Arthenior - Templom
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 16 (301. - 320. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
320. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-11-24 18:22:55
Üzenet elküldve: 2012-11-24 18:22:55
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Szelíd
//Gael Eldast figyelmébe//
*Csakhamar ráveszi magát és belép azon épületek egyikébe, amiket jó ó-hitű révén világéletébe elkerült. A templomba.
Úgy néz ki a kora teljében lévő sötételfet egy gyönyörű nő el tudja csalni MÉG a templomba is. Meg amúgy is, a Hölgy nemesnek tűnt. Tán a vele való találkozásnak több áldásos következménye is lehet...
Ám első sorban a nő puszta alakja ragadta meg, olyannyira, hogy a templomban is keresi.
A félhomály nem életidegen szemének ám a monumentális épület annál inkább. Könyvekben olvasott ilyen nagy épületekről. Szép lassú és óvatos léptekkel igyekszik nem fölverni a csöndet, ám vascsizmákkal ez eléggé nehezen kivitelezhető.
Azonban nem csak Ő veri szét a csendnek falát, hanem más is. Finom cipők kopogása. Megindul ezen hangok irányába és csakhamar az oltártól valamivel messzebb meglátja Lady Gaelt.
A vöröslő ruhát és szőke hajzuhatagát szúrja ki elsőnek, a sötételf.
Leveszi sisakját és szép lassan megindul felé. Vélhetőleg a nő sejti, hogy valaki közelít felé, így tisztes távolban megáll a nőtől és némi hatásszünet után így szól:*
-Szép ablakok nemde? Valószínű olajfestékkel csinálták vagy ahhoz hasonlóval...
*Mondja Laz tőle szokatlan visszafogottsággal. Vélhetőleg Gael tekintete az ablakokon időzik és azt csodálja.*
*Csakhamar ráveszi magát és belép azon épületek egyikébe, amiket jó ó-hitű révén világéletébe elkerült. A templomba.
Úgy néz ki a kora teljében lévő sötételfet egy gyönyörű nő el tudja csalni MÉG a templomba is. Meg amúgy is, a Hölgy nemesnek tűnt. Tán a vele való találkozásnak több áldásos következménye is lehet...
Ám első sorban a nő puszta alakja ragadta meg, olyannyira, hogy a templomban is keresi.
A félhomály nem életidegen szemének ám a monumentális épület annál inkább. Könyvekben olvasott ilyen nagy épületekről. Szép lassú és óvatos léptekkel igyekszik nem fölverni a csöndet, ám vascsizmákkal ez eléggé nehezen kivitelezhető.
Azonban nem csak Ő veri szét a csendnek falát, hanem más is. Finom cipők kopogása. Megindul ezen hangok irányába és csakhamar az oltártól valamivel messzebb meglátja Lady Gaelt.
A vöröslő ruhát és szőke hajzuhatagát szúrja ki elsőnek, a sötételf.
Leveszi sisakját és szép lassan megindul felé. Vélhetőleg a nő sejti, hogy valaki közelít felé, így tisztes távolban megáll a nőtől és némi hatásszünet után így szól:*
-Szép ablakok nemde? Valószínű olajfestékkel csinálták vagy ahhoz hasonlóval...
*Mondja Laz tőle szokatlan visszafogottsággal. Vélhetőleg Gael tekintete az ablakokon időzik és azt csodálja.*
319. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-11-24 17:17:23
Üzenet elküldve: 2012-11-24 17:17:23
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 110
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 110
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
*A hajnal első sugarai előtt érkezik a sötét ruhákba bújt szerzetes, sápadt bőrű arcán a vérfagyasztó vigyor. Csak kis batyu van nála, úgy lépked be az ominózus épületbe. Hamar szembe is találja magát egy ittenivel, aki egy nála magasabb beosztású csuháshoz viszi.*
- Üdvözletem! Dakhnator Makrocciel a nevem. Szeretnék a segítségükre lenni.
*Mélységes tisztelettel beszél, ahogy a templom alkalmazottja áll előtte.*
- S mégis mihez értesz, gyermekem?
*Dakhnator hosszú, sötét ruhaujjait összecsúsztatja, hogy két keze az így keletkező részben találjon egymásra. Fekete karmai türelmesen karcolják meg gyengéd menetükben a sápatag bőrét, ahogy mélyebbre hatol a bal a jobb ujjba, s a jobb keze a bal oldali ruhaujjba veszik. Sebhelyes arcán mosoly honol, vigyorából szelídült azzá, méregzöld szempárja pedig megértőn tekint a másikra.*
- Már voltam néhány helyen, de külsőm miatt nem tűrtek meg. Sok templomban alkalmaztak, gondoltam, itt is szerencsét fogok próbálni. Már... Ha Önt sem riasztja túlzottan kinézetem.
*Tartása változik, egyik keze előkerül, így meglátszódnak hosszú, feketére festett körmei, s ruhájának nyakát kissé lejjebb húzza. Így meglátszik a kötélnyom, mit régen, akasztása során szerzett. Túlélte, de azóta sem kedveli, ha fejméretű hurkot lát egy kötélből. A hideg is kirázza tőle.
Eztán még előző mozdulatát folytatva, szürkés-őszes haját is kicsit megigazgatja, pár tincset megreguláz ujjaival, arcán húzódó vágásnyom így jobban kitűnik, ahogy átlósan, orrán áthaladva szeli ketté ábrázatát. Valamint, kissé hegyes füle is előtűnik, mi félvér korcsságára utal.
Bár, a templom lakóját meglepi a kinézet összessége, mégsem hőköl meg előle.*
- Fiam, bárhogy nézel ki, bármiféle legyél, itt meglelheted a helyed. De mi nem hagyományos templom vagyunk, főleg mágia tanításával foglalkozunk. Viszont egy testvér, ki már megélt pár dolgot, bármikor lelhet itt otthont.
*Mosolyog kedvesen Dakh-ra. Ez pedig a férfi számára nagyon jól esik. Már a fiamozás sem volt zavaró, viszont most, hogy testvérnek szólította, igazán úgy érzi, hogy itt megtalálja az új otthonát.
Közben lassan elsétáltak az oltárhoz, mi körül a nagy térség helyezkedik.*
- Ez itt a főoltár, de ez csak a hatalmasabb varázslatok tudói ismerik, mármint a rendeltetését. Arra, azon az ajtón túl van a könyvtár, arra találhatod a szállásokat. Elég puritán, de bizonyára megérted, ha nem főúri szállást kapsz.
*Halkan kuncog, minek beteges hangzása, s aztán érkező szavai egy újabb kis szikrát öl meg a felé nyújtott barátságos hangulatból.*
- Volt már rosszabb, elhiheti. Mikor az utca kövén, saját vérében alszik valaki...
*Viszont hamarost elérik a szállás ajtaját.*
- Köszönök minden segítséget, számíthat szolgálataimra, s nem fogok csalódást okozni. Vagy a temetőben, vagy itt fog találni, ha kellenék. S nyugodtan szóljon.
*Széles mosolya majdnem vigyorba hajlik már, ahogy búcsút vesz a csuhástól. Kis meghajlást követően belép és kiszemel magának egy ágyat. Persze, saját szobát nem is remélt, de akik itt élnek, azoknak ilyen luxusra nincs is szüksége. Páran még alszanak, de hamarosan mindenkinek ébren kell lennie, sokan látogatják napközben a templomot. Egy üres priccset foglal helyet, kis holmiját a párna helyére teszi. Úgyis csak pár ruhadarab van benne, s egyik tőre, mit nem csizmája szárában tart, hogy mindig kéznél legyen. Bár, az inkább dobni való, minden késsel lehet vágni is. Viszont a zsákban lévő már valódi tőr, de csak önvédelemre használja ezeket. Sosem támad, sosem gyilkol, inkább testére szed még pár ilyen sebhelyet, mi így is tarkítja bőrét. Nem csak arcán van a vágás, s nyakán a kötél húzta-vágta nyom. Ám többit ruhája fedi, míg azt le nem veszi. Viszont, most nem öltözik, nem tesz semmit. Csupán ott hagyja a holmiját, s elindul kifelé. Pár másik embert, vagy legalábbis annak tűnő személyt felébreszt, de azonnal mennek ők is dolgukra. Ám Dakh, mielőtt távozna oda, hol kelleni fog, kimegy a temetőbe, s egy pillantással végigméri az egészet. Alaposan pásztázza, minden méterét többször is jól megnézi magának. Végül sarkon fordul és a fogadóig mg sem áll, hol majd várni fogja, hogy Timandra felébredjen és megtekintsék együtt a könyvtárat. Kellemes kis kikapcsolódás lesz.*
- Üdvözletem! Dakhnator Makrocciel a nevem. Szeretnék a segítségükre lenni.
*Mélységes tisztelettel beszél, ahogy a templom alkalmazottja áll előtte.*
- S mégis mihez értesz, gyermekem?
