Arthenior - Temető
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 85 (1681. - 1700. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1946-1965
1700. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-05-14 21:17:25
Üzenet elküldve: 2018-05-14 21:17:25
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 225
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 225
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//No'ära//
*Elgondolkodik azon, amit No'ära mondott neki. Még mindig meglepi, hogy a lány ennyit tud a lovakról, nem nézte volna ki belőle. Eddig a hozzá hasonlóak szó szerint is földönfutók voltak.*
- De, nagyon is érdekesek. Ebbe nem is gondoltam még bele. Ha egyszer lovat vásárolok magamnak, most már figyelni fogok, hogy egy igazi barátot találjak, ne csak valamit, amire ráülök. *Biztosítja a másikat a jó szándékáról. Ha pedig Bobbir megígér valamit, akkor azt be is szokta tartani.*
- Hát mi tagadás, a könyvekben nagyon izgalmasak az ilyen helyzetek. De azért már igazából is keveredtem néhány jó kalandba, csak egyik sem olyan igazi, nagyszabású. *Részint sajnálkozik emiatt, részint csak mentegetőzik. Összességében viszont úgy gondolja, hogy elég jól járt azzal, hogy a jó kalandokat nyugalmas családi háttérre cserélte.*
- Egy darabon azért még elkísérlek, aztán akkor majd holnap. *A sokadik térdre rogyást látva most már nem teketóriázik, a lányba karol, természetesen csak azért, hogy támogassa menet közben.*
- Mehetünk, ugye?
*Elgondolkodik azon, amit No'ära mondott neki. Még mindig meglepi, hogy a lány ennyit tud a lovakról, nem nézte volna ki belőle. Eddig a hozzá hasonlóak szó szerint is földönfutók voltak.*
- De, nagyon is érdekesek. Ebbe nem is gondoltam még bele. Ha egyszer lovat vásárolok magamnak, most már figyelni fogok, hogy egy igazi barátot találjak, ne csak valamit, amire ráülök. *Biztosítja a másikat a jó szándékáról. Ha pedig Bobbir megígér valamit, akkor azt be is szokta tartani.*
- Hát mi tagadás, a könyvekben nagyon izgalmasak az ilyen helyzetek. De azért már igazából is keveredtem néhány jó kalandba, csak egyik sem olyan igazi, nagyszabású. *Részint sajnálkozik emiatt, részint csak mentegetőzik. Összességében viszont úgy gondolja, hogy elég jól járt azzal, hogy a jó kalandokat nyugalmas családi háttérre cserélte.*
- Egy darabon azért még elkísérlek, aztán akkor majd holnap. *A sokadik térdre rogyást látva most már nem teketóriázik, a lányba karol, természetesen csak azért, hogy támogassa menet közben.*
- Mehetünk, ugye?
1699. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-05-14 15:57:38
Üzenet elküldve: 2018-05-14 15:57:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 47
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 47
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Bobbir//
- Az alapja az egésznek az egyensúly... És a kapcsolat. Ha félsz, dühös vagy, vagy boldog, mindent érez a ló. A tisztelet is elengedhetetlen. Ő egy társ, aki segít téged, cserébe te pedig őt. Nem csak ráülsz, és megy. *Meséli, mosollyal az arcán, az emlékektől. Nagyon szerette csinálni.* Persze, ezt sokszor nehéz megérteni. Van, akinek csak egy állat. Ételt csinál belőle, vagy megüti, ha nem érti, mit kérnek tőle. *Látja a kőfalakat, az előttük álló meredek résztől egy pillanatra megtorpan, majd száját húzva megindul felfelé.*
- De persze gondolom ezek most nem nagyon érdekelnek. *Megvakargatja a tarkóját, mert rájön, hogy egy kissé elragadtatta magát.*
- Persze, ez érthető. *Bólogat a szállást illetően, bár nem érti, mi olyan szörnyű a pegazus szálláshelyén. Nem rágódik rajta, valószínű, sosem fogja megérteni ezt az életmódot.*
- Pedig a veszélyes részek érdekesnek tűnhetnek egy ilyen elfnek. *Pillant Bobbirra, mert be kell vallania, első benyomásra egy nagy, kalandvágyónak tűnt, aki minden nőt ledönt a lábáról. No'äranak be kellene végre látnia, hogy az előítéletek nem túl hasznosak, még, ha semmi rossz szándéka sincsen velük. A kapuhoz érve térdére támaszkodik, amik aztán kissé megremegnek.*
- Igen... Az jó lesz. *Sóhajtja, majd felegyenesedik.*
- Az alapja az egésznek az egyensúly... És a kapcsolat. Ha félsz, dühös vagy, vagy boldog, mindent érez a ló. A tisztelet is elengedhetetlen. Ő egy társ, aki segít téged, cserébe te pedig őt. Nem csak ráülsz, és megy. *Meséli, mosollyal az arcán, az emlékektől. Nagyon szerette csinálni.* Persze, ezt sokszor nehéz megérteni. Van, akinek csak egy állat. Ételt csinál belőle, vagy megüti, ha nem érti, mit kérnek tőle. *Látja a kőfalakat, az előttük álló meredek résztől egy pillanatra megtorpan, majd száját húzva megindul felfelé.*
- De persze gondolom ezek most nem nagyon érdekelnek. *Megvakargatja a tarkóját, mert rájön, hogy egy kissé elragadtatta magát.*
- Persze, ez érthető. *Bólogat a szállást illetően, bár nem érti, mi olyan szörnyű a pegazus szálláshelyén. Nem rágódik rajta, valószínű, sosem fogja megérteni ezt az életmódot.*
- Pedig a veszélyes részek érdekesnek tűnhetnek egy ilyen elfnek. *Pillant Bobbirra, mert be kell vallania, első benyomásra egy nagy, kalandvágyónak tűnt, aki minden nőt ledönt a lábáról. No'äranak be kellene végre látnia, hogy az előítéletek nem túl hasznosak, még, ha semmi rossz szándéka sincsen velük. A kapuhoz érve térdére támaszkodik, amik aztán kissé megremegnek.*
- Igen... Az jó lesz. *Sóhajtja, majd felegyenesedik.*
1698. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-05-04 21:21:56
Üzenet elküldve: 2018-05-04 21:21:56
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Nem várt találkozás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
- Tényleg látó vagy. *összegzi mindazokat a zűrzavaros gondolatokat, amelyek először eszébe jutnak. Nagyon fiatal még, így akkor sem tudná értetlen meglepettséggel ráncolni zöld homlokát ha akarná, de azért így is elég értetlenül bámul a lányra, meg kicsit önmaga elé is, és mindezek talán helyettesítik valamennyire ezt a gesztust.*
- Na ne vedd zokon! De bóknak sem azért! Mifelénk, akik hasonló dolgokat látnak, előbb-utóbb mind gonosz vén banyaként végzik. Szóval csak vigyázz! Veszélyes ajándék ez. Vagy inkább átok. *osztja meg a véleményét, kétségeivel együtt, mert utóbbi mégis csak jobb, mint bambán nézni maga elé. Nem igazán vannak fogalmai arra, hogy valaki őrült, így fel sem merül benne hasonló, csak abban biztos, hogy Neranie egyszerűen más mint néhány kivétellel bárki más, akivel eddig találkozott.
Azt azért persze megjegyzi, amit eddig csak sejthetett; a félvér lány nem az az ártatlan bárányka, akinek külseje, kora és eddig vidám viselkedése alapján gondolhatna róla.
Csak hát ő sem éppen egy szent, és elég röhejes is lenne, ha ork létére aggasztani kezdené az, hogy a lány már nem egyszer megtette azt, ami az életben talán a legtermészetesebb, és leginkább magától értetődő, vagyis ölt.
Mindezt összerakva azzal, amit szülőfalujáról, és saját tetteiről mondott, úgy érzi ismét sokkal nagyobb egészét látja a teljes képnek, ami Neranie maga, mint eddig.*
- Értem. *bólint lassan.* A koponyát talán megmagyarázza. De nem értem, hogy miért pont őzé. Az az ártatlanságot jelenti. Vagy a szelídséget. Talán, hogy az erdő szellemei szeretnek téged. Talán. Már csak a nyúl jelent hasonlókat az őznél is jobban.
*Aztán kis hallgatás után szólal csak meg újra, hiszen Neranie száját mégiscsak súlyos szavak hagyták el, amiket nem hagyhat szavak nélkül.*
- Kik voltak? Remélem nem mi. *csúszik ki a száján, bár maga sem igazán érti, hogy pont ő, aki elhagyta a népét, hogy máshol élhessen, és úgy általában máshogy, mint ők, miért is vállal hirtelen közösséget velük, vagy hát inkább a világ összes létező zöldbőrűével, amikor azt mondja, hogy "mi." Bárki is okozta a Neranie által látott pusztítást, még ha orkok is voltak, elég valószínű, hogy neki személy szerint semmi köze hozzá. És hát ha jól sejti akkor nem egy kisebb horda, vagy azok maradéka kóborolgat csak úgy a vakvilágban félig-meddig céltalanul.*
- Na persze miért akarnál pont erről beszélni? Egy kis pia pedig jól esne nekem is, bármerre van az a kocsma, amire gondolsz. Azért én még mindig azt mondom, hogy bármi is van a városban, ne sétáljunk bele csak úgy, hogy miért ne? *hallja saját hangját, noha nem nagyon tetszik neki, hogy hirtelen ennyire kis óvatos lett. Abban azonban eléggé biztos, hogy első nap, hogy megérkezett végre a városba nem igazán szeretne harcolni senkivel. Talán majd, ha már van legalább valami kis helyismerete. Kezdetnek legalább azt jó lenne megtudni, hogy mi van arrafelé, ahová a másik lány menni akar. Az viszont biztos, hogyha errefelé mindenféle szellemek zaklatják a "jámbor" utazókat akkor nem lenne okos dolog pont egy temetőben letáborozni.*
- De egy kis piám azért van addig is. Hadizsákmány. Vagy valami olyasmi. Én meg elloptam, mielőtt megléptem otthonról. *"varázsol" elő táskájából a jóscsontok ismételt összeszedése és elpakolása után egy palack vörösbort, bár láthatóan a felső harmada már hiányzik.*
- Szerintem nem rossz. De az ízlésünk nyilván más. Azért csak igyál! Ez nem gomba, vagy fű, hogy idehívja a szellemeket. Inkább elzavarja őket a picsába.
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
- Tényleg látó vagy. *összegzi mindazokat a zűrzavaros gondolatokat, amelyek először eszébe jutnak. Nagyon fiatal még, így akkor sem tudná értetlen meglepettséggel ráncolni zöld homlokát ha akarná, de azért így is elég értetlenül bámul a lányra, meg kicsit önmaga elé is, és mindezek talán helyettesítik valamennyire ezt a gesztust.*
- Na ne vedd zokon! De bóknak sem azért! Mifelénk, akik hasonló dolgokat látnak, előbb-utóbb mind gonosz vén banyaként végzik. Szóval csak vigyázz! Veszélyes ajándék ez. Vagy inkább átok. *osztja meg a véleményét, kétségeivel együtt, mert utóbbi mégis csak jobb, mint bambán nézni maga elé. Nem igazán vannak fogalmai arra, hogy valaki őrült, így fel sem merül benne hasonló, csak abban biztos, hogy Neranie egyszerűen más mint néhány kivétellel bárki más, akivel eddig találkozott.
Azt azért persze megjegyzi, amit eddig csak sejthetett; a félvér lány nem az az ártatlan bárányka, akinek külseje, kora és eddig vidám viselkedése alapján gondolhatna róla.
Csak hát ő sem éppen egy szent, és elég röhejes is lenne, ha ork létére aggasztani kezdené az, hogy a lány már nem egyszer megtette azt, ami az életben talán a legtermészetesebb, és leginkább magától értetődő, vagyis ölt.
Mindezt összerakva azzal, amit szülőfalujáról, és saját tetteiről mondott, úgy érzi ismét sokkal nagyobb egészét látja a teljes képnek, ami Neranie maga, mint eddig.*
- Értem. *bólint lassan.* A koponyát talán megmagyarázza. De nem értem, hogy miért pont őzé. Az az ártatlanságot jelenti. Vagy a szelídséget. Talán, hogy az erdő szellemei szeretnek téged. Talán. Már csak a nyúl jelent hasonlókat az őznél is jobban.
