni. Gyanakvással is fordul hozzá, mert úgy érzi, a szerzetes nem mondott el mindent, de a bizalomra is szükség van, hiszen a jeleket például talán ő fogja tudni megfejteni. Valakiben bízni kell és talán a fiatal, de érettnek tűnő pap elnyeri az elf lány és a többiek teljes bizalmát is.
Ysdeneri már rá is köszönne a papra, de látja rajta, hogy nagyon nyugtalan. Amikor először találkoztak vele, maga volt a bölcsességtől eredő békesség, akiről az rí le, hogy tudja mindennek a kimenetelét és nem aggódik. Most aggódik, méghozzá a szavaiból ítélve nagyon is. Már a templomban megérezte, hogy valami nagyon gonosz közeledik. Erősödött volna az átok? Hát egyre mélyebben belekerülnének a bűvöletbe? Ysdeneri nem tudja, hogy mit hozhattak magukkal, de talán a szerzetes majd elmondja.
Az elf lány legszívesebben bemutatná a kereséshez csatlakozókat, akiket szintén megérintett a gonosz lehellete, de az illem szerint ez a férfiak dolga. Dreack jött velük, de teljesen szótlan, talán Kazgo majd magára vállalja a törp és a nemeslány bemutatását. Ysdeneri úgy gondolja, hogy bár a mai napon nem az illem a legfontosabb, hiszen az ádáz lelkű játékmester által elképzelt fonalakon haladva sok nehéz dologgal kell még megküzdeniük és az erő, a kitartás, a türelem sokkal többet számít, mint az udvariasság, ő mégis megszokta az ilyesmit és ha épp nem remeg a lába valami sírontúli énektől, akkor ehhez is tartja magát. Tánctanárként nagyon sok nemesi családnál járt már és ott nem lehet akárhogy viselkedni. A pap közben a feketehajú nőt nézi. Elenára nézett így, amikor először találkoztak. Talán a sötét hajú nők a gyengéi? Bár könnyen lehet, hogy valami mást érez, valami olyat, amit csak a mágia tudásának birtokosai látnak meg. Ha Elenára azt mondta, hogy a "sötétben jár" és rejtélyes, mint a Hold, akkor vajon erre a fordított lelkű nemesre mit fog mondani?
A gondolatmenetet végül a törp szakítja meg. Hiába hagyták el a holtak nyughelyeit és hiába lett jó idő, ezen a békességet és megnyugvást hirdető helyen is velük van az átok és nem hagy békét nekik. Dreack ordít és ledobja magáról a sisakot. Ysdeneri nagyon megijed a hirtelen és váratlan hangtól és attól fél, hogy a törp ezzel a fülét akarta szabaddá tenni.*
"Épp az előbb adtam vissza neki a tőrt! Bár ne tettem volna. Egy ilyen erős harcost nem tudunk megakadályozni, ha ki akarja oltani a saját életét."
*A pap azonnal a lányok védelmére siet és Elenát Ysdenerivel együtt rántja maga mögé. Az elf lány nem tűrné, hogy rángassák, de most jól tudja, hogy Leirel csak a veszélytől akarja megóvni őket. Kezét a szája elé tartva, tágra nyílt szemekkel néz és megint eszébe jut a tőr. Miért is volt olyan gondoskodó, hogy odaadja a fegyvert? Talán a törp azért volt csendben, mert folyamatosan szólt a fejében a dalocska és azt próbálta legyőzni. És most bukott el. Az ordítása fájdalommal és félelemmel teli. Mint egy rabé a gödör mélyén, amiből nincs kiút. Ijedtében Elenát magához öleli. Nem tudatosul benne, amit csinál, csak valami olyat tesz, mint amikor a gyerek odabújik az anyjához. Lehet, hogy a tündérlány pont ebből fog erőt meríteni és végül egymásban tartják a lelket.
A kiabálás vége pont olyan váratlan, mint a bekövetkezése volt. Mintha csak rászóltak volna, hogy most fejezze be. A törp úgy mozog, mint a mutatványosok bábjai a vásárban. Karjai elernyednek és a pap felé fordulva mond valamit, amitől Ysdenerit egész a feje tetejétől a lábujjai végéig reszketés és hideg járja át. Az önuralom utolsó maroknyi darabkája kell ahhoz, hogy ne pisilje össze magát, mert most szinte elveszti a felügyeletet a teste fölött a rémülettől. Nem a szó, hanem a hang ijesztette meg. A törp hangján kívül egy gyerek hangján is szólt a Nirwath név egyszerre. Amikor a törp arcára mosoly ül ki és a tőrért nyúl, az elf lány félelmét felváltja a düh és kiugrik a pap mögül, odakiabálva:*
- Hagyd őt békén, akárki vagy!
*A törp végre elterül a földön és nem történik meg az, amitől az elf lány annyira félt. Dreack elájul, mielőtt szúrhatna és a fegyver a fűre hullik. Ysdeneri azonnal odarohan és elveszi a tőrt. A pap felé viszi, hogy odaadja, hiszen őt gyűrné le a legnehezebben az átok.*
- Kérem, Leirel, fogja ezt és hívja a papokat, hogy segítsenek Dreackon!
*Ysdeneri hallotta a pap szavait, de csak akkor tudatosulnak benne, amikor már látja, hogy a legnagyobb fenyegetés elmúlt. A törpnek már nem lesz baja, ott fekszik a fűben és remélhetőleg hamarosan elviszik a gyógyító szerzetesek.*
"Csak ne meneküljenek el úgy, mint mikor először jöttünk ide!"
*A pap újabb jó hírrel szolgál, amire az elf lány arcába is egy kis élet költözik. Therumon jól van. Ő sem végzett magával, a templomban ápolják. Ysdeneri ennek mérhetetlenül örül. A lovag erőt sugárzott és nagyon rossz volt belegondolni abba, hogy még őt is a halálba vinné ez a szellem, aki itt munkálkodik. Hát megmenekült. A fegyvereit majd vissza fogják neki adni, ha egyszer magához tér. A pap dícsérete pedig jólesik az elf lánynak. Eddig még nem került ennyire megrázó helyzetekbe és nem is tudta magáról, hogy ennyi erő rejtőzik benne. Talán Elena számára is újdonság mindez. Az elf lány visszamegy a törphöz és megrpróbálja arcsimításokkal nyugtatni. Nem reméli, hogy felébresztheti, de talán a törp lelke most is érzi, hogy törődnek vele. Erős harcosnak tűnt, de ezek után szüksége lehet akár ilyen apró figyelmességekre is. Dreack mellett guggolva a lány a haját összefogja hátul és a bal vállára fésüli. Miközben a törppel foglalkozik, összeszedi a gondolatait. Minden részlet számíthat, mindent el kell mondaniuk. Bízik abban, hogy Elena most is a segítségére lesz, mint eddig, ha valamit kihagyott. A nemes lánynak is voltak eddig ötletei, bár az önérzete volt a legszembetűnőbb. Kazgo pedig be volt zárva a sírba, ő sajnos nem sokat tud. De ahogy a mondás tartja, több szem többet lát. Lehet, hogy pont ő fog rámutatni valamire, ami fényt gyújt ezen a homályos ösvényen, amin járnak. És talán a jelenléte egy kis biztonságot és örömöt is jelent Elenának, hiszen mindketten tündérek.*
- Leirel, rengeteg dolog történt. Az urat Dreack Howernek hívják és a temetőben álldogált egy térképpel. Feltűnt nekünk és megszólítottuk, ő pedig azt mondta, hogy hallott a halálesetekről és elindult, hogy végére járjon ennek az ügynek. Milyen nemes lélek, igaz? És szegény most itt fekszik, nem tudni, hogy mikor lesz újra eszénél.
