Külső területek - Szántóföldek
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Erdőszéli tisztás (új) Arthenior közelében (új) | Szántóföldek | Tharg birtokok (új) Füves puszta (új) Kikötői erdőség (új) |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 81 (1601. - 1620. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
![>Gniwmiy Iumnus [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/10744_1477330495_ember_no.jpg)
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4164-4183
1620. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-01-31 10:03:33
Üzenet elküldve: 2018-01-31 10:03:33
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Kharasshi, Rilkäline//
*Nem fogad szót a kicsike. Bár látszik rajta, hogy a félsz csak úgy mardossa belül, kibúvót keres, s inkább közelebb óvakodik a mélységihez. Annak az ostornak hely kell, ő pedig valószínűleg ezt igyekszik elcsalni, egyszersmind elébe menni a dolgoknak.
Felszegett áll, számonkérő hangnem, de mégis inkább reményteli puhatolózásnak tűnik az egész.*
- Melyikkel is? *kérdez vissza szemtelenül, mikor a lány az egyezséget emlegeti.* - Már nem nagyon tudom számon tartani *húzódik a szája bicskanyitogató félmosolyra. Az ostor nyeléhez fogja a fonott bőrt és élvetegen simít vele végig a nőstényke mellkasán, keblén és csípőjén *mintha most ő is felemlegetne valami egyezségfélét, amivel arcátlanul rég váratják.*
- Ez a szépség arra van, hogy használják *duruzsolja, ahogy a simítás útját követi a tekintete. Nem egyértelmű, hogy az ostorra vagy a lányra gondol éppen.
Közelebb hajol és a nőstényke fülébe súg.*
- Azt mondtam, fordulj meg *ismétli az utasítást csikorgó hidegen... és forrón, ahogy egy pőre ledérnek szokás egy bordély fülledt bűnei között. De nem vár rá, hogy magától mozduljon a koronájától fosztott úrnőcske, megfordítja ő maga. Aztán a háta mögül előre nyúl és leoldja a nőtényről a fegyverövet, mintha csak a végső trónfosztás gesztusa lenne.*
- Ott a kőnél megállhatsz *mondja, s ösztönzésnek csípősen paskol a formás hátsóra.* - Eridj!
*Ha a lány tétovázva hátrapillantana, hát Kharasshi szemében láthatja, hogy nem jó ötlet most ellentmondani neki vagy tovább váratni. Persze attól még megpróbálhatja győzködni, míg odaér, s vár a sorsára.
Kharasshi addig a szekérre rakja a fegyverövet. Nem is próbálja tagadni, mennyire kedvére van ez az egész.
Megcserdíti a karikást maga mellett, mikor a lány végre elfoglalja a kijelölt helyet. Szélesen elvigyorodik, mikor látja összerezzenni a jellegzetes éles, csattanó hangra.
- Egy úrnő kezébe való *duruzsolja Kharasshi búgó, mély baritonja, ahogy szorosan a nőstény mögé lép, s a derekát átkarolva a vékonyka ujjak közé adja az ostort. A saját jobbját a lányéra simítja, ahogy megemeli a karikást.*
- Tartsd lazán a csuklódat *mondja.* - Ez adja az irányt. A karod kiterjeszti a mozdulatot *kanyarítja a szíjat lassú, nagy ívre föléjük.* - Az erejét viszont a tested egészéből nyeri. A láb, a csípő, a hát és a váll izmai lendítik *magyarázza, s egészen a lányhoz simulva mutatja is, mire az ostor vége hangosat csattan a levegőben. Megmutatja a mozdulatot több verzióban is, mindig máshol pattintva a karikással, aztán lendít egyet rajta, s a fonott bőrszíj a derekuk köré tekeredik.*
- Illik hozzád *mondja.* - És ha kigyakorlod, sokkal nagyobb hasznát veszed, mint egy kardnak. Bár a mélységieken kívül más nem igazán preferálja, nem ismerek ennél többrétűbb fegyvert. Könnyű, távol tarthatod a támadódat, de ha már közel ért, akkor is megállja a helyét. A nyelével üthetsz, még lendítheted is a szíjnál fogva. Ráhurkolhatod az ellenfél fegyverére vagy kezére vagy akár a nyakára is. Módot ad rá, hogy ölj, de jóval kevésbé szoros köteléke van a halállal, mint egy pengének *mondja, s leoldja magukról a szíjat, hogy aztán az ostort összetekerve a nőstény kezébe adja.*
- A tiéd.
