//Visszatérő//
*Nincs ideje töprengeni. Nincs ideje megpróbálni kikalkulálni, hogy vajon hányan érkeznek a titkos folyosón (már ha onnan jönnek a hangok). Még egy utolsó, bátorító levegővételre sincs ideje, mielőtt megjelenik a fény. Ha képes lenne megkülönböztetni egymástól az embereket, akkor kicsivel hamarabb úrrá lenne rajta a végső rémület, így az első pillanatokban csak csendben figyel. A vörös haj passzol, viszont ennél tovább nem igazán jut. A magasság... hát nem igazán emlékszik, milyen magas volt Isvu, így akár imposztor is lehetne. Nem, ahhoz hogy Lorewnek ezt a gyenge pontját kihasználja, sokkal jobban kéne ismerje a szerzetest. Bár ha tényleg figyelte, akkor... Nem, most nem szabad kételkednie. Mégis ki az öreg ég merne csak gy egymagában belépni Isvu pincéjébe? Sajnos amint ez a gondolat megfogalmazódik a fejében, az ki is öl minden határozottságot a testéből. Elveszett. Nem akarja ezt csinálni, hiba volt idejönni, és ha tehetné, most azonnal elmenekülne. Más, mikor egy emléktől retteg az ember, és megint más amikor a rémálma testet ölt előtte. Amint felfogja, hogy Isvu ténykedik ott tőle nem is olyan távol, és hogy úgy csinál, mintha nem is tudna róluk, úrrá lesz rajta a végső kétségbeesés. Miért kell ez a színjáték? Hiszen biztosan tudja, hogy látogatói vannak, jó eséllyel azt is, hogy kik. Akkor mi szükség van erre? Vagy akkor miért kellett rájuk csapni a kijáratot? Mert különben elmenekülnének, nyilván, Lorewet az egyetlen dolog, ami itt tartja, hogy jó eséllyel odafent is vár rájuk valaki. Vagy akkor már miért nem tudták ők lecsukni maguk után a csapóajtót? Miért nem jutott ez eszébe a szerzetesnek? Olyan egyértelmű gondolat lett volna, egy kis elővigyázatosság... Akkor most boldogan és tudatlanul vethetné bele magát a csapdába. Elhihetné, hogy Isvu valóban nem tud arról, hogy itt vannak, és egyszerűen előbújhatna, rászegezhetné a számszeríjat, és véghez vihetné a tervét. Vagy éppen gyorsan meghalhatna. Ennél az is jobb lenne. Sőt, ennél az is jobb lenne, ha ott hagyná a számszeríjat a lépcsőn, előbújna, és megadná magát. Bár akkor a lány még valami butaságra adná a fejét a számszeríj segítségével. Akkor kisétálna fél útig, letenné a fegyvert, hátralépne hármat, és...
Nem. Kizárt dolog. Pontosan ez Isvu terve, az egész színjáték csak azért kell, mert tudja, hogy Lorew mennyire képtelen kezelni az ilyen helyzeteket. Hogy hajlandó lenne mindent félredobni, hogy azért könyöröghessen, hogy a nő legalább ismerje el, hogy végig tudta, hogy itt vannak. De ezt nem eszi meg. Meg kell nyugodnia, és uralkodni az ösztönein. Véghez kell vinni a tervet, bármily' nyögvenyelősen megy is motiváció hiányában. Vagy várhatna... Persze örökké biztosan nem, de nem is kell, hiszen ha igazat mondott a hölgy az erdőben a méregről, akkor órái vannak csak hátra. Legfeljebb egy fél napja. Annyit csak kibírna itt, aztán meghal, és mindennek vége szakad. Utána már nem kell szembenézzen a következményekkel. Utána már nem kell elviselje a színjátékokat. És sosem kell megpróbálnia feldolgozni, hogy egy veszélyes fegyverrel betört Isvu pincéjébe. Egyszerűen csak vége lesz mindennek... De mi lesz abban a pár órában? Titokban Isvu után kémkednek? Belepofátlankodnak az életébe? Persze, nem titokban, hiszen tud róluk, de... Nem, kizárt dolog, nem bírná ki, hogy ebben a néhány órában eddig alacsonyodik le. Csak egy dolgot tehet. Szépen lassan elfordítja a számszeríjat úgy, hogy a nyíl hegye szinte megérintse a torkát. Szerencsére továbbra sem pihen az ujja a ravaszon, így van ideje meggondolnia magát, amikor Isvu előkapja a pengét. Fogalma sincs, mit akar művelni vele, de vannak sejtései. Vagy a patkányok lesznek felaprítva, vagy ők... Őszintén szólva bármelyik verziót nagyon szívesen végignézné, hiszen még sosem látta, ahogy a nő forgatja a pengét, viszont pont ugyanez az érzés parancsol megálljt a várakozásra buzdító hangoknak is. Ha csak egy szikrányi esély is van rá, hogy még nem tud róluk senki, akkor a szó szoros értelmében úgy kémlelné ki a patkányok felaprítását, ami teljes mértékben helytelen. Olyannyira, hogy vesz egy nagy levegőt, és lesétál a lépcső aljára. A fegyvert Isvura szegezi, de az ujját továbbra is szigorúan távol tartja a ravasztól, hogy még véletlen se sülhessen el a számszeríj. Azért biztos ami biztos alapon meg is szólal, hogyha eddig nem tűnt volna fel a próbálkozás a nőnek, akkor most egyértelművé tegye:*
- Ne mozdulj! Mármint... megmozdulhatsz... és a kést sem kell letenned, csak... csak kérlek ne vágj meg vele semmit *véleménye szerint eléggé magabiztosra, és határozottra sikerült a monológ. Még azt a tényt is ellensúlyozza, hogy a szerzetes közben teljes testében remeg, és néha úgy érzi, menten elájul. Néhányat előrelép, ha addig nem hal meg vagy veszíti el a lábait, amit viszont nem tud ellenőrizni, mert nem meri levenni a szemét Isvuról.*
- És ne közelíts! *ez a legfontosabb. Ő maga is felhagy ezzel a tevékenységgel nagyon hamar, csak azt akarta, hogy a nő fenyegetésnek érezze a számszeríjat. Egyáltalán a pincéjében lenni már fokozottan életveszélyes, de a közelébe kerülni öngyilkosság. Ha az alapvető szabályokat lefektették, akkor rátérhetnek a továbbiakra.*