*Az elf lány megint ránéz az apró harcosra. Tényleg büszke rá, hogy segített nekik annak ellenére, hogy senki nem kérte. Élhette volna a világát, de ő nem adta fel.*
- Ő vette észre Arenil Glodrak sírját, ahol a következő csapás sújtott le ránk. Elena is, a törp úr is, a lovag és én is a saját sírfeliratunkat olvastuk és egy gyerekdal szólt a fejünkben. Arra emlékeztetett minket, hogy mi is a föld alá kerülünk. Félelmetes volt! Nem tudom, hogy Therumon mit hallott, de amikor felocsúdtunk, akkor egy fekete madarat láttunk. Talán nem említettem, de ezeka ház tetején is ott tanyáztak és arra gondoltunk, ohgy jelentése lehet annak, melyik sírra szállt. Megnéztük a kriptát és kiabálást hallottunk bentről. A falon a lovag talált egy üvöltő arcot ábrázoló vésetet. Képzelje, az alkarvédőjén pont ilyen volt és mikor összeillesztette őket, megnyílt a sír. Nem tudom, hogy Roonia-hoz mi köze van ennek az egésznek, de már a gyűrű feliratát is ő tudta elolvasni, hiszen a hazája nyelvén íródott, így valami jelentősége ennek is lehet. És vajon kinek lehet még ugyanolyan mintájú alkarvédője? Hiszen máshogy nem lehetett benyitni, a fal pedig sértetlen volt. Amikor megtalálták Therumont, biztosan megnézte ezt is. Remélem, hogy nem haragszik, amiért felnyitottuk a sírboltot. Akkor még nem tudtuk, hogy az Ön őseié. És az is biztos, hogy aki ezt tette, az rájuk sincs tekintettel. Aztán bentről a tündér úr rohant ki egyenest Elenának.
*Az elf lány ezzel Kazgora néz. A bemutatkozás illemtanát most elfelejti a nagy rémületben, ahogy igyekszik mindent összefoglalni. Itt tart egy kis szünetet, hogy Kazgo elmondhassa, mi történt vele. Ha nem akarja, akkor majd a többiek elmondják. Az elf lányt megint magával ragadta a tudás átadásának vágya. Tánctanárként megszokta, hogy ha valaki nem tud valamit, de van benne hajlandóság az új ismeretek elsajátítására, akkor ő nagyon szívesen megosztja vele a tudását. Ma az egész napja ezzel telt, szinte tanárként viselkedik, bár ezt senki nem tette még szóvá. Ráeszmél, hogy nem kellene feltétlenül neki elmondania mindent, a többieket is illene szólni engedni.*
- A hölgy, aki megsérült, a sír felnyitásakor csatlakozott hozzánk. Az ő történetét hadd mondja el ő!
*Ezzel az elf lány ránéz a fekete hajú hölgyre és ha szólni kíván, akkor addig csendben marad. Utána még hozzáteszi.*
- Amit odabenn találtunk, arról annyit mondanék, hogy szerfelett egyértelműen utal az események megszervezettségére. Egy friss, el nem száradt, el nem fonnyadt fehér rózsa. Egy tenyérnyi hely a vakolaton, amit Dreack levert és alatta az az ábra volt, amit a porba rajzoltam Önnek, mikor idelátogattunk. A házak körüli holttesteket jelző térkép. A hölgy látta meg, hogy ez az Ön családjának sírboltja, hiszen ott volt az Elrithien név. Nem hittem volna, hogy valaha ilyet fogok mondani, de én azt gyanítom, hogy a kertész lányának szelleme itt van a városban. A gyerekdal és a törp úr utolsó szava, mielőtt elájult. Ezek tőle származhatnak. Nem nyugszik a lelke és valakit a szolgálatába állított, hogy megkeserítse az életet a városban, amely hagyta meghalni. Amiket ma láttunk, azok mind egy játék részei, egy kirakós játék kockái. A koldus, akitől a láncokat kaptuk, a "gyerekjáték" szót használta. Akkor még nem értettem, de most már világos, hogy itt arról van szó. Nirwath...ez az ő neve lenne? És Leirel, mikor meghallotta a nevet, miért mondta, hogy több köze van az eseményekhez, mint gondolta? Milyen titok rejtőzik még itt, amit még nem mondott el nekünk?
*Ysdeneri itt fejezi be. Az ábécés pergamen megmutatását meghagyja Elenának, ő pedig paskolgatja tovább Dreack arcát.*
*Elena másképp közelíti meg, amit találtak. Szerinte nem a másik ábrával kellene összehasonlítani, hanem valami titkosírás. Ysdeneri meghallgatja és egyelőre ugyan nem tudja, mit kellene megfejteni ezzel, de könnyen lehet, hogy a tündérlánynak van igaza. Sem az ujjak odahelyezése, sem a találgatás nem vezetett még eredményre. Elenának pedig eddig is voltak jó ötletei és ezt sem szabad elvetni.*
- Köszönöm a pergament, Elena! Lehet, hogy Önnek lesz igaza és a térképnek ehhez semmi köze. Persze el kell mennünk oda és ha a háznál leszünk, akkor tényleg jó ötlet alaposabban is megnézi azokat a helyeket. A városőrök nem találtak semmit, de nem is kerestek olyanokat, mint mi. Szerencséjükre ők nem kerültek bele ebbe a játszmába.
*Kazgo, a frissen kiszabadított tündér az első, aki elhagyja a kriptát. Ez teljesen érthető is, hiszen ő be volt ide zárva és az is nagy lelkierőre vall, hogy hajlandó volt újra bejönni. Törékeny lényeknek látszanak a tündérek, de ő és Elena is bebizonyították ma, hogy sokkal nagyobb dolgokat képesek elviselni, mint amit gondolnának róluk. Ysdeneri magában nagyra becsüli azt, hogy Elena nem ijedt meg és nem szaladt el már az elején, sőt hogy mindvégig talán még az elfnél is tisztább fejjel tudott gondolkodni. A harcrakész Therumon és az erejét latbavető Dreack mellett az elf lány számára szinte lelki társ lett a tündérlány ezen a napon.
Észreveszi, hogy Kazgo mennyire igyekszik Elena mellett maradni és a pillantásokból úgy tűnik, hogy tetszik is neki a lány. Ha ennek a szörnyű napnak a végére megszabadulnak az átoktól és még egy románc is kialakul, az nagy öröm lesz. Ysdeneri arcán végre egy tiszta, őszinte mosoly jelenik meg, ahogy a tündérekre néz. Ő maga még nem találta meg az igazit, az egyetlen szerelmet, de reménykedik benne, hogy egyszer rálel.
Mikor a sírt, a csontvázakat maguk mögött hagyják és egy kicsit messzebb kerülnek a rejtélyes építménytől, ami egy egész család halálát hirdeti, a temető szinte olyan helynek tűnik, ahol még nem jártak. Friss a levegő, a Nap sugarai betöltik a helyet és a ködnek nyoma sincs. Ysdeneri megérinti a nyakláncot, ami a fényt, a világosságot jelképezi. Megpróbál egy kis erőt meríteni, bár itt kint már sokkal könnyebb minden. Nem dalol a kísértet sem és a fekete vészmadár is kerüli a társaságot, nem bukkan fel.
Az elf lányt meglepetésként éri, mikor Leirelt meglátja a templomkertben közeledni. Kétségekkel fogadja, mert sok minden eszébe jutott odabent, amit meg akar kérdezni. Gyanakvással is fordul hozzá, mert úgy érzi, a szerzetes nem mondott el mindent, de a bizalomra is szükség van, hiszen a jeleket például talán ő fogja tudni megfejteni. Valakiben bízni kell és talán a fiatal, de érettnek tűnő pap elnyeri az elf lány és a többiek teljes bizalmát is.
