// Éjszakai séta //
*Halk kuncogás hagyja el a vörös hajú démon ajkait, amint a közeledtére a leprás ijedten ugrik hátrébb, nyilvánvalóan valamiféle támadásnak, fenyegetésnek fogta fel a dolgot. Szemmel láthatóan várja a támadást, azonban nem érkezik támadás, Meera nem akarja őt bántani. Legalábbis nem itt és nem most, nem ilyen körülmények között, nem ilyen kontextusban. Abban a reményben jött a szegénynegyedbe ezen a kései órán, hogy Éhségét csillapítván kérőddzön kicsit mások szenvedésén, s lám, a Sors az útjába sodort egy leprást, megadva neki, amire vágyott, hisz ennél több testi-lelki gyötrelem aligha érhetne valakit, csak úgy sugárzik a rongyokba bugyolált alak irányából a végtelennek tetsző kín és szenvedés.
Penge villan a holdfényben, mire a nő megtorpan, fejét oldalra dönti, elgondolkozva néz a másikra. Nem tesz semmi fenyegetőt, ahogy valójában eddig sem tett, bár meglehet, az éjszaka közepén, a városnak ezen részén már a puszta jelenléte is maga a fenyegetés, nem kell ehhez még külön tennie, vagy mondania is valamit.*
-Te mit akarsz azzal a fogpiszkálóval a kezedben, hmm? *kérdez vissza kedvesen, kezét leereszti, mint hogy hívására a másik nem felelt, sőt, olybá tűnik, csak még zaklatottabbá vált.*
-Mitől akarod megvédeni magad, mondd? Megölnél egy ártatlan lányt, csak úgy, minden különösebb ok nélkül? Valakit, akinél még csak fegyver sincs, hogy megvédje magát? *kérdi nagy ártatlanul, s hangjában mintha félelem csendülne, ám az egész csupán a színjáték része. Természetesen van nála fegyver, mindig van, nem is tudná nem magával hurcolni mindenhová a karmokat és a fogakat, amikkel a teremtés istennői áldották meg már születése pillanatában. Most leginkább arra kíváncsi, vajon a leprás kap-e az alkalmon, s a szemmel láthatóan egyedül lévő Meerát megpróbálja-e megtámadni, vagy netán kirabolni, abban a reményben, hogy a lány nem tud védekezni.
~Az mókás lenne.~ kuncog magában elképzelve a szituációt, amint egy ilyen emberi roncs megpróbál kárt tenni az ő isteni személyében. Nagyjából olyan volna, mintha egy légy támadna a pókra, a saját hálójában. Az esély, hogy olyasvalakivel találkozzon, aki ártani képes neki, meglehetősen elenyésző, mert ha minden kötél szakad, még mindig ott vannak azok a bizonyos szárnyak, melyek már annyiszor siettek a segítségére. Mert ugyebár természetesen elképzelhető, hogy valaki jobb harcos legyen nála, sőt, számtalan ilyennel találkozott, ám a szánalmasan korlátolt halandóknak a harcról alkotott véleménye is meglehetősen... nos, talán itt is a "korlátolt" volna a legtalálóbb jelző. Mert ugyebár mi értelme a tisztességes harcnak, ha nincs esély a győzelemre? Akkor jönnek azok a bizonyos mocskos kis trükkök, amiket Meera sokkal, de sokkal szórakoztatóbbnak talál, mint a szemtől-szembeni, úgynevezett "becsületes" küzdelmet.*