// Megszólít az Éjszaka - második felvonás //
*Csak helyeselni tud a Medve megjegyzésére. Fejét fel is kapja, szeme megcsillan a Holdfényben. Úgy van. A férfi nagyon, nagyon jól mondja! Sosem gondolta így végig, de ez az, ami az ő életét is előre hajtja. Az unalom. Megunja a régit, nem kíván visszatekinteni rá, monotonná, elcsépelté válik, és mire észbe kapna, már messze viszi a lába, új kihívás, új élet, új rejtekhely, új kocsma, új éjszaka felé.
Szélesen elmosolyodik és bólogat.*
- Úgy van! Újdonság nélkül nincsen élet. Menni kell, ha már nyűg a világ.
*Mikor a Medve arról érdeklődik, hogy milyen állat karma, elgondolkodik. Az Úrhölgy mintha említette volna, de már nem jut eszébe a neve. Festményt is látott róla, le is tudná rajzolni, de inkább megpróbálja szavakba önteni, mert tudja, hogy túl sok időt fecsérelne el azzal, ha újabb lapot ragadna.*
- Macskaféle, igen, valóban. Bojtos, hegyes fülekkel, hatalmas tappancsokkal. Nem nagyobb, mint egy ember, de izmos és gyors. Nyomot ritkán hagy. Legalábbis az Úrhölgy annak idején ezt mesélte. A fehér medvét is említette - *mosolyodik el szélesen, és végig méri a férfit.* - Te nem vagy fehér medve - *csóválja meg a fejét konklúzióként.
Sokkal inkább az északi erdőségek nagytestű, nagymancsú ragadozójához tudná hasonlítani a férfit, ki termetre legalább akkora, ha nem nagyobb, mint a fehér medvék, ám bundájuk barna. Grizzlyként szokták őket emlegetni szerencsés vadászok, kik túlélték a találkozást velük.
A Medvével jót szórakoznak a férfiak gyenge teljesítményén, és ez meg is lepi egy cseppet. Hisz a férfi abszolút magára vehetné, hogy nem értékeli nagyra az ágyjeleneteket, és a férfi nem felé irányuló sértésnek nézhetné. Sokszor történt már ilyen, és sok olyan férfit is látott, aki ennek nyomán bizonyítani kívánta saját rátermettségét, megbolondult, és egy levakarhatatlan idióta lett, akinek csak az járt a fejében, hogy őt mihamarabb ágyba vihesse.
Ám a Medve nem ilyen, és ez tetszik neki. Nem veszi magára a kritikát, és ez jó dolog.
A férfinek öltöző nőkre felvonja a szemöldökét, és elneveti magát. Elképzeli a parádézó, bajszos, finom vonású asszonyt, és valahogy nem áll össze a kép.*
- Abszurd - *közli határozottan.* - Bár ha neki ez a kívánsága, hát csinálja, ha így tetszik neki…
*Férfiszerelemnek már volt tanúja, az sem érdekelte különösképpen. Mindenki azt tesz magával, amit kedve szottyan. Amíg nem próbálják rákényszeríteni magukat, addig neki ezzel semmi problémája nincsen.
Kissé lebiggyesztett ajkakkal, de érdeklődve hallgatja a Medve szavait. Majd belefog a saját véleményébe.*
- Ez ugyanolyan dolog, mint az evés vagy az ivás. Kell. Néha elhatalmasodik az emberen, és akkor kajtatni kell, amíg el nem csendesedik. Nem lehet tőle nyugodni, nem megy a koncentrálás, botlik az ember, és hibázik. Csak nem rendszeresen jön elő, hanem általában valamely ígéretesebbnek tűnő hím esetén - *megrántja a vállát, és megcsóválja a fejét, mély sóhaj kíséretében.* - Aztán a legtöbbről kiderül, hogy patetikus, szentimentális barmok, akik nyafogó anyámasszony katonává alacsonyodnak, ha meg kellene küzdeni valamiért. Az ember ilyenkor megrántja a vállát, enged, megkíméli őket a szenvedéstől és magának is időt nyer, hisz nem vesztegetik el az idejét az ostobaságaikkal és a sértődésükkel. Nincs bennük kitartás, nem kedvelik a kihívást, és utána úgy henteregnek, mintha ők lennének a császárok, de a végén mind ugyanolyan gyámoltalanul nyög… - *osztja meg tapasztalatait a Medvével.
Nem is érti kifejezetten, mit ért a Medve az alatt, hogy félne közel engedni másokat önmagához. Ez… Ez egyszerűen csak egy furcsa gondolat. Sejti, hogy az érzelmekről beszél, de általában nagyon jól megvan ezek nélkül is. Néha pedig az élet elé sodor egy-egy ilyen kivételes embert, mint a Medve, vagy az Úrhölgy. Ilyenkor pedig jókat lehet fecsegni, aztán ez elég is neki egy jó időre. Vagy legalábbis, addig, míg az újabb embert elé nem hozza a szél. Addig ki szokta bírni. Időnként meginog ugyan, és az imént emlegetett, gyenge „férfikarokba” hullik, de hamar rájön, hogy ez nem egy célravezető elfoglaltság, és letesz róla.
