- Ez igaz.
*Törődik bele a lány szavaiba egy újabb nagy sóhajjal.*
- Hogy mi a hosszabb változat?
*Végigfut szemei előtt az egész történet. Ám legyen, elmondja. Közben azért visszafordul előre, hülyén jönne ki, ha mesélés közben pofára esne a ködben.*
- Nem voltam mindig ilyen.
*Céloz itt külsejére, és jellemére egyaránt.*
- Volt életem, munkám, barátaim, menyasszonyom... Ahogy már mondtam. Városőr voltam, egy elég nagy városban.
*Szinte látja maga előtt régi életit, ahogy elkezd mesélni.*
- Boldog voltam, megvolt mindenem, nem is vágytam másra. Aztán egy felderítő út nem az elvárások szerint sikerült. Foglyul estünk, a több hetes kínzás alatt láttam barátaimat meghalni. Néhányan kihúztuk két, vagy talán három hétig, mikor sikerült végre elszöknünk.
*Ebbe szándékosan nem megy bele részletesebben, másnak sem mesélte még el pontosan hogy történt, és talán nem is fogja soha.*
- Hazáig csak én jutottam élve. Engem is szinte csak az tartott életben, hogy végre viszont láthatom kedvesem. Eltöltöttem jópár napot az ispotályban, miután a városkapunál megtaláltak. Elküldtem a lányért, de nem találták sehol. Mire végre kiengedtek, a keresésére indultam, de nem találtam semmit. Hogy önszántából ment el, vagy sem... Még azt sem tudom. Senki nem tudott semmit.
*Úgy beszél az egészről, mintha nem is érdekelné. Mintha nem is vele történt volna, vagy csak kitalálná az egészet. A fájdalom, a keserűség, minden kiveszett már belőle, csak a nehéz sóhajokban lehet még néha felfedezni.*
- Nemsokára az is kiderült, hogy a városőrség az alvilág kezében volt. Igazából csak bábok voltunk, arra használtak a fejesek, hogy a konkurenciával végezzünk, amíg ők a háttérben gyarapodnak.
*A mondat végén lassan megrázza a fejét a gondolatra.*
- A barátaim meghaltak, a kedvesem oda, a munkám pedig... Pont hogy annak dolgoztam, ami ellen szerettem volna.
*Vet egy pillantást oldalra a lányra.*
- Ekkor kaptam hírét, hogy a szüleim egy tűzvészben meghaltak.
*Csak e mondat erejéig nézi meg a lány arcát, és máris fordul megint előre*
- Az életem véget ért.
*Hát, ez a vége. Ezután már csak a sok vándorlás, kín, fájdalom, küzdelem van. Ahogy kereste a helyét, próbált értelmet találni további életének, sikertelenül. Némán sétál tovább a temető túlsó felében lévő, folyópartra vezető kapu felé. Beszélt most eleget, megvárja mit reagál a lány, így hogy választ kapott kérdésére.*