Ysdeneri már rá is köszönne a papra, de látja rajta, hogy nagyon nyugtalan. Amikor először találkoztak vele, maga volt a bölcsességtől eredő békesség, akiről az rí le, hogy tudja mindennek a kimenetelét és nem aggódik. Most aggódik, méghozzá a szavaiból ítélve nagyon is. Már a templomban megérezte, hogy valami nagyon gonosz közeledik. Erősödött volna az átok? Hát egyre mélyebben belekerülnének a bűvöletbe? Ysdeneri nem tudja, hogy mit hozhattak magukkal, de talán a szerzetes majd elmondja.
Az elf lány legszívesebben bemutatná a kereséshez csatlakozókat, akiket szintén megérintett a gonosz lehellete, de az illem szerint ez a férfiak dolga. Dreack jött velük, de teljesen szótlan, talán Kazgo majd magára vállalja a törp és a nemeslány bemutatását. Ysdeneri úgy gondolja, hogy bár a mai napon nem az illem a legfontosabb, hiszen az ádáz lelkű játékmester által elképzelt fonalakon haladva sok nehéz dologgal kell még megküzdeniük és az erő, a kitartás, a türelem sokkal többet számít, mint az udvariasság, ő mégis megszokta az ilyesmit és ha épp nem remeg a lába valami sírontúli énektől, akkor ehhez is tartja magát. Tánctanárként nagyon sok nemesi családnál járt már és ott nem lehet akárhogy viselkedni. A pap közben a feketehajú nőt nézi. Elenára nézett így, amikor először találkoztak. Talán a sötét hajú nők a gyengéi? Bár könnyen lehet, hogy valami mást érez, valami olyat, amit csak a mágia tudásának birtokosai látnak meg. Ha Elenára azt mondta, hogy a "sötétben jár" és rejtélyes, mint a Hold, akkor vajon erre a fordított lelkű nemesre mit fog mondani?
A gondolatmenetet végül a törp szakítja meg. Hiába hagyták el a holtak nyughelyeit és hiába lett jó idő, ezen a békességet és megnyugvást hirdető helyen is velük van az átok és nem hagy békét nekik. Dreack ordít és ledobja magáról a sisakot. Ysdeneri nagyon megijed a hirtelen és váratlan hangtól és attól fél, hogy a törp ezzel a fülét akarta szabaddá tenni.*
"Épp az előbb adtam vissza neki a tőrt! Bár ne tettem volna. Egy ilyen erős harcost nem tudunk megakadályozni, ha ki akarja oltani a saját életét."
*A pap azonnal a lányok védelmére siet és Elenát Ysdenerivel együtt rántja maga mögé. Az elf lány nem tűrné, hogy rángassák, de most jól tudja, hogy Leirel csak a veszélytől akarja megóvni őket. Kezét a szája elé tartva, tágra nyílt szemekkel néz és megint eszébe jut a tőr. Miért is volt olyan gondoskodó, hogy odaadja a fegyvert? Talán a törp azért volt csendben, mert folyamatosan szólt a fejében a dalocska és azt próbálta legyőzni. És most bukott el. Az ordítása fájdalommal és félelemmel teli. Mint egy rabé a gödör mélyén, amiből nincs kiút. Ijedtében Elenát magához öleli. Nem tudatosul benne, amit csinál, csak valami olyat tesz, mint amikor a gyerek odabújik az anyjához. Lehet, hogy a tündérlány pont ebből fog erőt meríteni és végül egymásban tartják a lelket.
A kiabálás vége pont olyan váratlan, mint a bekövetkezése volt. Mintha csak rászóltak volna, hogy most fejezze be. A törp úgy mozog, mint a mutatványosok bábjai a vásárban. Karjai elernyednek és a pap felé fordulva mond valamit, amitől Ysdenerit egész a feje tetejétől a lábujjai végéig reszketés és hideg járja át. Az önuralom utolsó maroknyi darabkája kell ahhoz, hogy ne pisilje össze magát, mert most szinte elveszti a felügyeletet a teste fölött a rémülettől. Nem a szó, hanem a hang ijesztette meg. A törp hangján kívül egy gyerek hangján is szólt a Nirwath név egyszerre. Amikor a törp arcára mosoly ül ki és a tőrért nyúl, az elf lány félelmét felváltja a düh és kiugrik a pap mögül, odakiabálva:*
- Hagyd őt békén, akárki vagy!
*A törp végre elterül a földön és nem történik meg az, amitől az elf lány annyira félt. Dreack elájul, mielőtt szúrhatna és a fegyver a fűre hullik. Ysdeneri azonnal odarohan és elveszi a tőrt. A pap felé viszi, hogy odaadja, hiszen őt gyűrné le a legnehezebben az átok.*
- Kérem, Leirel, fogja ezt és hívja a papokat, hogy segítsenek Dreackon!
*Ysdeneri hallotta a pap szavait, de csak akkor tudatosulnak benne, amikor már látja, hogy a legnagyobb fenyegetés elmúlt. A törpnek már nem lesz baja, ott fekszik a fűben és remélhetőleg hamarosan elviszik a gyógyító szerzetesek.*
"Csak ne meneküljenek el úgy, mint mikor először jöttünk ide!"
*A pap újabb jó hírrel szolgál, amire az elf lány arcába is egy kis élet költözik. Therumon jól van. Ő sem végzett magával, a templomban ápolják. Ysdeneri ennek mérhetetlenül örül. A lovag erőt sugárzott és nagyon rossz volt belegondolni abba, hogy még őt is a halálba vinné ez a szellem, aki itt munkálkodik. Hát megmenekült. A fegyvereit majd vissza fogják neki adni, ha egyszer magához tér. A pap dícsérete pedig jólesik az elf lánynak. Eddig még nem került ennyire megrázó helyzetekbe és nem is tudta magáról, hogy ennyi erő rejtőzik benne. Talán Elena számára is újdonság mindez. Az elf lány visszamegy a törphöz és megrpróbálja arcsimításokkal nyugtatni. Nem reméli, hogy felébresztheti, de talán a törp lelke most is érzi, hogy törődnek vele. Erős harcosnak tűnt, de ezek után szüksége lehet akár ilyen apró figyelmességekre is. Dreack mellett guggolva a lány a haját összefogja hátul és a bal vállára fésüli. Miközben a törppel foglalkozik, összeszedi a gondolatait. Minden részlet számíthat, mindent el kell mondaniuk. Bízik abban, hogy Elena most is a segítségére lesz, mint eddig, ha valamit kihagyott. A nemes lánynak is voltak eddig ötletei, bár az önérzete volt a legszembetűnőbb. Kazgo pedig be volt zárva a sírba, ő sajnos nem sokat tud. De ahogy a mondás tartja, több szem többet lát. Lehet, hogy pont ő fog rámutatni valamire, ami fényt gyújt ezen a homályos ösvényen, amin járnak. És talán a jelenléte egy kis biztonságot és örömöt is jelent Elenának, hiszen mindketten tündérek.*
- Leirel, rengeteg dolog történt. Az urat Dreack Howernek hívják és a temetőben álldogált egy térképpel. Feltűnt nekünk és megszólítottuk, ő pedig azt mondta, hogy hallott a halálesetekről és elindult, hogy végére járjon ennek az ügynek. Milyen nemes lélek, igaz? És szegény most itt fekszik, nem tudni, hogy mikor lesz újra eszénél.
