Arthenior - Templom
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 73 (1441. - 1460. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1460. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2014-08-30 08:12:14
Üzenet elküldve: 2014-08-30 08:12:14
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 199
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 199
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Megfontolt
*A mágus léptei a templom felé vezetnek, ám ennek most nincs jelentősége, hisz elméje nem elég kipihent ahhoz, hogy magába tudja fogadni mindazt a tudást, melyet a templom könyvtára nyújtana neki. Így hát csak elsétál az épület előtt, rágódva azokon az információkon, amiket a mágustorony magányos, öreg lakójáról megtudott.*
~Elképeztő, mekkora hatalom lehet a kezében, mégsem törekszik feltörni!~
*Ez Drayen szemében azért is furcsa, mert nemesi származású, így tudja, hogy még a kisnemesi családok is mennyire marakodnak egymással, csak azért, hogy némi előnyre tegyenek szert a másikkal szemben. Töprengése közben lassan elhagyja a templomot, és annak közvetlen közelét, a folyó felé tartva.*
~Elképeztő, mekkora hatalom lehet a kezében, mégsem törekszik feltörni!~
*Ez Drayen szemében azért is furcsa, mert nemesi származású, így tudja, hogy még a kisnemesi családok is mennyire marakodnak egymással, csak azért, hogy némi előnyre tegyenek szert a másikkal szemben. Töprengése közben lassan elhagyja a templomot, és annak közvetlen közelét, a folyó felé tartva.*
1459. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2014-08-28 18:17:24
Üzenet elküldve: 2014-08-28 18:17:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1295
OOC üzenetek: 139
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1295
OOC üzenetek: 139
Játékstílus: Vakmerő
//Kagan, Isu//
-A latrinán ülve tényleg elsülhet az ember segge.
*Nevet fel jókedvűen. Úgy is csak nevében templom ez a hely, ezt már kitárgyalták befelé jövet, így különösebb oka nincs arra, hogy visszafogja magát. Egy körmölő csuhást sem lát, imádkozni pedig, ugyan ki jönne ide? Kihez imádkozna? Ez a tudomány temploma, nem az istenek háza.*
-Csak egy pillanat az egész! Egyetlen varázsigét kell megnéznem! És ez egy nagyon hasznos varázsige, majd meglátod! Illetve, pont az a vicces benne, hogy semmit sem fogsz látni ha sikerül!
*Vigyorog Kaganra izgatottan és meg is nézi azt a bizonyos varázsigét. Gyorsan memorizálja és már vissza is söpör fivéréhez.*
-Na most már mehetünk, csak ... csak nem hiszem hogy egyhamar eljutok megint ide. Egyrészt mert rohadt messze van, másrészt mert nincs a világon annyi pénz, amennyiből ezen a helyen tisztességgel enyhíthetném a tudásszomjam. Borzasztó árak vannak!
*Sopánkodik egy keveset fivérének, csak azért fecserészik, hogy ne kelljen csöndben kuksolniuk ezen a nyomasztó helyen. Szívesen hazatérne már ő is, ugyanakkor elfogja némi csalódottság is, ha arra gondol, hogy vélhetőleg nem várja őt odahaza senki. Mármint senki nem úgy várja ahogy ő azt szeretné. Lea és a többiek azért biztos örülni fognak nekik, ha egyszer eljutnak az erődig végre valahára, de az akkor sem ugyan az!*
-Mit gondolsz, hogy boldogultak nélküled?
*Kérdezi Kagan már a lovak mellett. Indulás előtt megitatja az állatokat és egy almát is a patások orra alá nyom. Megérdemlik, hiszen igazán kitettek magukért ők is.*
-Ha hazaérünk nem is fogok semmit csinálni. Csak fekszem, fürdök és szépítkezek egész nap. Talán készíttetek egy ruhát magamnak. Hullanak a levelek, lassan beköszönt a hideg idő. Gondolod fel vagyunk rá készülve?
*Tartja szóval Kagan, míg nyeregbe szállnak és elindulnak kifelé a városból.*
~El innen, el messzire!~
*Sarkallja meg lovát, hogy élénkebben lépjen. Már egy jó kis versenyhez sem lenne kedve, főleg nem a kemény kővel kirakott utakon. Többet ártanának vele lovaiknak, mint amennyit használna lelkük frissességének.
Képzeletben már a domb alján jár. Hallja a fák suhogását, a folyó szelíd morajlását, a tábori élet megszokott zajait. Harcosok kiáltását, kalapács koppanását, fűrész sercegését, az udvarban tartott állatok hangját...*
-A latrinán ülve tényleg elsülhet az ember segge.
*Nevet fel jókedvűen. Úgy is csak nevében templom ez a hely, ezt már kitárgyalták befelé jövet, így különösebb oka nincs arra, hogy visszafogja magát. Egy körmölő csuhást sem lát, imádkozni pedig, ugyan ki jönne ide? Kihez imádkozna? Ez a tudomány temploma, nem az istenek háza.*
-Csak egy pillanat az egész! Egyetlen varázsigét kell megnéznem! És ez egy nagyon hasznos varázsige, majd meglátod! Illetve, pont az a vicces benne, hogy semmit sem fogsz látni ha sikerül!
*Vigyorog Kaganra izgatottan és meg is nézi azt a bizonyos varázsigét. Gyorsan memorizálja és már vissza is söpör fivéréhez.*
-Na most már mehetünk, csak ... csak nem hiszem hogy egyhamar eljutok megint ide. Egyrészt mert rohadt messze van, másrészt mert nincs a világon annyi pénz, amennyiből ezen a helyen tisztességgel enyhíthetném a tudásszomjam. Borzasztó árak vannak!
*Sopánkodik egy keveset fivérének, csak azért fecserészik, hogy ne kelljen csöndben kuksolniuk ezen a nyomasztó helyen. Szívesen hazatérne már ő is, ugyanakkor elfogja némi csalódottság is, ha arra gondol, hogy vélhetőleg nem várja őt odahaza senki. Mármint senki nem úgy várja ahogy ő azt szeretné. Lea és a többiek azért biztos örülni fognak nekik, ha egyszer eljutnak az erődig végre valahára, de az akkor sem ugyan az!*
-Mit gondolsz, hogy boldogultak nélküled?
*Kérdezi Kagan már a lovak mellett. Indulás előtt megitatja az állatokat és egy almát is a patások orra alá nyom. Megérdemlik, hiszen igazán kitettek magukért ők is.*
-Ha hazaérünk nem is fogok semmit csinálni. Csak fekszem, fürdök és szépítkezek egész nap. Talán készíttetek egy ruhát magamnak. Hullanak a levelek, lassan beköszönt a hideg idő. Gondolod fel vagyunk rá készülve?
*Tartja szóval Kagan, míg nyeregbe szállnak és elindulnak kifelé a városból.*
~El innen, el messzire!~
*Sarkallja meg lovát, hogy élénkebben lépjen. Már egy jó kis versenyhez sem lenne kedve, főleg nem a kemény kővel kirakott utakon. Többet ártanának vele lovaiknak, mint amennyit használna lelkük frissességének.
Képzeletben már a domb alján jár. Hallja a fák suhogását, a folyó szelíd morajlását, a tábori élet megszokott zajait. Harcosok kiáltását, kalapács koppanását, fűrész sercegését, az udvarban tartott állatok hangját...*
1458. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2014-08-28 18:04:35
Üzenet elküldve: 2014-08-28 18:04:35
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 2255
OOC üzenetek: 782
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 2255
OOC üzenetek: 782
Játékstílus: Vakmerő
//Kagan, Isurii//
*Menet közben torpan meg, és enyhe csalódottsággal néz a lányra, ugyanis való igaz, tényleg menne már.*
- A seggem. Gondold végig, épp ülök a latrinán, keresem a lapulevelet, vagy valamelyik könyv remek, puha lapokkal... és erre megint elsül a mancsom, mint az erdőben, és! Volt seggem, nincs seggem. Az pedig a te hibád lesz. *kacsint, majd menne tovább.*
- Jaj, nem már, Isu. *morogja, ám hiába a dörmögés, várnia kell. Ez az út a húgáé, és Kagan elvállalta, hogy vigyáz rá és őrzi.*
~ Ilyen se lesz többet. Ennyi unalom... utálom ezt a várost. ~ *a táborban bizonnyal megannyi teendő várja majd, mikor visszatér.*
*Amíg Isurii a dolga után jár, vagyis elintézi, amiért megtorpanni kényszerültek, Kagan unottan és nem túl feltűnően kapargatja a díszítések borítását, hogy lássa: aranyból vagy más nemesfémből vannak e. Ha a lány végez, kérdő pillantást vet rá: most már mehetnek?*
A hozzászólás írója (Kagan Thargodar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.08.28 18:05:27
*Menet közben torpan meg, és enyhe csalódottsággal néz a lányra, ugyanis való igaz, tényleg menne már.*
- A seggem. Gondold végig, épp ülök a latrinán, keresem a lapulevelet, vagy valamelyik könyv remek, puha lapokkal... és erre megint elsül a mancsom, mint az erdőben, és! Volt seggem, nincs seggem. Az pedig a te hibád lesz. *kacsint, majd menne tovább.*
- Jaj, nem már, Isu. *morogja, ám hiába a dörmögés, várnia kell. Ez az út a húgáé, és Kagan elvállalta, hogy vigyáz rá és őrzi.*
~ Ilyen se lesz többet. Ennyi unalom... utálom ezt a várost. ~ *a táborban bizonnyal megannyi teendő várja majd, mikor visszatér.*
*Amíg Isurii a dolga után jár, vagyis elintézi, amiért megtorpanni kényszerültek, Kagan unottan és nem túl feltűnően kapargatja a díszítések borítását, hogy lássa: aranyból vagy más nemesfémből vannak e. Ha a lány végez, kérdő pillantást vet rá: most már mehetnek?*
A hozzászólás írója (Kagan Thargodar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.08.28 18:05:27
1457. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2014-08-28 18:01:26
Üzenet elküldve: 2014-08-28 18:01:26
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1295
OOC üzenetek: 139
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1295
OOC üzenetek: 139
Játékstílus: Vakmerő
//Kagan, Isu//
-Az. *Kommentálja röviden és tömören, de az az igazság, hogy fordított helyzetben őt is biztosan halálra idegesítené a dolog. Tegyük fel, hogy csöndesen ücsörög a nagy sátorban a tűz mellett és olvasgat, majd bátyja nekiáll üzekedni valamelyik szolgálójukkal. Az egyetlen dolog amit ilyen körülmények közt egy Isuhoz hasonló okos lány is memorizálni tud az maximum pár "ó igen", "jaj ne", "csináld még", "hagyd abba". Az olvasott szöveget pedig akár tűzre is dobhatja, mert akkor több hasznát veszi egy ilyen helyzetben.
Hát szóval nem is akarja ő sem tovább zavarni a lent lévőket. Kagan szinte kiviharzik, ám Isunak le kell törnie lelkes rohamát.*
-Várj még, itt meg kell néznem pár dolgot.
*A templomban muszáj még utána járnia egy két kérdésnek, ha már idáig eljutottak.*
-Hogy mit párologtatsz el?
*Fordul vissza Kaganhoz, de épp csak egy pillanatig vár a válaszra, közben dolga után is néz, nehogy sokáig fel kelljen tartania népéhez hazatérni vágyó vezérüket.
Ami azt illeti ő is szívesen hazamenne már. Jó volt, szép volt, de vége lehetne már ennek a hosszú utazásnak!
Nem fűz ahhoz sok reményt, hogy Daeros még vár rá az erődben, de azért... hátha!*
-Az. *Kommentálja röviden és tömören, de az az igazság, hogy fordított helyzetben őt is biztosan halálra idegesítené a dolog. Tegyük fel, hogy csöndesen ücsörög a nagy sátorban a tűz mellett és olvasgat, majd bátyja nekiáll üzekedni valamelyik szolgálójukkal. Az egyetlen dolog amit ilyen körülmények közt egy Isuhoz hasonló okos lány is memorizálni tud az maximum pár "ó igen", "jaj ne", "csináld még", "hagyd abba". Az olvasott szöveget pedig akár tűzre is dobhatja, mert akkor több hasznát veszi egy ilyen helyzetben.
Hát szóval nem is akarja ő sem tovább zavarni a lent lévőket. Kagan szinte kiviharzik, ám Isunak le kell törnie lelkes rohamát.*
-Várj még, itt meg kell néznem pár dolgot.
*A templomban muszáj még utána járnia egy két kérdésnek, ha már idáig eljutottak.*
-Hogy mit párologtatsz el?
*Fordul vissza Kaganhoz, de épp csak egy pillanatig vár a válaszra, közben dolga után is néz, nehogy sokáig fel kelljen tartania népéhez hazatérni vágyó vezérüket.
Ami azt illeti ő is szívesen hazamenne már. Jó volt, szép volt, de vége lehetne már ennek a hosszú utazásnak!
