- Ó, túl kedves vagy hozzám, igazán nem szükséges.
*Feleli könnyedén, ahogy saruját igazgatja, és készen áll, hogy nekivágjon az útnak. El is indul Alinar mellett, miközben válaszol neki.*
- Hát a temetőt biztosan, ha még sosem jártál ott, de ne félj, nem fogok túristavezetést tartani, épp, hogy futólag arra vitt el az utam.
*Élcelődik vigyorogva, de látja, hogy társa már gyermeki ugrandozással fent is terem a célnál. Ő maga nem tud sajnos így haladni, mezítláb még talán, de az elfin sarukat nem éppen sziklamászásra találták ki, könnyedén lecsúszna. Végül ő is felér, s tettetve a sokat megélt, okos bölcset fordul barátja felé.*
- A szikla jelképezi az életet. Ki bután áthalad felettük, rohanva, soha nem élvezheti ki igazán.
*Nem fűz hozzá több kommentárt, igyekszik megtartani a bölcsesség látszatát, valahol a szövege közepénél jött rá, hogy mennyire gyenge is a példa, úgyhogy alig néhány másodperc telik csak el nevetés nélkül - és most ő paskolja meg Ali hátát.*
- Ó, a szellemek.
*Szól, csupán ennyit, nem többet, azt se tudja, hogy ennyit miért, nagyjából tudja, hogy mi az, de gyermekkora meséiből ezek a lények kimaradtak, egy elf általában örök nyugalomra tér, ha egyszer el kell távoznia e földi világból, s nem terjedt el köztük olyasmi, hogy valakinek visszatérne a lelke. Badarság számára ez csupán, de érzi a hangsúlyon, hogy viccnek szánták, így inkább nem árulja el, hogy nem értette túlzottan a poént.
Nem túlzottan ijed meg a hely láttán, nem tudja, mitől félhetne itt, úgyhogy el is indul, be az egyik kiskapun, megcélozva a másikat, mely már a templomhoz vezet. Csupán egyszer áll meg, annak az öreg néni férjének a sírjál, ahol már járt pár napja, hogy kicsit rendbehozza a környezetét. Az egyszerű sírhantnál pár pillanatig áll meg, annyi időre, amíg elmormol egy halk imát az özvegye nevében, ki már nem teheti meg, hogy kijár ide, és pár kedves szót szól az általa a sírkőhöz képest jobb és bal oldalról ültetett virágokhoz, talán elfek babonája ez, hogy az ő szavaiktól a növények megerősödnek, de azért Ardrian mindig hitt benne, és valahogy így is érzékelte világ életében.*
- Bocsánat, valakinek megígértem, hogy mindig megállok itt pár pillanatra, ha erre járok.
*Igazából kitalálható, hogy ki ez a néni, látta már ma Alinar, de nem kíván hosszabb kommentárt fűzni a témához, így, ha semmi kívánalma társának, indul is tovább a templom felé.*