*Az erő felébred... Na, nem, ez csak Raeyan. ~Mi az, hogy csak!?~
Nem, egyáltalán nem a gyerekkoráról álmodott. Arról, ahogy egy torz arcú szörnyemberrel barátkozott. Mindenki veszélyesnek hitte, de ő tudta, hogy valójában ő az egyetlen, aki képes legyőzni Sa'argathot-ot. Egyébként, ha ekkor tudott volna hivatkozni a valóságra, felismerte volna benne az éjszaka során elégetett halott ember arcát. Tehát, ez a barátkozás balul sült el, ezért menekülnie kellett, majdnem zéró gravitációban – persze nem tudja mit jelent a fogalom, de az érzés az nagyjából ez volt. Persze csak ekkor veszi észre, hogy valójában egy gwuff hátán menekült egész végig. És hogy nem is menekült; üldözte az előtte rohanó hófehér hajjal megáldott vékonyka lányt – persze csak felvillanni látja néha a lobogó hajzuhatagot. Azután már nem üldözi, mert az túl mélyre szaladt az erdőben, ahol hideg, és farkasok vannak; nem is tud már utána kiáltozni, hogy itt veszély van, vigyázzon. A hóhajú lány bent aludt az erdőben, (ezt csak tudja, mert egyértelmű, mi mást csinálhat az elf lánya az erdő mélyén, a veszély közepén?) és egy másik, fekete hajú, szintén vékony, kicsit gonoszkás tekintetű lány szaladt be utána. Raeyan elfordult, mert tudta, hogy ők onnan már nem jönnek ki. Visszament a városba, mert ott hagyott valamit, amiről egész végig tudta, hogy ott van, és majd kelleni fog neki. Megérkezik a fogadóba, ami félig le van bontva. „A gonosz Sa'tereth felvásárolta, és templomot épít a helyére magának”, mondja neki a fogadós csalódott arccal az épület előtt, anélkül hogy megkérdezte volna. Elindul befelé, fel a még éppen álló emeletre, ahol találkozik Thargodar nagyúrral, aki egy hosszú ősz szakállas, nagydarab ember. Azután eszébe jut Raeyannak, hogy ez az úr nemrég szó szerint megkövült, mire az öreg uralkodó valóban egy vigyázzba vágott pózba merevedik, bár nem válik szürke szoborrá, biztos küzd a dolog ellen – persze, hát hősnőnk is küzdene. Lemegy hát szólni a fogadó előtt ácsorgó fogadósnak, hogy itt van Thargodar nagyúr, ha beszélni szeretne vele, még most tegye meg. A fogadós kap az alkalmon, és besiet (az ép, és egész fogadóba), ám fent már csak Thargodar nagyúr, a csuhás, enyhén szögletes és szőrmentes arcú vézna férfinak a szobrát találja. „Ennek nem fog örülni Sa'Tereth”, mondja a fogadós. És tényleg, azonnal fordul egyet a világ, melytől a fogadós, és az összes szereplő is elillan:
Raeyan felébred. Pár másodpercig még megmarad a csuhás szobor emlékképe a fejében, persze csak addig, hogy összegezze magának: ~Amúgy is hülyeség az egész.~ azután az egész álommal együtt ezt is elfelejti. Felkel. Megállapítja, hogy nem is aludt olyan sokat, durván hat órát. Álmos, de ha visszafeküdne, nem tudna elaludni. Felverte a már feléledt város zaja, konkrétan, hogy valamelyik paraszt utcabeli pont akkor hasogat fát, amikor ő aludna (délután környékén). Kinyitja a fa ablakot, az arcába csapódó hideg ki is söpri a maradék álmot a szemgödréből. Visszacsukja, annál is inkább, hálóruhában nem akar közönség előtt mutatkozni. felöltözik hát utcaiba, (kívülről csak egy túlméretes, vastag szürke kabátból kikandikáló sapkás Raeyan-fej látszik, meg valamelyest egy bélelt nadrág, nagy bakancs), mielőtt elindulna, rak a tűzhelyre fát, (hála... valamelyik frissen manifesztálódott istennek, hogy még maradt parázs, nem kell tűzgyújtással veszekedni) egy kis szalmával visszaállítja a lángot eredeti méltóságába, és miután abban is biztos, hogy műve azért még nem fogja kigyújtani az egész épületet, otthagyja a Védszövetség főhadiszállását, persze elköszön az enteriőrtől, ha talál benne tartózkodó éber élőket. ~Meg kéne keresni Ryrint.~
A templomról beszélt valamit az este folyamán. ~Fogadok, azóta sem hunyta le a szemét egy lépésidőnél továbbig. Hideg van, amúgy meg.~ Persze nála egy lépés ideje az átlagosnál is kevesebb, és így nagyon hamar kipedálozza maga alól az útvonal hosszát.*