*Az elf lány megint ránéz az apró harcosra. Tényleg büszke rá, hogy segített nekik annak ellenére, hogy senki nem kérte. Élhette volna a világát, de ő nem adta fel.*
- Ő vette észre Arenil Glodrak sírját, ahol a következő csapás sújtott le ránk. Elena is, a törp úr is, a lovag és én is a saját sírfeliratunkat olvastuk és egy gyerekdal szólt a fejünkben. Arra emlékeztetett minket, hogy mi is a föld alá kerülünk. Félelmetes volt! Nem tudom, hogy Therumon mit hallott, de amikor felocsúdtunk, akkor egy fekete madarat láttunk. Talán nem említettem, de ezeka ház tetején is ott tanyáztak és arra gondoltunk, ohgy jelentése lehet annak, melyik sírra szállt. Megnéztük a kriptát és kiabálást hallottunk bentről. A falon a lovag talált egy üvöltő arcot ábrázoló vésetet. Képzelje, az alkarvédőjén pont ilyen volt és mikor összeillesztette őket, megnyílt a sír. Nem tudom, hogy Roonia-hoz mi köze van ennek az egésznek, de már a gyűrű feliratát is ő tudta elolvasni, hiszen a hazája nyelvén íródott, így valami jelentősége ennek is lehet. És vajon kinek lehet még ugyanolyan mintájú alkarvédője? Hiszen máshogy nem lehetett benyitni, a fal pedig sértetlen volt. Amikor megtalálták Therumont, biztosan megnézte ezt is. Remélem, hogy nem haragszik, amiért felnyitottuk a sírboltot. Akkor még nem tudtuk, hogy az Ön őseié. És az is biztos, hogy aki ezt tette, az rájuk sincs tekintettel. Aztán bentről a tündér úr rohant ki egyenest Elenának.
*Az elf lány ezzel Kazgora néz. A bemutatkozás illemtanát most elfelejti a nagy rémületben, ahogy igyekszik mindent összefoglalni. Itt tart egy kis szünetet, hogy Kazgo elmondhassa, mi történt vele. Ha nem akarja, akkor majd a többiek elmondják. Az elf lányt megint magával ragadta a tudás átadásának vágya. Tánctanárként megszokta, hogy ha valaki nem tud valamit, de van benne hajlandóság az új ismeretek elsajátítására, akkor ő nagyon szívesen megosztja vele a tudását. Ma az egész napja ezzel telt, szinte tanárként viselkedik, bár ezt senki nem tette még szóvá. Ráeszmél, hogy nem kellene feltétlenül neki elmondania mindent, a többieket is illene szólni engedni.*
- A hölgy, aki megsérült, a sír felnyitásakor csatlakozott hozzánk. Az ő történetét hadd mondja el ő!
*Ezzel az elf lány ránéz a fekete hajú hölgyre és ha szólni kíván, akkor addig csendben marad. Utána még hozzáteszi.*
- Amit odabenn találtunk, arról annyit mondanék, hogy szerfelett egyértelműen utal az események megszervezettségére. Egy friss, el nem száradt, el nem fonnyadt fehér rózsa. Egy tenyérnyi hely a vakolaton, amit Dreack levert és alatta az az ábra volt, amit a porba rajzoltam Önnek, mikor idelátogattunk. A házak körüli holttesteket jelző térkép. A hölgy látta meg, hogy ez az Ön családjának sírboltja, hiszen ott volt az Elrithien név. Nem hittem volna, hogy valaha ilyet fogok mondani, de én azt gyanítom, hogy a kertész lányának szelleme itt van a városban. A gyerekdal és a törp úr utolsó szava, mielőtt elájult. Ezek tőle származhatnak. Nem nyugszik a lelke és valakit a szolgálatába állított, hogy megkeserítse az életet a városban, amely hagyta meghalni. Amiket ma láttunk, azok mind egy játék részei, egy kirakós játék kockái. A koldus, akitől a láncokat kaptuk, a "gyerekjáték" szót használta. Akkor még nem értettem, de most már világos, hogy itt arról van szó. Nirwath...ez az ő neve lenne? És Leirel, mikor meghallotta a nevet, miért mondta, hogy több köze van az eseményekhez, mint gondolta? Milyen titok rejtőzik még itt, amit még nem mondott el nekünk?
*Ysdeneri itt fejezi be. Az ábécés pergamen megmutatását meghagyja Elenának, ő pedig paskolgatja tovább Dreack arcát.*
514. hozzászólás ezen a helyszínen: Templomkert
Üzenet elküldve: 2013-09-19 10:50:07
Üzenet elküldve: 2013-09-19 10:50:07
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 110
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 110
Játékstílus: Szelíd
//Ördögi örökség//
*A kriptát szerencsésen elhagyjátok, senki nem szabad újabb kő, senki nem hall dúdolást, és mire kiléptek a szabad levegőre, a köd is eltűnik. Mintha minden visszazökkent volna normálisba: a nap süt, lágy szellő fújdogál körülöttetek, a varjú pedig nyom nélkül eltűnt. Mintha véget ért volna a rossz álom, mintha újra megcsillanna a remény, hogy mostantól minden rendbe fog jönni.
A templomkertig juttok csak, amikor is szembe jön veletek az, akit annyira keresni akartatok: Leirel. Korábbi nyugodtsága mintha megrepedt volna, léptei sietősen, tekintete ide-oda ugrál, arcán pedig nyugtalanság nyomait fedezhetitek fel. Valaminek történnie kellett, hogy ha már őt is felzaklatta valami. Ahogy megpillant titeket, egyenesen felétek lépdel, kéklő pillantása csak felületesen siklik végig a kis csapaton, akiknek meglepően más az összetétele, mint korábban.*
-Feltételezem, megtalálták a sírt, akkora gonoszság, ami a templomot megkörnyékezte, csakis onnan szabadulhatott ki.
*Kérdeznie sem kell, tudja már csak abból is, ami az arcokra van írva. Mindenki fél, csak egy valaki nem, sőt, épp ellenkezőleg, mintha... Tekintete Caletniára vándorol, keresve a nő pillantását. Valami különös, valami olyan, amihez foghatót még nem tapasztalt, pedig rengeteg ember megfordul a templomban naponta. A kék íriszek mintha az eredárba látnának, a nőnek könnyen lehet az az érzése, ami korábban Elenát is hatalmába kerítette: mi van akkor, ha ez a tekintet minden titkát fel tudja fedni? Ha oda az álca, akkor nem sok esélye lenne, érezheti a szerzetesből áradó erőt, ahogy a mágia egészen körbelengi alakját.
Caletnia szerencséje, hogy még mielőtt Leirelnek egyáltalán ideje lenne kérdéseket feltenni, Dreack felordít, sisakját messzire hajítja, és kezeit a fülére tapasztva esik térdre. A hang, ami a torkából felszakad, mintha nem is evilági lenne, egyszerre ébreszt szánalmat és rettegést. Leirel azonnal reagál, Ysdenerit és Elenát csuklón ragadva rántja be őket maga mögé, a másik kettőnek csak fejével int, hogy hátráljanak, míg ő feszülten figyeli a jelenetet. Hirtelen borul némaság a kertre, mintha a törpe hangját elvágták volna. Kezei az oldala mellé esnek, arca a társaság felé fordul, tekintete üresen csüng a pap arcán.*
-Nirwath...
*Az elfulladó szócska magában nem lenne borzalmas, hiszen csak egy név, ami nektek még nem jelenthet semmit, de a tény, hogy a törpe szájából kevert hang szólal meg, amely mintha egyszerre lenne a sajátja és egy gyermeké, már több aggodalomra adhat okot. Dreack arca mintha torz mosolyba rándulna, ahogy tőréhez nyúl, amit Ysdeneri pár perccel korábban adott vissza neki. Meglendíti, de döfni már nincs ideje, ájultan terül el a puha fűben, a tőr pedig kigurul ernyedt ujjai közül.*
-Úgy tűnik, tudtomon kívül több közöm van az ügyhöz, mint képzelni mertem.