*Aztán kis hallgatás után szólal csak meg újra, hiszen Neranie száját mégiscsak súlyos szavak hagyták el, amiket nem hagyhat szavak nélkül.*
- Kik voltak? Remélem nem mi. *csúszik ki a száján, bár maga sem igazán érti, hogy pont ő, aki elhagyta a népét, hogy máshol élhessen, és úgy általában máshogy, mint ők, miért is vállal hirtelen közösséget velük, vagy hát inkább a világ összes létező zöldbőrűével, amikor azt mondja, hogy "mi." Bárki is okozta a Neranie által látott pusztítást, még ha orkok is voltak, elég valószínű, hogy neki személy szerint semmi köze hozzá. És hát ha jól sejti akkor nem egy kisebb horda, vagy azok maradéka kóborolgat csak úgy a vakvilágban félig-meddig céltalanul.*
- Na persze miért akarnál pont erről beszélni? Egy kis pia pedig jól esne nekem is, bármerre van az a kocsma, amire gondolsz. Azért én még mindig azt mondom, hogy bármi is van a városban, ne sétáljunk bele csak úgy, hogy miért ne? *hallja saját hangját, noha nem nagyon tetszik neki, hogy hirtelen ennyire kis óvatos lett. Abban azonban eléggé biztos, hogy első nap, hogy megérkezett végre a városba nem igazán szeretne harcolni senkivel. Talán majd, ha már van legalább valami kis helyismerete. Kezdetnek legalább azt jó lenne megtudni, hogy mi van arrafelé, ahová a másik lány menni akar. Az viszont biztos, hogyha errefelé mindenféle szellemek zaklatják a "jámbor" utazókat akkor nem lenne okos dolog pont egy temetőben letáborozni.*
- De egy kis piám azért van addig is. Hadizsákmány. Vagy valami olyasmi. Én meg elloptam, mielőtt megléptem otthonról. *"varázsol" elő táskájából a jóscsontok ismételt összeszedése és elpakolása után egy palack vörösbort, bár láthatóan a felső harmada már hiányzik.*
- Szerintem nem rossz. De az ízlésünk nyilván más. Azért csak igyál! Ez nem gomba, vagy fű, hogy idehívja a szellemeket. Inkább elzavarja őket a picsába.
1697. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-05-01 14:03:39
Üzenet elküldve: 2018-05-01 14:03:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 12
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 12
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Nem várt találkozás//
* A történések tényleg abszurdok. A félvérnek ugyan fogalma sincs arról, hogy a nap eddigi pontjáig is miféle őrültségeken kellett keresztülmennie az orknak, de biztos lehet benne, hogy a jelenlegi helyzet a pont arra a bizonyos 'i' - re. Nem akart ő tényleg galibát okozni, de főleg nem figyelmet magára vonni. Na nem mintha tele lenne a temető, csak ezzel a jelenettel biztos megmozgatta Vivri fantáziáját. Na meg nyilván a sajátját is. Sosem tapasztalt hasonlót.
Mielőtt elfogadná a felé nyújtott kezet, tétovázik. Pár pillanatra eltöpreng, mégis kiket láthatott és ami fontosabb, miért. Átfut az agyán az általa megölt teremtmények arca, alkata. Még azért fiatal a szakmában, két kezén meg tudná számolni hánnyal végzett. És valahogy nem olyanok voltak. Inkább olyanok, mint a szomszédjai szülőfalujában.
Erre a gondolatra összeszorítja fogait és szemhéját, majd belecsapja kezét a segítséget nyújtó tenyérbe. Talpra áll és belekortyol a vízbe ~ Milyen gondoskodó lélek. ~ fürkészi az ork szemeit a palack mögül, kissé értetlenül áll a helyzethez. Kizökkenve az előző kis szellemeskedésből, azon kezd el gondolkozni, hogy mi határozza meg, hogy melyik faj hogyan reagál egyes helyzetekre. Igencsak barátságosan viselte.
Miután leereszti a palackot és rápillant a kiszórt csontokra, Vivrivel hajszálpontosan egyszerre ejti ki a száján, hogy mit lát, csak annyi különbséggel, hogy ő : *
- Őzkoponya! * Továbbra is mered az alakra, de kis idő elteltével felnéz a nőre. Értetlenül áll előtte és várja hogy valami magyarázatot fog kapni a kirajzolódott minta miértjéről. Közben hangtalanul visszacsúsztatja a vizespalackot a másiknak a táskájába, ha eléri. Ha nem, akkor csak odanyújtja, de csak miután megválaszolta a csontokat, nehogy megzavarja.
A kérdéseket nem érzi számonkérésnek, tisztában van vele, hogy szükséges ezeket tudni, ha válaszokat akarnak a furcsa látásra. *
- Ami azt illeti, nem tudom fontosak-e, hogy kiket öltem meg, az alakok, amiket láttam inkább... egy más valaki által elpusztított falu lakói voltak. * Tekint fel az ork szemeibe, tökéletesen a szemeibe, szinte átszúrja. * Az én falumé. * vonja össze szemöldökét, tekintete ellágyul és leszegi fejét. Megtámaszkodik a már többször igénybe vett fejfán és elhessegeti a gondolatot, hogy az a "más valaki" az apja volt. *
- Ismerek egy kocsmát. *Újra felnéz. Elég sokatmondóan. * - Ugyan megint igénybe kell venni a lábainkat, de ha bírod még, megéri. * Senkinek nem beszélt még a múltjáról. Hogy mégis miért van itt és mennyire köze nincs a piaci munkához. Hogy miért állt az orgyilkosok közé és hogy miért vannak álmatlan éjszakái. Úgy érzi épp itt az ideje valakit beavatni. És ha eddig nem unta meg a társaságát, talán még egy mesélős ivászat belefér a nem várt találkozásba. *
- Mit mondasz?
* A történések tényleg abszurdok. A félvérnek ugyan fogalma sincs arról, hogy a nap eddigi pontjáig is miféle őrültségeken kellett keresztülmennie az orknak, de biztos lehet benne, hogy a jelenlegi helyzet a pont arra a bizonyos 'i' - re. Nem akart ő tényleg galibát okozni, de főleg nem figyelmet magára vonni. Na nem mintha tele lenne a temető, csak ezzel a jelenettel biztos megmozgatta Vivri fantáziáját. Na meg nyilván a sajátját is. Sosem tapasztalt hasonlót.
Mielőtt elfogadná a felé nyújtott kezet, tétovázik. Pár pillanatra eltöpreng, mégis kiket láthatott és ami fontosabb, miért. Átfut az agyán az általa megölt teremtmények arca, alkata. Még azért fiatal a szakmában, két kezén meg tudná számolni hánnyal végzett. És valahogy nem olyanok voltak. Inkább olyanok, mint a szomszédjai szülőfalujában.
Erre a gondolatra összeszorítja fogait és szemhéját, majd belecsapja kezét a segítséget nyújtó tenyérbe. Talpra áll és belekortyol a vízbe ~ Milyen gondoskodó lélek. ~ fürkészi az ork szemeit a palack mögül, kissé értetlenül áll a helyzethez. Kizökkenve az előző kis szellemeskedésből, azon kezd el gondolkozni, hogy mi határozza meg, hogy melyik faj hogyan reagál egyes helyzetekre. Igencsak barátságosan viselte.
Miután leereszti a palackot és rápillant a kiszórt csontokra, Vivrivel hajszálpontosan egyszerre ejti ki a száján, hogy mit lát, csak annyi különbséggel, hogy ő : *
- Őzkoponya! * Továbbra is mered az alakra, de kis idő elteltével felnéz a nőre. Értetlenül áll előtte és várja hogy valami magyarázatot fog kapni a kirajzolódott minta miértjéről. Közben hangtalanul visszacsúsztatja a vizespalackot a másiknak a táskájába, ha eléri. Ha nem, akkor csak odanyújtja, de csak miután megválaszolta a csontokat, nehogy megzavarja.
A kérdéseket nem érzi számonkérésnek, tisztában van vele, hogy szükséges ezeket tudni, ha válaszokat akarnak a furcsa látásra. *
- Ami azt illeti, nem tudom fontosak-e, hogy kiket öltem meg, az alakok, amiket láttam inkább... egy más valaki által elpusztított falu lakói voltak. * Tekint fel az ork szemeibe, tökéletesen a szemeibe, szinte átszúrja. * Az én falumé. * vonja össze szemöldökét, tekintete ellágyul és leszegi fejét. Megtámaszkodik a már többször igénybe vett fejfán és elhessegeti a gondolatot, hogy az a "más valaki" az apja volt. *
- Ismerek egy kocsmát. *Újra felnéz. Elég sokatmondóan. * - Ugyan megint igénybe kell venni a lábainkat, de ha bírod még, megéri. * Senkinek nem beszélt még a múltjáról. Hogy mégis miért van itt és mennyire köze nincs a piaci munkához. Hogy miért állt az orgyilkosok közé és hogy miért vannak álmatlan éjszakái. Úgy érzi épp itt az ideje valakit beavatni. És ha eddig nem unta meg a társaságát, talán még egy mesélős ivászat belefér a nem várt találkozásba. *
- Mit mondasz?
1696. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-04-30 21:03:19
Üzenet elküldve: 2018-04-30 21:03:19
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Nem várt találkozás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Egyszerűbbnek képzelte az egészet valahogy sokkal. Így utólag visszagondolva azonban mindössze addig mentek simán a dolgok, ameddig át nem jutott az őrségen, és nem tűnt el még a törzsi szálláshely környékről is. Az erdőből kivezető út kicsit hosszabb volt, mint amire számított, a végén pedig egy tündérbe meg egy elfbe botlott. Ugyan Valea segítségével kitalált hamar az erdőből, de a tündér korábban nyilván elvarázsolta, ami utólag visszagondolva elég nagy szégyen rá nézve, hogy egyáltalán megtörténhetett.
Utána akadtak bele Neranieba, mire pedig végre nagy nehezen megérkeztek a városba Valea, akit egészen megkedvelt, lelépett mellőlük, a város pedig, ahová igyekezett, úgy tűnik, hogy valami rejtélyes okból lángol.
Márpedig ő nem pont azért lépett le egy törzsből, ami folyton a másokkal való csatát kereste, hogy végül egy csatatér kellős közepén találja magát!
~ Ebből így nem lesznek tyúkok... ~
Mindennek tetejében, amikor végre a temetőbe érnek a hóhajú lány egyszerűen összeesik előtte.
Ami őt illeti nem lát a világon semmit, de természetesen őt is kirázza a hideg, mivel pedig az lenne csoda, ha egy temetőben nem jutna eszébe az, hogy itt minden tele van szellemekkel, természetesen az első gondolata az, hogy a másik lány szellemeket lát. Ha nem egyenesen ők támadták meg.*
- Mi a büdös istenek? Látó lennél? *teszi fel a költői kérdést, bár utóbbi kifejezést ő természetesen nem ismeri, az azonban biztos, hogy választ nem vár, főleg nem az istenektől. Sőt, még csak pont az hiányozna, hogy éppen ők válaszoljanak. Az igenlő válasz ellenben sok mindent megmagyarázna, többek között a lány eddigi fura viselkedését. Végtére is minden banya bolond.
Ő csak három tyúkot akart, meg egy szerény viskót valahol a város szélén, ahol átmenetileg meghúzhatja magát. Meg persze egy ember szeretőt, aki elszórakoztatja. Erre meg tessék! Már majdnem fél napja úton van, és még se tyúkok, sem viskó, sem szerető, csak újabb és újabb fura helyzetek, amelyekre nem készítette fel eddig élete!
~ Picsába! ~
Éppen csak tanácstalanul néz jó pár hosszú pillanatig.
Most mit csináljon? Ha mindannak engedne, ami vagy vak, félállati ösztön, vagy pusztán belé neveltek olyan lények, akik valójában alig többek félállatoknál, egyszerűen belerúgna a földön fetrengő lányba, majd valamelyik fegyverével véget vetne a szenvedéseinek, csak azért, hogy értékeit elvegye.
Bárhogy is, nem a segélykérő tekintet hatja meg. De hát... valahogy más most az egész helyzet, bár nincsenek igazán szavai, hogy megmagyarázza magának, hogy miért. Mégis odahaza ennél mindig indokoltabb esetben támadtak másokra, mondjuk, ha éhesek voltak, a területükre léptek, vagy ők akarták megmutatni mások területén, hogy erősebbek, jár nekik a tisztelet és hasonlók. Eddig azonban még mindig ismeretlenekre célzott íjával, és eresztette beléjük gondolkodás nélkül a vesszőt, lelkesen, mi több büszkén gratulálva önmagának, ha sikerült. Most azonban nem éhes, (vagy legalább is nem annyira nagyon) van kis kajája, és, ha teljesen felszínesen is, de Neraniet már ismeri. Ha nem is kedveli különösebben, gyűlöletet a legkevesebbet sem érez iránta.
Odahaza nyilván nyúlszívűnek csúfolnák most, erre a gondolatra pedig majdnem elő is húzza csonttőrét. De a következő pillanatban eszébe jut, hogy nem otthon van. Kit érdekel, hogy otthon mi van, vagy ki mit gondol róla? Pont azért jött el otthonról, hogy saját élete lehessen és saját döntéseket hozhasson, ami a saját életnek mégiscsak az előfeltétele. Persze-persze, meglehet, hogy most éppen hülye döntést hoz, hogy nem használja ki ezt a helyzetet, de mindenképpen a saját döntése és nem is lenne értelme ölni egyetlen váltás ruháért, néhány fegyverért, és pár nyamvadt aranyért. Többre tartja magát az ilyesminél, és bármennyire groteszknek is érzi, egy elfojtott sóhajtás után lehajol a lányhoz, és megpróbálja felhúzni a földről, de legalább is egyik karját nyújtja neki, hogy abba kapaszkodhasson.
