//Csontok Ura//
*Darel elfogadja a ködös, és jelenleg még értelmetlen választ, még ha nem is érti teljesen, vagy akár nem is hisz az ilyen fajta dolgokban. Bólint hogy tudomásul vette, majd egy rövid mondattal közli, hogy nem tart velük, amiért a köpcös mágus nagyon hálás neki. Már már távozik a templomból az Ifjú Farkas, amikor Argus ismét felteszi a kérdést neki. Most meg is kapja a választ, ami szinte olyan egyszerű, hogy bárki kitalálhatta volna. De Argus nem szól semmit csupán bólint, hogy tudomásul vette.*
-Remélem nem lesz rád szükségünk! *búcsúzik el a barátjától.*
*Valószínűleg a lány is észrevette Argus szemében a csillogást, és a vágyat, ahogyan azt is, hogy milyen hirtelen engedte el őt a köpcös mágus. De amint elengedte a lányt, azonnal olyan gondolatok ötlenek a fejébe, amelyeket már rég megpróbált elfelejteni. Mennyire könnyű lenne most a falhoz szorítani a lányt, és követelni, ami jár.*
*Hemitar szinte azonnal válaszol a köpcös mágusnak, hogy emlékszik még az örökségre, bár a válasz bizonyos részein felszalad a szemöldöke.*
-Nem részesültél? *Kérdez vissza mint egy tanár, amikor tudja, hogy a diák nem tanult. A karját keresztbe teszi, s felölti a szigorú tanárokra jellemző arckifejezést, amit annyiszor használt az évek során.* Ha nem gyakorolsz, akkor honnét veszed, hogy a szükség órájában használni fogod? Hiába olvasol ki egy könyvet, idővel fakulni fog az emléke, ezért kénytelen vagy időnként újra elolvasni, ha tudni akarod, ami benne van.
*Argus várja, hogy a fiú milyen válasszal áll elő, a dorgálásra, bár Argus szinte biztos benne, hogy nem tud megfelelő indokot mondani.*
-Nyugodtan szedd össze amit úgy érzel, hogy kell. Megvárunk. *mondja a fiúnak.*
*Amikor az ifjú Hemiar eltűnik a szemük elől, akkor valahogyan ismét felerősödik a mágusban az érzés, hogy megszerezze ami jár neki.*
~Nem szabad.~
*Amíg várják a fiút, addig oda fordul az eredar felé, hogy beszédbe elegyedjen vele. Ösztönösen végigméri a másikat, különös figyelemmel a nőies idomokra.*
-ööö. *próbálja megszólítani, s valami olyan témát találni, amely nem veszélyes.*
~Miért nem?~
-Arra megyünk, amerre szeretnéd. *mondja nyálasan, miközben a másik keze felé nyúl, hogy megfogja.* Még nekem is kell vásárolnom.
*Ha sikerül megfognia a másik kezét, akkor sajnos a köpcös mágus érzelmei utat találnak a felszínre abból a mélységes zugból, ahová annak idején elzárta a mágus. Először csupán egy lépést lép közelebb Dayria-hoz, de amint bele néz a lány csodálatos íriszeibe, akkor tőr elő belőle az az Argus, akit rég el akart felejteni. A mágus botja végén lévő láng magja fekete színt ölt magára. Határozottan tesz még egy lépést, hogy a falhoz szorítsa a lányt, miközben bal kezével a falhoz támaszkodik annak válla felett.*
-Ismered az igazi hatalmat? *kérdezi kacéran, miközben az ajkaival közelít a lány ajkaihoz.* Azt a hatalmat, amikor tudod, hogy bármit megtehetsz, mert képes vagy rá. *suttogja, mikor már olyan közel érnek az ajkaik, hogy szinte össze érnek.* Az igazi hatalom, amikor csak kérned kell, és az emberek igyekeznek megtenni neked. *folyamatosa a másik szemébe néz, s várja, amikor a lány végre megcsókolja.*
*Ha az eredar nem csókolja meg, vagy megpróbál kibújni, akkor figyelmezteti a lehetséges következményekre.*
-Jobb a kedvemre tenni, mint ellenem. *kacsint a lányra.*