*Leirel nem fordul meg, de szavai mintha elfulladva, erőtlenebbül szólnának, mint eddig. Nem is kérdés, hogy az ő közbenjárásának köszönhető, hogy Dreack nem jutott maga is a szerencsétlen áldozatok sorsára, de vajon miféle mágiát idézett és ez mennyire vette őt igénybe?*
-A lovag társuk is hasonlóan járt, ő most a templomban fekszik, szerencsére nem esett baja neki sem. Önök ketten erősebbek, mint a férfiak voltak.
*Érezhető, hogy Ysdenerihez és Elenához szól, de kicsit érdekes így, hogy továbbra sem fordul meg.*
-Jól sejtem, hogy van pár kérdésük?
*A kriptát szerencsésen elhagyjátok, senki nem szabad újabb kő, senki nem hall dúdolást, és mire kiléptek a szabad levegőre, a köd is eltűnik. Mintha minden visszazökkent volna normálisba: a nap süt, lágy szellő fújdogál körülöttetek, a varjú pedig nyom nélkül eltűnt. Mintha véget ért volna a rossz álom, mintha újra megcsillanna a remény, hogy mostantól minden rendbe fog jönni.
A templomkertig juttok csak, amikor is szembe jön veletek az, akit annyira keresni akartatok: Leirel. Korábbi nyugodtsága mintha megrepedt volna, léptei sietősen, tekintete ide-oda ugrál, arcán pedig nyugtalanság nyomait fedezhetitek fel. Valaminek történnie kellett, hogy ha már őt is felzaklatta valami. Ahogy megpillant titeket, egyenesen felétek lépdel, kéklő pillantása csak felületesen siklik végig a kis csapaton, akiknek meglepően más az összetétele, mint korábban.*
-Feltételezem, megtalálták a sírt, akkora gonoszság, ami a templomot megkörnyékezte, csakis onnan szabadulhatott ki.
*Kérdeznie sem kell, tudja már csak abból is, ami az arcokra van írva. Mindenki fél, csak egy valaki nem, sőt, épp ellenkezőleg, mintha... Tekintete Caletniára vándorol, keresve a nő pillantását. Valami különös, valami olyan, amihez foghatót még nem tapasztalt, pedig rengeteg ember megfordul a templomban naponta. A kék íriszek mintha az eredárba látnának, a nőnek könnyen lehet az az érzése, ami korábban Elenát is hatalmába kerítette: mi van akkor, ha ez a tekintet minden titkát fel tudja fedni? Ha oda az álca, akkor nem sok esélye lenne, érezheti a szerzetesből áradó erőt, ahogy a mágia egészen körbelengi alakját.
Caletnia szerencséje, hogy még mielőtt Leirelnek egyáltalán ideje lenne kérdéseket feltenni, Dreack felordít, sisakját messzire hajítja, és kezeit a fülére tapasztva esik térdre. A hang, ami a torkából felszakad, mintha nem is evilági lenne, egyszerre ébreszt szánalmat és rettegést. Leirel azonnal reagál, Ysdenerit és Elenát csuklón ragadva rántja be őket maga mögé, a másik kettőnek csak fejével int, hogy hátráljanak, míg ő feszülten figyeli a jelenetet. Hirtelen borul némaság a kertre, mintha a törpe hangját elvágták volna. Kezei az oldala mellé esnek, arca a társaság felé fordul, tekintete üresen csüng a pap arcán.*
-Nirwath...
*Az elfulladó szócska magában nem lenne borzalmas, hiszen csak egy név, ami nektek még nem jelenthet semmit, de a tény, hogy a törpe szájából kevert hang szólal meg, amely mintha egyszerre lenne a sajátja és egy gyermeké, már több aggodalomra adhat okot. Dreack arca mintha torz mosolyba rándulna, ahogy tőréhez nyúl, amit Ysdeneri pár perccel korábban adott vissza neki. Meglendíti, de döfni már nincs ideje, ájultan terül el a puha fűben, a tőr pedig kigurul ernyedt ujjai közül.*
-Úgy tűnik, tudtomon kívül több közöm van az ügyhöz, mint képzelni mertem.
*Leirel nem fordul meg, de szavai mintha elfulladva, erőtlenebbül szólnának, mint eddig. Nem is kérdés, hogy az ő közbenjárásának köszönhető, hogy Dreack nem jutott maga is a szerencsétlen áldozatok sorsára, de vajon miféle mágiát idézett és ez mennyire vette őt igénybe?*
-A lovag társuk is hasonlóan járt, ő most a templomban fekszik, szerencsére nem esett baja neki sem. Önök ketten erősebbek, mint a férfiak voltak.
*Érezhető, hogy Ysdenerihez és Elenához szól, de kicsit érdekes így, hogy továbbra sem fordul meg.*
-Jól sejtem, hogy van pár kérdésük?
513. hozzászólás ezen a helyszínen: Templomkert
Üzenet elküldve: 2013-09-13 11:49:47
Üzenet elküldve: 2013-09-13 11:49:47
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
*Az Ifjú csak az otthon biztonságára, kényelmére és munkájára tud gondolni. A hely ahol a legjobban érezni magát és a leginkább elemében van az-az íróasztala mögötti kényelmes szék. Ezért saját elméjébe temetkezve szinte a külvilágot kizárva gyalogol át a templomkert fái, padjai között, ügyet sem vetve az ott sétáló más személyekről. A gondolataiba zárkózó Ifjú Frangwent gyakran érte kritika érzéketlenségéről, figyelmetlenségéről, habár az ifjú soha nem akart ártani senkinek, pusztán képes volt kizárni a külvilágot, hogy saját elméje mélységeit kutathassa.*
512. hozzászólás ezen a helyszínen: Templomkert
Üzenet elküldve: 2013-09-12 17:07:22
Üzenet elküldve: 2013-09-12 17:07:22
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Leon Descobrat//
*Miután a lány kilép a kapun, hátrafordul és úgy válaszol Leonnak.
-A 16-ot töltöttem be nemrég, úgyhogy azért ne tévedjünk be minden egyes helyre. *Vidáman elmosolyodik* És ez...*folytatja miközben lenéz* egy régi történet, de egyszer talán elmesélem, ha érdekel.
*Megfordul, és elindul az utcán a gazdagnegyedbe.*
*Miután a lány kilép a kapun, hátrafordul és úgy válaszol Leonnak.
-A 16-ot töltöttem be nemrég, úgyhogy azért ne tévedjünk be minden egyes helyre. *Vidáman elmosolyodik* És ez...*folytatja miközben lenéz* egy régi történet, de egyszer talán elmesélem, ha érdekel.
*Megfordul, és elindul az utcán a gazdagnegyedbe.*
511. hozzászólás ezen a helyszínen: Templomkert
Üzenet elküldve: 2013-09-11 21:49:47
Üzenet elküldve: 2013-09-11 21:49:47
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 929
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 929
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Megfontolt
//Ganalan Erfind//
-Hát jól van! Akkor a gazdagnegyedbe megyünk.
*Kinyitja a kaput, és int a lánynak.*
-Csak a hölgy után!
*Végig barátságosan mosolyog az elfre és újra az erszényében lévő üvegre terelődik a figyelme. Egy ideig tartja a kezében.*
-Hány éves is vagy te? Csak, hogy tudjam körülbelül, hogy hova sétáljak el veled.