Másik kezével leveszi a hátáról a táskáját, és előkotor belőle egy vízzel teli palackot.*
- Igyál! *mondja neki kemény hangon, de nem agresszíven, biztosan abban, hogy a víz segíteni fog. Mondjuk más ötlete amúgy sincs. Nem banya, hogy igazán értsen az olyan dolgokhoz, mint a szellemek, meg a gyógyítás, addig pedig nem terjedt ki előrelátása, hogy otthonról megszökve még gyógyfüveket is hozzon magával hátitáskájában. Azért kis táskában való matatás után csak ismét a földre szórja a jóscsontokat, és a szellemek vélt, vagy valós jelenléte miatt, ezúttal végre határozott ábrát lát belőlük kirajzolódni.*
- Kígyó. *mondja ki fennhangon. Meglehet, hogy ork, és nem forog úgy, mármint olyan gyorsan az agya, mint mindenki másnak, aki nem ork, de azért elég babonás ahhoz, hogy a csontok által kirajzolt ábra és az eddig életkedvvel telt, és életvidámnak tűnő lány hirtelen rosszulléte között felfedezni vélje az összefüggést. Különösen, hogy neki egyetlen hidegrázáson kívül a világon semmi baja.*
- Miféle lények kísértenek téged pont itt? Kiket öltél te meg? Meg miért? *teszi fel a kérdéseket, amikre ezúttal választ vár. Mindenesetre még mindig nem agresszív. Elég röhejes lenne, ha pont ő ítélne el valakit azért, mert hogy ölt, holott már ő is megtette jó néhányszor. Talán már abban a korban is, amire az emberek azt mondanák, hogy zsenge gyermek.*
- Na ne érts félre! Csak kíváncsiság. Ork vagyok, meg minden, látod. Pontosan tudom, hogy mennyire egyszerű és könnyű ölni. Meg hogy mennyire... jó érzés sokszor. *teszi is hozzá, mielőtt még a másik lány számonkérésnek venné a kérdést, mintha holmi Eeyr papnő tenné fel. Biztos benne, hogy rá Neranie nem jelent számára fenyegetést (főleg nem jelenlegi állapotában) ezért valóban inkább a puszta kíváncsiság az, ami most dolgozik benne. Főleg, hogy a lány abból a városból jött, amelyikbe ő tart, és, aminek távolabbi pontjai a jelek szerint éppen lángban állnak. Most már valahogy jobban érti miért, bár még mindig nincsenek halovány fogalmai sem igazából az egészről.
~ Mi a retkes istenekért ölik egymást azok, akiknek megvan mindenük? ~*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Egyszerűbbnek képzelte az egészet valahogy sokkal. Így utólag visszagondolva azonban mindössze addig mentek simán a dolgok, ameddig át nem jutott az őrségen, és nem tűnt el még a törzsi szálláshely környékről is. Az erdőből kivezető út kicsit hosszabb volt, mint amire számított, a végén pedig egy tündérbe meg egy elfbe botlott. Ugyan Valea segítségével kitalált hamar az erdőből, de a tündér korábban nyilván elvarázsolta, ami utólag visszagondolva elég nagy szégyen rá nézve, hogy egyáltalán megtörténhetett.
Utána akadtak bele Neranieba, mire pedig végre nagy nehezen megérkeztek a városba Valea, akit egészen megkedvelt, lelépett mellőlük, a város pedig, ahová igyekezett, úgy tűnik, hogy valami rejtélyes okból lángol.
Márpedig ő nem pont azért lépett le egy törzsből, ami folyton a másokkal való csatát kereste, hogy végül egy csatatér kellős közepén találja magát!
~ Ebből így nem lesznek tyúkok... ~
Mindennek tetejében, amikor végre a temetőbe érnek a hóhajú lány egyszerűen összeesik előtte.
Ami őt illeti nem lát a világon semmit, de természetesen őt is kirázza a hideg, mivel pedig az lenne csoda, ha egy temetőben nem jutna eszébe az, hogy itt minden tele van szellemekkel, természetesen az első gondolata az, hogy a másik lány szellemeket lát. Ha nem egyenesen ők támadták meg.*
- Mi a büdös istenek? Látó lennél? *teszi fel a költői kérdést, bár utóbbi kifejezést ő természetesen nem ismeri, az azonban biztos, hogy választ nem vár, főleg nem az istenektől. Sőt, még csak pont az hiányozna, hogy éppen ők válaszoljanak. Az igenlő válasz ellenben sok mindent megmagyarázna, többek között a lány eddigi fura viselkedését. Végtére is minden banya bolond.
Ő csak három tyúkot akart, meg egy szerény viskót valahol a város szélén, ahol átmenetileg meghúzhatja magát. Meg persze egy ember szeretőt, aki elszórakoztatja. Erre meg tessék! Már majdnem fél napja úton van, és még se tyúkok, sem viskó, sem szerető, csak újabb és újabb fura helyzetek, amelyekre nem készítette fel eddig élete!
~ Picsába! ~
Éppen csak tanácstalanul néz jó pár hosszú pillanatig.
Most mit csináljon? Ha mindannak engedne, ami vagy vak, félállati ösztön, vagy pusztán belé neveltek olyan lények, akik valójában alig többek félállatoknál, egyszerűen belerúgna a földön fetrengő lányba, majd valamelyik fegyverével véget vetne a szenvedéseinek, csak azért, hogy értékeit elvegye.
Bárhogy is, nem a segélykérő tekintet hatja meg. De hát... valahogy más most az egész helyzet, bár nincsenek igazán szavai, hogy megmagyarázza magának, hogy miért. Mégis odahaza ennél mindig indokoltabb esetben támadtak másokra, mondjuk, ha éhesek voltak, a területükre léptek, vagy ők akarták megmutatni mások területén, hogy erősebbek, jár nekik a tisztelet és hasonlók. Eddig azonban még mindig ismeretlenekre célzott íjával, és eresztette beléjük gondolkodás nélkül a vesszőt, lelkesen, mi több büszkén gratulálva önmagának, ha sikerült. Most azonban nem éhes, (vagy legalább is nem annyira nagyon) van kis kajája, és, ha teljesen felszínesen is, de Neraniet már ismeri. Ha nem is kedveli különösebben, gyűlöletet a legkevesebbet sem érez iránta.
Odahaza nyilván nyúlszívűnek csúfolnák most, erre a gondolatra pedig majdnem elő is húzza csonttőrét. De a következő pillanatban eszébe jut, hogy nem otthon van. Kit érdekel, hogy otthon mi van, vagy ki mit gondol róla? Pont azért jött el otthonról, hogy saját élete lehessen és saját döntéseket hozhasson, ami a saját életnek mégiscsak az előfeltétele. Persze-persze, meglehet, hogy most éppen hülye döntést hoz, hogy nem használja ki ezt a helyzetet, de mindenképpen a saját döntése és nem is lenne értelme ölni egyetlen váltás ruháért, néhány fegyverért, és pár nyamvadt aranyért. Többre tartja magát az ilyesminél, és bármennyire groteszknek is érzi, egy elfojtott sóhajtás után lehajol a lányhoz, és megpróbálja felhúzni a földről, de legalább is egyik karját nyújtja neki, hogy abba kapaszkodhasson.
Másik kezével leveszi a hátáról a táskáját, és előkotor belőle egy vízzel teli palackot.*
- Igyál! *mondja neki kemény hangon, de nem agresszíven, biztosan abban, hogy a víz segíteni fog. Mondjuk más ötlete amúgy sincs. Nem banya, hogy igazán értsen az olyan dolgokhoz, mint a szellemek, meg a gyógyítás, addig pedig nem terjedt ki előrelátása, hogy otthonról megszökve még gyógyfüveket is hozzon magával hátitáskájában. Azért kis táskában való matatás után csak ismét a földre szórja a jóscsontokat, és a szellemek vélt, vagy valós jelenléte miatt, ezúttal végre határozott ábrát lát belőlük kirajzolódni.*
- Kígyó. *mondja ki fennhangon. Meglehet, hogy ork, és nem forog úgy, mármint olyan gyorsan az agya, mint mindenki másnak, aki nem ork, de azért elég babonás ahhoz, hogy a csontok által kirajzolt ábra és az eddig életkedvvel telt, és életvidámnak tűnő lány hirtelen rosszulléte között felfedezni vélje az összefüggést. Különösen, hogy neki egyetlen hidegrázáson kívül a világon semmi baja.*
- Miféle lények kísértenek téged pont itt? Kiket öltél te meg? Meg miért? *teszi fel a kérdéseket, amikre ezúttal választ vár. Mindenesetre még mindig nem agresszív. Elég röhejes lenne, ha pont ő ítélne el valakit azért, mert hogy ölt, holott már ő is megtette jó néhányszor. Talán már abban a korban is, amire az emberek azt mondanák, hogy zsenge gyermek.*
- Na ne érts félre! Csak kíváncsiság. Ork vagyok, meg minden, látod. Pontosan tudom, hogy mennyire egyszerű és könnyű ölni. Meg hogy mennyire... jó érzés sokszor. *teszi is hozzá, mielőtt még a másik lány számonkérésnek venné a kérdést, mintha holmi Eeyr papnő tenné fel. Biztos benne, hogy rá Neranie nem jelent számára fenyegetést (főleg nem jelenlegi állapotában) ezért valóban inkább a puszta kíváncsiság az, ami most dolgozik benne. Főleg, hogy a lány abból a városból jött, amelyikbe ő tart, és, aminek távolabbi pontjai a jelek szerint éppen lángban állnak. Most már valahogy jobban érti miért, bár még mindig nincsenek halovány fogalmai sem igazából az egészről.
~ Mi a retkes istenekért ölik egymást azok, akiknek megvan mindenük? ~*
1695. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-04-29 12:55:58
Üzenet elküldve: 2018-04-29 12:55:58
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 12
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 12
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Nem várt találkozás//
* Bólintással reagál a tényre, hogy egyszer majd kap valami hasznosat egy orktól, mondjuk talán, ha bajba keveredik, lehet ott terem, akár egy hős és felfogja felé zuhatagként küldött nyilakat. Ki tudja... *
- Nem mondanám unalmasnak, inkább csak sokan vannak, akik ragaszkodnak a megszokott dolgaikhoz. Nem szeretik, ha felbolydul az életük. * Magyarázza szinte mosolyogva. Érdekes, hogy felszabadultan érzi magát a társaságában. Talán épp ez az oka, az hogy ennyire különböző a két nő. *
* Ahogy egymás után rakják lábaikat a talajon, egyre közelebb érnek a legközelebbi kopjafához. Szinte azonnal elkapja egy nagyon furcsa érzés. Megérinti a korhadozó keresztfát és lassan végigsimít rajta. Nem tud uralkodni érzelmein, önkéntelenül is feltörnek emlékei. Összeszorítja szemeit és körmeit belesüllyeszti a fába. Ajkaira harap. Ez az érzés. Olyan rég érezte. Egyszerűen elviszi magával. Csak ott áll a temető szélén. Megtorpanva, egy ork társaságában. Nem lehet tudni hogy melyikőjük van jobban összezavarodva.
Neranie nagyon nehezen érzékeli a külvilágot. Szinte alig. Azt érzi, hogy leengedi kezét a fán és térdre esik. Minden ereje kiszáll belőle. Lassan kinyitja szemeit. Árnyak kezdenek felé jönni, amik kísértetiesen kezdik felvenni ismerősök alakját, ahogy közelebb érnek, hallja a hangjukat. Nem mondanak neki semmit, sikoltanak, vagy más nyelven kántálnak. Látja a temetőt, a sírokat és a feltételezhetően közelében álló Vivritharit. Ahogy egész közel érnek az alakok, hirtelen eltűnnek. Erőtlenül pislog néhányat és kezd kitisztulni látása. Már nincs ott semmi, aminek eleve nem kellett volna ott lennie és elcsöndesedett hirtelen a táj.
Kísérője talán aggódhatott is miatta vagy csak zavarodottan nézhette a helyzetet, ugyanis az alakokat kizárólag hősnőnk hallotta és látta. Egy külső szemlélő egy összeeső fél-elfet láthatott összekuporodni egy sír tövében.
Levegőért kapkod és a földbe kapaszkodik. Belemélyeszti most a kemény talajba körmeit és teljesen bekoszolja körme alatt. Nem mintha érdekelné. Nem mintha érdekelné most bármi, azon kívül, hogy mégis mi történt vele az imént.
Mikor megnyugszik kicsit légzése, végre felnéz az ork nőre és - ahogy eddig még nem sok mindenkire - segítségkérően néz rá. *
* Bólintással reagál a tényre, hogy egyszer majd kap valami hasznosat egy orktól, mondjuk talán, ha bajba keveredik, lehet ott terem, akár egy hős és felfogja felé zuhatagként küldött nyilakat. Ki tudja... *
- Nem mondanám unalmasnak, inkább csak sokan vannak, akik ragaszkodnak a megszokott dolgaikhoz. Nem szeretik, ha felbolydul az életük. * Magyarázza szinte mosolyogva. Érdekes, hogy felszabadultan érzi magát a társaságában. Talán épp ez az oka, az hogy ennyire különböző a két nő. *
* Ahogy egymás után rakják lábaikat a talajon, egyre közelebb érnek a legközelebbi kopjafához. Szinte azonnal elkapja egy nagyon furcsa érzés. Megérinti a korhadozó keresztfát és lassan végigsimít rajta. Nem tud uralkodni érzelmein, önkéntelenül is feltörnek emlékei. Összeszorítja szemeit és körmeit belesüllyeszti a fába. Ajkaira harap. Ez az érzés. Olyan rég érezte. Egyszerűen elviszi magával. Csak ott áll a temető szélén. Megtorpanva, egy ork társaságában. Nem lehet tudni hogy melyikőjük van jobban összezavarodva.
