//Tétova fények//
*Arasznyi fény csordogál le a házfalról a sikátor mélyére csupán. A koszos vakolat alól előbukkanó kövek közül csípősen folydogál elő a dohszag, mintegy utat mutatva, erre van az ösvény. A fénytelen helyek homályában koszlott ruhába bugyolált nyomorék moccan, még dermedten a hajnali hidegtől. Vizelet és hányás szaga veszi körbe. Az egyik kapualj mélyéről kiáltás harsan, valaki pöröl. Amott, részeg csavargó támasztja hátával a falat, hazafelé tántorog az éjszakai dajdajból. Amúgy még csendes a negyed, hiszen még korán van.
Az itt élők zöme nem is igazán teszi ki a lábát innen, hacsak nem a piacra megy, venni valami ételt, nagy ritkán ruhát, vagy épp elcsenni néhány erszényt.
Persze, a szegénynegyednek is van "jobb" része, ahol nem a nincstelen tengetik éhkoppon mindennapjaikat. Ott a házak, ha felújításra szorulnak is, de a bűz kissé alább hagy, és talán az élet is szervezettebb kissé. Átmenet a mély szegénység, és a gazdagság között. Valahol azon a részen terül el a város piros lámpás negyede is, ahol vélhetően a Kósza Pinty nevezetű örömszerző hely is áll.
De most nem odatart.
Karcsú nőalak halad némi bizonytalansággal, mégis határozottan az egyik sikátoron át, közeledve a városrész azon területéhez, mely határos már a gazdagok lakta negyeddel. Szoknyája valaha kék lehetett, mára kékesszürkévé fakította az idő, s aljára cakkokat csent. Köpenye is fekete volt valamikor, most por lepte szürke, de legalább meleg. Lábán ócska bőrbakancs, talán két számmal is nagyobb, de ez nem annyira baj, így legalább a kapca is elfér benne, mert harisnyára nem futja. A köpeny alatt felül, sötétzöld színű aránylag jó állapotú inget visel, felette még egy bélelt mellényt is, melyet fekete szálból kötöttek. Nyakában napsárga selyemsál, ki tudja hogyan került hozzá eme drága holmi. Az bizonyos, nem lopta, hiszen ilyesmire fogyatékossága okán képtelen. Kócos, rendezetlen fehér haja kusza tincsekkel keretezi a sápadt bőrű arcot. Fejéről egy fuvallat épp az imént kapta le a csuklyát. Finom ívű ajkai oly halványak, mintha a pírt is elragadva volna róluk az iménti szél. S a kékek, mely az eget tükröznék vissza, fakófehér hártya mögé rejtőztek, bizonyítéka annak, hogy tulajdonosuknak nincs ilyetén kapcsolata a világgal.
Azt, hogy hiányossága nem teljes, gondosan igyekszik titkolni, nem baj az, ha nincsenek tisztában belső képességével. Mert a fények és árnyak, a színek nem ismeretlenek a világtalan nő előtt.
Útját nem először járja be ebben a városrészben. Tenyerében néhány aranyat szorongat, s a negyed koldus gyerekeitől gyűjti be az általuk fellelt holmikat.*
-Yana!
*Harsan is a neve, melynek hallatán megtorpan, és a hang irányába fordul. Ez még senkiben nem kelthet gyanút, hiszen köztudott, hogy kinek egy érzékszerve kiesik, a másikakat megerősítik az égiek.*
-Vorun?
*Kellemesen lágy hang csendül, ahogy a nevet visszakérdezi. A közeli kapualjak egyikéből koszos ruhás, szedett-vedett öltözékű fiúcska lép elő, és futva közelíti meg a lányt. Karok fonódnak a karcsú derék köré.*
-De régen láttalak már Yana. Van nálam a számodra valami.
*Duruzsolja a meleg köpenybe, majd kibontakozva az ölelésből zsebéből néhány üvegcsét varázsol elő, s a nő kezeit megragadva, nyomja azt bal markába.*
-Ügyes vagy Vorun.
*Kócolja meg a szőke buksit szabad kezével, majd azt a néhány aranyat, mit épp előkészített a fiú kezébe nyomja.*
-Anyádnak add. *Teszi hozzá.* Nehogy apád eligya.
*Azzal már válnak is el útjaik, hogy Yana tovább haladhasson megszokott sétáján.*