// Megszólít az Éjszaka - második felvonás //
*Amikor a váratlanul érkező halálhoz hasonlítja a lányt, Moy akkor lát rajta először igazi elégedettséget egy bók után. A férfi ezzel tulajdonképpen a lopakodási képességét dícsérte meg és ha a lánynak tényleg az eredmények számítanak, akkor ez megmelengethette a kis belsőjét. Mindenesetre akkor is furcsa, hogy pont a halál említése kellett ehhez. Az a furcsa az egészben, hogy nem tűnik egy eredendően gonosz lénynek, mégis belekerült egy ilyen pozícióba és látszólag jól is érzi magát benne.
Moy számára tényleg figyelmességről és bizalomról tanúskodik, hogy egy ilyen magányos lélek, akinek ráadásul számtalan ellensége is lehet és aki rejtőzködő életet él, megmutatja neki az otthonát. Ha csak egy rövid időre is, amíg elkészül a rajz, de betekintést nyújt a legbensőségesebb helyre. A vidám fütyörészéssel nagyon jól eltelik az idő, amíg odaérnek. Moy szeret beszélgetni, de néha annak is megvan a helye, hogy csak dúdorászk valakivel vagy csendben vannak egymás közelségében. Mint az előbb a padnál. A lány választhatott volna másik padot is, hogy ejtőzzön a torna után, de mégis Moy padjához ment oda. Kölcsönös a szimpátia. A férfi nem tudja, hogy mikor fogja látni legközelebb a Varjúvadászt, ha ez a remek nap véget ér. A véletlennek köszönheti, hogy ma este meglátta és noha most már tudja, hol keresse, mégsem lesz az olyan könnyű, ha megint akar vele beszélgetni vagy akrobatikázni vagy bármi mást. Nem lehet mindig a tetőket figyelni, a lány pedig nagyon jól ért a rejtőzködéshez. Egyelőre viszont Moy ebből a napból akarja kihozni, amit lehet.
Ahogy felér a létrán, a Varjúvadász szavaiból nem derül ki semmi konkrétum. Moy azért tette fel a kérdést, mert voltak kételyei a létrával kapcsolatban. Lehet, hogy még senki nem járt itt, de lehet, hogy volt már más is, akivel ilyen jóban lett. Vagy pár fogára való legényt is hajlandó lehetett alkalomadtán idehozni a lány egy éjszakára. Bár jobban illene hozzá, hogy ha ilyenre vágyik, akkor lezavarja valahol az erdőben, rejtett helyen, aztán esetleg meg is öli azt, aki néhány kellemes órát adott neki. Nehogy kötődjenek hozzá, vagy ő hozzájuk és gyengeséget mutasson. Moy érzi, hogy egy kicsit elszaladtak a gondolatai, úgyhogy visszatér ide a padlástérbe és tovább nézi a tűz lángját. Szépen ég a rongy, valami gyúlékony masszába van belemártva.*
"Egyszerű fáklya, egyszerű élet, bonyolult kisasszony."
*A lány mozdulatait is figyeli. Sokszor csinálhatta már ezt, mert nagyon gyakorlott benne. Biztos a keze, akár a hegyezésről, akár a rajzolásról van szó. Ha a fegyverekkel is olyan ügyesen bánik, mint a grafittal, akkor halálos ellenfél lehet.
A férfi beszédére és a kérdésre meglepettség ül ki a Varjúvadász arcára. Nem számított erre és talán egy kicsit zavarja is. Moy végiggondolja és valószínűleg senki nem szokott beszélni a lányhoz, mikor rajzol. Ez amolyan szabadidős tevékenység lehet nála, amit a magányosan töltött üres óráiban csinál. Egész más helyzet lehet most neki, de válaszol, nem kiabálja le Moyt, hogy hagyja békén. Egyébként is kifinomultabban tenné, de úgy látszik, megbékél azzal, hogy társasága van.
