//Lorew//
*Na, hát ezt sosem gondolta volna, hogy mágikus góc lenne ott. Vissza fele menet meg kell néznie jól azt a helyet.*
- Igen, hát köszönöm, de nem akarlak ám kitúrni. Akár ketten is elférhetünk ott, nem? *Kérdezi őszintén csillanó szemeivel a szerzetest kutatva, hogy pontosan erre milyen választ is kaphat.
Áttérve a csontvázas kérdésre, elméjét is ez irányba tereli. Bólogat egyet, majd kettőt olyan apró helyeslő félét, ahogy hallgatja Lorewet.*
- Igen végül is van benne valami. Egy csontváz ereje semmiképpen sem vetekedhet egy még hústól és izmoktól dagadó halottal. Bizonyára nehezebb legyőzni, lemetszeni a fejét, míg igen a csontváz ezzel szemben sokkal egyszerűbb feladat. Azt hiszem, ebben igazad van, de azért ha sok csontváz kerül eléd, szerintem még erőfölénybe keveredhetnek, és legyűrhetnek.
*Jegyzi meg a maga véleményét erről. Az áldozatra meglepetten pislog.*
- Téged? Ugyan kinek juthatott eszébe ilyen borzalom? *elvigyorodik, aztán fura gondolat szállja meg, és tovább fűzi.*
- De mondjuk, ha nekem lennének áldozataim, ha lennének. Az enyém lennél? *Na, ez a kérdés meg honnan jött? Nyilván a szerzetes hozza ki belőle. Elmosolyodik, olyan ártatlan gyermeki bájjal.*
- Csak vicceltem. *teszi hozzá, még mielőtt komolyan venné és válaszolna is rá Lorew. Csalódva veszi észre, hogy ezzel kifelé indulnak a temetőből, és nem a templom felé. Sétába belekezd ugyan, de lehetőleg a templom felé kanyarítja lépteiket. Bent hagyta a pergamenét, és ha a végén Lorew csak nem akar erre menni, még mindig megkérheti.*
- Szóval ilyen tudós féle szerzetes vagy. Kutatni én is szeretek, az egy nagyon jó időtöltés az biztos.
*Erre rábólintva egy közös pontot vél felfedezni kettejükben. Ő sem harcolna, még azt sem tudja, melyik végen fogja meg a kardot. Na, jó ezt talán tudja, de nem igazán érdekelné. A kardforgatás gyakorlata, az elmélete már inkább.*
- Létezik bizony. *A többire meg eltátja a száját döbbenetében, és nem tudja, mit tegyen, felnevessen, vagy egyből kioktassa a tőle években, így vagy úgy de idősebbnek tűnő férfit.*
- Őő, nem igazán. Nem tudom nálatok ez, hogy van, de ez a korszak nálunk még nem felnőtt, de már nem is gyerek. A kettő közötti alig észlelhető határt jelenti. Az ilyen elfekre azt mondják testileg felnőttek, csak szellemileg nem nőttek még fel. *Magyarázta végén elmosolyodik, és kérdéssel folytatja.*
- Talán bizonyára hallottad, a: Még nem nőtt be a feje lágya! Mondást. Azokra mondják, akik még e két világ között vannak. *Persze könnyen lehet, hogy az emberek által írott könyvekben valamit félreértett, mert hát az ilyesmit senki nem magyarázta el neki. Csak úgy hasznosította elméjében, ahogy neki logikusnak tűnt. Számára pont így ilyen értelemben. Nem kerüli el a figyelmét, hogy a szerzetes kissé ledermedt, ahogy közelebb hajolt. Nem volt ezzel ilyen szándéka, csupán csak a mondandójához olyan jól jött. Sokára érkezik Lorew ötlete a tisztást illetően, bólint. És most jöhet az a bizonyos kérés, amit korábban meg ejthetett volna.*
- Lehetne a templomon keresztül? *Kérdésével rögtön egy ultimátumot is ad. Talán eléggé nagyot ígér ezzel, de jelenleg tényleg van egy ilyen érzés benne, mely kissé megrémíti.*
- Ha most visszajössz velem a templomba, utána odamegyek, ahova szeretnéd. *Lehet ezt át kéne gondolnia, és némi józanésszel, nem ilyen elborult elmével, mint most. Most jól az eszébe vési, hogy ilyen ostoba korszakalkotó év problémákról ne vitázzon, ember mértékben elf éveket illetően. Nem tartja ugyanis butának magát, de ezt most nem érti. Arra kérte Lorewet, hogy évtizedek múlva kérdezze erről, erre most valami olyat mond, amit nem tud hova tenni. Mindegy nem teszi szóvá, biztosan lényegtelen, ha nem jött át neki az üzenet így.*
- Biztosan élni fogsz. *Hagyja a férfire, hogy húsz év múlva mi is lesz. Élni fog, mert más különben mi értelme lenne kiderítenie miért, érdekli szerény kis kíváncsiságát. Egy kósza kérdés, amire nem tud válaszolni. Nem szokott ilyesmin gondolkodni. Nem érzi késznek magát, hogy a hátralevő éveit vegye számításba, főleg hogy itt van valaki, aki felkeltette a felkelthetetlen érdeklődését. Hosszas magyarázat, hogy szabad-e menni vagy nem. Nem túl biztató, de végül is vállalható részéről, egye fene. Ha már kiengedik annyira, hogy mászkáljon egy kicsit a városban, és elvétve az erdőben, akkor végül is egy szava sem lehet.*
- Minek nézel te engem valami alantas primitív lénynek? Igenis házban nőttem fel, sőt nem is egy elég nagy kúriában, szóval el tudom képzelni hogyan, nézhet ki az a ház, ahova vinni akarsz. És egye fene bele megyek, vigyél oda. * ami azt illeti nagyon is házban nőtt fel, és a négy fal közötti teret oly ritkán hagyta el, hogy még soha egyszer az életében meg sem sérült. Szóval igazán képben van az ilyen házakkal, nem úgy, mint az erdőben éléssel. Tovább bizonygatja most meg a városban élés fontosságát.*
- De nagyon nagy baj lesz, ha nem megyünk a templomon keresztül. A házba vagy a tisztás felé. Elvesztem lassan a fonalat, hogy mit is akarsz. *Kis színjáték, mintha nem tudná a lépést tartani, mert fiatalabb esetlenebb és elfebb, mint a férfi. Pedig képben van, csak higgye Lorew, hogy lemaradt. Némi előnye lesz, ha valami égető problémában mégis olyan eszméletlenül okosnak fog feltűnni.*
*A szemére tett ellentétes megjegyzést, hát nem igazán tudja hova tenni. Némi zavar pírja költözik az arcára, és nem érti miért. Költői kérdésnek szánta nem pont választ várósra.*
- Ahha, hát őő köszi. Igazán… *kezd, bele majd inkább elnyeli a szavait. Nehogy befejezze a mondatot.* - Nem vártam rá választ, de azért köszi. *Az utolsó felvetésre azonban visszanyeri korábbi színét, és hangját is. Nem hebeg zavartan, csak felel csípőből, ahogy szokott.*
- Jó hát akármi végre is, de csatlakozom. Meglátjuk miként, de a vízmágiához értek, és végül is bemutatót is tarthatok, ha nagyon szükséges. *Nagy levegőt vesz, majd rábólint, és ezzel dönt végérvényesen is.*
- Na, hát akkor menjünk, előbb be a templomba a pergamenemért, majd utána arra amerre szeretnél.*mondja, kis szünet.*
- Nem vitázom, most az egyszer.* teszi hozzá rögtön, nehogy elbízza magát a szerzetes.*