//Egy lépés a ranglétrán//
//Elwyrien//
*Hosszú volt az út, amit megtett idáig. Rémes volt a búcsú, méghozzá olyan rémes, amilyennek el sem képzelte volna, mielőtt megtette. Az utolsó pillanatig készült rá, de még így is alig bírta könnyek nélkül az elválást. Csak addig tudta visszafojtani, míg Nomac be nem lépett az ajtón, abban a pillanatban azonban, ahogy a félvér eltűnt az épületben, kirobbant belőle. Sírva rohant végig a gazdagnegyeden, jóformán még az sem érdekelte, hogy Noctis, a kis fekete szőrkupac tudja-e tartani az iramot.
Lihegve érkezik meg a szegénynegyedbe, épp akkor, mikor a házak egyikénél tűz üt ki. Rosszabbat nem is tudna elképzelni, hiszen épp ennek a háznak a szomszédságában vertek tanyát nővérével az elmúlt napokban. Már sok mindent felhalmoztak ott, kidobott vagy lopott holmikból... És most végig kell nézze azt is, ahogy az is mind odavész.
Ismét sír, pedig már azt hitte, minden könnye elfogyott. Macskája ölébe kéredzkedik, s bújik hozzá, mint még soha. Fejét dörgöli, halkan dorombol... De még soha nem látott ragaszkodása és szeretete sem elég ahhoz, hogy Liss jobb kedvre derüljön.*
- Ott úszik el minden, amim valaha is volt. Fedél, valami kis meleg... pár elnyűtt pokróc... a tervérem. Ilyenkor még aludni szokott.
*Kövér cseppek gurulnak le arcán, ahogy egy sötét kis utcába húzódva figyeli az oltást. Ujjai önkéntelenül vakargatják a sötét bundát, még pislogni is elfelejt. Mint akit megbabonáztak, úgy áll a sötétben, a vörös-sárga lángokat bámulva.
Az időnként előtörő füstből néha nagy adagot nyel, ami szorítja torkát. De ez sem érdekli. Akármennyire is próbált nem ragaszkodni semmihez, mióta egyszer majdnem megölték... egyértelműen kudarcot vallott.*
- Így kell pár óra alatt elveszíteni mindent. Minden esélyt az életre...
*Ugyan visszamehetne Nomachoz, a férfi biztosan segítene neki a szorult helyzetben, hiszen azt is ő maga ajánlotta fel az előző nap, hogy fizeti a vacsorát és ma vásárolni akart rá. De képtelen lenne. Szereti, de képtelen lenne most úgy odamenni hozzá, hogy még inkább nincs semmije. Csak a múlt, a bajos, lopkodós múlt. Az, amit túl sokan ismernek már. Az, amit senkinek az emlékezetéből nem fog kitörölni néhány szép ruha, vagy a hetek óta először kifésült haj.*
- Ne aggódj, kis barátom, jól megleszel. Egerészel majd. Meg tudsz lógni az elől, aki rosszat akar. Szép is vagy, talán valaki majd be is fogad és nem kell többé a szeméthalmokon aludnod. Talán még egy kényelmes ágy vége is kijár majd neked.
*A búcsúnak hangzó, halkan elrebegett hangok valóban búcsút jelentenek. Le is teszi a macskát, hadd szaladjon, amerre lát. Végre nincs kötöttség, végre szabad.
Feltett szándéka, hogy az oltáson dolgozók közt egyenest a tűzbe rohan, hogy igazán csekélyke vagyonával együtt hamvadjon el. Megtesz egy lépést, kettőt... aztán hirtelen visszahúzódik, ahogy más is ezen utca sötétjét választja rejtekül.
Nem is tudja, miért visszakozott. Talán az érkező megijedt volna tőle és megöli? Nocsak.
Csendben kivár még valamennyit, levegőt is alig vesz. Közben megfigyeli azt, aki elé állt, tőle nagyjából öt-hat megtermett lépésnyire. Nem sokat lát belőle, hiszen az alakot köpeny öleli körül. Viszont azt sejtheti, hogy jó oka van annak, hogy itt figyel mozdulatlanul. S ez az ok valószínűleg nem olyasmi, mint a sajátja. Ami feltűnik még, az a tartása. Előkelő, vagy... Hatalmas önbizalomról tanúskodik. Már-már olyan tökéletes, mintha csak rajzolták volna.
A macska, Noctis még mindig az utca elején bóklászik. Csoda, hogy nem esnek benne hasra. Láthatóan nem nagyon akarja itt hagyni kis gazdáját. Liss pillantása áttéved rá, szíve ismét elfacsarodik. Tudja, hogy a jószág kiválóan meglesz nélküle, mégis fél kicsit itt hagyni, ezen az akadályokkal teli, zűrzavaros világon.*
~Akkor most vagy soha. Egy utolsó próba. Ha nem vesz észre, elereszt, vagy meg tudok lógni, elölről kezdem az egészet. Ha meg nem... Akkor úgy lesz a legjobb. Úgysem voltam soha olyan ügyes, amilyen lenni akartam.~
*Nagyot nyel, majd megindul a háttal álló alak felé. Először lassan, aztán gyorsít a léptein, s mikor az alak mellé ér, belemarkol a köpenybe, s már lebbenti is azt, hogy az övön lógó erszénye után kapjon, lesz ami lesz alapon.*