*Nem fogad szót a kicsike. Bár látszik rajta, hogy a félsz csak úgy mardossa belül, kibúvót keres, s inkább közelebb óvakodik a mélységihez. Annak az ostornak hely kell, ő pedig valószínűleg ezt igyekszik elcsalni, egyszersmind elébe menni a dolgoknak.
Felszegett áll, számonkérő hangnem, de mégis inkább reményteli puhatolózásnak tűnik az egész.*
- Melyikkel is? *kérdez vissza szemtelenül, mikor a lány az egyezséget emlegeti.* - Már nem nagyon tudom számon tartani *húzódik a szája bicskanyitogató félmosolyra. Az ostor nyeléhez fogja a fonott bőrt és élvetegen simít vele végig a nőstényke mellkasán, keblén és csípőjén *mintha most ő is felemlegetne valami egyezségfélét, amivel arcátlanul rég váratják.*
- Ez a szépség arra van, hogy használják *duruzsolja, ahogy a simítás útját követi a tekintete. Nem egyértelmű, hogy az ostorra vagy a lányra gondol éppen.
Közelebb hajol és a nőstényke fülébe súg.*
- Azt mondtam, fordulj meg *ismétli az utasítást csikorgó hidegen... és forrón, ahogy egy pőre ledérnek szokás egy bordély fülledt bűnei között. De nem vár rá, hogy magától mozduljon a koronájától fosztott úrnőcske, megfordítja ő maga. Aztán a háta mögül előre nyúl és leoldja a nőtényről a fegyverövet, mintha csak a végső trónfosztás gesztusa lenne.*
- Ott a kőnél megállhatsz *mondja, s ösztönzésnek csípősen paskol a formás hátsóra.* - Eridj!
*Ha a lány tétovázva hátrapillantana, hát Kharasshi szemében láthatja, hogy nem jó ötlet most ellentmondani neki vagy tovább váratni. Persze attól még megpróbálhatja győzködni, míg odaér, s vár a sorsára.
Kharasshi addig a szekérre rakja a fegyverövet. Nem is próbálja tagadni, mennyire kedvére van ez az egész.
Megcserdíti a karikást maga mellett, mikor a lány végre elfoglalja a kijelölt helyet. Szélesen elvigyorodik, mikor látja összerezzenni a jellegzetes éles, csattanó hangra.
- Egy úrnő kezébe való *duruzsolja Kharasshi búgó, mély baritonja, ahogy szorosan a nőstény mögé lép, s a derekát átkarolva a vékonyka ujjak közé adja az ostort. A saját jobbját a lányéra simítja, ahogy megemeli a karikást.*
- Tartsd lazán a csuklódat *mondja.* - Ez adja az irányt. A karod kiterjeszti a mozdulatot *kanyarítja a szíjat lassú, nagy ívre föléjük.* - Az erejét viszont a tested egészéből nyeri. A láb, a csípő, a hát és a váll izmai lendítik *magyarázza, s egészen a lányhoz simulva mutatja is, mire az ostor vége hangosat csattan a levegőben. Megmutatja a mozdulatot több verzióban is, mindig máshol pattintva a karikással, aztán lendít egyet rajta, s a fonott bőrszíj a derekuk köré tekeredik.*
- Illik hozzád *mondja.* - És ha kigyakorlod, sokkal nagyobb hasznát veszed, mint egy kardnak. Bár a mélységieken kívül más nem igazán preferálja, nem ismerek ennél többrétűbb fegyvert. Könnyű, távol tarthatod a támadódat, de ha már közel ért, akkor is megállja a helyét. A nyelével üthetsz, még lendítheted is a szíjnál fogva. Ráhurkolhatod az ellenfél fegyverére vagy kezére vagy akár a nyakára is. Módot ad rá, hogy ölj, de jóval kevésbé szoros köteléke van a halállal, mint egy pengének *mondja, s leoldja magukról a szíjat, hogy aztán az ostort összetekerve a nőstény kezébe adja.*
- A tiéd.