Nem fűz ahhoz sok reményt, hogy Daeros még vár rá az erődben, de azért... hátha!*
1456. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2014-08-23 17:30:26
Üzenet elküldve: 2014-08-23 17:30:26
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Egy eltűnt nyomában//
*Újabb órákat tölt a lépcsősor tetején, ismét hiába. Bemegy a két, hatalmas faajtó között. Mivel a nap már korántsem süt annyira fényesen, nem kell megvárnia a szeme átállását. Szinte beszippantja a Templom légköre. Lassan körbejár a falak mentén, tüzetesen megvizsgálja a szobrokat. A gyertyák illata belengi a hatalmas teret, füstjük már megfestette a magasabb képeket és faragványokat. Az ablakokat megfesti a kinti fény és életre kelti a színes figurákat. A Templom egyes részeiből süt az évszázadok történelme, de némelyik ablak, falrész és festmény talán még nála is fiatalabbak. Sokan megcsodálják a nagy, zöld oltárt, nem lenyűgözőbb az épület többi részétől, de mégis oda vonzza a tekinteteket. Megpillant az oltár két oldalán egy, egy ajtót. Mivel tudja, hogy a Könyvtárnak is itt kell lennie valahol elindul az ajtók felé.*
*Újabb órákat tölt a lépcsősor tetején, ismét hiába. Bemegy a két, hatalmas faajtó között. Mivel a nap már korántsem süt annyira fényesen, nem kell megvárnia a szeme átállását. Szinte beszippantja a Templom légköre. Lassan körbejár a falak mentén, tüzetesen megvizsgálja a szobrokat. A gyertyák illata belengi a hatalmas teret, füstjük már megfestette a magasabb képeket és faragványokat. Az ablakokat megfesti a kinti fény és életre kelti a színes figurákat. A Templom egyes részeiből süt az évszázadok történelme, de némelyik ablak, falrész és festmény talán még nála is fiatalabbak. Sokan megcsodálják a nagy, zöld oltárt, nem lenyűgözőbb az épület többi részétől, de mégis oda vonzza a tekinteteket. Megpillant az oltár két oldalán egy, egy ajtót. Mivel tudja, hogy a Könyvtárnak is itt kell lennie valahol elindul az ajtók felé.*
1455. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2014-08-23 01:11:24
Üzenet elküldve: 2014-08-23 01:11:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 110
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 110
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
// Amikor a hold fényesen ragyogott //
*Furcsa gondolat, hogy rögvest meginvitálja szobájába. Ugyan, szó nem esik róla, de miután elkísérte, akár hagyhatná, hogy visszajöjjön a háztól a templomba, akkor pedig senki nem tudja meg jó eséllyel, hogy egyáltalán találkoztak, hacsak a lány nem mesél róla otthon. S ahogy erről a tervről, úgy az újra pirosodó arc okáról sincs fogalma, miféle kiváltó oka lehet.
Nincs mit tenni, annyiban hagyja a dolgot és nem erőlteti tovább, hogy valami száraz és jobban védő gúnyát adjon a lánynak. Csak utána hozzá ne jöjjön sírva, meg prüszkölve, hogy megfázott!
Szerencséjére a szőkeség segít neki, s átveszi a gidát, hogy ő nyugodtan fel tudjon venni egy tiszta inget. Így teste újra fedve lesz, az anyag eltakarja emlékeit a sok-sok szenvedésnek, mit eddigi életében kiállt. Nem szégyelli őket, ahogy az sem feltétlen volt zavaró számára, ahogy Dawn megbámulta, ám mégis jobb szereti elrejteni a világ elől. Ahogy ismeri az emberi fajt, képesek ennek okán is gúny céltáblájává tenni. Sokszor hallani, hogy az orkok és a sötételfek milyen gonoszak. Abba viszont senki nem gondol bele, hogy a többi faj is legalább ennyire alávaló és hitvány képes lenni. Gyarló minden földi, ki csak létezik, vétkez és hibázik, hazudik és csal, ritka a kivétel és az is bűnös más módján. Kevés csak a tiszta lélek, s az is pusztán várja, mikor mocskolja be a nép, a világ, a keserű sors.
Kifelé menet még megragadja csuháját, mit párszor megráz, hogy a víz terhétől valamelyest szabadítsa, ám hiú próbálkozás ez, eredménye igen kevés. Mindegy is, magára ölti, hogy aztán csuklyáját fejébe húzva lépjen ki újra a szabad égre, áztatva fedett testét. Majd a kis helyiségbe érve felajánlja segítségét, amit el is fogad a lány.*
- Értem, akkor viszem a gidát.
*Vigyorodik el, ahogy valószínűleg karjai közé kapja újfent a csöppséget. Közben meg sem fordul a fejében, hogy nem Lupo kímélése okán maradnak gyalogszerrel való haladás mellett. Lóháton pedig biztos gyorsabb lenne. Természetesen, így csak nézni fogja, ahogy Dawn maga szerszámozza fel a lovát, s teszi fel a kicsi anyját. Az ajtót Dakh nyitva is hagyja, addig is szellőzik majd.*
*Furcsa gondolat, hogy rögvest meginvitálja szobájába. Ugyan, szó nem esik róla, de miután elkísérte, akár hagyhatná, hogy visszajöjjön a háztól a templomba, akkor pedig senki nem tudja meg jó eséllyel, hogy egyáltalán találkoztak, hacsak a lány nem mesél róla otthon. S ahogy erről a tervről, úgy az újra pirosodó arc okáról sincs fogalma, miféle kiváltó oka lehet.
Nincs mit tenni, annyiban hagyja a dolgot és nem erőlteti tovább, hogy valami száraz és jobban védő gúnyát adjon a lánynak. Csak utána hozzá ne jöjjön sírva, meg prüszkölve, hogy megfázott!
Szerencséjére a szőkeség segít neki, s átveszi a gidát, hogy ő nyugodtan fel tudjon venni egy tiszta inget. Így teste újra fedve lesz, az anyag eltakarja emlékeit a sok-sok szenvedésnek, mit eddigi életében kiállt. Nem szégyelli őket, ahogy az sem feltétlen volt zavaró számára, ahogy Dawn megbámulta, ám mégis jobb szereti elrejteni a világ elől. Ahogy ismeri az emberi fajt, képesek ennek okán is gúny céltáblájává tenni. Sokszor hallani, hogy az orkok és a sötételfek milyen gonoszak. Abba viszont senki nem gondol bele, hogy a többi faj is legalább ennyire alávaló és hitvány képes lenni. Gyarló minden földi, ki csak létezik, vétkez és hibázik, hazudik és csal, ritka a kivétel és az is bűnös más módján. Kevés csak a tiszta lélek, s az is pusztán várja, mikor mocskolja be a nép, a világ, a keserű sors.
Kifelé menet még megragadja csuháját, mit párszor megráz, hogy a víz terhétől valamelyest szabadítsa, ám hiú próbálkozás ez, eredménye igen kevés. Mindegy is, magára ölti, hogy aztán csuklyáját fejébe húzva lépjen ki újra a szabad égre, áztatva fedett testét. Majd a kis helyiségbe érve felajánlja segítségét, amit el is fogad a lány.*
- Értem, akkor viszem a gidát.
*Vigyorodik el, ahogy valószínűleg karjai közé kapja újfent a csöppséget. Közben meg sem fordul a fejében, hogy nem Lupo kímélése okán maradnak gyalogszerrel való haladás mellett. Lóháton pedig biztos gyorsabb lenne. Természetesen, így csak nézni fogja, ahogy Dawn maga szerszámozza fel a lovát, s teszi fel a kicsi anyját. Az ajtót Dakh nyitva is hagyja, addig is szellőzik majd.*
1454. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2014-08-22 17:32:45
Üzenet elküldve: 2014-08-22 17:32:45
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Tündérek//
*Kicsit elmosolyodik, mikor Erindell szavait hallja. Lám nem teremtette le, amiért gyáva volt.*
~Igaz kicsit szomorú a szeme és néha komolynak is tűnik, de nagyon kedves tündér és szép is. Jó, hogy ilyen tündérrel hozott össze a sors, remélem barátnők leszünk.~
- Én egy elf családnál nevelkedtem és ott az erdő növényeit gyakran használták gyógyításra. Anyám, illetve az elf gyerekek anyja, tanított minket. Én sem mindig figyeltem úgy ahogy kellett volna, de azért pár dolgot megjegyeztem.
*Mondja szerényen mosolyogva, azután tekintetét végig járatja a templomon és jól megnézi magának az égbe nyúló masszív faragott kőfalakat. Kicsit ódonak találja, de azért mindenképpen tiszteletet parancsoló hely és az ő szemének lenyűgöző is.*
-Nos, pont olyan hely, ahol a mágiát taníthatják. Tulajdonképpen tetszik, csak talán egy kicsit homályos lehet odabent.
*Nagyon sóhajtva engedi ki magából az utolsó feszültség morzsákat is és mosolyogva hozzáteszi.*
-Örülök, hogy végre itt vagyunk. Te már voltál bent?
*Kicsit elmosolyodik, mikor Erindell szavait hallja. Lám nem teremtette le, amiért gyáva volt.*
~Igaz kicsit szomorú a szeme és néha komolynak is tűnik, de nagyon kedves tündér és szép is. Jó, hogy ilyen tündérrel hozott össze a sors, remélem barátnők leszünk.~
- Én egy elf családnál nevelkedtem és ott az erdő növényeit gyakran használták gyógyításra. Anyám, illetve az elf gyerekek anyja, tanított minket. Én sem mindig figyeltem úgy ahogy kellett volna, de azért pár dolgot megjegyeztem.
*Mondja szerényen mosolyogva, azután tekintetét végig járatja a templomon és jól megnézi magának az égbe nyúló masszív faragott kőfalakat. Kicsit ódonak találja, de azért mindenképpen tiszteletet parancsoló hely és az ő szemének lenyűgöző is.*
-Nos, pont olyan hely, ahol a mágiát taníthatják. Tulajdonképpen tetszik, csak talán egy kicsit homályos lehet odabent.
*Nagyon sóhajtva engedi ki magából az utolsó feszültség morzsákat is és mosolyogva hozzáteszi.*
-Örülök, hogy végre itt vagyunk. Te már voltál bent?
1453. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2014-08-22 10:42:00
Üzenet elküldve: 2014-08-22 10:42:00
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 143
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 143
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Szelíd
// Amikor a hold fényesen ragyogott //
*Ha a férfi valóban elfogadja a furcsa invitálást, akkor hamarosan lesz alkalma megismerkedni azzal, akire az elf lány legjobb vadászként utalt. Azt már most tudja, hogy hiú remény lenne azzal áltatnia magát, hogy feltűnés nélkül be tudja csempészni a szerzetest a házba, így pedig elkerülhetetlen lesz, hogy találkozzon a szüleivel. Abban nagyon bízik, hogy nem fogják félreérteni a helyzetet, épp elég kellemetlen a mai napig is hallgatni az elejtett megjegyzéseket Daranelről... Na tessék, elég csak az ember férfira gondolnia, hogy arca ismét vöröses színben pompázzon.*
-Nem-nem, tényleg nem lesz semmi bajom.
*Kibírt már ennél rosszabbat is, mégis itt van. Önkéntelen mozdulattal simít végig bal könyökén a gondolatra. Még itt van.*
-Óh, persze, máris.
*Azonnal odalép a páros elé, hogy kézbe vegye a gidát, aki már egészen jól tűri, hogy fogdossák. Talán rájött végre, hogy nem kell félnie tőlük, nem fogják bántani.
Ameddig a félvér öltözködik, Dawn a kijárat felé oson, inkább elkerülné a hasonlóan kínos helyzeteket, mint amikbe keverte magát eddig is. Bár ebben még ő is érzékeli az ellentmondást, hiszen ha el akarja kerülni, akkor miért viszi most haza az idegen szerzetet? Ott csak ennél rosszabb lesz, hiszen ha nem akarja, hogy Gilly azonnal rávesse magát a férfira, akkor saját szobájába kell tessékelnie, ami... Nem a legillendőbb, legalábbis nem egy olyan férfi irányába, aki még csak nem is a jegyese.*
-Segíteni? Hát... Nem tudom, eddig is jól eljutottunk hárman, de ha gondolod, viheted a kicsit. Felajánlanám, hogy menjünk lóháton, de Lupo szerintem már így is kimerült, nem szeretném a szükségesnél jobban tovább terhelni.
*Ez csak féligazság, a kancának nem esne nehezére elvinni kettejüket és a holt őzet, inkább csak Dawn szeretné elkerülni azt a kényelmetlen helyzetet, amikor ketten kuporognak a nyeregben. Nem, jobb lesz, ha szépen használják a lábukat.
Ha a szerzetes szeretne a gidával foglalatoskodni, akkor a lány szívesen átadja neki, így legalább mindkét keze szabaddá válik, mire elérik a kis helyiséget, ahol hátasa áll megingathatatlan nyugalommal. Igaz, boldogan prüszköl, amikor gazdáját meglátja, de nem tesz hirtelen mozdulatokat, így a berendezés épen marad. Pár mozdulattal újra felkerül minden szerszám, a nyereg mögé az őz, Dawn pedig kivezeti a rögtönzött karámból. Talán érdemes lenne szellőztetni majd, az ázott szőrszag ennyi idő után is képes a levegőben terjengeni. Amennyiben a férfi is felkészültnek érzi magát, indulhatnak.*
*Ha a férfi valóban elfogadja a furcsa invitálást, akkor hamarosan lesz alkalma megismerkedni azzal, akire az elf lány legjobb vadászként utalt. Azt már most tudja, hogy hiú remény lenne azzal áltatnia magát, hogy feltűnés nélkül be tudja csempészni a szerzetest a házba, így pedig elkerülhetetlen lesz, hogy találkozzon a szüleivel. Abban nagyon bízik, hogy nem fogják félreérteni a helyzetet, épp elég kellemetlen a mai napig is hallgatni az elejtett megjegyzéseket Daranelről... Na tessék, elég csak az ember férfira gondolnia, hogy arca ismét vöröses színben pompázzon.*
-Nem-nem, tényleg nem lesz semmi bajom.
