//Második szál//
//Vegyes véresen, avagy nincs nyúlka-piszka//
*Hűvös, kora mezők havi idő van. Kifejezetten kellemes Idya számára. Még nincs túl meleg, a nap forró sugarai nem perzselik finom bőrét, de már a téli, csípős hideg is tovatűnt. Ha a köd is leszállna a negyed házai közé, azt mondaná, tökéletes. Tökéletes idő, egy titokzatos meglepetésre. Na jó, ez egy oximoron, a tökéletes és a meglepetés nem lehet egy mondatban. Utálja a meglepetéseket, legalább annyira, mint a fülledt, napsütéses időjárást. Nem is jött volna el, ha van jobb dolga, de nem akadt semmi, hiába törte a buksiját. A levél írója is meglepően hatásosan adta elő a meghívást, izgalmat ígért, lehetőséget, hogy beteljesítse beteges vágyait. Erre még ő is nehezen mond nemet, habár megpróbálta. A kis, fekete boríték három napja érkezett a szegénynegyedi menedékébe, amit még He'zor mutatott neki. Az ében papíron hófehér, cirádás betűkkel volt feltüntetve a neve. Már itt kezdett gyanakodni, hiszen senki sem tudhatja a nevét. Aki mégis, az már nem mondhatja el senkinek, és főleg nem címezhet neki levelet. Izgatottan bontotta fel. A borítékban fehér lap volt, vérvörös tintával írták a szöveget. Még a lába is megremegett, ahogy olvasta. Ismerik. Nem tudja, ki, nem tudja, hogyan, de tudomást szerzett a létezéséről, és ismeri minden egyes apró tettét, amit valaha is elkövetett. Talán épp ezért döntött végül úgy, hogy eljön. Kíváncsi, mint minden jóra való tündér.
Feltámad a szél. Szorosan összehúzza magán a a fekete vászonkabátot. Nem rá tervezték, egyszerű, emberekre szabott kabát, ami így a földet súrolja. Az arcába húzza a csuklyát, úgy folytatja útját. Ha a menedékről indult volna, pár perc alatt elérhette volna a megjelölt házat, de mivel előtte el kellett ugrania beszerezni néhány dolgot, már egy órája eljött otthonról. Most nem is a szokásos, ütött-kopott, drága ruha van rajta. A levél utolsó mondata csak ennyi volt: "Rejtsd el magad!" Remek. Nem tudja, pontosan mit jelent, és hogy minek kell rejtőzködnie, hogyha már úgyis ismerik, de ha ez áll a levélben, hát megerőlteti magát. Sosem bővelkedett ruhákban, azt az egyet hordta, amiben elszökött, így öltözködése határozottan jellemző volt. Bárkivel is találkozott eddig, az abban a bizonyos ruhában látta, ezért kénytelen volt bevásárolni. Az arcával nem volt gond, beszerzett egy fekete, sűrűn horgolt csipkemaszkot, ami csak a száját és orra hegyét hagyja látszani. Testét a kabát alatt ében fűző, rakott, tér alá érő szoknya rejti, vállaira csont fehér sálat terített, hogyha le is veszi a felsőt, ne fagyjon meg. Új cipőt is beszerzett, egy térdig érő, fűzős bakancsot. Próbálta úgy kiválasztani, hogy nagyjából a szoknyáig érjen, így nem sok látszódik sápatag, vékony lábaiból. Kezeire bőrkesztyűt húzott, ezt már inkább csak a hatás kedvéért. Ha már elment vásárolni, amit önszántából biztos nem tett volna meg, legalább valami neki tetszőt is vegyen. A legnagyobb gond a hatalmas szárnyakkal volt. Nem férnek be akármilyen ruhadarab alá, és nem is szívesen fullasztaná meg őket. Ha nem szellőznek eléggé, az erek elkezdenek lüktetni, és Idyának szörnyű fájdalmai lennének. Végül talált egy egész tűrhető megoldást. Egy selyemsállal kötötte le őket, ami jól szellőzik, erre került egy vékony merevítő, majd a fűző. Nem kényelmes, de elviselhető, és remélhetőleg képes lesz hosszútávon is bírni. Sok mindenről szó esett a meghívóban, arra viszont nem tért ki, mennyi ideig fog tartani a kis randevú, így nem tudhatja, mire készüljön. A kócos szénakazalt, amit valaki kegyesen hajnak is nevezhetne, egy hevenyészett kontyba kötötte fel a feje tetejére.
Szóval ez a koromfekete apróság siet a szegénynegyed utcáin. Léptei visszhangot vernek a kihalt sikátorok falain. Néhány kanyar, egy pocsolya kikerülése és egy kéregető lesajnálása, és ott áll egy meglepően jó állapotban lévő épület előtt. Előveszi a zsebéből a picike kulcsot, amit az üzenethez kapott, és betolja a súlyos faajtót. Bent síri csend. Úgy tűnik, egyetlen helyiség az egész ház. Szépen berendezett, amolyan fogadóhelyiségben áll. Finom pézsmaillat lengi körül. A fényt gyertyák szolgáltatják, mivel ablak nincs. Táncoló lángocska viszont annál több, a plafonról csillár lóg, a falak mentén gyertyatartók. Középen kerek, lakozott asztal, körülötte négy, bordó bársonyborítású szék. Az egyik sarokban felszerelt bárpult, négy kristálypohár van előkészítve és egy csomó ital. Azzal szemben kőből rakott kandallóban tűz ropog. A földön egy medvebőr van kiterítve, feje éppen az ajtó felé néz, mintha csak a betévedőket várná, hogy fogadhassa őket.
Idya beteszi maga mögött az ajtót, visszazárja, majd a kulcsot a kabátzsebbe csúsztatja, és beljebb sétál. Nem nagyon van semmi, amit megvizsgálhatna, így csak a pult marad. Elveszi az egyik poharat, és egy kancsóból erdei gyümölcs levet tölt magának. Vagy valami olyasmit. Kezében a pohárral az asztalhoz sétál, hogy elfoglalja a hozzá legközelebb eső széket. Leveti kabátját, és a támlára teríti, majd a sálat is letekeri a nyakáról, és könnyedén a vállára dobja, mintha egy rövid, pici poncsó lenne, majd helyet foglal, és lábait keresztbe téve kényelembe helyezi magát. Nagyon reméli, hogy hamarosan megérkeznek a többiek is a főmuftival együtt, mert lenne hozzá pár kérdése.*
A hozzászólás írója (Idya Rotan) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2017.03.18 22:45:13