1619. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-01-30 23:03:58
Üzenet elküldve: 2018-01-30 23:03:58
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 204
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 204
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Embervadászat//
//Kockagurítás eredménye: 3//
*Nos, ő maga sem vallja azt, hogy a sárkóstolgatás a legésszerűbb módszer volt. Külső szemlélőknek, laikus szemeknek viszont akár profizmus látszatát is kelthetik. Sőt, az is lehetséges hogy az előzőleges lábnyomok nem is a követett személyé voltak, s hogy a fantáziája játszott közbe a dologba. Annyi legalább mondhatni biztos, hogy forró nyomon járnak az eddigi hallott információk alapján.*
- Én személy szerint nem tudom, mi lelte a csuhást. Csak így elindulni egyedül a vakvilágba, kaja-pia nélkül...
*No nem mintha ő nem csinált volna ilyet eddigi élete során, de így utólag persze mindenki bölcsebb belátással bír. Közben szépen lassan kiérnek a szántóföldekre, ahol a látótér valóban kitágul szemeik előtt. A sok lovaglástól fara érezhetően sajogni kezd, de üsse kő! Előbb a bögyi, aztán a pihi.
Nyomozásukat, vagyis inkább nyomkövetésüket egy idősödő nő is elősegíti, meglehetősen értékes információkkal.*
- Eszem a zúzáját, köszönjük!
*Így köszöni meg neki a segítséget, majd mikor társai tovább indulnak, ő is követi őket.*
//Kockagurítás eredménye: 3//
*Nos, ő maga sem vallja azt, hogy a sárkóstolgatás a legésszerűbb módszer volt. Külső szemlélőknek, laikus szemeknek viszont akár profizmus látszatát is kelthetik. Sőt, az is lehetséges hogy az előzőleges lábnyomok nem is a követett személyé voltak, s hogy a fantáziája játszott közbe a dologba. Annyi legalább mondhatni biztos, hogy forró nyomon járnak az eddigi hallott információk alapján.*
- Én személy szerint nem tudom, mi lelte a csuhást. Csak így elindulni egyedül a vakvilágba, kaja-pia nélkül...
*No nem mintha ő nem csinált volna ilyet eddigi élete során, de így utólag persze mindenki bölcsebb belátással bír. Közben szépen lassan kiérnek a szántóföldekre, ahol a látótér valóban kitágul szemeik előtt. A sok lovaglástól fara érezhetően sajogni kezd, de üsse kő! Előbb a bögyi, aztán a pihi.
Nyomozásukat, vagyis inkább nyomkövetésüket egy idősödő nő is elősegíti, meglehetősen értékes információkkal.*
- Eszem a zúzáját, köszönjük!
*Így köszöni meg neki a segítséget, majd mikor társai tovább indulnak, ő is követi őket.*
1618. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-01-30 23:02:18
Üzenet elküldve: 2018-01-30 23:02:18
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 586
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 586
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
//Embervadászat//
*Cotys elégedett vigyorral figyeli, ahogy Harlien leellenőriz mindent amit találnak. Örül, hogy olyannal dolgozhat aki komolyan veszi a feladatát és ért is hozzá. A sár kóstolásnál azért örül, hogy célpontjuk nem állt meg sehol a dolgát végezni.
Az ötleten el is mosolyodik magában.
