Arthenior - Templom
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 142 (2821. - 2840. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
2840. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-08-20 00:49:51
Üzenet elküldve: 2018-08-20 00:49:51
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Az érme két oldala//
*Vizsgálódás közben semmi olyan jelre, stigmára nem talál, melyek Sa'Tereth befolyására utalnának, már ami a karokat és a nyak körüli területeket illeti. A többi helyen pedig nem fogja megnézni, megelégedik ennyivel.*
- Eltűnt, értem. *Konstatálja, s ezzel meg is bizonyosodik. A foltok, a sérülések nem érdeklik igazán, azokat a jeleket kereste, amelyekről a hírek is szóltak.
Felhagy a kereséssel és elengedi Xotara karját és felnéz a szemeibe, hogy végighallgassa a szavait, majd végül egyetértően bólint.*
- Magam sem tudom pontosan, de az istenek különböző módon jelölték meg választottjaikat. Az, hogy eltűnt a jegy a tenyeredből, talán azt jelenti, megszabadultál a befolyásától. *Bár nem szeret találgatni, most mégis kénytelen latolgatásokba bocsátkozni.*
- Elvesztettem a nyugalmam, bármi képes volt kihozni a sodromból. Abból, amit te is mondtál, arra gondolok, hogy a végleteket manipulálta Teysus, kifordította magából a halandókat, ezzel emlékeztetve mindenkit a kettősségre. *Igazából csak találgat, de be is fejezi, hisz felesleges az istenek tetteiről elmélkedni.*
- Nem tudom, mi fog történni, ha az oltár újra Eeyr-é lesz, ha megtisztul, de remélem, visszanyerem a nyugalmam és visszatérhetek az erdőbe. *Fordítja haragoszöld tekintetét a meggyalázott oltár felé, mintha a vésetek közé volna írva a válasz. Majd a saját állapotát firtató kérdésre visszafordul a mélységi lány felé. Tekintetéből kiolvashatja Xotara, hogy azon gondolkodik, elmondja-e, mi okozza fájdalmait.*
- Nem hiszem, hogy tudsz segíteni. Azaz így nem. *Néz le a tenyerére, melyet a sötételf a kezébe vesz, hogy valamiféle nyomástechnikával próbálja megszüntetni a fájdalmat.*
- Azt hiszem, a tétlenség okozza. *Tudja, hogy ez milyen képtelenül hangzik, de volt ideje kitapasztalni mióta elindul Erdőmélyéről.*
- Ha megállok, ha tétlenkedek, ha nem találok rá az útra, azonnal belém hasít a fájdalom. Mintha az Erdő Szíve így űzne, hogy minél hamarabb oldjam meg a problémát, s minden tétlenséggel töltött pillanatot fájdalommal büntet. *Szomorú szemekkel, mosolytalanul néz a mélységire. Tudja, hogy ezzel a szemében a Fákban Lakó sem lesz jobb, mint a Véristen, de a szürke csuhás nem ellenkezik a sorsa ellen. Ha ez a dolga és ezért van ezen a világon, akkor megteszi, ami csak erejéből telik.*
- Nem várom el tőled, hogy megértsd, csak, hogy fogadd el és ne nehezítsd a dolgom azzal, hogy véleményt formálsz az Erdőszellem eme tettéről. Ez csak rá és rám tartozik. *Nincs kedve Xotara-val vitatkozni azon, hogy vajon az Erdő Szíve miért teszi ezt vele. Ő elfogadta és ennyi.
A beszélgetés után elindulnak az imaterem felé, ahol az ajtón előbb a csuhás elf lép át, nem udvariatlanság ez, ha bármi vár rájuk odabent, azt előbb az elf tapasztalja meg.
Odabent a korábban megismert pap bemutatkozik, amire a szürke csuhás csak meghajol. Odabent megpillantják Goma testvért a ravatalon, az elf pár pillanatig figyeli csak, majd visszafordul Arenith felé. A tisztálkodás ráér, most még dolguk van. Bár neki nincs szüksége üdvözülésre, hisz hite erős és szilárd, de kurtán bólint az imára. Neki nem fog gondot okozni, Xotara pedig talpraesett és megoldja.
Az oltár említésére a mélységi lány felé pillant, némán intve nemet fejével, remélve, hogy nem fogja előadni az odakint történteket. Most már saját bőrükön tapasztalták, ahogy mennyire ártó lehet az oltár közelsége. A takarítással sem lesz gondja, korábban sokkal komolyabb koszt is eltakarított már. Mestere úgy tartotta, a takarítás erősíti a lelket, s eszerint dolgoztatta az ifjú elfet is.
A következő feladatra szárazat nyel, bár érzelmileg nem érinti meg a gyermekek halála, de komorsága érezhető lesz rajta, kezei ökölbe szorulnak, a kendő alatt megfeszülnek az állán az izmok. Gonosz és kegyetlen dolog a háború, a harc és sajnos sokszor azok szenvednek, akiknek semmi közük hozzá. Ártatlanok.*
- Úgy lesz. *Válaszolja hidegen, majd a végszóra elfordul, hogy Xotara mellé lépjen, s míg a mélységi suta, bár szívből jövő imáját hallgatja, félredobja csuhája szegélyét és letérdel Goma ravatala mellett.
~ Az Erdő Szíve kísérjen utadon, mutasson neked utat a fénye és nyugtassa meg háborgó lelked. Legyen könnyű neked a föld, lelj békére a Fákban Lakó birodalmában, míg mi élők örökké emlékezni fogunk rád. Testedből legyen fa, mely az ő hatalmát hirdeti és tör az ég felé, hited erős törzs, szavaid levelek, emléked a szél szava. ~
Rögtönöz imát, majd befejezvén feláll, hogy meghajoljon a ravatal felé. Kisvártatva megfordul és követi Xotara-t a templomba az ajtón át, hogy nekikezdjenek a takarításnak. Míg a sötételf fényt varázsol a gyertyák kanócára, ő már nekikezd a takarításnak. Gyakorlottan és gyorsan dolgozik, szótlanul és fáradhatatlanul, s amikor végeztek, elpakol mindent és Xotara mellé lép, szótlanul jelezve, hogy indulhatnak.
A templomból kilépve épp indulna meg, amikor megpillantja a templom falánál a madár testét. Megtorpan, majd elindul felé, hogy lehajolva a tenyerébe zárja a kis testet. Nem lát rajta sérülést, olyan, mintha egyszerűen csak leesett volna a földre, talán még kicsit meleg is, mintha nemrég történt volna.
A tenyere zárja a madárkát, majd megindul a temető felé, azaz követi a sötételfet, hisz talán jobban tudja ő az utat, mint a csuhás. Út közben nem szól semmit, ha Xotara nem kérdezi, nincs mit mondania.*
*Vizsgálódás közben semmi olyan jelre, stigmára nem talál, melyek Sa'Tereth befolyására utalnának, már ami a karokat és a nyak körüli területeket illeti. A többi helyen pedig nem fogja megnézni, megelégedik ennyivel.*
- Eltűnt, értem. *Konstatálja, s ezzel meg is bizonyosodik. A foltok, a sérülések nem érdeklik igazán, azokat a jeleket kereste, amelyekről a hírek is szóltak.
Felhagy a kereséssel és elengedi Xotara karját és felnéz a szemeibe, hogy végighallgassa a szavait, majd végül egyetértően bólint.*
- Magam sem tudom pontosan, de az istenek különböző módon jelölték meg választottjaikat. Az, hogy eltűnt a jegy a tenyeredből, talán azt jelenti, megszabadultál a befolyásától. *Bár nem szeret találgatni, most mégis kénytelen latolgatásokba bocsátkozni.*
- Elvesztettem a nyugalmam, bármi képes volt kihozni a sodromból. Abból, amit te is mondtál, arra gondolok, hogy a végleteket manipulálta Teysus, kifordította magából a halandókat, ezzel emlékeztetve mindenkit a kettősségre. *Igazából csak találgat, de be is fejezi, hisz felesleges az istenek tetteiről elmélkedni.*
- Nem tudom, mi fog történni, ha az oltár újra Eeyr-é lesz, ha megtisztul, de remélem, visszanyerem a nyugalmam és visszatérhetek az erdőbe. *Fordítja haragoszöld tekintetét a meggyalázott oltár felé, mintha a vésetek közé volna írva a válasz. Majd a saját állapotát firtató kérdésre visszafordul a mélységi lány felé. Tekintetéből kiolvashatja Xotara, hogy azon gondolkodik, elmondja-e, mi okozza fájdalmait.*
- Nem hiszem, hogy tudsz segíteni. Azaz így nem. *Néz le a tenyerére, melyet a sötételf a kezébe vesz, hogy valamiféle nyomástechnikával próbálja megszüntetni a fájdalmat.*
- Azt hiszem, a tétlenség okozza. *Tudja, hogy ez milyen képtelenül hangzik, de volt ideje kitapasztalni mióta elindul Erdőmélyéről.*
- Ha megállok, ha tétlenkedek, ha nem találok rá az útra, azonnal belém hasít a fájdalom. Mintha az Erdő Szíve így űzne, hogy minél hamarabb oldjam meg a problémát, s minden tétlenséggel töltött pillanatot fájdalommal büntet. *Szomorú szemekkel, mosolytalanul néz a mélységire. Tudja, hogy ezzel a szemében a Fákban Lakó sem lesz jobb, mint a Véristen, de a szürke csuhás nem ellenkezik a sorsa ellen. Ha ez a dolga és ezért van ezen a világon, akkor megteszi, ami csak erejéből telik.*
- Nem várom el tőled, hogy megértsd, csak, hogy fogadd el és ne nehezítsd a dolgom azzal, hogy véleményt formálsz az Erdőszellem eme tettéről. Ez csak rá és rám tartozik. *Nincs kedve Xotara-val vitatkozni azon, hogy vajon az Erdő Szíve miért teszi ezt vele. Ő elfogadta és ennyi.
A beszélgetés után elindulnak az imaterem felé, ahol az ajtón előbb a csuhás elf lép át, nem udvariatlanság ez, ha bármi vár rájuk odabent, azt előbb az elf tapasztalja meg.
Odabent a korábban megismert pap bemutatkozik, amire a szürke csuhás csak meghajol. Odabent megpillantják Goma testvért a ravatalon, az elf pár pillanatig figyeli csak, majd visszafordul Arenith felé. A tisztálkodás ráér, most még dolguk van. Bár neki nincs szüksége üdvözülésre, hisz hite erős és szilárd, de kurtán bólint az imára. Neki nem fog gondot okozni, Xotara pedig talpraesett és megoldja.
Az oltár említésére a mélységi lány felé pillant, némán intve nemet fejével, remélve, hogy nem fogja előadni az odakint történteket. Most már saját bőrükön tapasztalták, ahogy mennyire ártó lehet az oltár közelsége. A takarítással sem lesz gondja, korábban sokkal komolyabb koszt is eltakarított már. Mestere úgy tartotta, a takarítás erősíti a lelket, s eszerint dolgoztatta az ifjú elfet is.
A következő feladatra szárazat nyel, bár érzelmileg nem érinti meg a gyermekek halála, de komorsága érezhető lesz rajta, kezei ökölbe szorulnak, a kendő alatt megfeszülnek az állán az izmok. Gonosz és kegyetlen dolog a háború, a harc és sajnos sokszor azok szenvednek, akiknek semmi közük hozzá. Ártatlanok.*
- Úgy lesz. *Válaszolja hidegen, majd a végszóra elfordul, hogy Xotara mellé lépjen, s míg a mélységi suta, bár szívből jövő imáját hallgatja, félredobja csuhája szegélyét és letérdel Goma ravatala mellett.
~ Az Erdő Szíve kísérjen utadon, mutasson neked utat a fénye és nyugtassa meg háborgó lelked. Legyen könnyű neked a föld, lelj békére a Fákban Lakó birodalmában, míg mi élők örökké emlékezni fogunk rád. Testedből legyen fa, mely az ő hatalmát hirdeti és tör az ég felé, hited erős törzs, szavaid levelek, emléked a szél szava. ~
Rögtönöz imát, majd befejezvén feláll, hogy meghajoljon a ravatal felé. Kisvártatva megfordul és követi Xotara-t a templomba az ajtón át, hogy nekikezdjenek a takarításnak. Míg a sötételf fényt varázsol a gyertyák kanócára, ő már nekikezd a takarításnak. Gyakorlottan és gyorsan dolgozik, szótlanul és fáradhatatlanul, s amikor végeztek, elpakol mindent és Xotara mellé lép, szótlanul jelezve, hogy indulhatnak.
A templomból kilépve épp indulna meg, amikor megpillantja a templom falánál a madár testét. Megtorpan, majd elindul felé, hogy lehajolva a tenyerébe zárja a kis testet. Nem lát rajta sérülést, olyan, mintha egyszerűen csak leesett volna a földre, talán még kicsit meleg is, mintha nemrég történt volna.
A tenyere zárja a madárkát, majd megindul a temető felé, azaz követi a sötételfet, hisz talán jobban tudja ő az utat, mint a csuhás. Út közben nem szól semmit, ha Xotara nem kérdezi, nincs mit mondania.*
2839. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-08-18 00:38:13
Üzenet elküldve: 2018-08-18 00:38:13
ÚJ
![>Árnytörő Xotara [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11394_1547776595_sotetelf_no.jpg)
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Az érme két oldala//
*Xotara nem bánja, hogy a szürke csuhás nem kezd bele egy nagyobb beszédbe, és csak annyit mond, amennyit éppen kell, amikor kell. Hiszen, mindketten átélték az előbbi történéseket, így felesleges körbe beszélni.
Xot elbeszélésére a Vadvéd kapujában történtekről, Pycta először nem is szól semmit, csak érdeklődve vizsgálni kezdi a tagjait, ami váratlanul éri a sötételf lányt. Esett, zuhant, elvágódott, ahogy rúgták, ütötték már meg nem egyszer, ezeknek nyomait viseli is kisebb-nagyobb hegek formájában a testén, de Xotnak eszébe se jut, hogy egy ilyen incidens után őt valaki megvizsgálja. Először nem is érti, hogy mit csinál az elf csuhás, csak amikor a kezei után az alkarját szemrevételezi, akkor kérdezi meg.*
- Te mit csinálsz? Ja, már rég eltűnt a folt a kezemből.
*Aztán, amikor Pycta tovább vizsgálódik a nyakánál, tarkójánál, már némiképp zavartan szól.*
- Kutyabajom. Bár, biztos lesz itt-ott már megint egy pár lila foltom, de az nem újdonság, majd elmúlnak.
*A szürke csuhás, amikor Teysus mágiájáról kezd neki beszélni, Xot csak értetlenül pislog.*
~ Aha. Nekem mondhatod. ~
*A sötételf lány kénytelen adni Pycta szavára, hiszen szerzetes, ő meg egy műveletlen sötételf, aki alig tud valamit, ezekről a dolgokról. Az istenek létezésében se hitt, amíg saját bőrén nem tapasztalta egyikük hatalmát, és olvasta a röplapot. Persze, azért gondolkodni tud, amit meg is tesz és kérdez.*
- Na, várjál! Ott van ez a Sas'Teri, a sötét csóka. Meg…
*Gyorsan az oltárra kapja a méregzöld szemeit és leolvassa…*
- Eeyr… a Fákban Lakó. *Biggyeszti a végére.*
Akkor, ez a Tey-zeusz, nem az aranyközép-utas istencsávó? De, akkor hogy lett sötét jegy a tenyeremben? És mi az, hogy Téged is megzavart? Mikor? Miért?
*Pycta röviden megemlíti a három isten harcát, amiről Xot is olvasott a röplapban, amit újra hallva ismét csak felbőszül, hogy az istenek kényükre, kedvükre szórakoznak velük.*
- Pff! Mocsadék istenek… mindegy bocs, de, ha ennek az oltárnak valahogy sikerülne visszaállítanunk a fényét, akkor minden rendbe jönne? Vidámság, hejehuja, vigalom, öröm, boldogság és társai?
*Xotara ismét látja, ahogy szürke csuhás a fejéhez kap, miközben fájdalmasan indulásra buzdít.*
- Amúgy mi bajod? Látom, hogy vergődsz. Fáj a fejed? Netán, ha erős fény éri a szemed még rosszabb? Azért vagy, így ebbe az ancúgba bebugyolálva? Na, figyelj, van egy kis trükköm. Hátha segít. Elég fejfájós családból származom, szóval…
*Ha a szürke csuhásnak nincs ellenvetése, megfogja a bal kezét, és a tenyérét felfelé fordítva a hüvelykujj és a mutatóujj közötti területre, Xotara erős nyomást fejt ki a hüvelykujjával és mutatóujjával egy-két percig, majd finoman, pár mozdulattal átmasszírozza a nyomáspontot, a tenyeret és a kézfejet. Amikor végzett a művelettel kérdőn Pyctára pillant.*
- Na, jobb? Általában használni szokott. Most már mehetünk.
*A gyertyáktól fényárban úszó imaterembe érve, Xotara körbepillant. A látvány pompázatos, a maga fennkölt gyászos módján. A puritán terem közepén Goma testvér lelketlen porhüvelye van felravatalozva. Körülötte a megannyi barna csuhás, akik talán valamiféle gyászos litániát, vagy egy rekviemet mormognak, így imádkozva az eltávozott lelki békéjéért. Az ezernyi gyertya, azonban nem csak fényárt ad, hanem szemcsípő fehér füstöt, ami fojtón lengi be az egész termet. Ekkor lép oda hozzájuk szelíd mosolyával Tisztelendő úr, aki most be is mutatkozik nekik.*
- Xotara… Árnytörő Xotara.
*Mutatkozik be a sötételf lány is, ahogy illik, de még a hajlongást is viszonozni próbálja, a maga hitetlen módján. Két ujját a homlokához érintve int Arenih atyának.
A vendégszeretet jeleként felkínált tisztálkodási lehetőségre és étel-italra, Xotara nem tehet róla, de képe önkéntelenül is elfancsalodik.*
~ Kenyér és víz? Mélységi tárnák védőszelleme adj erőt, hogy ne szaladjak ki innen sikítva. ~
*Xotara agyán átvillan a gondolat, hogy megkérdezze nincs e misebor, de aztán, természetesen elveti a dolgot, és inkább csak hallgat. Pontosabban, hallgatna, ha a Tisztelendő atya nem kérné meg őket, hogy mondjanak el a maguk módján egy imát. Xotara már szolidan hátrálna is egy lépést, de ekkor az atya kedvesen mosolyogva, könnybe lábadt szemekkel rátekint.*
~ Jaj, de kedves… én meg az ima… hogy az a… ~
*A sötételf lány zavartan simít bele összefogott hajába.*
~ Mi a rákot mondhatnék, hiszen nem is ismertem, semmit se tudok róla, és már megint nem t'om a nevét. ~
- Öhm… izé…
*A fojtó meleg és a füst, a csuhások tömege, a szavaira váró ájtatos ábrázatú Arenih atya, teljes félszbe hozzák a sötételf lányt, és kezd erőt venni rajta tömegiszonya. Még a víz is leveri, ami igencsak látszik a gyertyák adta fényárban.*
~ Gyerünk kislány! Szedd össze magad és mutasd meg! Rajta! Jól van… megoldom… ~
*Xotarának nem jut eszébe más, csak egy vadász fohász, amit a vadászok szoktak mondani az elejtett vad lelkéért. A mélységi lány tudja, hogy totál nem fog ide passzolni, de nem jut eszébe más és még mindig jobb, mintha otrombán kirohanna a teremből.*
- Látlak Téged testvérem és köszönetet mondok. Bár tested itt marad és a vadászok részévé válik, de szellemed visszatér az erdőbe.
*Amikor a suta ima végére ér, Pyctára pillant, hogy a szürke csuhás vajon, mit fog szólni, hiszen ő most nagyon igyekezett nem gúnyt űzni a holtakból.
A Tisztelendő úr, ezután az oltárcsarnokban fellelhető feladatokra és az Erdőszéli tisztáson szükséges előkészületekre tereli a szót.*
~ Munka, ima, munka, ima… mi jön még?! Még jó, hogy csuhát nem akarna rám adni. Pff! ~
*A sötételf lány gyorsan el is hessegeti ezt a gondolatot. Nem nehéz most észrevennie magát, hiszen úgy virít a lila ruhájában az ódon falak, és a csuhások közt, mint egy véres stigma egy hófehér bőrű szűz leányon.
Ekkor, kezd megtörten beszélni Arenih atya öt halott gyermekről, akik a zavargások alatt vesztették el életüket. A Tisztelendő sírva is fakad, ahogy tovább beszél a feladatról. Xotara körbenéz, és a sarokba megpillant egy kopott hokedlit (biztos arra felállva szokták meggyújtani a magasabban lévő gyertyákat). Nem zavartatva magát érte megy és felkapja. Mikor visszasétál, így szól: *
- Tisztelendő, nem ülne le? Ha maga is itt összerogy nekünk, azzal nem segítünk senkin. Minden bizonnyal, a holtak se bánják, ha leteszi magát, egy kicsit.
*Xotara leteszi a vén csuhás mellé a kövezetre a hokedlit. Mikor az atya befejezi a gyászos feladat ismertetését, a halott gyermekkel kapcsolatban a sötételf lány kurtán biccentve szól.*
- Elmegyünk értük...
*Röviden rápillant Pyctára, hogy van e valami ellenvéleménye.*
-… a takarítás után, de egy csuhás testvérét, a maga kézjegyével és egy kordéllyal küldjön el velünk, mert a temetőgondnok, nekünk csak úgy aligha fogja átadni a gyermekek holtestét.
~ Úgyis ismerem arra is a járást. ~
*Majd vigasztalóan, így szól az atyához.*
- Tisztelendő! A holtak már nem szenvednek, az ő kínjaiknak a Halál véget vetett, csak az élők, akik itt maradnak, azok szenvednek tovább, de az Idő minden sebet begyógyít, még ha néhány heg marad is utánuk.