*Kibírt már ennél rosszabbat is, mégis itt van. Önkéntelen mozdulattal simít végig bal könyökén a gondolatra. Még itt van.*
-Óh, persze, máris.
*Azonnal odalép a páros elé, hogy kézbe vegye a gidát, aki már egészen jól tűri, hogy fogdossák. Talán rájött végre, hogy nem kell félnie tőlük, nem fogják bántani.
Ameddig a félvér öltözködik, Dawn a kijárat felé oson, inkább elkerülné a hasonlóan kínos helyzeteket, mint amikbe keverte magát eddig is. Bár ebben még ő is érzékeli az ellentmondást, hiszen ha el akarja kerülni, akkor miért viszi most haza az idegen szerzetet? Ott csak ennél rosszabb lesz, hiszen ha nem akarja, hogy Gilly azonnal rávesse magát a férfira, akkor saját szobájába kell tessékelnie, ami... Nem a legillendőbb, legalábbis nem egy olyan férfi irányába, aki még csak nem is a jegyese.*
-Segíteni? Hát... Nem tudom, eddig is jól eljutottunk hárman, de ha gondolod, viheted a kicsit. Felajánlanám, hogy menjünk lóháton, de Lupo szerintem már így is kimerült, nem szeretném a szükségesnél jobban tovább terhelni.
*Ez csak féligazság, a kancának nem esne nehezére elvinni kettejüket és a holt őzet, inkább csak Dawn szeretné elkerülni azt a kényelmetlen helyzetet, amikor ketten kuporognak a nyeregben. Nem, jobb lesz, ha szépen használják a lábukat.
Ha a szerzetes szeretne a gidával foglalatoskodni, akkor a lány szívesen átadja neki, így legalább mindkét keze szabaddá válik, mire elérik a kis helyiséget, ahol hátasa áll megingathatatlan nyugalommal. Igaz, boldogan prüszköl, amikor gazdáját meglátja, de nem tesz hirtelen mozdulatokat, így a berendezés épen marad. Pár mozdulattal újra felkerül minden szerszám, a nyereg mögé az őz, Dawn pedig kivezeti a rögtönzött karámból. Talán érdemes lenne szellőztetni majd, az ázott szőrszag ennyi idő után is képes a levegőben terjengeni. Amennyiben a férfi is felkészültnek érzi magát, indulhatnak.*
1452. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2014-08-22 00:19:58
Üzenet elküldve: 2014-08-22 00:19:58
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 110
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 110
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
// Amikor a hold fényesen ragyogott //
*Részben igaz csak ez is, hiszen valóban a kegyelet lerovására olyan állapotba hozza a holtak testét, mire lehet nézni, már ha erre van képessége. Hiszen egy buzogánnyal szétzúzott fejet elég nehéz újra összeállítani. Sőt, nyugodtan mondhatjuk lehetetlen küldetésnek. Míg egy levágott fej csak fejtörést jelenthet, nem úgy a testen lévő vágások. Egy gyors mosás, új ruha és nyoma sem marad. Persze, ez csak akkor, ha a temetésre váró testet búcsúztatja bárki is. Máskülönben csak saját vizsgálataihoz szokta megnézni őket. Különösen, ha talál náluk valami olyat, ami kilétükre utalhat.
Arról meg fogalma nincs, hogy kire gondolhat a lány, de abban biztos, hogy nem magára utal. Legalábbis, ha igaz volna, aligha lennének most pont így, pont itt. Aztán már csak örülhetnek, ha valóban sikerül annyira felépülnie a kis gidának, hogy egyetlen vadász sem lesz képes túljárni az eszén, vagy puszta fürgeségével fog kijutni a slamasztikából.
Mit sem tud róla, hogy Dawnnak szokása így összekavarni a dolgokat, így arról is kevés a tudása, hogy ez mennyire érintheti mélyen. Sokak képesek együtt nevetni azokkal, akik így megmosolyogják őket és kuncognak balszerencséjükön. Hiszen aki képes magán nevetni, annak boldog élete lehet. Ám nem bántásból teszi ezt Dakh, hallható is, legalábbis nagyon reméli.*
- Én azért örülnék neki.
*Csóválja nedves, ezüst tincsektől terhes kobakját, lemondóan. Tovább nem fogja erőltetni, ha utolsó kérése is süket fülekre talál, akkor hagyja. Ezek után nem fogja rosszul érezni magát, ha Dawn megfázik, jól megmondja majd neki, hogy maga tehet róla. A saját baja, Dakh viszont nem szeretne így járni, így egyértelműen testére száraz ruhát fog húzni.
Sejtelme sem volt arról, hogy ennyire mélyen fogja érinteni az elfet az a pár szó. Kicsit megijed a váratlan reakciótól, bár elsősorban azt hiszi, hogy magával a cselekvéssel van a gond, nem azzal, hogy milyen szörnyű, átkozott sors vár rá utána. Igaz, sok férfi szokott a nőkre úgy tekinteni, mint utolsó tettére, mit kiélvez, s mi után nem bánná a halált sem. Hiszen egy szép nővel töltött éjszaka valóban a legszebb lezárása lehet egy életnek.
Éppen szólna ismét, ám újfent torkára forr szavainak folyama, ahogy Dawn beszél és feláll, otthagyva őt a tűznél, ölében a gidával.*
- Segítesz?
*Kérdi egy kedves és biztató mosoly kíséretében, ahogy a kis őzet emelné fel, hogy vissza tudja venni a lány. Persze, viszi ő szívesen, hogy a nőnek ne legyen terhére, ám most kelleni fog mind a két keze és szabadon teste, hogy fel tudjon venni egy száraz inget. Pont olyan, mint a levetett, csak jóval kevesebb vizet tartalmaz. Közel semennyit. Pont ahogy kell.*
- Akkor hogy lesz? Mit segítsek vinni?
*Kérdi, miközben el is indulhatnak kifelé, a templom főterén át a kis raktárba, ahol Lupo maradt a holt őzzel, miből Dawn egy falatot sem fog enni. Pedig milyen finom is lehet a húsa... *
*Részben igaz csak ez is, hiszen valóban a kegyelet lerovására olyan állapotba hozza a holtak testét, mire lehet nézni, már ha erre van képessége. Hiszen egy buzogánnyal szétzúzott fejet elég nehéz újra összeállítani. Sőt, nyugodtan mondhatjuk lehetetlen küldetésnek. Míg egy levágott fej csak fejtörést jelenthet, nem úgy a testen lévő vágások. Egy gyors mosás, új ruha és nyoma sem marad. Persze, ez csak akkor, ha a temetésre váró testet búcsúztatja bárki is. Máskülönben csak saját vizsgálataihoz szokta megnézni őket. Különösen, ha talál náluk valami olyat, ami kilétükre utalhat.
Arról meg fogalma nincs, hogy kire gondolhat a lány, de abban biztos, hogy nem magára utal. Legalábbis, ha igaz volna, aligha lennének most pont így, pont itt. Aztán már csak örülhetnek, ha valóban sikerül annyira felépülnie a kis gidának, hogy egyetlen vadász sem lesz képes túljárni az eszén, vagy puszta fürgeségével fog kijutni a slamasztikából.
Mit sem tud róla, hogy Dawnnak szokása így összekavarni a dolgokat, így arról is kevés a tudása, hogy ez mennyire érintheti mélyen. Sokak képesek együtt nevetni azokkal, akik így megmosolyogják őket és kuncognak balszerencséjükön. Hiszen aki képes magán nevetni, annak boldog élete lehet. Ám nem bántásból teszi ezt Dakh, hallható is, legalábbis nagyon reméli.*
- Én azért örülnék neki.
*Csóválja nedves, ezüst tincsektől terhes kobakját, lemondóan. Tovább nem fogja erőltetni, ha utolsó kérése is süket fülekre talál, akkor hagyja. Ezek után nem fogja rosszul érezni magát, ha Dawn megfázik, jól megmondja majd neki, hogy maga tehet róla. A saját baja, Dakh viszont nem szeretne így járni, így egyértelműen testére száraz ruhát fog húzni.
Sejtelme sem volt arról, hogy ennyire mélyen fogja érinteni az elfet az a pár szó. Kicsit megijed a váratlan reakciótól, bár elsősorban azt hiszi, hogy magával a cselekvéssel van a gond, nem azzal, hogy milyen szörnyű, átkozott sors vár rá utána. Igaz, sok férfi szokott a nőkre úgy tekinteni, mint utolsó tettére, mit kiélvez, s mi után nem bánná a halált sem. Hiszen egy szép nővel töltött éjszaka valóban a legszebb lezárása lehet egy életnek.
Éppen szólna ismét, ám újfent torkára forr szavainak folyama, ahogy Dawn beszél és feláll, otthagyva őt a tűznél, ölében a gidával.*
- Segítesz?
*Kérdi egy kedves és biztató mosoly kíséretében, ahogy a kis őzet emelné fel, hogy vissza tudja venni a lány. Persze, viszi ő szívesen, hogy a nőnek ne legyen terhére, ám most kelleni fog mind a két keze és szabadon teste, hogy fel tudjon venni egy száraz inget. Pont olyan, mint a levetett, csak jóval kevesebb vizet tartalmaz. Közel semennyit. Pont ahogy kell.*
- Akkor hogy lesz? Mit segítsek vinni?
*Kérdi, miközben el is indulhatnak kifelé, a templom főterén át a kis raktárba, ahol Lupo maradt a holt őzzel, miből Dawn egy falatot sem fog enni. Pedig milyen finom is lehet a húsa... *
1451. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2014-08-21 22:51:37
Üzenet elküldve: 2014-08-21 22:51:37
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Egy eltűnt nyomában//
*Ismét visszaér a Templom bejáratához. Szétnéz, hátha meglátja Látigonizt, de most sincs szerencséje. Kóborol néhány személy a környéken, de egyik sem az elveszett társa. Felnéz a hatalmas építményre. Megesküdne rá, hogy ha a tetejére mászna elérné a felhőket. Ez a város telis tele van csodás dolgokkal, de egyedül már nem is annyira lenyűgözőek. Alig néhány órája sincs, hogy ismeri a fiút, mégis most hiányolja. Azóta is korholja magát, amiért nem figyelt jobban. Ha nem bámészkodik annyit, nem vesztették volna el egymást. Nagy sóhajjal fellépked az utolsó lépcsőfokig, majd a hatalmas faajtónak dőlve várakozó álláspontba helyezi magát.*
*Ismét visszaér a Templom bejáratához. Szétnéz, hátha meglátja Látigonizt, de most sincs szerencséje. Kóborol néhány személy a környéken, de egyik sem az elveszett társa. Felnéz a hatalmas építményre. Megesküdne rá, hogy ha a tetejére mászna elérné a felhőket. Ez a város telis tele van csodás dolgokkal, de egyedül már nem is annyira lenyűgözőek. Alig néhány órája sincs, hogy ismeri a fiút, mégis most hiányolja. Azóta is korholja magát, amiért nem figyelt jobban. Ha nem bámészkodik annyit, nem vesztették volna el egymást. Nagy sóhajjal fellépked az utolsó lépcsőfokig, majd a hatalmas faajtónak dőlve várakozó álláspontba helyezi magát.*
1450. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2014-08-21 21:01:20
Üzenet elküldve: 2014-08-21 21:01:20
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 43
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 43
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Szelíd
//Tündérek//
*Hagyja, hogy Elinara ellása a sebét. Ő úgy sem ért hozzá, tán még annyira sem, mint a másik. Ezt meg is vallja tündértársának.*
-Köszönöm. Tudod én egyáltalán nem értek a sebekhez. Tanítottak rá, de valahogyan soha nem jelesedtem benne.
*Néz mosolyogva a lányra.*
-Azért a biztonság kedvéért mindig ott sertepertéltem a tanulók között, de végül megunták, hogy mindig láb alatt vagyok és elzavartak onnan.
*Idézi vissza egy apró kacajjal a régi emlékeket.*
-Te hol tanultál?
*Kérdez rá, hiszen nagyszerű munkát végzett a másik a kötözéssel. Egyébként ő is nagyon megijedt, de nála később szoktak kijönni ezek a megrázkódtatások. Nem valami kellemes tulajdonság, de hát ez van.*
-Dehogynem segítettél! Hiszen szóltál annak a két férfinak akik a segítségünkre siettek!
*Önti Elinara-ba a lelket. Ő ehhez ért.*
-Egyébként hogy tetszik a templom?
*Néz körül a hatalmas épületben, mivel nem is volt még alkalma rendesen bemutatni ezt a csodálatos és szent helyet, ahova eleve igyekeztek.*
-Vélemény?
*A félhomály még most is zavarja egy kicsit, de ugyanakkora csodálatot érez a hely iránt, mint talán legutóbb.*
*Hagyja, hogy Elinara ellása a sebét. Ő úgy sem ért hozzá, tán még annyira sem, mint a másik. Ezt meg is vallja tündértársának.*
-Köszönöm. Tudod én egyáltalán nem értek a sebekhez. Tanítottak rá, de valahogyan soha nem jelesedtem benne.
