*Balastrom kissé megenyhül.*
- Akkor nincs mitől félnem, barátom!* Jelenti ki még mindig csukott szemmel.* Nem szokásom sem lopni, sem ölni... És ha ez valóban varázskő, akkor nem is hazudtam.* Félig kinyitja szemét, érdeklődően kezd beszélni.* Bár, belegondolva, ha érezni fogom az ütést, akkor nem tett sebezhetetlenné, hiszen csak a becsületeseket védi meg, azonban ez azt jelentené, hogy tényleg van ereje, csak nem védett meg vele.* Ujját a szájához emeli, tekintetét pedig az égre.* Azonban ha TÉNYLEG van ereje csak nem használta rajtam, az azt jelenté, hogy tényleg varázskavics, ami egyet jelentene azzal, hogy nem hazudtam. Akkor viszont becsületes vagyok, hiszen, mint mondtam, ez egy varázskő.* Kézfeje homlokára csúszik, láthatóan kezd nehezére esni a gondolkodás.* Viszont ha becsületes vagyok, akkor nem kéne éreznem az a fájdalmat... És ha érzem a fájdalmat akkor én nem vagyok becsületes... De ha érzem akkor varázskő... Csak nem véd meg... De akkor becsületes vagyok... Akkor miért nem véd meg?!* Balastrom szaggatja a szavakat. Láthatóan nem szokott hozzá ahhoz, hogy paradoxonokat elemezgessen. hősünk mondatai közben szépen lassan egyre lejjebb és lejjebb csúszik, mígnem eléri a földet, ahol törökülésben, egyik kezével állát vakargatja, másikat pedig keresztbe fonja. Láthatóan kicsit megfeledkezett mind a ébredező nőről, mind a mágusról. Szinte biztos, hogyha nem szólítják meg, vagy rázzák fel egy kicsit, az egész estéjét gondolkozással tölti majd.*