*Nem ismerheti ki az Ítéletet senki sem, hiszen nem élő lélek. Nem egy a létező sorából, csupán mindenek végzete. Mások ők, hiszen más a dolgok, és más utat járnak be. Mások, hiszen egy feladatra oly fölösleges két entitás.
Míg egy ember tekintete a lelkét tükrözi, mi ő maga, addig Kerloné csak a múlt sötét titkai, melyet megélt, feltárt, és melyeket el nem feled soha. Sötét és mély, mint a világ mocska, mely életre hívta őt, hogy végzete legyen. Sötét és mély, mint a megannyi bűn kútja, mint a kezdetektől elkövettek. Valóban nem okozhatnak kárt benne.
Senki sem ölheti meg. Mit is számítana? Egy test csupán, mely értéktelen. Egy test vész, de a feladat marad, s míg be nem végzik, a vadász sem tűnik el soha. Csupán formája változik, melyben eljő.
Ő fordít most hátat a nőnek, ahogy felemeli karjait, mintegy körbe mutatva a mindenségen.*
- Ó nem hugom. Te nem érted. Semmi nem jelent itt semmit, csupán eszközt, és tapasztalást, mely céljainkhoz közelebb visz. Az ítélet vagyok én, melyet fejére hívott mindenki ki valaha létezett, és a Hóhér te, ki a munkámat könyörtelenül végzi be. Két vadász. Olyan testet választottál, mely számodra a legalkalmasabb.
*Majd ismét a félvér felé fordul.*
- Igen. Egy lány vagy most, talán a leghalálosabb, ki valaha létezett. Egy lány is vagy most. Hiszen egy lány testében lakozol. S valaki, aki megannyi kötet fölött még mindig tanulni kényszerül, akár csak én. Hiszen tudhatod jól. Minden pillanat új tapasztalás.
*Szomorúan csóválja meg a fejét. A lánynak még előtte az, mit ő már megjárt oly sokszor, mi válaszokat rótt az ódon pergamenek töredezett lapjaira tintával, mely sötétebb, mint az éj bársonya.*
- Az voltál, mert engedted, hogy használjanak. Csak rajtad múlik, mikor vágod el fonalaidat. Mit akarsz hát? Használni, vagy használva lenni?
*Egyszerű kérdés, de annál mélyebb, hiszen a felismerésig hosszú út vezet. Nem csak ennek a lénynek. Mindenkinek. Eszköze, vagy mestere a sorsnak. Róluk megmondani ezt nehéz, hisz a sors mely őket életre hívta, de még náluk is ott a szabad akart, mely ha tudod hogyan kell, talál magának utat.
Közelebb lép a lányhoz, hogy arcát két tenyerébe fogja, és úgy nézzen a szemébe. Döfje belé a tőrt, ha valóban ezt akarja. Mit számít? Semmit. Ha akart volna régen támadott volna, de nem tette, védekezik csupán.*
- Szabad akarsz lenni? Hát légy szabad. Ne engedd át magad sem a sötétségből kélt lényeknek, sem tudatmódosító szereknek. Légy szabad!
*Hangzik a parancs, bele az éjszakába, hogy megremegnek a falak. Célja igazán egyértelmű. Előhozni azt a lelket, akit a romok közül útjára ő engedett, nem sötét hatalmakat, nem bódító szerek adta módosult tudat ábrándjait.*
- A szenvedély uralkodik fölötted, vagy te hívtad őt, hogy szolgáljon téged? Emlékezz, micsoda energiák rejlenek benne. Emlékezz!
*Hogy a harcot elvesztette, vagy sem, azt nem tudja, de azt igen, hogy nem vele, hanem önmagával vívja, saját szabadságáért.
A lány ha akar támadhat, kiléphet, menekülhet. Ez a játék azonban már régen nem arról szól, ki merre, vagy merre nem hajt a vágy.*
- Ha ismersz, tudod jól, hogy sosem vennék el tőled olyat, mit nem adsz önmagad.
*Sziszegi az utolsó szavakat, hiszen, hogy erőszakot tenne a nőn, már maga a feltételezés is sértő. Egy szövetségest megkeresni jött ide, kivel melegedtek már a vágy tüzénél, nem sötét hatalmak találni, kik időtlen idők óta menekülnek az ítélet elől.*