*Néz mosolyogva a lányra.*
-Azért a biztonság kedvéért mindig ott sertepertéltem a tanulók között, de végül megunták, hogy mindig láb alatt vagyok és elzavartak onnan.
*Idézi vissza egy apró kacajjal a régi emlékeket.*
-Te hol tanultál?
*Kérdez rá, hiszen nagyszerű munkát végzett a másik a kötözéssel. Egyébként ő is nagyon megijedt, de nála később szoktak kijönni ezek a megrázkódtatások. Nem valami kellemes tulajdonság, de hát ez van.*
-Dehogynem segítettél! Hiszen szóltál annak a két férfinak akik a segítségünkre siettek!
*Önti Elinara-ba a lelket. Ő ehhez ért.*
-Egyébként hogy tetszik a templom?
*Néz körül a hatalmas épületben, mivel nem is volt még alkalma rendesen bemutatni ezt a csodálatos és szent helyet, ahova eleve igyekeztek.*
-Vélemény?
*A félhomály még most is zavarja egy kicsit, de ugyanakkora csodálatot érez a hely iránt, mint talán legutóbb.*
1449. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2014-08-21 20:51:36
Üzenet elküldve: 2014-08-21 20:51:36
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Tündérek//
*Meglepve látja, mikor szemével Ronmisiát keresi, hogy nincs ott mögötte.*
- Hol lehet? Nem sajnos nem láttam, remélem nem esett baja.
*Megdöbbenve nézi, ahogy a vérző sebbel Erindell a padhoz megy és még csak nem is szisszen fel. Nagyon csodálja a bátorságáért. Gyorsan mellé siet, hogy elássa a sebet.*
- Nem sok mindent tudok a gyógyításról, de a gyógynövényeket kicsit ismerem és azt is tudom, hogyan kell őket használni. Ez jó lesz a sebedre. *A táskájából előkotor egy kis textil darabot is, amit övnek szokott hordani, de most kötözésre pont jó lesz. Ha tündér barátnője megengedi, akkor neki is lát és óvatos mozdulatokkal beköti a sebet és a fehér textil darabbal jól bekötözi. Majd lehajtott fejjel megáll előtte.*
- Én nem sérültem meg, csak nagyon megijedtem. Remegett a lábam is. Sajnálom nem tudtam segíteni, pedig nagyon akartam.
*Szomorúan néz maga elé. Erindell annyira erős hozzá képest, ő legfeljebb kiabálni tud, ha baj van.*
*Meglepve látja, mikor szemével Ronmisiát keresi, hogy nincs ott mögötte.*
- Hol lehet? Nem sajnos nem láttam, remélem nem esett baja.
*Megdöbbenve nézi, ahogy a vérző sebbel Erindell a padhoz megy és még csak nem is szisszen fel. Nagyon csodálja a bátorságáért. Gyorsan mellé siet, hogy elássa a sebet.*
- Nem sok mindent tudok a gyógyításról, de a gyógynövényeket kicsit ismerem és azt is tudom, hogyan kell őket használni. Ez jó lesz a sebedre. *A táskájából előkotor egy kis textil darabot is, amit övnek szokott hordani, de most kötözésre pont jó lesz. Ha tündér barátnője megengedi, akkor neki is lát és óvatos mozdulatokkal beköti a sebet és a fehér textil darabbal jól bekötözi. Majd lehajtott fejjel megáll előtte.*
- Én nem sérültem meg, csak nagyon megijedtem. Remegett a lábam is. Sajnálom nem tudtam segíteni, pedig nagyon akartam.
*Szomorúan néz maga elé. Erindell annyira erős hozzá képest, ő legfeljebb kiabálni tud, ha baj van.*
1448. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2014-08-21 00:57:33
Üzenet elküldve: 2014-08-21 00:57:33
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 143
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 143
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Szelíd
// Amikor a hold fényesen ragyogott //
*Szemei alaposan elkerekednek, ahogy meghallja végül, mi is a szerzetes pontos foglalkozása. Halottak előkészítése a temetésre? Ilyenről sem hallott még korábban soha, és bár meglepő, valahol figyelmesnek találja ezt a fajta tevékenységet. Nyilván nem a halott iránti kegyből teszi ezt, hiszen annak már mindegy, inkább a rokonok miatt, akik szeretnék még utoljára leróni kegyeletüket az elhunytnak. Hiába bizarr munka, mégis szép.*
-Hiszen a város legjobb vadásza fogja visszaszoktatni az erdei létre, ezek után illik is, hogy ne tudják elkapni.
*Nem, nem saját magára utal itt, hanem édesapjára. A ráaggatott titulus némiképp önkényes, de mivel több vadász is dolgozik a keze alatt, így némi igazság mégis csak lehet lánya megtisztelő szavaiban. Szemében mindig is édesapja volt és lesz is a legjobb vadász. Dawn minden tudását neki köszönheti, nem csoda hát, hogy ennyire felnéz rá.
Hebegését csak nevetés fogadja, amitől még erőteljesebb piros színt ölt az arca. Igaz, gúnyt vagy effélét nem érez, de mégis kellemetlen, hogy teljesen bolondot csinál magából. Bár ha őszinte akar lenni, akkor nem lepődhetne meg ezen, gyakrabban viselkedik ennyire butácskán, mint kiszámíthatóan és éretten.*
-De... De nem lakunk messze, különben sincs hideg, semmi bajom nem lenne ez alatt a rövidke út alatt.
*Kicsit olyan érzése van, mintha anyukát próbálná rábeszélni valamire, nem véletlenül veszi elő legédesebb hangját és pislog nagy szemekkel. Egy kicsi séta még nem ártott senkinek, kivéve persze, ha eközben vágták át az illető torkát. Alapvetően azonban nyár éjszaka bőrig ázva eljutni hazáig még nem olyan dolog, aminek egészségét szabad volna kikezdenie.
Szerencséjére, pontosabban szerencsétlenségére nem fűzheti sokáig ezt a gondolatmenetet, hiszen a szerzetes olyan válasszal áll elő, amitől az elf lánynak elsüllyedni lenne kedve. Elcsábítani? Nem bánná? Hiába a vállára kerülő kéz, lábait felhúzza és homlokát térdeire támasztja, így próbál valamennyire elbújni, szerencsére ebben haja is segítségére van, aranyló függönyt vonva arca elé.*
-Én soha, nem szoktam... Addig biztonságos csak, ameddig véletlenül sem fordul meg ilyen a fejedben.
*Az utóbbi mondat inkább csak halk suttogás saját magának, mint valós mondat, amit a szerzetesnek szán. Nem tudhatja, de jobban jár, ha még csak nem is gondol arra, hogy mit nem bánna. Ki tudja, hogy az átok mikor lép működésbe...
Megrezzenve kapja fel a fejét. Nem és nem! Számtalanszor elmondta már magának, hogy nem hihet ilyen ostobaságokban. Az álom csak álom, a valóságban pedig történnek véletlenek. Na de ennyi?*
-Induljunk mihamarabb, nem szeretném kitalálni, hogy Lupo mi mindenre vetemedne, ha elunná magát, ráadásul se vize, de étele... A csöppségnek is kellene adni valamit.
*Miközben feláll, önkéntelenül rázza le magáról a szerzetes kezét. Hiába nem akar hinni az átkokban, jobb nem kockáztatni. Még egy mosolyt is megpróbál az arcára erőltetni, azt meg szerencsére nem látja, hogy a nagy pironkodások után hirtelen futott ki orcájából minden szín.*
*Szemei alaposan elkerekednek, ahogy meghallja végül, mi is a szerzetes pontos foglalkozása. Halottak előkészítése a temetésre? Ilyenről sem hallott még korábban soha, és bár meglepő, valahol figyelmesnek találja ezt a fajta tevékenységet. Nyilván nem a halott iránti kegyből teszi ezt, hiszen annak már mindegy, inkább a rokonok miatt, akik szeretnék még utoljára leróni kegyeletüket az elhunytnak. Hiába bizarr munka, mégis szép.*
-Hiszen a város legjobb vadásza fogja visszaszoktatni az erdei létre, ezek után illik is, hogy ne tudják elkapni.
*Nem, nem saját magára utal itt, hanem édesapjára. A ráaggatott titulus némiképp önkényes, de mivel több vadász is dolgozik a keze alatt, így némi igazság mégis csak lehet lánya megtisztelő szavaiban. Szemében mindig is édesapja volt és lesz is a legjobb vadász. Dawn minden tudását neki köszönheti, nem csoda hát, hogy ennyire felnéz rá.
Hebegését csak nevetés fogadja, amitől még erőteljesebb piros színt ölt az arca. Igaz, gúnyt vagy effélét nem érez, de mégis kellemetlen, hogy teljesen bolondot csinál magából. Bár ha őszinte akar lenni, akkor nem lepődhetne meg ezen, gyakrabban viselkedik ennyire butácskán, mint kiszámíthatóan és éretten.*
-De... De nem lakunk messze, különben sincs hideg, semmi bajom nem lenne ez alatt a rövidke út alatt.
*Kicsit olyan érzése van, mintha anyukát próbálná rábeszélni valamire, nem véletlenül veszi elő legédesebb hangját és pislog nagy szemekkel. Egy kicsi séta még nem ártott senkinek, kivéve persze, ha eközben vágták át az illető torkát. Alapvetően azonban nyár éjszaka bőrig ázva eljutni hazáig még nem olyan dolog, aminek egészségét szabad volna kikezdenie.
Szerencséjére, pontosabban szerencsétlenségére nem fűzheti sokáig ezt a gondolatmenetet, hiszen a szerzetes olyan válasszal áll elő, amitől az elf lánynak elsüllyedni lenne kedve. Elcsábítani? Nem bánná? Hiába a vállára kerülő kéz, lábait felhúzza és homlokát térdeire támasztja, így próbál valamennyire elbújni, szerencsére ebben haja is segítségére van, aranyló függönyt vonva arca elé.*
-Én soha, nem szoktam... Addig biztonságos csak, ameddig véletlenül sem fordul meg ilyen a fejedben.
*Az utóbbi mondat inkább csak halk suttogás saját magának, mint valós mondat, amit a szerzetesnek szán. Nem tudhatja, de jobban jár, ha még csak nem is gondol arra, hogy mit nem bánna. Ki tudja, hogy az átok mikor lép működésbe...
Megrezzenve kapja fel a fejét. Nem és nem! Számtalanszor elmondta már magának, hogy nem hihet ilyen ostobaságokban. Az álom csak álom, a valóságban pedig történnek véletlenek. Na de ennyi?*
-Induljunk mihamarabb, nem szeretném kitalálni, hogy Lupo mi mindenre vetemedne, ha elunná magát, ráadásul se vize, de étele... A csöppségnek is kellene adni valamit.
*Miközben feláll, önkéntelenül rázza le magáról a szerzetes kezét. Hiába nem akar hinni az átkokban, jobb nem kockáztatni. Még egy mosolyt is megpróbál az arcára erőltetni, azt meg szerencsére nem látja, hogy a nagy pironkodások után hirtelen futott ki orcájából minden szín.*
1447. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2014-08-21 00:26:20
Üzenet elküldve: 2014-08-21 00:26:20
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 110
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 110
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
// Amikor a hold fényesen ragyogott //
*Kicsit értetlenül és kínosan megvakarja nedves tincsektől terhes üstökét.*
- Igazából, annál kicsit több a dolgom. Minden halottat meg kell vizsgálnom, előkészíteni a temetésre, ha lesz, valamint a sírokat is felügyelnem kell. Így lehet, hogy nem egy törött kéz és szilánkos láb volt már a kezeim között. Ugyan nem élő, de legalább annyira valódi.
*Valószínűleg most sikerül teljes mértékben a frászt hoznia a szőke elfre. De legalább tudja már Dawn, hogy ő másmilyen szerzetes, aki inkább csak a temetőben él. Az egyetlen, ki lakosa e sűrűn háborgatott földnek, még sincs soha egyedül benne. Ezer és egy elveszett lélek rejtőzik itt, még ha ő nem is hiszi, hogy létezhet bármilyen halál utáni lét. Akár a száraz porhüvely, a testet meghajtó erő is semmivé válik, mikor kihuny a fény a szemekből.
Kiderül titka, melyet nem őriz ugyan féltve, ám nem is híresztel mindenkinek. Jobb szereti, ha a legtöbbek előtt rejtve marad kínos kiléte, korcs mivolta. Aki kíváncsi, az ki tudja deríteni könnyen, mint most ez a leányzó is tette, ám aki csak rápillant, hiheti embernek, s nem próbál belekötni, vagy pusztán származása okán gúnyolni.
Ha belelátna Dawn fejébe, nyilván más arcot vélne látni, de megtapsolná az ügyes gondolatokat. Ugyan nem csak torkát, de egykori testvére - mert abban a templomban a szerzetesek egymást így szólították - nyakát is megvágták, akárcsak felette és alatta lévő bőrét és húsát. Az egész templomot porig égették. Dakh pedig a temetőben volt, ennek köszönhette életét. A holtaknak. Milyen ironikus. Azt pedig nem is sejtheti a lány, hogy a férfi számára mennyire jól esne az a bizonyos elfojtott érintés.*
- Később talán vadászokat megszégyenítő gyorsasággal fog szökellni.
