//Zhorack//
*Ahogy haladnak a negyedben, egyre beljebb érnek, a hely szívébe, oda, amit a lány úgy ismer, mint a tenyerét. Elég ideje rágódik az ajánlaton ahhoz, hogy rájöjjön, talán még időben kéne lelépni, azzal az arannyal beérni, amit eddig kapott, mintsem valami őrült csapdába szaladni. Ahogy felvázol mindenféle teóriát magában, a sötételfel, a túl derűs helyzettel és a pénzzel a zsebében, rájön, okosabb volna felhúzni a nyúlcipőt. Elég csapattársa halt bele abba, hogy telhetetlen volt és, hogy túl messzire ment. Tenyere erősen izzadni kezd az idegességtől, szinte melege van az éjszakai hűvösben. Szédülni kezd, így, amikor Zhorack futólépésben kezd el mozogni, egy számára ismerős, szűk utcát céloz meg, ami gyorsan visszavezet a főtérre, hogy onnan a pegazusba siessen. Ha eljut odáig, bármi legyen, nem tudja bántani a másik. A menekülés hevében egy kipakolt, rekesznyi üvegbe rúg bele, balszerencséjére jó nagy zajt csapva. A futás nem új számára, így rögtön elered, mezítelen lába némán éri a talajt, csuklyáját arcába húzva igyekszik eltűnni a sötétben. Az egyetlen, amit hallani lehet, az a zihálása. Nem tudja, követi-e a másik, nem áll meg. Viszonylag hosszú lábain köszönhetően gyorsan fut, a kifulladás ezen a rövid távon nem áll útjába. Többször fordul jobbra is, balra is, szerencséje, hogy rengeteg időt töltött ezen a helyen és ismeri a környéket. Nem egyenesen a főtérre igyekszik, először próbálja megkeverni a másikat, abból kiindulva, az nem tölthetett itt túl sok időt.
Maga sem tudja, miért teszi ezt, valami gyomorforgató előérzet tán, de nem hagyja nyugodni. Reménykedve lép ki az utolsó,aprócska utcából, innen már látja a főteret. Nem áll meg.*
//Kockagurító: 3/10//