Arthenior - Temető
Karaktered neve: ---       Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó       Pénzed: --- arany     
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!


Üdvözlünk!

Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.

Vissza a főoldalra!
Templom (új)
TemetőNincs "kisebb" helyszín
<< Előző oldal - Mostani oldal: 89 (1761. - 1767. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:

1767. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2019-03-14 22:34:40
 ÚJ
>Aladliranel Galmold avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Szelíd

* Miután órákig csak bóklászott és nézelődött a könyvtárban úgy dönt szüksége van ennyi élmény után egy kis levegőre, ezért feljön lépcsőn, majd a templomkerten átvágva a temetőbe megy.
Olvasta, hogy az ork támadás idején jó pár törpe család is a városban élt, bizonyára ők is itt vannak eltemetve, talán megtudhat valamit róluk. Egy ideig a nemesi családok tekintélyes kriptái között kóborol, amíg eljut a nagy mészárlás emlékművéhez. Meg is találja rajta a törpéket, többnyire szegényebb iparos családok, nem lát a híresebb klánok tagjai közül senkit.
Úgy dönt vége a pihenőnek, visszatér a tanulmányaihoz, amikor egy különös formájú sírra bukkan, amit már félig meddig benőtt a gaz. Félresöpri az útban levő ágakat, és a síremléken ősi törp rúnákat fedez fel. Nehezen de sikerül kibetűznie, hogy a sír egy Filgin Filgringen nevű törpe mágusnak állít emléket. Lira még soha nem hallott róla, sőt egyetlen törpemágusról sem. Ez nem meglepő, ha törpe klánok nagy könyvéből mindössze egy volt idáig a kezében. Az ismeretlen mágus azonban felkelti az érdeklődését és úgy dönt visszamegy a könyvtárba és utánajár a dolognak.*


1766. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-12-11 18:53:35
 ÚJ
><b style='color:#c03010'>Mesélő (inaktív)</b> avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Mesélő
IC üzenetek: 491
OOC üzenetek: 57

Játékstílus: Szelíd

//Pestis//

*Égő hullák halmai borítják a valamikor oly kedves, virágokkal teli sírokat. Bősz és szorgos, csőrös álarcba, fehér köpenybe burkolózó alakok vonszolják azokat, egyre növelve a már most sem kisméretű dombok terjedelmét. Nem tudják ki volt az első, azt sem, hogy honnan indult, de az oly heves és kitartó küzdelem ellenére sem tudják elkerülni azt ami rájuk vár.

Az egész úgy kezdődött, hogy az egyik beöltözött rosszul lett, majd pillanatokon belül meghalt. Társai és a nevesebb polgárokból "kiművelt" tudósok, kik valójában csak sarlatán, mások kárán nyerészkedő szegények voltak, már csak a boncasztalon vették észre a kék és fekete burjánzó foltokat testén. Mindenki tudta, hogy miről van szó, hisz Vashegy híre korábban már gyorsan elterjedt a városban. A sors fintora, hogy az épp magához térő Arthenior hiába próbálta magát megvédeni, küzdelme sikertelennek bizonyult.*


1765. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-10-17 13:46:50
 ÚJ
>Lsonjangu Rkusstianbrock avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 89
OOC üzenetek: 196

Játékstílus: Megfontolt

*A temető hátsó traktusára nem sok időt veszteget, sőt a közepén sem időzik túl sokat. Az elején viszont a nemesi kriptáknál lelassít, majd meg is áll. ~ Apám elvileg innen származik. Persze lehet soha nem jövök rá ki volt, de ha nem próbálkozom soha nem is sikerülhet. ~ Kriptáról kriptára halad aprólékos munkájával. Nincs minden jel értelmével tisztában és a rúnák közül is csak pár jelentésével, de azért jelről, jelre, jelképről jelképre veszi át a sírokon található mintákat. Maga sem tudja mit keres, de bízik benne, hogy a kevés emlékből, amit anyjáról magával hozott lesz valami ami segíthet ebben a helyzetben. A jobb oldali sírokkal majd fél óra alatt végez minden eredmény nélkül. Az időközben felébredt Tolvaj urat elengedi, hagy szaladgáljon, játsszon, esetleg madarásszon egyet. Átsétál a bal oldalra, ahol folytatja munkáját. Már itt is a sor vége felé jár, mikor az egyik utolsó, igazából a bejárattól számítva az egyik első megakasztja. Jobbja az egyik szimbólumon, valami személyes címer vagy szigillum lehet. Tekintete a semmibe réved, lelke már a múltban jár. ~ Anyja most kapott levelet, aminek a pecsétjén a megszokott jel van. Az anyja sírni és tiltakozni kezd, de a férfi akinek nyakában egy hasonló medál lóg leinti. Anyja összeszedi Angu minden dolgát és kis tarisznyába rakja, majd tarisznyástól, még mindig könnyeit hullajtva átadja a férfinak. A mogorva férfi szolgálja a jel gazdáját ez egyértelmű, de akkor is a jel gazdája a felelős anya sírásáért.~ Feleszmél, de keze csak percek múlva hagyja abba a jelkép simogatását. A kriptán a keresztnév nem látszik, de a családnév fel van tüntetve: „Sayqueves”. - olvassa. Maga sem tudja mihez kezdjen az új tudásával, hisz erre nem volt felkészülve. Szinte önkívületben sétál ki a temető kapuján.*

A hozzászólás írója (Lsonjangu Rkusstianbrock) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.10.17 13:54:04


1764. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-10-09 16:20:52
 ÚJ
>Wremnard Wazophyr avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Vakmerő

//Hytia Nazdyr//

*Nem töltenek el sok időt a nővel, ám mégis gyorsan rájön, hogy ennél többet valószínűleg úgysem fognak. Maximum ha kényszerítik. Hytia rossz érzéseket vált ki belőle, ellenszevet a modortalansága, és a nagyképűsége miatt.*
- Láttam már nem egy családot tönkremenni azért, mert ráeröltettek valamit a gyermekekre.
*Azért mégis válaszol a sötételfnek, mert furcsán jönne ki, ha nem tenné.*
- Az én szüleim hagyták, hogy a saját utamat járjam, nem pedig azt, amit előre előkészítettek nekem. Cserébe bámikor megtennék értük bármit, és ha a kérésük az érdekházasság lesz, akkor megteszem. Ellenkező esetben nem biztos, hogy így történt volna.
*Lehet, hogy Hytia önzőnek tűnik, ám nem bolodnak, az elf szerint fel tudja fogni, hogy így a dolgoknak mennyire más súlya van, mint egyébként. Hiszen akit kényszerítenek, az általában egy idő után fellázad. Nem egyszer látott már ebből fakadó problémákat, szenvedést és gyilosságot.*