Syd megjegyzésére érdeklődve néz rá.*
-Synmira, vagy Krenkataur felé? Nem az a célja a nőnek, hogy eltűnjön? Arra felé nehezebben tehetné.
*Kiérve a lakott területekre újra a kérdezősködésé a fő szerep. Syd meg is kapja az információt egy idősebb nőtől amire vár és ezen felbuzdulva vágtára utasítja a csapatot.*
*Cotys elégedett vigyorral figyeli, ahogy Harlien leellenőriz mindent amit találnak. Örül, hogy olyannal dolgozhat aki komolyan veszi a feladatát és ért is hozzá. A sár kóstolásnál azért örül, hogy célpontjuk nem állt meg sehol a dolgát végezni.
Az ötleten el is mosolyodik magában.
Syd megjegyzésére érdeklődve néz rá.*
-Synmira, vagy Krenkataur felé? Nem az a célja a nőnek, hogy eltűnjön? Arra felé nehezebben tehetné.
*Kiérve a lakott területekre újra a kérdezősködésé a fő szerep. Syd meg is kapja az információt egy idősebb nőtől amire vár és ezen felbuzdulva vágtára utasítja a csapatot.*
1617. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-01-30 22:56:12
Üzenet elküldve: 2018-01-30 22:56:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//Lagzi Sziritánban - három évvel korábban//
*Sikerül teljesen belefeledkeznie a zenébe, erre pedig csak onnan jön rá, hogy egyszer csak vége, és hirtelen csend lesz. Igaz ez a csend jelen pillanatban mindössze az eddigi kellemes, világát kitöltő vidám dallamok hiányát jelenti, nem azt az igazi, nyomasztó éjszakai csendet, ami odahaza szakad rá néha néhány álmatlan éjszakán.
A taps, a fütty, és a vidám zsibongás ami a lány játékát kíséri semmiképpen nem jellemezhető csendként, számára még is úgy tűnik, mintha az utolsó dallamfoszlány után kicsit elcsendesedett, vagy inkább kiüresedett volna az egész világ.
Pedig még édesanyja is lelkesen tapsol annak a férfinak a társaságában, akivel eddig táncolt, és akinek eddig minden alkalommal kissé hosszabban villantotta elő szép, hosszú és meztelen combját, mint ami indokolt, vagy illendő. A fiatal férfi pedig talán mindezt meghálálva karcsú csípőjénél fogva húzza őt magához, ő pedig nem csak nem ellenkezik, hanem láthatóan élvezi is a hirtelen jött figyelmet. De még is, lelkes tapsa közben tekintetével próbálja megkeresni őt, ő pedig próbál visszaintegetni játéknyulával együtt, miközben őszintén mosolyog, hiszen tényleg boldoggá teszi, hogy láthatóan, bár számára igazából kissé érthetetlen módon anyját boldoggá teszi ez az egész.
Ő maga is éppen csak azért nem tapsol, mert még mindig játéknyulának kezeit fogja, és egyelőre csak vele tapsol a saját nevében is, úgymond kettőjük helyett.
Legnagyobb meglepetésére aztán, a lány, aki eddig mágia nélkül varázsolta el, megáll mellette a színpadról lefelé jövet.*
- Barátnő igazából. *válaszol neki csak a pontosság kedvéért játéknyulára nézve, de lelkesen és barátságosan mosolyogva teszi mindezt.*
- Anya azt mondta, hogy a vőlegényét hagyjam otthon, mert az ilyesmiket, mint esküvő és lagzi, a lányok úgy is jobban élvezik és szeretik, ezért inkább csak őt hoztam magammal.