*Xotara egy bólintás után vállon veregeti a vén csuhást, majd megindul kifelé a helyiségből. Mielőtt elhagyná a fényárban úszó imateremet, az egyik fali gyertyatartóból kiveszi az egyik gyertyát, majd úgy lép ki a sötét előtérbe. Visszasétál az oltárcsarnokba, ahol meggyújt annyi gyertyát, hogy elengedő fény legyen mindazok számára is, akik nem látnak olyan jól a sötétben. Kerít egy vödör vizet és egy rongyot, majd szép sorban átmossa a falaknál álló padokat, de még a szobrokat is. Takarítás közben többször is cserél vizet, hiszen jó nagy a mocsok a Templomban. Amikor végzett a csutakolással, akkor a sepregetésből is kiveszi a részét. A seprűvel néhány sarokban lévő pókhálót is levadászik, és miután minden koszt kisepertek az oltárcsarnokból, akkor várakozón megáll a Templom ajtajában, hogy induljanak a Temetőbe. Kint láthatóan már nagyon lóg az eső lába, a mélységi lány azon töpreng vajon esni fog e?*
*Xotara nem bánja, hogy a szürke csuhás nem kezd bele egy nagyobb beszédbe, és csak annyit mond, amennyit éppen kell, amikor kell. Hiszen, mindketten átélték az előbbi történéseket, így felesleges körbe beszélni.
Xot elbeszélésére a Vadvéd kapujában történtekről, Pycta először nem is szól semmit, csak érdeklődve vizsgálni kezdi a tagjait, ami váratlanul éri a sötételf lányt. Esett, zuhant, elvágódott, ahogy rúgták, ütötték már meg nem egyszer, ezeknek nyomait viseli is kisebb-nagyobb hegek formájában a testén, de Xotnak eszébe se jut, hogy egy ilyen incidens után őt valaki megvizsgálja. Először nem is érti, hogy mit csinál az elf csuhás, csak amikor a kezei után az alkarját szemrevételezi, akkor kérdezi meg.*
- Te mit csinálsz? Ja, már rég eltűnt a folt a kezemből.
*Aztán, amikor Pycta tovább vizsgálódik a nyakánál, tarkójánál, már némiképp zavartan szól.*
- Kutyabajom. Bár, biztos lesz itt-ott már megint egy pár lila foltom, de az nem újdonság, majd elmúlnak.
*A szürke csuhás, amikor Teysus mágiájáról kezd neki beszélni, Xot csak értetlenül pislog.*
~ Aha. Nekem mondhatod. ~
*A sötételf lány kénytelen adni Pycta szavára, hiszen szerzetes, ő meg egy műveletlen sötételf, aki alig tud valamit, ezekről a dolgokról. Az istenek létezésében se hitt, amíg saját bőrén nem tapasztalta egyikük hatalmát, és olvasta a röplapot. Persze, azért gondolkodni tud, amit meg is tesz és kérdez.*
- Na, várjál! Ott van ez a Sas'Teri, a sötét csóka. Meg…
*Gyorsan az oltárra kapja a méregzöld szemeit és leolvassa…*
- Eeyr… a Fákban Lakó. *Biggyeszti a végére.*
Akkor, ez a Tey-zeusz, nem az aranyközép-utas istencsávó? De, akkor hogy lett sötét jegy a tenyeremben? És mi az, hogy Téged is megzavart? Mikor? Miért?
*Pycta röviden megemlíti a három isten harcát, amiről Xot is olvasott a röplapban, amit újra hallva ismét csak felbőszül, hogy az istenek kényükre, kedvükre szórakoznak velük.*
- Pff! Mocsadék istenek… mindegy bocs, de, ha ennek az oltárnak valahogy sikerülne visszaállítanunk a fényét, akkor minden rendbe jönne? Vidámság, hejehuja, vigalom, öröm, boldogság és társai?
*Xotara ismét látja, ahogy szürke csuhás a fejéhez kap, miközben fájdalmasan indulásra buzdít.*
- Amúgy mi bajod? Látom, hogy vergődsz. Fáj a fejed? Netán, ha erős fény éri a szemed még rosszabb? Azért vagy, így ebbe az ancúgba bebugyolálva? Na, figyelj, van egy kis trükköm. Hátha segít. Elég fejfájós családból származom, szóval…
*Ha a szürke csuhásnak nincs ellenvetése, megfogja a bal kezét, és a tenyérét felfelé fordítva a hüvelykujj és a mutatóujj közötti területre, Xotara erős nyomást fejt ki a hüvelykujjával és mutatóujjával egy-két percig, majd finoman, pár mozdulattal átmasszírozza a nyomáspontot, a tenyeret és a kézfejet. Amikor végzett a művelettel kérdőn Pyctára pillant.*
- Na, jobb? Általában használni szokott. Most már mehetünk.
*A gyertyáktól fényárban úszó imaterembe érve, Xotara körbepillant. A látvány pompázatos, a maga fennkölt gyászos módján. A puritán terem közepén Goma testvér lelketlen porhüvelye van felravatalozva. Körülötte a megannyi barna csuhás, akik talán valamiféle gyászos litániát, vagy egy rekviemet mormognak, így imádkozva az eltávozott lelki békéjéért. Az ezernyi gyertya, azonban nem csak fényárt ad, hanem szemcsípő fehér füstöt, ami fojtón lengi be az egész termet. Ekkor lép oda hozzájuk szelíd mosolyával Tisztelendő úr, aki most be is mutatkozik nekik.*
- Xotara… Árnytörő Xotara.
*Mutatkozik be a sötételf lány is, ahogy illik, de még a hajlongást is viszonozni próbálja, a maga hitetlen módján. Két ujját a homlokához érintve int Arenih atyának.
A vendégszeretet jeleként felkínált tisztálkodási lehetőségre és étel-italra, Xotara nem tehet róla, de képe önkéntelenül is elfancsalodik.*
~ Kenyér és víz? Mélységi tárnák védőszelleme adj erőt, hogy ne szaladjak ki innen sikítva. ~
*Xotara agyán átvillan a gondolat, hogy megkérdezze nincs e misebor, de aztán, természetesen elveti a dolgot, és inkább csak hallgat. Pontosabban, hallgatna, ha a Tisztelendő atya nem kérné meg őket, hogy mondjanak el a maguk módján egy imát. Xotara már szolidan hátrálna is egy lépést, de ekkor az atya kedvesen mosolyogva, könnybe lábadt szemekkel rátekint.*
~ Jaj, de kedves… én meg az ima… hogy az a… ~
*A sötételf lány zavartan simít bele összefogott hajába.*
~ Mi a rákot mondhatnék, hiszen nem is ismertem, semmit se tudok róla, és már megint nem t'om a nevét. ~
- Öhm… izé…
*A fojtó meleg és a füst, a csuhások tömege, a szavaira váró ájtatos ábrázatú Arenih atya, teljes félszbe hozzák a sötételf lányt, és kezd erőt venni rajta tömegiszonya. Még a víz is leveri, ami igencsak látszik a gyertyák adta fényárban.*
~ Gyerünk kislány! Szedd össze magad és mutasd meg! Rajta! Jól van… megoldom… ~
*Xotarának nem jut eszébe más, csak egy vadász fohász, amit a vadászok szoktak mondani az elejtett vad lelkéért. A mélységi lány tudja, hogy totál nem fog ide passzolni, de nem jut eszébe más és még mindig jobb, mintha otrombán kirohanna a teremből.*
- Látlak Téged testvérem és köszönetet mondok. Bár tested itt marad és a vadászok részévé válik, de szellemed visszatér az erdőbe.
*Amikor a suta ima végére ér, Pyctára pillant, hogy a szürke csuhás vajon, mit fog szólni, hiszen ő most nagyon igyekezett nem gúnyt űzni a holtakból.
A Tisztelendő úr, ezután az oltárcsarnokban fellelhető feladatokra és az Erdőszéli tisztáson szükséges előkészületekre tereli a szót.*
~ Munka, ima, munka, ima… mi jön még?! Még jó, hogy csuhát nem akarna rám adni. Pff! ~
*A sötételf lány gyorsan el is hessegeti ezt a gondolatot. Nem nehéz most észrevennie magát, hiszen úgy virít a lila ruhájában az ódon falak, és a csuhások közt, mint egy véres stigma egy hófehér bőrű szűz leányon.
Ekkor, kezd megtörten beszélni Arenih atya öt halott gyermekről, akik a zavargások alatt vesztették el életüket. A Tisztelendő sírva is fakad, ahogy tovább beszél a feladatról. Xotara körbenéz, és a sarokba megpillant egy kopott hokedlit (biztos arra felállva szokták meggyújtani a magasabban lévő gyertyákat). Nem zavartatva magát érte megy és felkapja. Mikor visszasétál, így szól: *
- Tisztelendő, nem ülne le? Ha maga is itt összerogy nekünk, azzal nem segítünk senkin. Minden bizonnyal, a holtak se bánják, ha leteszi magát, egy kicsit.
*Xotara leteszi a vén csuhás mellé a kövezetre a hokedlit. Mikor az atya befejezi a gyászos feladat ismertetését, a halott gyermekkel kapcsolatban a sötételf lány kurtán biccentve szól.*
- Elmegyünk értük...
*Röviden rápillant Pyctára, hogy van e valami ellenvéleménye.*
-… a takarítás után, de egy csuhás testvérét, a maga kézjegyével és egy kordéllyal küldjön el velünk, mert a temetőgondnok, nekünk csak úgy aligha fogja átadni a gyermekek holtestét.
~ Úgyis ismerem arra is a járást. ~
*Majd vigasztalóan, így szól az atyához.*
- Tisztelendő! A holtak már nem szenvednek, az ő kínjaiknak a Halál véget vetett, csak az élők, akik itt maradnak, azok szenvednek tovább, de az Idő minden sebet begyógyít, még ha néhány heg marad is utánuk.
*Xotara egy bólintás után vállon veregeti a vén csuhást, majd megindul kifelé a helyiségből. Mielőtt elhagyná a fényárban úszó imateremet, az egyik fali gyertyatartóból kiveszi az egyik gyertyát, majd úgy lép ki a sötét előtérbe. Visszasétál az oltárcsarnokba, ahol meggyújt annyi gyertyát, hogy elengedő fény legyen mindazok számára is, akik nem látnak olyan jól a sötétben. Kerít egy vödör vizet és egy rongyot, majd szép sorban átmossa a falaknál álló padokat, de még a szobrokat is. Takarítás közben többször is cserél vizet, hiszen jó nagy a mocsok a Templomban. Amikor végzett a csutakolással, akkor a sepregetésből is kiveszi a részét. A seprűvel néhány sarokban lévő pókhálót is levadászik, és miután minden koszt kisepertek az oltárcsarnokból, akkor várakozón megáll a Templom ajtajában, hogy induljanak a Temetőbe. Kint láthatóan már nagyon lóg az eső lába, a mélységi lány azon töpreng vajon esni fog e?*
2838. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-08-16 21:39:59
Üzenet elküldve: 2018-08-16 21:39:59
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Az érme két oldala//
*Feltámadó szél borzolja a madár tollát, de csak ritkán, nem egyfolytában, olykor néhány ujjnyit arrébb is tolja testét, míg neki nem ütközik a templom falának. Ennyi maradt. Még emléke sem, hisz ki emlékezne rá? Talán csak a szél. A templom síri csendje mit sem változik, csak a két vándor halk beszélgetése veri fel, s a csattanás, mit testük okoz a földön, de az is hamar elhal, a hangnak sincs kedve pattogni játékosan az ódon falak között. A csalódottság érzete, s moraja lengi körbe a véres oltárt, mi egykoron még teljes pompájában tündökölt, s művi kezek alkották minden egyes faragványát. Oldalán Eeyr napja vörösbe borulva, éppen lemenőben, nem ád már több fényt, ahogy az oltár környékén lévő félig lefolyt gyertyacsonkok sem, mik lángját a gonosz oltja el. Mindamellett érdekes találkozásnak ad otthont a templom, régi jó barát, vagy régi társ a másikkal karöltve, hosszú út után megtérni látszik. Azonban a visszatérésnek is ára van, mert a fekete kámzsás útiköpennyel együtt, a távoli múltat is hátrahagyni kényszerül, s a naplót észrevehetetlen lassan elborítja a fekete vér. Vajon Pycta del Ventus képes-e erre? Képes e múltját hátrahagyva, felejtve mindent, mi kísérti hosszú vándorútján? Mindenesetre a küldetés most adott, s csak egy ajtó választja el őket tőle. Az ajtó mögött megrendült papok, s az egész helyiség gyertyafényben úszik. Ide nem ér el a szél, nem ér el a gonosz, jóllehet erről Goma ravatalja mellett körben térdelő csuhások monoton mormogása gondoskodik. A viasz lassan égő illatával telített a terem, szürkés-fehér füstcsík kúszik a mennyezet felé, az égő gyertyákról olykor lecsorgó máz, az alattuk lévő keskeny vízréteggel borított tálkába esve néha szisszen egy nagyot. Dísztelen termet világít meg a gyertyafény, itt nincs helye cicomának. A csuhást táskás szemek és holtfáradt arc jellemzi, ez mit sem változott a korábbiakhoz képest, de a két vándort meglátva arcára apró mosoly szelídül:*
- Arenih atya vagyok! *Hajol meg enyhén Xotara és Pycta felé.* Köszönök nektek mindent, előre is. *Kissé nagyobb lesz a mosoly, majd tekintete Goma hittestvére jelenlegi nyughelye felé fordul.*
- Itt fekszik ő, a védelem körében, ide nem ér el a gonosz. Ha szeretnétek, hátul tudtok tisztálkodni is, akad némi kenyér és víz is, de ha rögtön a feladatot kezdenétek, akkor a sarokban megtaláltok minden eszközt hozzá. *Mutat körbe a csuhás mindent.*
- Egyet kérek. Gomát a szeretet vette körbe, s veszi körbe most is, ha megtennétek, hogy a magatok módján, de mondjatok el érte egy imát, hátha lelketek is üdvözül. *Mosolyog Xotarára, mintha csak sejtene valamit a lány hosszú és hányattatott sorsáról. Szemei könnybe lábadnak, de erőt vesz magán, s így folytatja.*
- Az oltárhoz ne menjetek, oda kevés a seprű és a víz, de a harc nyomainak eltüntetésében tudtok segíteni a padlón, a padokon és a falakon. Mielőtt azonban Goma testvérünket a tisztásra vinnénk, ott is elő kell készíteni mindent, ahogyan már javasoltátok is. De ez előtt is lenne egy feladat. *Halkan sóhajt, s láthatóan a ravatal körül imádkozó csuhások némelyike is megrendül kissé, mintha tudnák, hogy mi következik.*
- Volt... volt már segítség, akik a lázadás elesetteit a temetőbe vitték... köztük... köztük öt gyermeket is, a legkisebb alig múlt négy... négy éves. *Válla leesik, s térde ismét megrogy egy kicsit, arcáról könnyek kezdenek záporozni, bár hangján ez nem hallatszik. Elmúlt már lassan hetven éves, de hitéből merít erőt.*
- El... el kellett égetnünk őket. A járvány miatt. *Suttogja halkan.* De a testük még ott van, lelkük bezárva, tőlük is el kell köszönnünk, végleg. A takarítás után, hozzátok el őket kérlek a templomba, hogy gondoskodhassunk róluk is és felkészítsük őket a temetésre. *Furcsa. Ahogy mondandója végéhez ér, mintha jó néhány évet öregedett volna, hogy szavainak súlya, vagy az elvesztett gyermekek emléke? Nem tudni, csak, hogy mindennek ára van. A papot ettől függetlenül, mintha halvány derengés venné körül. Nagyot zendül az ég, ismét néhány esőcsepp pattan szét a poros kövezeten. Arenih atya a mennyezet felé tekint:*
- A szertartás este lesz, napnyugta után. Remélem kegyes lesz hozzánk az ég. *Megvárja, míg a két vándor válaszol, majd elfoglalja helyét a többiek között.*
*Feltámadó szél borzolja a madár tollát, de csak ritkán, nem egyfolytában, olykor néhány ujjnyit arrébb is tolja testét, míg neki nem ütközik a templom falának. Ennyi maradt. Még emléke sem, hisz ki emlékezne rá? Talán csak a szél. A templom síri csendje mit sem változik, csak a két vándor halk beszélgetése veri fel, s a csattanás, mit testük okoz a földön, de az is hamar elhal, a hangnak sincs kedve pattogni játékosan az ódon falak között. A csalódottság érzete, s moraja lengi körbe a véres oltárt, mi egykoron még teljes pompájában tündökölt, s művi kezek alkották minden egyes faragványát. Oldalán Eeyr napja vörösbe borulva, éppen lemenőben, nem ád már több fényt, ahogy az oltár környékén lévő félig lefolyt gyertyacsonkok sem, mik lángját a gonosz oltja el. Mindamellett érdekes találkozásnak ad otthont a templom, régi jó barát, vagy régi társ a másikkal karöltve, hosszú út után megtérni látszik. Azonban a visszatérésnek is ára van, mert a fekete kámzsás útiköpennyel együtt, a távoli múltat is hátrahagyni kényszerül, s a naplót észrevehetetlen lassan elborítja a fekete vér. Vajon Pycta del Ventus képes-e erre? Képes e múltját hátrahagyva, felejtve mindent, mi kísérti hosszú vándorútján? Mindenesetre a küldetés most adott, s csak egy ajtó választja el őket tőle. Az ajtó mögött megrendült papok, s az egész helyiség gyertyafényben úszik. Ide nem ér el a szél, nem ér el a gonosz, jóllehet erről Goma ravatalja mellett körben térdelő csuhások monoton mormogása gondoskodik. A viasz lassan égő illatával telített a terem, szürkés-fehér füstcsík kúszik a mennyezet felé, az égő gyertyákról olykor lecsorgó máz, az alattuk lévő keskeny vízréteggel borított tálkába esve néha szisszen egy nagyot. Dísztelen termet világít meg a gyertyafény, itt nincs helye cicomának. A csuhást táskás szemek és holtfáradt arc jellemzi, ez mit sem változott a korábbiakhoz képest, de a két vándort meglátva arcára apró mosoly szelídül:*
- Arenih atya vagyok! *Hajol meg enyhén Xotara és Pycta felé.* Köszönök nektek mindent, előre is. *Kissé nagyobb lesz a mosoly, majd tekintete Goma hittestvére jelenlegi nyughelye felé fordul.*
- Itt fekszik ő, a védelem körében, ide nem ér el a gonosz. Ha szeretnétek, hátul tudtok tisztálkodni is, akad némi kenyér és víz is, de ha rögtön a feladatot kezdenétek, akkor a sarokban megtaláltok minden eszközt hozzá. *Mutat körbe a csuhás mindent.*
- Egyet kérek. Gomát a szeretet vette körbe, s veszi körbe most is, ha megtennétek, hogy a magatok módján, de mondjatok el érte egy imát, hátha lelketek is üdvözül. *Mosolyog Xotarára, mintha csak sejtene valamit a lány hosszú és hányattatott sorsáról. Szemei könnybe lábadnak, de erőt vesz magán, s így folytatja.*
- Az oltárhoz ne menjetek, oda kevés a seprű és a víz, de a harc nyomainak eltüntetésében tudtok segíteni a padlón, a padokon és a falakon. Mielőtt azonban Goma testvérünket a tisztásra vinnénk, ott is elő kell készíteni mindent, ahogyan már javasoltátok is. De ez előtt is lenne egy feladat. *Halkan sóhajt, s láthatóan a ravatal körül imádkozó csuhások némelyike is megrendül kissé, mintha tudnák, hogy mi következik.*
- Volt... volt már segítség, akik a lázadás elesetteit a temetőbe vitték... köztük... köztük öt gyermeket is, a legkisebb alig múlt négy... négy éves. *Válla leesik, s térde ismét megrogy egy kicsit, arcáról könnyek kezdenek záporozni, bár hangján ez nem hallatszik. Elmúlt már lassan hetven éves, de hitéből merít erőt.*
- El... el kellett égetnünk őket. A járvány miatt. *Suttogja halkan.* De a testük még ott van, lelkük bezárva, tőlük is el kell köszönnünk, végleg. A takarítás után, hozzátok el őket kérlek a templomba, hogy gondoskodhassunk róluk is és felkészítsük őket a temetésre. *Furcsa. Ahogy mondandója végéhez ér, mintha jó néhány évet öregedett volna, hogy szavainak súlya, vagy az elvesztett gyermekek emléke? Nem tudni, csak, hogy mindennek ára van. A papot ettől függetlenül, mintha halvány derengés venné körül. Nagyot zendül az ég, ismét néhány esőcsepp pattan szét a poros kövezeten. Arenih atya a mennyezet felé tekint:*
- A szertartás este lesz, napnyugta után. Remélem kegyes lesz hozzánk az ég. *Megvárja, míg a két vándor válaszol, majd elfoglalja helyét a többiek között.*
2837. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-08-16 08:39:39
Üzenet elküldve: 2018-08-16 08:39:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Az érme két oldala//
*Ismeri azt a villanást a mélységi tekintetében, látja, hogy készül a visszavágásra, hogy csípős nyelvvel szúrjon oda valamit, de úgy tűnik, Xotara végül meggondolja magát. Nem tudja pontosan, szavainak melyik része győzte meg a hallgatás mellett, de valójában a cél szempontjából lényegtelen is. A feleletre csak alig érezhető fejmozdulattal felel, úgy tűnik, mostanában a szokottabbnál is szófukarabb lett a csuhás.
Aztán pedig következik a próba.
A félhomályos templombelsőben sem tudnak az odakint történtekről, legfeljebb árnyalatnyival lesz sötétebb odabent, amikor a felhők a nap elé kúsznak, de az elf csuhás amúgy sem a kinti viszonyokkal törődik, minden figyelmét Xotara akciója köti le.
