//Vértestvérek//
*Úgy tűnik az alak tényleg az, akinek Wel hitte. Ez mosolyt csal képére, ahogyan a férfi rendíthetetlen tekintete is. Semmi érzelmet nem lát, de hisz nem is várhat mást, egy profitól. Akár besúgó, akár nem, kedveli az alakot, elvégre nem érzelgős, fizet amikor kell, kivéve az elmúlt alkalmat és mindemellett eddig tökéletesen játszotta szerepét, mely az összekötő kapcsot jelentette Welassa és felbérlői között. Így azért egyszerűbb. Egy ember átveszi a feladatot, mérlegel, fontossági sorrendet állít fel, majd átadja a feladatot a végrehajtónak. Ez persze a nő lenne, ki más.
A felszólításon elvigyorodik, majd tekintete komolyra vált. Azért egy aprócska mosoly bujkál szája szegletében. Akárhogy próbálja, azt nem tudja eltüntetni. A kardot leengedi, majd markolatánál fogva átadja tulajdonosának.*
- Nem öllek meg, ahhoz túl sokat érsz. Mellesleg, ha tényleg áruló vagy, majd az alantasabbak kinyírnak, engem nem érdekel. Ami viszont érdekel, hogy hol a fizetségem? A munkát elvégeztem, ideje megkapnom a jussom. Addig nem vagyok hajlandó tárgyalni az új ügyről sem, nem érdekel, ha fejemet vesztem ezért. Aztán persze mennyit hozna az új kaland? Mi lenne az pontosan? *kérdezősködik.
Ha megkapja a pénzt, int a másiknak, hogy induljanak a templomkert felé.*
- Szóval Saiimek... Mit is tudunk róluk pontosan, azon kívül, hogy nem túl barátságosak a kevésbé kedvelt személyekkel? Bocs, az ütés kivett néhány képet. *magyarázza tudatlanságát. Amennyiben azonban a férfi nem fizet, kész tőle elválni békésen, s folytatni útját, mintha mi sem történt volna.*