*Vigyorog szélesen a gidácskára, ahogy egyik karjával tartva, másikkal fejét simogatva fogja. Úgy tűnik, hogy tudja az őzike is, nem nagyon tudna hová menekülni, jobb lesz hát nyugton maradnia.
Kis kuncogás halaltszik az ezüstös tincsek gazdája felől, ahogy Dawn vörösödő arccal próbál magyarázkodni. Annyira mókás, feledtet minden bánatot és bút, valószínűleg akárkivel ezt tenné. De míg más leplezné egy bárgyú mosollyal nevetését, Dakh nem tsz így, szabadon kacag, még ha nem is harsány nevetéssel adja jókedve jelét.*
- Ugyan-ugyan, nincs okod magyarázkodni, jól látom én is.
*A szavak nélkül is sikerült már összeraknia, hogy a gidácskát ölelő anyag Dawn felsőruházatának alsó fele.*
- Már pedig én ragaszkodom hozzá. Ilyen öltözetben nem mehetsz sehová, főleg addig nem, amíg nem száradsz meg. Máskülönben pedig szívesen elkísérlek, szerintem a munkám megvár.
*Újra felkuncog a saját kis ostoba viccén. Még ő lenne meglepődve, ha kis halottai kimásznának a sírjaikból, hogy még több fejtörést okozzanak neki. Aztán észbe kap, hogy itt bizony valaki szégyenkezik. Először kétségekkel küszködve lenéz a gidára, kit végül nem volt alkalma átadni, majd fel Dawn-ra. Keze, mely eddig az őz fején találta helyét, most elemelkedik onnan, hogy Dawn vállára kerüljön.*
- Már rájöttem, hogy nem olyan szándékkal invitálsz. Nem mondom, hogy bánnám... De volt egy olyan sanda gyanúm, hogy ez az őzgida nem csak ürügy, hogy elcsábíts egy ártatlan szerzetest. Ha mégis, akkor gratulálnom kell, mert nagyon meggyőző. Ha pedig nem tévedek, akkor örömmel segítek neked épségben hazajutni.
*Mosolya kétségtelen, hogy bizalom gerjesztő, még a tűz fényében is, ahogy sötét árnyakat futtat a szerzetes sápadt arcára. Zöld szeméből látszik, hogy nem alattomos szándékkal teszi, amit. Talán nem tűnik olyannak, de nem rossz félvér. Korcs léte és egész életében elszenvedett gyötrelmei amúgy se az elfek felé irányul elsősorban. Persze, ezer és száz alkalommal segíthettek volna rajta az erdő népei, mégsem tették, mi fájdalom, de nem oly mély seb, mint amit az emberfajzatok műveltek vele és mindenkivel, akit valaha megismert.*
*Kicsit értetlenül és kínosan megvakarja nedves tincsektől terhes üstökét.*
- Igazából, annál kicsit több a dolgom. Minden halottat meg kell vizsgálnom, előkészíteni a temetésre, ha lesz, valamint a sírokat is felügyelnem kell. Így lehet, hogy nem egy törött kéz és szilánkos láb volt már a kezeim között. Ugyan nem élő, de legalább annyira valódi.
*Valószínűleg most sikerül teljes mértékben a frászt hoznia a szőke elfre. De legalább tudja már Dawn, hogy ő másmilyen szerzetes, aki inkább csak a temetőben él. Az egyetlen, ki lakosa e sűrűn háborgatott földnek, még sincs soha egyedül benne. Ezer és egy elveszett lélek rejtőzik itt, még ha ő nem is hiszi, hogy létezhet bármilyen halál utáni lét. Akár a száraz porhüvely, a testet meghajtó erő is semmivé válik, mikor kihuny a fény a szemekből.
Kiderül titka, melyet nem őriz ugyan féltve, ám nem is híresztel mindenkinek. Jobb szereti, ha a legtöbbek előtt rejtve marad kínos kiléte, korcs mivolta. Aki kíváncsi, az ki tudja deríteni könnyen, mint most ez a leányzó is tette, ám aki csak rápillant, hiheti embernek, s nem próbál belekötni, vagy pusztán származása okán gúnyolni.
Ha belelátna Dawn fejébe, nyilván más arcot vélne látni, de megtapsolná az ügyes gondolatokat. Ugyan nem csak torkát, de egykori testvére - mert abban a templomban a szerzetesek egymást így szólították - nyakát is megvágták, akárcsak felette és alatta lévő bőrét és húsát. Az egész templomot porig égették. Dakh pedig a temetőben volt, ennek köszönhette életét. A holtaknak. Milyen ironikus. Azt pedig nem is sejtheti a lány, hogy a férfi számára mennyire jól esne az a bizonyos elfojtott érintés.*
- Később talán vadászokat megszégyenítő gyorsasággal fog szökellni.
*Vigyorog szélesen a gidácskára, ahogy egyik karjával tartva, másikkal fejét simogatva fogja. Úgy tűnik, hogy tudja az őzike is, nem nagyon tudna hová menekülni, jobb lesz hát nyugton maradnia.
Kis kuncogás halaltszik az ezüstös tincsek gazdája felől, ahogy Dawn vörösödő arccal próbál magyarázkodni. Annyira mókás, feledtet minden bánatot és bút, valószínűleg akárkivel ezt tenné. De míg más leplezné egy bárgyú mosollyal nevetését, Dakh nem tsz így, szabadon kacag, még ha nem is harsány nevetéssel adja jókedve jelét.*
- Ugyan-ugyan, nincs okod magyarázkodni, jól látom én is.
*A szavak nélkül is sikerült már összeraknia, hogy a gidácskát ölelő anyag Dawn felsőruházatának alsó fele.*
- Már pedig én ragaszkodom hozzá. Ilyen öltözetben nem mehetsz sehová, főleg addig nem, amíg nem száradsz meg. Máskülönben pedig szívesen elkísérlek, szerintem a munkám megvár.
*Újra felkuncog a saját kis ostoba viccén. Még ő lenne meglepődve, ha kis halottai kimásznának a sírjaikból, hogy még több fejtörést okozzanak neki. Aztán észbe kap, hogy itt bizony valaki szégyenkezik. Először kétségekkel küszködve lenéz a gidára, kit végül nem volt alkalma átadni, majd fel Dawn-ra. Keze, mely eddig az őz fején találta helyét, most elemelkedik onnan, hogy Dawn vállára kerüljön.*
- Már rájöttem, hogy nem olyan szándékkal invitálsz. Nem mondom, hogy bánnám... De volt egy olyan sanda gyanúm, hogy ez az őzgida nem csak ürügy, hogy elcsábíts egy ártatlan szerzetest. Ha mégis, akkor gratulálnom kell, mert nagyon meggyőző. Ha pedig nem tévedek, akkor örömmel segítek neked épségben hazajutni.
*Mosolya kétségtelen, hogy bizalom gerjesztő, még a tűz fényében is, ahogy sötét árnyakat futtat a szerzetes sápadt arcára. Zöld szeméből látszik, hogy nem alattomos szándékkal teszi, amit. Talán nem tűnik olyannak, de nem rossz félvér. Korcs léte és egész életében elszenvedett gyötrelmei amúgy se az elfek felé irányul elsősorban. Persze, ezer és száz alkalommal segíthettek volna rajta az erdő népei, mégsem tették, mi fájdalom, de nem oly mély seb, mint amit az emberfajzatok műveltek vele és mindenkivel, akit valaha megismert.*
1446. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2014-08-20 21:44:50
Üzenet elküldve: 2014-08-20 21:44:50
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 43
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 43
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Szelíd
//Tündérek//
-Nem vészes!
*Nézi meg jó maga is közelebbről a lábát. Valóban vérzik, de a hasogató, de mégis inkább zsibbasztó érzés csak ekkor tudatosul benne. Leállhatna fájlalni a lábát, de úgy dönt, hogy inkább ezt egy kicsit arrébb teszi meg. Megpillant egy üres padot, így kihúzza magát és bicegés nélkül elsétál odáig, majd leül.*
-Nem láttad Ronmisia-t?
*Néz szét egy kicsit meglepődve.*
-Ő nem jött be? A temetőnél még velünk volt!
*Már fel is pattanna, hogy megkeresse, de nagyon rosszul érkezett sérült lábára, így felszisszenve vissza huppan.*
-Értesz hozzá?
*Kérdi azért kedvesen a tüsténkedő Elinara-t látva. Még meg is mosolyogja igyekezetét.*
-És te jól vagy? Nem esett bántódásod?
*Nézi meg őt is alaposan.*
-Nem vészes!
*Nézi meg jó maga is közelebbről a lábát. Valóban vérzik, de a hasogató, de mégis inkább zsibbasztó érzés csak ekkor tudatosul benne. Leállhatna fájlalni a lábát, de úgy dönt, hogy inkább ezt egy kicsit arrébb teszi meg. Megpillant egy üres padot, így kihúzza magát és bicegés nélkül elsétál odáig, majd leül.*
-Nem láttad Ronmisia-t?
*Néz szét egy kicsit meglepődve.*
-Ő nem jött be? A temetőnél még velünk volt!
*Már fel is pattanna, hogy megkeresse, de nagyon rosszul érkezett sérült lábára, így felszisszenve vissza huppan.*
-Értesz hozzá?
*Kérdi azért kedvesen a tüsténkedő Elinara-t látva. Még meg is mosolyogja igyekezetét.*
-És te jól vagy? Nem esett bántódásod?
*Nézi meg őt is alaposan.*
1445. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2014-08-20 19:54:00
Üzenet elküldve: 2014-08-20 19:54:00
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 143
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 143
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Szelíd
// Amikor a hold fényesen ragyogott //
-Holtakat átsegíteni a sírba? Szóval sírásó vagy? De... Azoknak mi közük a sérülésekhez?
*Ráncolja a szemöldökét, láthatóan nem igazán látja át a helyzetet. De hát a férfi nem azt mondta, hogy szerzetes? Azok ásnak sírokat is? Ebbe sosem gondolt bele eddig. Látszik, hogy kevés volt még az a 72 év, amit eltöltött ebben az életben, tudatlan és fiatal.
Annyi tudása azonban már van, hogy észrevegyen apró jeleket, amiken más talán átsiklik, de számára árulkodó. Ilyen a mimika változása is, ami nem is hagyja nyugodni. Hogyan képes ekkora szánalmat érezni egy ártatlan állatka iránt az, akinek láthatóan semmi kötődése a természettel? A kérdés ott motoz benne, mivel másképp nem talál rá magyarázatot, ezért merül fel benne a kevert vér ténye. Mozdulata valóban nem ütközik ellenállásba, viszont látja, hogy mégis kéretlen gesztus. Tudja, hogy nem mindenki büszke származására, őt azonban sosem zavarta ez. Miért lenne valaki kevesebb csak azért, mert szülei eltérő fajokból valóak? Már a városban született, így talán magától értetődő volt, hogy a toleranciát magáévá tegye.*
-Sajnálom.
*Az elrévedés és a múlt idő... Halott lenne az a valaki? Megborzong a gondolatra, lelki szemei előtt felvillan egy fiatal férfi feltépett torokkal. Túl jól tudja, milyen érzés a veszteség, annyiszor élte már át, amennyit ki sem lehetne belőle nézni. Alsó ajkába harap, türtőztetnie kell magát, hogy ne érintés útján fejezze ki részvétét. Megmondták már neki, hogy a legtöbb férfit csak zavarba hozza ezzel, így próbálja visszafogni magát.*
-Ez tényleg jó hír.
*Bólint félig figyelve. Igen, tényleg örül neki, hogy nem keletkezett maradandó kár, de elméje még mindig a korábban hallottakkal van elfoglalva. Annyira szeretné valamiképp jelezni, hogy megérti ezt a fajta fájdalmat, de... Mégis mi értelme lenne? Segíteni nem segít, hisz aki elveszett, azt semmiféle sajnálkozás nem hozhatja vissza.
A megjegyzésre értetlenül pillant magára, majd füle hegyéig vörösödve kapja karjait máris maga elé. Édes drága szellemek, eddig eszébe sem jutott, hogy ilyen szemérmetlenül néz ki most, hogy ingének alját a gidára áldozta.*
-Én... Én nem vagyok olyan nő, csak... nem volt nálam hirtelen más szövet, amibe a drágaságot bebugyolálhattam volna, így muszáj volt...
*Hebegve magyarázkodik. Szerencsére szavainak hitelt ad a tény, hogy az őzike alatti szövet pontosan olyan színű, mint az elf ingének maradéka, ráadásul jól látszik, hogy a vágás nem egyenletes, nincs elvarrva sem.*
-Arra gondoltam, hogy... Hogy nem fogadhatom el az inget, de itt sem maradhatok, mert odahaza nem szóltam, hogy egész este távol leszek és aggódnának, de nem szeretnék hálátlannak sem tűnni, így... Eljönnél velem? Ne érts félre, én nem, nem úgy, csak hát azért... Szóval, hát...
*Arcát lemondóan rejti tenyereibe, fájdalmasan sóhajtva. reménytelen. mit is gondolt, amikor belevágott? Hogy majd szépen, kerek mondatokkal el fogja tudni magyarázni, hogy mi fordult meg a fejében? Nevetséges.*
A hozzászólás írója (Dawn Wagata) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.08.20 19:59:37
-Holtakat átsegíteni a sírba? Szóval sírásó vagy? De... Azoknak mi közük a sérülésekhez?