Ha a bomlott elméjű suttogás és a vértócsa természetellenes mozgása nem volna elég bizonyíték a sötét erők jelenlétére, az erdőmélyi akkor is tudná, hogy valami nagyon nincs rendben. Kicsit már bánja, hogy hagyta a mélységit próbát tenni, de jelenleg nem ez a legnagyobb problémája. Ugyanis társát erővel kényszeríti valami gonosz, hogy az oltárhoz érjen.
Odakint mintha az ég zengene, de meglehet, a csuhás csak a homlokán dörömbölő fájdalomnak tudja be. A rúgás valóban kissé profán megoldás lehet, de mivel az elf ereje nem sokkal az átlagos felett lehet, így trükköznie kell. Amikor kisöpri Xotara lábát, a felsőtestét hátrafelé húzza, így használva fel az esés természetes lendületét a szabadulásra. Csak elég gyorsnak kell lennie, s az úgy tűnik, sikerül is.
Az ordítás meglepi, de nem törődik a forrásával, csak azzal, hogy eltávolodjanak az oltártól, amikor a rideg kőpadlóra esnek. Szerencsére Xotara is segít, így ha elég messze jutottak a kőtömbtől, akkor tápászkodik fel. A semmiből jött fuvallat, mely megfojtotta az oltár körüli gyertyák egy részét, valóban sötétbe vonja a tömb körüli területet, de valószínűleg akad még fényforrás valahol, így azért mégsem teljesen vakon kell tájékozódnia az elfnek.*
- Láttam. *Mondja kurtán és felsegíti a sötételf lány. Az oltár körüli rész valóban sötétségbe borult, de a csuhás nem is törődik most azzal, majd a templomszolgák újragyújtják a gyertyákat.
Az újabb hálára már nem tud mit felelni, valójában maga sem tudta, hogy hova tart, csak a templom kertjében kezdett körvonalazódni benne ez a sejtés, hogy hova is tart. A piacon pedig puszta véletlen volt, hogy megpillantotta az üres standnál. Persze ő ment oda hozzá és szólította meg, de Xotara döntött úgy, hogy követi a különösen viselkedő elfet.
Ahogy elmeséli a történetet a lány, úgy szűkülnek össze a haragoszöld szemek, majd ha a mélységi engedi, a csuhás megfogja a kezeit, majd egymás után megvizsgálja a tenyerét, a kézfejét, az alkarját, ha teheti. Ha Xotara hagyja, még a nyakát, az áll a alatt és a tarkóját is megnézi.*
- Teysus volt az. Az ő mágiája zavarta meg a halandókat. Köztük engem is. *Mondja, mintha ez természetes volna, de nem fejti ki részletesebben. Hangja színtelen, tárgyilagos.*
- A három isten harcol felettünk. *Fordítja tekintetét Xotara zöldjeire. Mosolytalan arcán különös, fájdalmas kifejezés fut végig, halántékára kell fognia, hogy ne szédüljön meg.*
- Menjünk. Dolgunk van. *Szűri fogai közt a szavakat fájdalmasan, majd elfodul a lánytól, hogy az oltárt biztonságos távolságban kerülve meginduljon az ajtó felé, melyen keresztül korábban a pap távozott.
Az ajtónál megáll egy pillanatra, majd lenyomva a kilincset halk sóhajjal belép, hogy felmérje a helyiséget, ahova jutottak.*
- Itt vagyunk, atyám. *Mondja halkan, ahogy a terembe érnek.
Doma temetésével kapcsolatban már tervez. Ha a tisztásra viszik az elhunytat, fel kell készíteni az útra. Ki kell menni előre, hogy kiássák a sírt, ha megtalálták a megfelelő helyet. Ezt és a hely felkészítését természetesen vállalni fogja, aztán pedig a menet megindulhat, majd a vállukon viszik ki a hőst nyughelyére, a fáradalmakkal emlékeztethetik magukat, milyen nehéz is az út, amelyre léptek. S ha feljöttek a csillagok és elvékonyodik a határ a felsőbb szférák felé, végső útjára indítják a holtat, hogy az Erdő Szívének birodalmában leljen örök nyugalomra.*
*Ismeri azt a villanást a mélységi tekintetében, látja, hogy készül a visszavágásra, hogy csípős nyelvvel szúrjon oda valamit, de úgy tűnik, Xotara végül meggondolja magát. Nem tudja pontosan, szavainak melyik része győzte meg a hallgatás mellett, de valójában a cél szempontjából lényegtelen is. A feleletre csak alig érezhető fejmozdulattal felel, úgy tűnik, mostanában a szokottabbnál is szófukarabb lett a csuhás.
Aztán pedig következik a próba.
A félhomályos templombelsőben sem tudnak az odakint történtekről, legfeljebb árnyalatnyival lesz sötétebb odabent, amikor a felhők a nap elé kúsznak, de az elf csuhás amúgy sem a kinti viszonyokkal törődik, minden figyelmét Xotara akciója köti le.
Ha a bomlott elméjű suttogás és a vértócsa természetellenes mozgása nem volna elég bizonyíték a sötét erők jelenlétére, az erdőmélyi akkor is tudná, hogy valami nagyon nincs rendben. Kicsit már bánja, hogy hagyta a mélységit próbát tenni, de jelenleg nem ez a legnagyobb problémája. Ugyanis társát erővel kényszeríti valami gonosz, hogy az oltárhoz érjen.
Odakint mintha az ég zengene, de meglehet, a csuhás csak a homlokán dörömbölő fájdalomnak tudja be. A rúgás valóban kissé profán megoldás lehet, de mivel az elf ereje nem sokkal az átlagos felett lehet, így trükköznie kell. Amikor kisöpri Xotara lábát, a felsőtestét hátrafelé húzza, így használva fel az esés természetes lendületét a szabadulásra. Csak elég gyorsnak kell lennie, s az úgy tűnik, sikerül is.
Az ordítás meglepi, de nem törődik a forrásával, csak azzal, hogy eltávolodjanak az oltártól, amikor a rideg kőpadlóra esnek. Szerencsére Xotara is segít, így ha elég messze jutottak a kőtömbtől, akkor tápászkodik fel. A semmiből jött fuvallat, mely megfojtotta az oltár körüli gyertyák egy részét, valóban sötétbe vonja a tömb körüli területet, de valószínűleg akad még fényforrás valahol, így azért mégsem teljesen vakon kell tájékozódnia az elfnek.*
- Láttam. *Mondja kurtán és felsegíti a sötételf lány. Az oltár körüli rész valóban sötétségbe borult, de a csuhás nem is törődik most azzal, majd a templomszolgák újragyújtják a gyertyákat.
Az újabb hálára már nem tud mit felelni, valójában maga sem tudta, hogy hova tart, csak a templom kertjében kezdett körvonalazódni benne ez a sejtés, hogy hova is tart. A piacon pedig puszta véletlen volt, hogy megpillantotta az üres standnál. Persze ő ment oda hozzá és szólította meg, de Xotara döntött úgy, hogy követi a különösen viselkedő elfet.
Ahogy elmeséli a történetet a lány, úgy szűkülnek össze a haragoszöld szemek, majd ha a mélységi engedi, a csuhás megfogja a kezeit, majd egymás után megvizsgálja a tenyerét, a kézfejét, az alkarját, ha teheti. Ha Xotara hagyja, még a nyakát, az áll a alatt és a tarkóját is megnézi.*
- Teysus volt az. Az ő mágiája zavarta meg a halandókat. Köztük engem is. *Mondja, mintha ez természetes volna, de nem fejti ki részletesebben. Hangja színtelen, tárgyilagos.*
- A három isten harcol felettünk. *Fordítja tekintetét Xotara zöldjeire. Mosolytalan arcán különös, fájdalmas kifejezés fut végig, halántékára kell fognia, hogy ne szédüljön meg.*
- Menjünk. Dolgunk van. *Szűri fogai közt a szavakat fájdalmasan, majd elfodul a lánytól, hogy az oltárt biztonságos távolságban kerülve meginduljon az ajtó felé, melyen keresztül korábban a pap távozott.
Az ajtónál megáll egy pillanatra, majd lenyomva a kilincset halk sóhajjal belép, hogy felmérje a helyiséget, ahova jutottak.*
- Itt vagyunk, atyám. *Mondja halkan, ahogy a terembe érnek.
Doma temetésével kapcsolatban már tervez. Ha a tisztásra viszik az elhunytat, fel kell készíteni az útra. Ki kell menni előre, hogy kiássák a sírt, ha megtalálták a megfelelő helyet. Ezt és a hely felkészítését természetesen vállalni fogja, aztán pedig a menet megindulhat, majd a vállukon viszik ki a hőst nyughelyére, a fáradalmakkal emlékeztethetik magukat, milyen nehéz is az út, amelyre léptek. S ha feljöttek a csillagok és elvékonyodik a határ a felsőbb szférák felé, végső útjára indítják a holtat, hogy az Erdő Szívének birodalmában leljen örök nyugalomra.*
2836. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-08-16 00:26:46
Üzenet elküldve: 2018-08-16 00:26:46
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Az érme két oldala//
*Xotara magán érzi Pycta rosszalló tekintetét, és a szürke csuhásra néz, akinek sötétzöld szemeire csuklya és a kendő takarásában másféle árnyék is vetül, ami már önmagában elgondolkoztatja a mélységi lányt. Főleg, hogy az elf szerzetes ismét furcsán meggörnyedt testtartást vesz fel.
A sötételf lány eddigi élete során, mindig csak magára számíthatott, és neki kellett megoldania a problémáit. Ezt Xotara már meg is szokta, és nehéz számára úgy megbíznia bárkiben is, hogy megossza a problémáit, és engedje, hogy segítsenek neki. Úgy gondolja, hogy a lanawiniak többségét nem is igazán érdeklik mások problémái, csak saját magukkal vannak elfoglalva. Erre a gondolatára eddig még igazán nem cáfolt rá senki.
Ekkor, reccsen rá Pycta, hogy inkább hallgasson, ha nem képes valakinek a nevét megjegyezni és ne űzzön gúnyt a holtakból. A sötételf lány erre már éppen újra nyitná a nagy száját, hogy visszavágjon, amikor a szürke csuhás leteremtőn, még közbe szúrja utolsó érvét; „mindennek meg van a maga helye és ideje.” A mélységi lány számára, nem tudni miért, de ismerősen cseng ez a sor, holott az ő nagy száját biztos soha nem hagyták el ezek a szavak, hiszen Xotara türelmetlen és otromba. Azonban, mégis valamiért ezzel nem tud vitába szállni. Agya hirtelen kiürül, és nem jut eszébe semmi, amivel visszavághatna, és furcsa fojtó érzés telepszik mellkasára.*
- Én csak…
*De, aztán mély levegőt véve, könnyebben hagyja el heges ajkait, a következő őszinte elismerés, mint azt valaha gondolta volna.*
- Igazad van. Sajnálom.
*A mélységi lány méregzöld szemei könnybe lábadnak, de elkapja tekintetét, hogy senki ne lássa gyengeségét, és kivont karddal az átkozott oltárhoz lép. Mikor, összeszedte magát, pillantást vált a szürke csuhással, akinek kurta bólintása után cselekszik, és ekkor veszi kezdetét a túlvilági eseménysor.
Xotarát a sötétség erői az oltár fel rántják. A lány önerejéből szabadulni próbál. Majd, a sötételf lány érzi, ahogy Pycta otrombán kirúgja alóla tartólábát, és két kézzel eltaszítja a meggyalázott oltártól. A cél szentesíti az eszközt. Xotara örül és hálás, hogy a szürke csuhás közbe lép, pedig nem is kiáltott segítségért, ami azért is lehet, mert éppen, azon gondolkodott, ha nem sikerül elrúgnia magát a korláttól, hogy jobb kezében tartott kardját, átveszi bal kezébe, és ha kell, levágja csuklóból a jobb kezét, csakhogy szabadulhasson.
A szent ház felett, ekkor mennydörgés hallatszik. A fények kialszanak, és megfoghatatlan sötétségbe borul a Templom.
Fény nélkül nincsen árnyék, a fény pedig az árnyékból születik. Az a fény pedig, majdan túl fog ragyogni minden csillagot. A beállt sötétségben valószínűleg az elf csuhás nem lát semmit, hiszen az oltár környékét is csak gyertyafénnyel tudta megvizsgálni, azonban biztosan érzi és hallja, hogy mi történik. Holott, amikor először léptek az oltárhoz, Pycta úgy gondolta nincs, mitől félniük idebent és nem fog rájuk támadni semmi. A mélységi lány méregzöld szemei, viszont, minden részletet tökéletesen látnak. Ahogy az első, úgy a következő támadás se éri váratlanul a mélységi lányt, csak annak mikéntje. Mondhatni pontosan tudta, hogy ez fog történni. Látja, a karját vaskosan markoló láthatatlan kezek szorítását, és érzi, hogyan marnak a húsába. Amik, Xotara elszánt szabaduló vergődésére, és Pycta akciójának hála, szerencsére elengedik. Ekkor, égmorajlás és őrült ordítás rázza fel a Templomot.
Xotara és Pycta hátra vetődnek a Templom kövezetére, de a mélységi lány nem esik nagyot. A szürke csuhás sokat tompít az esésen, és még ültében is elrángatja Xotarát az átkozott oltártól, de a sötételf lánynak se kell több, ő is kotor a lábaival, hogy mihamarabb kellő távolságba kerüljenek. Xot érzi, ahogy a fagyos bélyeg égeti a karját, de nem foglakozik vele, ami felől meg akart bizonyosodni, kiderült. Méregzöld szemei mély belátással csillognak, és úgy mered a meggyalázott oltárra. Ekkor szólal meg a sötétben mögötte Pycta, mire Xotara ekképpen válaszol: *
- Valóban nem, de legalább Te is láttad.
*Ezután felkecmeregnek a földről. Xotara elfogadja Pycta segítő jobbját. A mélységi lány bal kezében a rövidkardját tartja, így jobb kezével fog rá a szürke csuhás kezére.*
- Köszönöm, hogy segítettél.
*Mondja Xotara röviden, majd ismét az átkozott oltár felé pillant. Jobb kezével megszorítja Pycta kezét. Ha nem lenne sötét, akkor a szürke csuhás láthatná, hogy mit néz a sötételf lány. A meggyalázott oltárnál a szurok fekete vérben, immáron ott hever Xotara fekete kámzsás köpenye, ami lassan felissza a fekete vért, amitől az teljesen elázik, bár a színe mit sem változik. Xotara tudja, hogy ott kell hagynia köpenyét, de nem is azt sajnálja, hanem annak belsejében lapuló fekete könyvecskét, az édesanyja naplóját, de valamit, valamiért.
A köpeny akkor hullott le, amikor Xotara már arra készült, hogy levágja saját kezét, ha nem sikerült volna kitépnie a karját a fagyos szorításból és a szürke csuhás ebben nem segített volna neki.
Ekkor, Xotara folytatja: *
- De nem csak ennyit akarok mondani. Köszönöm, hogy a Piactérről magaddal cibáltál. Éppen valami őrültségen gondolkoztam.
*Magyarázza tovább a sötétben, miközben elengedi Pycta kezét.*
- Figyelj, ami az előbb az oltárnál történt, nem volt véletlen. Engem, a Vadvéd kapujában, mielőtt Lyzékkel elindultunk felderíteni a Hold karavánpihenő romjait, engem… tök hülyén fog hangzani, deee… megszállt a Sötétség… és olyanokat mondtam a többieknek, és úgy viselkedtem, hogy még most is valahol a hatása alatt voltam. Annak az istennek pedig… nem t'om… már megint a nevét, de mindegy is. Utána a kezemen volt a Sötét jegye, egy olyan izé… stigma, vagy mi fene. Ezért se mentem vissza a Vadvédbe, hanem a városba jöttem, és akkor olvastam egy röplapot, amiben írtak erről. Írták, hogy mások is kifordultak magukból. Addig nem is hittem igazán az istenekben, de amit olvastam, és azután, ami velem történt, hát kénytelen voltam belátni, hogy tévedek, és ettől rohadt dühös lettem. Minden olyan jól ment a Vadvédben, erre jött ez a Sötét isten, és dugába döntött mindent. Az oltárt megvizsgálva… én csak tudni akartam, hogy még mindig ki van e hegyezve rám…
*Xotara szájmenős kifakadása közben, itt, zavartan elhallgat.*
- Jaj, már megint be nem áll a szám. Lőj le nyugodtan, hogy vegyem már észre magam.
*Pycta ekkor, jegyzi meg, hogy menjenek a Tisztelendő úr után. Xotara beleegyezésül hallgat és elteszi rövidkardját, és megy Pyctával az imaterem felé, hogy segítsenek felkészíteni az elhunyt Domát a tisztáson való szertartásra. Persze, ha közben nem állja valami váratlan történés az útjukat.*
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.08.16 01:03:09
*Xotara magán érzi Pycta rosszalló tekintetét, és a szürke csuhásra néz, akinek sötétzöld szemeire csuklya és a kendő takarásában másféle árnyék is vetül, ami már önmagában elgondolkoztatja a mélységi lányt. Főleg, hogy az elf szerzetes ismét furcsán meggörnyedt testtartást vesz fel.
A sötételf lány eddigi élete során, mindig csak magára számíthatott, és neki kellett megoldania a problémáit. Ezt Xotara már meg is szokta, és nehéz számára úgy megbíznia bárkiben is, hogy megossza a problémáit, és engedje, hogy segítsenek neki. Úgy gondolja, hogy a lanawiniak többségét nem is igazán érdeklik mások problémái, csak saját magukkal vannak elfoglalva. Erre a gondolatára eddig még igazán nem cáfolt rá senki.
Ekkor, reccsen rá Pycta, hogy inkább hallgasson, ha nem képes valakinek a nevét megjegyezni és ne űzzön gúnyt a holtakból. A sötételf lány erre már éppen újra nyitná a nagy száját, hogy visszavágjon, amikor a szürke csuhás leteremtőn, még közbe szúrja utolsó érvét; „mindennek meg van a maga helye és ideje.” A mélységi lány számára, nem tudni miért, de ismerősen cseng ez a sor, holott az ő nagy száját biztos soha nem hagyták el ezek a szavak, hiszen Xotara türelmetlen és otromba. Azonban, mégis valamiért ezzel nem tud vitába szállni. Agya hirtelen kiürül, és nem jut eszébe semmi, amivel visszavághatna, és furcsa fojtó érzés telepszik mellkasára.*
- Én csak…
*De, aztán mély levegőt véve, könnyebben hagyja el heges ajkait, a következő őszinte elismerés, mint azt valaha gondolta volna.*
- Igazad van. Sajnálom.
*A mélységi lány méregzöld szemei könnybe lábadnak, de elkapja tekintetét, hogy senki ne lássa gyengeségét, és kivont karddal az átkozott oltárhoz lép. Mikor, összeszedte magát, pillantást vált a szürke csuhással, akinek kurta bólintása után cselekszik, és ekkor veszi kezdetét a túlvilági eseménysor.
Xotarát a sötétség erői az oltár fel rántják. A lány önerejéből szabadulni próbál. Majd, a sötételf lány érzi, ahogy Pycta otrombán kirúgja alóla tartólábát, és két kézzel eltaszítja a meggyalázott oltártól. A cél szentesíti az eszközt. Xotara örül és hálás, hogy a szürke csuhás közbe lép, pedig nem is kiáltott segítségért, ami azért is lehet, mert éppen, azon gondolkodott, ha nem sikerül elrúgnia magát a korláttól, hogy jobb kezében tartott kardját, átveszi bal kezébe, és ha kell, levágja csuklóból a jobb kezét, csakhogy szabadulhasson.
A szent ház felett, ekkor mennydörgés hallatszik. A fények kialszanak, és megfoghatatlan sötétségbe borul a Templom.
Fény nélkül nincsen árnyék, a fény pedig az árnyékból születik. Az a fény pedig, majdan túl fog ragyogni minden csillagot. A beállt sötétségben valószínűleg az elf csuhás nem lát semmit, hiszen az oltár környékét is csak gyertyafénnyel tudta megvizsgálni, azonban biztosan érzi és hallja, hogy mi történik. Holott, amikor először léptek az oltárhoz, Pycta úgy gondolta nincs, mitől félniük idebent és nem fog rájuk támadni semmi. A mélységi lány méregzöld szemei, viszont, minden részletet tökéletesen látnak. Ahogy az első, úgy a következő támadás se éri váratlanul a mélységi lányt, csak annak mikéntje. Mondhatni pontosan tudta, hogy ez fog történni. Látja, a karját vaskosan markoló láthatatlan kezek szorítását, és érzi, hogyan marnak a húsába. Amik, Xotara elszánt szabaduló vergődésére, és Pycta akciójának hála, szerencsére elengedik. Ekkor, égmorajlás és őrült ordítás rázza fel a Templomot.
Xotara és Pycta hátra vetődnek a Templom kövezetére, de a mélységi lány nem esik nagyot. A szürke csuhás sokat tompít az esésen, és még ültében is elrángatja Xotarát az átkozott oltártól, de a sötételf lánynak se kell több, ő is kotor a lábaival, hogy mihamarabb kellő távolságba kerüljenek. Xot érzi, ahogy a fagyos bélyeg égeti a karját, de nem foglakozik vele, ami felől meg akart bizonyosodni, kiderült. Méregzöld szemei mély belátással csillognak, és úgy mered a meggyalázott oltárra. Ekkor szólal meg a sötétben mögötte Pycta, mire Xotara ekképpen válaszol: *
- Valóban nem, de legalább Te is láttad.
*Ezután felkecmeregnek a földről. Xotara elfogadja Pycta segítő jobbját. A mélységi lány bal kezében a rövidkardját tartja, így jobb kezével fog rá a szürke csuhás kezére.*
- Köszönöm, hogy segítettél.