*Egy pillanatra hatalmas vigyor ül ki az arcára, ahogy a lány felsőtestére néz.*
-Nem lehetsz olyan nagy, ahogy látom.
"Na, Leon elmehetsz te fenébe az illemtanoddal."
*Amint kimondta a dolgot azon nyomban meg is bánta.*
-Vedd úgy, hogy nem szóltam, nem az én dolgom téged szemügyre venni.
*Tarkóra teszi az egyik kezét, a másikban pedig az üveget tartja és azon gondolkodik, hogy megkínálja-e a lányt.*
A hozzászólás írója (Leon Descobrat) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.09.11 22:20:39
-Hát jól van! Akkor a gazdagnegyedbe megyünk.
*Kinyitja a kaput, és int a lánynak.*
-Csak a hölgy után!
*Végig barátságosan mosolyog az elfre és újra az erszényében lévő üvegre terelődik a figyelme. Egy ideig tartja a kezében.*
-Hány éves is vagy te? Csak, hogy tudjam körülbelül, hogy hova sétáljak el veled.
*Egy pillanatra hatalmas vigyor ül ki az arcára, ahogy a lány felsőtestére néz.*
-Nem lehetsz olyan nagy, ahogy látom.
"Na, Leon elmehetsz te fenébe az illemtanoddal."
*Amint kimondta a dolgot azon nyomban meg is bánta.*
-Vedd úgy, hogy nem szóltam, nem az én dolgom téged szemügyre venni.
*Tarkóra teszi az egyik kezét, a másikban pedig az üveget tartja és azon gondolkodik, hogy megkínálja-e a lányt.*
A hozzászólás írója (Leon Descobrat) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.09.11 22:20:39
510. hozzászólás ezen a helyszínen: Templomkert
Üzenet elküldve: 2013-09-11 21:35:07
Üzenet elküldve: 2013-09-11 21:35:07
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Leon Descobrat//
-Igen, én is elf vagyok. Te pedig ember. *Jegyzi meg derűsen.*
-Szerintem nézzünk szét a gazdagnegyedben. Megfelel? *Néz rá a mellette álló Leonra megerősítésre várva.* -Arrafelé még úgy sem nagyon jártam. De ha nem jó, mehetünk a szegénynegyedbe is. Mondjuk szerintem ha választani kell akkor inkább először a gazdagnegyedet nézném meg. *Elindul a kapu felé majd megáll.*
-Szerintem jobb lenne ha te mennél elől, mert én nem ismerem a környéket. *Mosolyog rá a mögötte álló férfira.*
A hozzászólás írója (Ganalan Erfind) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.09.11 21:36:18
-Igen, én is elf vagyok. Te pedig ember. *Jegyzi meg derűsen.*
-Szerintem nézzünk szét a gazdagnegyedben. Megfelel? *Néz rá a mellette álló Leonra megerősítésre várva.* -Arrafelé még úgy sem nagyon jártam. De ha nem jó, mehetünk a szegénynegyedbe is. Mondjuk szerintem ha választani kell akkor inkább először a gazdagnegyedet nézném meg. *Elindul a kapu felé majd megáll.*
-Szerintem jobb lenne ha te mennél elől, mert én nem ismerem a környéket. *Mosolyog rá a mögötte álló férfira.*
A hozzászólás írója (Ganalan Erfind) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.09.11 21:36:18
509. hozzászólás ezen a helyszínen: Templomkert
Üzenet elküldve: 2013-09-11 20:52:30
Üzenet elküldve: 2013-09-11 20:52:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 929
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 929
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Megfontolt
//Ganalan Erfind//
*Tesz egy lépést, de aztán rájön, hogy nem igazán tudja, hogy hova szeretne sétálni, ezért a lányra néz, tőle várja a választ.*
-Nos nekem mindegy merre megyünk. Te merre szeretnél?
*Az erszényéből elővesz egy flaskát, amiben rum van. Kortyol belőle azután a lány felé nyújtja, de rögtön meggondolja magát és inkább elteszi.*
"Dehogy adok én alkoholt egy lánynak. Főleg nem ekkorának."
-Nos. Nyph, a fiam, egy kis utcai árva volt, aki valószínűleg éhen halt volna, ha a nem fogadjuk örökbe. DE nagyon megérte befogadni. Nagyon intelligens kis elf kölyök.
*Végignéz a lányon.*
-Ahogy látom te is elf vagy.
*Teszi hozzá magának, mintegy tényként, amit illő lenne megjegyezni.*
-Nos, akkor merre?
*Tesz egy lépést, de aztán rájön, hogy nem igazán tudja, hogy hova szeretne sétálni, ezért a lányra néz, tőle várja a választ.*
-Nos nekem mindegy merre megyünk. Te merre szeretnél?
*Az erszényéből elővesz egy flaskát, amiben rum van. Kortyol belőle azután a lány felé nyújtja, de rögtön meggondolja magát és inkább elteszi.*
"Dehogy adok én alkoholt egy lánynak. Főleg nem ekkorának."
-Nos. Nyph, a fiam, egy kis utcai árva volt, aki valószínűleg éhen halt volna, ha a nem fogadjuk örökbe. DE nagyon megérte befogadni. Nagyon intelligens kis elf kölyök.
*Végignéz a lányon.*
-Ahogy látom te is elf vagy.
*Teszi hozzá magának, mintegy tényként, amit illő lenne megjegyezni.*
-Nos, akkor merre?
508. hozzászólás ezen a helyszínen: Templomkert
Üzenet elküldve: 2013-09-11 20:39:16
Üzenet elküldve: 2013-09-11 20:39:16
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Leon Descobrat//
*Csendben hallgatja a válaszokat. Volna még kérdése, de nem akar illetlen lenni. Már azon is csodálkozik, hogy ezekre választ kapott. Nem szokta ezt meg idegenektől. Mondjuk azoktól nem is nagyon kérdezgetett, de ha mégis, szinte sosem feleltek. Teljesen elmerül az emlékeiben, ám egyszer csak valami visszarántja a valóságba. Az elején nem érti mi történt, aztán leesik a fejében a tantusz. Leon meghívta őt a házába, vagy csak sétálni. Mindegy is. Ugyan kicsit bizalmatlan még, de a másik mosolygása megnyugtatja.* ~Nem lesz semmi baj. Nem akar rosszat.~
-Szívesen megyek sétálni. Úgyis elgémberedtem egy kissé az üléstől.
*Hogy újra fölvegye a beszélgetés fonalát feltesz egy kérdést, amit próbál a lehető legillőbbre formázni: *
-Hogyhogy van egy örökbefogadott fiad?
*Úgy gondolja hogy ez egy kicsit illetlenre sikeredett, ezért próbál helyesbíteni: *
-Úgy értem, hogy-hogy örökbe fogadtad?
~Nem megy ez. Nem bírok összehozni egy épkézláb kérdést~ *Sóhajtja.*
-Merre megyünk sétálni?
*Nyújtózkodik egyet, és közben megérez valami göcsörtöset a kezében. Kinyitja és megnézi mi van benne. Még mindig az a gally. Összeszorítja a kezét, majd messzire dobja az ágat.*
A hozzászólás írója (Ganalan Erfind) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.09.11 20:40:25
*Csendben hallgatja a válaszokat. Volna még kérdése, de nem akar illetlen lenni. Már azon is csodálkozik, hogy ezekre választ kapott. Nem szokta ezt meg idegenektől. Mondjuk azoktól nem is nagyon kérdezgetett, de ha mégis, szinte sosem feleltek. Teljesen elmerül az emlékeiben, ám egyszer csak valami visszarántja a valóságba. Az elején nem érti mi történt, aztán leesik a fejében a tantusz. Leon meghívta őt a házába, vagy csak sétálni. Mindegy is. Ugyan kicsit bizalmatlan még, de a másik mosolygása megnyugtatja.* ~Nem lesz semmi baj. Nem akar rosszat.~
-Szívesen megyek sétálni. Úgyis elgémberedtem egy kissé az üléstől.
