//Aying Yari és Ingon Lilliath//
*Azt már nem szúrja ki, hogy a tetőn lévő nő rájuk néz, és hogyan reagálja le a dolgokat, belemerül abba, hogy tovább vigye pillantását és nézelődjön. Követi a másikat, vagyis, sétál mellette tovább, nyugodt lélekkel, így nem is sejti, hogy mi van kialakulóban, nem is gondol rá, hiszen eddig, ilyenbe nem keveredett. Persze, ezt vállalta már akkor, amikor belépett ide, amikor belement, hogy követi Aying-ot, úgymond vállalta a kockázatot az íratlan szabállyal szemben.
Míg a nő a támadást intézi, ő épp megjegyezni készül pár dolgot, amit felfedez, de ideje nem marad rá, a rohamos léptek zaja közeledik, és egy idő után már fel is figyel rá, irányába fordul. Erszényében nincs sok pénz, nem éri meg a fáradalmat és még egy sikolyt sem. Igaz, meglepődik, kissé talán még meg is ijed, hiszen váratlanul éri, de mindennek csak meglepett tekintet a „jutalma”, és az, hogy ösztönösen akar a nő után kapni. De sikertelen, hiszen a tolvaj gyorsan halad, egykettőre eltávolodik tőlük. Aying, ahogyan azt várta tőle, már iramodik is utána, és ő is követni igyekszik úti társát, szaladni kezd utána, amennyire csak tőle telik, a sikátor felé. Berontva oda, tartja a tempót és az irányt, de nem képes – még – olyan sprintet lenyomni, mint „társa”, de a csiga lassú nevezőt nem érdemli ki. A tolvaj eszes, nem csak úgy rohan bele a világba, egykettőre egy romos házhoz és beszalad. Követik őt, mind a ketten, de mivel nem látja a ház belsejében, a kijárat felé iszkol, hiába inti mozdulatlanságra a másik. Ismét a nyílt utcán áll, elhátrálva a háztól, hogy belássa azt, kiszúrja az ismét tetőn álló nőt, aki a feltételeit kezdi sorolni.*
- Még mit nem!* - tiltakozik elsőre, miközben a nő előrébb lép, majd, mindenki meglepetésére, zuhanni kezd. Nem tudja eldönteni, hogy ez most a véletlen, vagy „támadójuk” amatőr olyannyira, hogy megtörténjen ilyesmi. Egyszerre érzi mulattatónak, szánni valónak, és sajnálatosnak a dolgot, de a lelke mélyén nem képes megsajnálni azt, aki nemrég még azt akarta, meztelenre vetkőzve „könyörögjenek” a pénzükért. Ez az ő szerencséje.*
- Meghalt?* - kérdezte Aying-ot, aki közelebb lép a nőhöz, és kioktatni kezdi a tolvajt, visszaszerezve a cuccait. Való igaz, csak egyet tud érteni vele, bólogatni, és sóhajtva odalép maga is a „társa” mellé.*
- Lehet, hogy neki a ruhák a fontosak, nem az arany.* - mosolyodik el, mert ezt amolyan viccnek szánta, hiszen tényleg el tudja képzelni ezek után, de Aying, valószínűleg természetéből fakadóan fejezi ki érzéseit a tolvajlással kapcsolatban. Közben persze nézőközönség is akad, nincsenek egyedül, a műsor nézettsége magas, de nem törődik a többi néppel, csendesen áll kettőjük előtt, és néz le rájuk, figyeli Aying mozdulatait, és azt, hogy a tolvaj, ha egyáltalán magához tér még, hogyan reagál, ad-e valami mentséget.*
- Felesleges kínoznod, épp elég neki, hogy lezuhant.* - csóválja meg lágyan a fejét, felnézve a tető irányába, ahonnét leesett. De igazából nem a fizikai paraméterekre célzott szavaival, sokkal inkább a szégyenre, amit majd akkor érez, amikor feléled, és tudatában lesz a dolgoknak. Feltéve, ha Aying addigra nem vágja át a torkát, és hagyja kivérezni. Annak látványával már nem lenne elégedett, nem tapasztalta még.*
A hozzászólást Shiro (Moderátor) módosította, ekkor: 2013.08.09 15:46:05, a következő indokkal:
Múlt helyett jelen idő.