*Mondja Xotara röviden, majd ismét az átkozott oltár felé pillant. Jobb kezével megszorítja Pycta kezét. Ha nem lenne sötét, akkor a szürke csuhás láthatná, hogy mit néz a sötételf lány. A meggyalázott oltárnál a szurok fekete vérben, immáron ott hever Xotara fekete kámzsás köpenye, ami lassan felissza a fekete vért, amitől az teljesen elázik, bár a színe mit sem változik. Xotara tudja, hogy ott kell hagynia köpenyét, de nem is azt sajnálja, hanem annak belsejében lapuló fekete könyvecskét, az édesanyja naplóját, de valamit, valamiért.
A köpeny akkor hullott le, amikor Xotara már arra készült, hogy levágja saját kezét, ha nem sikerült volna kitépnie a karját a fagyos szorításból és a szürke csuhás ebben nem segített volna neki.
Ekkor, Xotara folytatja: *
- De nem csak ennyit akarok mondani. Köszönöm, hogy a Piactérről magaddal cibáltál. Éppen valami őrültségen gondolkoztam.
*Magyarázza tovább a sötétben, miközben elengedi Pycta kezét.*
- Figyelj, ami az előbb az oltárnál történt, nem volt véletlen. Engem, a Vadvéd kapujában, mielőtt Lyzékkel elindultunk felderíteni a Hold karavánpihenő romjait, engem… tök hülyén fog hangzani, deee… megszállt a Sötétség… és olyanokat mondtam a többieknek, és úgy viselkedtem, hogy még most is valahol a hatása alatt voltam. Annak az istennek pedig… nem t'om… már megint a nevét, de mindegy is. Utána a kezemen volt a Sötét jegye, egy olyan izé… stigma, vagy mi fene. Ezért se mentem vissza a Vadvédbe, hanem a városba jöttem, és akkor olvastam egy röplapot, amiben írtak erről. Írták, hogy mások is kifordultak magukból. Addig nem is hittem igazán az istenekben, de amit olvastam, és azután, ami velem történt, hát kénytelen voltam belátni, hogy tévedek, és ettől rohadt dühös lettem. Minden olyan jól ment a Vadvédben, erre jött ez a Sötét isten, és dugába döntött mindent. Az oltárt megvizsgálva… én csak tudni akartam, hogy még mindig ki van e hegyezve rám…
*Xotara szájmenős kifakadása közben, itt, zavartan elhallgat.*
- Jaj, már megint be nem áll a szám. Lőj le nyugodtan, hogy vegyem már észre magam.
*Pycta ekkor, jegyzi meg, hogy menjenek a Tisztelendő úr után. Xotara beleegyezésül hallgat és elteszi rövidkardját, és megy Pyctával az imaterem felé, hogy segítsenek felkészíteni az elhunyt Domát a tisztáson való szertartásra. Persze, ha közben nem állja valami váratlan történés az útjukat.*
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.08.16 01:03:09
2835. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-08-15 21:30:04
Üzenet elküldve: 2018-08-15 21:30:04
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Az érme két oldala//
//Xotara - erőpróba: sikeres//
//Pycta - gyorsaságpróba: sikeres//
*Apró, halk dörrenés hallatszik a templom felett, csak épp egy picit rezzennek bele az épület fa spalettái. Madár tollászkodik a templomkert egyik fájának ágán, apró csőrét folyton szárnyai oldalához dörzsöli, őt nem zavarja az égzengés, megszokhatta már. Amint elunja magát elrepül, pont az egyik szürkéskék felhő felé, s a templom tetején csendben koppan egy esőcsepp. Hová menekül az idő, s hová tűnik a nap? Még olyan jó volna egy kicsit melegedni... még olyan jó volna. A világ mit sem tud a templomban elindult harcról, hol talán életek forognak kockán. Egyelőre még csak egy sötételffé, de ki tudja hová fajul a dolog, ha sokáig hozzáértés nélkül próbálkoznak. A nyomozást esztelen és fékevesztett kacagással díjazza valaki, nagyobb erővel bír ez, mint bármily égzengés. A fülön keresztül az elmébe mászik, a tapasztalatlanokat őrületbe kergetheti. A legriasztóbb az egészben, hogy mindez a semmiből történik, még egy kósza szellemalak sem materializálódik, csak az az átkozott nevetés és aláfestésnek a jéghideg. Persze a vértócsa, mit sem törődve a sötételf homlokán lassan gyöngyöző fagyos verejtékkel, bambán és lassan kúszik, mászik a földön, s színe egyre inkább feketéllik, ahogy a közelben eddig lágyan pislákoló gyertyák kialszanak egy hirtelen támadt fuvallattól. Szerencsére az elf szemek segíthetnek, így az egyébként is figyelő Pycta világosan láthatja, pontosan mi történik. A lány meglepetése, gyönyörű kreol arcára van írva, ahogy a kifejtett erő íze is, melynek oly nagynak kell lennie, hogy nyakán az inak fehéren kidagadjanak, megfeszüljenek. A hideg lassan kúszik át csuklójáról karjára, hirtelen erős szorítást, s tíz ujj nyomását érezheti, ha alkarjára néz, láthatja a besüppedő bőrt, mintha valaki abba kapaszkodna. A suttogás nem szűnni, egyre erőteljesebb és türelmetlenebb, mintha mindenáron akarná a lányt. A korlát nem biztosít támaszt, ahogy nekitámaszkodik úgy csúszik el befelé, majd az oltár oldalán csattan, azonban a sötételf meglepően szerencsés, mert kétségbeesett próbálkozását siker koronázza. Előbb csak azt érzi, hogy alkarját, mintha hegyes jégcsapok karcolnák végig, ahogyan csúszik lefelé a szorítás, majd hirtelen enged.
A madár úgy látszik megunta a felhőkergetést, mert lassú félkörben fordul vissza a templom felé, hogy annak egy kiálló ereszére szálljon, s a tollászkodást ott folytassa, ahol abbahagyta. Mára már nincs több teendő, ez van figyelő szemeibe írva, csőre üres, fiókáit rég ellátta. Ugyan csak néhány perc az övé, de az boldog és zavartalan. Míg a templom belsejéből velőtrázó és ideges ordítás hallik fel az ég felé, érdekes kontrasztot képezve az ismét megdörrenő éggel.*
- MEGDÖGLESZ!!!!! *A csuklóról is lecsúszik a láthatatlan kéz, csak hideg nyomát hagyja Xotarán, egy ideiglenes bélyegként, a csalódás bélyegeként. Az utolsó pillanatban Pycta is cselekszik, jó érzékkel és időben. Talán ez is segít, hogy kalandozó társát ne ragadja el a mély. A rúgás kissé drasztikus, ezt a sötételf is megérezheti, azonban az elf erre is gondol, s ölelő karjaiba zárva Xotarát, esnek együtt hátra. Ahogy a korláttól távolodnak, úgy áll meg a vér terjedése, egyelőre ennek nyitja és célja még ismeretlen. A templom kövezetén feküdve, talán mindketten észlelhetik egymás ziháló lélegzetét, s azt biztosan, hogy a túlvilági hangok úgy halnak el, ahogyan megérkeztek. Egyetlen dolgot azonban nem vesznek észre. A felharsanó üvöltéssel egy időben, mint kósza esőcsepp úgy hullik le a madár a templomtetőről, hogy kimerevedett szemekkel csapódjon a kövezetre. Mindennek ára van.*
//Xotara - erőpróba: sikeres//
//Pycta - gyorsaságpróba: sikeres//
*Apró, halk dörrenés hallatszik a templom felett, csak épp egy picit rezzennek bele az épület fa spalettái. Madár tollászkodik a templomkert egyik fájának ágán, apró csőrét folyton szárnyai oldalához dörzsöli, őt nem zavarja az égzengés, megszokhatta már. Amint elunja magát elrepül, pont az egyik szürkéskék felhő felé, s a templom tetején csendben koppan egy esőcsepp. Hová menekül az idő, s hová tűnik a nap? Még olyan jó volna egy kicsit melegedni... még olyan jó volna. A világ mit sem tud a templomban elindult harcról, hol talán életek forognak kockán. Egyelőre még csak egy sötételffé, de ki tudja hová fajul a dolog, ha sokáig hozzáértés nélkül próbálkoznak. A nyomozást esztelen és fékevesztett kacagással díjazza valaki, nagyobb erővel bír ez, mint bármily égzengés. A fülön keresztül az elmébe mászik, a tapasztalatlanokat őrületbe kergetheti. A legriasztóbb az egészben, hogy mindez a semmiből történik, még egy kósza szellemalak sem materializálódik, csak az az átkozott nevetés és aláfestésnek a jéghideg. Persze a vértócsa, mit sem törődve a sötételf homlokán lassan gyöngyöző fagyos verejtékkel, bambán és lassan kúszik, mászik a földön, s színe egyre inkább feketéllik, ahogy a közelben eddig lágyan pislákoló gyertyák kialszanak egy hirtelen támadt fuvallattól. Szerencsére az elf szemek segíthetnek, így az egyébként is figyelő Pycta világosan láthatja, pontosan mi történik. A lány meglepetése, gyönyörű kreol arcára van írva, ahogy a kifejtett erő íze is, melynek oly nagynak kell lennie, hogy nyakán az inak fehéren kidagadjanak, megfeszüljenek. A hideg lassan kúszik át csuklójáról karjára, hirtelen erős szorítást, s tíz ujj nyomását érezheti, ha alkarjára néz, láthatja a besüppedő bőrt, mintha valaki abba kapaszkodna. A suttogás nem szűnni, egyre erőteljesebb és türelmetlenebb, mintha mindenáron akarná a lányt. A korlát nem biztosít támaszt, ahogy nekitámaszkodik úgy csúszik el befelé, majd az oltár oldalán csattan, azonban a sötételf meglepően szerencsés, mert kétségbeesett próbálkozását siker koronázza. Előbb csak azt érzi, hogy alkarját, mintha hegyes jégcsapok karcolnák végig, ahogyan csúszik lefelé a szorítás, majd hirtelen enged.
A madár úgy látszik megunta a felhőkergetést, mert lassú félkörben fordul vissza a templom felé, hogy annak egy kiálló ereszére szálljon, s a tollászkodást ott folytassa, ahol abbahagyta. Mára már nincs több teendő, ez van figyelő szemeibe írva, csőre üres, fiókáit rég ellátta. Ugyan csak néhány perc az övé, de az boldog és zavartalan. Míg a templom belsejéből velőtrázó és ideges ordítás hallik fel az ég felé, érdekes kontrasztot képezve az ismét megdörrenő éggel.*
- MEGDÖGLESZ!!!!! *A csuklóról is lecsúszik a láthatatlan kéz, csak hideg nyomát hagyja Xotarán, egy ideiglenes bélyegként, a csalódás bélyegeként. Az utolsó pillanatban Pycta is cselekszik, jó érzékkel és időben. Talán ez is segít, hogy kalandozó társát ne ragadja el a mély. A rúgás kissé drasztikus, ezt a sötételf is megérezheti, azonban az elf erre is gondol, s ölelő karjaiba zárva Xotarát, esnek együtt hátra. Ahogy a korláttól távolodnak, úgy áll meg a vér terjedése, egyelőre ennek nyitja és célja még ismeretlen. A templom kövezetén feküdve, talán mindketten észlelhetik egymás ziháló lélegzetét, s azt biztosan, hogy a túlvilági hangok úgy halnak el, ahogyan megérkeztek. Egyetlen dolgot azonban nem vesznek észre. A felharsanó üvöltéssel egy időben, mint kósza esőcsepp úgy hullik le a madár a templomtetőről, hogy kimerevedett szemekkel csapódjon a kövezetre. Mindennek ára van.*
2834. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-08-15 13:01:09
Üzenet elküldve: 2018-08-15 13:01:09
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Az érme két oldala//
*Az öreg csuhás kijavítja a mélységi lányt, az elf rosszallóan néz kendője felett Xotara-ra. A holtak háborítatlansága mellett nem fér meg a humor véleménye szerint. De miután a pap kijavítja a sötételfet és védelmébe veszi, csak kurtán bólint a szavaira.
Az ötlet, hogy szabad ég alatt, a fák közelében helyezzék örök nyugalomra Goma-t, már a vén csuhásnak is tetszik, lelkesedését látva az erdőmélyi elf is felenged kissé, bár a tekintete továbbra sem mosolyog. Valahogy mostanában egyáltalán nem látható rajta az érzelmeknek ezen formája.*
- Segítünk. *Mondja röviden, s bár Xotara nevében nem beszélhet, úgy érzi, nem véletlen dobta be ezt az ötletet a lány.
A lassú haladást és a lépéseket hallva valami lüktetni kezd a halántéka mögött, enyhe, doboló fájdalom, de elég őrjítő, hogy összehúzza az ezüst szemöldököt, így el is fordul a jelenlévőktől, hogy kínját leplezze.*
- Rendben. *Köszörüli meg a torkát, hogy legalább a hangján ne érződjön a fájdalom árnyéka, s miután a pap lehagyta az oltár környékét, a sötételf lányra emeli haragoszöld tekintetét.*
- Ha pocsék a névmemóriád, akkor inkább ne mondj semmit. Ne űzz gúnyt a holtakból, mert még magadra vonod a haragjukat. *Mondja halkan a válaszra, majd apró sóhajjal próbálja kitisztítani a fejét, hogy tisztán gondolkodhasson.*
- Mindennek meg van a maga helye és ideje. *Szúrja közbe a frappánsnak szánt élc előtt.*
- Felőlem olyan nevetséges leszel, amilyen csak akarsz, csak engem hagyj ki belőle. *A mondat végére úgy nyilall a fájdalom a koponyájába, hogy le kell hajtania a fejét és összeszorítani a szemeit, de mire Xotara hozzálát az oltár próbájához, már egyenes gerinccel áll a mélységi mellett egy lépéssel. Elsősorban nem a sötételf lányra figyel, hanem a teljes képet nézi, így sokkal jobban be tudja fogni, ha változik valami. A vértócsa terjeszkedése nem kerüli el a figyelmét, ahogy a dobolás és a hangok sem, melyek mintha az oltárból szólnának hozzájuk. Amikor pedig felcsap az öblös nevetés és Xotara felsőteste megindul az oltár felé, mintha kötélen rántanák, minden gyorsaságát latba vetve cselekszik.
Xotara megpróbálja elrúgni magát a korláttól, ami nem biztos, hogy jó ötlet, hisz ha a korlát nincs rögzítve, akkor még hátrányukra is szolgálhat. Ám azt kihasználva, hogy a mélységi felemeli a lábát és feltehetően hátrafelé dől, hogy szabaduljon a kőtömb erejétől, tartólábát hátulról megpróbálja kisöpörni egy rúgással, miközben a felsőtestét két kézzel hátrafelé tolja.
Ha minden sikerül, akkor ebből hatalmas zakó lesz Xotara részéről, de így viszont nem csak erővel, de a hátraesés természetes lendületével is növeli a szabadulás esélyét. Persze közben karjaival igyekszik felfogni az esés egy részét, ha kell, a sötételf lányt is magára vonja, hogy ráessen, így tompítva a zuhanást, majd tornássza is magát hátra fektében-ültében, távolabb és távolabb a kőtömbtől, a vértől és az oltár sötét mágiájától.*
//Ha sikerül a szabadulás//
- Ez nem volt túl jó ötlet. *Semmi feddés nincs a hangjában, csak kijelent. Majd ha fekszenek, feláll és felsegíti Xotara-t is.*
- Gyere, menjünk az atya után. *Néz kifejezéstelen szemekkel a lányra. Ha mást nem is, de annyit kiderítettek, hogy az oltár valóban veszélyes. Ha nem történik más hátráltató esemény, akkor megindul az imaterem felé, ahol Doma-t készítik fel utolsó útjára.*
*Az öreg csuhás kijavítja a mélységi lányt, az elf rosszallóan néz kendője felett Xotara-ra. A holtak háborítatlansága mellett nem fér meg a humor véleménye szerint. De miután a pap kijavítja a sötételfet és védelmébe veszi, csak kurtán bólint a szavaira.
Az ötlet, hogy szabad ég alatt, a fák közelében helyezzék örök nyugalomra Goma-t, már a vén csuhásnak is tetszik, lelkesedését látva az erdőmélyi elf is felenged kissé, bár a tekintete továbbra sem mosolyog. Valahogy mostanában egyáltalán nem látható rajta az érzelmeknek ezen formája.*
- Segítünk. *Mondja röviden, s bár Xotara nevében nem beszélhet, úgy érzi, nem véletlen dobta be ezt az ötletet a lány.
A lassú haladást és a lépéseket hallva valami lüktetni kezd a halántéka mögött, enyhe, doboló fájdalom, de elég őrjítő, hogy összehúzza az ezüst szemöldököt, így el is fordul a jelenlévőktől, hogy kínját leplezze.*
- Rendben. *Köszörüli meg a torkát, hogy legalább a hangján ne érződjön a fájdalom árnyéka, s miután a pap lehagyta az oltár környékét, a sötételf lányra emeli haragoszöld tekintetét.*
- Ha pocsék a névmemóriád, akkor inkább ne mondj semmit. Ne űzz gúnyt a holtakból, mert még magadra vonod a haragjukat. *Mondja halkan a válaszra, majd apró sóhajjal próbálja kitisztítani a fejét, hogy tisztán gondolkodhasson.*
- Mindennek meg van a maga helye és ideje. *Szúrja közbe a frappánsnak szánt élc előtt.*
- Felőlem olyan nevetséges leszel, amilyen csak akarsz, csak engem hagyj ki belőle. *A mondat végére úgy nyilall a fájdalom a koponyájába, hogy le kell hajtania a fejét és összeszorítani a szemeit, de mire Xotara hozzálát az oltár próbájához, már egyenes gerinccel áll a mélységi mellett egy lépéssel. Elsősorban nem a sötételf lányra figyel, hanem a teljes képet nézi, így sokkal jobban be tudja fogni, ha változik valami. A vértócsa terjeszkedése nem kerüli el a figyelmét, ahogy a dobolás és a hangok sem, melyek mintha az oltárból szólnának hozzájuk. Amikor pedig felcsap az öblös nevetés és Xotara felsőteste megindul az oltár felé, mintha kötélen rántanák, minden gyorsaságát latba vetve cselekszik.
Xotara megpróbálja elrúgni magát a korláttól, ami nem biztos, hogy jó ötlet, hisz ha a korlát nincs rögzítve, akkor még hátrányukra is szolgálhat. Ám azt kihasználva, hogy a mélységi felemeli a lábát és feltehetően hátrafelé dől, hogy szabaduljon a kőtömb erejétől, tartólábát hátulról megpróbálja kisöpörni egy rúgással, miközben a felsőtestét két kézzel hátrafelé tolja.
Ha minden sikerül, akkor ebből hatalmas zakó lesz Xotara részéről, de így viszont nem csak erővel, de a hátraesés természetes lendületével is növeli a szabadulás esélyét. Persze közben karjaival igyekszik felfogni az esés egy részét, ha kell, a sötételf lányt is magára vonja, hogy ráessen, így tompítva a zuhanást, majd tornássza is magát hátra fektében-ültében, távolabb és távolabb a kőtömbtől, a vértől és az oltár sötét mágiájától.*
//Ha sikerül a szabadulás//
- Ez nem volt túl jó ötlet. *Semmi feddés nincs a hangjában, csak kijelent. Majd ha fekszenek, feláll és felsegíti Xotara-t is.*
- Gyere, menjünk az atya után. *Néz kifejezéstelen szemekkel a lányra. Ha mást nem is, de annyit kiderítettek, hogy az oltár valóban veszélyes. Ha nem történik más hátráltató esemény, akkor megindul az imaterem felé, ahol Doma-t készítik fel utolsó útjára.*
2833. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-08-15 03:46:18
Üzenet elküldve: 2018-08-15 03:46:18
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Az érme két oldala//
*Pycta és a Tisztelendő beszélgetéséhez, a vallási dolgokról, Xotara továbbra se fűz hozzá semmit. Azonban, amikor a szürke csuhás az átok megtörésének részleteiről érdeklődik, és biztosítja a vén csuhást, hogy mennyire eltökélt a szent céllal kapcsolatban, akkor már Xotara is bekapcsolódik a beszélgetésbe.*
- Jó magam, pedig nem vagyok több egy fegyverforgatónál, aki az íjában és a megérzéseiben hisz.
~ Azok mindig megsúgják nekem az igazat. ~
- De én is mindent meg fogok tenni, ami tőlem telik, mert rohadt makacs vagyok, szóval csak bízza ide, Tisztelendő. Megoldjuk okosba. Ha meg otthagyjuk a fogunkat, hát az a mi bajunk lesz. Nem a magáé. Szóval, elő a farbával, ne kíméljen, mit kell tennünk!?
*Amikor Pycta és a vén csuhás egyszerre teremtik le a mélységi lányt, hogy tiszteletlenül vette szájára a hősi halált halt csuhás nevét, akkor a lány kicsit magába száll, és kijavítja magát.*
- Jól van, na… akkor Goma. Nem direkt csinálom! Csak pocsék a névmemóriám. Remélem, ez nem főbenjáró bűn?!
*Xotarának mindig gondja van a nevekkel, és gyatra névmemóriája nem tesz különbséget egy nagyúr neve vagy egy koldusé között.
Az előbbi vigyorgós válaszára, Pycta suttogva inti komolyságra, mire Xotara értetlenül néz rá, majd egy kissé kifakad, de hangjában nincs semmi gőg, se gúny. A sötételf lány egyszerűen csak a szívéből beszél.*
- Szerintem, nevetni se bűn, sőt továbbra is azt vallom, amit egyszer a Vadvédben is mondtam, amikor vacsorához készülődve beszélgetünk. Lelki nyomor ellen legjobb gyógyír a nevetés, ami nem könnyű, ha padlón van az ember, de ha kifigurázzuk, és nevetségessé tesszük a problémát, és kinevetjük, talán előbb sikerül megoldanunk, feldolgoznunk azt, mintha önsajnálatban vergődve merengünk rajta. Életem során, engem számtalan nehéz helyzeten segített át a humorom. Szóval, ne kérd tőlem, hogy ezt csak úgy mellőzzem. Amúgy se lennék rá képes. Ez is éppen úgy hozzám tartozik, mint a karom vagy a lábam. Attól, amit az előbb mondtam a Vérkertről, még komolyan gondoltam, csupán a téma baljós hangulatát igyekeztem megtörni.
