*A szegénynegyed bűzös, undorító, és visszataszító. Miért is lenne másmilyen? Hiszen elrendeltetett, hogy ez a hely képezze az ellenpólusát a város másik negyedének, ahol a gazdagok tengetik az életüket. Valószínűleg egyenesen hibáztatni kéne az ittenieket azért, mert nem tartják rendben a helyet. Talán az ilyen irányú propaganda már az átlag számára is nevetségesen hatna, de gyakorlatilag ennél nem sokkal kevesebbet még gond nélkül elhisznek. Az ostobaságuk rég túl van a mulattató határon, mi több, meglehetősen idegesítő már. De valahol csodálatra is méltó, hogy a közembernek nem fáj semmi, hála a szellemi visszamaradottságának. Többségük számára nem ismert olyan probléma, amit ne lehetne azzal megoldani, hogy alaposan felöntenek a garatra, majd pedig másnap az erdő közepén ébrednek saját gyomortartalmukban. Igen, ez valahol csodálatraméltó. Legalábbis Iliwary mindig táplált valami ilyesfajta érzést a visszamaradottak felé. Számtalanszor elgondolkodott már azon is, mennyivel jobb volna neki is azon a szinten. Állati ösztönöktől vezérelve élhetne, nos... gyakorlatilag állatként, mondjuk ki. Gusztustalan gondolat, jóval gusztustalanabb, mint bármi a szegénynegyedben, azonban akkor ezt nem érezné. Mi több, számára természetes lenne. Mennyivel könnyebb lenne, ha találna racionális magyarázatot a létezésére. Vagy legalább egy hobbit. Folytatnia kéne a faragást, az legalább lekötötte. Azóta nemigen maradt olyasmi az életében, amit kedvelne, így viszont a gondolatai szépen lassan felőrlik. Ez egy természetes folyamat, ami ellen meglehetősen nehéz védekezni, ha valakinek ilyen nehéz elfoglalnia magát.*
- Faragás, mi? *sóhajtja. Egy idő után meglehetősen élvezetes tevékenységgé vált, csak hát elfogytak az ötletek. A fából kifaragható alakzatok sora sosem ér véget, de hogy ne is legyen közöttük olyan, ami hasonlít, az már komolyabb fantáziát kíván. Ez utóbbival nem áll jó barátságban, hát lemondott a dologról. Úgyis értelmetlen mindenféle megfogható cél nélkül fából farigcsálni alakzatokat. Még ha legalább megpróbálná eladni őket, vagy ilyenek, akkor volna értelme. Abban nem biztos, hogy a pénzt mire fordíthatná, hiszen csak szállásra meg élelemre kell neki, amit így is tud fedezni. Így pedig visszatért az értelmetlenség körébe. Azonban a létezés általános értelmetlenségét figyelembe véve, illetve alapként elfogadva, a faragás már nagyjából értelmes cselekvésnek lenne tekinthető, amennyiben megpróbálna egy kevés pénzt csinálni belőle. Így pedig már megérné az idő, amit ráfordít. Persze az csak abban az esetben van így, ha nem öli meg magát mindenki azonnal, hiszen alap tézisként elfogadta, hogy a létezés, az élet értelmetlensége ellenére is olyan dolog, amihez ragaszkodnak. Konklúzióként amíg vannak lények, akik élni akarnak, addig ő is faraghat fából apró szobrokat, melyeket megpróbál eladni. Mi több, akkor már logikusabb volna elébe menni a dolgoknak, és rendelés alapján készíteni, így a kreativitás hiányának problémája is megoldódna. Minthogy sikerült dűlőre jutnia magával e téren, már nyugodtabban folytathatja az útját a fogadó felé.*