Neranie nagyon nehezen érzékeli a külvilágot. Szinte alig. Azt érzi, hogy leengedi kezét a fán és térdre esik. Minden ereje kiszáll belőle. Lassan kinyitja szemeit. Árnyak kezdenek felé jönni, amik kísértetiesen kezdik felvenni ismerősök alakját, ahogy közelebb érnek, hallja a hangjukat. Nem mondanak neki semmit, sikoltanak, vagy más nyelven kántálnak. Látja a temetőt, a sírokat és a feltételezhetően közelében álló Vivritharit. Ahogy egész közel érnek az alakok, hirtelen eltűnnek. Erőtlenül pislog néhányat és kezd kitisztulni látása. Már nincs ott semmi, aminek eleve nem kellett volna ott lennie és elcsöndesedett hirtelen a táj.
Kísérője talán aggódhatott is miatta vagy csak zavarodottan nézhette a helyzetet, ugyanis az alakokat kizárólag hősnőnk hallotta és látta. Egy külső szemlélő egy összeeső fél-elfet láthatott összekuporodni egy sír tövében.
Levegőért kapkod és a földbe kapaszkodik. Belemélyeszti most a kemény talajba körmeit és teljesen bekoszolja körme alatt. Nem mintha érdekelné. Nem mintha érdekelné most bármi, azon kívül, hogy mégis mi történt vele az imént.
Mikor megnyugszik kicsit légzése, végre felnéz az ork nőre és - ahogy eddig még nem sok mindenkire - segítségkérően néz rá. *
1694. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-04-24 18:20:22
Üzenet elküldve: 2018-04-24 18:20:22
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Ephemia, Kaiyko//
*Szerencsére most már lassabbra veszik a tempót, és kicsit megkönnyebbülhet. Habár az egész város képét, főleg a Gazdagnegyedét átformálta ideiglenesen a lázongás, a temető mit sem változott. Furcsa érzés, hogy ez a hely hoz lelkébe halvány felüdülést. Hogy itt, az elmúlás szimbolikus helyszínén több életet lát, mint amott a városban.*
- Élek.
*Keserűen szól, mint aki nem örül a ténynek, csak épp elfogadja. De még nem törhet meg.*
- Legyen.
*Ebbe is beleegyezik, hisz ha akarna, sem tudna jobb ötlettel előállni. Kell egy kis idő ezek után, míg kitisztul a feje, és újra képessé válik racionális döntéseket hozni. Elvégre is nem mindennap válik hajléktalanná az ember. A biztatásra csak egy lagymatag mosoly a válasz, holott már vészesen közel áll a teljes idegösszeroppanáshoz.
~Ki kell bírnom. Még egy nagyon kicsit.~
A sírok között, szorosan Kaiyko nyomában igyekszik eljutni a folyópartra.*
*Szerencsére most már lassabbra veszik a tempót, és kicsit megkönnyebbülhet. Habár az egész város képét, főleg a Gazdagnegyedét átformálta ideiglenesen a lázongás, a temető mit sem változott. Furcsa érzés, hogy ez a hely hoz lelkébe halvány felüdülést. Hogy itt, az elmúlás szimbolikus helyszínén több életet lát, mint amott a városban.*
- Élek.
*Keserűen szól, mint aki nem örül a ténynek, csak épp elfogadja. De még nem törhet meg.*
- Legyen.
*Ebbe is beleegyezik, hisz ha akarna, sem tudna jobb ötlettel előállni. Kell egy kis idő ezek után, míg kitisztul a feje, és újra képessé válik racionális döntéseket hozni. Elvégre is nem mindennap válik hajléktalanná az ember. A biztatásra csak egy lagymatag mosoly a válasz, holott már vészesen közel áll a teljes idegösszeroppanáshoz.
~Ki kell bírnom. Még egy nagyon kicsit.~
A sírok között, szorosan Kaiyko nyomában igyekszik eljutni a folyópartra.*
1693. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-04-24 17:56:33
Üzenet elküldve: 2018-04-24 17:56:33
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 336
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 336
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
//Ephemia, Kaiyko//
*Sietősebb sétatempóra lassít a futásból, mikor a temetőbe érnek. Az igazat megvallva ő is alig áll a lábán. Még egy korty vizük sincs, de meg nem állhatnak.*
- A jövő mindig előtted van *szorítja meg Ephemia kezét kissé, amikor az ismét hátra akarna fordulni.* - Élünk *mondja.* - Ami mögöttünk van, az a múlt. A remény pedig velünk jön.
*Szívesebben maradna csöndben, de érzi, hogy Ephemiát most nem adhatja a csend kezére. Mert a csend ilyenkor szöges korbács a léleknek.*
- A tisztás után már biztonságban leszünk. Arra már tanyák vannak. Az egyiknél biztos kapunk szállást legalább ma éjjelre. Aztán reggel majd kitaláljuk, hogyan tovább, rendben?
*Igyekszik a kisasszonnyal minél hamarabb átvágni a sírok között, hogy a folyópart felé vegyék az irányt.*
- Két fivéred volt atyáddal. Veled csak egy csenevész kamaszlány, s látod, kimenekültél *próbálja biztatni, hiszen kell, hogy kitartson az ereje, míg menedékre lelnek.*
*Sietősebb sétatempóra lassít a futásból, mikor a temetőbe érnek. Az igazat megvallva ő is alig áll a lábán. Még egy korty vizük sincs, de meg nem állhatnak.*
- A jövő mindig előtted van *szorítja meg Ephemia kezét kissé, amikor az ismét hátra akarna fordulni.* - Élünk *mondja.* - Ami mögöttünk van, az a múlt. A remény pedig velünk jön.
*Szívesebben maradna csöndben, de érzi, hogy Ephemiát most nem adhatja a csend kezére. Mert a csend ilyenkor szöges korbács a léleknek.*
- A tisztás után már biztonságban leszünk. Arra már tanyák vannak. Az egyiknél biztos kapunk szállást legalább ma éjjelre. Aztán reggel majd kitaláljuk, hogyan tovább, rendben?
*Igyekszik a kisasszonnyal minél hamarabb átvágni a sírok között, hogy a folyópart felé vegyék az irányt.*
- Két fivéred volt atyáddal. Veled csak egy csenevész kamaszlány, s látod, kimenekültél *próbálja biztatni, hiszen kell, hogy kitartson az ereje, míg menedékre lelnek.*
1692. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-04-22 15:05:18
Üzenet elküldve: 2018-04-22 15:05:18
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Zavargások ideje alatt, a tisztás felé osonva//
* Nehezen veszi rá a lélek, hogy erre kerüljenek ketten, de muszáj. Óvatosan lépked lovával, és amit lehet, csak kikerül. Nemsokára kiérnek a folyópartra, ott már fel mer szállni majd. Sheldat is fel tud majd szállni mögé, ha úgy akarja. Csak fürgébben haladnak majd lóháton a többiek után. Azt még nem tudja pontosan, hogy Sheldat merre tartott volna, mikor bent ragadtak a fogadóban. De bármerre is menjen a férfi, inkább vele tart. Nem sok kedve van egyedül kóborolni és célt keresni a városban. Főleg most, egy ilyen eset után. Ki tudja, hogy mikor fog megint ilyen történni és milyen kihatással lesz az az egész városra és lakosságára. Úgy látszik, mégis csak jó ötlet volt eladnia a házát és lelépni. Még épp időben. *
* Nehezen veszi rá a lélek, hogy erre kerüljenek ketten, de muszáj. Óvatosan lépked lovával, és amit lehet, csak kikerül. Nemsokára kiérnek a folyópartra, ott már fel mer szállni majd. Sheldat is fel tud majd szállni mögé, ha úgy akarja. Csak fürgébben haladnak majd lóháton a többiek után. Azt még nem tudja pontosan, hogy Sheldat merre tartott volna, mikor bent ragadtak a fogadóban. De bármerre is menjen a férfi, inkább vele tart. Nem sok kedve van egyedül kóborolni és célt keresni a városban. Főleg most, egy ilyen eset után. Ki tudja, hogy mikor fog megint ilyen történni és milyen kihatással lesz az az egész városra és lakosságára. Úgy látszik, mégis csak jó ötlet volt eladnia a házát és lelépni. Még épp időben. *
1691. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-03-31 19:57:03
Üzenet elküldve: 2018-03-31 19:57:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 384
OOC üzenetek: 107
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 384
OOC üzenetek: 107
Játékstílus: Vakmerő
//Kutatómunka//
*Ahogy a nap fényében a sikertelen könyvtáras akció után a nem valami fényes jövőn töpreng, először egyenesen a templomkert felé venné az irányt, ám valami hirtelen jött ötlet miatt mégis meggondolja magát, és a magasba törő épület szürke árnyékában inkább a hátsó, eldugott kis kapu felé viszik léptei. Ahogy a templom hátuljába ér, azért, hogy ne piszkolódjon össze a harmatos fűtől szépen tisztított csizmája, rálép az előre kitaposott utacskára, úgy közelíti meg a mint mindig, most is ködpászmákban úszó artheniori temetőt.
Valójában még soha nem járt itt, ezért egy pillanatra még zavar fogja el a többi látogató láttán. Nincsenek sokan, csak egy-két ember lézeng a temetőben, de a gondozott sírokon lévő virágok és apró mécsesek, és a rendben tartott sírok arról adnak tanúbizonyságot, hogy az itteniek komolyan veszik halottaikat. Dorawyna szemében ez inkább furcsaságnak tűnik, mint dicséretes tevékenységnek, és ahogy a nagy sírkövek közt lépked, nem tud szabadulni az érzéstől, hogy ez az egész szükségtelen formaság. Ért a rúnákhoz, unottan olvasgatja a nemesi sírboltok feliratait, de egyre-másra csak azt ismételgeti magában:*
~ Halott. Ez is halott. Ez is halott. Ez is… ~ *Furcsán néz a látogatókra. Nem vették még észre, hogy ezek az emberek meghaltak egy nagyon régi, már minden nem olvasott ember számára elfeledett csatában? Hogy a gyermekeik, azok gyermekei, mind meghaltak?* ~ Vagy inkább nem élnek. ~ *Teszi hozzá magában, hogy pontosítsa a kifejezést.* ~ Minek kő annak, aki nincs? Minek oszlop, fa, sírkő annak, aki nincs? Ez nem hozza vissza őket a halálból. ~ *Gondolja, de nem haraggal vagy gúnnyal, hanem úgy vonja ezt le, mint egy egyszerű, száraz és nyilvánvaló tényt.
Miközben gondolataiba burkolózik, mint valami sötét esőköpenybe, egyre hangosabban hallja a város melletti folyó csobogását. Szereti a vízpartokat, de már így is nagy kerülőt tett, bármennyire is csábítja a víz, fölösleges kitérőnek tartja a dolgot. Eközben elérkezik a temető azon szakaszára, amely teljesen lepusztult, a sírkövek ferdén, félig a földbe ásva meredeznek, és mintha itt még a homály is sötétebb volna a magas fák alatt.*
~ Na, ezt már szeretem! ~ *Dorawyna egy félmosollyal odalép a legközelebbi fához, és tenyerével megsimítja finom kérgét. Ez nem korhadt, az biztos, elf-érzéke szinte kiszimatolja a benne áradó nedveket. Körülnéz, de a látvány beigazolja, amit gondolt. Hány fáról mondható el, hogy olyan szépen nőtt, mint ez? Az új sírok nem adnak annyi táplálékot, mint a régi, elfeledett föld elfeledett emlékei.*
~ Valami van az emberi testben, amivel a növény jóllakik. Mint… Mint… ~ *Eltöprengve mered maga elé, keresi a megfelelő szót, és amikor eszébe jut, szeme felcsillan.* ~ Mint a trágya! Hát persze! ~ *Csap a homlokára, majd letelepszik egy közelebbi padra, és lejegyzi gondolatait a kezében lévő papirosra. Tudja, a mestere most teljes hűvösségével megjegyezné, hogy ezzel kimondta, ő maga is trágya. De nem bánja különösebben a dolgot. Egyrészt, mert a mestere is trágya – sőt, mivel a lány nem kedveli, szerinte ő egy nálánál is hitványabb trágya –, másrészt pedig, mert elf-lelkét boldogsággal tölti el a gondolat, hogy egyszer fa sarjadjon belőle.* ~ Kívánhatnék szebbet? ~ *Mosolyodik el halványan, és hóna alá csapva holmiját újra a templomkert felé indul.
Talán mégse olyan haszontalan ez a nap, hiszen olyan gondolatokat ébresztett benne, amelyeket eddig még nem is vett figyelembe. Most kissé elégedett lett, és az éhségét is egészen csillapította ez a töprengés.*
*Ahogy a nap fényében a sikertelen könyvtáras akció után a nem valami fényes jövőn töpreng, először egyenesen a templomkert felé venné az irányt, ám valami hirtelen jött ötlet miatt mégis meggondolja magát, és a magasba törő épület szürke árnyékában inkább a hátsó, eldugott kis kapu felé viszik léptei. Ahogy a templom hátuljába ér, azért, hogy ne piszkolódjon össze a harmatos fűtől szépen tisztított csizmája, rálép az előre kitaposott utacskára, úgy közelíti meg a mint mindig, most is ködpászmákban úszó artheniori temetőt.