*Xotara képes rá, hogy komolyságot erőltessen magára, de csak egy ideig, hiszen idővel úgy se bírja megállni, hogy ne éljen a humor isteni adományával. Ennek igazolására rögvest közbe is szúr egy frappáns élcet.*
- Ne aggódj! Tudok én kellően nevetséges lenni helyetted is.
*Ezt a szürke csuhás vagy elfogadja, ahogy Xotara is elfogadja Pycta hitét, vagy nem rég egyesült útjaik hamar egy útkereszteződéshez vezetett. Xotara méregzöld szemeivel kérdőn keresi meg Pycta haragoszöld szemeit, hogy ez vajon tényleg ekkora vízválasztó probléma e?
Talán, nem véletlenül, de ekkor lép oda hozzájuk örömködve a vén csuhás, megragadva kezeiket, hogy akkor segítenének e megszervezni az Erdőszéli tisztáson a szertartást.*
- Persze. Ha nem állna szándékomban segíteni, akkor nem javasoltam volna helyszínt. Különben is, fergetegesen tudok holtakat eltemetni.
*Mondja Xot, őszintén a Tisztelendőnek, közben pedig gyászos érzéseit kifigurázva édesanyjára és bátyjára gondol, akiket hat éves kislányként neki kellett eltemetni. Közben, a vén csuhás, láthatóan fellelkesülve eltűnik a Templom hátsó részében. A sötételf lányon ekkor vesz erőt, a kíváncsiság és a Tisztelendő távozásával, közelebb lép az oltárhoz, majd előrántja rövidkardját, hogy megvizsgálja a meggyalázott oltár környékét. Gyors pillantást vált Pyctával, majd a szürke csuhás bólintása után a korábban leírtak szerint cselekszik.
A hallható ütemes szívverést idéző dobogásra és a túlvilági beteges hívószóra, Xotara méregzöld szemei megvillannak és körbepillantva, a hangok forrását keresik. Ezért, nem is veszi észre, hogy a lábai előtt, a természet törvényeit felülírva, a fekete vérfolyam megelevenedik. A mélységi lány ekkor érzi meg tarkóján a vérfagyasztó érintést, mely barna bőrén, alattomosan végig fut a csigolyáin, egészen a keresztcsontjáig. Más esetben, ez még kéjesen meg is vigyorogtatná a mélységi lányt, de jelenlegi helyzetben, főleg, hogy nem látja, hogy ki fogdossa, Xotara ereiben meghűl a vér. A helyzetet tovább fokozza, egy öblös, velőtrázó röhögés is. Ezek hatására a sötételf lány pár pillanatig leblokkolva, mozdulni se bír. Ha ez nem volna elég, ekkor mar a fagyos érintés a lány zsigereibe. Majd, Xotara úgy érzi, hogy valami átszakítja hasfalát és rámarkol a jobb csuklójára. Ezek ellenére a mélységi lány rendületlenül tartja kezében, köpenyébe csavarva a rövidkardját. Bár, hiába, volt az elővigyázatosság, mert az esetleges támadást, amit Xotara el akart kerülni hátulról érte, de a zsigereit maró fájdalomra észhez térve a csuklójára kapja tekintetét, majd a kövezetre pillantva, látja, ahogy a szurok fekete vérfolyam lassan felé terjed.*
~ A kakas csípje meg! ~
*Fut át a gyermeteg gondolat, pórul járt hősnőnk agyán, jelezvén, hogy már koránt se olyan nagy a szája, mint az előbb. Xotara minden erejét összeszedve próbálja jobb csuklóját kitépni a vérfagyasztó bilincsből. A szabadulás esélyét növelve, jobb lábával is rásegít a mozdulatra, és elrúgja magát a korláttól, ha az egyáltalán rögzítve van. Ha nincs, akkor Xotara valószínűleg az egyensúlyát vesztve el fog esni, hacsak Pycta nem tud segíteni neki valahogy.*
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.08.15 04:07:25
*Pycta és a Tisztelendő beszélgetéséhez, a vallási dolgokról, Xotara továbbra se fűz hozzá semmit. Azonban, amikor a szürke csuhás az átok megtörésének részleteiről érdeklődik, és biztosítja a vén csuhást, hogy mennyire eltökélt a szent céllal kapcsolatban, akkor már Xotara is bekapcsolódik a beszélgetésbe.*
- Jó magam, pedig nem vagyok több egy fegyverforgatónál, aki az íjában és a megérzéseiben hisz.
~ Azok mindig megsúgják nekem az igazat. ~
- De én is mindent meg fogok tenni, ami tőlem telik, mert rohadt makacs vagyok, szóval csak bízza ide, Tisztelendő. Megoldjuk okosba. Ha meg otthagyjuk a fogunkat, hát az a mi bajunk lesz. Nem a magáé. Szóval, elő a farbával, ne kíméljen, mit kell tennünk!?
*Amikor Pycta és a vén csuhás egyszerre teremtik le a mélységi lányt, hogy tiszteletlenül vette szájára a hősi halált halt csuhás nevét, akkor a lány kicsit magába száll, és kijavítja magát.*
- Jól van, na… akkor Goma. Nem direkt csinálom! Csak pocsék a névmemóriám. Remélem, ez nem főbenjáró bűn?!
*Xotarának mindig gondja van a nevekkel, és gyatra névmemóriája nem tesz különbséget egy nagyúr neve vagy egy koldusé között.
Az előbbi vigyorgós válaszára, Pycta suttogva inti komolyságra, mire Xotara értetlenül néz rá, majd egy kissé kifakad, de hangjában nincs semmi gőg, se gúny. A sötételf lány egyszerűen csak a szívéből beszél.*
- Szerintem, nevetni se bűn, sőt továbbra is azt vallom, amit egyszer a Vadvédben is mondtam, amikor vacsorához készülődve beszélgetünk. Lelki nyomor ellen legjobb gyógyír a nevetés, ami nem könnyű, ha padlón van az ember, de ha kifigurázzuk, és nevetségessé tesszük a problémát, és kinevetjük, talán előbb sikerül megoldanunk, feldolgoznunk azt, mintha önsajnálatban vergődve merengünk rajta. Életem során, engem számtalan nehéz helyzeten segített át a humorom. Szóval, ne kérd tőlem, hogy ezt csak úgy mellőzzem. Amúgy se lennék rá képes. Ez is éppen úgy hozzám tartozik, mint a karom vagy a lábam. Attól, amit az előbb mondtam a Vérkertről, még komolyan gondoltam, csupán a téma baljós hangulatát igyekeztem megtörni.
*Xotara képes rá, hogy komolyságot erőltessen magára, de csak egy ideig, hiszen idővel úgy se bírja megállni, hogy ne éljen a humor isteni adományával. Ennek igazolására rögvest közbe is szúr egy frappáns élcet.*
- Ne aggódj! Tudok én kellően nevetséges lenni helyetted is.
*Ezt a szürke csuhás vagy elfogadja, ahogy Xotara is elfogadja Pycta hitét, vagy nem rég egyesült útjaik hamar egy útkereszteződéshez vezetett. Xotara méregzöld szemeivel kérdőn keresi meg Pycta haragoszöld szemeit, hogy ez vajon tényleg ekkora vízválasztó probléma e?
Talán, nem véletlenül, de ekkor lép oda hozzájuk örömködve a vén csuhás, megragadva kezeiket, hogy akkor segítenének e megszervezni az Erdőszéli tisztáson a szertartást.*
- Persze. Ha nem állna szándékomban segíteni, akkor nem javasoltam volna helyszínt. Különben is, fergetegesen tudok holtakat eltemetni.
*Mondja Xot, őszintén a Tisztelendőnek, közben pedig gyászos érzéseit kifigurázva édesanyjára és bátyjára gondol, akiket hat éves kislányként neki kellett eltemetni. Közben, a vén csuhás, láthatóan fellelkesülve eltűnik a Templom hátsó részében. A sötételf lányon ekkor vesz erőt, a kíváncsiság és a Tisztelendő távozásával, közelebb lép az oltárhoz, majd előrántja rövidkardját, hogy megvizsgálja a meggyalázott oltár környékét. Gyors pillantást vált Pyctával, majd a szürke csuhás bólintása után a korábban leírtak szerint cselekszik.
A hallható ütemes szívverést idéző dobogásra és a túlvilági beteges hívószóra, Xotara méregzöld szemei megvillannak és körbepillantva, a hangok forrását keresik. Ezért, nem is veszi észre, hogy a lábai előtt, a természet törvényeit felülírva, a fekete vérfolyam megelevenedik. A mélységi lány ekkor érzi meg tarkóján a vérfagyasztó érintést, mely barna bőrén, alattomosan végig fut a csigolyáin, egészen a keresztcsontjáig. Más esetben, ez még kéjesen meg is vigyorogtatná a mélységi lányt, de jelenlegi helyzetben, főleg, hogy nem látja, hogy ki fogdossa, Xotara ereiben meghűl a vér. A helyzetet tovább fokozza, egy öblös, velőtrázó röhögés is. Ezek hatására a sötételf lány pár pillanatig leblokkolva, mozdulni se bír. Ha ez nem volna elég, ekkor mar a fagyos érintés a lány zsigereibe. Majd, Xotara úgy érzi, hogy valami átszakítja hasfalát és rámarkol a jobb csuklójára. Ezek ellenére a mélységi lány rendületlenül tartja kezében, köpenyébe csavarva a rövidkardját. Bár, hiába, volt az elővigyázatosság, mert az esetleges támadást, amit Xotara el akart kerülni hátulról érte, de a zsigereit maró fájdalomra észhez térve a csuklójára kapja tekintetét, majd a kövezetre pillantva, látja, ahogy a szurok fekete vérfolyam lassan felé terjed.*
~ A kakas csípje meg! ~
*Fut át a gyermeteg gondolat, pórul járt hősnőnk agyán, jelezvén, hogy már koránt se olyan nagy a szája, mint az előbb. Xotara minden erejét összeszedve próbálja jobb csuklóját kitépni a vérfagyasztó bilincsből. A szabadulás esélyét növelve, jobb lábával is rásegít a mozdulatra, és elrúgja magát a korláttól, ha az egyáltalán rögzítve van. Ha nincs, akkor Xotara valószínűleg az egyensúlyát vesztve el fog esni, hacsak Pycta nem tud segíteni neki valahogy.*
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.08.15 04:07:25
2832. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-08-14 19:20:59
Üzenet elküldve: 2018-08-14 19:20:59
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Az érme két oldala//
*Kezeit összefonja, s úgy hallgatja a két vándort. A sötételf leány szavaira kissé felhúzza a szemöldökét és szótlan csóválja fejét. Vélhetően soha nem szerette fennhangon ócsárolni egyik istent sem, főleg e valaha volt szent helyen. Amikor megszólal, végül nem említi Sa'Thereth nevét, csak hittestvéréét igazítja ki:*
- Goma. *Mondja halkan.* Kérlek tisztelettel említsük nevét, véres halált halt, mert a templomát védte. *Suttogja, de szemében semmi feddés nincs, megszokta már, hogy olykor hitetlenek is érkeznek, nem érzi feladatának a meggyőzésüket semmilyen szempontból.*
- Hagyd csak, gyermekem! *Fordul Pycta del Ventushoz, a feddő szavak hallatán, mert bár suttogó a szó, nem kerüli el a pap figyelő tekintetét.* Nem gondolt ő rosszra, az ember, vagy elf, mindig megtalálja a saját útját, sorsát égi hatalmak vezetik, persze az már rajta áll, hogy erre az útra mikor lép rá. *Immár halványan mosolyog Xotarára is, egy cseppnyi megbotránkozás sincs a szemében.*
- Erdőmélye? *Az első alkalom, mikor szeme felcsillan.* Gondoljátok, hogy... Goma nagyon szerette a templomkert fáit, a szabad ég alatt is rengeteg időt töltött. *Láthatóan szinte fellelkesül a gondolatra, talán a bánat és a gyász, vagy a templommal történtek akadályozták gondolatainak áramlását, mert láthatóan eddig ez nem jutott eszébe.*
- Segítenétek... segítenétek megszervezni? *Lép közelebb, s ragadja meg Pycta és Xotara kezét.* Egy esti szertartás, gyertyákkal a csillagok, Eeyr figyelő szemei alatt. Az csodálatos lenne. *Bólint immár mosolyogva és csillogó szemekkel, majd Pyctához fordul.*
- Apró lépésekben haladjunk és elérjük célunkat. De a hit az alap, melyre építkezünk. *Biccent Pycta szavaira.* Előbb a templomi munka, aztán a temetés. Utána beszélhetünk az oltárról. *Bólint az elfnek, majd az ajtón belép a templom hátsó részébe. Pycta és Xotara immár ketten maradnak csak, a pap távoztával pedig, mintha szűkülne a helyiség, s a fény is valahogy kihunyni látszik. A lány, közeledésére az oltárhoz, előbb semmi nem történik, csak a feketébe hajló vér csepeg, s folyik le a foltos kőfalán. Szelíden vándorol, mintha kivájt útja volna, mintha valami hívná magához, így távolról hegyvidéki hűvös csermelynek is tűnhetne, de mindenki tudhatja, hogy nem az. Elfeledett és elátkozott lelkek vére ez, melyet a kis korláttal megpróbáltak elkeríteni. Xotara, elhatározván, hogy az elátkozott oltár titkára fényt derítsen, váratlan lépésre szánja el magát. Ahogy a fegyver a korláton átér, ütemes dobogás veszi kezdetét. Erőteljes és kemény, akárcsak távoli népek jelződobjai, mik hangja pusztákon átívelő hidat képez. Mint egy szív, de harmóniájába disszonáns zajok is vegyülnek, ritmusa beteg és haldokló. Ahogy a kard halad az oltár felé, úgy változik meg a csörgedező vér útja, s irányul immár a kardra, indul meg a hordozója felé. Az ütemes dobbanásokat mindketten hallják, ahogy a halk suttogást is, melyek Xotarát hívják. A hangok leereszkedőek, mégis talán csábítóak egy kicsit:*
- Gyereeeee... gyereeee... *A sötételf érezheti, ahogy tarkóján hűvös érintés fut végig, egészen a gerincoszlop mentén le a derekáig. Némiképp még jóleső érzés is lehetne, egy tűzforró nyári délután, vagy egy szerelmes szerető ujjbegye, ha nem társulna hirtelen felcsattanó, vérfagyasztó, öblös röhögéssel. Még akkor is hallik, amikor az oltár körül, a vértócsa hirtelen két hüvelyknyit tágul minden irányba, s a jéghideg érintés Xotara csuklójára szalad hasfalán keresztül, akinek minden erejét össze kell szednie, hogy ne rántsa rá az oltárra. Itt bizony Pycta figyelő tekintete is segítségül szolgálhat, feltéve, hogy időben lép.*
*Kezeit összefonja, s úgy hallgatja a két vándort. A sötételf leány szavaira kissé felhúzza a szemöldökét és szótlan csóválja fejét. Vélhetően soha nem szerette fennhangon ócsárolni egyik istent sem, főleg e valaha volt szent helyen. Amikor megszólal, végül nem említi Sa'Thereth nevét, csak hittestvéréét igazítja ki:*
- Goma. *Mondja halkan.* Kérlek tisztelettel említsük nevét, véres halált halt, mert a templomát védte. *Suttogja, de szemében semmi feddés nincs, megszokta már, hogy olykor hitetlenek is érkeznek, nem érzi feladatának a meggyőzésüket semmilyen szempontból.*
- Hagyd csak, gyermekem! *Fordul Pycta del Ventushoz, a feddő szavak hallatán, mert bár suttogó a szó, nem kerüli el a pap figyelő tekintetét.* Nem gondolt ő rosszra, az ember, vagy elf, mindig megtalálja a saját útját, sorsát égi hatalmak vezetik, persze az már rajta áll, hogy erre az útra mikor lép rá. *Immár halványan mosolyog Xotarára is, egy cseppnyi megbotránkozás sincs a szemében.*
- Erdőmélye? *Az első alkalom, mikor szeme felcsillan.* Gondoljátok, hogy... Goma nagyon szerette a templomkert fáit, a szabad ég alatt is rengeteg időt töltött. *Láthatóan szinte fellelkesül a gondolatra, talán a bánat és a gyász, vagy a templommal történtek akadályozták gondolatainak áramlását, mert láthatóan eddig ez nem jutott eszébe.*
- Segítenétek... segítenétek megszervezni? *Lép közelebb, s ragadja meg Pycta és Xotara kezét.* Egy esti szertartás, gyertyákkal a csillagok, Eeyr figyelő szemei alatt. Az csodálatos lenne. *Bólint immár mosolyogva és csillogó szemekkel, majd Pyctához fordul.*
- Apró lépésekben haladjunk és elérjük célunkat. De a hit az alap, melyre építkezünk. *Biccent Pycta szavaira.* Előbb a templomi munka, aztán a temetés. Utána beszélhetünk az oltárról. *Bólint az elfnek, majd az ajtón belép a templom hátsó részébe. Pycta és Xotara immár ketten maradnak csak, a pap távoztával pedig, mintha szűkülne a helyiség, s a fény is valahogy kihunyni látszik. A lány, közeledésére az oltárhoz, előbb semmi nem történik, csak a feketébe hajló vér csepeg, s folyik le a foltos kőfalán. Szelíden vándorol, mintha kivájt útja volna, mintha valami hívná magához, így távolról hegyvidéki hűvös csermelynek is tűnhetne, de mindenki tudhatja, hogy nem az. Elfeledett és elátkozott lelkek vére ez, melyet a kis korláttal megpróbáltak elkeríteni. Xotara, elhatározván, hogy az elátkozott oltár titkára fényt derítsen, váratlan lépésre szánja el magát. Ahogy a fegyver a korláton átér, ütemes dobogás veszi kezdetét. Erőteljes és kemény, akárcsak távoli népek jelződobjai, mik hangja pusztákon átívelő hidat képez. Mint egy szív, de harmóniájába disszonáns zajok is vegyülnek, ritmusa beteg és haldokló. Ahogy a kard halad az oltár felé, úgy változik meg a csörgedező vér útja, s irányul immár a kardra, indul meg a hordozója felé. Az ütemes dobbanásokat mindketten hallják, ahogy a halk suttogást is, melyek Xotarát hívják. A hangok leereszkedőek, mégis talán csábítóak egy kicsit:*
- Gyereeeee... gyereeee... *A sötételf érezheti, ahogy tarkóján hűvös érintés fut végig, egészen a gerincoszlop mentén le a derekáig. Némiképp még jóleső érzés is lehetne, egy tűzforró nyári délután, vagy egy szerelmes szerető ujjbegye, ha nem társulna hirtelen felcsattanó, vérfagyasztó, öblös röhögéssel. Még akkor is hallik, amikor az oltár körül, a vértócsa hirtelen két hüvelyknyit tágul minden irányba, s a jéghideg érintés Xotara csuklójára szalad hasfalán keresztül, akinek minden erejét össze kell szednie, hogy ne rántsa rá az oltárra. Itt bizony Pycta figyelő tekintete is segítségül szolgálhat, feltéve, hogy időben lép.*
2831. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-08-13 00:49:24
Üzenet elküldve: 2018-08-13 00:49:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Az érme két oldala//
*Elengedi a pap karját, ha már visszanyerték lábai a tartást, hátra is lép egyet, hogy úgy hallgassa meg az ősz atya szavait. Amikor az oltárról esik szó, a haragoszöld tekintet a kőtömbre siklik, s csak akkor kapja vissza a papra, amikor az a kelleténél hevesebben reagál Xotara közeledésére a meggyalázott oltárhoz. Ám nem szól semmit, csak a csuhást fürkészi némán, legfeljebb csak öklei szorultak ökölbe tudattalan.*
- Nem vagyok mágus, sem pap, csak a hitem van, az pedig rendíthetetlen és tiszta. Mondd el, mire van szükséged, kit kell megtalálnom és megszerzek bármit, megteszek bármit, hogy megtörjem ezt az átkot. *Nem ért a varázslathoz, a rituálékhoz és liturgiákhoz, ő egy egyszerű szerzetes, de olyan képességek birtokában van, amellyel segíteni tudja azokat, akik képesek visszaadni az oltár régi fényét.
Aztán az elhunyt testérre és a temetésre terelődik a szó, ők pedig engedélyt kapnak rá, hogy részt vegyenek a szertartáson, ha megbeszéltek mindent.*
- Segíteni akarunk, csak mondd meg, hogyan tehetjük meg. *Amikor pedig a felkészültségükről kérdezi őket a csuhás, az elf csak a saját nevében beszélhet.*
- Nincs olyan feladat, amelyre ne állnék készen. Az Erdő Szíve űzött idáig, s addig nincs nyugodalmam, míg feladatom el nem végzem. *Szavai komolyan csengenek a templom megkövült csendjében, s ha a csuhás a sötétre vált zöld szemekbe néz, láthatja, hogy az erdőmélyi igazat mond.
Amikor Xotara válaszol neki és vigyor kúszik a sötét ajkakra, a csuhás elf közelebb lép a lányhoz, úgy suttogja neki a szavakat.*
- Elég volt, Árnytörő Xotara. Engem nem érdekel a tréfa és ha nem vagy képes kellő komolysággal szembenézni ezekkel a feladatokkal, úgy nincs dolgunk egymással. *Ha eddig karót nyeltnek hitte őt a mélységi, most megbizonyosodhatott felőle, hogy azt a kevés humorérzékét is elveszítette.
Ám a folytatás már sokkal komolyabb, így úgy tűnik, a csuhás elf elégedetten lép hátra.