A hozzászólás írója (Wremnard Wazophyr) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.10.09 16:22:54


1763. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-10-07 16:05:55
 ÚJ
>Hytia Nazdyr avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 38
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Vakmerő

// Wremnard Wazophyr //

*Valójában cseppet sem zavarná, ha az elf megbámulná, már eléggé hozzászokott, és azzal, hogy nem teszi sem nő a szemében egy fikarcnyit sem. Az ilyen fajta jótettek nem hatják már meg a lelkét semennyire.*
- Ebben van valami.
*A félelem leginkább haszontalan, ritkán valamire való tulajdonság, de sajnos mind az áldozatai. Szíve szerint ő is maga mögött hagyná, ha tehetné, de eddig nem találta meg a módszerét annak, hogy ez miként lehetne lehetséges.
Aztán a lombzabáló jóformán bemutatja neki az egész családfáját, eközben Hytia a temetőt pásztázza inkább, még annak nyomasztó csendje is kellemesebb. Aztán az is lehet, hogy rövidesen ide fog kerülni, ha ez a beszélgetés továbbra is ilyen unalmas marad.*
- Aha
*Aztán meggyőződik arról, hogy ez valami csodabogár család lehet. Igaz, őt sem dobták le egy sziklafalról, mikor megszületett, de hogy valahol ilyen mértékű szabadságot megengednek az ivadékoknak, ez borzalmas. Ilyen mentalitással nem az, hogy nem meglepő Arthenior szétesése, de egyáltalán nem is várható, hogy bármikor helyreáll.*
- Szóval akkor azért legalább a testvéreid tették a tőlük elvárhatót, vagy a húgod is önérzeteskedve saját életútba kezdett ahelyett, hogy beházasodott volna?
*Még ő maga is házas volt, csak aztán a gyermekei vagy belepusztultak a hasába, vagy a születésük után érte utol őket a vég. Ez, meg a külseje elég elrettentő volt ahhoz, hogy feladja a családalapításra való kötelességét, pedig igazából nem lett volna ellenére. Remek lehetőség arra, hogy valamiféle hatalomhoz jusson, akár férje, akár egy jó körökbe elhelyezett csemete által.*


1762. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-10-03 10:06:02
 ÚJ
>Mundhudhai Dajioan avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Megfontolt

* A temetőbe vezető keskeny rövid úton megérkezik a vaskerítéshez, ami mögött meglátja a kriptákat. A nemesi kripták szépsége, címerei hidegen hagyják, mint ahogy a rúnákat sem tudja elolvasni, bár érdekelné mit tartottak fontosnak az akkoriak. Ahogy halad a bólogató fák árnyékában az egyszerűbb sírok felé, az előbb látott kripták hiábavalóságán gondolkodik. ~ Hiába a puccos kripta, meg a címer, a halottnak már mindegy. Ugyanott van, ahol a többiek itt hátrébb. A családja persze hivalkodhat, de nem gondolom, hogy annak aki szerette, igazán szerette jobb érzés lenne leülnie ott, mint itt. Persze jó dolog gazdagságban, jólétben élni, de ez csak pazarlás. Mi értelme annyi pénzt keresni, ha úgy is nagy részét arra kell elköltened, hogy látszódjon milyen gazdag vagy. Van persze az a pénz, amikor mindegy mennyit versz el, de akkor meg lehetne értelmes dolgokra is fordítani. ~ Szépen eléri a magnóliafát megszemléli a síremléket. Elolvassa a feliratot és elhatározza, amint lesz módja keres egy helyet, ahol ennek utána tud nézni. Az ilyen dolgokra nem szántak időt a rendben. Az ilyenre se. Ahogy ballag hátrafelé az elhanyagolt részhez valahogy elege lesz az egész városból. A mulandóság mementóinak mulandóságán gondolkodik, mikor kilép a hátsó kapunk a a ködbe burkolózó folyópart felé. *


1761. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-09-15 07:09:51
 ÚJ
>Kharasshi D'Rake avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 775
OOC üzenetek: 4

Játékstílus: Vakmerő

//Kharasshi, Rilkäline//

*Nincsenek jó érzései a városban uralkodó állapotok kapcsán. Jól ismeri a halál szagát. Márpedig most az ül a levegőben. Csend van immár, az ár elvonult, de a feszültség mindig érezhető.*
- Tedd el azt *mondja a kard felé biccentve. Bitanggal a lány mellé léptet, hogy takarja a pengét. Nem hiányzik a szikra, melyet a meztelen acél vethet ebbe a helyzetbe.* - Tedd fel a csuklyát és ne hagyd semmin túl soká a pillantásod.
*A dolgok állását látva nem tartja jó ötletnek átvágni a városon, így egy kisebb karimában fordulva inkább újra kifelé veszi az irányt.*
- Kerülünk *mondja, aztán mindjárt ügetésbe is ugratja a lovát. Jobbnak látja, ha a városon kívül vágnak át a főtér felé. Ott majd kiderül, hogy a fogadónál mi a helyzet. Ha hasonló, mint a templom környékén, akkor nem fog kockáztatni.
Lám csak lám, amikor az elmúlt ősszel elhagyta Artheniort, a lelkében uralkodtak hasonló állapotok, s most, hogy a nősténykével töltött idő nagyjából rendbe tette, most a várost rágja ez a dögvész: a harag, a kilátástalanság. Nem akar belefolyni. Talán majd Arthenior is kiheveri mindezt a következő őszre, ahogy ő.
Mindenesetre óvatosan közelítenek az út felé kanyarítva a kis kerülőt. Nem akar több bonyodalmat mára. Épp elég volt a balul sikerült vásározás.*


1760. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-09-11 21:08:24
 ÚJ
>Pycta del Ventus avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 838
OOC üzenetek: 16

