*Igen, hamarosan átjutnak egy másik városrészben. Ardmol csak annyit érzékel, hogy az előkelő hangzású és modorú embereket lassan felváltja a durvább és erősebb megszólalásúak hangja, továbbá egyre kevésbé hallja a fémes csendülést, ahogy egy-egy őrjárat elhalad mellettük. Némi félsz is keletkezik a szemét eltakaró hittérítőben, de egyrészt, most mellette van másvalaki, másrészt nem először jár olyan környéken, ahol megpróbálták kikezdeni. Legrosszabb esetben le kell venni fejkendőjét egy ideig, egy harc erejéig, de nem valószínű, hogy eljönne ez a pillanat. Ráadásul képzése főleg a fegyver nélküli harcra terjed ki, így a vért nélküli és könnyebb vértekkel rendelkező, egyszerűbb, szegényebb harcosok számára könnyebb falatok. Ezen elmélkedéséből a másik zökkenti ki bemutatkozásával.*
- Igen-igen, a név. Én Ardmol vagyok. *Árulja el a szót, mivel szólíthatják. Jól gondolta, hogy a másik művelt, középső és családneve is van, ami nem túl gyakori embereknél, ez pedig előkelő származásra utal. Vár pár pillanatot, habozik, hogy meséljen-e, vagy majd inkább a fogadóban, végül megered a nyelve.*
- Ardmol, a hittérítő. Vicces, hogy így hívnak, pedig senkire nem erőltetek rá semmilyen vallást. *Újabb lépés, újabb várakozás. Már jól megy a másiknak a tempó, kellőképpen lefékezte fiatal vérét hozzá. Nem lehet egyszerű kivárni a szerzetes-szerű lény tempóját. Az alkalmak száma közepes önuralomról árulkodik, semmi kimagasodó, de semmi átlagtól lemaradó nincs benne. Az átlagos pedig jó, sőt, az a legjobb.* De egy igen nagy veszély hírét hoztam el a városba. Egész Lanawin pusztulhat, aminek hát senki sem örülne. *Mondja kicsit dramatikusan. Közben tovább haladnak.* A hitem szerint, mely valós tapasztalataimra alapozom, három istenség van. Az Első, ki a megtestesült jóság, kegyelem, barátság, és mindaz még, mi jó és pozitív. A Második a gonosz, az alvilág és a kín megteremtője. A Harmadik pedig az ő egyvelegük, kiben jó és gonosz egyaránt jelen van, egyensúlyban. *Itt vár pár másodpercet. Nem is oly keveset, vagy fél percig hallgat. Ha a másik nem szól, akkor folytatja, ha igen, előbb meghallgatja a meglátást vagy kérdést, mi kikívánkozik. Közben pedig lassan az útjuk feléhez érnek a negyedben, amit persze Ardmol nem érzékel. Egy pillanatra megáll, habozik, hogy merre menjen tovább, végül úgy dönt, továbbra is az általa érzékelt legszélesebb utat választja, azt tippelvén, hogy az a főtérre vezet.*