Amikor viszont gorombán az elhunytat Gomba néven illeti, visszakapja rá a tekintetét.*
- Xotara, tiszteld a holtakat! *Sziszegi haragosan, ha most látná a teljes arcát, az elf állán megfeszülne egy ismerős izom. Ám amit mond, már nem annyira bolondság.*
- Ez igaz. *Fordul az atya felé, remélve, hogy el tudja terelni szavaival a durva félremondásról a figyelmét.*
- Az erdőben minden fa oltár és kapocs, az Erdő Szívének ugyan Erdőmélyén a legnagyobb a hatalma, de az ő birodalma, s így Eeyr-é is, a fák mélyen a földbe nyúló gyökereitől egészen az ég magasában szálló madarakig terjed. Goma testvér ott békében megtérhetne a Fákban Lakóhoz. *Halkul el. Valahogy nem jön az ajkára, hogy Eeyr-ként emlegesse az Erdő Szívét. Annak ellenére, hogy érzi, valóban közös tőről fakadhatnak tanaik, de neki mindig Erdőszellem és a Fákban Lakó marad a megszokott megnevezés mellett.
Megvárja, míg az atya válaszol, s addig kezével oldala mellett jelez Xotara-nak, hogy várjon még, lehetőleg úgy, hogy a csuhás ne lássa. Megértette, mire készül a sötételf lány, de jobb volna, ha az atya már nem volna az oltár mellett.
Amikor pedig megkapták a válaszaikat és a csuhás pap eltűnt az ajtó mögött, Xotara felé fordul és némán bólint, várva, hogy a mélységi lány megcselekedje, amit kitalált. Kicsit közelebb lép hozzá, bízva gyorsaságában, hogy ha bármi vészjósló történne, időben közbeléphessen.*
*Elengedi a pap karját, ha már visszanyerték lábai a tartást, hátra is lép egyet, hogy úgy hallgassa meg az ősz atya szavait. Amikor az oltárról esik szó, a haragoszöld tekintet a kőtömbre siklik, s csak akkor kapja vissza a papra, amikor az a kelleténél hevesebben reagál Xotara közeledésére a meggyalázott oltárhoz. Ám nem szól semmit, csak a csuhást fürkészi némán, legfeljebb csak öklei szorultak ökölbe tudattalan.*
- Nem vagyok mágus, sem pap, csak a hitem van, az pedig rendíthetetlen és tiszta. Mondd el, mire van szükséged, kit kell megtalálnom és megszerzek bármit, megteszek bármit, hogy megtörjem ezt az átkot. *Nem ért a varázslathoz, a rituálékhoz és liturgiákhoz, ő egy egyszerű szerzetes, de olyan képességek birtokában van, amellyel segíteni tudja azokat, akik képesek visszaadni az oltár régi fényét.
Aztán az elhunyt testérre és a temetésre terelődik a szó, ők pedig engedélyt kapnak rá, hogy részt vegyenek a szertartáson, ha megbeszéltek mindent.*
- Segíteni akarunk, csak mondd meg, hogyan tehetjük meg. *Amikor pedig a felkészültségükről kérdezi őket a csuhás, az elf csak a saját nevében beszélhet.*
- Nincs olyan feladat, amelyre ne állnék készen. Az Erdő Szíve űzött idáig, s addig nincs nyugodalmam, míg feladatom el nem végzem. *Szavai komolyan csengenek a templom megkövült csendjében, s ha a csuhás a sötétre vált zöld szemekbe néz, láthatja, hogy az erdőmélyi igazat mond.
Amikor Xotara válaszol neki és vigyor kúszik a sötét ajkakra, a csuhás elf közelebb lép a lányhoz, úgy suttogja neki a szavakat.*
- Elég volt, Árnytörő Xotara. Engem nem érdekel a tréfa és ha nem vagy képes kellő komolysággal szembenézni ezekkel a feladatokkal, úgy nincs dolgunk egymással. *Ha eddig karót nyeltnek hitte őt a mélységi, most megbizonyosodhatott felőle, hogy azt a kevés humorérzékét is elveszítette.
Ám a folytatás már sokkal komolyabb, így úgy tűnik, a csuhás elf elégedetten lép hátra.
Amikor viszont gorombán az elhunytat Gomba néven illeti, visszakapja rá a tekintetét.*
- Xotara, tiszteld a holtakat! *Sziszegi haragosan, ha most látná a teljes arcát, az elf állán megfeszülne egy ismerős izom. Ám amit mond, már nem annyira bolondság.*
- Ez igaz. *Fordul az atya felé, remélve, hogy el tudja terelni szavaival a durva félremondásról a figyelmét.*
- Az erdőben minden fa oltár és kapocs, az Erdő Szívének ugyan Erdőmélyén a legnagyobb a hatalma, de az ő birodalma, s így Eeyr-é is, a fák mélyen a földbe nyúló gyökereitől egészen az ég magasában szálló madarakig terjed. Goma testvér ott békében megtérhetne a Fákban Lakóhoz. *Halkul el. Valahogy nem jön az ajkára, hogy Eeyr-ként emlegesse az Erdő Szívét. Annak ellenére, hogy érzi, valóban közös tőről fakadhatnak tanaik, de neki mindig Erdőszellem és a Fákban Lakó marad a megszokott megnevezés mellett.
Megvárja, míg az atya válaszol, s addig kezével oldala mellett jelez Xotara-nak, hogy várjon még, lehetőleg úgy, hogy a csuhás ne lássa. Megértette, mire készül a sötételf lány, de jobb volna, ha az atya már nem volna az oltár mellett.
Amikor pedig megkapták a válaszaikat és a csuhás pap eltűnt az ajtó mögött, Xotara felé fordul és némán bólint, várva, hogy a mélységi lány megcselekedje, amit kitalált. Kicsit közelebb lép hozzá, bízva gyorsaságában, hogy ha bármi vészjósló történne, időben közbeléphessen.*
2830. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-08-12 20:05:55
Üzenet elküldve: 2018-08-12 20:05:55
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Az érme két oldala//
*Xotara rövid pillantással konstatálja, ahogy Pycta a vén csuhás mellett teremve támaszt nyújt neki, majd hallja bizony, hogy a szürke csuhás hangja erőteljesebb hangszínnel szól, ahogy a Tisztelendőt tettre készségéről biztosítja, mire a lány szájának jobb sarka mosolyra kunkorodik. Aztán, amikor Pycta az átok megtörésének mikéntjéről kérdez, Xotara is érdeklődően hallgatja meg a választ, de egyelőre nem fűz még semmit semmihez, csak hallgat. Közben elgondolkozik a vér feltakarításáról, és körbefuttatja méregzöld szemeit az oltárt elkerítő korlátokon. Azon töpreng, hogy vajon minek azok a korlátok. Ekkor, lép oda hozzá Pycta megerősítésre váró pillantással. A mélységi lány szeme se rebben, úgy veszi fel a szemkontaktust a szürke csuhással, amikor válaszol, hangja is komolyabban cseng, mint eddig bármikor.*
- Igen, azért vagyok itt. Őrült lennék, ha nem félnék, és ostoba, ha nem lennének kételyeim, de van bennem elég kurázsi, hogy szembe nézzek velük.
~ Megfogadtam, soha többé nem fogok kételkedni magamban. ~
*Pycta újra kérdez, amiben röviden vázolja a várható kilátásokat. Xotara, erre már csak vigyorogva tud válaszolni.*
- Vérkert? Sötétség szolgái? Oh, ne ingerelj! Nem kell ilyen szépen kérni. Az után, hogy képes voltam ide bejönni, már a purgatóriumba is simán veled mennék.
*A vigyor elenyészik heges ajkain, pillantását félre kapja, és úgy folytatja.*
- Meg aztán, van némi elintézni valóm, nekem is, ezzel a Sas'Terivel.
*Szorítja öklébe heges, bal kezét, amiben a sötétség jegyét viselte, majd fürkészőn közelebb sétál az oltárhoz. Xotara nem bolond. Nem említi a stigmákat a vén csuhás előtt. A sötételf lány úgy gondolja, hogy a szentfazék még máglyahalálra ítélné, vagy vízpróbának vetné alá, vagy ki tudja, melyik vallási kínzásban részesítené, ha megtudná, hogy a Sötétség járta át a Vadvéd kapujában, ezzel szembesítve őt a legnagyobb félelmeivel és kibillentve a lelki egyensúlyából. Ekkor, rivall rá a Tisztelendő, hogy ne menjen közelebb az átkozott oltárhoz. A sötételf lány össze is rezzen, majd megáll, de kérdőn néz a vén csuhásra.*
- Ugyan, Tisztelendő, miért kér Tőlem bocsánatot? Maga van itthon. Maga tudja, hogy mi itt a helyzet. Ha azt mondja, hogy tök veszélyes, hát elhiszem, de… hadd látom, mennyire az. Hátha, abból is kiderül valami.
*Xotara előrántja rövidkardját. Méregzöld szemeit, melyekben kíváncsiság csillog, ismét megjártatja a két csuhás között.*
- Amúgy Tisztelendő! Ha azt a Gombát vagy kit, ha méltó módon akarják elbúcsúztatni, vagy mi fene. Hát nem t'om, nem vagyok hívő, de az Erdőszéli tisztás, erre méltó hely lenne, szerintem. Körben ott a fákkal, meg minden, érti.
*Majd, lekapja válláról a fekete köpenyét és a kard markolatára csavarva ráfog a fegyverre, azért, hogyha az acél olyan hideg lenne a keze ne szenvedjen el fagyási sérüléseket. Ezután a kard hegyét átemeli a korlát által kijelölt mezsgyén. Talán a korlát is valami fémből lehet, mert ahogy Xot rátámasztva, lassan előrébb tolja a pengét, az acél surrogó hangja töri meg a Templom csendjét.*
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.08.12 20:34:57
*Xotara rövid pillantással konstatálja, ahogy Pycta a vén csuhás mellett teremve támaszt nyújt neki, majd hallja bizony, hogy a szürke csuhás hangja erőteljesebb hangszínnel szól, ahogy a Tisztelendőt tettre készségéről biztosítja, mire a lány szájának jobb sarka mosolyra kunkorodik. Aztán, amikor Pycta az átok megtörésének mikéntjéről kérdez, Xotara is érdeklődően hallgatja meg a választ, de egyelőre nem fűz még semmit semmihez, csak hallgat. Közben elgondolkozik a vér feltakarításáról, és körbefuttatja méregzöld szemeit az oltárt elkerítő korlátokon. Azon töpreng, hogy vajon minek azok a korlátok. Ekkor, lép oda hozzá Pycta megerősítésre váró pillantással. A mélységi lány szeme se rebben, úgy veszi fel a szemkontaktust a szürke csuhással, amikor válaszol, hangja is komolyabban cseng, mint eddig bármikor.*
- Igen, azért vagyok itt. Őrült lennék, ha nem félnék, és ostoba, ha nem lennének kételyeim, de van bennem elég kurázsi, hogy szembe nézzek velük.
~ Megfogadtam, soha többé nem fogok kételkedni magamban. ~
*Pycta újra kérdez, amiben röviden vázolja a várható kilátásokat. Xotara, erre már csak vigyorogva tud válaszolni.*
- Vérkert? Sötétség szolgái? Oh, ne ingerelj! Nem kell ilyen szépen kérni. Az után, hogy képes voltam ide bejönni, már a purgatóriumba is simán veled mennék.
*A vigyor elenyészik heges ajkain, pillantását félre kapja, és úgy folytatja.*
- Meg aztán, van némi elintézni valóm, nekem is, ezzel a Sas'Terivel.
*Szorítja öklébe heges, bal kezét, amiben a sötétség jegyét viselte, majd fürkészőn közelebb sétál az oltárhoz. Xotara nem bolond. Nem említi a stigmákat a vén csuhás előtt. A sötételf lány úgy gondolja, hogy a szentfazék még máglyahalálra ítélné, vagy vízpróbának vetné alá, vagy ki tudja, melyik vallási kínzásban részesítené, ha megtudná, hogy a Sötétség járta át a Vadvéd kapujában, ezzel szembesítve őt a legnagyobb félelmeivel és kibillentve a lelki egyensúlyából. Ekkor, rivall rá a Tisztelendő, hogy ne menjen közelebb az átkozott oltárhoz. A sötételf lány össze is rezzen, majd megáll, de kérdőn néz a vén csuhásra.*
- Ugyan, Tisztelendő, miért kér Tőlem bocsánatot? Maga van itthon. Maga tudja, hogy mi itt a helyzet. Ha azt mondja, hogy tök veszélyes, hát elhiszem, de… hadd látom, mennyire az. Hátha, abból is kiderül valami.
*Xotara előrántja rövidkardját. Méregzöld szemeit, melyekben kíváncsiság csillog, ismét megjártatja a két csuhás között.*
- Amúgy Tisztelendő! Ha azt a Gombát vagy kit, ha méltó módon akarják elbúcsúztatni, vagy mi fene. Hát nem t'om, nem vagyok hívő, de az Erdőszéli tisztás, erre méltó hely lenne, szerintem. Körben ott a fákkal, meg minden, érti.
*Majd, lekapja válláról a fekete köpenyét és a kard markolatára csavarva ráfog a fegyverre, azért, hogyha az acél olyan hideg lenne a keze ne szenvedjen el fagyási sérüléseket. Ezután a kard hegyét átemeli a korlát által kijelölt mezsgyén. Talán a korlát is valami fémből lehet, mert ahogy Xot rátámasztva, lassan előrébb tolja a pengét, az acél surrogó hangja töri meg a Templom csendjét.*
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.08.12 20:34:57
2829. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-08-12 12:59:57
Üzenet elküldve: 2018-08-12 12:59:57
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Az érme két oldala//
- Kö... köszönöm *Nyögi a pap, majd a felé nyújtott kézre támaszkodva újfent kiegyenesedik, s igyekszik tartást varázsolni magára.*
- Ne gondoljátok, hogy nem próbáltuk. *Tárja szét két kezét.* De az oltár közelébe nem léphetünk. Rossz... hatással van ránk. Hideg, mint a jég, már a környéke is. Nem véletlen a korlát. Kérlek ne menj közelebb! *Kéri Xotarát, talán kissé erőteljesebben, mint szerette volna, mert arcára bocsánatkérő kifejezés ül ki.*
- Ne haragudj, gyermekem. *Néz rá feldúltan.* De az elmúlt napok eseményei az utolsó csepp türelmet is kivették belőlem.* Ismét Pyctára pillant, tekintetében immár őszinte érdeklődéssel.*
- Valóban? Tudnál segíteni? Mert azt gondolom, itt csak az őszinte hit és Eeyr ereje segíthet. Bírsz-e hasonló tudással? Ha a tudás megvan, az oltár átka megtörhető, de csak hasonló módszerrel, mint ahogyan alkották. A fény erejével, Eeyr hitével. Azonban nem most, még nem. Goma testvérünket végső nyugalomba kell helyezni. A ravatal nem méltó hozzá. *Hamuszín tekintettel néz körbe.* Ahogy a helyszín sem. *Rázza meg fejét.* Pedig itt nem maradhat. Nem, nem maradhat. *Csuklik el hangja, s visszafordul az ajtó felé.* Folytatnunk kell a szertartást. Ha megbeszéltetek mindent, bejöhettek. Ha valóban segíteni akartok, tudok adni hozzá felszerelést. Az átok megtörése? Nos, az már egy másik út, kérdés készen álltok-e rá? *A csuhás lassan elfordul, s ha nem állítják meg, halkan teszi be maga mögött az ajtót.*
- Kö... köszönöm *Nyögi a pap, majd a felé nyújtott kézre támaszkodva újfent kiegyenesedik, s igyekszik tartást varázsolni magára.*
- Ne gondoljátok, hogy nem próbáltuk. *Tárja szét két kezét.* De az oltár közelébe nem léphetünk. Rossz... hatással van ránk. Hideg, mint a jég, már a környéke is. Nem véletlen a korlát. Kérlek ne menj közelebb! *Kéri Xotarát, talán kissé erőteljesebben, mint szerette volna, mert arcára bocsánatkérő kifejezés ül ki.*
- Ne haragudj, gyermekem. *Néz rá feldúltan.* De az elmúlt napok eseményei az utolsó csepp türelmet is kivették belőlem.* Ismét Pyctára pillant, tekintetében immár őszinte érdeklődéssel.*
- Valóban? Tudnál segíteni? Mert azt gondolom, itt csak az őszinte hit és Eeyr ereje segíthet. Bírsz-e hasonló tudással? Ha a tudás megvan, az oltár átka megtörhető, de csak hasonló módszerrel, mint ahogyan alkották. A fény erejével, Eeyr hitével. Azonban nem most, még nem. Goma testvérünket végső nyugalomba kell helyezni. A ravatal nem méltó hozzá. *Hamuszín tekintettel néz körbe.* Ahogy a helyszín sem. *Rázza meg fejét.* Pedig itt nem maradhat. Nem, nem maradhat. *Csuklik el hangja, s visszafordul az ajtó felé.* Folytatnunk kell a szertartást. Ha megbeszéltetek mindent, bejöhettek. Ha valóban segíteni akartok, tudok adni hozzá felszerelést. Az átok megtörése? Nos, az már egy másik út, kérdés készen álltok-e rá? *A csuhás lassan elfordul, s ha nem állítják meg, halkan teszi be maga mögött az ajtót.*
2828. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-08-12 08:59:23
Üzenet elküldve: 2018-08-12 08:59:23
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Az érme két oldala//
*Apró, szúrós kellemetlen érzés fészkeli be magát a csuhás elf halántéka mögé, amikor kiderül, hogy valamiféle szertartás folyt az ajtó mögött, amelyen dörömbölt, odabent árnyak mozdulnak, suttogás kél, de amikor a gyertya gyér fényénél megnézi az oltárként szolgáló kőtömböt és megpillantja, micsoda gyalázat esett rajta, azonnal elfeledi.
Xotara ugyan eltette a fegyverét, de a csuhás szavai benne is ugyanazt az érzést váltják ki, mint a mélységi lányban. Bár ezzel nem igazán törődik most, hisz sokkal fontosabb kérdésekre vár választ. A válaszok pedig jönnek és az elkendőzött arcú elf feszülten figyel minden részletre.
Közben kiderül Eeyr és az Erdő Szíve közti párhuzamra, bár az erdőmélyi csuhás kétli, hogy a Fákban Lakó csupán Eeyr vallásának egy "vonala", hisz hol hirdethetné csodálatosabban a fény és az élet hatalmát egy isten, mint az erdőben, ahol lüktet az élet. Számára a sziklából emelt templom éppoly élettelen, mint a gyertyák halovány fénye, csak pislákol bennük az élet.
De nem azért van itt, hogy ítélkezzem, hanem azért, mert az Erdő Szíve ide szólította, s már az ok is lassan körvonalazódik benne. Közben a pap érintésére is elengedi a csuháját, szégyelli magát, de nem tántorodik el. Úgy érzi, vezekléssel és megértéssel nem mennek semmire, vagyis egy pap biztosan képes ilyesmire, de egy szerzetes ennél sokkal többet tehet.
Amikor a csuhás pap térdei megrogynak, villámgyorsan lép felé, hogy ha tudja, támaszként szolgáljon az oszlop mellett neki. Óvatosan fogja meg az alkarját, hogy felsegítse. Haragoszöld tekintete újra a meggyalázott oltárra siklik, amikor pedig a kérdések elhangzanak, szembefordul a pappal és mélyen a megtört szemekbe néz.*
- Ne legyen gondod az oltárra. Én feltakarítom az utolsó cseppig. *Mondja halkan, de érthetően, hangjából Xotara kihallhatja azt a régi erőt és határozottságot, amelyet utoljára még Erdőmélyén hallhatott benne.*
- Nem azért űzött idáig az Erdő Szíve, hogy kárörvendjek vagy szemlélődjek, a holtak elbúcsúztatásában sem tudok segíteni neked, ám mást megteszek Eeyr-ért és a Fákban Lakóért. *A csuhás láthatja, hogy a szürke kendő felett megvillannak az elf haragoszöld szemei, vihar készül bennük.*
- Mondd el nekem, miként törhetem meg ezt az átkot. Mondd meg nekem, atyám, hogyan hozhatom vissza a fényt a templomba és én szembeszállok a sötétség szolgáival. Te lehet, hogy nem vagy képes megküzdeni velük, de én igen és ezért vagyok itt. Ezért küldött az Erdő Szíve. *Szavai őszintén és erőtől telten csengenek, ha a pap belenéz az elf tekintetébe, láthatja benne, hogy az erdőmélyi szerzetes képes megütközni akár Sa'Tereth-tel magával, ha arra van szükség, hogy helyreállítsa az oltár régi fényét.
Míg a pap felfogja szavait, addig a csuhás elf visszalép a mélységi lányhoz, biztos benne, hogy Xotara bolondnak tartja, amiért ilyen küldetésre vállalkozik, de biztos benne, hogy nem véletlen találkoztak a piacon, s abban is, hogy az az érme mást mutatott neki, mint ezt az utat.*
- Valóban azért vagy itt, hogy elkísérj az úton egy barátot? *Kérdi tőle halkan, tiszta hangon. Sötétzöldbe fordult tekintete a lányét keresi.*
- Akkor is, ha a Vérkertbe kell mennem, hogy megütközzek a sötétség szolgáival? *Legjobb tudása szerint ott fészkel a gonosz, ott található egy ilyen oltár, mint amivé a mögötte lévő kőtömböt gyalázták. Persze nem biztos benne, hogy ez fog történni, de kíváncsi, hogy Xotara részt venne-e vele egy ilyen küldetésen. Nem neheztelne rá, ha nemet mondana, de biztosan szüksége lesz még pár jószívű harcosra és mágiaforgatóra, hogy a küldetés sikerének lehetőségét emelje.*
*Apró, szúrós kellemetlen érzés fészkeli be magát a csuhás elf halántéka mögé, amikor kiderül, hogy valamiféle szertartás folyt az ajtó mögött, amelyen dörömbölt, odabent árnyak mozdulnak, suttogás kél, de amikor a gyertya gyér fényénél megnézi az oltárként szolgáló kőtömböt és megpillantja, micsoda gyalázat esett rajta, azonnal elfeledi.