Valójában még soha nem járt itt, ezért egy pillanatra még zavar fogja el a többi látogató láttán. Nincsenek sokan, csak egy-két ember lézeng a temetőben, de a gondozott sírokon lévő virágok és apró mécsesek, és a rendben tartott sírok arról adnak tanúbizonyságot, hogy az itteniek komolyan veszik halottaikat. Dorawyna szemében ez inkább furcsaságnak tűnik, mint dicséretes tevékenységnek, és ahogy a nagy sírkövek közt lépked, nem tud szabadulni az érzéstől, hogy ez az egész szükségtelen formaság. Ért a rúnákhoz, unottan olvasgatja a nemesi sírboltok feliratait, de egyre-másra csak azt ismételgeti magában:*
~ Halott. Ez is halott. Ez is halott. Ez is… ~ *Furcsán néz a látogatókra. Nem vették még észre, hogy ezek az emberek meghaltak egy nagyon régi, már minden nem olvasott ember számára elfeledett csatában? Hogy a gyermekeik, azok gyermekei, mind meghaltak?* ~ Vagy inkább nem élnek. ~ *Teszi hozzá magában, hogy pontosítsa a kifejezést.* ~ Minek kő annak, aki nincs? Minek oszlop, fa, sírkő annak, aki nincs? Ez nem hozza vissza őket a halálból. ~ *Gondolja, de nem haraggal vagy gúnnyal, hanem úgy vonja ezt le, mint egy egyszerű, száraz és nyilvánvaló tényt.
Miközben gondolataiba burkolózik, mint valami sötét esőköpenybe, egyre hangosabban hallja a város melletti folyó csobogását. Szereti a vízpartokat, de már így is nagy kerülőt tett, bármennyire is csábítja a víz, fölösleges kitérőnek tartja a dolgot. Eközben elérkezik a temető azon szakaszára, amely teljesen lepusztult, a sírkövek ferdén, félig a földbe ásva meredeznek, és mintha itt még a homály is sötétebb volna a magas fák alatt.*
~ Na, ezt már szeretem! ~ *Dorawyna egy félmosollyal odalép a legközelebbi fához, és tenyerével megsimítja finom kérgét. Ez nem korhadt, az biztos, elf-érzéke szinte kiszimatolja a benne áradó nedveket. Körülnéz, de a látvány beigazolja, amit gondolt. Hány fáról mondható el, hogy olyan szépen nőtt, mint ez? Az új sírok nem adnak annyi táplálékot, mint a régi, elfeledett föld elfeledett emlékei.*
~ Valami van az emberi testben, amivel a növény jóllakik. Mint… Mint… ~ *Eltöprengve mered maga elé, keresi a megfelelő szót, és amikor eszébe jut, szeme felcsillan.* ~ Mint a trágya! Hát persze! ~ *Csap a homlokára, majd letelepszik egy közelebbi padra, és lejegyzi gondolatait a kezében lévő papirosra. Tudja, a mestere most teljes hűvösségével megjegyezné, hogy ezzel kimondta, ő maga is trágya. De nem bánja különösebben a dolgot. Egyrészt, mert a mestere is trágya – sőt, mivel a lány nem kedveli, szerinte ő egy nálánál is hitványabb trágya –, másrészt pedig, mert elf-lelkét boldogsággal tölti el a gondolat, hogy egyszer fa sarjadjon belőle.* ~ Kívánhatnék szebbet? ~ *Mosolyodik el halványan, és hóna alá csapva holmiját újra a templomkert felé indul.
Talán mégse olyan haszontalan ez a nap, hiszen olyan gondolatokat ébresztett benne, amelyeket eddig még nem is vett figyelembe. Most kissé elégedett lett, és az éhségét is egészen csillapította ez a töprengés.*
1690. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-03-31 15:13:11
Üzenet elküldve: 2018-03-31 15:13:11
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 43
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 43
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Loyenara//
- A kettő nem sokban különbözik egymástól.
*Közli egyszerűen rögtön azután, hogy a lány befejezi előző mondatát. A hazugság és a dolgok eltitkolása valóban majdnem egy és ugyanaz a dolog. Mindkettő információt rejt el az egyik fél elől, melynek köszönhetően az illető azt hiheti, hogy minden rendben van, miközben a baj sokkal nagyobb annál, mint amilyennek látszik. Valami ilyesmi történhetett kettejük esetében is, éppen ezért teljesen felesleges különbséget tenni hazugság és titkolózás között. Mindkettő ugyanarra az eredményre vezetett, aminek Nara csak most érezheti a következményeit.*
- Eh, olyan vagy, mint régen. Soha nem gondolsz át semmit, hirtelen ötlettől vezérelve azt kéred, hogy töltsük együtt a napot, aztán még csak ki sem találod, hogy mit fogunk csinálni.
*Nevet fel, már csak azért is, hogy kicsit oldja a feszült hangulatot, ami Nara bejelentését követte. Még kicsit durvábban meg is simogatja a lány buksiját úgy, hogy kicsit meg is rázza a fejét, miközben összekócolja.*
- Elmehetünk a tisztásra, bármi is legyen az. Ez a te napod, te mész, én követlek.
*A válaszból Nara már sejtheti, hogy Grael még nem volt a tisztáson. Ő sosem volt sem természetbarát, sem erdőjáró, sem valami ehhez hasonló. Ki is ritkán járt, mert amikor hazaért az iskolából, szinte mindig tanult, hogy apja elvárásainak megfelelhessen. Nem is csoda, hogy képtelen értékelni olyan egyszerű dolgokat, mint egy erdőszéli tisztás, amiről húga beszél. Valahol viszont el kell kezdeni. Éppen ezért egyezik bele, hogy meglátogassák a helyet.*
- Amúgy, ami az örökséget illeti... *Tér még vissza egy kicsit az előző témára, habár az előbb nem folytatta már azt a beszélgetést.* Akkor az enyém lesz a ház, de tudd, hogy bármikor szívesen látlak. Neked is az az otthonod, ott nőttél fel. Ha bármi rosszul alakulna a jövőben, mindig szívesen látlak majd.
*Hogy is ne tenné. Soha többé nem akarja elveszíteni egyetlen kishúgát, aki bár nem vérszerinti testvére, de talán nem túlzás, ha ki meri jelenteni, hogy legalább annyira szereti, mint egy igazi testvért.
Közben a temető kapuját lassan maguk mögött hagyva a folyó medrét követve sétálhatnak a tisztásra. Grael nem siet. Ha már egyszer kijutott a természetbe, megpróbálja élvezni, hogy itt lehet.*
- A kettő nem sokban különbözik egymástól.
*Közli egyszerűen rögtön azután, hogy a lány befejezi előző mondatát. A hazugság és a dolgok eltitkolása valóban majdnem egy és ugyanaz a dolog. Mindkettő információt rejt el az egyik fél elől, melynek köszönhetően az illető azt hiheti, hogy minden rendben van, miközben a baj sokkal nagyobb annál, mint amilyennek látszik. Valami ilyesmi történhetett kettejük esetében is, éppen ezért teljesen felesleges különbséget tenni hazugság és titkolózás között. Mindkettő ugyanarra az eredményre vezetett, aminek Nara csak most érezheti a következményeit.*
- Eh, olyan vagy, mint régen. Soha nem gondolsz át semmit, hirtelen ötlettől vezérelve azt kéred, hogy töltsük együtt a napot, aztán még csak ki sem találod, hogy mit fogunk csinálni.
*Nevet fel, már csak azért is, hogy kicsit oldja a feszült hangulatot, ami Nara bejelentését követte. Még kicsit durvábban meg is simogatja a lány buksiját úgy, hogy kicsit meg is rázza a fejét, miközben összekócolja.*
- Elmehetünk a tisztásra, bármi is legyen az. Ez a te napod, te mész, én követlek.
*A válaszból Nara már sejtheti, hogy Grael még nem volt a tisztáson. Ő sosem volt sem természetbarát, sem erdőjáró, sem valami ehhez hasonló. Ki is ritkán járt, mert amikor hazaért az iskolából, szinte mindig tanult, hogy apja elvárásainak megfelelhessen. Nem is csoda, hogy képtelen értékelni olyan egyszerű dolgokat, mint egy erdőszéli tisztás, amiről húga beszél. Valahol viszont el kell kezdeni. Éppen ezért egyezik bele, hogy meglátogassák a helyet.*
- Amúgy, ami az örökséget illeti... *Tér még vissza egy kicsit az előző témára, habár az előbb nem folytatta már azt a beszélgetést.* Akkor az enyém lesz a ház, de tudd, hogy bármikor szívesen látlak. Neked is az az otthonod, ott nőttél fel. Ha bármi rosszul alakulna a jövőben, mindig szívesen látlak majd.
*Hogy is ne tenné. Soha többé nem akarja elveszíteni egyetlen kishúgát, aki bár nem vérszerinti testvére, de talán nem túlzás, ha ki meri jelenteni, hogy legalább annyira szereti, mint egy igazi testvért.
Közben a temető kapuját lassan maguk mögött hagyva a folyó medrét követve sétálhatnak a tisztásra. Grael nem siet. Ha már egyszer kijutott a természetbe, megpróbálja élvezni, hogy itt lehet.*
1689. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-03-31 15:00:27
Üzenet elküldve: 2018-03-31 15:00:27
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Ammunapi útján//
*A temető hangulata másoknak esetleg felkavaró, nyugtalanító vagy épp riasztó lehet, de Tepis semmi ilyesmit nem érez. A halál természetes dolog, s ki-ki a maga vallása vagy hite szerint oda vándorol lélekben, ahol jogos helye van. Ő ugyan nem tudja, lelkét testének elporladása után hová rendeli a sors, de nem is aggódik emiatt. Úgy hiszi, az életen kell gondolkodni az életben, az utána következő dolgokon rágódni teljesen felesleges.
Ebben a tiszta lelki nyugalomban sétál el a nagy magnóliafa alatt, tovább a kis utcácskákon, mígnem elér egy szépen gondozott, fából faragott kis síremlékig.*
- Shalá, anyám.
*Pici szellő fúj az arcába, mintha válaszolna neki. Batyuját leteszi maga mellé, s letérdel a harmattól gyöngyöző fűre a sír előtt.*
- Álmot láttam virradókor, nim. Al dussa appurá, mun ma. Láttam őt! Megérintett és jelt adott. Földeket láttam, hegyet láttam, és rúnákat. Nim, mun futum, mun ma! Indulnom kell, azt üzeni.
*Lassan végigsimít a faragott síron, mintha az élne és érezne.*
- A saját utunkat járjuk, ahogy te is mondtad mindig. Hallgatunk a tanácsaira, és mindig figyelünk. Nu quiruk al dussa. Itt kell hát hagyjalak téged, de vissza fogok térni hozzád, ezt megígérem.
*Pár percig néma csendben ül a fejfa előtt, csukott szemmel, majd a hallgatás után csókot ad a síremléknek.*
- Shalá, mun ma! Visszatérek s majd mesélek neked.
*Nem sír, nem szomorú, csak a lelke fáj. Minden változás nehéz, jól tudja ő. Feláll a nedves földről, hátraveti hátán batyuját, majd elindul a folyópartra. Nem megy vissza a városba, még az átutazás erejéig sem, mert hiszi, az entitás keze az ellenkező irányba mutat...*
*A temető hangulata másoknak esetleg felkavaró, nyugtalanító vagy épp riasztó lehet, de Tepis semmi ilyesmit nem érez. A halál természetes dolog, s ki-ki a maga vallása vagy hite szerint oda vándorol lélekben, ahol jogos helye van. Ő ugyan nem tudja, lelkét testének elporladása után hová rendeli a sors, de nem is aggódik emiatt. Úgy hiszi, az életen kell gondolkodni az életben, az utána következő dolgokon rágódni teljesen felesleges.
Ebben a tiszta lelki nyugalomban sétál el a nagy magnóliafa alatt, tovább a kis utcácskákon, mígnem elér egy szépen gondozott, fából faragott kis síremlékig.*
- Shalá, anyám.
*Pici szellő fúj az arcába, mintha válaszolna neki. Batyuját leteszi maga mellé, s letérdel a harmattól gyöngyöző fűre a sír előtt.*
- Álmot láttam virradókor, nim. Al dussa appurá, mun ma. Láttam őt! Megérintett és jelt adott. Földeket láttam, hegyet láttam, és rúnákat. Nim, mun futum, mun ma! Indulnom kell, azt üzeni.
*Lassan végigsimít a faragott síron, mintha az élne és érezne.*
- A saját utunkat járjuk, ahogy te is mondtad mindig. Hallgatunk a tanácsaira, és mindig figyelünk. Nu quiruk al dussa. Itt kell hát hagyjalak téged, de vissza fogok térni hozzád, ezt megígérem.
*Pár percig néma csendben ül a fejfa előtt, csukott szemmel, majd a hallgatás után csókot ad a síremléknek.*
- Shalá, mun ma! Visszatérek s majd mesélek neked.