*Dakhnator hosszú, sötét ruhaujjait összecsúsztatja, hogy két keze az így keletkező részben találjon egymásra. Fekete karmai türelmesen karcolják meg gyengéd menetükben a sápatag bőrét, ahogy mélyebbre hatol a bal a jobb ujjba, s a jobb keze a bal oldali ruhaujjba veszik. Sebhelyes arcán mosoly honol, vigyorából szelídült azzá, méregzöld szempárja pedig megértőn tekint a másikra.*
- Már voltam néhány helyen, de külsőm miatt nem tűrtek meg. Sok templomban alkalmaztak, gondoltam, itt is szerencsét fogok próbálni. Már... Ha Önt sem riasztja túlzottan kinézetem.
*Tartása változik, egyik keze előkerül, így meglátszódnak hosszú, feketére festett körmei, s ruhájának nyakát kissé lejjebb húzza. Így meglátszik a kötélnyom, mit régen, akasztása során szerzett. Túlélte, de azóta sem kedveli, ha fejméretű hurkot lát egy kötélből. A hideg is kirázza tőle.
Eztán még előző mozdulatát folytatva, szürkés-őszes haját is kicsit megigazgatja, pár tincset megreguláz ujjaival, arcán húzódó vágásnyom így jobban kitűnik, ahogy átlósan, orrán áthaladva szeli ketté ábrázatát. Valamint, kissé hegyes füle is előtűnik, mi félvér korcsságára utal.
Bár, a templom lakóját meglepi a kinézet összessége, mégsem hőköl meg előle.*
- Fiam, bárhogy nézel ki, bármiféle legyél, itt meglelheted a helyed. De mi nem hagyományos templom vagyunk, főleg mágia tanításával foglalkozunk. Viszont egy testvér, ki már megélt pár dolgot, bármikor lelhet itt otthont.
*Mosolyog kedvesen Dakh-ra. Ez pedig a férfi számára nagyon jól esik. Már a fiamozás sem volt zavaró, viszont most, hogy testvérnek szólította, igazán úgy érzi, hogy itt megtalálja az új otthonát.
Közben lassan elsétáltak az oltárhoz, mi körül a nagy térség helyezkedik.*
- Ez itt a főoltár, de ez csak a hatalmasabb varázslatok tudói ismerik, mármint a rendeltetését. Arra, azon az ajtón túl van a könyvtár, arra találhatod a szállásokat. Elég puritán, de bizonyára megérted, ha nem főúri szállást kapsz.
*Halkan kuncog, minek beteges hangzása, s aztán érkező szavai egy újabb kis szikrát öl meg a felé nyújtott barátságos hangulatból.*
- Volt már rosszabb, elhiheti. Mikor az utca kövén, saját vérében alszik valaki...
*Viszont hamarost elérik a szállás ajtaját.*
- Köszönök minden segítséget, számíthat szolgálataimra, s nem fogok csalódást okozni. Vagy a temetőben, vagy itt fog találni, ha kellenék. S nyugodtan szóljon.
*Széles mosolya majdnem vigyorba hajlik már, ahogy búcsút vesz a csuhástól. Kis meghajlást követően belép és kiszemel magának egy ágyat. Persze, saját szobát nem is remélt, de akik itt élnek, azoknak ilyen luxusra nincs is szüksége. Páran még alszanak, de hamarosan mindenkinek ébren kell lennie, sokan látogatják napközben a templomot. Egy üres priccset foglal helyet, kis holmiját a párna helyére teszi. Úgyis csak pár ruhadarab van benne, s egyik tőre, mit nem csizmája szárában tart, hogy mindig kéznél legyen. Bár, az inkább dobni való, minden késsel lehet vágni is. Viszont a zsákban lévő már valódi tőr, de csak önvédelemre használja ezeket. Sosem támad, sosem gyilkol, inkább testére szed még pár ilyen sebhelyet, mi így is tarkítja bőrét. Nem csak arcán van a vágás, s nyakán a kötél húzta-vágta nyom. Ám többit ruhája fedi, míg azt le nem veszi. Viszont, most nem öltözik, nem tesz semmit. Csupán ott hagyja a holmiját, s elindul kifelé. Pár másik embert, vagy legalábbis annak tűnő személyt felébreszt, de azonnal mennek ők is dolgukra. Ám Dakh, mielőtt távozna oda, hol kelleni fog, kimegy a temetőbe, s egy pillantással végigméri az egészet. Alaposan pásztázza, minden méterét többször is jól megnézi magának. Végül sarkon fordul és a fogadóig mg sem áll, hol majd várni fogja, hogy Timandra felébredjen és megtekintsék együtt a könyvtárat. Kellemes kis kikapcsolódás lesz.*
318. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-11-24 15:40:34
Üzenet elküldve: 2012-11-24 15:40:34
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Szelíd
*Benn az épületben félhomály uralkodik. Itt ez jelenti a fényes nappalt. Emberrel pedig csak elvétve találkozni. Gaelt mindig is ez fogta meg a helyben, hogy olyan nyugodt, olyan nem evilági. Itt mintha a küszöb előtt hagyhatna mindent, hogy ki ő, honnan jött, mit tett. Itt nincsenek titkok és mégsem bélyegeznek meg enkit az igazságért.
Lépéseinek koppanásai éles visszhangot vernek. Mint mindenkin, rajta is eluralkodik az érzet, hogy itt nem szabad megzavarni semmit, így a mellékhajó sötétjébe vonul vissza. Az oltár irányába lépked, lassan. Tisztelettel tekint végig a kőben megformált arcokon. Ők is mind, elemelkedettek az anyagi világtól, az emberekkel nemtörődve emelkednek föléjük, vakon tekintve a távolba. Valamelyikük kezében könyv, penna, bot... És majdnem mind férfi. De Gael nemsokára rábukkan egy női alakra. Töprengve lép közelebb, felfelé tekintve. Ő vajon hogy jutott idáig? Ki lehetett, hogy nem akadályozta meg senki, hogy efféle tudományok oltárán áldozzon? Nem térdel le a bálvány előtt, hogy mindenféle hálaimákat, vagy könyörgéseket mormogjon - ez itt nem járja. Csak némán érinti meg a talapzatot és továbblép.
Egy kőoszlop takarásában torpan meg újra, előtte már csak a padok állnak az oltár felé nézve, sorba rendezve. Körbetekint, csak egynéhányan ülnek a fa alkalmatosságokon, némelyik csuhás. Sokak könyvet bújnak. De gondolatai nem ragadnak le itt. Elragadják őket az oltárra vetülő színvirágok, lehetetlen gondolatokat hozva. Csodálatos, miféle jelenséget tud létrehozni a színezett üvegen áttörő napfény.*
Lépéseinek koppanásai éles visszhangot vernek. Mint mindenkin, rajta is eluralkodik az érzet, hogy itt nem szabad megzavarni semmit, így a mellékhajó sötétjébe vonul vissza. Az oltár irányába lépked, lassan. Tisztelettel tekint végig a kőben megformált arcokon. Ők is mind, elemelkedettek az anyagi világtól, az emberekkel nemtörődve emelkednek föléjük, vakon tekintve a távolba. Valamelyikük kezében könyv, penna, bot... És majdnem mind férfi. De Gael nemsokára rábukkan egy női alakra. Töprengve lép közelebb, felfelé tekintve. Ő vajon hogy jutott idáig? Ki lehetett, hogy nem akadályozta meg senki, hogy efféle tudományok oltárán áldozzon? Nem térdel le a bálvány előtt, hogy mindenféle hálaimákat, vagy könyörgéseket mormogjon - ez itt nem járja. Csak némán érinti meg a talapzatot és továbblép.
Egy kőoszlop takarásában torpan meg újra, előtte már csak a padok állnak az oltár felé nézve, sorba rendezve. Körbetekint, csak egynéhányan ülnek a fa alkalmatosságokon, némelyik csuhás. Sokak könyvet bújnak. De gondolatai nem ragadnak le itt. Elragadják őket az oltárra vetülő színvirágok, lehetetlen gondolatokat hozva. Csodálatos, miféle jelenséget tud létrehozni a színezett üvegen áttörő napfény.*
317. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-11-22 23:57:04
Üzenet elküldve: 2012-11-22 23:57:04
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 23
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 23
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Szelíd
*Egy hatalmas fakapuhoz érkezik és ekkor válik számára világossá, a kert ahol az előbb volt a templom kert volt. És egyből eszébe jut olvasott róla. Artheniorban tálalható a levegő mágia temploma.
~Hogy felejthettem ezt el!~ Korholja magát hiszen nem egyszer olvasott mar róla. És most itt van előtte a templom teljes valójában. Kissé remegve az izgatottságtól lép be a kapun.
Benn lélegzet elállító a látvány. Az amúgy is hatalmas kőszobrok lenyűgözik. Gyönyörűen vannak kifaragva. Mintha életben lennének Az idő itt benn kellemesen hűvös így leül az egyik padra. Az egész helynek van valami magával ragadó misztériuma. Figyelmesen veszi szemügyre az egész templomot. Már ameddig ellát, az ablakokon nem szűrődik be sok fény Kis idővel érzi ideje szedelőzködni mert lassan napnyugta lesz. És készülődni kell neki is a karaván kíséretre.*
A hozzászólást Emphus Engora (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2012.11.23 11:19:05, a következő indokkal:
Hiányzó jelek pótlása.