*Ráncolja a szemöldökét, láthatóan nem igazán látja át a helyzetet. De hát a férfi nem azt mondta, hogy szerzetes? Azok ásnak sírokat is? Ebbe sosem gondolt bele eddig. Látszik, hogy kevés volt még az a 72 év, amit eltöltött ebben az életben, tudatlan és fiatal.
Annyi tudása azonban már van, hogy észrevegyen apró jeleket, amiken más talán átsiklik, de számára árulkodó. Ilyen a mimika változása is, ami nem is hagyja nyugodni. Hogyan képes ekkora szánalmat érezni egy ártatlan állatka iránt az, akinek láthatóan semmi kötődése a természettel? A kérdés ott motoz benne, mivel másképp nem talál rá magyarázatot, ezért merül fel benne a kevert vér ténye. Mozdulata valóban nem ütközik ellenállásba, viszont látja, hogy mégis kéretlen gesztus. Tudja, hogy nem mindenki büszke származására, őt azonban sosem zavarta ez. Miért lenne valaki kevesebb csak azért, mert szülei eltérő fajokból valóak? Már a városban született, így talán magától értetődő volt, hogy a toleranciát magáévá tegye.*
-Sajnálom.
*Az elrévedés és a múlt idő... Halott lenne az a valaki? Megborzong a gondolatra, lelki szemei előtt felvillan egy fiatal férfi feltépett torokkal. Túl jól tudja, milyen érzés a veszteség, annyiszor élte már át, amennyit ki sem lehetne belőle nézni. Alsó ajkába harap, türtőztetnie kell magát, hogy ne érintés útján fejezze ki részvétét. Megmondták már neki, hogy a legtöbb férfit csak zavarba hozza ezzel, így próbálja visszafogni magát.*
-Ez tényleg jó hír.
*Bólint félig figyelve. Igen, tényleg örül neki, hogy nem keletkezett maradandó kár, de elméje még mindig a korábban hallottakkal van elfoglalva. Annyira szeretné valamiképp jelezni, hogy megérti ezt a fajta fájdalmat, de... Mégis mi értelme lenne? Segíteni nem segít, hisz aki elveszett, azt semmiféle sajnálkozás nem hozhatja vissza.
A megjegyzésre értetlenül pillant magára, majd füle hegyéig vörösödve kapja karjait máris maga elé. Édes drága szellemek, eddig eszébe sem jutott, hogy ilyen szemérmetlenül néz ki most, hogy ingének alját a gidára áldozta.*
-Én... Én nem vagyok olyan nő, csak... nem volt nálam hirtelen más szövet, amibe a drágaságot bebugyolálhattam volna, így muszáj volt...
*Hebegve magyarázkodik. Szerencsére szavainak hitelt ad a tény, hogy az őzike alatti szövet pontosan olyan színű, mint az elf ingének maradéka, ráadásul jól látszik, hogy a vágás nem egyenletes, nincs elvarrva sem.*
-Arra gondoltam, hogy... Hogy nem fogadhatom el az inget, de itt sem maradhatok, mert odahaza nem szóltam, hogy egész este távol leszek és aggódnának, de nem szeretnék hálátlannak sem tűnni, így... Eljönnél velem? Ne érts félre, én nem, nem úgy, csak hát azért... Szóval, hát...
*Arcát lemondóan rejti tenyereibe, fájdalmasan sóhajtva. reménytelen. mit is gondolt, amikor belevágott? Hogy majd szépen, kerek mondatokkal el fogja tudni magyarázni, hogy mi fordult meg a fejében? Nevetséges.*
A hozzászólás írója (Dawn Wagata) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.08.20 19:59:37
1444. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2014-08-20 18:03:25
Üzenet elküldve: 2014-08-20 18:03:25
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 110
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 110
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
// Amikor a hold fényesen ragyogott //
- Ó, nem, nem erről van szó. Csak tudod, a holtakat segítem át földi mivoltukban a sírokba. Volt alkalmam nem kevés testet megvizsgálni. Így hát van egy kevés tapasztalatom a sérülések terén.
*Ugyan a felcserek és gyógyítók szintjére nem érhet fel, mágusok között pedig a vízvarázslókhoz, de ettől még tudása meghaladja az egyszeri emberét, ki még nem érintett soha törött csontokat. Persze, akárki ismerhet ilyesmi dolgokat, nem kell hozzá külön okítás, de talán az ő kezeire ildomosabb bízni, hiszen kevésbé tűnik remegőnek, mint Dawn kezei lehetnek. Nem feltételezi, de sejtése van, hogy az ifjú vadászleány nem szívesen végezné ezt.
Óh, Dakh nagyon is jó okot adott nekik, hogy az életét el akarják venni. Hiszen megszületett. Ez pedig egyes emberek szemében vétek. Mert míg az elfek csak lenézik, s megtagadják tőle segítségüket, az emberek el akarják venni azt is, mi maradt neki. Olykor egyszerű támadás formájában, máskor hamis vádak alapján bíró elé terjesztve, kinek ítélete egyértelmű volt. Egy időben még forrt benne a bosszú vágya, eternális harag és pusztító akarat, de elcsitította benne mindezt egy érzés. Egy másik, intenzívebb érzés. Valami, amit soha nem fog tudni elfelejteni. Ami sokkal mélyebb nyomot hagyott benne, mint azt kés tehetné húsába.
A legtöbben pedig nem maguk akarata miatt lesznek ilyenek, kik csak aktuális kedvük miatt, esetleg valaki mássága okán akarja elpusztítani a szembekerülő személyt. Sokat nyom a latba a környezet, miben felnő és az, mit átél. Hiszen az a férfi, ki az első sorban éljenzett, mikor felakasztották, fiával állt ott. Mindketten ott nézték, hogyan nyer formát az értelmetlen és alaptalan düh. Aki pedig ilyen szülő mellett nő fel, annak sorsán kegyetlen pecsét izzik, mit nehéz eltörölni.
S bár Dawn tekintete nem hasonlítható olyan nőkéhez, kik más okból látták eddig testét, mint Justine, a vörös démon, még ha tovább is tart, mint Timandra szégyellős pillantása, érezhető benne a másság. Igaz, később észrevehető, hogy csak eszébe jut, miként ő nő és egy férfi testét bámulta egész idő alatt. Ráadásul teljes mértékig leplezetlenül.
Majd kis időt tölthet el a gida társaságában. Ugyan a holtak őre, a temető felvigyázója és a sírok strázsája, de ettől még kellemes neki is a finom, meleg érintés, mit az őz teste nyújt. Maga hűvös kezével nyúl, s igyekszik gyorsan felmérni mindent, de az alaposság rovására nem mehet ez. Szerencsére Dawn nem lép közbe, csak közelről szemléli, ahogy a szerzetes vékony, sápadt ujjai hosszú, fekete körmeivel tapogatja a gida lábát. S már éppen átvált simító mozdulatokra, s mondaná gyors vizsgálatának eredményét, mikor megnyílt szája tátva marad, ahogy a szőkeség a hajához ér és eltűri fülétől. Igaz is, más része nem különösebben engedi a tudást félvér létéről. Viszont félelmével ellentétben, hogy megvetéssel szól hozzá majd a nő, miként megtudta korcs mivoltát, kedves szavak hangoznak fel. Ajkaira visszatér a mosoly.*
- Inkább csak tudom, milyen a fájdalom, amit érezhet. És megfogadtam, hogy csak egy élet megvédése érdekében okozok fájdalmat másnak. Ezt egy olyan valakinek esküdtem meg, aki közel állt hozzám.
*Zölden izzó szempárja a tűzbe réved, ahogy az őzgidát simogatja és arcára kellemes nyugalom költözik a mosoly társaságába. Le sem tagadhatná, hogy ez most különösen megnyugtató érzés számára. Ám eszébe ötlik, hogy előbb is szólni kívánt, csak Dawn tettei félbeszakították.*
- És van egy jó hírem. Nincs komoly sérülése. Ugyan eltarthat egy darabig, amíg újra tud majd szaladni, de elég sok esélye van felépülni.
*Nyújtja is vissza a nőnek a kis testet, most már nem gyötri tovább, bizonyára az elf közelsége megnyugtatóbb lesz számára, mint annak karjai közt lenni, ki éppen most okozta neki a fájdalmat. Amúgy is úgy vette észre, hogy a lány számára is legalább annyira megnyugtató, ha biztonságban tudja a kis gidát.*
- Mellesleg, tudok adni egy inget. Nem szívesen engedném, hogy így menj az utcára.
*Utal itt a megtépázott felsőruházatra, mi inkább csak maradványnak nevezhető. Hiába takar jól, azért mégis csak jobb lehet egy olyan ruha, ami tényleg eltakarja testét a kéretlen pillantások elől. Dakh szempárja amúgy is, ha téved is a fedetlen bőrre, érezhető benne, hogy a testiség legalább annyira távol áll tőle, mint előbb a lányétól. Hiába lehet gondolatébresztő, nem érzi úgy, hogy Dawn éppenséggel vágyna a férfiúi társaságra, mint olyan.*
- Ó, nem, nem erről van szó. Csak tudod, a holtakat segítem át földi mivoltukban a sírokba. Volt alkalmam nem kevés testet megvizsgálni. Így hát van egy kevés tapasztalatom a sérülések terén.
*Ugyan a felcserek és gyógyítók szintjére nem érhet fel, mágusok között pedig a vízvarázslókhoz, de ettől még tudása meghaladja az egyszeri emberét, ki még nem érintett soha törött csontokat. Persze, akárki ismerhet ilyesmi dolgokat, nem kell hozzá külön okítás, de talán az ő kezeire ildomosabb bízni, hiszen kevésbé tűnik remegőnek, mint Dawn kezei lehetnek. Nem feltételezi, de sejtése van, hogy az ifjú vadászleány nem szívesen végezné ezt.
Óh, Dakh nagyon is jó okot adott nekik, hogy az életét el akarják venni. Hiszen megszületett. Ez pedig egyes emberek szemében vétek. Mert míg az elfek csak lenézik, s megtagadják tőle segítségüket, az emberek el akarják venni azt is, mi maradt neki. Olykor egyszerű támadás formájában, máskor hamis vádak alapján bíró elé terjesztve, kinek ítélete egyértelmű volt. Egy időben még forrt benne a bosszú vágya, eternális harag és pusztító akarat, de elcsitította benne mindezt egy érzés. Egy másik, intenzívebb érzés. Valami, amit soha nem fog tudni elfelejteni. Ami sokkal mélyebb nyomot hagyott benne, mint azt kés tehetné húsába.
A legtöbben pedig nem maguk akarata miatt lesznek ilyenek, kik csak aktuális kedvük miatt, esetleg valaki mássága okán akarja elpusztítani a szembekerülő személyt. Sokat nyom a latba a környezet, miben felnő és az, mit átél. Hiszen az a férfi, ki az első sorban éljenzett, mikor felakasztották, fiával állt ott. Mindketten ott nézték, hogyan nyer formát az értelmetlen és alaptalan düh. Aki pedig ilyen szülő mellett nő fel, annak sorsán kegyetlen pecsét izzik, mit nehéz eltörölni.
S bár Dawn tekintete nem hasonlítható olyan nőkéhez, kik más okból látták eddig testét, mint Justine, a vörös démon, még ha tovább is tart, mint Timandra szégyellős pillantása, érezhető benne a másság. Igaz, később észrevehető, hogy csak eszébe jut, miként ő nő és egy férfi testét bámulta egész idő alatt. Ráadásul teljes mértékig leplezetlenül.
Majd kis időt tölthet el a gida társaságában. Ugyan a holtak őre, a temető felvigyázója és a sírok strázsája, de ettől még kellemes neki is a finom, meleg érintés, mit az őz teste nyújt. Maga hűvös kezével nyúl, s igyekszik gyorsan felmérni mindent, de az alaposság rovására nem mehet ez. Szerencsére Dawn nem lép közbe, csak közelről szemléli, ahogy a szerzetes vékony, sápadt ujjai hosszú, fekete körmeivel tapogatja a gida lábát. S már éppen átvált simító mozdulatokra, s mondaná gyors vizsgálatának eredményét, mikor megnyílt szája tátva marad, ahogy a szőkeség a hajához ér és eltűri fülétől. Igaz is, más része nem különösebben engedi a tudást félvér létéről. Viszont félelmével ellentétben, hogy megvetéssel szól hozzá majd a nő, miként megtudta korcs mivoltát, kedves szavak hangoznak fel. Ajkaira visszatér a mosoly.*
- Inkább csak tudom, milyen a fájdalom, amit érezhet. És megfogadtam, hogy csak egy élet megvédése érdekében okozok fájdalmat másnak. Ezt egy olyan valakinek esküdtem meg, aki közel állt hozzám.
*Zölden izzó szempárja a tűzbe réved, ahogy az őzgidát simogatja és arcára kellemes nyugalom költözik a mosoly társaságába. Le sem tagadhatná, hogy ez most különösen megnyugtató érzés számára. Ám eszébe ötlik, hogy előbb is szólni kívánt, csak Dawn tettei félbeszakították.*
- És van egy jó hírem. Nincs komoly sérülése. Ugyan eltarthat egy darabig, amíg újra tud majd szaladni, de elég sok esélye van felépülni.