Xotara ugyan eltette a fegyverét, de a csuhás szavai benne is ugyanazt az érzést váltják ki, mint a mélységi lányban. Bár ezzel nem igazán törődik most, hisz sokkal fontosabb kérdésekre vár választ. A válaszok pedig jönnek és az elkendőzött arcú elf feszülten figyel minden részletre.
Közben kiderül Eeyr és az Erdő Szíve közti párhuzamra, bár az erdőmélyi csuhás kétli, hogy a Fákban Lakó csupán Eeyr vallásának egy "vonala", hisz hol hirdethetné csodálatosabban a fény és az élet hatalmát egy isten, mint az erdőben, ahol lüktet az élet. Számára a sziklából emelt templom éppoly élettelen, mint a gyertyák halovány fénye, csak pislákol bennük az élet.
De nem azért van itt, hogy ítélkezzem, hanem azért, mert az Erdő Szíve ide szólította, s már az ok is lassan körvonalazódik benne. Közben a pap érintésére is elengedi a csuháját, szégyelli magát, de nem tántorodik el. Úgy érzi, vezekléssel és megértéssel nem mennek semmire, vagyis egy pap biztosan képes ilyesmire, de egy szerzetes ennél sokkal többet tehet.
Amikor a csuhás pap térdei megrogynak, villámgyorsan lép felé, hogy ha tudja, támaszként szolgáljon az oszlop mellett neki. Óvatosan fogja meg az alkarját, hogy felsegítse. Haragoszöld tekintete újra a meggyalázott oltárra siklik, amikor pedig a kérdések elhangzanak, szembefordul a pappal és mélyen a megtört szemekbe néz.*
- Ne legyen gondod az oltárra. Én feltakarítom az utolsó cseppig. *Mondja halkan, de érthetően, hangjából Xotara kihallhatja azt a régi erőt és határozottságot, amelyet utoljára még Erdőmélyén hallhatott benne.*
- Nem azért űzött idáig az Erdő Szíve, hogy kárörvendjek vagy szemlélődjek, a holtak elbúcsúztatásában sem tudok segíteni neked, ám mást megteszek Eeyr-ért és a Fákban Lakóért. *A csuhás láthatja, hogy a szürke kendő felett megvillannak az elf haragoszöld szemei, vihar készül bennük.*
- Mondd el nekem, miként törhetem meg ezt az átkot. Mondd meg nekem, atyám, hogyan hozhatom vissza a fényt a templomba és én szembeszállok a sötétség szolgáival. Te lehet, hogy nem vagy képes megküzdeni velük, de én igen és ezért vagyok itt. Ezért küldött az Erdő Szíve. *Szavai őszintén és erőtől telten csengenek, ha a pap belenéz az elf tekintetébe, láthatja benne, hogy az erdőmélyi szerzetes képes megütközni akár Sa'Tereth-tel magával, ha arra van szükség, hogy helyreállítsa az oltár régi fényét.
Míg a pap felfogja szavait, addig a csuhás elf visszalép a mélységi lányhoz, biztos benne, hogy Xotara bolondnak tartja, amiért ilyen küldetésre vállalkozik, de biztos benne, hogy nem véletlen találkoztak a piacon, s abban is, hogy az az érme mást mutatott neki, mint ezt az utat.*
- Valóban azért vagy itt, hogy elkísérj az úton egy barátot? *Kérdi tőle halkan, tiszta hangon. Sötétzöldbe fordult tekintete a lányét keresi.*
- Akkor is, ha a Vérkertbe kell mennem, hogy megütközzek a sötétség szolgáival? *Legjobb tudása szerint ott fészkel a gonosz, ott található egy ilyen oltár, mint amivé a mögötte lévő kőtömböt gyalázták. Persze nem biztos benne, hogy ez fog történni, de kíváncsi, hogy Xotara részt venne-e vele egy ilyen küldetésen. Nem neheztelne rá, ha nemet mondana, de biztosan szüksége lesz még pár jószívű harcosra és mágiaforgatóra, hogy a küldetés sikerének lehetőségét emelje.*
2827. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-08-11 20:10:12
Üzenet elküldve: 2018-08-11 20:10:12
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Az érme két oldala//
- Jól mondja Tisztelendő úr! Nem lehetünk elég óvatosak. Pont, ezért volt nálam az íjam.
*Xotara a két csuhás eszmecseréjébe nem szól bele, hiszen ami a két szentéletű között elhangzik, számára nem több üres vallási blablánál. Derékszíjába akasztja hüvelykujjait, és ráérősen körbe slattyogja az oltárt. Nem kerüli el a figyelmét a törés a zöld kőburkolaton, ahogy az oltárt körbefolyó különös vérfolyam se. Szemlélődése közben hideg fuvallat csapja meg, és látja a pislákoló gyertyák, bajt sejtető fényjátékát. Xotarának a hideg futkos a hátán.
~ Mi a rák?! Nem tetszik ez nekem… nagyon nem… tiszta hülye vagyok, mi a francot keresek én itt? Mint az ingoványban a karaván romjainál, pont ugyanazt érzem. ~
Méregzöld szemeit akkor villantja a két csuhásra, amikor Pycta megragadja a Tisztelendőt a grabancánál, és úgy követeli mohón a válaszokat. Azonban, Xotara mielőtt bármit szólhatna, vagy tehetne, Pycta észreveszi magát, és szégyenkezve elengedi a másik csuhást.*
~ De jó! Vonzom a megkattantakat. Csodás! ~
*A mélységi lány Pycta mellett Umonra és Annura gondol. Ekkor, a Tisztelendő furcsán suttogva odasétál az átkozott oltárhoz, közben arról beszél, hogy a meggyalázott oltár néha, mintha beszélne, aztán a szerzetes majdnem összeesik.
~ Na, ez is… mondom. ~
Majd a vén csuhás ismét kérdőre vonja őket, hogy mi végre érkeztek a Templomba. Xotara nem tud sokat mondani.*
- Tisztelendő! Én csak azért vagyok itt, hogy elkísérjem a barátomat az útján.
~… és azt hiszem, azért hogyha kell leüssem. ~
*Biccent Pycta felé, majd tekintetét megjártatja a két csuhás között.*
- Jól mondja Tisztelendő úr! Nem lehetünk elég óvatosak. Pont, ezért volt nálam az íjam.
*Xotara a két csuhás eszmecseréjébe nem szól bele, hiszen ami a két szentéletű között elhangzik, számára nem több üres vallási blablánál. Derékszíjába akasztja hüvelykujjait, és ráérősen körbe slattyogja az oltárt. Nem kerüli el a figyelmét a törés a zöld kőburkolaton, ahogy az oltárt körbefolyó különös vérfolyam se. Szemlélődése közben hideg fuvallat csapja meg, és látja a pislákoló gyertyák, bajt sejtető fényjátékát. Xotarának a hideg futkos a hátán.
~ Mi a rák?! Nem tetszik ez nekem… nagyon nem… tiszta hülye vagyok, mi a francot keresek én itt? Mint az ingoványban a karaván romjainál, pont ugyanazt érzem. ~
Méregzöld szemeit akkor villantja a két csuhásra, amikor Pycta megragadja a Tisztelendőt a grabancánál, és úgy követeli mohón a válaszokat. Azonban, Xotara mielőtt bármit szólhatna, vagy tehetne, Pycta észreveszi magát, és szégyenkezve elengedi a másik csuhást.*
~ De jó! Vonzom a megkattantakat. Csodás! ~
*A mélységi lány Pycta mellett Umonra és Annura gondol. Ekkor, a Tisztelendő furcsán suttogva odasétál az átkozott oltárhoz, közben arról beszél, hogy a meggyalázott oltár néha, mintha beszélne, aztán a szerzetes majdnem összeesik.
~ Na, ez is… mondom. ~
Majd a vén csuhás ismét kérdőre vonja őket, hogy mi végre érkeztek a Templomba. Xotara nem tud sokat mondani.*
- Tisztelendő! Én csak azért vagyok itt, hogy elkísérjem a barátomat az útján.
~… és azt hiszem, azért hogyha kell leüssem. ~
*Biccent Pycta felé, majd tekintetét megjártatja a két csuhás között.*
2826. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-08-11 17:25:05
Üzenet elküldve: 2018-08-11 17:25:05
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Az érme két oldala//
*A csuhás hangosan és lemondóan sóhajt, majd egy pillanatra maga mögé néz az ajtónyílásban.*
- Egy pillanat és jövök. *Suttog be halkan, de mindkét utazó hallhatja a néma csendben. Ahogy azt is, hogy mögüle halk duruzsolás hallatszik, bentről mécsesek fénye szűrődik ki. A csuhás összefonja kezeit csuhájában, majd kilép a templomba, az ajtót becsukja maga mögött halkan. Időközben Pycta az oltárt veszi szemügyre, így a gyertyaláng mellett maga is meggyőződhet annak kihunyt dicsfényéről. A vér útjáról, egy lepattant kőtömbről, a vértől iszamós falairól.*
- Ifjú hölgy, a mostani időkben nem számít a fény, vagy a sötétség. Az oltárt is fényes nappal támadták meg, ahogy jó néhány csirkefogó is érkezett már az elmúlt napokban. Nem lehetünk elég... óvatosak. *Bólint a lány felé, majd az elfre néz:*
- Éppen gyászolunk, gyermekem. *Hajtja hátra végül csuháját, hogy erősen őszülő, fehér haja gyertyafényben fürdőzzön meg. Arca ráncos és megviselte az elmúlt napok kínja.*
- Goma hittestvérünk nem sokkal korábban kínok között tért meg Eeyrhez. A ravatalához készülődünk, de e megszentségtelenített helyen még elbúcsúztatni sem tudjuk. *Legyint lemondóan és szomorúan.*
- Támadás ért bennünket. *Így folytatja, halkan és meggyötörten.* Két ork és egy gnóm, az oltárt kívánták elpusztítani, azonban ehelyett... *Mutat rá a korláttal elkerített területre.* Véráldozatot mutatta be rajta. A oltár elátkozott. *Mintha imént jutott volna el csak tudatáig az elf szava, szeme érdeklődőn csillan meg egy pillanatra, hogy aztán ismét kihunyjon a kíváncsiság.*
- Eeyrt sok néven ismerik. *Mosolyodik el halványan.* Hallottam már erről a vonalról. Eeyr mindenkiben és mindenben ott van, mindenkit lát és mindenkihez elér. Nem véletlenül a nap és a fény a szimbóluma. A mindent átjáró fény. *Mereng el, hogy aztán az oltárra nézzen.* Csak ide nem jut el. Az erdő fény nélkül képtelen az életre, nem véletlen hát, hogy Eeyr oda is eljut. *Kezét szelíden ráteszi az elf csuháját markoló kezére, de nem tolja el.*
- Itt haraggal és daccal nem jutsz semmire, fiam. Vezekelés és megértés kell. *Kiss közelebb sétál az oltárhoz, de nagyon vigyáz arra, hogy a korláton belülre ne lépjen. Vészjósló suttogása tölti meg a teret:*
- Néha... hallani a hangját. Mocskos terveinek beteljesülésének örül. *Hangja elcsuklik, s térde megrezdül, valamibe meg kell kapaszkodnia, hogy ne essen el.*
- Ez... a sok vér... a gnóm és az ork... nincs ki feltakarítsa. *Rázza meg fejét szomorúan, s a támasztékul szolgáló kőoszlop segítségével lassan kiegyenesedik.*
- Mondjátok el, mi végre érkeztetek? Kárörvendeni, vagy csak szemlélődni? Goma asszonyt el kell búcsúztatnunk. Méltatlan körülmények között. Bár még fogalmam sincs hol és hogyan... *Rázza meg fejét, hangja elcsuklik közben. Az idős pap éveket öregedhetett az elmúlt napokban. Most szomorúan tárja szét kezét a két jövevényre nézve.*
*A csuhás hangosan és lemondóan sóhajt, majd egy pillanatra maga mögé néz az ajtónyílásban.*
- Egy pillanat és jövök. *Suttog be halkan, de mindkét utazó hallhatja a néma csendben. Ahogy azt is, hogy mögüle halk duruzsolás hallatszik, bentről mécsesek fénye szűrődik ki. A csuhás összefonja kezeit csuhájában, majd kilép a templomba, az ajtót becsukja maga mögött halkan. Időközben Pycta az oltárt veszi szemügyre, így a gyertyaláng mellett maga is meggyőződhet annak kihunyt dicsfényéről. A vér útjáról, egy lepattant kőtömbről, a vértől iszamós falairól.*
- Ifjú hölgy, a mostani időkben nem számít a fény, vagy a sötétség. Az oltárt is fényes nappal támadták meg, ahogy jó néhány csirkefogó is érkezett már az elmúlt napokban. Nem lehetünk elég... óvatosak. *Bólint a lány felé, majd az elfre néz:*
- Éppen gyászolunk, gyermekem. *Hajtja hátra végül csuháját, hogy erősen őszülő, fehér haja gyertyafényben fürdőzzön meg. Arca ráncos és megviselte az elmúlt napok kínja.*
- Goma hittestvérünk nem sokkal korábban kínok között tért meg Eeyrhez. A ravatalához készülődünk, de e megszentségtelenített helyen még elbúcsúztatni sem tudjuk. *Legyint lemondóan és szomorúan.*
- Támadás ért bennünket. *Így folytatja, halkan és meggyötörten.* Két ork és egy gnóm, az oltárt kívánták elpusztítani, azonban ehelyett... *Mutat rá a korláttal elkerített területre.* Véráldozatot mutatta be rajta. A oltár elátkozott. *Mintha imént jutott volna el csak tudatáig az elf szava, szeme érdeklődőn csillan meg egy pillanatra, hogy aztán ismét kihunyjon a kíváncsiság.*
- Eeyrt sok néven ismerik. *Mosolyodik el halványan.* Hallottam már erről a vonalról. Eeyr mindenkiben és mindenben ott van, mindenkit lát és mindenkihez elér. Nem véletlenül a nap és a fény a szimbóluma. A mindent átjáró fény. *Mereng el, hogy aztán az oltárra nézzen.* Csak ide nem jut el. Az erdő fény nélkül képtelen az életre, nem véletlen hát, hogy Eeyr oda is eljut. *Kezét szelíden ráteszi az elf csuháját markoló kezére, de nem tolja el.*
- Itt haraggal és daccal nem jutsz semmire, fiam. Vezekelés és megértés kell. *Kiss közelebb sétál az oltárhoz, de nagyon vigyáz arra, hogy a korláton belülre ne lépjen. Vészjósló suttogása tölti meg a teret:*
- Néha... hallani a hangját. Mocskos terveinek beteljesülésének örül. *Hangja elcsuklik, s térde megrezdül, valamibe meg kell kapaszkodnia, hogy ne essen el.*
- Ez... a sok vér... a gnóm és az ork... nincs ki feltakarítsa. *Rázza meg fejét szomorúan, s a támasztékul szolgáló kőoszlop segítségével lassan kiegyenesedik.*
- Mondjátok el, mi végre érkeztetek? Kárörvendeni, vagy csak szemlélődni? Goma asszonyt el kell búcsúztatnunk. Méltatlan körülmények között. Bár még fogalmam sincs hol és hogyan... *Rázza meg fejét, hangja elcsuklik közben. Az idős pap éveket öregedhetett az elmúlt napokban. Most szomorúan tárja szét kezét a két jövevényre nézve.*
2825. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-08-11 15:48:57
Üzenet elküldve: 2018-08-11 15:48:57
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Az érme két oldala//
*Valóban dúvadként csörtet fel-alá a csuhás és sajnos a mélységi lány nem tud megfelelő válaszokkal szolgálni a számára. Amiket pedig mond csak éppen arra elegendőek, hogy ne kezdjen el tombolni. Pedig belülről űzi-hajtja valami, valami, ami égeti a halántékát és minden tétlenséggel eltöltött perccel olyan fájdalommal átkozza meg, amelyet csak éppen tud elrejteni magában, hogy ne üljön ki az arcára. Talán épp ez miatt kerített kendőt a szépen metszett, ám most nyúzott arca elé.
Umon említésére megtorpan és ijedt szemekkel néz a sötételfre, hisz róla teljesen elfeledkezett. Bár minden másról is, így viszont még jobban marja a szégyen, hogy szó nélkül távozott. De bízik Lyzendra komolyságában, tudja, ha valaki, hát ő képes lesz megbéklyózni az átkozott szerzetes őrületét.
A rossz érzések börtönéből az érkező csuhás zökkenti ki, amikor megjelenik és letorkolja őket szentségtelen viselkedésük miatt. Az elf kobraként perdül felé, majd két lépéssel igyekszik beérni a papot, hogy úgy nézzen a szemébe.*
- Hát igaz? *Hallatszik az elsuttogott kérdés-kijelentés a szürke kendő alól, ahogy kiderül, hogy Xotara mégis igazat mondott, amikor a meggyalázott oltárt emlegette. A csuhás szárazat nyel és visszafordul a kőtömb felé, hogy maga is jobban szemügyre vegye, lekap egy gyertyát az egyik tartótól és magasra emelve az oltárnál fürkészi az egykor szent helyet.*
- Mi történt? Kik voltak? *Fordul vissza a csuhás felé, ahogy újra előtte terem. Láthatóan feldúlt és ideges, de nem agresszív. Még.*
- Kérlek, mondj el mindent, jó pap. *Kérleli megtörten az arcát csuklya mögé rejtő alakot.*
- Én az Erdő Szívének, az Erdőszellemnek szerzetese vagyok. Ő pedig azt akarta, hogy ide jöjjek, idáig űzött Erdőmélyéről, de nem tudom, miért. Nem tudom és a válaszok hiánya megőrjít. Tudnom kell, tudnom. *A haragoszöld szemek a pap tekintetét fürkészik idegesen, mint valami vallási fanatikus. A kérdések sorra választ nyernek, de a legnagyobb kérdés megválaszolása még mindig várat magára.*
- Okkal vagyok itt, ez biztos, s ha kell, bármit megteszek, hogy békére leljek újra. *Teszi hozzá. Csak most veszi észre, hogy időközben belemarkolt a pap csuhájának első részébe, már ha a pap nem akadályozta meg. Ha nem, ujjai alatt ráncosra gyűrődött a darócruha, hasonló a sajátjához. Ha megtette, úgy elengedi és hátralép, szégyellve magát süti le tekintetét a hideg kövekre.*
*Valóban dúvadként csörtet fel-alá a csuhás és sajnos a mélységi lány nem tud megfelelő válaszokkal szolgálni a számára. Amiket pedig mond csak éppen arra elegendőek, hogy ne kezdjen el tombolni. Pedig belülről űzi-hajtja valami, valami, ami égeti a halántékát és minden tétlenséggel eltöltött perccel olyan fájdalommal átkozza meg, amelyet csak éppen tud elrejteni magában, hogy ne üljön ki az arcára. Talán épp ez miatt kerített kendőt a szépen metszett, ám most nyúzott arca elé.
Umon említésére megtorpan és ijedt szemekkel néz a sötételfre, hisz róla teljesen elfeledkezett. Bár minden másról is, így viszont még jobban marja a szégyen, hogy szó nélkül távozott. De bízik Lyzendra komolyságában, tudja, ha valaki, hát ő képes lesz megbéklyózni az átkozott szerzetes őrületét.
A rossz érzések börtönéből az érkező csuhás zökkenti ki, amikor megjelenik és letorkolja őket szentségtelen viselkedésük miatt. Az elf kobraként perdül felé, majd két lépéssel igyekszik beérni a papot, hogy úgy nézzen a szemébe.*
- Hát igaz? *Hallatszik az elsuttogott kérdés-kijelentés a szürke kendő alól, ahogy kiderül, hogy Xotara mégis igazat mondott, amikor a meggyalázott oltárt emlegette. A csuhás szárazat nyel és visszafordul a kőtömb felé, hogy maga is jobban szemügyre vegye, lekap egy gyertyát az egyik tartótól és magasra emelve az oltárnál fürkészi az egykor szent helyet.*
- Mi történt? Kik voltak? *Fordul vissza a csuhás felé, ahogy újra előtte terem. Láthatóan feldúlt és ideges, de nem agresszív. Még.*
- Kérlek, mondj el mindent, jó pap. *Kérleli megtörten az arcát csuklya mögé rejtő alakot.*
- Én az Erdő Szívének, az Erdőszellemnek szerzetese vagyok. Ő pedig azt akarta, hogy ide jöjjek, idáig űzött Erdőmélyéről, de nem tudom, miért. Nem tudom és a válaszok hiánya megőrjít. Tudnom kell, tudnom. *A haragoszöld szemek a pap tekintetét fürkészik idegesen, mint valami vallási fanatikus. A kérdések sorra választ nyernek, de a legnagyobb kérdés megválaszolása még mindig várat magára.*
- Okkal vagyok itt, ez biztos, s ha kell, bármit megteszek, hogy békére leljek újra. *Teszi hozzá. Csak most veszi észre, hogy időközben belemarkolt a pap csuhájának első részébe, már ha a pap nem akadályozta meg. Ha nem, ujjai alatt ráncosra gyűrődött a darócruha, hasonló a sajátjához. Ha megtette, úgy elengedi és hátralép, szégyellve magát süti le tekintetét a hideg kövekre.*
2824. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-08-11 13:35:19
Üzenet elküldve: 2018-08-11 13:35:19
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Az érme két oldala//
*Xotara, ahogy Pyctára pillant, látja a zavartan megtört testtartását, és ahogy a szürke csuhás a halántékához kapva visszakérdez.*
~ Hát, ezzel meg mi van? Mindig olyan karót nyelt szokott lenni. ~
- Nem tudom… én csak hallottam ezt-azt a Kósza pintyben.
*Kétes információ forrásának megnevezésénél, Xotara mosolya egy pillanatra előtűnik, hiszen, amit tud azt mind, kocsmatöltelékektől és kurvapecérektől hallotta.*
- Bizonyára ezek zöme csak kiszínezett pletyka, felkapott szóbeszéd.