~Hogy felejthettem ezt el!~ Korholja magát hiszen nem egyszer olvasott mar róla. És most itt van előtte a templom teljes valójában. Kissé remegve az izgatottságtól lép be a kapun.
Benn lélegzet elállító a látvány. Az amúgy is hatalmas kőszobrok lenyűgözik. Gyönyörűen vannak kifaragva. Mintha életben lennének Az idő itt benn kellemesen hűvös így leül az egyik padra. Az egész helynek van valami magával ragadó misztériuma. Figyelmesen veszi szemügyre az egész templomot. Már ameddig ellát, az ablakokon nem szűrődik be sok fény Kis idővel érzi ideje szedelőzködni mert lassan napnyugta lesz. És készülődni kell neki is a karaván kíséretre.*
A hozzászólást Emphus Engora (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2012.11.23 11:19:05, a következő indokkal:
Hiányzó jelek pótlása.
316. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-11-19 15:50:47
Üzenet elküldve: 2012-11-19 15:50:47
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
*Lagnar megfáradva lépi át a templom küszöbét, s egyből le is huppan az egyik fal mellett lévő fapadra. Mindeközben a templom népességét, a papokat, s egyéb szerzeteseket figyeli tekintetével, no meg a gyönyörű kőszobrok mellett sem tud elsiklani a szeme...*
"Remélem, hogy minél hamarabb megérkezik Keldras... Nem szeretnék sokáig várakozni." *Gondolja magában.*
"Remélem, hogy minél hamarabb megérkezik Keldras... Nem szeretnék sokáig várakozni." *Gondolja magában.*
315. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-11-18 17:43:26
Üzenet elküldve: 2012-11-18 17:43:26
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 4
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 4
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
*A nemes tündér itt már lelassítja lépteit, mintha valami kényszerítené arra, hogy megadja a kellő tiszteletet. A kékvérű lány csak ide-oda kapkodja tekintetét, pedig fiatalabb korában is járt erre. Na jó, ne szépítsük, mikor 13 éves korában az összes könyvét kiolvasta, elkezdett a templom könyvtárába járni, persze szigorú szülei tudta nélkül. Most is, hajnaltájt is ezt teszi, és ahogy már kitapsztalta, csak akkor támad fel benne egy csipetnyi bűntudat, mikor a templomba érkezik. Megint legszívesebben végigfutna a templomon, mintha egy szigorú tekintet elől menekülne, ugyanakkor ez a különös és mágikus érzés is kényszeríti, hogy lassan lépkedjen. A 15 éves tündérleány halkan felsóhajt, és olyan furcsa gondolatok keringenek fejében, mint hogy úgy érzi, a világ ezen a részen mindig lelassul a számára.* ~Bár ne kéne a könyvtár felé vezető úton itt végigmenni.. bár, talán mégis hiányozna naponta ez a magával ragadó érzés.~ *Gondolja, majd megkönnyebbülve veszi tudomásul, hogy végre elérkezik céljához.*
314. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-11-09 16:59:00
Üzenet elküldve: 2012-11-09 16:59:00
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 27
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 27
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
*A csend súlya nehézzé teszi a levegőt. A boltozat gerincét tartó oszlopok teljesen homályba vesznek így, hogy csak a gyertyák fénye világít. A hallgatagon ásító hatalmas belső tér szinte lemállasztja a testet a kósza lélekről. Olyan érzés ez, mint az Úr hideg bíbor tekintete alatt. Az embert egyszerre kényszeríti térdre és emeli fel semmihez nem fogható kegyelmébe.
A fuvolás léptei megállnak félúton az oltár felé. Lehunyja kristálykék szemeit és hagyja szétáradni magában ezt az érzést. Nem törődik a talapzatok magasából figyelő holt mágusok rosszallásával. Látta rajtuk, hogy nem istenségeknek vagy a hit egyéb szentségeinek állították ezeket a szobrokat. A ruházatuk a tartásuk, a kisugárzásuk... mind-mind árulkodik róla. De itt és most, csukott szemei mögött egy másik templom épül. Falai, márványpadlója és mennyezete lassan elfedik emezt. A szobrok álla megemelkedik, arccsontjuk ős nemes vonások szigorú éleihez igazodik, s ha termetre nem is lesznek magasabbak, mégis mintha most mindenek fölé magasodnának. Egyvalaki arcát viseli mindahány. Egy arcot, melyet nem képes felidézni, de oly élőn lángol a lelke mélyén, hogy szédülés rántja ingatag birodalmába. Térdre rogyva nyitja ki a szemét ismét. A padló hidege átjárja az ujjait, felkúszik a karján és szilánkosra dermeszti a reményeit. A templom hallgat. A könyvtárat pedig nem leli. A templomszolgák már biztosan visszavonultak éjszakára. Nincs itt senki, akit megkérdezzen.
Az éhség kezdi felemészteni az erejét. Csüggedten tápászkodik fel. Áthűlt kezeit megmelegíti egy sok táncoló lángot lobogtató gyertyatartónál. Úgy tűnik, ma már nem jut előrébb. Behúzódik az egyik sarokba, elhelyezkedik egy padon és köpenyébe burkolózva próbál aludni egy kicsit.*
A fuvolás léptei megállnak félúton az oltár felé. Lehunyja kristálykék szemeit és hagyja szétáradni magában ezt az érzést. Nem törődik a talapzatok magasából figyelő holt mágusok rosszallásával. Látta rajtuk, hogy nem istenségeknek vagy a hit egyéb szentségeinek állították ezeket a szobrokat. A ruházatuk a tartásuk, a kisugárzásuk... mind-mind árulkodik róla. De itt és most, csukott szemei mögött egy másik templom épül. Falai, márványpadlója és mennyezete lassan elfedik emezt. A szobrok álla megemelkedik, arccsontjuk ős nemes vonások szigorú éleihez igazodik, s ha termetre nem is lesznek magasabbak, mégis mintha most mindenek fölé magasodnának. Egyvalaki arcát viseli mindahány. Egy arcot, melyet nem képes felidézni, de oly élőn lángol a lelke mélyén, hogy szédülés rántja ingatag birodalmába. Térdre rogyva nyitja ki a szemét ismét. A padló hidege átjárja az ujjait, felkúszik a karján és szilánkosra dermeszti a reményeit. A templom hallgat. A könyvtárat pedig nem leli. A templomszolgák már biztosan visszavonultak éjszakára. Nincs itt senki, akit megkérdezzen.
Az éhség kezdi felemészteni az erejét. Csüggedten tápászkodik fel. Áthűlt kezeit megmelegíti egy sok táncoló lángot lobogtató gyertyatartónál. Úgy tűnik, ma már nem jut előrébb. Behúzódik az egyik sarokba, elhelyezkedik egy padon és köpenyébe burkolózva próbál aludni egy kicsit.*
313. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-11-04 13:13:27
Üzenet elküldve: 2012-11-04 13:13:27
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 174
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 174
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Szelíd
*A templomban ébred. Csodálkozik, hogy ébren van, de örül neki. Pedig tényleg nem hitte volna, ájulása előtti állapotát figyelembe véve. Mikor kinyitja szemeit és körülnéz, egy egyszerű szobát lát. Lassan felkel, de ez nem kis fájdalommal jár számára. Kis híján visszaájul, de végül ülve tud maradni, majd óvatosan képes lábra is állni. Végignéz magán, ekkor látja, hogy sebe el van látva. A szobában félhomály uralkodik, ezért ezen megállapításhoz a gyenge fénnyel világító gyertya lángjához kellett közelednie.
Öltözete után kezd kutatni. Egy széken összehajtva talál rájuk. Amilyen tempóban tud, felöltözik és fegyvereit is helyükre teszi. Amint elkészül, kilép a helységből. Egyelőre a fal mentén halad, ezzel némi kapaszkodót biztosítva saját maga számára. Ha bármikor is úgy érzi, hogy nem bírja tovább, csak nekidől a falnak és szusszan egyet.
- De vajon hogy kerültem ide?
*Egy ideig ezen elmélkedik egyik rövid pihenője idején. Mikor ismét úgy érzi, hogy tovább bír menni, megindul. Most hiányolja a kutyát, kit elzavart maga mellől. Reméli, hogy az eb azóta rálelt gazdájára. De meddig is volt eszméletlen? Erre talán választ kellene kapnia, de nem akar továbbra is itt tartózkodni. "Majd a piacon megérdeklődöm. Ott úgyis tudnak mindent, a megfelelő emberek." gondolkozik. Ezt elhatározva, célját már tudja. Lassú lépteit a kijáratot jelentő nagy ajtók felé indítja. A lehető legrövidebb úton elmélkedik, hogy egy percet se vesztegessen el feleslegesen.*
Öltözete után kezd kutatni. Egy széken összehajtva talál rájuk. Amilyen tempóban tud, felöltözik és fegyvereit is helyükre teszi. Amint elkészül, kilép a helységből. Egyelőre a fal mentén halad, ezzel némi kapaszkodót biztosítva saját maga számára. Ha bármikor is úgy érzi, hogy nem bírja tovább, csak nekidől a falnak és szusszan egyet.