*Hogy újra fölvegye a beszélgetés fonalát feltesz egy kérdést, amit próbál a lehető legillőbbre formázni: *
-Hogyhogy van egy örökbefogadott fiad?
*Úgy gondolja hogy ez egy kicsit illetlenre sikeredett, ezért próbál helyesbíteni: *
-Úgy értem, hogy-hogy örökbe fogadtad?
~Nem megy ez. Nem bírok összehozni egy épkézláb kérdést~ *Sóhajtja.*
-Merre megyünk sétálni?
*Nyújtózkodik egyet, és közben megérez valami göcsörtöset a kezében. Kinyitja és megnézi mi van benne. Még mindig az a gally. Összeszorítja a kezét, majd messzire dobja az ágat.*
A hozzászólás írója (Ganalan Erfind) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.09.11 20:40:25
507. hozzászólás ezen a helyszínen: Templomkert
Üzenet elküldve: 2013-09-11 17:34:13
Üzenet elküldve: 2013-09-11 17:34:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 929
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 929
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Megfontolt
//Ganalan Erfind//
-Nos, normális esetben nem nagyon engedném, hogy tegezz, de most jó kedvemben vagyok és kivételt teszek veled.
*Mosolyog a lányra. Az ő huszonöt évéhez képest a lány elég fiatalnak számít, de a tény, hogy egy fél fejjel alacsonyabb a lánynál, egy pillanatra megdöbbenti.*
-Igen. Valóban sokat tanultam, de ez az én munkámnak velejárója. A másik kérdésedre kicsi lány...
*Egy pillanatra elhallgat, hiszen rájön, hogy a "kicsi lány" magasabb mint ő, de aztán befejezi a mondatot.*
-Nos igen. Idevalósi vagyok. Az itteni Gazdagnegyedben lakom, a fogadott fiammal együtt, de ő most jelenleg nincs otthon.
*Meglepődik, hogy ennyit elmondott az ismeretlen lánynak, de nem zavarja, hiszen miért is ne beszélgethetne mindenféle idegennel. Egy hirtelen ötlettől vezérelve hívja meg a lányt az otthonába.*
-Nos, tudom, hogy ilyet nem illik kérdezni, főleg nem egy ilyen fiatal lánytól, akit nem is ismerek, de nem nincs kedve eljönni a házamba? Meginni valamit.
"Na, ez mégiscsak hülyeség így."
*Karba teszi a kezét, és mosolyogva beszél a lányhoz.*
-Persze, ha előbb inkább csak sétálna egyet velem a városban azt is megérteném.
-Nos, normális esetben nem nagyon engedném, hogy tegezz, de most jó kedvemben vagyok és kivételt teszek veled.
*Mosolyog a lányra. Az ő huszonöt évéhez képest a lány elég fiatalnak számít, de a tény, hogy egy fél fejjel alacsonyabb a lánynál, egy pillanatra megdöbbenti.*
-Igen. Valóban sokat tanultam, de ez az én munkámnak velejárója. A másik kérdésedre kicsi lány...
*Egy pillanatra elhallgat, hiszen rájön, hogy a "kicsi lány" magasabb mint ő, de aztán befejezi a mondatot.*
-Nos igen. Idevalósi vagyok. Az itteni Gazdagnegyedben lakom, a fogadott fiammal együtt, de ő most jelenleg nincs otthon.
*Meglepődik, hogy ennyit elmondott az ismeretlen lánynak, de nem zavarja, hiszen miért is ne beszélgethetne mindenféle idegennel. Egy hirtelen ötlettől vezérelve hívja meg a lányt az otthonába.*
-Nos, tudom, hogy ilyet nem illik kérdezni, főleg nem egy ilyen fiatal lánytól, akit nem is ismerek, de nem nincs kedve eljönni a házamba? Meginni valamit.
"Na, ez mégiscsak hülyeség így."
*Karba teszi a kezét, és mosolyogva beszél a lányhoz.*
-Persze, ha előbb inkább csak sétálna egyet velem a városban azt is megérteném.
506. hozzászólás ezen a helyszínen: Templomkert
Üzenet elküldve: 2013-09-11 16:19:01
Üzenet elküldve: 2013-09-11 16:19:01
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Leon Descobrat//
*Ganalan örül, hogy sikerült a varázslata. Boldogan nézegeti faágat, miközben fülével felfigyel a közeledő léptek hangjára. Felnéz, és egy embert lát. Mikor a férfi odaér hozzá rögtön kézcsókkal köszönti, és illedelmesen beszélni kezd. Ganalan miközben hallgatja, feltápászkodik a fűről. Nem szeret úgy beszélgetni, hogy ő ül miközben a másik áll. Miután feltornássza magát, rendbe szedi gondolatait és válaszol a kérdésre:*
- A nevem Ganalan Erfind. Örvendek a találkozásnak Leon. Ööö... tegeződhetünk? Tudja, nem nagyon szeretek másokat magázni, és én se szeretem ha engem magáznak. De persze, ha nem akarja, nyugodtan magázom. *Fejezi be bizonytalanul. Egy ideje nem találkozott új emberekkel, így nem nagyon tudja mit mondjon.*
-Látom, sok illemtant tanult. *Nyögi ki. Talán nem épp ez a legjobb mondat, de nem jutott más eszébe.*
- A városba valósi?
A hozzászólás írója (Ganalan Erfind) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.09.11 16:19:26
*Ganalan örül, hogy sikerült a varázslata. Boldogan nézegeti faágat, miközben fülével felfigyel a közeledő léptek hangjára. Felnéz, és egy embert lát. Mikor a férfi odaér hozzá rögtön kézcsókkal köszönti, és illedelmesen beszélni kezd. Ganalan miközben hallgatja, feltápászkodik a fűről. Nem szeret úgy beszélgetni, hogy ő ül miközben a másik áll. Miután feltornássza magát, rendbe szedi gondolatait és válaszol a kérdésre:*
- A nevem Ganalan Erfind. Örvendek a találkozásnak Leon. Ööö... tegeződhetünk? Tudja, nem nagyon szeretek másokat magázni, és én se szeretem ha engem magáznak. De persze, ha nem akarja, nyugodtan magázom. *Fejezi be bizonytalanul. Egy ideje nem találkozott új emberekkel, így nem nagyon tudja mit mondjon.*
-Látom, sok illemtant tanult. *Nyögi ki. Talán nem épp ez a legjobb mondat, de nem jutott más eszébe.*
- A városba valósi?
A hozzászólás írója (Ganalan Erfind) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.09.11 16:19:26
505. hozzászólás ezen a helyszínen: Templomkert
Üzenet elküldve: 2013-09-10 20:25:46
Üzenet elküldve: 2013-09-10 20:25:46
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 929
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 929
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Megfontolt
//Ganalan Erfind//
*Leon sétálni indult, hiszen elég régóta a házában kuksolt. Már ráfért egy séta, hiszen az utóbbi napjai nem alakultak valami fényesen. Nem tudja hogyan, de annyira belemélyedt a gondolataiba a séta közben, hogy a Templomkertben találja magát. Itt látja meg az elf lányt, akihez azonnal oda is megy, hiszen már régen beszélgetett. Nagyon megörül az elsőre nagyon barátságosnak tűnő lánykának. Mikor odaér mellé, megfogja a lány kezét és kézcsókkal köszönti az elfet.*
-Üdvözletem Kisasszony! Tudom, faragatlanságnak tűnhet előbbi tettem, de maga elég kedvesnek tűnik ahhoz, hogy ne küldjön el rögtön.