*A szürke csuhás, mint valami csapdába esett dúvad kezd fel s alá járkálni, majd az egyik ajtót nem átall öklével csapkodni és kiabálni.*
- Jól van, nyugi már! Még kijjebb rugdalnak minket. Azt hallottam még, hogy egy ork banda és valami főkolompos gnóm csaptak itt valami véres bulit. Valami agyoniskolázott csuhás meg is halt. A főmufti csuhás, azóta még hevesebben tartja a miséket.
~ Mintha imádkozással vissza lehetne lapátolni a szart a tehénbe. Pff! ~
*Pycta azonban újra kérdez, szemei furcsán csillognak, melyek kellemetlen érzéssel töltik el a sötételf lányt.*
- Jótól kérded. Mit tudom én… én se értem, de… még beszélik, hogy ezt az átkot valahogy meg lehet törni. Ugyan fogalmam sincs hogyan, Te is nagyon jól tudod, hiszen már többször mondtam, hogy az ilyen dolgokhoz én nem értek. Umonon se tudtam segíteni.
*Ekkor, lép elő és teremti őket le egy csuklyás csuhás. A szerzetes beskatulyázó utasítására Xotara nem bírja megállni, és rosszmájúan elvigyorodik.*
- Persze, világos nappal jöttünk templomot fosztogatni. Jöttünk az arany gyertyatartókért, meg a szent atya pecsétgyűrűjéért.
*A mélységi lány vigyorogva teszi el az íját, de vigyora lehervad, amikor baljós suttogást vegyül a várakozó feszült csendbe. Xotara nem szól semmit, csak Pyctára néz, és fejével biccentve buzdítja a szürke csuhást, hogy adja elő a másik csuhásnak, hogy milyen indíttatásból jöttek ide.*
*Xotara, ahogy Pyctára pillant, látja a zavartan megtört testtartását, és ahogy a szürke csuhás a halántékához kapva visszakérdez.*
~ Hát, ezzel meg mi van? Mindig olyan karót nyelt szokott lenni. ~
- Nem tudom… én csak hallottam ezt-azt a Kósza pintyben.
*Kétes információ forrásának megnevezésénél, Xotara mosolya egy pillanatra előtűnik, hiszen, amit tud azt mind, kocsmatöltelékektől és kurvapecérektől hallotta.*
- Bizonyára ezek zöme csak kiszínezett pletyka, felkapott szóbeszéd.
*A szürke csuhás, mint valami csapdába esett dúvad kezd fel s alá járkálni, majd az egyik ajtót nem átall öklével csapkodni és kiabálni.*
- Jól van, nyugi már! Még kijjebb rugdalnak minket. Azt hallottam még, hogy egy ork banda és valami főkolompos gnóm csaptak itt valami véres bulit. Valami agyoniskolázott csuhás meg is halt. A főmufti csuhás, azóta még hevesebben tartja a miséket.
~ Mintha imádkozással vissza lehetne lapátolni a szart a tehénbe. Pff! ~
*Pycta azonban újra kérdez, szemei furcsán csillognak, melyek kellemetlen érzéssel töltik el a sötételf lányt.*
- Jótól kérded. Mit tudom én… én se értem, de… még beszélik, hogy ezt az átkot valahogy meg lehet törni. Ugyan fogalmam sincs hogyan, Te is nagyon jól tudod, hiszen már többször mondtam, hogy az ilyen dolgokhoz én nem értek. Umonon se tudtam segíteni.
*Ekkor, lép elő és teremti őket le egy csuklyás csuhás. A szerzetes beskatulyázó utasítására Xotara nem bírja megállni, és rosszmájúan elvigyorodik.*
- Persze, világos nappal jöttünk templomot fosztogatni. Jöttünk az arany gyertyatartókért, meg a szent atya pecsétgyűrűjéért.
*A mélységi lány vigyorogva teszi el az íját, de vigyora lehervad, amikor baljós suttogást vegyül a várakozó feszült csendbe. Xotara nem szól semmit, csak Pyctára néz, és fejével biccentve buzdítja a szürke csuhást, hogy adja elő a másik csuhásnak, hogy milyen indíttatásból jöttek ide.*
2823. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-08-11 11:30:44
Üzenet elküldve: 2018-08-11 11:30:44
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Az érme két oldala//
*A sötétség minden sarokba bekúszik, függetlenül attól, hogy gyertyákkal igyekeznek a fényt mindenhová eljuttatni. Baljós csend uralkodik mindenen, a templom most halott arcát mutatja, még az oly kedvelt imapadok is csak porlepte ravatalnak tűnnek. Szokatlanul hideg van, még az általában ismert hűvösséghez képest is. Valahogy a gyertyák fénye sem az igazi, betegnek tűnnek, haloványnak és reszketegnek. Ahogy a két utazó belép, körben a falon néhány kialszik, így nagyobb lesz a félhomály, biztos a huzat tehette, a vaskos ajtó eresztékein lassan, nyikorogva visszacsukódik. Pycta del Ventus kiabálására eleinte senki sem felel, így közelebb lépnek a templom központi helyéhez, majd a mellette lévő ajtóhoz is. Az oltár körül most nincs senki, talán a papok imáikat feladták mára. Kézzel emelt alacsony korlát veszi körbe az oltárt minden oldalról, az oltárt rászáradt, mocskos vér borítja, mely az oldaláról csorogni látszik valamerre. Hirtelen az ököllel vert ajtót felrántja valaki, s egy sötétségbe burkolózó csuklyás csuhás arca jelenik meg, s korholón, sziszegve Pycta del Ventusnak szól:*
- Az ég szerelmére! Éppen szertartás zajlik! Mit akartok, miért zavarjátok a meggyalázott templom szolgáit? *A csuklya alatt fáradt és elgyötört arc néz vissza, táskás szemek és szomorú tekintet, mely most egy árnyalatnyit haragosnak látszik. Közben Pycta háta mögé pillantva feddőn Xotarához is szól:*
- Tedd el a fegyvereidet. Nem látjátok, hogy van így is elég bajunk? Nincs semmink, mit elvihettek! Már mindent széthordtak. *Xotara az oltárt nézve, a sötétség ellenére némi részletet megfigyelhet. Láthatja, amint az oldaláról csorgó vér, úgy két hüvelyknyire az oltárt körbeveszi. A szokványos természeti jelenségekhez viszonyítva a padlón kellene tovább csorognia, de két hüvelyk utána a széle a semmibe vész. Látszik, hogy folyik, de nem látszik, hogy merre. Hűvös szellő csapja meg a lányt, ahogy az oltárra figyel. Baljós és fagyos szellő, ahogy a szinte alig hallható suttogás is furcsa, mi elf füleiket megüti. A pap láthatóan nem hallja, vagy nem vesz tudomást a hangokról, mindenesetre türelmetlenül várakozik a válaszokra.*
*A sötétség minden sarokba bekúszik, függetlenül attól, hogy gyertyákkal igyekeznek a fényt mindenhová eljuttatni. Baljós csend uralkodik mindenen, a templom most halott arcát mutatja, még az oly kedvelt imapadok is csak porlepte ravatalnak tűnnek. Szokatlanul hideg van, még az általában ismert hűvösséghez képest is. Valahogy a gyertyák fénye sem az igazi, betegnek tűnnek, haloványnak és reszketegnek. Ahogy a két utazó belép, körben a falon néhány kialszik, így nagyobb lesz a félhomály, biztos a huzat tehette, a vaskos ajtó eresztékein lassan, nyikorogva visszacsukódik. Pycta del Ventus kiabálására eleinte senki sem felel, így közelebb lépnek a templom központi helyéhez, majd a mellette lévő ajtóhoz is. Az oltár körül most nincs senki, talán a papok imáikat feladták mára. Kézzel emelt alacsony korlát veszi körbe az oltárt minden oldalról, az oltárt rászáradt, mocskos vér borítja, mely az oldaláról csorogni látszik valamerre. Hirtelen az ököllel vert ajtót felrántja valaki, s egy sötétségbe burkolózó csuklyás csuhás arca jelenik meg, s korholón, sziszegve Pycta del Ventusnak szól:*
- Az ég szerelmére! Éppen szertartás zajlik! Mit akartok, miért zavarjátok a meggyalázott templom szolgáit? *A csuklya alatt fáradt és elgyötört arc néz vissza, táskás szemek és szomorú tekintet, mely most egy árnyalatnyit haragosnak látszik. Közben Pycta háta mögé pillantva feddőn Xotarához is szól:*
- Tedd el a fegyvereidet. Nem látjátok, hogy van így is elég bajunk? Nincs semmink, mit elvihettek! Már mindent széthordtak. *Xotara az oltárt nézve, a sötétség ellenére némi részletet megfigyelhet. Láthatja, amint az oldaláról csorgó vér, úgy két hüvelyknyire az oltárt körbeveszi. A szokványos természeti jelenségekhez viszonyítva a padlón kellene tovább csorognia, de két hüvelyk utána a széle a semmibe vész. Látszik, hogy folyik, de nem látszik, hogy merre. Hűvös szellő csapja meg a lányt, ahogy az oltárra figyel. Baljós és fagyos szellő, ahogy a szinte alig hallható suttogás is furcsa, mi elf füleiket megüti. A pap láthatóan nem hallja, vagy nem vesz tudomást a hangokról, mindenesetre türelmetlenül várakozik a válaszokra.*
2822. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-08-11 10:27:09
Üzenet elküldve: 2018-08-11 10:27:09
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Az érme két oldala//
*Úgy tűnik, hogy szavai elérték a kellő hatást, mert a mélységi lány elnémul egy időre, s bár a csuhás nem pillant felé, szótlanságát annak jelének veszi, hogy sikerült elgondolkodtatnia. Neki ez éppen elég, legalább haladhatnak.
Meghagyja Xotara-t a kellemetlen bizonytalanságban, hogy honnan tud dolgokat, a hit olykor nem racionális alapokon és tényeken nyugszik, mások számára felfoghatatlan megérzéseken és intuíciókon.
A templomnál aztán a gyerekesen duzzogó sötételfet odakint hagyja, akkor is belépett volna a sötétbe burkolózó templomhajóba, ha a lány fizikai erőszakkal fenyegetőzik. Neki itt van dolga, mert ide vezette a megérzése, viszont nem mutatja, de sokkal magabiztosabb volna, ha tudná, hogy miért.
A félhomályhoz gyorsan hozzászokik a szeme, az oltárnál pedig válaszok helyett csak mély csendet talál, ami lüktető fájdalommal kezdi kínozni, mintha gyógyító balzsam helyett sóval kezelnének egy sebet.
A kendő mögött fájdalmas grimaszba rándul az arca, jobbjával halántékát kezdi masszírozni, amikor megérkezik Xotara. A válaszokat nem tőle várta, de úgy tűnik, ezek a szavak is enyhítik a fájdalmát. Összevont szemöldökkel hallgatja a mélységi monológját a meggyalázott oltárról, haragoszöld tekintete közben a kőtömbre siklik, bár ő maga nem tart attól, hogy bármi is megtámadhatná őket idebent.*
- Kik gyalázták meg? És mikor? *Buknak ki a kérdések az ajkain, bár tökéletesen felfogta, hogy Xotara azt mondta, nem ismer részleteket. Ám azt is mondta, hogy nem teszi be a lábát a templomba, most mégis itt van.*
- Kell itt még lennie valakinek. *Mondja indulatos hangon, majd míg a mélységi lány felel neki, elindul az oltár mellett, ahol két ajtót lát a két oldalon.
A könyvtár üresnek tűnik, de csak bepillant, majd máris indul a másik irányba. Nem tudja, hova vezet, de az ajtó zárva, így öklével csap rá párszor, hátha az hatásos lesz és megjelenik valaki, aki segít neki kideríteni, pontosan mi történt itt.*
- Az Erdő Szívére, van itt valaki! *Kiáltja az ajtónak, hangja visszahangot ver a falak között, ahogy visszacsörtet Xotara mellé.*
- De nekem miért kellett ide jönnöm? *Fordul szembe a sötételffel, aki láthatja, hogy a csuhás sötétzöld szemeiben félelem és bizonytalanság szűköl.*
*Úgy tűnik, hogy szavai elérték a kellő hatást, mert a mélységi lány elnémul egy időre, s bár a csuhás nem pillant felé, szótlanságát annak jelének veszi, hogy sikerült elgondolkodtatnia. Neki ez éppen elég, legalább haladhatnak.
Meghagyja Xotara-t a kellemetlen bizonytalanságban, hogy honnan tud dolgokat, a hit olykor nem racionális alapokon és tényeken nyugszik, mások számára felfoghatatlan megérzéseken és intuíciókon.
A templomnál aztán a gyerekesen duzzogó sötételfet odakint hagyja, akkor is belépett volna a sötétbe burkolózó templomhajóba, ha a lány fizikai erőszakkal fenyegetőzik. Neki itt van dolga, mert ide vezette a megérzése, viszont nem mutatja, de sokkal magabiztosabb volna, ha tudná, hogy miért.
A félhomályhoz gyorsan hozzászokik a szeme, az oltárnál pedig válaszok helyett csak mély csendet talál, ami lüktető fájdalommal kezdi kínozni, mintha gyógyító balzsam helyett sóval kezelnének egy sebet.
A kendő mögött fájdalmas grimaszba rándul az arca, jobbjával halántékát kezdi masszírozni, amikor megérkezik Xotara. A válaszokat nem tőle várta, de úgy tűnik, ezek a szavak is enyhítik a fájdalmát. Összevont szemöldökkel hallgatja a mélységi monológját a meggyalázott oltárról, haragoszöld tekintete közben a kőtömbre siklik, bár ő maga nem tart attól, hogy bármi is megtámadhatná őket idebent.*
- Kik gyalázták meg? És mikor? *Buknak ki a kérdések az ajkain, bár tökéletesen felfogta, hogy Xotara azt mondta, nem ismer részleteket. Ám azt is mondta, hogy nem teszi be a lábát a templomba, most mégis itt van.*
- Kell itt még lennie valakinek. *Mondja indulatos hangon, majd míg a mélységi lány felel neki, elindul az oltár mellett, ahol két ajtót lát a két oldalon.
A könyvtár üresnek tűnik, de csak bepillant, majd máris indul a másik irányba. Nem tudja, hova vezet, de az ajtó zárva, így öklével csap rá párszor, hátha az hatásos lesz és megjelenik valaki, aki segít neki kideríteni, pontosan mi történt itt.*
- Az Erdő Szívére, van itt valaki! *Kiáltja az ajtónak, hangja visszahangot ver a falak között, ahogy visszacsörtet Xotara mellé.*
- De nekem miért kellett ide jönnöm? *Fordul szembe a sötételffel, aki láthatja, hogy a csuhás sötétzöld szemeiben félelem és bizonytalanság szűköl.*
2821. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2018-08-10 23:30:07
Üzenet elküldve: 2018-08-10 23:30:07
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Az érme két oldala//
*A mélységi lány nem felel semmit az elf csuhás szavaira, és mint általában a hallgatás, most is beleegyezést jelent.*
~ Fejlett önkritikám van… ha nem tudnám, hogy nekem is sok van a rovásomon, nem hagytam volna el a Vadvédet. ~
*Pycta következő szavai ismét meglepetést okoznak Xotnak. A sötételf lány nem érti, hogy a szürke csuhás, mire gondolhat, amikor arról beszél, hogy ő már tapasztalta az Erdő Szívének óvó erejét.*
~ Ez meg miről beszél? Honnan…? De hát én nem mondtam el senkinek, hogy mit tapasztaltam az Erdőmélyén, és hogy találtam rá Ertre és Shenre. Még neki se. ~
*A hitetlen Xotarának, amúgy sejtelme sincs róla, hogy mi másra gondolhat Pycta, ettől egy kicsit össze is zavarodik, így nem is tud szól semmit, csak nézi a szürke csuhás rászegezett mutatóujját.
Amikor, a Templomhoz érnek, és Xot kijelenti, hogy ő oda be nem teszi a lábát, akkor Pycta beleegyezve magára hagyja a duzzogva ücsörgő lányt. Xotara továbbra is hallgat, leszegett állal az ölébe bámulva. Persze, amikor Pycta elsétál, követi a tekintetével a fellépcsőző csuhást, ahogy eltűnik a Templomban.*
~ Akkor se megyek! Nem és nem! Akkor se, ha ez a szentfazék megöleti magát. Nem érdekkel, egy kicsit se. Teszek rá! ~
*Xotara magát győzködve ücsörög tovább, de meredten bámulja a Templom kitárt kapuja mögötti mély-sötétséget.*
~ De mi van, ha ez az idióta csuhás nem is tud róla, hogy mi történt az oltárral? A Vadvédbe a városi hírek nem szoktak eljutni… az Istenek kegyetlen játékáról én is csak a röplapról értesültem. ~
*A sötételf lány pár pillanat múlva fészkelődni kezd, és idegesen kezdi rázni keresztbe tett lábát.*
- Jól van! Az eredarba is!
*Xotara feltápászkodik és Pycta után megy. A lépcsőn haladva, még mindig vonakodva szedi a lábait. A küszöbnél meg is torpan, de mély levegőt véve, belép a Templomba.
A sötételf lány szemeit pihentetően simogatja az épületben uralkodó félhomály. A tömjén szagú levegőben feszült csend lóg. A kellemesen hűvösebb légtér ellenére, Xot izzadni kezd, mint (…)*
~ Jó, még nem füstölgök. ~
*Xotara gyorsan körbe pillant és meglátja az oltárnál álló Pyctát.*
~ Hogy is szokták mondani? Az Istenek házában ne fogj fegyvert? Oh, dehogyis nem. ~
*Xotara leakasztja hátáról az íját, és a szürke csuháshoz sétál. Csak akkor szólal meg, amikor Pycta mellé lép.*
- Csak én.
*Válaszolja meg a csuhás előbbi kérdését, nem mintha a csuhás elf nem tudna jelenlétéről, hiszen a magas légtér és az árkádok sora között, a legkisebb lépés is visszhangot kelt.*
- Tudsz róla, hogy, lehet itt hagyjuk a fogunkat? Csak mert az oltár, ami előtt állunk átkozott. Nem ismerem a részleteket, csak azt tudom, hogy meggyalázták.
*A mélységi lány Pyctára pillant, majd az érdekes zöld színű oltárt fürkészi, mintha bármelyik pillanatba előtörhetne belőle egy kaszabolós démon, vagy valami.*
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.08.10 23:44:17
*A mélységi lány nem felel semmit az elf csuhás szavaira, és mint általában a hallgatás, most is beleegyezést jelent.*
~ Fejlett önkritikám van… ha nem tudnám, hogy nekem is sok van a rovásomon, nem hagytam volna el a Vadvédet. ~
*Pycta következő szavai ismét meglepetést okoznak Xotnak. A sötételf lány nem érti, hogy a szürke csuhás, mire gondolhat, amikor arról beszél, hogy ő már tapasztalta az Erdő Szívének óvó erejét.*
~ Ez meg miről beszél? Honnan…? De hát én nem mondtam el senkinek, hogy mit tapasztaltam az Erdőmélyén, és hogy találtam rá Ertre és Shenre. Még neki se. ~
*A hitetlen Xotarának, amúgy sejtelme sincs róla, hogy mi másra gondolhat Pycta, ettől egy kicsit össze is zavarodik, így nem is tud szól semmit, csak nézi a szürke csuhás rászegezett mutatóujját.
Amikor, a Templomhoz érnek, és Xot kijelenti, hogy ő oda be nem teszi a lábát, akkor Pycta beleegyezve magára hagyja a duzzogva ücsörgő lányt. Xotara továbbra is hallgat, leszegett állal az ölébe bámulva. Persze, amikor Pycta elsétál, követi a tekintetével a fellépcsőző csuhást, ahogy eltűnik a Templomban.*
~ Akkor se megyek! Nem és nem! Akkor se, ha ez a szentfazék megöleti magát. Nem érdekkel, egy kicsit se. Teszek rá! ~
*Xotara magát győzködve ücsörög tovább, de meredten bámulja a Templom kitárt kapuja mögötti mély-sötétséget.*
~ De mi van, ha ez az idióta csuhás nem is tud róla, hogy mi történt az oltárral? A Vadvédbe a városi hírek nem szoktak eljutni… az Istenek kegyetlen játékáról én is csak a röplapról értesültem. ~
*A sötételf lány pár pillanat múlva fészkelődni kezd, és idegesen kezdi rázni keresztbe tett lábát.*
- Jól van! Az eredarba is!
*Xotara feltápászkodik és Pycta után megy. A lépcsőn haladva, még mindig vonakodva szedi a lábait. A küszöbnél meg is torpan, de mély levegőt véve, belép a Templomba.
A sötételf lány szemeit pihentetően simogatja az épületben uralkodó félhomály. A tömjén szagú levegőben feszült csend lóg. A kellemesen hűvösebb légtér ellenére, Xot izzadni kezd, mint (…)*
~ Jó, még nem füstölgök. ~
*Xotara gyorsan körbe pillant és meglátja az oltárnál álló Pyctát.*
~ Hogy is szokták mondani? Az Istenek házában ne fogj fegyvert? Oh, dehogyis nem. ~
*Xotara leakasztja hátáról az íját, és a szürke csuháshoz sétál. Csak akkor szólal meg, amikor Pycta mellé lép.*
- Csak én.
*Válaszolja meg a csuhás előbbi kérdését, nem mintha a csuhás elf nem tudna jelenlétéről, hiszen a magas légtér és az árkádok sora között, a legkisebb lépés is visszhangot kelt.*
- Tudsz róla, hogy, lehet itt hagyjuk a fogunkat? Csak mert az oltár, ami előtt állunk átkozott. Nem ismerem a részleteket, csak azt tudom, hogy meggyalázták.
*A mélységi lány Pyctára pillant, majd az érdekes zöld színű oltárt fürkészi, mintha bármelyik pillanatba előtörhetne belőle egy kaszabolós démon, vagy valami.*
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.08.10 23:44:17
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3851-3870