//Csillaghullás//
*Döndülve vágódik be az ajtó. Némi vakolat is lepotyog a falról. Qirra lép be a lakásba. Nyikorog a padló.*
- Igen, ide be. Vigyázzatok, nehogy fennakadjatok a kilincsen!
*Egy férfi háta jelenik meg az ajtóban, ahogy cipel valamit. Egy nagy mészkő tömböt. Ahogy behátrál a lakásba, a tömb végén, egy másik cipekedő férfi is feltűnik.*
- Ide letehetitek. Oh, köszi srácok, hogy felhoztátok. Ha gondoljátok, gyertek majd át hatvégén, mondjuk kelat este. Összeütök valamit.
*Mondja hálálkodva Márkónak és Deviusnak, akik szintén a házban laknak.*
- Persze, majd meglátjuk Qirra. Jó munkát! *Válaszolja Márkó, és azzal már sétál is ki a helyiségből.*
- Nincs mit. Akkor, szia! *Int Devius, és szintén távozik.
A lány izgatottan, csillogó szemekkel sétálja körbe a fehér mészkőtömböt. A napfény szikrázva szalad végig a tömb érdes oldalán. Odahajol a kőhöz és mintha hallgatózna odanyomja a fülét.*
- Tudom, hogy odabent vagy. Majd én kiszabadítalak. *Magyarázza a tömbnek átszellemült mosollyal a szobrász lány.*
- Szabadítalak. Szabadítalak. Szabadítalak.
*Hallatszik a háta mögül, majd a vállára száll a papagája.*
- Igen, Süti. Bár én sem tudom még mi van bent, de mindig ez a legizgibb benne.
*Megsimogatja a kis tollas fejet, mire a madár visszacsipkedi az ujját. Persze az alkotáshoz ihlet is kell, az pedig nem akkor jön, amikor mondják. Ezt Qirra nagyon jól tudja, de most nem megrendelésre dolgozik, hanem saját örömére. Nincs határidő, nincs türelmetlenkedő megrendelő. Csak alkotni fog, csak úgy, a saját tempójában. Qirrának mindenekelőtt meg kell látni az anyagban rejtező formát, aminek alakot adhat. A lakás közepén állva szemez a mészkő tömbbel, majd a közelben lévő asztalhoz sétál, leül a mellette lévő kanapéra és előkotorja a vízipipáját. A darabjait összerakja, az üveget feltölti vízzel. Az égő kályhából kivesz egy kis parazsat a pipához és megtömi dohánnyal is. Közelebb húzza a kanapéhoz az asztalt, a rajta lévő és beizzított vízipipával. Qirra megigazítja magán a rongypokrócot, törökülésbe ül, megszívja a pipát, ami dallamosan felbugyborékol, és elmerengve nézi a mészkő tömböt. Süti a kanapé háttámlájára reppen. Nem hallatszik más csak a vízipipa fel-felhangzó dorombolása, ami mellé lassan fehér, illatos füst lengi be a szegényes kis garzonlakást. Qirra egyszer csak éles villanásokra és az utcáról beszűrődő kiáltásokra lesz figyelmes. Felkel és kinyitja az ablakot, majd ki is hajol. Álmélkodva néz fel az égre, bár fényes nappal van, de az égboltról hullnak a csillagok. Az szűk kis utcán végignézve látja, hogy sokan onnan figyelik az égi jelenséget. Többen felfelé mutogatva kommentálják a látottakat. Aztán Qirra újra az égre emeli színjátszós szemeit, melyek most lila színben fénylenek.*
- Csuda szépséges!
*Bukik ki a lány száján és elkönyökölve az ablakpárkányon gyönyörködik a látványban.*
- Szépséges. Szépséges. Szépséges.
*Száll Süti a vállára.*
- Jaj, Sütikém, bezony.
- Süti okos madár, szép madár. Süti kér kekszet.
*Qirra megmosolyogja a papagájt, majd a zsebéből egy aranybarnára sütött kekszet nyújt oda neki, aki jóízűen csipegeti, a lány viszont továbbra is az eget bámulja.*
- Ezt. Ezt. Le kell festenem. Most.
* Qirra azzal fordulva pördül is, Süti elreppen a válláról és panaszosan szól.*
- Keksz. Keksz. Keksz.
- Jaj, bocsi Süti, tessék.
*Azzal odateszi a párkányra a kekszet, ami mellé a papagáj leszáll és eszegeti tovább. Qirra pedig keresztül bukdácsol az általa műteremének titulált lepukkant, kusza lakáson. Csörömpölve szedi elő az ecseteket, egy vásznat, állványt, a festékeket. Elég nagy a rumli, így nem csoda ha ez zajosan megy csak. Dübörögve recseg a padló, döndül egy felborult vödör, ami hallhatóan halkan elgurul.*
- Jaj már, hová tettem azt a izét…
*Odahány mindent a nyitott ablak mellé, az állványt a vászonnal. Qirra a palettán keveri a festékeket, aztán az ecsettel surranva keni fel az első csíkot a vászonra.
Narancsos skarlát csíkok szabdalják a kéklő eget, amit fehéren árnyalt bolyhos bárányfelhők tarkítanak, amiken suhanva szállnak keresztül a fenséges tűzkövek. A tűzkoszorús nap hétágú sugarát kivetve, úgy világlik most, mint aki az lobbanó könnycseppjeit hullajtaná alá, mintha siratna valakit, melyek tűnhetnek örömkönnyeknek is, de inkább bánat és öröm éltetik egymást eme égi jelenésben, ahogy bíbor fénnyel elhalnak horizonton, míg egyes darabjai villanva a földbe vetődnek.
Qirra sok festékkel, nagy mozdulatokkal festi meg a képet, a formák elnagyoltak, a kép vonalai részleteiben nem élvezhetők, de távolabbról nézve az összhatás visszaadja a látvány hangulatát. Az ecset megáll a kezében, megjártatja a pillantását az égbolt és a festmény között.*
- Kész!
*Aztán egyszeribe megint megbolydul a lány, eldobja az ecsetet.*
- Süti, hallod! Ezt meg kell néznünk. Ott-ott! Odahullott egy. Te jó ég!
- Jó ég. Jó ég. Jó ég.
*Kántálja a papagáj, miközben Qirra lelkesedésében teljesen kidől az ablakon, lábai mögötte a levegőben kalimpálnak, hogy jobban lássa hova eset a csillagdarab, majd visszabillenve fordul és viharzik is ki a lakásból. Csikorogva ropognak az öreg a deszkák a léptei alatt. Süti utána repül. Qirra lerobog a lépcsőn, kilép a két szárnyas bejárati ajtón az utcára, majd abba az irányba indul, amerre a legközelebb látott lehullani a csillagból egy darabot. Süti a vállán ül és billeg.*
- Csillag. Csillag. Csillag.
*A lány egyszer csak megpillant egy szilánkdarabot villanni maga előtt. A sikátorba lépve, ahogy közeledik látja, hogy még izzik a földbe fúródott csillagdarabka. Leguggol és úgy nézi, ahogy lassan elalszik és kihűl. A szilánk színe méregzöld.*
- Júj! Na, Süti, mit fogunk ebből készíteni?
- Karkötőt. Karkötőt. Karkötőt.
- Persze, hogy azt, okos madár.
*Kuncog Qirra az orra alatt.*
- Keressünk még, talán egy nyakláncra valót is találunk.
*Csillannak meg ragyogóbarnán a lány szemei, és azzal már mennek is tovább.*
A hozzászólás írója (Qirrasa Yaadyra) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.02.26 02:26:51