Játékstílus: Vakmerő

//Az érme két oldala//

*Az eső bár enyhül, kitartón hulló cseppjei lassan átáztatják a darócruhát, beférkőznek a vaskos szálak közé, hogy nyirkossá tegyenek minden alatta viselt ruhát. A csuhás elf már nem is érzi, ahogy dolgozó karjain leszánkáznak és ujjain folytatva útjukat kerüljenek újra a szabadba és onnan a már tovább nyelni képtelen földre.
Továbbra is úgy dolgozik, mint valami acélszagú gép, nem törődve semmivel, mi körülötte történik. Már érzi a hideget is, az alkony úgy cirógatja végig vizes tagjait, mint valami kísértet. De nem áll meg, csak húzza a kordét a sárban, néha meg-megcsúszik, ahogy a talpa alatt iszamlóssá vált sár úgy diktálja. Ám halad tovább rendületlen és figyel a károgásra, hátha a holt-eleven madár visszatérne és választ kínálna a megjelenése körüli kérdésekre.
Nem mosolyog a kendő alatt, haragoszöld szemeit a temető kapujára függeszti és csak húz, mint valami igásállat, bár teste már kívánná a pihenést. Bármennyire is túlvilági hatalom hajtja, fizikai testének vannak határai, melyeken túl a szellem ereje sem képes sokáig kitartani. És a csuhás már közelít ezekhez a határokhoz, de akaratereje, testének izmai még bírják, de maga sem tudja, meddig.
Ha a temetőgondnoknak nincs más kérdése, közölnivalója, az elf egyenesen a kapuhoz húzza a kocsit a gyermekek porhüvelyével és köszönés nélkül lép ki rajta. Azért kijár egy kurta biccentés a férfinek, akinek talán az életét mentették meg, majd a csuhás rátér a templomhoz vezető útra, melyen talán már jobban gurul a kordé is.
A vihar mintha szelídülne, a villámok sem vernek végig olyan gyakran és közel hozzájuk az égen, amit jó jelnek vehetnek talán. A templomig meg sem áll, ha nem jön közbe valami, de a madárról nem feledkezik meg. Ha úgy gondolkodik, hogy a halálból visszatért szárnyas hályogos szemein keresztül figyeli őket valaki, később nem érheti meglepetés kettősüket.*


1759. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-09-11 20:22:59
 ÚJ
>Árnytörő Xotara [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13

Játékstílus: Vakmerő

//Az érme két oldala//

*Ahogy Árnytörő Xotara, úgy a Fákban Lakó szerzetese és Arthenior temetőgondnoka is teszi a dolgát. A munka folyik, a kezek sürögnek, a kordély megtelik.
A viharvert felszín rideg és taszító. A sár mély, nagyon mély. Látni és láttatni, de van, ami láthatatlan, mint az a mimika, ami a kendő alatt megjelent Xotara arcán, amikor a gondokhoz és Pyctához beszélt. Vannak, amire nincsenek szavak, pláne nem szép, hangzatos, nagy szavak. Nehéz megérteni ezeket, talán nem is lehet, csak megérezni, de ez nem baj, sőt, ettől jó. Ez csak a külcsín és a belbecs kiegyenlíthetetlen ellentéte. Vagy ahogy egy régi, nagyon régi mondás tartja, ami feledés örök homályába fog veszni; „Lásd meg a szörnyetegben a jót, a szépségben a gonoszt! ”. Van, aki látja ezt, van aki nem. Egy biztos, Árnytörő Xotara látja.
Amikor, különös hármasuk végzett a piszkos munkával és a temetőgondnok száját elhagyja a 'kész' szó, majd a szürke csuhás is az indulásra buzdít, a mélységi lány szótlanul indul utána. Látja, hogy a Felkelő Nap szimbólumos kordély kerekei mélyen elsüllyedve dagasztják a sarat, a gyermeki holttestek súlya alatt.
Hallja, ahogy a gondnok dúdolva búcsúzik, talán a maga módján átköltött egy régi strófát, ahogy Pycta is búcsúzó áldomást mond, ahogy lassan hátra hagyják a temetőt. De Xotara nem mond semmit, csak bal karját felemelve, csuklóból forgatva heges kezét, integet, sárban slattyogós haladtában, egy befejező gondolattal.*
~… embert barátjáról. ~
*A gondolatra, a kendő alatt, annak a mimikának az árnyéka suhan át forradásos száján. Igen, egy hamisíthatatlan, Xotarás vigyoré. Persze, ezt nem láthatja senki.
Ahogy, kiérnek a Temető nyikorgó kapuján, alighanem rögvest a Templomnak veszik az irányt, ahol Arenih atya minden bizonnyal várja őket, hiszen napnyugta már régen elmúlt és Goma szertartását estére beszélték meg, az Erdőszéli tisztáson.*


1758. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-09-10 20:48:13
 ÚJ
><b style='color:#c03010'>Mesélő (inaktív)</b> avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Mesélő
IC üzenetek: 491
OOC üzenetek: 57

Játékstílus: Szelíd

//Az érme két oldala//

*Szótlan bámul a halom tetejére, szerencsére körülbelül embernyi magas, nem oly hegyomlás, mint a többi.*
- Tudják, mintha a halottak halálukban szórnák bosszújukat. Az a sok betegség, amit a holttestek terjesztenek... *Köszörüli meg a torkát, mintha máris kaparná valami járvány, ami nem rég költözött testébe. Xotara madarakról alkotott véleményére csak megvonja vállát, nem túlzottan filozofikus alkat:*
- Jah... dögevők. *Mondja végül, de körülbelül hasonló reakciót vált ki a kissé pökhendi mondatra, melyben egy olyan sötételf mondja meg mit kell csinálnia, akinek valójában semmi köze nincs hozzá:*
- Jól van... jól... azért kérdeztem. Azért lehetne szebben is mondani. *Jegyzi meg csak úgy foghegyről méltatlankodva. Más valószínűleg sarkon fordulna jelen esetben, ha saját portáján mondanák meg, hogy mi a feladata, de a temetős nem ilyen. Valahogy a holtakhoz szelídült, s méltósággal végzi a dolgát. Annak rendje módja szerint óvatos kezekkel fogja meg a vékony bokákat, majd Pycta segedelmével a kordéra helyezik őket.*
- Kész. *Mondja, s szavaival egy pillanatban hangzik el a károgás, de a madár sehol sincs, sem a környező ágakon, sem a levegőben, csak hangja hallatszik, az is egyre távolodva. Talán csak akkor közeledik kissé a hang, mikor a temető kijárata felé indulnak, a temetőgondnok bágyatag intését követően.*
- Ítéletidőőő... ítéletidőőő... *Messzire száll a dúdolás, pedig az eső kezd alábbhagyni, s lassan, mintha a villámok is messzebbről hallatszanának. Olyan, mintha csak valami távoli álom emlékképei lennének: a hűvös és a víz. Persze a pocsolyák még sokáig emlékeztetik erre az idejáró kósza lelkeket. Ahogy az itt-ott terjedő vértócsa, a város kövezetén. Ahogy a felharsanó ordítás egy-egy távolabbi részen. Ahogy az égbe szálló sóhajok, mik tán az utolsók, mielőtt a tekintet végleg a távolba réved hidegen, üvegesen.