*Nem sír, nem szomorú, csak a lelke fáj. Minden változás nehéz, jól tudja ő. Feláll a nedves földről, hátraveti hátán batyuját, majd elindul a folyópartra. Nem megy vissza a városba, még az átutazás erejéig sem, mert hiszi, az entitás keze az ellenkező irányba mutat...*
1688. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-03-14 10:52:19
Üzenet elküldve: 2018-03-14 10:52:19
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 63
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 63
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Graelmhor//
*Szomorú tekintettel bólint. Sokat tanult az elmúlt pár órában bátyjától. Nem csak azt, hogy el kell engednie a múltat, és nem rágódhat a sérelmein, de visszatekintve lehet, hogy egészen másképpen fogja megítélni a dolgokat, mint annak idején. Felnőtt fejjel az ember képes mérlegelni, és mindkét oldalt megérteni.*
-A történet nem fog változni. Sosem hazudtam neked, csak... elég sok mindent elhallgattam. *Tördeli a kezét idegesen. Szégyenkezik a történtek miatt.* De most mindent el fogok mondani.
*Ezzel lezártnak tekinti a témát, nem is akar többet beszélni róla holnapig, amikor is megint lesz egy kis közös idejük nap közben a házban. Az utcán képtelen lenne mesélni, még a gondolattól is görcsbe rándul a gyomra, hogy valaki meghallhatja, legyen az idegen vagy ismerős.*
-Hova mennénk? *Pillant fel rá. Sosem tervezett napközben programokat, hiszen a templomban dolgozott. Még csak most tartana munkája felénél.* Nem is tudom. Mi lenne, ha csak sétálnánk a városban, míg el nem jön az alkony, és akkor elkísérlek a gazdagnegyedbe. Utána még meg tudom venni a piacon a szükséges dolgokat. Nem akarok semmi különlegeset, amit elkapkodhatnak addigra.
*Nincsenek nagy igényei semmilyen téren, ételekből, gyümölcsökből, péksüteményekből is beéri a legegyszerűbbel. Graelt elnézve viszont nem ehhez van szokva. Magas, erős felépítésű, sokkal több energiára van szüksége nap mint nap. Magában el is döntötte, hogy finom, bőséges reggelivel fogja hazavárni munka után, hálája jeléül mindenért, amit érte tett, ám eddig sosem becsülte meg igazán.*
-Igazán nincs mit! Nincs semmire szükségem tőlük.
*Nem is a fene nagy szíve miatt adna mindent a férfinek, bár tény, az sem lenne meglepő. A büszkesége, és persze a lelkiismerete nem engedi, hogy annyi év után bármit is elfogadjon apja hagyatékából. Rossz, neveletlen lánya volt, és elszökött. Nem érdemel egy aranytallért sem.*
-Lesétálunk a tisztásra? *Mosolyodik el.* Voltál már ott? Van egy nagyon szép kis tisztás a folyópart közelében. Nincs messze, még vissza is érnénk a városba sötétedés előtt, nem késnél a munkából.
*Régen járt arra, de most jól esne neki egy kis friss levegő, távol a város zajától. Akár még beszélgethetnek is, ha Grael úgy gondolja. Ott nem hallhatja őket senki.*
*Szomorú tekintettel bólint. Sokat tanult az elmúlt pár órában bátyjától. Nem csak azt, hogy el kell engednie a múltat, és nem rágódhat a sérelmein, de visszatekintve lehet, hogy egészen másképpen fogja megítélni a dolgokat, mint annak idején. Felnőtt fejjel az ember képes mérlegelni, és mindkét oldalt megérteni.*
-A történet nem fog változni. Sosem hazudtam neked, csak... elég sok mindent elhallgattam. *Tördeli a kezét idegesen. Szégyenkezik a történtek miatt.* De most mindent el fogok mondani.
*Ezzel lezártnak tekinti a témát, nem is akar többet beszélni róla holnapig, amikor is megint lesz egy kis közös idejük nap közben a házban. Az utcán képtelen lenne mesélni, még a gondolattól is görcsbe rándul a gyomra, hogy valaki meghallhatja, legyen az idegen vagy ismerős.*
-Hova mennénk? *Pillant fel rá. Sosem tervezett napközben programokat, hiszen a templomban dolgozott. Még csak most tartana munkája felénél.* Nem is tudom. Mi lenne, ha csak sétálnánk a városban, míg el nem jön az alkony, és akkor elkísérlek a gazdagnegyedbe. Utána még meg tudom venni a piacon a szükséges dolgokat. Nem akarok semmi különlegeset, amit elkapkodhatnak addigra.
*Nincsenek nagy igényei semmilyen téren, ételekből, gyümölcsökből, péksüteményekből is beéri a legegyszerűbbel. Graelt elnézve viszont nem ehhez van szokva. Magas, erős felépítésű, sokkal több energiára van szüksége nap mint nap. Magában el is döntötte, hogy finom, bőséges reggelivel fogja hazavárni munka után, hálája jeléül mindenért, amit érte tett, ám eddig sosem becsülte meg igazán.*
-Igazán nincs mit! Nincs semmire szükségem tőlük.
*Nem is a fene nagy szíve miatt adna mindent a férfinek, bár tény, az sem lenne meglepő. A büszkesége, és persze a lelkiismerete nem engedi, hogy annyi év után bármit is elfogadjon apja hagyatékából. Rossz, neveletlen lánya volt, és elszökött. Nem érdemel egy aranytallért sem.*
-Lesétálunk a tisztásra? *Mosolyodik el.* Voltál már ott? Van egy nagyon szép kis tisztás a folyópart közelében. Nincs messze, még vissza is érnénk a városba sötétedés előtt, nem késnél a munkából.
*Régen járt arra, de most jól esne neki egy kis friss levegő, távol a város zajától. Akár még beszélgethetnek is, ha Grael úgy gondolja. Ott nem hallhatja őket senki.*
1687. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-03-10 14:13:11
Üzenet elküldve: 2018-03-10 14:13:11
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 43
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 43
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Loyenara//
*Örömmel hallgatja Nara szavait. Mindig is azt mondták, hogy az ember akkor tanul a dolgokból igazán, mikor felnőttként tekint vissza gyerekkorára. Tiszta, érett fejjel már sokkal inkább látjuk a saját hibáinkat is, nem csak a szenvedést, amit néhány dolog okozott nekünk a múltban. Ahogy ez, úgy az a mondás is igaz, hogy minden, ami nem öl meg, az megerősít. Tapasztalatot szerezel, és a tapasztalat a világ negatív oldaláról is ugyanolyan fontos, mint a boldog, örömteli dolgok. Úgy látszik kishúga végre megértette ezeket, és a számára rossz dolgokból is képes lesz előnyt kovácsolni.*
- Helyes. *Bólint elismerően a lány szavaira, hogy jelezze, most büszke egyetlen kistestvérére.* Kíváncsi lennék a történetre. Kíváncsi vagyok, mit mondasz akkor, ha egyszer végre őszintén mondasz el mindent. Sokat fog változni a történet, igaz? Ahogy te is észreveszed a pozitív dolgokat, talán én is megtudom majd, apánk miért volt rossz ember.
*Már meghalt, és a halottakat nem illik bántani, mégis meg szeretné tudni, ha egész életében tévedett volna, és apja valóban egy szörnyeteg, nem csak egy az átlagnál szigorúbb családfő volt.*
- Majd? Akkor most hová akarsz menni?
*A piac az, amit még megjegyzett Nara mai terveiből, így nincs több tippje, hová akar menni a lány. Mindegy is, amerre mennek, ő követi, ha meg eljő a napnyugta, neki úgyis dolgoznia kell menni.*
- Nem nyomok még semmit az orrod alá. Egyelőre én sem tudom, hogyan működik az egész, csak megkérdeztelek a terveidről. Mindenesetre köszönöm a válaszod.
*Talán ő sem tartja meg a házat. Eladja, vagy el sem fogadja az örökséget, és a wegtoreni házikó gyerekkoruk emlékeként marad majd a helyén egészen addig, míg az idő el nem uralkodik felette. Ebben azonban nem biztos még. Rengeteg dolog köti ahhoz a birtokhoz, de ha Nara tényleg kitárja lelke legsötétebb titkait, lehet ő sem akar már annyira visszamenni oda. Mindenképp meg kell várnia, mit akar neki mondani a lány, mielőtt dönt az örökségről.*
- Nos, akkor indulunk valamerre?
*A temető előtt nem a legjobb beszélgetni. Nem, nem fognak rájuk támadni a holtak, de akkor sem épp egy délutáni csevegéshez tökéletes helynek tűnik.*
*Örömmel hallgatja Nara szavait. Mindig is azt mondták, hogy az ember akkor tanul a dolgokból igazán, mikor felnőttként tekint vissza gyerekkorára. Tiszta, érett fejjel már sokkal inkább látjuk a saját hibáinkat is, nem csak a szenvedést, amit néhány dolog okozott nekünk a múltban. Ahogy ez, úgy az a mondás is igaz, hogy minden, ami nem öl meg, az megerősít. Tapasztalatot szerezel, és a tapasztalat a világ negatív oldaláról is ugyanolyan fontos, mint a boldog, örömteli dolgok. Úgy látszik kishúga végre megértette ezeket, és a számára rossz dolgokból is képes lesz előnyt kovácsolni.*
- Helyes. *Bólint elismerően a lány szavaira, hogy jelezze, most büszke egyetlen kistestvérére.* Kíváncsi lennék a történetre. Kíváncsi vagyok, mit mondasz akkor, ha egyszer végre őszintén mondasz el mindent. Sokat fog változni a történet, igaz? Ahogy te is észreveszed a pozitív dolgokat, talán én is megtudom majd, apánk miért volt rossz ember.
*Már meghalt, és a halottakat nem illik bántani, mégis meg szeretné tudni, ha egész életében tévedett volna, és apja valóban egy szörnyeteg, nem csak egy az átlagnál szigorúbb családfő volt.*
- Majd? Akkor most hová akarsz menni?
*A piac az, amit még megjegyzett Nara mai terveiből, így nincs több tippje, hová akar menni a lány. Mindegy is, amerre mennek, ő követi, ha meg eljő a napnyugta, neki úgyis dolgoznia kell menni.*
- Nem nyomok még semmit az orrod alá. Egyelőre én sem tudom, hogyan működik az egész, csak megkérdeztelek a terveidről. Mindenesetre köszönöm a válaszod.
*Talán ő sem tartja meg a házat. Eladja, vagy el sem fogadja az örökséget, és a wegtoreni házikó gyerekkoruk emlékeként marad majd a helyén egészen addig, míg az idő el nem uralkodik felette. Ebben azonban nem biztos még. Rengeteg dolog köti ahhoz a birtokhoz, de ha Nara tényleg kitárja lelke legsötétebb titkait, lehet ő sem akar már annyira visszamenni oda. Mindenképp meg kell várnia, mit akar neki mondani a lány, mielőtt dönt az örökségről.*
- Nos, akkor indulunk valamerre?
*A temető előtt nem a legjobb beszélgetni. Nem, nem fognak rájuk támadni a holtak, de akkor sem épp egy délutáni csevegéshez tökéletes helynek tűnik.*
1686. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-03-07 20:23:44
Üzenet elküldve: 2018-03-07 20:23:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 63
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 63
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Graelmhor//
*Grael hamar rá fog unni a lány kitöréseire, ha ez a pár perc is sok neki. Narában tegnap este óta túltengenek az érzelmek, alig bírja visszafogni magát, és most nem is sikerült. Elgyengült, és kiséé zavarban is van, amiért elbőgte magát a férfi előtt. Nem akar gyengének tűnni, meg akarja mutatni, hogy erős, önálló nő lett belőle, és nélküle is képes érvényesülni.*
-Igen, igazad van. *Törölgeti le kézfejével a könnyeit.* Tanultam belőle, és nem fogom hagyni, hogy még egyszer megtörténjen.
*Ezen a ponton jut el odáig, hogy nem akar tovább titkolózni bátyja előtt. Sok mindenen mentek keresztül a múltban, min egyedül, min együtt, de ahhoz, hogy lezárhassa magában, úgy érzi, a hegei történetét is meg kell vele osztania. Vagyis úgy gondolta, a reakciója kissé meghökkenti.*
-Nem... én nem úgy értettem. *Vágja rá rögtön.* Nem terhet akarok rád tenni. Nem, nem... *Rázza a fejét.* tiszta lappal szeretném újrakezdeni, viszont úgy érzem, tartozom annyival, hogy megtudd a teljes történetet. Talán apádra is másképpen fogsz nézni, talán rám is.
*De nem mentegeti magát, már nem. Mindketten tudják, hogy fiatal volt, félénk és naiv. Nem róható fel bűneként az, hogy kislányként nem mert erről senkinek mesélni, ahogy ő sem kérheti számon Graelen, hogy nem segített neki.*
-Majd igen. Mindig frissen veszek mindent, aznap estére és másnap reggelre, aztán délután megint elmegyek.
*Lehet, hogy most jobban járna, ha több napra vásárolna, akár nagyobb adagokat is, hogy tudjon vacsorát készíteni a másiknak. Mikor csak magára főz, mindig arra törekszik, hogy valami egyszerűt, de laktatót egyen, bátyját is szeretné ellátni. Szüksége lehet az erejére, ha őrségben dolgozik.*
-Tied lehet. Nem tudom, hogy működik a rendszer, bármit aláírok, amit az orrom alá nyomsz.