- De vajon hogy kerültem ide?
*Egy ideig ezen elmélkedik egyik rövid pihenője idején. Mikor ismét úgy érzi, hogy tovább bír menni, megindul. Most hiányolja a kutyát, kit elzavart maga mellől. Reméli, hogy az eb azóta rálelt gazdájára. De meddig is volt eszméletlen? Erre talán választ kellene kapnia, de nem akar továbbra is itt tartózkodni. "Majd a piacon megérdeklődöm. Ott úgyis tudnak mindent, a megfelelő emberek." gondolkozik. Ezt elhatározva, célját már tudja. Lassú lépteit a kijáratot jelentő nagy ajtók felé indítja. A lehető legrövidebb úton elmélkedik, hogy egy percet se vesztegessen el feleslegesen.*
312. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-10-30 14:51:29
Üzenet elküldve: 2012-10-30 14:51:29
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 84
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 84
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
*A templomba érve leül egy távoli padra. Nem tudja, hogy mihez kezdjen. Szívesen menne haza, ugyanakkor mégsem. Nem tudja, hogy mi várna ott rá. Azon kívül, hogy apja szigorú tekintettel fogadná és néhány keresetlen szóval. Fejét megrázza. Nem, még nem megy haza. Inkább az erdőbe, ott úgyis van minden. Na meg egy ideig itt akar maradni a templomban. Tanulni akar, rég nem tette. Régebben fél napokat is itt töltött. Akkor szerzett tudása... nos... már nemigen létezik. Szinte mindent elfelejtett. Hiába szerez meg valamit, ha nem ismétel, vagy alkalmazza a megtanultakat. Hát most itt van, hogy elölről kezdjen mindent.
A varázslat egyébként is érdekli. Gőze sincs, hogy miért. A szép és kényelmes öltözékeket többre értékeli. Nem is beszélve egy-egy férfiúról, akik kedvére tudnak tenni és nem tartja őket rémunalmasnak. Ez utóbbiból sajnos sok kijárt már neki életében. Pedig azok jobban érdeklik, akik miatt esetleg veszélybe kerül, vagy egy-egy jó kalandba tévelyedik. Az izgalom, az, mikor szíve vadul ver mellkasában és vére száguld ereiben. Ahhoz viszont, hogy túl is élje ezeket, szüksége van a tudásra. Fegyverek használatához ért ugyan, de van még mit fejlődnie. A sebek ápolásához viszont jól ért. Nem is beszélve a ruhák helyreállításáról, esetleg újak készítéséről. A mágia azonban még nem ismert számára. Vagyis már nem ismert. Régen még konyított hozzá valamit. Kár, hogy nem sokat bírt egyszerre a templomban maradni. Szüleinek ezt viszont sosem említette, épp ezért gondolja, hogy itt nem kerestetnék, még akkor sem, ha hallanak ittlétéről.
Megunva az ücsörgést, elindul, hogy keressen egy csuhást. Amint megtalálja, beszélgetésbe elegyedik vele. Kér magának egy kis segítséget. Egy szobát, ahol nyugodtan tanulhat, anélkül, hogy zargatná valaki. Néhány könyvet is kér, melyekből tanulhat, és természetesen... Teljes titoktartást afelől, hogy itt tartózkodik. Mikor mindezt megkapja, elvonul. Egy ideig csak görnyed a csukott könyvrakás előtt. "Lehet jobban járnék, ha aludnék egyet. Hosszú volt az út idáig. De ha már idáig eljöttem... Talán tanulhatnék is előtte, hogy még jobban kimerülve aludni is tudjak egy keveset." Nagyot sóhajt, majd kinyitja az egyes számú olvasnivalót. Egy vaskos könyv, mely az alapokról magyaráz. Ezeket ismét magába kell tömnie, legnagyobb bánatára.*
A varázslat egyébként is érdekli. Gőze sincs, hogy miért. A szép és kényelmes öltözékeket többre értékeli. Nem is beszélve egy-egy férfiúról, akik kedvére tudnak tenni és nem tartja őket rémunalmasnak. Ez utóbbiból sajnos sok kijárt már neki életében. Pedig azok jobban érdeklik, akik miatt esetleg veszélybe kerül, vagy egy-egy jó kalandba tévelyedik. Az izgalom, az, mikor szíve vadul ver mellkasában és vére száguld ereiben. Ahhoz viszont, hogy túl is élje ezeket, szüksége van a tudásra. Fegyverek használatához ért ugyan, de van még mit fejlődnie. A sebek ápolásához viszont jól ért. Nem is beszélve a ruhák helyreállításáról, esetleg újak készítéséről. A mágia azonban még nem ismert számára. Vagyis már nem ismert. Régen még konyított hozzá valamit. Kár, hogy nem sokat bírt egyszerre a templomban maradni. Szüleinek ezt viszont sosem említette, épp ezért gondolja, hogy itt nem kerestetnék, még akkor sem, ha hallanak ittlétéről.
Megunva az ücsörgést, elindul, hogy keressen egy csuhást. Amint megtalálja, beszélgetésbe elegyedik vele. Kér magának egy kis segítséget. Egy szobát, ahol nyugodtan tanulhat, anélkül, hogy zargatná valaki. Néhány könyvet is kér, melyekből tanulhat, és természetesen... Teljes titoktartást afelől, hogy itt tartózkodik. Mikor mindezt megkapja, elvonul. Egy ideig csak görnyed a csukott könyvrakás előtt. "Lehet jobban járnék, ha aludnék egyet. Hosszú volt az út idáig. De ha már idáig eljöttem... Talán tanulhatnék is előtte, hogy még jobban kimerülve aludni is tudjak egy keveset." Nagyot sóhajt, majd kinyitja az egyes számú olvasnivalót. Egy vaskos könyv, mely az alapokról magyaráz. Ezeket ismét magába kell tömnie, legnagyobb bánatára.*
311. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-10-28 19:08:56
Üzenet elküldve: 2012-10-28 19:08:56
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
*Későre jár, mikor Amarisa halkan akár egy árny felemelkedik ágyáról, s felveszi köpenyét. A hosszú, éjszakába nyúló tanulás kifárasztotta, mégse tud elaludni, hiába hallgatja mostohaapja megnyugtató szuszogását saját ágyán fekve. Csapongó gondolatai ébren tartják, minduntalan visszarángatják a rideg valóságba, mikor végre elszenderedne.
Ezért is dönt úgy, hogy kioson inkább a szobából, s miután hangtalanul behúzza maga után az ajtót, csendes léptekkel a templomkert felé indul. Ott a magány nyugalmában talán elcsitulnak végre gondolatai.
Nem aggódik cseppet se, hogy nevelőapja éjjel esetleg felriadva aggódni kezd érte. Nem először csinál ilyet, s bár a férfi még soha nem kapta rajta titkos kis esti sétáin, Amarisa nem olyan naiv, hogy illúziókkal áltassa magát. Rynauth túl jól ismeri, bizonyára régen tud minden nyugtalan estéjéről, s így nem valószínű, hogy keresni fogja, ha felkelve nem leli az ágyában.*
A hozzászólás írója (Amarisa Drykinmor) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.10.28 19:10:09
Ezért is dönt úgy, hogy kioson inkább a szobából, s miután hangtalanul behúzza maga után az ajtót, csendes léptekkel a templomkert felé indul. Ott a magány nyugalmában talán elcsitulnak végre gondolatai.
Nem aggódik cseppet se, hogy nevelőapja éjjel esetleg felriadva aggódni kezd érte. Nem először csinál ilyet, s bár a férfi még soha nem kapta rajta titkos kis esti sétáin, Amarisa nem olyan naiv, hogy illúziókkal áltassa magát. Rynauth túl jól ismeri, bizonyára régen tud minden nyugtalan estéjéről, s így nem valószínű, hogy keresni fogja, ha felkelve nem leli az ágyában.*
A hozzászólás írója (Amarisa Drykinmor) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.10.28 19:10:09
310. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-10-28 13:43:41
Üzenet elküldve: 2012-10-28 13:43:41
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
*Nevelőapja épp a nehéz íróasztalánál ül, mikor Amarisa belép. Előtte könyvek tucatjai hevernek, melyekhez egészen közel kell hajolnia, hogy öreg szemei kivehessék a kacskaringós betűket. Mikor azonban Amarisa belép, mosolyogva néz fel, azonnal megismeri kislánya puha, apró lépteit.*
- Máris visszatértél, Kicsi Risa?
- Unalmas volt odakinn egyedül. *feleli a kislány, s mosolyt csal arcára, könnyed léptekkel nevelőapjához sétálva, hogy felé kínálja a kezében tartott csokrot.* - Nézd! Kinn nyíltak a kerítés tövében. Egy jövevény majdnem letaposta őket, de rászóltam.