Mint az érdes nyikorgás, a temető kapuján,
sikolt a lélek, ahogyan tovaszáll.
Útját keresi, mint költöző madár,
Bár gyorsabban haladhatna: kár... annyira kár!

Mint az érdes nyikorgás, a temető kapuján,
olykor megbicsaklik, majd halad tovább,
nem bántja szél, röptét nem töri meg.
Kár, annyira kár, tán soha nem tér vissza már.

Mint az érdes nyikorgás, a temető kapuján.
Végére ér egyszer, mikor a távolban kitárul,
távoli táj, annyira kár, hogy csak lelkeknek való,
s élő soha nem láthatja. Kár... annyira kár!*


1757. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-09-10 12:31:22
 ÚJ
>Pycta del Ventus avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 838
OOC üzenetek: 16

Játékstílus: Vakmerő

//Az érme két oldala//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//

*Konok elszántsággal húzza maga után a kordét, olyan, mintha egy lélektelen, szögletesen mozgó gépezet volna, mely csak a feladata elvégzését teljesíti, semmi mással nem törődik. A madarat nem látta, s bár meg nem nyugtatta a tapasztalás, valamivel mégis békésebb.
A mélyedést a kocsival együtt kerüli ki, vigyázva, hogy egyik kerék se kerüljön bele, így is elég nehéz a sárban húzni a kordét. De hála az Erdő Szívének a csuhás jó erőben van.
Miközben a füstölgő, gőzölgő túlvilági halmok mellett haladnak el, az elf nem néz csak előre. Nem mintha attól tartana, hogy érzékeny elf gyomra esetleg hogyan reagál, hanem mert semmi más nem érdekli, csak a feladat, melyet Eeyr, így a Fákban Lakó papjától kaptak. Elvinni a gyerekeket.
Valahol a tudata mélyén felötlik benne a gondolat, hogy az egykori kedves, barátságos és közvetlen csuhásként képtelen volna itt végigmenni anélkül, hogy ki ne billenjen egyensúlyából, hogy el ne szörnyedjen a pusztítás kézzel fogható, érzékszervekkel érezhető megnyilvánulásaitól. Valószínűleg forogna a gyomra és émelyegne minden lépéstől. Ám így, hogy az Erdő Szíve kilúgozott belőle minden zavaró érzést, gondolatot és elvet, így más sziklaként állhat az őrület háborgó tengerének közepén. Persze mindazzal, amit a Fákban Lakó elvett tőle, olyanokat is elveszített, mint a barátság érzése, a szerelem, a honvágy és minden olyan jót, ami fontos volt számára egykoron. De valamit valamiért. És most erre az érzéketlen, hidegen gondolkodó csuhásra van szükség, hogy megtegye azt, amit patrónusa követel tőle.
A szentségtelen tárlatvezetést szinte nem is hallja, máskor dühösen kérné ki magának az ilyen hangnemet a holtakról.
A kisebb halomhoz érve megáll és leteszi a kocsit, majd közelebb lép a gyermekek tetemeit őrző rakáshoz. Nem osztja Xotara véleményét a felszíniekről, épp annyi sötételf volt a lázadásban, amennyi másik, felesleges volna egyetlen rasszt hibáztatni a mészárlásért.
A gondnok kérdése őt nem érdekli, a mélységi lány pillantására csak megindul a rakás felé és felmászva rá megfog egy tetemet. Hagyja lecsúszni a halom oldalán, majd onnan emeli át a kordéra. Ha más nem segít neki, akkor ugyanezt megteszi a maradék három testtel. Valaha gyermekek voltak, de most már csak meggyalázott porhüvelyei az egykori lelkeknek. Olyanok, mint a facsemeték, amelyeket megperzselt a tűz. Szomorú.
A károgás a holt-eleven madárra emlékezteti, ahogy az egyik testet a kordéra emeli, felnéz az égre, hátha megpillantja azt a madarat, azt, amelyiket Xotara eltemetett. Még nem tudja, milyen okból tért vissza a kis madárka, de azt gyanítja, nem azért, hogy megtámadja őket, arra sokkal célszerűbb holtakat is rejthet a temető földje. Talán figyelmeztetni akarja őket egy eljövendő veszélyre, vagy csak egy rossz ómen az apokalipszis bekövetkezte előtt. Idővel kiderül.
Amikor aztán végzett mindennel, közönyösen a kordéhoz sétál és felemeli a rudat, hogy megfordítsa a kocsit.*
- Az Erdő Szíve áldja. Vigyázzon magára! *Hallatszik a kifejezéstelen mondat, majd a csuhás húzni kezdi a kordét kifelé a temetőből.*
- Menjünk. *Szól oda a mélységi lánynak.
Megtették, amit Arenith atya kért tőlük, ideje visszatérni és elrendezni Goma testvér temetésének ügyét.
Kifelé menet igyekszik figyelni a károgásra, mert a holt madár dolgát nem kívánja feledni, míg válaszokat nem talál.*


1756. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-09-10 02:09:10
 ÚJ
>Árnytörő Xotara [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13

