[Abel Gastrow]
"Egy műterem!" * gondolja Lontrania " Akkor valószínűleg ott tartja képeit kiállítva. Milyen szívesen megnézném őket! De úgy gondolom, hogy nem fog beengedni... ha már az éppen nála lévő képeket sem mutatta meg! Talán majd idővel... a türelem rózsát, avagy csodás, művészi képeket terem!" És igaza is van, a fiú éppen csak beszalad a műterembe fegyveréért, s int neki, hogy 'maradjon, várjon, mindjárt jön.'
"Milyen jól ismeri az itteni embereket. És tiszteli is őket! Biztosan sokat-sokat segít az egész közösségnek. Az öregasszony tekintete is telve volt hálával és szeretettel, ahogy Abeltől elköszönt. Az a lány meg... talán őróla készített portrét, neki adta azt ajándékba, őt vidította ezzel föl!"
Egy ideig csöndben baktatnak, Lontrania úgy érzi, hogy most a férfiben is rengeteg gondolat cikázik ide-oda. De hogy mik? Majd idővel úgyis kiderül, ha napvilágra kell jönnie. Végül a férfi töri meg a csendet. Nehéz a kérdés, bár inkább az, ami mögötte van, és az, hogy hogyan és mit is válaszoljon rá. "Hazudni semmiképp nem tudok, nem is akarok neki. De a teljes valósághoz még mindig nem érzem elég biztonságban magam vele. Az idő - ha együtt töltjük - biztos mindjobban elmélyíti kapcsolatunkat." *
- Tizenhárom éves voltam, amikor búcsút intettem Édesanyámnak és szülőföldemnek. Azóta, két-három évente vissza-visszatértem oda, meglátogattam őt, segítettem, amiben tudtam, amiben kellett. Bár - talán az anyai ági varázserővel átitatott vérvonalból kifolyólag - mind a mai napig valami megmagyarázhatatlan kapcsolat van köztünk: mindig pontosan érzem, tudom, hogy éppen hogy van Jangaltina Druon, az Édesanyám. * Távolba révedő tekintete először kiismerhetetlen, majd - talán ahogy megérzi a különös kapocs megmagyarázhatatlan jelzéseit - egyre inkább felderül, igazi, sugárzó mosoly terül el arcán, melyet Abel - ha éppen odanéz - még a csuklya alól is világosan kivehet.*
- Most is nagyon jól van. *szól, s visszatér arca a megszokott kiismerhetetlenségbe.*
- De tizenhárom éves korom óta, aminek bizony immáron tizenhat esztendeje " Vajon meglepődik ezen? Tényleg, én nem is tudom, hogy ő hány éves. Lehet, hogy fiatalabb nálam? Persze, akkor mi van?!", nem volt állandó lakhelyem. Korábbi mestereim messzi földeken is ismertek tanítókat, s nagyszerű ajánlóleveleikkel mindhez könnyűszerrel eljutottam. *Úgy érzi, egy időre eleget beszélt magáról. Egy kérdéssel hát Abel felé fordítja a szót, hisz úgyis nagyon kíváncsi rá, életére, gondolataira.*
- S mondd csak, te merrefelé jártál már életedben? A szüleid hová valósiak, hol élnek?