*Nyújtja is vissza a nőnek a kis testet, most már nem gyötri tovább, bizonyára az elf közelsége megnyugtatóbb lesz számára, mint annak karjai közt lenni, ki éppen most okozta neki a fájdalmat. Amúgy is úgy vette észre, hogy a lány számára is legalább annyira megnyugtató, ha biztonságban tudja a kis gidát.*
- Mellesleg, tudok adni egy inget. Nem szívesen engedném, hogy így menj az utcára.
*Utal itt a megtépázott felsőruházatra, mi inkább csak maradványnak nevezhető. Hiába takar jól, azért mégis csak jobb lehet egy olyan ruha, ami tényleg eltakarja testét a kéretlen pillantások elől. Dakh szempárja amúgy is, ha téved is a fedetlen bőrre, érezhető benne, hogy a testiség legalább annyira távol áll tőle, mint előbb a lányétól. Hiába lehet gondolatébresztő, nem érzi úgy, hogy Dawn éppenséggel vágyna a férfiúi társaságra, mint olyan.*
1443. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2014-08-20 11:09:18
Üzenet elküldve: 2014-08-20 11:09:18
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 143
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 143
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Szelíd
// Amikor a hold fényesen ragyogott //
-A szerzetesek akkor valamiféle gyógyítók is?
*Ő eddig csak arról tudott, hogy tanítók és lelki segítők, akik átadják a mágia nemes tudományát és támaszt nyújtanak azoknak a lelkeknek, akiket az elkeseredettség űzött idáig. Ő maga még sosem próbálta, ha lelkét kínok rántották össze, rendszerint az erdőbe menekült, a fák magányát választva, hogy a természet hozzon enyhülést.
Látja és megjegyzi, egyelőre még csak magában, hogy a sebhelyek aligha származhatnak állatoktól, tehát csakis az a következtetés marad, hogy embertársai próbáltak ilyen módon az életére törni. Vajon miért? Kell-e különösebb ok ahhoz, hogy valakinek életét kívánják? A legszomorúbb, hogy erre még ő is tudja a választ: nem. Elég annyi, hogy a szegénynegyed valamelyik söpredékének éppen rossz napja van, onnantól pedig mindegy, hogy aki áldozatul esik, mennyire ártatlan vagy bűnös, mennyire élt példás életet vagy lapított a mocsokban. A halál nem válogat, mondják, de sajnos az élők sem. Megborzong, magában gyors fohászt mormol, hogy ő sose váljon ilyenné.
Hosszúra nyúló pillantásában nyoma sincs az érett nők tekintetében fellobbanó tűznek, inkább hasonlít egy kisgyerekre, aki természetes kíváncsiságtól hajtva méricskél, gondolatai még csak véletlenül sem fordulnak a testiség vagy hasonló dolgok felé. Kíváncsi és a váratlan látvány leköti a figyelmét, de nagyjából ennyi. Igaz, már elég idős lenne az efféle dolgokhoz is, de mindez csak némi késleltetéssel világosodik meg előtte is, ezért a szemlesütést és pirulás. Ha nem lenne gombóc a torkában, talán még bocsánatot is kérne, amiért ezzel feltehetően kényelmetlen helyzetbe hozta a szerzetest.
Inkább kicsit el is távolodik, mint fogalmazott, hogy kicsavarja magát, de ebben része van annak is, hogy saját zavartságán túllépjen és ne kövessen el ekkora illetlenségeket. Nem szeretné, ha egy újabb hímnemű tekintene rá zavaró tényezőként. Jobb most ez a pár méter ráadás, mint hogy megint kiderüljön, mennyire kéretlen és terhes a társasága.
Igazából nem is nagyon figyel a párosra, hajából csavargatja a vizet, némileg talán ruháiból is, amennyire tudja, bár tény, hogy ez mit sem segít hűvös bőrén. Önkéntelenül is felmerül benne a gondolat, hogy miféle követelmény ez, hogy egy templom belseje ennyire hűvös legyen... Igaz, odakint sem biztos, hogy a szél kevésbé csípni nedves testét, de az legalább szárít is, nem úgy, mint az itteni levegő. Csak akkor kapja fel a fejét, amikor a gidácska fájdalmas hangját hallja. Összerezzen, annyira elmerült a gondolataiban a templom belsejével kapcsolatosan, hogy egy pillanatra azt sem tudja, miért ismétlődik megint az a hang, amit Lupo is okozott, csak némileg halkabban. Tekintete máris a tűz előtt ücsörgő párosra téved, mivel onnan, ahol áll, nem látszik sok minden, így nyújtott lépésekkel máris a félvér mellett terem, térdre ereszkedve hajol közelebb, pillantásában kérdő fény.
Amikor aztán már előtte is világos lesz, hogy mi történik, bólintással nyugtázza a vizsgálatot. Esze ágában sincs megálljt parancsolni a procedúrának, hiszen ha a szerzetes nem, akkor majd odahaza anyuka vagy apuka végezték volna el, ami ugyanígy fájdalommal járna. Ennél érdekesebb a férfi arca... Pontosabban az azon végbement változás. Dawn lopva figyeli a mosolyt felváltó szinte fájdalmat, olyan nehéz elhinni, hogy valaki, aki nem ápol bensőséges viszonyt a természettel, ennyire át tudja érezni egy állat baját. Ha az idegen végzett a vizsgálattal, akkor az elf lány váratlanul nyúl előre, az őszes hajzuhatagot félresimítva a fül útjából.*
-Már értem.
*Mozdulata gyors, aligha lehet kitérni előle, valószínű, hogy a kevert vér immár neki is világos lesz. Ám ahelyett, hogy tiszta vére viszolygást, undort szítana benne, arcára csak egy derűs mosoly ül ki, mint aki most nyugodott meg.*
-Örülök, hogy nem egy emberrel találkoztam, az valószínűleg kinevetett, kigúnyolt volna, de te... Ugyanúgy érzed a fájdalmát, mint mi. Örülök.
*Nem lehet véletlen, az elfek ősi vére bizonyára megmutatkozik a félvérben is. Hálát kell adnia a szellemeknek, hogy így történt.*
-A szerzetesek akkor valamiféle gyógyítók is?
*Ő eddig csak arról tudott, hogy tanítók és lelki segítők, akik átadják a mágia nemes tudományát és támaszt nyújtanak azoknak a lelkeknek, akiket az elkeseredettség űzött idáig. Ő maga még sosem próbálta, ha lelkét kínok rántották össze, rendszerint az erdőbe menekült, a fák magányát választva, hogy a természet hozzon enyhülést.
Látja és megjegyzi, egyelőre még csak magában, hogy a sebhelyek aligha származhatnak állatoktól, tehát csakis az a következtetés marad, hogy embertársai próbáltak ilyen módon az életére törni. Vajon miért? Kell-e különösebb ok ahhoz, hogy valakinek életét kívánják? A legszomorúbb, hogy erre még ő is tudja a választ: nem. Elég annyi, hogy a szegénynegyed valamelyik söpredékének éppen rossz napja van, onnantól pedig mindegy, hogy aki áldozatul esik, mennyire ártatlan vagy bűnös, mennyire élt példás életet vagy lapított a mocsokban. A halál nem válogat, mondják, de sajnos az élők sem. Megborzong, magában gyors fohászt mormol, hogy ő sose váljon ilyenné.
Hosszúra nyúló pillantásában nyoma sincs az érett nők tekintetében fellobbanó tűznek, inkább hasonlít egy kisgyerekre, aki természetes kíváncsiságtól hajtva méricskél, gondolatai még csak véletlenül sem fordulnak a testiség vagy hasonló dolgok felé. Kíváncsi és a váratlan látvány leköti a figyelmét, de nagyjából ennyi. Igaz, már elég idős lenne az efféle dolgokhoz is, de mindez csak némi késleltetéssel világosodik meg előtte is, ezért a szemlesütést és pirulás. Ha nem lenne gombóc a torkában, talán még bocsánatot is kérne, amiért ezzel feltehetően kényelmetlen helyzetbe hozta a szerzetest.
Inkább kicsit el is távolodik, mint fogalmazott, hogy kicsavarja magát, de ebben része van annak is, hogy saját zavartságán túllépjen és ne kövessen el ekkora illetlenségeket. Nem szeretné, ha egy újabb hímnemű tekintene rá zavaró tényezőként. Jobb most ez a pár méter ráadás, mint hogy megint kiderüljön, mennyire kéretlen és terhes a társasága.
Igazából nem is nagyon figyel a párosra, hajából csavargatja a vizet, némileg talán ruháiból is, amennyire tudja, bár tény, hogy ez mit sem segít hűvös bőrén. Önkéntelenül is felmerül benne a gondolat, hogy miféle követelmény ez, hogy egy templom belseje ennyire hűvös legyen... Igaz, odakint sem biztos, hogy a szél kevésbé csípni nedves testét, de az legalább szárít is, nem úgy, mint az itteni levegő. Csak akkor kapja fel a fejét, amikor a gidácska fájdalmas hangját hallja. Összerezzen, annyira elmerült a gondolataiban a templom belsejével kapcsolatosan, hogy egy pillanatra azt sem tudja, miért ismétlődik megint az a hang, amit Lupo is okozott, csak némileg halkabban. Tekintete máris a tűz előtt ücsörgő párosra téved, mivel onnan, ahol áll, nem látszik sok minden, így nyújtott lépésekkel máris a félvér mellett terem, térdre ereszkedve hajol közelebb, pillantásában kérdő fény.
Amikor aztán már előtte is világos lesz, hogy mi történik, bólintással nyugtázza a vizsgálatot. Esze ágában sincs megálljt parancsolni a procedúrának, hiszen ha a szerzetes nem, akkor majd odahaza anyuka vagy apuka végezték volna el, ami ugyanígy fájdalommal járna. Ennél érdekesebb a férfi arca... Pontosabban az azon végbement változás. Dawn lopva figyeli a mosolyt felváltó szinte fájdalmat, olyan nehéz elhinni, hogy valaki, aki nem ápol bensőséges viszonyt a természettel, ennyire át tudja érezni egy állat baját. Ha az idegen végzett a vizsgálattal, akkor az elf lány váratlanul nyúl előre, az őszes hajzuhatagot félresimítva a fül útjából.*
-Már értem.
*Mozdulata gyors, aligha lehet kitérni előle, valószínű, hogy a kevert vér immár neki is világos lesz. Ám ahelyett, hogy tiszta vére viszolygást, undort szítana benne, arcára csak egy derűs mosoly ül ki, mint aki most nyugodott meg.*
-Örülök, hogy nem egy emberrel találkoztam, az valószínűleg kinevetett, kigúnyolt volna, de te... Ugyanúgy érzed a fájdalmát, mint mi. Örülök.
*Nem lehet véletlen, az elfek ősi vére bizonyára megmutatkozik a félvérben is. Hálát kell adnia a szellemeknek, hogy így történt.*
1442. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2014-08-20 02:07:21
Üzenet elküldve: 2014-08-20 02:07:21
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 110
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 110
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
// Amikor a hold fényesen ragyogott //
*Dakh ellenben igen kevés tekintetben mondhatná magát szerencsésnek. Hiszen megtagadták tőle az életet több ízben is, még ha minduntalan túl is élte a halálos ítéleteket, sosem feledte az arcokat, a hangokat, miként nevezték fattyúnak, korcsnak, torszülött és szörnyszülött között vacilláltak és néhol csak pusztán bitóra akasztották volna. Csak istenek házai fogadták be, s tartották őt meg szégyenében, pont őt, kiben a hit szikrája is alig-alig pislákol, mikor szinte csodák történnek orra előtt. Elvette hitét az élet, megtanította, hogy ha létezik is isten, szellem vagy akármi felsőbb hatalom, kegyetlensége teremtett lényeiével vetekszik, ha hagyja, hogy így szenvedjen egyetlen porhüvely is, melybe lelket eresztett. *
- Bár annyira nem értek az állatokhoz, sok kétlábúhoz volt már szerencsém, aki nem kevés töréssel került kezeim közé.
*Hiába, sokszor úgy hozzák a temetni való hullát, hogy kegyetlenül össze van verve. Jól tudja, hogy egy megtermett ork, vagy egy méretes óriás, de még egy jól táplált ember is képes olyan mód zúzni a csontokat, hogy önmagában halálos pecsét legyen a szenvedő életére, nem különösebben a kivégzések, miket még ezek után eszközölnek. Mondhatni áldás annak, kit nem saját testének gyilkos módszerére bíznak, hogy csontszilánk jusson szívébe, hanem előbb metszik torkát, döfik szívét, zúzzák be koponyáját is, s kímélik a gyors halállal. A lényeg, hogy szaktudása talán nincs, de elég tapasztalata biztos, hogy meg tudja állapítani, mennyire súlyos a gidácska sérülése.
Ahogy meztelenné lett felsőtestére téved az elf égkék szempárja, könnyen megmondhatja, hogy ha nem is tökéletesek a vágások nyomai, az vagy a sietségnek tudható be, vagy az orvosló kezek voltak alulképzettek, de a jó vadász kiszúrhatja, hogy ezt aligha tette a természet egyszerű teremtménye, hacsak nem egy különleges förmedvény szabadult rá, kinek karma oly éles, mint a finoman dolgozott acél és olyan pontos, mint egy felcser vagy gyilkos, ki eme penge forgatására szakosodott. Dakh számára viszont az tűnik csak fel, hogy Dawn igen leplezetlen mód megbámulja testét. Nem szégyelli magát, de meglepődik ezen. A legtöbb nőnemű csak lopva lesi meg a férfiak máskülönben rejtett bőrfelületét, még ha az olyan, mint a félvéré. Karcsú, alig edzett, alsó bordapárja jól kivehető, s mellé még enyhe sápkóros bőr is felfedezhető.