Játékstílus: Vakmerő

//Az érme két oldala//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//

*Pycta elsőként hagyja el a temető-lakot. Persze, Xotara nem tudja a pontos okát, hogy miért, egyszerű következtetést tud csak levonni. Hiszen, nincsen tudomása róla, hogy a dögmadár – amit a sötételf lány olyan jól látott – teljes valójában megmutatkozott a szürke csuhásnak. Szóval, Xotara betudja Pycta előretörő viselkedését a Fákban Lakó fájdalmas ösztökélésének, ami a viskó felderítése közben csak még inkább fokozódhatott a csuhásnál.
Ha a mélységi lányt Pycta felvilágosítaná az őket figyelő madár jelenlétéről, csak tudomásul venné, és a madár viselkedésének megfelelően reagálna, de a tollas már nem lenne képes felbőszíteni semmivel, még akkor sem, ha vörös szemű, kormos képű, szőrös gnómok potyognának alá az égből, majd vitus táncot járva az arcába kacagnának.
Xotara így, mondhatni gyanútlanul halad a kis temetői kompánia közepén, de továbbra is éberen figyel.
Az eső még mindig szakad, véres sártengerré mosva a talajt. Dörgedelmes villámok cikáznak a felhők mögött. A szél is mindenen átsüvítve metszi a tájat. Viszont, a sötételf lány már sokkal jobban érzi magát a kabátban, melynek most még a gallérját is felhajtja, hogy a nyakát is védje az időjárás viszontagságaitól. Hallja a háta mögött, hogyan hányják a sarat a kordély kerekei, hogyan cuppognak csizmáik a kulimászban. Xotarának kelletlenül is az ingovány jut az eszébe, amit annyira utál, csak úgyis, de rossz emlékek is fűződnek a helyhez, amiket egy mély sóhaj után elhesseget. Hasított bőrcsizmáit bokáig ellepi a sár. A gondnok óva intő szavaira nagyobbat lép, az említett mélyedésnél.*
~ Tökmindegy, mit csinálok… én mindig valahogy sáros leszek. ~
*Hulla rajok között menetelve, a sárgödör már igazán csak csekélység. A temetőgondnok tárlatvezetését hallgatva méri végig a halmokat. A szagok és a látvány is gyomorfogató, de a lányt nem is ez zavarja igazán, hiszen nem egy finnyás természet.*
- Mocskos felszíniek.
*Bukik ki a sötételf száján, gyalázatosan. Xotarával nem az atyai nevelés plántálta gyűlölet mondatja ezt, hanem a keserű elszörnyedés, hogy Arthenior lakói, milyen elvakultan képesek mészárolni egymást. A gondnok megállva a borzadályos „kicsi a rakás”-nál tovább magyarázva mutat rá a keresett gyermekek tetemeire. Xotara is megáll és jelentőségteljes pillantást vált Pyctával. Majd a gondnok segítő szándékot sejtető kérdésére, a mélységi lány nem is tud válaszolni egyből, csak sötéten mered a kupac tetejére. Mélyzöld szemei belenéznek a holló-vájta szemű gyermek, feketén tátongó szemüregeibe, persze a sötételf szemek látják, hogy azok vértől és a hústól vöröslenek belül.
A mély bepillantásból, a korábban is hallott károgás zökkenti ki, de nem fordul a hang irányába, és eszébe se jut, hogy az a dögmadártól lehetne eredeztethető, hiszen az a madár élve sem adhatott ki ilyen hangot, a külseje alapján.*
~ Varjak… ~
*A gondnok madarakat becsmérlő szavaira, Xotara már annak arcába nézve szólal meg, hangja tárgyilagos és kimért.*
- Igen… kár is lenne tagadni… tudnak olyanok is lenni, de madarat tolláról…
*Nem fejezi be, ha a temetőgondnok Xotarára nézne se láthat mást, mint a mélyzöld szemeket, hiszen arcát fekete kendő fedi.
A sötételf lány következő mondata már a tenni valót illeti.*
- Naná, hogy segíteni fog! Magának ez a dolga. Öt holttest van, nem? Én leszedem az egyiket.
*Beszéd közben, ismét az üreges tekintetű gyerekre néz.*
- A másik négy tetem, legyen az urak gondja.
*Xotara nem is jártatja a száját tovább, hanem cselekszik. Néhány lépéssel megmássza a hulla dombot. Nem nézi hova lép, bele se gondol, de csizmába bújtatott talpának idevégződései, minden roppanó, nyúló és süppedő érzést élesen továbbítanak az agyának, ha akarja, ha nem. A sötételf lány arca a kendő alatt is rezzenéstelen és csak a célra koncentrál. Megragadja a gyermek karját, akit a vállára kap.*
~ Az eső majd lemossa, amit le kell. ~
*Két lépéssel, térdeit enyhén behajlítva leugrik a kupacról, csizmáit nagyot cuppanva nyeli el a sár. Xotara egy pillanatra meginog a képlékeny talajon, de nem esik el. A sötételfnek volt ideje és alkalma éppen elég gyakorolni az ilyen talajon való ugrálást. Xotara természetesen az elf szőkeségre gondol.*
~ Bakker, ha Lyz most látna… ~
*A sárban slattyogva a kordélyhoz sétál és belefekteti a gyermeket, majd várakozón a szürke csuhásra és a temetőgondokra néz.*

A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.09.10 02:46:04


1755. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-09-09 19:56:02
 ÚJ
>Wengetta Wyntris avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Megfontolt

*Nem egy kultúr látványosság, de most valamiféle temetőhöz ér melyet egy meredek ösvényen keresztül ér el, amit kőfal határol.*
~Vajon az őseim is itt nyugszanak?~
*Felmerül benne a jogos kérdés, mert könnyen meglehet, hogy így van. Nem csak szegény vagy polgári sírok vannak itt, hanem nemesek is. Talán megtalálná a családi sírhelyet is, de ezt a lehetőséget későbbre tartogatja. Most felfedezni szeretné a várost. Mindent, amiről eddig csak hallott most szeretné látni a saját szemeivel. Nesztelen léptekkel halad végig az ösvényen, ami vélhetően kivezeti a temetőből.*


1754. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-09-09 19:25:49
 ÚJ
><b style='color:#c03010'>Mesélő (inaktív)</b> avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Mesélő
IC üzenetek: 491
OOC üzenetek: 57

