//Sirii Järvinees, Duhan Gruko//
*Végül is elváltak útjaik Dalisha-val a kovácsműhelyből kijőve. Sei haza ment, s most esti sétáján van, Fair-al. A szegénynegyed poros útjait róva, furcsa hangra lesz figyelmes. A vékony lányhang egészen közelinek tűnik. Úgy látszik, Fair is hallotta, mert apró füleit égnek meresztve hamar befordul az egyik sarkon.*
-Jaj ne, várj kiscicám!
*Ered után hamar a sötételf. Sötét van már, az árnyékok között igazán nem könnyű rátalálni egy csintalan, fekete macskára. Jobb lesz hát mihamarabb elő keríteni, lehetőleg még megelőzhető, hogy messzire kóborol. Nem is telik bele hosszú idő, ahogy Sei vad keresését befejezettnek nyilváníthassa, tompa hang szűrődik ki az egyik fal mellé állított láda mögül. A koldusok, és széthordott szemétkupacok között viszont, elég nehezen hallható ez a kis jelzés, így nem csoda, hogy Korren, mint ha mi sem történt volna, elhalad a nyávogó faláda mellett. Viszont az előbbi szipogás is elhalkul annak ellenére, hogy a keresés alatt mind közelibbnek tűnt. Sei-nek azonban most már, égetőbb problémája támad, mikor a lába alól egyszer csak kigördül a talaj. Szerencsére sikerül hamar visszanyernie az egyensúlyát, így nem esik arcra. Viszont az amibe megbotlott, nem egy kő, vagy deszka, hanem két fiatal lány lába, akik a földön ülnek. Kicsit furcsállja is a dolgot, zavartan beletúr ezüst hajába, s a fejét vakargatva, széles, jóindulatú mosollyal szólítja meg őket.*
- Ezer bocsánat hölgyeim! Nem vettem észre, hogy a földön ülnek, remélem nem fájt, hogy belétek botlottam. Ha tudtam volna, hogy szép lányok ülnek ma az utcákon, bizonyára, jobban nyitva tarom a szemem.
*Nézi kedvesen a két kisasszonyt, majd eléjük áll, és leguggol. Aggódva tekint a könnyektől ázott arcocskára, majd zsebében turkálva, egy fehér kendőt halász elő.*
-Te voltál az...Ha tegezhetlek. Aki pityergett nemrég? Nem jó dolog, ha egy ilyen szép hölgy bánatos. Igazából, a bánat senkinek sem tesz jót. De! Most szerencséd van, hogy itt vagyok, és van nálam egy tiszta kendő.
*Nevet jóízűen, miközben megtörölgeti a lány arcát egy kicsit, és a kezébe nyomja a selyemkendőt. A zsebkendőnek szélén ezüst szegély, és egy cirádás "K.S." monogram van hímezve. Olyan puha, és könnyű, hogy szinte nem is érezni, ahogy a könnyű anyag a bőrhöz ér.
Sei lankadatlan mosollyal méregeti a lányokat. Kicsit értetlenül a másikhoz fordul, kíváncsi szemeket meresztve.*
-Na és...
*Vakargatja újra a fejét.*
-Miért ültök itt, a hideg földön? Talán elestetek? Mert...
*Nagyot szippant a levegőbe, és felpattan.*
-Azon könnyen segíthetünk.
*Szürke kezét nyújtja a lányoknak, ám mikor ráeszmél, bizonyára nem ez volt a probléma, visszaguggol.*
-Tudjátok, én éppen a macskámat keresem.
*Hajol közelebb a kis könnyes lánykához.*
-Amint meghallotta, hogy pityeregsz, egyből elszaladt, hogy megkeressen, de eltűnt. Félek, baja esik, ha kint hagyom éjjelre.