Csak megrázza ezüstös tincsekkel ékített fejét, hiszen számára ugyan meglepő, de nem szokatlan. Hiszen szerzetes társai már kérdezgették és Dawn sem az első nőnemű, ki előtt testéből felfed. Az viszont kellemes csalódás, hogy most nem húzza el a gidát előle, pedig számított erre is.*
- Per-persze...
*Feleli kicsit megilletődötten. Azok után, hogy nemrég még tőrt rántott rá, s szinte anyjaként húzta el tőle a gidát, most önkezével adja át. Meglepődik, kimondottan meglepődik. Igaz, ezen hamar túlteszi magát és az óvatosan bepólyált kicsivel a tűzhöz megy, hogy leüljön és ölében kibontsa az oltalmazó ruhadarab maradványának béklyójából.*
- Na, ez kicsit fájni fog, aranyom, de muszáj lesz.
*Egyik kezével szüntelen cirógatja két méretes füle közt a fejecskét, ám a másik keze, annak hosszú, éjfekete körmeivel a lábára csúszik. Finom simogatással jut el a sebéhez, ahol nem szívesen, de kicsit erősebben érinti, s amennyire csak lehet óvatosan, de a szükséges erővel tapogatja ki, mekkora lehet a sérülés mértéke. Nem kételkedik benne, hogy a gidának ez nem fog tetszeni, ahogy abban se biztos, hogy Dawn nem terem rögvest mellette és ragadja el tőle, ám ha meg is indul felé, azon mód szóra nyitja esővíztől nedves ajkait.*
- Sajnálom, de muszáj.
*Csak ennyit közöl, s míg vizsgálja az őzet, ajkairól lelohad a vigyor, a mosoly, a legkisebb jele az örömnek és mély keserűség terül el rajta. Tudja jól, mennyire fáj, mikor segítő kéz ér a sebhez, s tudja jól, nehéz viselni, néha nehezebb, mint a sebző támadását magát, de azt is, hogy ez mennyire fontos lehet. Ha az élete nem is múlik ezen, jobb minél előbb kideríteni, mennyi esélye van, hogy újra lábra tudjon állni.*
*Dakh ellenben igen kevés tekintetben mondhatná magát szerencsésnek. Hiszen megtagadták tőle az életet több ízben is, még ha minduntalan túl is élte a halálos ítéleteket, sosem feledte az arcokat, a hangokat, miként nevezték fattyúnak, korcsnak, torszülött és szörnyszülött között vacilláltak és néhol csak pusztán bitóra akasztották volna. Csak istenek házai fogadták be, s tartották őt meg szégyenében, pont őt, kiben a hit szikrája is alig-alig pislákol, mikor szinte csodák történnek orra előtt. Elvette hitét az élet, megtanította, hogy ha létezik is isten, szellem vagy akármi felsőbb hatalom, kegyetlensége teremtett lényeiével vetekszik, ha hagyja, hogy így szenvedjen egyetlen porhüvely is, melybe lelket eresztett. *
- Bár annyira nem értek az állatokhoz, sok kétlábúhoz volt már szerencsém, aki nem kevés töréssel került kezeim közé.
*Hiába, sokszor úgy hozzák a temetni való hullát, hogy kegyetlenül össze van verve. Jól tudja, hogy egy megtermett ork, vagy egy méretes óriás, de még egy jól táplált ember is képes olyan mód zúzni a csontokat, hogy önmagában halálos pecsét legyen a szenvedő életére, nem különösebben a kivégzések, miket még ezek után eszközölnek. Mondhatni áldás annak, kit nem saját testének gyilkos módszerére bíznak, hogy csontszilánk jusson szívébe, hanem előbb metszik torkát, döfik szívét, zúzzák be koponyáját is, s kímélik a gyors halállal. A lényeg, hogy szaktudása talán nincs, de elég tapasztalata biztos, hogy meg tudja állapítani, mennyire súlyos a gidácska sérülése.
Ahogy meztelenné lett felsőtestére téved az elf égkék szempárja, könnyen megmondhatja, hogy ha nem is tökéletesek a vágások nyomai, az vagy a sietségnek tudható be, vagy az orvosló kezek voltak alulképzettek, de a jó vadász kiszúrhatja, hogy ezt aligha tette a természet egyszerű teremtménye, hacsak nem egy különleges förmedvény szabadult rá, kinek karma oly éles, mint a finoman dolgozott acél és olyan pontos, mint egy felcser vagy gyilkos, ki eme penge forgatására szakosodott. Dakh számára viszont az tűnik csak fel, hogy Dawn igen leplezetlen mód megbámulja testét. Nem szégyelli magát, de meglepődik ezen. A legtöbb nőnemű csak lopva lesi meg a férfiak máskülönben rejtett bőrfelületét, még ha az olyan, mint a félvéré. Karcsú, alig edzett, alsó bordapárja jól kivehető, s mellé még enyhe sápkóros bőr is felfedezhető.
Csak megrázza ezüstös tincsekkel ékített fejét, hiszen számára ugyan meglepő, de nem szokatlan. Hiszen szerzetes társai már kérdezgették és Dawn sem az első nőnemű, ki előtt testéből felfed. Az viszont kellemes csalódás, hogy most nem húzza el a gidát előle, pedig számított erre is.*
- Per-persze...
*Feleli kicsit megilletődötten. Azok után, hogy nemrég még tőrt rántott rá, s szinte anyjaként húzta el tőle a gidát, most önkezével adja át. Meglepődik, kimondottan meglepődik. Igaz, ezen hamar túlteszi magát és az óvatosan bepólyált kicsivel a tűzhöz megy, hogy leüljön és ölében kibontsa az oltalmazó ruhadarab maradványának béklyójából.*
- Na, ez kicsit fájni fog, aranyom, de muszáj lesz.
*Egyik kezével szüntelen cirógatja két méretes füle közt a fejecskét, ám a másik keze, annak hosszú, éjfekete körmeivel a lábára csúszik. Finom simogatással jut el a sebéhez, ahol nem szívesen, de kicsit erősebben érinti, s amennyire csak lehet óvatosan, de a szükséges erővel tapogatja ki, mekkora lehet a sérülés mértéke. Nem kételkedik benne, hogy a gidának ez nem fog tetszeni, ahogy abban se biztos, hogy Dawn nem terem rögvest mellette és ragadja el tőle, ám ha meg is indul felé, azon mód szóra nyitja esővíztől nedves ajkait.*
- Sajnálom, de muszáj.
*Csak ennyit közöl, s míg vizsgálja az őzet, ajkairól lelohad a vigyor, a mosoly, a legkisebb jele az örömnek és mély keserűség terül el rajta. Tudja jól, mennyire fáj, mikor segítő kéz ér a sebhez, s tudja jól, nehéz viselni, néha nehezebb, mint a sebző támadását magát, de azt is, hogy ez mennyire fontos lehet. Ha az élete nem is múlik ezen, jobb minél előbb kideríteni, mennyi esélye van, hogy újra lábra tudjon állni.*
1441. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2014-08-19 19:47:20
Üzenet elküldve: 2014-08-19 19:47:20
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 143
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 143
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Szelíd
// Amikor a hold fényesen ragyogott //
*nagyon sok tekintetben mondhatja magát szerencsésnek. Szerető család várja odahaza, szenvedélye lett a munkája, amit nem is űz rosszul, eddigi élete is komolyabb tragédiáktól mentes volt. nem számolva a férfiak nyomtalan eltűnését... Nem, erre most nem szabad gondolnia, mert még a végén sikítva fog menekülni a szerzetes közeléből, nehogy őt is elérje az a különös végzet, ami eddig a legtöbb olyan hímnemű egyedet, akikkel közelebbi kapcsolatba került.*
-Még nem mertem megnézni, hogy tényleg eltört-e a csontja. Ha igen, úgy... Sokkal nehezebb lesz neki, de minden tőlem telhetőt meg fogok tenni érte.
*Tekintete akaratlanul is elkalandozik a sebhelyek felé, mivel nem egy állat okozta heget látott már, így könnyen meg tudja mondani, hogy ezeket valóban vad okozta-e. Igaz, a szerzetes nem tűnik vadász alkatnak, de ez még nem jelenti, hogy valóban nem volt köze soha ehhez a nehéz, de Dawn szerint nemes mesterséghez.
Hosszas másodpercek telnek el így, hogy az égkék szemek leplezetlenül, mégis ártatlanul figyelik a fedetlen törzset. Akkor kap igazán észbe, amikor az idegen megmozdul és a gida felé nyúl. Az elf lány ezúttal nem akadályozza meg a cirógatást, csak ajkába harapva süti le a tekintetét. Most túllépett egy határt? Hirtelen villannak eszébe egy régi beszélgetés szavai, így kezét még az előtt elkapja az őz fejétől, hogy a szerzetes bőrével találkozhatna.*
-Elnézést.
*Hogy zavarát valamennyire palástolja, inkább esőtől terhes hajzuhatagát húzza a vállán keresztül előre, próbál minden idegszálával arra koncentrálni, ahogy vékony ujjai az aranyló fürtök között szántanak végig. Ki kell csavarnia, hogy elkezdhessen megszáradni...*
-Odaadhatom egy kicsit? Csak ameddig kicsit kicsavarom magamat.
*Vigyázva karolja fel az állatkát és nyújtja a férfi felé, hogy az átvegye. Talán még tetszeni is fog neki, hogy babusgathatja a jószágot, ameddig Dawn a szoba sarkába téblábol. Jól elázott, talán ki kellene gyorsan futnia Lupohoz, hogy egyrészt a kancát is áttörölje, majd a pokróccal saját magát is megszárogassa valamennyire. Ameddig ezen töpreng, haját csavarja össze, izmait megfeszítve igyekszik kisajtolni belőle a lehető legtöbb vizet. Miért is van még mindig itt, holott a gazdagnegyedben várja az otthon? Ez az a kérdés, amire még most sem tud választ adni, pedig itt az átnedvesedett ruhákban és az alig takaró, megtépázott ingben a megfázás kerülgeti.*
*nagyon sok tekintetben mondhatja magát szerencsésnek. Szerető család várja odahaza, szenvedélye lett a munkája, amit nem is űz rosszul, eddigi élete is komolyabb tragédiáktól mentes volt. nem számolva a férfiak nyomtalan eltűnését... Nem, erre most nem szabad gondolnia, mert még a végén sikítva fog menekülni a szerzetes közeléből, nehogy őt is elérje az a különös végzet, ami eddig a legtöbb olyan hímnemű egyedet, akikkel közelebbi kapcsolatba került.*
-Még nem mertem megnézni, hogy tényleg eltört-e a csontja. Ha igen, úgy... Sokkal nehezebb lesz neki, de minden tőlem telhetőt meg fogok tenni érte.
*Tekintete akaratlanul is elkalandozik a sebhelyek felé, mivel nem egy állat okozta heget látott már, így könnyen meg tudja mondani, hogy ezeket valóban vad okozta-e. Igaz, a szerzetes nem tűnik vadász alkatnak, de ez még nem jelenti, hogy valóban nem volt köze soha ehhez a nehéz, de Dawn szerint nemes mesterséghez.
Hosszas másodpercek telnek el így, hogy az égkék szemek leplezetlenül, mégis ártatlanul figyelik a fedetlen törzset. Akkor kap igazán észbe, amikor az idegen megmozdul és a gida felé nyúl. Az elf lány ezúttal nem akadályozza meg a cirógatást, csak ajkába harapva süti le a tekintetét. Most túllépett egy határt? Hirtelen villannak eszébe egy régi beszélgetés szavai, így kezét még az előtt elkapja az őz fejétől, hogy a szerzetes bőrével találkozhatna.*
-Elnézést.
*Hogy zavarát valamennyire palástolja, inkább esőtől terhes hajzuhatagát húzza a vállán keresztül előre, próbál minden idegszálával arra koncentrálni, ahogy vékony ujjai az aranyló fürtök között szántanak végig. Ki kell csavarnia, hogy elkezdhessen megszáradni...*
-Odaadhatom egy kicsit? Csak ameddig kicsit kicsavarom magamat.
*Vigyázva karolja fel az állatkát és nyújtja a férfi felé, hogy az átvegye. Talán még tetszeni is fog neki, hogy babusgathatja a jószágot, ameddig Dawn a szoba sarkába téblábol. Jól elázott, talán ki kellene gyorsan futnia Lupohoz, hogy egyrészt a kancát is áttörölje, majd a pokróccal saját magát is megszárogassa valamennyire. Ameddig ezen töpreng, haját csavarja össze, izmait megfeszítve igyekszik kisajtolni belőle a lehető legtöbb vizet. Miért is van még mindig itt, holott a gazdagnegyedben várja az otthon? Ez az a kérdés, amire még most sem tud választ adni, pedig itt az átnedvesedett ruhákban és az alig takaró, megtépázott ingben a megfázás kerülgeti.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3851-3870