Játékstílus: Szelíd

//Az érme két oldala//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//

*Az elf szavaira bólintva, hátat fordít a másik kettőnek és elindul a ház mögé. Nagyon messzire nem haladnak, bár az esőfüggönytől a távolságok is nehezen mérhetők fel, a villámok által tarkított égbolton, most is felhő takar be mindent, de legalább a túlvilági köd feloszlott, mintha immár nem fenyegetné a temetőben tartózkodókat. A gondnok lassan, komótosan halad, magas szárú, bőrcsizmája mélyen süllyed olykor a sárban:*
- Vigyázzanak, itt van egy mélyedés. *Mutat maga mellé, hátra sem nézve. Bár nem mentek nagy távolságot, ha a páros nem szabadítja ki a temetőst, attól eltekintve, hogy vélhetően szomjhalált hal egyedül egy koporsóban, nem találták volna meg, amit keresnek. Rengeteg halom van itt. Némelyik még mindig bűzölögve füstölög, mintha Arthenior összes lakója már itt feküdne. A temetőgondnok értően sétál közöttük, s közben sorban magyaráz:*
- Ezt két hete gyújtottam fel... azt ott a minap, de mi a legfrissebbet keressük... sajnos. *Mondja lemondóan, bár valódi érzelmeket nem jelez a hangsúlya, hozzászokott már. Rövidesen az egyik, a többinél hangyányit kisebb kupac előtt megáll, majd rámutat a tetejére, ahol eltorzult arcú, kisméretű tetemek fekszenek, hevenyészetten odadobálva, egymás hegyén hátán.*
- Itt vannak. A kölkök. Azt hiszem vagy öten. *Megvakarja fejét, majd hátrafordul.*
- Segítsek leszedni, vagy megoldják maguk? *Kérdezi egykedvűen, bár mintha arcán némi érzelem is átfutna.*
- Szerencsétlenek. Egyiküknek már a szemei sincsenek meg. Tudják... a madarak... rohadt egy dögök. *Mondja halkan, majd türelmesen vár. Mindeközben a szinte már megszokott baljós károgás hallik valahonnan felülről, ezúttal, azonban mintha inkább vidámabb, csúfondárosabban szólna.*


1753. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-09-07 18:30:39
 ÚJ
>Pycta del Ventus avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 838
OOC üzenetek: 16

Játékstílus: Vakmerő

//Az érme két oldala//

*Mozdulatlan szoborként áll a viskó közepén, mögötte az ajtó sötét mozgó-festménye, melyen olykor-olykor végigfut egy vékony villám-csík, kísérteties fénnyel áldva - vagy átkozva - meg a csihás alakját.
Xotara és a temetőgondnok csevegésébe nem kíván beleszólni, várja, hogy a mélységi lány elkészülődjön és a férfi összeszedje magát az induláshoz. A kérdésre sem kell válaszolnia, mert azt megválaszolja maga a gondnok. Neki nincs szüksége kabátra, így továbbra is vár, csendesen, mint az esőben ázó sírok a viskó körül.*
- Hoztunk. *Válaszol a lényeges kérdésre, majd elsőként indul meg kifelé mindenki előtt, mert tudni akarja, hogy a holt-eleven madár ott van-e még a fán. A válasz fényében vizsgálja meg újra a kérdést, hogy szóljon-e Xotarának vagy a férfinek róla.
A sötételf tetemes mennyiségű aranyat hagy a gondnok házának asztalán, bár erről a csuhás nem is tud, mert akkorra már az ajtóban áll, haragoszöld tekintete azt a bizonyos faág felé fordul, ahol utoljára látta a madarat. Egy pillanatra megtorpan, mintha csak azt figyelné, mennyire esik, majd ha választ kapott a kérdésére - a valódira -, akkor lép tovább, hogy a többiek is elindulhassanak.
Persze nem felejti el felmérni a környezetüket, hisz ezekben a vészterhes időkben, amikor a holtak visszatérnek az élők közé, jobb mindent ellenőrizni. S ha nem tapasztal semmi veszélyeset, akkor megindul a kordéért, amelyet még a templomból hoztak el, majd maga után húzva azt, beáll a sor végére, hisz csak jobb, ha olyan vezet, aki tudja az utat.*
- Menjünk. *Ad nyomatékot az indulásnak kifejezéstelen hangon, majd követi a temetőgondnokot oda, ahova vezeti őket.*


1752. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-09-07 15:01:27
 ÚJ
>Árnytörő Xotara [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13

Játékstílus: Vakmerő

//Az érme két oldala//

*Árnytörő Xotara tollászkodása közben, lélekben megrázza magát. Minden érzését, gondolatát engedi tovaszállni, és mintha eddig mi se történt volna, úgy áll hozzá az elkövetkezőkhöz. Mint, amikor Maréna, az utolsó vacsorájukon, az asztalra csapva, erősen leteremtette, de a kis Xotara ettől még ugyan úgy szerette édesanyját és bátyját, sőt még Itarohoz is képes volt valamennyire ragaszkodni, hiszen egy család voltak. Lám, az akkor alig hat éves kislány, talán már akkor bölcsebb volt, mint a most tizennyolc éves önmaga. Hát, majd kiderül, mint akkor, hogy mit hoz számára a jövő.*
- Hálás köszönet!
*Mondja a gondnok beleegyezésére. Xotara már félig el is tűnik a szekrényben, hogy kitúrja magának a kinézett ruhadarabot. Nem zavarja különösebben, hogy egy halottról leszedett darab, a szükség nagyúr.*
- A halál sem válogat, egyszer mind így végezzük.
*A sötételf lánynak most pedig szüksége van egy kabátra. Meglelve a sötétbarna bőrholmit rögtön bele is bújik, majd az asztalhoz lép.*
- Tessék, az ajtóért és a kabátért.
*Kis toronyba halmozva 100 aranyat tesz le az asztalra [Mesélő (Nyíl)]. A két férfi szavaira, az indulást és a kordélyt illetően, csak bólint. Majd a temetőgondnok kilép az ajtón, a szürke csuhás is minden bizonnyal követi. Xotara ekkor veszi észre, hogy a kendője, amit a fertőzések és a bűz ellen kapott, a padlón hever. Alighanem kiesett a kezéből a szoba felderítése közben. Felveszi a fekete kendőt, és ismét az arca elé köti. Ezután lép ki a viskóból, a kint tomboló ítéletidőbe, hogy kövesse az előtte haladókat, az említett hulla halomhoz.*


1751. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-09-07 08:31:20
 ÚJ
><b style='color:#c03010'>Mesélő (inaktív)</b> avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Mesélő
IC üzenetek: 491
OOC üzenetek: 57