*Amarisa mosolya édes, mégis látszik, hogy hamis a büszke jókedv, szemeit nem éri el a mosolygás. A két obszidián ékkő épp olyan rideg és élettelen, mint mindig, talán csak egy csepp elfojtott, keserű fájdalom ragyog a mélyükön. Rynauth azonban nem szólja meg érte a kislányt, úgy tesz, mint észre se venné, miközben finoman megérinti az egyik zafírkék szirmot ujjával.*
- Gyönyörűek. *ismeri el, majd közelebb is hajol, hogy érezze a virágok édes, friss illatát. Aztán Amarisára mosolyog megint.* - Miért nem teszed őket vázába?
*A tündér engedelmesen biccent, s karjában a csokorral a polchoz lépdel, hogy levegye a kis agyag vázát, amibe mindig a virágok kerülnek. Egyszerű agyagedény ez, díszítés és cicoma nélkül, ráadásul csorba is, de a kislány szereti. Jól emlékszik még rá, mikor gyerekként a piacon meg akarta nézni és véletlenül eltörte, mert túl nagy volt az ő picike tündérkezébe. Az árus azonnal neki támadt, hisz a váza még kész se volt egészen, Rynauth azonban nem engedte elfajulni a dolgokat, megvette a csorbult portékát, s kislánya kezébe adta. „Majd te befejezed igaz? Gyönyörű széppé teszed a virágaiddal, ugye Kicsikém?” kérdezte, s Amarisa soha nem is engedte, hogy az egyszerű kis váza túl sokáig üres legyen.
Mindvégig magán érezi nevelőapja tekintetét, miközben a mosdótál mellett álló kancsót a kezébe veszi és vizet tölt a vázába, majd eligazgatja a virágokat. Nem néz a férfire, csak némán viszi át a csokrot az íróasztalhoz, gondosan elhelyezve a könyvek közt szabadon maradt kis sarkon. Csak dolga végeztével fordul a kérdőn figyelő, meleg-barna szempár felé.*
- Az a kancsó régen ott áll, miért nem idéztél inkább mágiával friss vizet? *A kérdés ártatlanul hangzik, Amairsában mégis dacot ébreszt, mogorván préseli össze keskeny ajkait.*
- Nem tanultam meg az igét. *feleli elutasítóan, állva nevelőapja lágy, mégis bíráló tekintetét.* - Minek mágiát használni, ha mindent megoldhatok nélküle is?
- A mágia áldás, Kicsi Risa. *sóhajt Rynauth sokadik alkalommal, ráncos kezét szeretetteljes mozdulattal téve az egyik vaskos kötetre. Amarisa azonban nem mozdul, mereven néz rá, elutasítóan, mint mindig, mikor ez a téma kerül elő közöttük.* - Sokan ölnének is a tehetségért, amit te kaptál, Kicsikém. Nem lenne szabad elpazarolnod az adományodat ilyen...
*Rynauth elhallgat, mintha a jó szót keresné, de ahogy lánya haragtól fénylő szemeibe néz, meggondolja magát és csak legyint. Minek veszekedni, hiszen úgyis tudja, Amarisa megingathatatlan, akár a szél útjában magasodó sziklaszirtek, s ha valamit a fejébe vesz, azt megmásítani aligha lehet. Csak bízhat benne, hogy lánya egyszer megbékél, s megbocsájtja önmagának, hogy az idő múlása felett nem lehet hatalma.
Ez nem a mágia hibája és nem is az övé. Kár az adományát ilyesmi miatt eldobnia, mikor másokon olyan sokat segíthetne, ha végre belátná, képességei korlátok ugyan, de nem gátak.*
- Gyere, Kicsi Risa, segíts nekem elolvasni ezeket a sorokat! *mosolyodik el végül, magához hívva lányát, s kicsit oldalt csúszik a széles padon, hogy helyet adjon neki.* - Az én öreg szemem már alig-alig látja csak ezt a sok cirádás, megkopott macskaírást!
*Amarisa pedig ugyan tudja, hogy nevelőapja ismét csak tanulásra akarja bírni, mégis engedelmesen telepedik le az öreg mágus mellé. Nem tud neki nemet mondani, s igazából nem is akar. Jó mellette üldögélni, érezni testének megnyugtató melegét, s hangjának puha simogatását, mikor bizony megakad egy-egy szóval, ő pedig békésen kisegíti, s addig ismételteti vele az ige szavait, míg helyesen nem mondja.*
- Máris visszatértél, Kicsi Risa?
- Unalmas volt odakinn egyedül. *feleli a kislány, s mosolyt csal arcára, könnyed léptekkel nevelőapjához sétálva, hogy felé kínálja a kezében tartott csokrot.* - Nézd! Kinn nyíltak a kerítés tövében. Egy jövevény majdnem letaposta őket, de rászóltam.
*Amarisa mosolya édes, mégis látszik, hogy hamis a büszke jókedv, szemeit nem éri el a mosolygás. A két obszidián ékkő épp olyan rideg és élettelen, mint mindig, talán csak egy csepp elfojtott, keserű fájdalom ragyog a mélyükön. Rynauth azonban nem szólja meg érte a kislányt, úgy tesz, mint észre se venné, miközben finoman megérinti az egyik zafírkék szirmot ujjával.*
- Gyönyörűek. *ismeri el, majd közelebb is hajol, hogy érezze a virágok édes, friss illatát. Aztán Amarisára mosolyog megint.* - Miért nem teszed őket vázába?
*A tündér engedelmesen biccent, s karjában a csokorral a polchoz lépdel, hogy levegye a kis agyag vázát, amibe mindig a virágok kerülnek. Egyszerű agyagedény ez, díszítés és cicoma nélkül, ráadásul csorba is, de a kislány szereti. Jól emlékszik még rá, mikor gyerekként a piacon meg akarta nézni és véletlenül eltörte, mert túl nagy volt az ő picike tündérkezébe. Az árus azonnal neki támadt, hisz a váza még kész se volt egészen, Rynauth azonban nem engedte elfajulni a dolgokat, megvette a csorbult portékát, s kislánya kezébe adta. „Majd te befejezed igaz? Gyönyörű széppé teszed a virágaiddal, ugye Kicsikém?” kérdezte, s Amarisa soha nem is engedte, hogy az egyszerű kis váza túl sokáig üres legyen.
Mindvégig magán érezi nevelőapja tekintetét, miközben a mosdótál mellett álló kancsót a kezébe veszi és vizet tölt a vázába, majd eligazgatja a virágokat. Nem néz a férfire, csak némán viszi át a csokrot az íróasztalhoz, gondosan elhelyezve a könyvek közt szabadon maradt kis sarkon. Csak dolga végeztével fordul a kérdőn figyelő, meleg-barna szempár felé.*
- Az a kancsó régen ott áll, miért nem idéztél inkább mágiával friss vizet? *A kérdés ártatlanul hangzik, Amairsában mégis dacot ébreszt, mogorván préseli össze keskeny ajkait.*
- Nem tanultam meg az igét. *feleli elutasítóan, állva nevelőapja lágy, mégis bíráló tekintetét.* - Minek mágiát használni, ha mindent megoldhatok nélküle is?
- A mágia áldás, Kicsi Risa. *sóhajt Rynauth sokadik alkalommal, ráncos kezét szeretetteljes mozdulattal téve az egyik vaskos kötetre. Amarisa azonban nem mozdul, mereven néz rá, elutasítóan, mint mindig, mikor ez a téma kerül elő közöttük.* - Sokan ölnének is a tehetségért, amit te kaptál, Kicsikém. Nem lenne szabad elpazarolnod az adományodat ilyen...
*Rynauth elhallgat, mintha a jó szót keresné, de ahogy lánya haragtól fénylő szemeibe néz, meggondolja magát és csak legyint. Minek veszekedni, hiszen úgyis tudja, Amarisa megingathatatlan, akár a szél útjában magasodó sziklaszirtek, s ha valamit a fejébe vesz, azt megmásítani aligha lehet. Csak bízhat benne, hogy lánya egyszer megbékél, s megbocsájtja önmagának, hogy az idő múlása felett nem lehet hatalma.
Ez nem a mágia hibája és nem is az övé. Kár az adományát ilyesmi miatt eldobnia, mikor másokon olyan sokat segíthetne, ha végre belátná, képességei korlátok ugyan, de nem gátak.*
- Gyere, Kicsi Risa, segíts nekem elolvasni ezeket a sorokat! *mosolyodik el végül, magához hívva lányát, s kicsit oldalt csúszik a széles padon, hogy helyet adjon neki.* - Az én öreg szemem már alig-alig látja csak ezt a sok cirádás, megkopott macskaírást!
