//Második szál//
//Soynara//
*Leon nem tudhatja, hogy van-e valamije a lánynak, azért kérdezi. Neki még legrosszabb, legszegényebb pillanatában is volt furulyája, kardja, Patkánya, egyéb apróságai, botjáról nem is beszélve, ami azonban most nincs nála. Amikor a kis tündér elindul, ő is így tesz ugyebár. Megy utána, mint valami jó kiskutya.* ~Semmije sincs? Ennyire rosszul megy mostanában a koldusoknak Artheniorban? Nézz oda Leon! Neked bezzeg mindened megvolt.~ *Furcsa gondolat, nem is szokványos tőle, de nincs mit tenni. Talán egy életre elege lett a nagy kalandokból, mióta a szőke lány a szirteknél, nevezetesen Reydis kiforgatta mindenéből, amiből csak tudta.* ~Felejtsd el ezt! Gyenge voltál, nincs mit tenni.~ *Amikor találkozik pillantásuk, észreveheti a lányka, hogy a kalóz arcán még mindig ott a bátorító mosoly, ami folyamatosan a tündérre ragyog. Akkor is ha az éppen nem figyel rá Soynara. A kis rágcsáló egyébként nem táncol, nem is mozog, csak a levegőt szaglássza a férfi vállán ücsörögve, de egyre élénkebbnek tűnik, ahogy az áporodottabb, rosszabb levegőjű szegénynegyedbe érnek.*
-Te kalóz vagy! Nem ilyen szárazföldi patkány! Nem értetnéd meg magadat ezekkel a söpredékekkel. *Motyogja állatkájának alig hallhatóan amikor elérik a lány otthonát, ami pontosan olyan, mint amire számított. Egészen furcsa ötlet merül fel benne.* ~Azzal segítenék a legjobban, ha vennék neki itt egy normális házat. Nem is lenne túl nagy kiadás. Így halálra van ítélve a picike.~ *Ezt azonban kirázza fejéből, hiszen még mindig lehet, hogy a halálba menetel éppen ezután a gyönyörű kislány után. Amikor beérnek a lakó térbe, egy szürke árny suhan át a férfi arcán, de ez nem annak szól, hogy most itt kell lennie, inkább a döbbenet, hogy ez a kis szerencsétlen lány ilyen helyre kényszerült berendezkedni. Leül a takaróra, de amikor látja, hogy Soynara magára húzza a felét, azonnal felpattan.*
-Én nem fázom egyáltalán. És amúgy is a te házad. Bocsáss meg, hogy elfoglaltam a takaród! *Mintha kissé zavarban lenne. Egyébként, tényleg így van. Múltjának egy darabja rémlik fel benne. Egy ehhez hasonló beszélgetése már volt. Akkor halt meg az anyja…*
-Miattad jöttem, nem zavar, hogy ilyen ez a hely. Az, hogy te itt vagy mellettem sokkal nagyobb melegséggel tölt el, mint a legdrágább kandalló tüze! *Ezután előveszi az ételeket, és lerakja a földre.*
-Együnk, mielőtt kihűlne!