Játékstílus: Szelíd

//Az érme két oldala//

*Zilált és csapzott tekintettel néz Xotarára, majd lassan bólint. Ebben a bólintásban benne a van a köszönet, hogy elkapták és a segítő szándékért járó is.*
- Szerencsére! *Sóhajt fel, mikor a hullát láthatóan a megfelelő helyen szúrja ki.* El sem hinnék ki mire képes, hogy odakössék akármilyen oltárokhoz, meg ízléstelen praktikákat műveljenek vele. *Csóválja fejét.* Hihetetlen mire képesek egyesek.
*Összeszedi magát, ruháját kissé leporolja, ami viseltes ugyan, de tulajdonképpen még majdnem elegánsnak is mondható. Egy temetőgondnok nézzen ki valahogy, ha már napközben többen is láthatják, ahogy kordéját húzza, vagy éppen többedmagával sírt ás.*
- Áá, rá se rántson. Gyenge és korhadt volt az már, majd megcsinálom. Jó néhányszor meg kellett már erősíteni. *Legyint a földön fekvő ajtóra nézve. Miközben a már dolgozó kettősnek előkészíti a koporsót, melyben groteszk módon előtte még ő feküdt. Valami túlvilági okból kifolyólag egy ronggyal még el is törli belsejét, majd kettőt koppant a tetejére, miután Pycta és Xotara a holttestet elhelyezik benne.*
- Bocsánat. *Fordul oda zavartan.* Amolyan babona. Ha nem kopog vissza, akkor rendben van minden. Temethető. *Xotara kérésére is csak legyint:*
- Húzza csak, húzza, van itt elég, ki tudja azt a rongyosat melyikükről szedtem már le. Azért majd nem árt kicsit kiszellőztetni, némelyiken sokáig áll, csak aztán utána meg nem jelentkeznek érte a hozzátartozók.
*Megvonja vállát, majd a koporsóra teszi a tetőt és egy elővett kalapáccsal alaposan rá is szegeli azt. Miután befejezte, csak azt követően fordul oda Pyctához.*
- Arenih atya? Az öreg pap nem tud elfeledkezni a gyermekekről. *Sóhajt fel szomorúan.* Persze ki az aki el tud. Nah, jöjjenek, rászolgáltak a segítségre. *Lapogatja meg a koporsó tetejét, majd egy hasonló minőségű, hosszú, szinte földig érő csuklyás kabátot magára kanyarít, s elindul az ajtón kifelé.*
- Ön is felvehet egyet, ha szükségét látja, az eső miatt. *Szól csendesen vissza Pyctának.* Amúgy nem kell messzire mennünk, van egy... frissebb halom az újaknak, valahol ott lesznek a tetején. Kordét hoztak? *Kérdezi, s közben a hatalmas villámlást figyeli, mely keresztül cikázik az égen.*
- Ítéletidőő, ítéletidőő... *Dúdorássza halkan, csendesen, majd a ház mögé indul, botladozva, bevárva a másik kettőt.*


1750. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-09-06 23:18:05
 ÚJ
>Hanloren Duunelar avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 149
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Vakmerő

*Szökelve ugorja a sziklafallal övezett lépcsőfökokat, míg felér a félig nyitott kapuhoz. Eltökéltségét nem tépázza sem a köd, sem a szemerkélő eső.*
~Hisz a tisztáson hétágra sütött a nap...~
*Hamar átbújik a kapun, szeretné tisztán látni az itt zajlódó eseményeket.
Hátán végigfut az a hideg, rideg érzés, ahogy körbenéz a sötét temetőben. Régi, mohos sírkövek meredeznek a földből, némelyiket már igen csak kikezdte az idő vasfoga. Nem nyomasztja őt sem az elmúlás, sem a halál gondolata. Volt lehetősége találkozni utóbbival eleget gyógyítóként a katonák mellett, hogy ismerje. Mikor először nézett a szemébe a halálnak, napokig nem aludt. Meggyötörte az élmény, lelkét szabdalta. Egy ifjú katona, kinek nyakát érte a nyíl. Mikor tekintetük találkozott, ott volt a fiú szemében az a félelemtől csepegő beletörődés, mit csak az érezhet, kit kézen fog a halál. Ő pedig csak csitítgatta és a haját simogatta a fiúnak tehetetlenségében, míg az el nem aludt... Ugyan miért pont most jut eszébe ez a szörnyű emlék?!
Lassan tűri hátra az arcába lógó, esőtől nedves tincseket. Nem, nem a halál az, mitől a félelem fogta el egy pillanatra. Olyan erő munkálkodik itt, amit nem ismer és nem is akar megismerni.
Megkönnyebbült mosoly költözik arcára, mikor meglátja a templom sötét körvonalait. Sietve indul el hát a bejárat felé, reménykedve a legjobbakban.*



1749. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-09-05 00:30:06
 ÚJ
>Pycta del Ventus avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 838
OOC üzenetek: 16

Játékstílus: Vakmerő

//Az érme két oldala//

*Egy ideje nem számít már, hogy bárki beleegyezik-e bármibe, amit a csuhás mond és csak a bolond vonja kétségbe egy bölcsebb szavait. Így kétséges, hogy az elf beleegyezésnek vette-e Xotara hallgatását vagy egyszerűen csak kimondta, amit gondol és ezzel lezárnak tekinti az ügyet. Újra figyelmen kívül hagyja a mélységi lány múltjának a jelenre gyakorolt apró hatását, hisz figyelme és ezzel együtt a wegtoreni penge a hangokkal kitömött koporsóra irányul.
A mélyzöld szemek mérges villanása és a szavakba vegyülő gúny éppúgy lepereg róla, mint az esőcseppek a viaszkos csuháról, tekintete csak a célra szegeződik. Nem gondolta azt, hogy Xotara bántaná a benne lévőt, bármi is legyen az, csak így célszerű, hisz ha fordítva akarnák tenni, hogy a csuhás nyit és a sötételf fogadja a koporsóban rejtőzőt, akkor helyet kellene cserélniük és az már határos volna a tétlenségbe hajló értelmetlenséggel.
Ám a leírt módon cselekszenek, Xotara nyitja is, mint nyitja, feltépi a koporsó fedelét - legalábbis az elf szemszögéből -, ahonnan kiesik a temetőgondnok meggyötört teste. Ám a férfi életben van és ezzel a veszély el is múlik. Már, ami a viskóban lévőt jelenti.
A kérdéssel egy ütemben teszi el a mesterkardot, de szótlan marad, még akkor is, amikor a sötét humorral fűszerezett okok előkerülnek, aminek folyományaként a férfi a koporsóban kötött ki. Nem hatja meg a történet és újra érezni kezdi azt a feszítő érzést a koponyája mögött, mely a fájdalom előszele szokott lenni. Tenni kell.*
- Arenih atya megbízásából jöttünk a lázadásban elhunyt gyermekek hamvaiért, hogy a templomba vigyük azokat. *Mondja el kurtán, amikor Xotara pillantásával rá testálja a választ. Ezért jöttek, ezt a feladatot kell teljesíteniük Goma temetése előtt, így több magyarázatot nem is ad. Persze segít a mélységi lánynak, hogy a hullát a koporsóba vigyék, ketten pillanatok alatt végeznek.*
- Ha nem bánja, sietős a dolgunk. *Teszi hozzá hideg hangon a beszakad ajtó felé pillantva. Elgondolkodik, hogy szóljon-e a holt-eleven madárról odakint, de végül elveti az ötletet. Ez a koporsós kaland is elég volt bizonyosan a férfinek, nem szeretné még tetézni a bajt. S mivel más holtak nem keltek életre, csak a madár, úgy sejti, hozzájuk van köze, nem pedig a szerencsétlen gondnokhoz.
Futó pillantást vet Xotara tollászkodó alakja felé, majd visszafordul tekintete a temetőgondnokra, remélve, hogy válaszokat kap és visszatérhetnek a templomba az atyához. Ez az apró szegmens csak az előcsarnoka küldetésének, hosszú és kemény úgy vár még rá, mire elnyeri a békét vagy a feloldozást.*