Amiket elmond, azokra Moy csak bólogat, hogy érti, de már máson jár az esze. A lány költözik, házról házra, rejtekhelyről rejtekhelyre. Biztosan ismer már egy pár odút, ha nem az összesett itt a városban. Szabad élet az övé, akárcsak Moyé. A férfi úgy látja jónak, hogy most mondja el, ami már a piactéren eszébe jutott, mikor a gyerekekről beszélgettek.*
- Varjúvadász, talán azért értjük meg egymást, mert mindketten szomjazzuk a szabadságot és élünk is vele. Én is sok otthont és holmi hagytam már magam mögött. Mikor bárd voltam, egy nagyon szépen díszített, intarziás bútorokkal teli házban éltünk az akkori asszonyommal. Ahogy a matróznótával is tettem, akkoriban is "kölcsönvettem" ismert dalokat és egy kicsit átalakítottam őket. Én magam is írtam, mert szerettem alkotni, de a közönség mindig követelt olyanokat, amiket már hallott.
*A férfi kibújik a páncéljából és leteszi maga mellé. Ezután leveti a gyolcsinget is és a Varjúvadász láthatja az izmosktól duzzadó felsőtestet, amit vastagon szőr borít, de még így is fel lehet fedezni rajta rengeteg sebhelyet.*
- Aztán a város bárdjai közül néhányan megelégelték ezt és megtámadtak. Tízen vártak rám egyik este, tőrökkel és kardokkal. Hármat megöltem, de rengeteg sebet kaptam. Itt a vállamon ezt ők csinálták. És hátul is.
*Megfordul, hogy a lány lássa a deréktájon ejtett sebet, ami akár halálos is lehetett volna. Még sok másikat, kisebb hegeket is láthat. A mellkason van még egy hosszú vágás, de azt nem említi, mert máskor szerezte.*
- Ezek mind a lenyomatai a harcos életnek és gondolom, te se a rózsabokorban szerezted azokat, amik a karodat szabdalták fel. Végül ott hagytam a fényűzést, az asszonyt és a gyereket, elmentem hajóőrnek. Amikor arról beszéltünk, hogy én magam mögött hagytam egy pár gyereket is és hogy te nem ismerted a szüleidet, akkor jutott eszembe, hogy mi van, ha te is egy rövid kikötői nászomból származol? Ezt persze bármelyik árvára rámondhatnám és túl sok hasonlóság sincs közöttünk. Mégis azt hiszem, ha egy gyereket is felneveltem volna, akkor olyan szabadságszeretetet akartam volna látni benne, amit benned is látok.
*El is neveti magát a gondolaton, hogy most azzal hülyíti a lányt, hogy talán megismerte az apját. Sok fiatallal találkozik, de a Varjúvadásszal egészen sok a közös vonásuk. Tudja, hogy más életutat jártak be és hogy amit nála a szülők adta szabadság alakított ki, azt a lánynál a magányos életmód tette. Mégis hasonlítanak. Sose fordult még meg komolyan a fejében egy fiatallal találkozva, hogy ez itt talán az ő gyereke lenne. Most sincs igazán értelme ennek, csak a hasonló gondolkodás miatt indult meg az agya.
Nézi a lány arcát, hogy ehhez mit fog szólni. Valószínűleg egy olyan kacaj lesz a vége, amit képtelenségek hallatán eresztenek meg az emberek. Vissza is tér a tekintete a rajzra, ami már kezd alakulni. Szikláról csobogó víz és egy férfi arca. Természetesen a Medvéé, azaz Moy arca.*
"Bámulatos! Rám se néz. Egyszerűen megmaradt neki minden, amit látott."
*A férfi jól érzi itt magát félmeztelenül, páncélja és inge nélkül és ennek nyomatékot adva hanyatt fekszik. Nem dobja magát, mert nem tudja, mennyit bírnak a gerendák. Óvatosan megtámaszkodik és úgy hajlik hátra. Karjait összekulcsolja a feje alatt és nézi a Holdat. Gyönyörű este. Izgalmas éjszaka. Ha eljön a hajnal, akkor pedig még lovagolni is fognak. Meg az apjához is be akar nézni a templomba és lesz egy útja a kikötőbe is kávéért. Tudta, hogy Artheniorban sem fog unatkozni, hiszen ő mindig megtalálja az érdekességeket. A Varjúvadásszal való találkozás viszont mégis váratlanul jött és kellemes meglepetés. Elkezdi fütyörészni azt a nótát, amire a lány váltott útközben, miután az elsőt együtt dalolták. Megjegyezte és most nagyjából tudja is imitálni. Roppant élvezetes este.*
A hozzászólás írója (Moy Befe) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.11.11 13:26:25