Meglepetten tekint a Medvére, mikor az elnézést kér, majd elmosolyodik.*
- Nem történt semmi - *tényleg nem. Megpróbált valamit, ami úgy tűnik, nem egy célravezető tevékenység, ez nem a Medve hibája, inkább a cselekvéssel lehetnek gondok, így ki is veszi az eszköztárából.
Inkább furcsállotta azt, hogy a férfi az anyjához hasonlítja, ilyet még sosem tettek vele, és ezt kissé talán nehezen veszi be a gyomra, ennek szólt a flegma vállrántás.
Mert ezzel most mit kezdjen? Ő nem anyja senkinek, neki sem volt, azt sem tudja, azt hogy kell… Persze, gyereket csinálni bárki tud, az nem művészet, de anyának lenni… Az ő anyja elhagyta. Ennyit tud erről a szerepkörről. Se többet, se kevesebbet.
Ennyi pont elég neki ahhoz, hogy ne is akarjon anya lenni.
A szőrre tett megjegyzésre szélesen elvigyorodik, majd legyint a Medvére, és visszahelyezi a takarót a zsákba, ahol eddig is volt.
Ha a férfi jobban megnézi a rajzot, láthatja, hogy a jobb alsó sarkában furcsa szimbólum ül. Könnyed, begyakorolt kézmozdulattal rajzolt, összeolvasztott szignó talán. N. K. X. A betűk összeolvasztott, furcsa formációja, melyből talán első pillantásra nehezen lehet kiolvasni a tanított jelek vonalát, ám a figyelmes szemlélőnek feltűnhet.
Látja az óvatos mozdulatot, amivel a Medve kezeli a lapot, majd elmosolyodik.*
- Viasszal kell lekenni, akkor nem fog elmaszatolódni - *kissé furcsának találja, hogy a rajzát más kezében látja. A legtöbb művét el szokta égetni, kivéve a lapjait.
Senkinek nincs rájuk szüksége, ő pedig nem fogja magával cipelni.
Valahogy mégis azt érzi, hogy a Medvénél jó helye lesz ennek a darab fecninek. Ajka őszinte félmosolyba húzódik, ahogy a Medve köszönő szavait hallgatja, kezét háta mögött összefogja, bár a férfi láthatja, hogy kissé talán feszülten tördeli azokat.
Nem szokott ő az ilyenhez, nem is tudja, mit kellene most mondania. Egy dolog biztos, a Medvének tetszik a papíros.
Inkább legyint, és a válla felett, kissé talán hányavetien odadobja.*
- Másom nagyon nincs - *mint minden alkalommal, mikor dicséretet kap, és nem tudja kezelni.
Vállát még mindig kissé fesztülten rántja meg, ahogy elfordul a Medvétől, hogy felemelje a földről a kis faggyúmécsest. Aztán eszébe jut, hogy erre még lehet, hogy szükség lesz, így nem fújja el, csak a kezében tartja.
Így figyeli, ahogy a Medve magára ölti a páncélt. A kapcsok csattanását, a lamellák halk súrlódását. Sosem hordott ilyesmit, el is ítélte, ha egy magafajta így próbálja védeni testét, nem pedig képességeinek fejlesztésével, de a Medve jelleméhez illik, és ezt teljességgel el tudja fogadni. Nem érzi megszégyenítőnek, hogy mint harcos, ilyet visel.
Fél mosollyal biccent a másik megállapítására, ahogy az égre néz. Valóban, lassan közeledik a hajnal. Nem akar nagyon tenni-venni, csak a férfi elkészülésére vár.
Látja, hogy a Medve mintha elgondolkodott volna valamin, ám csak akkor válik számára világossá a dolog, amikor ki is mondja ezeket a gondolatokat.
Elmosolyodik a kérésre, és biccent.*
- Egyszeri polgárra nem vadászom. Mit tesznek ők? Semmit. Legfeljebb irigyeik vannak. Politikusok, alvilágiak, uzsorások, kuruzslók, gyilkosok, drogbárók, kalózok… Ezek az én vadjaim. Más nem is jelent kihívást. Gyilkolni nem művészet. Úgy ölni, hogy az esélyek ellened szólnak: ez tesz valakit igazán jó Varjúvadásszá. A családod biztonságban van, és ha a lelkeden segít, megígérhetem, hogyha megtudok valamit arról, hogy az ő fejüket akarják, akkor szólok - *őszintén beszél, látszik gesztusaiból, és vonásainak komoly, mégis derűs voltából.
A meghívásra azonban kicsit elbizonytalanodik. Meredten bámul a pislákoló faggyúlángba, majd végül a Medve arcára néz, és biccent.*
- Ám legyen, elfogadom, ám előtte menjünk le a folyóra fürdeni. Reggel van, ilyenkor szoktam úszni egyet, mikor még a hajók nem indultak meg a kikötőből.
*Még sosem kapott ilyen meghívást, és kicsit furcsán is érzi magát, de hát mi rossz sülhet ki belőle?
Végtére is semmi, így nincs oka annak, hogy nemet mondjon rá.*