*Karba teszi a kezét, hiszen ő is meglepődik, hogy mennyire jól sikerült ez a mondata a jelenlegi hangulatát nézve. Egy apró mosolyt próbál az arcára biggyeszteni, de csak erőltetett tettetés sikerül.*
-A nevem Leon. Kit tisztelhetek Kegyedben, ha már így összehozott a sors minket?
*Leon sétálni indult, hiszen elég régóta a házában kuksolt. Már ráfért egy séta, hiszen az utóbbi napjai nem alakultak valami fényesen. Nem tudja hogyan, de annyira belemélyedt a gondolataiba a séta közben, hogy a Templomkertben találja magát. Itt látja meg az elf lányt, akihez azonnal oda is megy, hiszen már régen beszélgetett. Nagyon megörül az elsőre nagyon barátságosnak tűnő lánykának. Mikor odaér mellé, megfogja a lány kezét és kézcsókkal köszönti az elfet.*
-Üdvözletem Kisasszony! Tudom, faragatlanságnak tűnhet előbbi tettem, de maga elég kedvesnek tűnik ahhoz, hogy ne küldjön el rögtön.
*Karba teszi a kezét, hiszen ő is meglepődik, hogy mennyire jól sikerült ez a mondata a jelenlegi hangulatát nézve. Egy apró mosolyt próbál az arcára biggyeszteni, de csak erőltetett tettetés sikerül.*
-A nevem Leon. Kit tisztelhetek Kegyedben, ha már így összehozott a sors minket?
504. hozzászólás ezen a helyszínen: Templomkert
Üzenet elküldve: 2013-09-10 17:24:07
Üzenet elküldve: 2013-09-10 17:24:07
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
*A temetőt maga mögött hagyva a tündér már egy kicsit vidámabban lép be ebbe a kertbe. Kellemes és megnyugtató hely, mint általában az ilyen kertek és udvarok. Már kezd sötétedni, de még így is ki tudja venni, hogy a fű nagyon zöld. Szép sötétzöld. A bokrokkal és a padokkal tökéletes hely arra, hogy az ember üldögéljen és beszélgessen valakivel. A tündérnek ez már hiányzik is, hiszen amióta eljött a pihenőből, csak a kocsissal volt rá alkalma. Megnézi a templomot is, ami az égbe magasodik. Biztosan itt is lehet tanulni, de neki a pihenő szentélyét ajánlották. A kerten végighalad és elérkezik az utcákhoz.*
503. hozzászólás ezen a helyszínen: Templomkert
Üzenet elküldve: 2013-09-10 16:45:48
Üzenet elküldve: 2013-09-10 16:45:48
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
*Kilép a templomkertbe. Becsukja szemét és egy pillanatig élvezi a napfényt. Szemhéján át nézi a fények furcsa keverékét, mely leginkább vöröses színt kezd ölteni. Kinyitja a szemét és úgy dönt letelepszik az egyik fa alá, míg megemészti a bent hallottakat. Odasétál az egyik fához és leül az árnyékba. Az elején nézegeti a gyönyörű, zöld füvet, a fakaput, amin majd távozik innen, és a fehér, bodros bárányfelhőket. Mikor oldalra néz fapadokat vesz észre.* ~Az emberek biztos jobban szeretnek ott ülni. Na meg a jobb érzésű elfek is.~ *Elmosolyodik, és közben végig néz ruházatán. Örül hogy barna a köpönyege, így nem látszik rajta a kosz.* ~Ki kéne mosni belőle a sarat. Meg egy fürdés sem jönne rosszul...~ *Gondolatmentét egy szellő szakítja félbe. Lazán végigsöpör a vidéken, meghajlítva a fűszálakat. Fölötte megreccsen valami, és néhány másodperccel később egy gally esik mellette a fűbe. Ganalan felemeli és nézegetni kezdi.* ~Úgy is kiakartam már rég próbálni valamit~ *gondolja*.
A varázsló egy Rügyfakasztás nevű varázslatot varázsolt, melynek hatására az általa megérintett fadarab életre kel, s azonnali friss hajtások nőnek ki belőle.
A varázsló egy Rügyfakasztás nevű varázslatot varázsolt, melynek hatására az általa megérintett fadarab életre kel, s azonnali friss hajtások nőnek ki belőle.
502. hozzászólás ezen a helyszínen: Templomkert
Üzenet elküldve: 2013-09-09 13:48:58
Üzenet elküldve: 2013-09-09 13:48:58
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Maou Kalaki//
*Moer örül, hogy a lány segít kikeveredni a zavarából, bár még így is elég vörös a feje. Egy pillanatig gondolkodnia kell azon hova is mennek majd válaszol.*
-Meditálni indultunk, amihez a erdő felé kéne menni, állítólag ott van egy tisztás ami tökéletesen alkalmas erre. Azt hiszem a temetőn kell átvágni ahhoz, folyópartot követve, elérjük a tisztást.*El is indulna, de bele akar karolni a lányba, csak nem tudja ezt miképp kéne tennie. Felemeli a kezét, majd leengedi, majd ismét felemeli, és kezét a lány vállára teszi. Majd a temető irányába vezeti, hogy azon átkelve elérjék a folyót, amit követve elérhetik a tisztást.*
*Moer örül, hogy a lány segít kikeveredni a zavarából, bár még így is elég vörös a feje. Egy pillanatig gondolkodnia kell azon hova is mennek majd válaszol.*
-Meditálni indultunk, amihez a erdő felé kéne menni, állítólag ott van egy tisztás ami tökéletesen alkalmas erre. Azt hiszem a temetőn kell átvágni ahhoz, folyópartot követve, elérjük a tisztást.*El is indulna, de bele akar karolni a lányba, csak nem tudja ezt miképp kéne tennie. Felemeli a kezét, majd leengedi, majd ismét felemeli, és kezét a lány vállára teszi. Majd a temető irányába vezeti, hogy azon átkelve elérjék a folyót, amit követve elérhetik a tisztást.*
501. hozzászólás ezen a helyszínen: Templomkert
Üzenet elküldve: 2013-09-07 21:01:14
Üzenet elküldve: 2013-09-07 21:01:14
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
*Lagnar miután elhagyta a templomot a templomkertben köt ki. Végigtekint az egyik terebélyesebb fán, majd fejét megrázván tovább indul a szegénynegyed felé vezető úton.*
~ Szeretnék még sötétedés előtt visszajutni a szállásomra, így nincs sok időm most a lazsálásra. Remélhetőleg találkozom útközben Keldrassal is, kíváncsi vagyok rá hogy hogy van az öreg, már régóta nem láttam. ~
*Gondolja magában, majd kissé megszaporázza lépéseit. A kijáratnál megáll, megfordul, majd még egyszer körbetekint az óriási épületen. Felsóhajt, majd átlépi a szegénynegyed rozoga kapuját.*
A hozzászólás írója (Lagnar Phanvil) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.09.07 21:01:58
~ Szeretnék még sötétedés előtt visszajutni a szállásomra, így nincs sok időm most a lazsálásra. Remélhetőleg találkozom útközben Keldrassal is, kíváncsi vagyok rá hogy hogy van az öreg, már régóta nem láttam. ~
*Gondolja magában, majd kissé megszaporázza lépéseit. A kijáratnál megáll, megfordul, majd még egyszer körbetekint az óriási épületen. Felsóhajt, majd átlépi a szegénynegyed rozoga kapuját.*
A hozzászólás írója (Lagnar Phanvil) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.09.07 21:01:58
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2065-2084