*El akar szakadni a gyökereitől. Soha nem tervezett visszamenni a wegtoreni kúriába, nem tart igényt a birtokra vagy a vagyon tárgyakra. Legyen csak minden Graelé. Nara elvan a szegényes életkörülményeivel, még élvezi is, hogy van miért küzdenie, és nem egy otthonülő, életunt, motiváció és életcél nélküli liba.*
*Grael hamar rá fog unni a lány kitöréseire, ha ez a pár perc is sok neki. Narában tegnap este óta túltengenek az érzelmek, alig bírja visszafogni magát, és most nem is sikerült. Elgyengült, és kiséé zavarban is van, amiért elbőgte magát a férfi előtt. Nem akar gyengének tűnni, meg akarja mutatni, hogy erős, önálló nő lett belőle, és nélküle is képes érvényesülni.*
-Igen, igazad van. *Törölgeti le kézfejével a könnyeit.* Tanultam belőle, és nem fogom hagyni, hogy még egyszer megtörténjen.
*Ezen a ponton jut el odáig, hogy nem akar tovább titkolózni bátyja előtt. Sok mindenen mentek keresztül a múltban, min egyedül, min együtt, de ahhoz, hogy lezárhassa magában, úgy érzi, a hegei történetét is meg kell vele osztania. Vagyis úgy gondolta, a reakciója kissé meghökkenti.*
-Nem... én nem úgy értettem. *Vágja rá rögtön.* Nem terhet akarok rád tenni. Nem, nem... *Rázza a fejét.* tiszta lappal szeretném újrakezdeni, viszont úgy érzem, tartozom annyival, hogy megtudd a teljes történetet. Talán apádra is másképpen fogsz nézni, talán rám is.
*De nem mentegeti magát, már nem. Mindketten tudják, hogy fiatal volt, félénk és naiv. Nem róható fel bűneként az, hogy kislányként nem mert erről senkinek mesélni, ahogy ő sem kérheti számon Graelen, hogy nem segített neki.*
-Majd igen. Mindig frissen veszek mindent, aznap estére és másnap reggelre, aztán délután megint elmegyek.
*Lehet, hogy most jobban járna, ha több napra vásárolna, akár nagyobb adagokat is, hogy tudjon vacsorát készíteni a másiknak. Mikor csak magára főz, mindig arra törekszik, hogy valami egyszerűt, de laktatót egyen, bátyját is szeretné ellátni. Szüksége lehet az erejére, ha őrségben dolgozik.*
-Tied lehet. Nem tudom, hogy működik a rendszer, bármit aláírok, amit az orrom alá nyomsz.
*El akar szakadni a gyökereitől. Soha nem tervezett visszamenni a wegtoreni kúriába, nem tart igényt a birtokra vagy a vagyon tárgyakra. Legyen csak minden Graelé. Nara elvan a szegényes életkörülményeivel, még élvezi is, hogy van miért küzdenie, és nem egy otthonülő, életunt, motiváció és életcél nélküli liba.*
1685. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-03-03 15:27:05
Üzenet elküldve: 2018-03-03 15:27:05
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 360
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 360
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
*Hogy éppen miért a temető felé fordul, azt maga sem tudja. Talán az utolsó kenetet akarja feladni nagy kínjában, mert már érzi, hogy a végét járja. Hiába, a férfibetegség, az férfibetegség és igenis a férfiaknál sokkal erősebben jelentkeznek a nátha tünetei, mint a nőknél.*
~ Szerintem mindjárt elpatkolok. ~ *Érzi is a kínját rendesen, persze azért még vonszolja magát tovább. Repülni már nincs kedve, úrrá lesz rajta a depresszió és az önsajnálat.*
- HÁ... HÁ... HÁPPSZII! *Na tessék, még egy zsebkendő sincs nála, így megint kénytelen kézzel dörgölni az orrát.*
- Iszonyat ez a hideg. *Miért is kell neki félmeztelenül rohangálnia? Nem teszi fel a kérdést még gondolatban sem. De küldetését kitűzi, s célként határozza meg ruházat és orvosság szerzését.*
~ Mit küldetés, misszió, szent zarándoklat a piactérre. ~ *Roppant röhejesen fest, remeg, mint a kocsonya. Azért megnézi a sírokat, hátha valamelyiken meglátja a nevét és cseppet sem jut eszébe az áhítat. Inkább csak bandukol tovább és sajnálja magát. Érzi a levegőben a virágillatot, melyet felé sodor a szél. Csodálkozik is rajta, hogy ezek hogyan maradnak meg télvíz idején. Csodálatánál azonban erősebb küldetése, melyhez ragaszkodik, s melyből immár nem enged. Persze az irányról fogalma sincs, így valahogyan megint ismerős falakhoz érkezik.*
- Hogy az a... hápszi! Egészségemre. *Sírhatnékja támad.*
~ Szerintem mindjárt elpatkolok. ~ *Érzi is a kínját rendesen, persze azért még vonszolja magát tovább. Repülni már nincs kedve, úrrá lesz rajta a depresszió és az önsajnálat.*
- HÁ... HÁ... HÁPPSZII! *Na tessék, még egy zsebkendő sincs nála, így megint kénytelen kézzel dörgölni az orrát.*
- Iszonyat ez a hideg. *Miért is kell neki félmeztelenül rohangálnia? Nem teszi fel a kérdést még gondolatban sem. De küldetését kitűzi, s célként határozza meg ruházat és orvosság szerzését.*
~ Mit küldetés, misszió, szent zarándoklat a piactérre. ~ *Roppant röhejesen fest, remeg, mint a kocsonya. Azért megnézi a sírokat, hátha valamelyiken meglátja a nevét és cseppet sem jut eszébe az áhítat. Inkább csak bandukol tovább és sajnálja magát. Érzi a levegőben a virágillatot, melyet felé sodor a szél. Csodálkozik is rajta, hogy ezek hogyan maradnak meg télvíz idején. Csodálatánál azonban erősebb küldetése, melyhez ragaszkodik, s melyből immár nem enged. Persze az irányról fogalma sincs, így valahogyan megint ismerős falakhoz érkezik.*
- Hogy az a... hápszi! Egészségemre. *Sírhatnékja támad.*
1684. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-02-28 19:28:27
Üzenet elküldve: 2018-02-28 19:28:27
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 43
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 43
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Loyenara//
*Egy kis ideig nyugtatja a lányt, ám természetéből fakadóan hamar elege lesz a sírásból és a túlzott érzelmi hullámokból, így viszonylag diszkréten próbál elhúzódni a lánytól úgy, hogy még utoljára megsimogatja a fejecskéjét.*
- Gyerekként nehéz is belegondolni a dolgok valódi okába. Nem hibáztatlak ezért. Most már viszont tudsz mindent, azt is, hogy mit kellett volna neked máshogy csinálnod. Tanultál belőle és túl vagy rajta, ettől csak erősebb leszel.
*Újabb bölcsesség a férfi szájából, amiről nem tudni, hogy megboldogult apja szavait utánozza csak, vagy a saját gondolatait osztja meg húgával, de ez talán lényegtelen is. A mondandója a lényeg, nem a szavak eredete.*
- Az én vállamra ne akassz semmilyen terhet. *Jelenti ezt ki komolyan.* Megmutathatsz bármit, meg is hallgatlak szívesen, sőt, örülnék ha az életben először végre őszintén elmondanál mindent, de épp elég a saját gondjaimat cipelnem.
*Nara talán nem így értette amit mondott, és Grael is kissé mogorván közli a véleményét, ami nem fog túlzottan jól esni a lánynak, de a férfi akkor sem akar még több problémát a nyakába, és ezt jobb ha testvére is tudja.*
- Rendben, menjünk. Hová is akartál még menni? A piacra?
*Már nem emlékszik, mi volt a teljes terv mára, de mintha a piac említve lett volna, csak az nem, hogy mikorra is tervezi Nara a vásárlást. Mondjuk Grael nincs oda a nyüzsgésért ami ott megy a legforgalmasabb órákban, de megígérte húgának, hogy ma egész nap vele marad. Ha eldöntik, merre indulnak, akkor akár mehetnek is, közben pedig Grael elkezd az örökségről beszélni.*
- Nem is akartalak rábeszélni arra, hogy fogadd el az örökséget, de mindenképp döntened kell róla. Amíg te nem mondasz semmit, addig nekem sem adják oda.
*Természetesen örülne, ha minél előbb a nevére kerülne a wegtoreni birtok, ám ehhez Nara döntése is szükségeltetik, hisz a törvény szerint ketten örökölnének, és amíg a lány nem mond semmit, addig nem adják át az örökséget. Grael mindig is a hasznot leste mindenben. Mindig a legkevesebb munkával akarja a legtöbb hasznot szerezni, mert úgy gondolja, az élet nem azért van, hogy szenvedjünk azért, hogy élvezhessük. Nyílt titok, hogy az örökséget mindet magáénak akarja, és majd ő dönt arról, hogy kivel osztja meg a házat, de az illem és a törvény is úgy diktálja, hogy erről előbb kérdezze meg Narát is.*
*Egy kis ideig nyugtatja a lányt, ám természetéből fakadóan hamar elege lesz a sírásból és a túlzott érzelmi hullámokból, így viszonylag diszkréten próbál elhúzódni a lánytól úgy, hogy még utoljára megsimogatja a fejecskéjét.*
- Gyerekként nehéz is belegondolni a dolgok valódi okába. Nem hibáztatlak ezért. Most már viszont tudsz mindent, azt is, hogy mit kellett volna neked máshogy csinálnod. Tanultál belőle és túl vagy rajta, ettől csak erősebb leszel.
*Újabb bölcsesség a férfi szájából, amiről nem tudni, hogy megboldogult apja szavait utánozza csak, vagy a saját gondolatait osztja meg húgával, de ez talán lényegtelen is. A mondandója a lényeg, nem a szavak eredete.*
- Az én vállamra ne akassz semmilyen terhet. *Jelenti ezt ki komolyan.* Megmutathatsz bármit, meg is hallgatlak szívesen, sőt, örülnék ha az életben először végre őszintén elmondanál mindent, de épp elég a saját gondjaimat cipelnem.
*Nara talán nem így értette amit mondott, és Grael is kissé mogorván közli a véleményét, ami nem fog túlzottan jól esni a lánynak, de a férfi akkor sem akar még több problémát a nyakába, és ezt jobb ha testvére is tudja.*
- Rendben, menjünk. Hová is akartál még menni? A piacra?
*Már nem emlékszik, mi volt a teljes terv mára, de mintha a piac említve lett volna, csak az nem, hogy mikorra is tervezi Nara a vásárlást. Mondjuk Grael nincs oda a nyüzsgésért ami ott megy a legforgalmasabb órákban, de megígérte húgának, hogy ma egész nap vele marad. Ha eldöntik, merre indulnak, akkor akár mehetnek is, közben pedig Grael elkezd az örökségről beszélni.*
- Nem is akartalak rábeszélni arra, hogy fogadd el az örökséget, de mindenképp döntened kell róla. Amíg te nem mondasz semmit, addig nekem sem adják oda.
*Természetesen örülne, ha minél előbb a nevére kerülne a wegtoreni birtok, ám ehhez Nara döntése is szükségeltetik, hisz a törvény szerint ketten örökölnének, és amíg a lány nem mond semmit, addig nem adják át az örökséget. Grael mindig is a hasznot leste mindenben. Mindig a legkevesebb munkával akarja a legtöbb hasznot szerezni, mert úgy gondolja, az élet nem azért van, hogy szenvedjünk azért, hogy élvezhessük. Nyílt titok, hogy az örökséget mindet magáénak akarja, és majd ő dönt arról, hogy kivel osztja meg a házat, de az illem és a törvény is úgy diktálja, hogy erről előbb kérdezze meg Narát is.*
1683. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-02-27 19:50:46
Üzenet elküldve: 2018-02-27 19:50:46
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Nolie//
-Hát... igazad lehet, tanulással minden elérhető. Már majdnem minden persze. *Mert van ami alkat vagy intelligencia kérdése is vagy hasonló, úgy sejti. De lehet neki nincs affinitása vagy rosszul állt a mágia tanulásának elkezdéséhez, így talán ő maga sem reménytelen, bár ki tudja... talán majd egyszer keres egy tanárt már csak puszta kíváncsiságból is az alapok miatt, hogy jobban megértse a világot amiben él. Mindenesetre mosolyogva bólogat, örül a másik válaszának, a tanulással sosem volt baja, ha nem is kitűnő belőle.
