//Játék a mágiával//
*Úgy tűnik, mindenkinek akad mondanivalója, ha nem is közvetlenül a szerzetesnek, de saját maguknak mindenképpen, ami természetesen nem kerüli el az értő füleket. Van, aki kérdést intéz egyenest hozzá, van, aki hitét bizonygatja, más épp ellenkezőleg, mintha saját képtelenségére akarna rávilágítani, de olyan is van, aki pusztán mereng mindenfélén, konkrét ötlet, elhatározás nélkül. Leirel elnéző mosollyal szemléli a kiválasztottakat, mint egy apa, ki éppen azt figyeli, gyermekei miként botladoznak előre a kijelölt úton. Segítségre, tanításra szorulnak, de úgy, hogy ne tudják, miként áll mögöttük állandóan, készen arra, hogy ha meginognak, újra talpra segítse őket.*
-Sötétség csakis akkor létezik, ha van fény is, a kettő egymás nélkül értelmetlen. A vakságot nem nekem kell eloszlatnom, mindenkin magán múlik, hogy képes-e fényt lopni az éjbe vagy sem.
*Nergal ismét csak a fejében hallhatja a választ, amit a paptól kap. Ő nem fog fénycsóvát küldeni a sötétségbe, nem fogja eloszlatni, hiszen ez is a próba része. A férfinak magától kell rájönnie, hogy miként érje el a kitűzött célt: hogyan szerezze meg a követ, amely ott leledzik a sötétségen belül, elbújva, meglapulva várva, hogy ráleljenek.
A békés, nyugodt sötétség azonban változik, egyszeriben válik élőbbé, ahogy halk hangok ütik fel a fejüket. Suttogás, tompa puffanások, mintha egy-egy számpár is megvillanna valahol, de ezeket csak elmosódottan lehet érzékelni. Mintha a sötételfet mindenki pontosan látná, mindenki tudna a helyzetéről, jelenlétéről, csak neki nem lehet fogalma róla, mi is zajlik körülötte, csak a rémálomszerű, lidérces nyomást érezheti. Nincs egyedül, valami vagy valamik figyelik minden mozdulatát.
Melith hozzáállása elismerő hümmögést vált ki a papból. A mindent elsöprő, teljes bizalom... Ritka kincs manapság, nem is véletlen, hogy a férfi azt veheti észre, hogy lábai elemelkednek a talajtól, ő pedig súlytalanul kezd fölfelé lebegni. A hit, amivel rendelkezik, igen kiemelkedő, nem is kétséges, hogy ennek köszönheti a repülés élményét, amit tapasztal.*
-Látom, hogy hited tiszta és töretlen, de a mágia nem csak ebből áll, hanem tudásból, az erőből, amivel belátjuk, hogy irányítanunk kell az rendelkezésünkre álló erőt. Aki csak hisz benne, az nem tesz mást, mint akarat nélkül sodródik.
*Amit Leirel mond, azt a férfi saját magán is megtapasztalhatja. Hiába emelkedik feljebb és feljebb, a kőhöz nem jut közelebb, csak elhalad mellette, nem érheti el.
Dalisa próbálkozása sem kevésbé érdekes, habár a nő makacs, szinte durcásan közli, hogy tőle nem lehet csodát várni. A megrögzött realista, aki még akkor sem hiszi a mágia hatalmát, amikor körbeveszi, tagadhatatlanul bizonyítva létét.*
-Mindenkiben ott lapul a csoda, még akkor is, ha nem hiszed a létét. Nem kell értened a mágiához, hogy meg tudd oldani a feladatot, mindenki a saját tudásához mérten kapta a próbát.
*Biztató szavak, amivel együtt jár, hogy ha a nő fogékony rá, akkor testét elönti a biztosság tudata: ha nem is tudja, miképp, de meg fogja tudni oldani. Nem azért, mert értené vagy szeretné a mágiát, hanem azért, aki ő maga. Viszont jó lesz igyekeznie, mert a lángok lassan forrósodnak, egyre kényelmetlenebbé téve az itt tartózkodást.
Xares kellemesen lebeg a semmiben, saját gondolataiban, mintha már nem is a kő érdekelné, csak saját képzelgésének folyása. Szép dolog, ha valaki nyugodt, békés környezetben elmélkedhet, de sajnos nem lesz sok ideje erre, hiszen érzi, miként fogy a levegő, tüdeje miként vágyakozik friss oxigénre. Kiutat nem talál, csak a kő csillan fel néha-néha.*
-Cél nélkül sehová sem jutsz, egy idő után a semmi fojt magába, ha nem küzdesz, hogy eljuss valahova. A céltalan bolyongás maga a halál.
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.09.23 12:12:13