*Daeros, miután sikeresen megszerezte és előkészítette a számára megfelelő ágat, hazaindul a szegénynegyed-beli otthonába. Bár az erdőt tekinti valódi otthonának, ha bárki kérdezi, erre a helyre szokott utalni ez alatt. Még a felmenői építették a kőházat, melyben mindösszesen két helyiség található, s szüleinek halála után Daeros többször is elgondolkozott azon, hogy túladjon-e rajta. Végülis úgy döntött, hogy nem adja el, akkor nem volna hová 'hazatérnie' a vadászatokról. Belépve a házba, leteszi a kőrisfa-hasábor a munkaasztalára, majd nekiáll szépen formára faragni a baltával. Aprólékos gonddal csinálja, minden egyes mozdulatot kétszer is meggondol, mielőtt végrehajtaná. Azt a részét választja ki a hasábnak, melyik faragás közben a kéreg felé hajlik. Mivel az íjat majd az ellenkező irányban kell megfeszíteni, ez a természetes görbület egyenesebb íjat fog eredményezni, vagy ahogyan az íjász mondaná, a markolatnál reflexel kissé.
A hőmérséklet-változások, a nedvesség és a kemény használat azt követeli, hogy egy darab fából készüljön. Nem szabad törnie, mert az élete függhet tőle odakint. Ahogy apja mondotta, mikor az íjkészítést tanította Daerosnak, "Az íjnak olyan hosszúnak kell lennie, mint a vadász. Legfeljebb kicsivel lehet rövidebb, de legalább a torkodig érjen!".
Nos, hát ez az íj alkalmasint pontosan akkora lesz, mint ő maga. A hasáb felső végén megszámlálva az évgyűrűket, nagyjából negyvennek kell lennie egy hüvelykben, akkor tökéletes. Ennek kell lennie az íj alsó karjának, mert az nagyobb feszítésnek van kitéve, s erősebbnek kell lennie.
Vonókéssel gondosan letisztítja a kérgét, nagyon vigyázva, nehogy az alatta lévő réteget megsértse. Ezután lefűrészeli a hasábot hat láb hosszúra, s végignéz rajta, megfigyelve, merre csavarodik az íj hátának síkja. Mivel meglehetősen egyforma, krétával húz egy egyenes vonalat végig a külső rétegen. Ez lészen majd, az íj háta. Eztán a két oldalán húz egy-egy vonalat, negyed hüvelyknyire, melyek párhuzamosak, s a markolati résztől egy lábnyira végződnek. Innen ezt a két külső vonalat enyhe ívben vezeti le az íj végéig, ahol már csak háromnegyed hüvelyk vastag lesz. A további munkálatoknak ezek a vonalak lesznek az alapjai, és elég nagyok ahhoz, hogy biztos lehet afelől, hogy erős íj lesz belőle. Vonókéssel és kaparóacéllal faragja le a fát eddig a vonalig, s mivel az íj hátának óriási feszítést kell kiállnia, vigyáz, nehogy az erezetet valamiképpen megbontsa. Az íj körvonala ezen a részen marad amilyen volt a fán: egy lapos ív.
Ezután megfordítja az íjat úgy, hogy a belső réteg legyen kifelé, s a vonókéssel addig vékonyítja, míg középen másfél hüvelyk vastag nem lesz, a végein pedig fél hüvelyk. Nagyon óvatosan, aprólékosan dolgozik, nehogy túl mélyen vágjon, vagy kiszakítson belőle részeket.
Az íj hasának kifaragása a legfinomabb munka és több ügyességet kíván, mint az összes többi munka együttvéve. Mindenek előtt a fa erezetét kell követni. Az erezet menetét nem szabad elrontani, az íjnak tökéletes fokozatossággal kell vékonyodnia a végekig. Ahol csomó vagy bütyök mutatkozik a fában, ott több anyagot kell ráhagyni, mert különben azon a ponton gyengébb az íj. A tökéletes íj közepén egy kissé merev és az alsó kar egy árnyalattal erősebb, mint a felső. A valódi lövési pont 1,1/4 hüvelykkel felette van az íj mértani középpontjának, a kéz magától értetődően ez alatt van. A markolata tehát mivel 4 hüvelyk hosszú, 1,1/4 hüvelykkel felette, és 2,3/4 hüvelykkel alatta lesz, ez teszi azt, hogy az alsó kar valamivel rövidebb és ezért kell valamivel erősebbnek lennie.
Ennél fogva, mikor az íjat megfeszíti, szimmetrikus lesz, s az íj, amit így készített nyolcvan fonton felül fog húzni, még akkor is, ha már teljesen a húrhoz igazodik.*