*Az éjszakát végül a fogadóban töltötte. Habár kialudta magát az eleinte nyugtalan álmok ellenére is, mozgása lassú, tartása kókadt. Mit tagadja, levert és bús, mintha egy csatát vesztett volna el. Talán így is van.
A hím ismét elűzte. Vajon lesz még ennek folytatása, elbújhat még az ölelő karokban? És ha igen, az meddig fog tartani? Egy nap, egy óra fog eltelni, mielőtt ismét inkább ellöki magától. Sejt, feltételez, próbál az okok mögé látni, de a teljes képet nem tudja, összerakni, és nem is érti. Hat nap. Hat nap, amíg egy mélységi nőstény szolgája lesz. A röpke viszont látás után eleve nehéz lenne elviselni ezt az egy hatot, de kibírta volna. De így, hogy ott egy vetélytárs is a képben, egy erős vetélytárs, ami meg tudná adni azt, amit ő nem, úgy elviselhetetlen lenne. Most azonban nem gyötrik kételyek, nem aggódik. Biztos a vereségben, és ez a levertsége forrása.
Nyugalomra vágyva a Templomba tér be. A kölyök és a lova kint várják, utóbbi indulásra készen megpakolva. De hová is menne? Elmenne egyáltalán. Nagyot sóhajtva roskad le egy padra. Hat nap. Annak leteltével megkérdezte volna a hímet, miképp dönt, merre tudna tovább indulni. Vissza az övéihez, vagy Ydrisszel marad. A károgó hang persze folyamatosan suttogja a választ. Mégis, miért tartana vele? Megmondta, a lány gyenge, és igaza van. De akkor most mitévő legyen.
A közelben elhaladó csuhások a veszedelemről suttognak valamit. Nem tudja kivenni a beszélgetés részleteit, de az elcsípett szavak más felé terelik a gondolatait. A futár elindult, és ha kap valami választ, ha ott talált valakit, átadja a lánynak az üzenet. Vagy ha őt nem találja, a fogadósnál hagy neki hírt népéről. Ha a Karavánpihenő elesik, nem csak Arthenior kerül veszélybe. A várost továbbra sem érzi otthonának ellenben az erdő mélyén messze, de nem elég távol ott van, ami valaha az volt. Meg kell védenie, ennyivel tartozik törzsének.
Ugyanakkor megígérte, hogy marad, hogy nem sodorja magát veszélybe. Ám annak az ígéretnek a feltétele volt, hogy mellette marad a hím. A károgó hang kifigurázva az egészet, feleleveníti az előző estét. Az ölelés, a csók, amivel a mélységi fogadta, majd a vita, a veszekedés, a hím üvöltő hangja. Erőt vesz magán és visszapislogj a szeme sarkába gyűlt nedvességet. Hat nap. Talán titokban visszamehetne majd a Szegénynegyed szélére, ahol kis bérelt ház van, és titkon meglesse a mélységit, ha az egyáltalán visszatér oda. De minek látni, hogy végül úgyis magára marad a lány? Miért akarja még mindig halogatni az indulást, holott két nappal azelőtt az aggódás és féltés még előre hajtotta. Mégis, mitévő legyen most? Lejjebb süllyed a padon, akárcsak lelke és tudata a kétségbeesés süppedős mocsarában.*