*Az árnyak világa azt vonzza csupán, ki még nem járta meg azokat. Démont látott ő eleget, s nem kevésbé sokszínű forgatag az, sem mint az angyalok világa, de maradásra bírni nem tudta soha egyik sem, ahogy nem is fogja. Ugyan azon érem két oldala, ugyan azon hibákat követve el, másként csupán, s a kettő között ott áll ő, egy karddal a kezében, aki csak az egyensúlyt keresi egy bolond világban, ahol a remény is régen halott. Ennyi, ami számára adatott.*
- Gondolod, hogy a szenvedélynek színe lehet? Se nem fehér az se nem fekete, sokkal inkább vörös, mint a bor, melyet most megosztunk. Vörös mely, ha engedi ugyan úgy lobban fel a legtisztább, és a legsötétebb lélek mélyén is. Nem kell, azt keresnek sem a hold ragyogásában, sem a fekete éjszakában, ahol megtalálod csupán egy bolond pillanatban, barátja a bor társa a zene, és mi hozza egy szép hölgy csillogó tekintete.
*Persze teljesen más az ok, mely miatt vér szennyezi a pengét, de a lányé és az övé is a jelek szerint bőven ihat. A féltékenység talán gyakoribb, mint maga a szerelem. Szívből szeretni kevesen képesek, birtokolni sokan vágynak, pedig kevesen tudják, még lelkük sem az övék igazán, nem hogy egy másik lélek.
Nem tartja kegyetlennek. Több mint valószínű a hölgy inkább csak felelőtlen volt, vagy nem törődöm, ki a vágyak lángjától fűtve szenvedély szárnyán utazott, nem gondolva a következményekre. Hol pedig olyan csábul, ki már nem szabad, nem csak a csábító hibás ott, de az is, akit elcsábítanak. Csalfa szívért pedig érdemes-e vért ontani, mindenki próbálja azt maga megmondani.*
- Szóval egy Halál madár hiányzik csak már? Díszes lenne a társulat, s mond tudsz már helyet is, ahol debütálna a kis csapat?
*Sokkal inkább csak élcnek szánja a megjegyzés, hiszen annyira még nem ismeri a várost, de kétli, hogy bármely fogadó több zenész fellépését fizetné egyszerre, egy gazdagabb család rendezvénye talán, de még azt sem tudja vannak-e hasonlók erre. Ahány város, annyi szokás.*
- Nos legyen, de ne mondja, hogy nem szóltam előre. Ha nem azt kapja mit vár, már mondhatja, hogy nem kér belőle.
*Lágy dallam kél, melyet maga az éj kísér. Mélabús hangok, könnyed dallamok, sűrűsödik az éj. Talán a lant játéka, melynek hatására megelevenedik a táj, talán csak közeleg a hajnal, hogy az éj legsötétebb órája eljő immár. *
Fekete éjszakában sötét árny,
Fekete világban suhogó denevér szárny.
Fekete köpeny száll a szélben,
Fekete vér csepeg csendben, éjsötétben.
Sötét táncot jár, a két alak,
Amire a nap felkel, e világon csak egy marad.
Suhogó árnyak, pallosok zenéje,
Húsba mar a kard,
Eddig sem volt esélye.
Éjszínű pallos tépi fel a sodronyt,
Vért ihat ismét, Egy életet kiolt most.
Örök a tánc, véget soha nem ér,
Vörössel keveredik a fekete vér.
Sötét lelkű vándor, elátkozott kardja,
Ismét egy halandó tiszta lelkét marja.
Kárhozott úton bolygó fekete lélek,
Vissza út nincsen, örökre eltévedt.
Holtlélek az élők világban,
Bolyong egyedül örökké magában.
Holt lélek eleven testben,
Élőholt vámszedő,
Hideg, s kíméletlen.
Maga választotta útját,
Maga idézte a véget.
Sötét árny halad,
Elátkozott pallos lebben,
Egy élet szikrákja kihuny,
Egy lélek eltűnik a fekete csendben.
Fehér kristályból koponya,
A keresztvas fehér lidérc otthona.
Hideg fénnyel izzik fel,
S huny ki hirtelen.
Hideg fény metszi az éjszakát kegyetlen.
Lassan áll vissza nyugalom,
Sötét árny tűnik el úttalan utakon.
Lassan, a nap, visszatér az élet,
Csak az egyet, mit elvitt,
Azt sújtja örök ítélet.
Eltűnik a fekete vándor,
Elűzi a fény,
Eltűnik a pallos,
Nincs hatalma, az élet ígéretén.
Visszajön még, ahogy az éj leszáll,
Akkor magának új áldozatot talál.