*Amarisa pedig ugyan tudja, hogy nevelőapja ismét csak tanulásra akarja bírni, mégis engedelmesen telepedik le az öreg mágus mellé. Nem tud neki nemet mondani, s igazából nem is akar. Jó mellette üldögélni, érezni testének megnyugtató melegét, s hangjának puha simogatását, mikor bizony megakad egy-egy szóval, ő pedig békésen kisegíti, s addig ismételteti vele az ige szavait, míg helyesen nem mondja.*
309. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-10-27 21:24:13
Üzenet elküldve: 2012-10-27 21:24:13
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 19
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 19
Játékstílus: Szelíd
*Azt szereti a templomokban, hogy a padjaikon ülve könnyű elmerülni a gondolatokban. Kíváncsi, hogy vajon a templomkertben lelne-e egy labirintust, ahol az úton járhat a kellően vallásos testvér... De most nem mehet oda, hogy megnézze, ugyanis sietnie kell. Az időérzéke nem éppen tökéletes, fogalma sincs, mennyit üldögélt itt. Ha kimenne, az árnyékokból rájöhetne. De ha kimenne, akkor el kellene indulnia vissza, a főtérre. Különben menthetetlenül el fog késni. Ha nem késett el máris.
Feláll a padból, és kinyújtóztatja tagjait. Aztán némán biccent mindenkinek, és csendesen távozik. A templomkapun kívül nagyot nyújtózik, amíg meg nem hallja az ismerős roppanásokat, majd a földre nézve megállapítja, hogy nem töltött el túl sok időt idebent. Elégedetten a vállára veti a botját, és egy munkadalt fütyörészve elindul a főtér felé.*
Feláll a padból, és kinyújtóztatja tagjait. Aztán némán biccent mindenkinek, és csendesen távozik. A templomkapun kívül nagyot nyújtózik, amíg meg nem hallja az ismerős roppanásokat, majd a földre nézve megállapítja, hogy nem töltött el túl sok időt idebent. Elégedetten a vállára veti a botját, és egy munkadalt fütyörészve elindul a főtér felé.*
308. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-10-24 18:25:49
Üzenet elküldve: 2012-10-24 18:25:49
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 50
OOC üzenetek: 65
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 50
OOC üzenetek: 65
Játékstílus: Szelíd
"Ha már itt vagyunk a közelben, miért ne mennénk be ?"
*Fordul meg Sharatar fejében a gondolat. Szeretné meglátogatni a rég látott templomot. Hátha hall valami újat. Avarissnak sem árt megismerni a környéket. Nem is haboznak sokat elindulnak a templom irányába. Lassan a bejárat elé is érnek, és halkan üdvözli a drow a közelben levő papokat, majd megáll egy pad mellett.*
*Fordul meg Sharatar fejében a gondolat. Szeretné meglátogatni a rég látott templomot. Hátha hall valami újat. Avarissnak sem árt megismerni a környéket. Nem is haboznak sokat elindulnak a templom irányába. Lassan a bejárat elé is érnek, és halkan üdvözli a drow a közelben levő papokat, majd megáll egy pad mellett.*
307. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-10-23 21:52:43
Üzenet elküldve: 2012-10-23 21:52:43
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
*A csokor, amivel Amarisa visszatér a templomba nem nagy, még csak nem is színpompás. Csupán néhány sötétkék tölcsérvirág és sárga árnika, de neki tetszik, ahogy a virágok összesimulnak a kezei között.
Kezd sötétedni kinn, de még mindig rengetegen vannak a templomban, Amos Thenior a templom főpapja és elismert mágiamestere körül például egész kis csoport gyűlt össze. Amarisa egy időre megáll, az egyik kőoszlop árnyékába húzódva hallgatja, hogyan beszél Thenior mester a levegő szellemeinek tiszteletéről, milyen szeretettel próbálja oktatni a csillogó szemmel, lelkesen figyelő tanoncokat. A tündérkislány mellére öleli a virágcsokrot, miközben azon gondolkodik, mennyire jó is hallgatni az öreg mester hangját. Mintha mesét hallgatna, este talán meg is kérhetné apját, hogy meséljen neki megint valamit a régi időkről. Kedveli a bohókás történeteket szörnyekről, hősökről, ármányról és szeretetről. Rynauth nem egy mesemondó, nem bárd, de Amarisa szereti őt hallgatni.
El is indul lelkesen a templom hátsó részét elzáró hatalmas, évek koptatta fa ajtó felé, ami mögött a papok lakrésze rejtőzik elzárva a látogatók elől. Nevelőapjával itt lakik, mióta néhány hónappal ezelőtt visszatértek a városba az utolsó nagy utazásukról. Bár Rynauth nem mondta, Amarisa érzi, ideje jobban megbarátkoznia ezzel a várossal és nem csak a templom környékével, mert több utazása nem lesz. Legalábbis addig nem, amíg Rynauth végleg maga mögött nem hagyja ezt az árnyékvilágot, a kislány pedig reméli, hogy ez minél később fog bekövetkezni. Még ha ez azt is jelenti, hogy mostantól ki tudja, meddig itt fog élni Artheniorban. Apja idős, fáradt már, nincs helye életében a kalandoknak, a hosszas utazásoknak, Amarisa pedig beletörődik ebbe, miközben benyit a lakrészükhöz tartozó ajtón, kezében a csokorral, arcán pedig ritkán látott mosolyával.*
Kezd sötétedni kinn, de még mindig rengetegen vannak a templomban, Amos Thenior a templom főpapja és elismert mágiamestere körül például egész kis csoport gyűlt össze. Amarisa egy időre megáll, az egyik kőoszlop árnyékába húzódva hallgatja, hogyan beszél Thenior mester a levegő szellemeinek tiszteletéről, milyen szeretettel próbálja oktatni a csillogó szemmel, lelkesen figyelő tanoncokat. A tündérkislány mellére öleli a virágcsokrot, miközben azon gondolkodik, mennyire jó is hallgatni az öreg mester hangját. Mintha mesét hallgatna, este talán meg is kérhetné apját, hogy meséljen neki megint valamit a régi időkről. Kedveli a bohókás történeteket szörnyekről, hősökről, ármányról és szeretetről. Rynauth nem egy mesemondó, nem bárd, de Amarisa szereti őt hallgatni.
El is indul lelkesen a templom hátsó részét elzáró hatalmas, évek koptatta fa ajtó felé, ami mögött a papok lakrésze rejtőzik elzárva a látogatók elől. Nevelőapjával itt lakik, mióta néhány hónappal ezelőtt visszatértek a városba az utolsó nagy utazásukról. Bár Rynauth nem mondta, Amarisa érzi, ideje jobban megbarátkoznia ezzel a várossal és nem csak a templom környékével, mert több utazása nem lesz. Legalábbis addig nem, amíg Rynauth végleg maga mögött nem hagyja ezt az árnyékvilágot, a kislány pedig reméli, hogy ez minél később fog bekövetkezni. Még ha ez azt is jelenti, hogy mostantól ki tudja, meddig itt fog élni Artheniorban. Apja idős, fáradt már, nincs helye életében a kalandoknak, a hosszas utazásoknak, Amarisa pedig beletörődik ebbe, miközben benyit a lakrészükhöz tartozó ajtón, kezében a csokorral, arcán pedig ritkán látott mosolyával.*
306. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-10-21 22:13:56
Üzenet elküldve: 2012-10-21 22:13:56
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
*A templom hatalmas, félhomályos belsejét megtölti a gyertyák lángjából felszálló füst és a mágiát tanuló diákok változatos seregének folyamatos morajlása. Amarisa kedvenc helyén időzik, az egyik magas karzaton, félig elrejtőzve a vastag, rideg kőből faragott mellvért mögött, hogy onnan figyelje a lenn összegyűlő tanítványokat. Néhányan a mesterekkel beszélgetnek, a tüdérlány alaposan megfigyeli őket, néhányukat már ismeri, gyakran járnak ide. Mások magányukba merülve tanulnak, maguk elé motyognak, vagy áhítatos arccal, némán meditálnak.*
- Hát itt vagy, Kicsi Risa. Már mindenütt kerestelek.
*Amarisa azonnal felpattan a mellvért mögül, ahol addig kuporgott és nevelő apjához siet, a férfi oldalához simulva segít neki az egyik faragott, nehéz fapadhoz lépve leülni. Rynauth reszelős sóhajjal nyújtja ki lábait, a kislány pedig mellé telepedik, két karját a korlátra fektetve néz le a mélybe, s tudja, még ha valaki fel is nézne, nem láthatja őt, elrejtik a templom magas kupolája alatt gyülekező árnyak.
Ezért szereti ezt a nyugodt, békés zugot. Innen mindent láthat, anélkül, hogy őt illetéktelenek megpillanthatnák.
Rynauth köhögése azonban elrontja leskelődését, odavonja figyelmét. Az ébenfekete szemek megtelnek aggodalommal, ahogy a férfi felé nyúl, aprócska ujjai végig futnak a ráncokkal barázdált arcon, kérdőn nézve a kortól homályos szemekbe. Szólni azonban nem szól semmit, Rynauth pedig megnyugtatóan fejére teszi egyik hatalmas, időtől reszkető kezét.*
- Ne félj, Kicsi Risa, nem megyek még el. *magyarázza kedves, gyöngéd hangon, megcirógatva lánya haját. Csak ő becézi így, de Amarisa szereti ezt a gondoskodó, kedves hangot. Másnak nem is engedné, hogy becézgesse, ez csak is nevelő apja kiváltsága.*
- A betegséged napról napra egyre rosszabb. *Csendes megjegyzés, tárgyilagos és belenyugvó, meglepően érett egy kislánytól, aki ránézésre alig tűnik többnek tíz évesnél. Rynauth azonban csak mosolyog, látja lánya szemében a kimondatlan aggodalmat és félelmet, amit senki más nem venne észre a sötét ékkövekként ragyogó tekintetben.* - ha valahogy segíthetnék...!