1748. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2018-09-04 18:18:46
 ÚJ
>Árnytörő Xotara [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13

Játékstílus: Vakmerő

//Az érme két oldala//

*A szürke csuhás bölcs szavaira, a sorsnak az okolásáról, Xotara nem mond semmit, csak hallgat, ami ebben az esetben ismét a beleegyezés jele.*
~ Nem rohanok fejjel a falnak… hidegvérrel felkészülök, bírom a gyűrődést. ~
*A sötételf lánynak ekkor megint Itaro egyik szavajárása jut az eszébe; ami nem öl meg, az megerősít. Ettől a gondolattól újra teljesen kikészül, mert már ismét be kell látnia, hogy apjának megint igaza volt valamiben.
Eme gondolatmenetet követően kerül sor a 'mi vagy ki van a koporsóban? ' problematika elmés felderítésére.
Xotara érzékeli, hogy Pycta segítő szándékkal mellé lép, de a szürke csuhás éles utasítására megtorpanva rápillant. Mélyzöld szemei mérgesen villannak meg.*
- Kérlek, szürke vezér! Kérésed számomra parancs.
*A sötételf lány már megint úgy érzi magát, mint amikor a vadvéd kapujában leszúrták… _legelőször_. Amikor Barára vetette magát a védfalról. Igaz akkor Umon csípte grabancon és húzta le az orkról. Xot meg úgy vergődött ott, mint egy vérgőzös tekintetű macska, akit a fogott madarától rángatnak el. A különbség most annyi, hogy a mélységi lány tényleg nem akarja bántani a koporsóban mocorgót, de védelmi ösztönei élesek. Ha őt nem buzerálják, nem mar bele senkibe, komoly sebet ejtő szándékkal. Persze, ezt a szürke csuhás nem tudhatja, ahogy más se, mert nem látnak bele a fejébe.*
~ Nem is akartam bántani… egy kicsit se… csak védtem a hátad és magam. ~
*Xotara odalép a fedélhez és nekiveselkedik, hogy kinyissa. Még így is nagyobb erővel esik neki, mint azt kellett volna, mert a koporsó fedele, mintha csak erre várt volna, szinte magától felpattan. A mélységi lány már éppen ellépne oldalra, ahogy Pycta kérte, amikor kapálózó kezek bukkannak elő a levegőt püfölve, majd tehetetlenül dől a föld felé a karok gazdája. Xotarának nem is kell több, reflexből kapja el a verdeső karok egyikét, hogy elejét vegye a kemény földet érésnek. A temető gondnoka, így visszanyerheti egyensúlyát, és még csak ücsörögnie sem kell a padlón. Ha ez megtörtént elengedi a gondnok karját, kinek kérdésére Xot elteszi a kardját is.*
- A Templomból küldtek minket. Én Xotara vagyok.
*A szürke csuhásra pillantva, és fejével felé biccentve.*
- A szürke barátom meg, Pycta. Maga a gondnok itt, hogy szólíthatjuk?
*A gondnok következő kérdésére Xotara szemöldökei magasba szöknek.*
- Ööm… ellopni a hullát?
*Értetlenkedik a kérdésen, hiszen Xotara fel nem foghatja, hogy miért lopna el valaki egy hullát, persze a sötételf lánynak fogalma sincs olyan dolgokról, hogy egyesek a tudomány nevében istenkáromló boncolásokat végezhetnek.*
- Nem, az még mindig itt van. Jól ránk hozta a frászt.
*Legyint a kezével.*
- Hagyjuk… hosszú história.
*Az ajtófélfához lerogyott tetemre pillant, majd a leszakadt zsanérokra vetődik a tekintete.*
- Öhm, izé… az ajtóért bocsesz, azt én rúgtam be. *Zavartan túr bele vizes hajába.
Hát, igen. A sötételf lánynak indulatkezelési problémái vannak, rossz családi beidegződés.
A temetőgondnok következő kérdéseire, hogy konkrétan miért jöttek, Xotara Pyctára néz, hogy mondja el. Ő meg közben odasétál az ajtóhoz, hogy segítsen a koporsóba tessékelni a hullát. Ha azzal meg vannak, akkor az egyik szekrényhez lépve hallgatja a temetőgondnok és Pycta beszélgetését. Kibontja haját és kicsavarja belőle a vizet. A hátát a szekrénynek vetve, egyesével lehúzza csizmáit, hogy kicsorgassa belőle a vizet. Mikor rendezte magát, megjártatja a tekintetét a beszélgetők és a szekrények között, majd közbeszól.*
- Temetőgondnok uraság! Ugye nem bánja, ha magamra kapok egy kabátot. Cudar idő van kint.
*Xotara, amikor átkutatta a házat, a kabátok zsebeit is átnézte. Akkor nézett ki magának egy hosszú, sötétbarna – mint a jó föld – bőrkabátot. Viseletes, molyrágta bélésű darab, nyilván valami sírásó kabát, talán nem kell a gondnoknak. Csak megszánja a sötételf lányt, és nem hagyja, hogy elvigye a tüdővész.*

A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.09.04 18:31:14


1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1748-1767