Aztán már a tündérekről és a tűzmágiáról esik szó, de úgy fest félreértette a másikat.*
-Áh, hát igaz, végül is. *Bár elég bizarrnak gondolja, hogy hamar felemészti a kezdő mágust a saját tüze... már egészen bizonyos ezt az ágat nem akarja megismerni inkább. Igaz, a lány temetőkkel kapcsolatos érzései is különcnek hatnak.*
-Értetlenül bám... khm, értem. *Majdnem megkérdezte mire érti ezt, de rájött ez egyrészt udvariatlan lenne, másrészt akadnak sejtései. Azért mert ő maga nem akad fenn senki kinézetén, ez nem általános.* Igen, elég fehér, gondolom könnyen leégsz ha erősen tűz. *Mondja aztán inkább a napozásra, de ha ingatja is a fejét, azért megérti és elfogadja az indokot, hogy végül is lehet kellemesebb egy temetői alaphangulat, mint a város káosza.*
-Hogyne, örültem a találkozásnak Nolie! *Mosolyog, még integet is mellé egy keveset, aztán továbbindul a szabó felé, mennie kell neki is a dolgára.*
-Hát... igazad lehet, tanulással minden elérhető. Már majdnem minden persze. *Mert van ami alkat vagy intelligencia kérdése is vagy hasonló, úgy sejti. De lehet neki nincs affinitása vagy rosszul állt a mágia tanulásának elkezdéséhez, így talán ő maga sem reménytelen, bár ki tudja... talán majd egyszer keres egy tanárt már csak puszta kíváncsiságból is az alapok miatt, hogy jobban megértse a világot amiben él. Mindenesetre mosolyogva bólogat, örül a másik válaszának, a tanulással sosem volt baja, ha nem is kitűnő belőle.
Aztán már a tündérekről és a tűzmágiáról esik szó, de úgy fest félreértette a másikat.*
-Áh, hát igaz, végül is. *Bár elég bizarrnak gondolja, hogy hamar felemészti a kezdő mágust a saját tüze... már egészen bizonyos ezt az ágat nem akarja megismerni inkább. Igaz, a lány temetőkkel kapcsolatos érzései is különcnek hatnak.*
-Értetlenül bám... khm, értem. *Majdnem megkérdezte mire érti ezt, de rájött ez egyrészt udvariatlan lenne, másrészt akadnak sejtései. Azért mert ő maga nem akad fenn senki kinézetén, ez nem általános.* Igen, elég fehér, gondolom könnyen leégsz ha erősen tűz. *Mondja aztán inkább a napozásra, de ha ingatja is a fejét, azért megérti és elfogadja az indokot, hogy végül is lehet kellemesebb egy temetői alaphangulat, mint a város káosza.*
-Hogyne, örültem a találkozásnak Nolie! *Mosolyog, még integet is mellé egy keveset, aztán továbbindul a szabó felé, mennie kell neki is a dolgára.*
1682. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-02-26 14:00:34
Üzenet elküldve: 2018-02-26 14:00:34
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 63
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 63
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Graelmhor//
*Szinte eltűnik a férfi karjaiban, nem is akar előbújni. Gyerekként a legtöbb éjszakát végig sírta, volt hogy a fájdalomtól; volt, hogy a kétségbeeséstől, mert úgy érezte, sosem lesz vége a rémálomnak. Mára viszont megtanulta elfojtani ezeket az érzéseket. Olyanná vált, mint minden dolgozó ember: életunttá és közömbössé. Grael mutatta meg neki, nem feltétlenül van azzal baj, ha az ember lánya még gyerek húsz év után is. Nara úgysem fog soha felnőni, akkor legalább engedje szabadjára mindazt, ami benne lakozik. Most például a félelem és fájdalom tör utat magának, és sós könnyek formájában pereg végig az arcán.*
-Tudom, de akkor ebbe nem gondoltam bele. Azt akartam, hogy segíts, szállj szembe apánkkal, de anélkül, hogy el kelljen mondanom, mit tett. Most már viszont nem szeretnék titkolózni. *Rázza a fejét.* Szeretném majd megmutatni. *Néz fel rá vörös szemekkel.* Nem ma este, de majd legközelebb, mikor eljössz hozzám, szeretnék mindent megmutatni, ami velem történt. Most már nincs szükségem segítségre, de talán nem ártana neked is tudnod. És az én lelkemnek is jót tenne, ha nem csak egyedül az én vállamat nyomná a tehet. *Felsóhajt.* Már ha érdekel.
*Zavarban van, de nem tudja, miért. Soha senkinek nem mesélt még a sebhelyeiről, de az elmúlt pár órában szinte minden megváltozott. Másként tekint a bátyjára, a férfire, aki felnevelte, és az egész gyerekkorára. Jó lenne ezen is túl esni.*
-Most már mehetünk.
*Nincs több mondanivalója, és a sír látogatását sem szeretné tovább húzni. Amint elválnak útjaik, vissza fog menni a barakkba, hogy levezesse a felgyülemlett feszültséget. Vannak érzések, amiket egyszerűen nem lehet csak úgy kisírni.
A családi sírbolthoz érve már sokkal jobban van. Képes megemberelni magát, és rezzenéstelen arccal rója le kegyeletét. Ajkai mozognak, de csak a túlvilági lelkek hallhatják szavait.*
-Örökség? *Pillant fel rá meglepetten.* Nem tartok igényt semmilyen örökségre. Megvan a magam kis élete, és jelen pillanatban te vagy az, akinek nincs hol aludnia.
*Szinte eltűnik a férfi karjaiban, nem is akar előbújni. Gyerekként a legtöbb éjszakát végig sírta, volt hogy a fájdalomtól; volt, hogy a kétségbeeséstől, mert úgy érezte, sosem lesz vége a rémálomnak. Mára viszont megtanulta elfojtani ezeket az érzéseket. Olyanná vált, mint minden dolgozó ember: életunttá és közömbössé. Grael mutatta meg neki, nem feltétlenül van azzal baj, ha az ember lánya még gyerek húsz év után is. Nara úgysem fog soha felnőni, akkor legalább engedje szabadjára mindazt, ami benne lakozik. Most például a félelem és fájdalom tör utat magának, és sós könnyek formájában pereg végig az arcán.*
-Tudom, de akkor ebbe nem gondoltam bele. Azt akartam, hogy segíts, szállj szembe apánkkal, de anélkül, hogy el kelljen mondanom, mit tett. Most már viszont nem szeretnék titkolózni. *Rázza a fejét.* Szeretném majd megmutatni. *Néz fel rá vörös szemekkel.* Nem ma este, de majd legközelebb, mikor eljössz hozzám, szeretnék mindent megmutatni, ami velem történt. Most már nincs szükségem segítségre, de talán nem ártana neked is tudnod. És az én lelkemnek is jót tenne, ha nem csak egyedül az én vállamat nyomná a tehet. *Felsóhajt.* Már ha érdekel.
*Zavarban van, de nem tudja, miért. Soha senkinek nem mesélt még a sebhelyeiről, de az elmúlt pár órában szinte minden megváltozott. Másként tekint a bátyjára, a férfire, aki felnevelte, és az egész gyerekkorára. Jó lenne ezen is túl esni.*
-Most már mehetünk.
*Nincs több mondanivalója, és a sír látogatását sem szeretné tovább húzni. Amint elválnak útjaik, vissza fog menni a barakkba, hogy levezesse a felgyülemlett feszültséget. Vannak érzések, amiket egyszerűen nem lehet csak úgy kisírni.
A családi sírbolthoz érve már sokkal jobban van. Képes megemberelni magát, és rezzenéstelen arccal rója le kegyeletét. Ajkai mozognak, de csak a túlvilági lelkek hallhatják szavait.*
-Örökség? *Pillant fel rá meglepetten.* Nem tartok igényt semmilyen örökségre. Megvan a magam kis élete, és jelen pillanatban te vagy az, akinek nincs hol aludnia.
1681. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-02-24 19:13:19
Üzenet elküldve: 2018-02-24 19:13:19
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 43
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 43
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Loyenara//
*Mikor a temető hatalmas vaskapuja előtt Nara nem megy tovább, akkor Grael is ösztönösen megáll. Ez a néhány másodperc elég arra, hogy végiggondoljon néhány dolgot. Nem is veszi észre, hogy a lány miért állt meg, vagy egyáltalán valami gondja van, hisz saját problémáiba merül. Neki is rosszul esik, hogy egy ártatlan, árva kislánynak pont az ő családjában kellett átélnie olyan szörnyűségeket, amit nem érdekelt meg, vagy ha meg is érdemelte, akkor is ő szégyelli magát most már apjuk helyett. Hisz egyetlen fiaként neki kell majd továbbvinnie azt, amit egy férfi férfinek megtaníthat az életben, de Grael nem akar olyan kegyetlen és hideg lenni, mint az öreg volt.
Karjaiba zárja a lányt, és halkan kifejti neki előbbi gondolatai lényegét. Nem tudja, mit ért el vele húga kicsi lelkében, csak a következményét látja, a nem várt sírást. Erre tényleg nem számított, és nem is tudja, hogy mit kezdjen szegénnyel, jobb ötlet híján a hátát simogatja.*
- Nos, ezt már mondtam neked párszor, hogy amiről nem tudok, abban nem igazán segíthetek neked. Sokszor éreztem úgy, hogy elvárod a segítséget úgy, hogy nem mondasz semmit a problémáidról. Viszont... Biztosan csak féltél a következményektől. Megértem. Lehet, hogy a te hibád, de most már nem érdekel. Ők nem élnek, mi pedig nem vagyunk már gyerekek. Minden megváltozott.
*Nem vértestvérek ők ketten, de gondolataik hasonlóak. Talán a közös múlt ami ennyire egy irányba terelte őket, vagy a sors, akár az istenek akarták úgy, hogy ha csak a közösen használt vezetéknévből adódóan is, de kötődjenek egymáshoz.*
- Akkor jó. *Nyugszik meg, mikor Nara közli, hogy nincs semmi baja.* Mehetünk? *Kérdezi, és finoman belöki a fémkaput, hogy bemehessenek a temetőbe. Nem nézelődik különösebben, egyenesen szülei sírjához megy. Ő már rég tudja, hol található.
A sír mellett nem akar megszólalni, látja, hogy Nara most inkább a túlvilágiakkal van elfoglalva, nem akarja megtörni a kísérteties, meghitt vagy csupán fontos pillanatot. Hallja, hogy valamit mond, de nem érti. Közben Grael emlékei is a felszínre törnek, legbelül átél néhány örökre elmúlt pillantot. Elmúltak, de el nem vesztek, hisz itt vannak ők ketten, akik megőrzik elméjükben mindazt, ami velük történt. Szüleik jó munkát végeztek. Anyjuk szeretetet, apjuk felelősségtudatot tanított nekik, ami talán a két legfontosabb erény a világban.*
- Ha kimentünk, majd még beszélni szeretnék veled valamiről. Az örökségről.
*Említi meg, mikor úgy tűnik, mindkettejük gondolatai a helyére rázódnak lassan.*
*Mikor a temető hatalmas vaskapuja előtt Nara nem megy tovább, akkor Grael is ösztönösen megáll. Ez a néhány másodperc elég arra, hogy végiggondoljon néhány dolgot. Nem is veszi észre, hogy a lány miért állt meg, vagy egyáltalán valami gondja van, hisz saját problémáiba merül. Neki is rosszul esik, hogy egy ártatlan, árva kislánynak pont az ő családjában kellett átélnie olyan szörnyűségeket, amit nem érdekelt meg, vagy ha meg is érdemelte, akkor is ő szégyelli magát most már apjuk helyett. Hisz egyetlen fiaként neki kell majd továbbvinnie azt, amit egy férfi férfinek megtaníthat az életben, de Grael nem akar olyan kegyetlen és hideg lenni, mint az öreg volt.
Karjaiba zárja a lányt, és halkan kifejti neki előbbi gondolatai lényegét. Nem tudja, mit ért el vele húga kicsi lelkében, csak a következményét látja, a nem várt sírást. Erre tényleg nem számított, és nem is tudja, hogy mit kezdjen szegénnyel, jobb ötlet híján a hátát simogatja.*
- Nos, ezt már mondtam neked párszor, hogy amiről nem tudok, abban nem igazán segíthetek neked. Sokszor éreztem úgy, hogy elvárod a segítséget úgy, hogy nem mondasz semmit a problémáidról. Viszont... Biztosan csak féltél a következményektől. Megértem. Lehet, hogy a te hibád, de most már nem érdekel. Ők nem élnek, mi pedig nem vagyunk már gyerekek. Minden megváltozott.
*Nem vértestvérek ők ketten, de gondolataik hasonlóak. Talán a közös múlt ami ennyire egy irányba terelte őket, vagy a sors, akár az istenek akarták úgy, hogy ha csak a közösen használt vezetéknévből adódóan is, de kötődjenek egymáshoz.*
- Akkor jó. *Nyugszik meg, mikor Nara közli, hogy nincs semmi baja.* Mehetünk? *Kérdezi, és finoman belöki a fémkaput, hogy bemehessenek a temetőbe. Nem nézelődik különösebben, egyenesen szülei sírjához megy. Ő már rég tudja, hol található.
A sír mellett nem akar megszólalni, látja, hogy Nara most inkább a túlvilágiakkal van elfoglalva, nem akarja megtörni a kísérteties, meghitt vagy csupán fontos pillanatot. Hallja, hogy valamit mond, de nem érti. Közben Grael emlékei is a felszínre törnek, legbelül átél néhány örökre elmúlt pillantot. Elmúltak, de el nem vesztek, hisz itt vannak ők ketten, akik megőrzik elméjükben mindazt, ami velük történt. Szüleik jó munkát végeztek. Anyjuk szeretetet, apjuk felelősségtudatot tanított nekik, ami talán a két legfontosabb erény a világban.*
- Ha kimentünk, majd még beszélni szeretnék veled valamiről. Az örökségről.
*Említi meg, mikor úgy tűnik, mindkettejük gondolatai a helyére rázódnak lassan.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1946-1965