- Nincs amint segíthetnél, Kicsi Risa. Ez a természet rendje, beszéltünk már róla, emlékszel?
*A tündér kelletlenül bólint, kezét elhúzza apja ráncos arcától. Aztán elfordul, ismét a lenn gyülekező, mágia után ácsingózó lényeket kezdi figyelni. Mennyien jönnek ide... Holott az egész nem ér semmit. Csak néhány trükk, csupa ostobaság, de arra egyik se elég, hogy megállítsa az időt, vagy ismét ifjúvá tegye azt, akinek lassan lejár az ideje.*
~Akkor meg mégis mire jó az egész?~ *gondolja Amarisa.* ~Időpocsékolás, semmi több.~
- Miért nem mész ki egy kicsit? *Rynauth hangja kedves és halk, ahogy szeretetteljesen megpaskolja Amarisa fejét, majd nyögve feláll. Hiába, az öreg csontok már nem úgy bírják a hosszú lépcsőmászást, mint ifjú korában.* - Egész nap csak itt benn bujkálsz, holott kinn minden tavaszi díszbe öltözött! Menj! Nézz szét egy kicsit. *A férfi hangja cinkos, játékos, ahogy ismét megsimogatja a felé forduló kislány haját.* - Hozz nekem egy szép virágot, rendben?
*Amarisa csak bólint, s bár nem sok kedve van, mégis feláll, kezét nyújtja nevelőapjának, hogy lesegítse a lápcsőn. Hiszen a férfi nyilván csak azért jött fel ide, hogy őt megkeresse és kicsábítsa a szabadba egy kis időre. Rynauth azonban megrázza a fejét, hogy jelezze, kicsit még fenn marad a karzaton, így Amarisa végül magában indul el lefelé.*
- Hát itt vagy, Kicsi Risa. Már mindenütt kerestelek.
*Amarisa azonnal felpattan a mellvért mögül, ahol addig kuporgott és nevelő apjához siet, a férfi oldalához simulva segít neki az egyik faragott, nehéz fapadhoz lépve leülni. Rynauth reszelős sóhajjal nyújtja ki lábait, a kislány pedig mellé telepedik, két karját a korlátra fektetve néz le a mélybe, s tudja, még ha valaki fel is nézne, nem láthatja őt, elrejtik a templom magas kupolája alatt gyülekező árnyak.
Ezért szereti ezt a nyugodt, békés zugot. Innen mindent láthat, anélkül, hogy őt illetéktelenek megpillanthatnák.
Rynauth köhögése azonban elrontja leskelődését, odavonja figyelmét. Az ébenfekete szemek megtelnek aggodalommal, ahogy a férfi felé nyúl, aprócska ujjai végig futnak a ráncokkal barázdált arcon, kérdőn nézve a kortól homályos szemekbe. Szólni azonban nem szól semmit, Rynauth pedig megnyugtatóan fejére teszi egyik hatalmas, időtől reszkető kezét.*
- Ne félj, Kicsi Risa, nem megyek még el. *magyarázza kedves, gyöngéd hangon, megcirógatva lánya haját. Csak ő becézi így, de Amarisa szereti ezt a gondoskodó, kedves hangot. Másnak nem is engedné, hogy becézgesse, ez csak is nevelő apja kiváltsága.*
- A betegséged napról napra egyre rosszabb. *Csendes megjegyzés, tárgyilagos és belenyugvó, meglepően érett egy kislánytól, aki ránézésre alig tűnik többnek tíz évesnél. Rynauth azonban csak mosolyog, látja lánya szemében a kimondatlan aggodalmat és félelmet, amit senki más nem venne észre a sötét ékkövekként ragyogó tekintetben.* - ha valahogy segíthetnék...!
- Nincs amint segíthetnél, Kicsi Risa. Ez a természet rendje, beszéltünk már róla, emlékszel?
*A tündér kelletlenül bólint, kezét elhúzza apja ráncos arcától. Aztán elfordul, ismét a lenn gyülekező, mágia után ácsingózó lényeket kezdi figyelni. Mennyien jönnek ide... Holott az egész nem ér semmit. Csak néhány trükk, csupa ostobaság, de arra egyik se elég, hogy megállítsa az időt, vagy ismét ifjúvá tegye azt, akinek lassan lejár az ideje.*
~Akkor meg mégis mire jó az egész?~ *gondolja Amarisa.* ~Időpocsékolás, semmi több.~
- Miért nem mész ki egy kicsit? *Rynauth hangja kedves és halk, ahogy szeretetteljesen megpaskolja Amarisa fejét, majd nyögve feláll. Hiába, az öreg csontok már nem úgy bírják a hosszú lépcsőmászást, mint ifjú korában.* - Egész nap csak itt benn bujkálsz, holott kinn minden tavaszi díszbe öltözött! Menj! Nézz szét egy kicsit. *A férfi hangja cinkos, játékos, ahogy ismét megsimogatja a felé forduló kislány haját.* - Hozz nekem egy szép virágot, rendben?
*Amarisa csak bólint, s bár nem sok kedve van, mégis feláll, kezét nyújtja nevelőapjának, hogy lesegítse a lápcsőn. Hiszen a férfi nyilván csak azért jött fel ide, hogy őt megkeresse és kicsábítsa a szabadba egy kis időre. Rynauth azonban megrázza a fejét, hogy jelezze, kicsit még fenn marad a karzaton, így Amarisa végül magában indul el lefelé.*
305. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-10-21 21:27:27
Üzenet elküldve: 2012-10-21 21:27:27
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 19
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 19
Játékstílus: Szelíd
*Eltartott egy kis ideig, amíg megtalálta a templomot, de sebaj. Egyrészt nem sietett, másrészt pedig világot látni és várost nézni mindig jó móka. Így történhetett, hogy Skryllae kis felderítőútját a főtéren kezdte, majd tett egy rövid sétát a Szegénynegyeden át, onnan előbb a Piactér felé kanyarodott, hogy szerezzen némi friss gyümölcsöt, sajtot és két még meleg cipót. A piacról a Gazdagnegyedbe tévedt, ahol is egy árnyékos padocskán megreggelizett, majd a morzsákkal megetette a galambokat is. Végül három almát elosztogatott a közelben játszó kisgyerekek között, ő pedig ismét útra kelt. A Templomkert láttán elégedetten biccentett. Jó helyen jár. Beljebb kerül, majd a lábát megtörölve belépett a Templomba.*
*Mint azt a piacon megtudta, a templom szó kissé megtévesztő, hiszen itt inkább mágiát lehet tanulni... de ha közben az az ember az elmélyülés és a gondolkodás nemes tudományát is gyakorolhatja, akkor bizony helyénvaló a megnevezés. ~ Templom minden hely, ahol el lehet mélyülni, ahol közelebb lehet kerülni az égiekhez és önmagunkhoz. Nem az számít, hogy fényes-e vagy árnyékos, kőből emelték-e vagy nem, négy fal határolja-e vagy csak az erdő maga... templom az, amire templomként gondolunk. ~ Gondolja, miközben belépve némán biccent a jelenlevőknek, és lassan körbejár. Szemrevételezi a falakat és a faragásokat, az oszlopokat és a szobrokat, a padokat és az oltár mellől kétfelé nyíló ajtókat... végezetül pedig az oltárt. Miután mindent megnézett, a bejárat közelében leül az egyik padba, és némán megkezdi az ébredés elmei-szellemi gyakorlatait.*
*Mint azt a piacon megtudta, a templom szó kissé megtévesztő, hiszen itt inkább mágiát lehet tanulni... de ha közben az az ember az elmélyülés és a gondolkodás nemes tudományát is gyakorolhatja, akkor bizony helyénvaló a megnevezés. ~ Templom minden hely, ahol el lehet mélyülni, ahol közelebb lehet kerülni az égiekhez és önmagunkhoz. Nem az számít, hogy fényes-e vagy árnyékos, kőből emelték-e vagy nem, négy fal határolja-e vagy csak az erdő maga... templom az, amire templomként gondolunk. ~ Gondolja, miközben belépve némán biccent a jelenlevőknek, és lassan körbejár. Szemrevételezi a falakat és a faragásokat, az oszlopokat és a szobrokat, a padokat és az oltár mellől kétfelé nyíló ajtókat... végezetül pedig az oltárt. Miután mindent megnézett, a bejárat közelében leül az egyik padba, és némán megkezdi az ébredés elmei-szellemi gyakorlatait.*
304. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-10-20 11:29:26
Üzenet elküldve: 2012-10-20 11:29:26
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Szelíd
*Mordon a temetőből lassú léptekkel a templomba lép, amit belülről alaposan szemügyre vesz. A templombot oly erősen hatja át az alázat és áhítat a felsőbb erők iránt, hogy az még akkor is érezhető, mikor levegőt vesz az ember. Hősünknek kedvére való a templom ezen szerény és csendes mivolta, hisz ez a hely olyan csendes és békés. Itt mindenki meglelheti maga számára a belső békét.*
A hozzászólás írója (Mordon Ismur) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.10.20 11:33:52
A hozzászólás írója (Mordon Ismur) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.10.20 11:33:52
303. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-10-17 16:11:55
Üzenet elküldve: 2012-10-17 16:11:55
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 192
OOC üzenetek: 272
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 192
OOC üzenetek: 272
Játékstílus: Szelíd
//Az Alrishul ok tündöklése vagy //
* Az elf ösztöneinek segítségével az árnyra támad s íjával annak arcát találja el. Az árny hírtelen hangosan fájdalom telien kiált fel mire az elf érdeklődő tekintettel figyeli az árny szenvedését. Szemei kikerekednek mikor az árny a sötét elf íját magába olvasztja s látszólag semmi kár nem esett rajta. "Csak annyit értem el vele, hogy megtörtem a támadását!? Az nyilam hasonló mágiából vagy anyagból lenne mint maga a lény?" mereng miközben szemöldökét összébb ráncolja. A környezetében történő események teljesen kikerülik figyelmét, hisz egy élet halál harc közepén tart ahol ő áll vesztésre. Különös érzés marcangolja, mintha sötétebbik fele nemtetszése akarna új alakot ölteni, hogy lenőző szemekkel nézhessen rá. "talán én is képes lennék a hasonló mozgásokra mint ezek?" mereng ahogy egyre erősebben mardossa ezen érzés s visszaemlékszik mikor találkozott önmagával. Szemeit az felé tartó árnyra szegezi íját köpenyébe süllyeszti egy könnyedmozdulattal, hiszen most hasznát nem tudja venni majd lassan hátrálva karja kerül előtérbe melyen az oltár nyújtotta csekély fény csillan meg egy pillanatra. Nagy levegőt véve határozza el magát s ugrik a sötétség nyújtotta árnyék homályába, remélve, hogy hasonló harcmodort tud képviselni mint előtte álló ellenfele. Ha sikerrel jár megpróbál a lény mögé kerülni s kardjával lesújtani rá. *
A hozzászólás írója (Akki Kamihira) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.10.17 16:12:39
* Az elf ösztöneinek segítségével az árnyra támad s íjával annak arcát találja el. Az árny hírtelen hangosan fájdalom telien kiált fel mire az elf érdeklődő tekintettel figyeli az árny szenvedését. Szemei kikerekednek mikor az árny a sötét elf íját magába olvasztja s látszólag semmi kár nem esett rajta. "Csak annyit értem el vele, hogy megtörtem a támadását!? Az nyilam hasonló mágiából vagy anyagból lenne mint maga a lény?" mereng miközben szemöldökét összébb ráncolja. A környezetében történő események teljesen kikerülik figyelmét, hisz egy élet halál harc közepén tart ahol ő áll vesztésre. Különös érzés marcangolja, mintha sötétebbik fele nemtetszése akarna új alakot ölteni, hogy lenőző szemekkel nézhessen rá. "talán én is képes lennék a hasonló mozgásokra mint ezek?" mereng ahogy egyre erősebben mardossa ezen érzés s visszaemlékszik mikor találkozott önmagával. Szemeit az felé tartó árnyra szegezi íját köpenyébe süllyeszti egy könnyedmozdulattal, hiszen most hasznát nem tudja venni majd lassan hátrálva karja kerül előtérbe melyen az oltár nyújtotta csekély fény csillan meg egy pillanatra. Nagy levegőt véve határozza el magát s ugrik a sötétség nyújtotta árnyék homályába, remélve, hogy hasonló harcmodort tud képviselni mint előtte álló ellenfele. Ha sikerrel jár megpróbál a lény mögé kerülni s kardjával lesújtani rá. *
A hozzászólás írója (Akki Kamihira) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.10.17 16:12:39
302. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-10-16 20:29:14
Üzenet elküldve: 2012-10-16 20:29:14
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 216
OOC üzenetek: 153
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 216
OOC üzenetek: 153
Játékstílus: Szelíd
//A CSaló//
*Andreasel teste, vagyis az, ami egyszer az volt, halk sercegésbe kezd, majd lángok martaléka lesz. A fény és a füst játéka mindaz, ami megmarad az éjfélelf mágusból. Lassan elszáll minden, hogy a gazdagnegyedben öltsön testet. A papok riadtan libbenek szét az oltár körül. Úgy tűnik a hatalmas mana hullámok és a felébredő mágus hatalma már túl sok volt nekik. A közeledő lidérc is eltűnt, a csuhások pedig értetlenkedve bámulnak csak maguk elé. Az egykor oly kísérteties suttogás eltűnik, a fény elhalványul. A terem lassan elhalkul, csak a fáklyák fénye marad, és Elwyrien. A könyörtelen drow, aki megölte szerelmét. Vajon jót tett ezzel, vagy épphogy Arthenior vesztét hozta el? Egy dolog biztos csak: A gyilkos visszatért.*
*Andreasel teste, vagyis az, ami egyszer az volt, halk sercegésbe kezd, majd lángok martaléka lesz. A fény és a füst játéka mindaz, ami megmarad az éjfélelf mágusból. Lassan elszáll minden, hogy a gazdagnegyedben öltsön testet. A papok riadtan libbenek szét az oltár körül. Úgy tűnik a hatalmas mana hullámok és a felébredő mágus hatalma már túl sok volt nekik. A közeledő lidérc is eltűnt, a csuhások pedig értetlenkedve bámulnak csak maguk elé. Az egykor oly kísérteties suttogás eltűnik, a fény elhalványul. A terem lassan elhalkul, csak a fáklyák fénye marad, és Elwyrien. A könyörtelen drow, aki megölte szerelmét. Vajon jót tett ezzel, vagy épphogy Arthenior vesztét hozta el? Egy dolog biztos csak: A gyilkos visszatért.*
301. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2012-10-16 08:50:22
Üzenet elküldve: 2012-10-16 08:50:22
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 228
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 228
Játékstílus: Szelíd
//A CSaló//
*Az éjnő várja a választ ami meg is érkezik Andreaseltől. Te légy szerető gyilkosom... Elwy még meg fel fogja a szavakat, mikor már érzi a rántást a karján s meglepettségében tenni sem tud ellene. A penge markolatig szalad a férfiba, az elf nő pedig, bár tisztában van vele hogy az iménti cselekedettel minden jogát elvesztette erre, magához öleli Andreaselt, míg annak teste végül el nem ernyed. Sőt még tovább, szavak nélkül áll ott mint önmaga szobra, egy ősi példabeszéd jellegét utánozván. Arca akár a kő, az érzelmek mind elköltöztek onnan, s hogy valaha is rendelkezett ilyenekkel, csupán az arcán legördülő könnycsepp jelzi. Vége van hát. Elengedi a markolatot, s gyengéden fekteti le Andreaselt.*
-Nahreem asul de mordaenn...*suttogja. A halál nem a vég... ismétli a férfi szavait, s a tőrt kihúzza testéből.
Újra a gyilkos. Épp most ölte meg az érzelmeinek minden utolsó maradékát képviselő lényt. Nincs visszaút, több már nincs... A vért letörli a pengéről, becsúsztatja a tokba, s arca elé húzza a maszkját, fejébe pedig a csuklyát. "Hiányoztam, kedves...?" hall egy régi ismerőst fejében.
A maszk alatt ajkai gyilkos vigyorra húzódnak...*
*Az éjnő várja a választ ami meg is érkezik Andreaseltől. Te légy szerető gyilkosom... Elwy még meg fel fogja a szavakat, mikor már érzi a rántást a karján s meglepettségében tenni sem tud ellene. A penge markolatig szalad a férfiba, az elf nő pedig, bár tisztában van vele hogy az iménti cselekedettel minden jogát elvesztette erre, magához öleli Andreaselt, míg annak teste végül el nem ernyed. Sőt még tovább, szavak nélkül áll ott mint önmaga szobra, egy ősi példabeszéd jellegét utánozván. Arca akár a kő, az érzelmek mind elköltöztek onnan, s hogy valaha is rendelkezett ilyenekkel, csupán az arcán legördülő könnycsepp jelzi. Vége van hát. Elengedi a markolatot, s gyengéden fekteti le Andreaselt.*
-Nahreem asul de mordaenn...*suttogja. A halál nem a vég... ismétli a férfi szavait, s a tőrt kihúzza testéből.
Újra a gyilkos. Épp most ölte meg az érzelmeinek minden utolsó maradékát képviselő lényt. Nincs visszaút, több már nincs... A vért letörli a pengéről, becsúsztatja a tokba, s arca elé húzza a maszkját, fejébe pedig a csuklyát. "Hiányoztam, kedves...?" hall egy régi ismerőst fejében.
A maszk alatt ajkai gyilkos vigyorra húzódnak...*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3852-3871