- És kettőjükre egyszerre figyelni talán tényleg sok lenne egy kicsit. *bólogat aztán, bár inkább már csak magának. Láthatóan egyszerre zavarban van kicsit, ugyanakkor még is talán túlságosan is lelkes attól, hogy valaki, akit elragadtatva és lelkesen figyelt eddig, ennyire kedvesen szólította meg.*
- Ez az egész... nagyon szép volt. Sohasem hallottam még hasonlót. Nálunk otthon, ha zenélnek is, az valahogy nagyon más, de ez tényleg nagyon szép volt. *ismétel még szavakat is hirtelen jött lelkes meglepettségében, hiába igyekszik általában mindig választékosan beszélni, hiszen erre nevelték tanították egész életében. Talán annak köszönhető a megszokottból való kizökkenése, hogy valaki, aki nem édesanyja ennyire kedvesen beszélt vele, és még hátát is megsimogatta gyengéden. A kedvesség és nyíltság hiába esik neki nagyon jól, kicsit össze is zavarja.*
- Mit szeretnél mutatni nekem? *kérdi hangjában mindenfajta követelőzés nélkül, őszinte kislányos izgatottsággal, miközben minden félelem és bizalmatlanság nélkül megfogja a lány kezét is. Régen tette valaki is ennyire kíváncsivá.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.01.30 23:01:41
//Lagzi Sziritánban - három évvel korábban//
*Sikerül teljesen belefeledkeznie a zenébe, erre pedig csak onnan jön rá, hogy egyszer csak vége, és hirtelen csend lesz. Igaz ez a csend jelen pillanatban mindössze az eddigi kellemes, világát kitöltő vidám dallamok hiányát jelenti, nem azt az igazi, nyomasztó éjszakai csendet, ami odahaza szakad rá néha néhány álmatlan éjszakán.
A taps, a fütty, és a vidám zsibongás ami a lány játékát kíséri semmiképpen nem jellemezhető csendként, számára még is úgy tűnik, mintha az utolsó dallamfoszlány után kicsit elcsendesedett, vagy inkább kiüresedett volna az egész világ.
Pedig még édesanyja is lelkesen tapsol annak a férfinak a társaságában, akivel eddig táncolt, és akinek eddig minden alkalommal kissé hosszabban villantotta elő szép, hosszú és meztelen combját, mint ami indokolt, vagy illendő. A fiatal férfi pedig talán mindezt meghálálva karcsú csípőjénél fogva húzza őt magához, ő pedig nem csak nem ellenkezik, hanem láthatóan élvezi is a hirtelen jött figyelmet. De még is, lelkes tapsa közben tekintetével próbálja megkeresni őt, ő pedig próbál visszaintegetni játéknyulával együtt, miközben őszintén mosolyog, hiszen tényleg boldoggá teszi, hogy láthatóan, bár számára igazából kissé érthetetlen módon anyját boldoggá teszi ez az egész.
Ő maga is éppen csak azért nem tapsol, mert még mindig játéknyulának kezeit fogja, és egyelőre csak vele tapsol a saját nevében is, úgymond kettőjük helyett.
Legnagyobb meglepetésére aztán, a lány, aki eddig mágia nélkül varázsolta el, megáll mellette a színpadról lefelé jövet.*
- Barátnő igazából. *válaszol neki csak a pontosság kedvéért játéknyulára nézve, de lelkesen és barátságosan mosolyogva teszi mindezt.*
- Anya azt mondta, hogy a vőlegényét hagyjam otthon, mert az ilyesmiket, mint esküvő és lagzi, a lányok úgy is jobban élvezik és szeretik, ezért inkább csak őt hoztam magammal.
- És kettőjükre egyszerre figyelni talán tényleg sok lenne egy kicsit. *bólogat aztán, bár inkább már csak magának. Láthatóan egyszerre zavarban van kicsit, ugyanakkor még is talán túlságosan is lelkes attól, hogy valaki, akit elragadtatva és lelkesen figyelt eddig, ennyire kedvesen szólította meg.*
- Ez az egész... nagyon szép volt. Sohasem hallottam még hasonlót. Nálunk otthon, ha zenélnek is, az valahogy nagyon más, de ez tényleg nagyon szép volt. *ismétel még szavakat is hirtelen jött lelkes meglepettségében, hiába igyekszik általában mindig választékosan beszélni, hiszen erre nevelték tanították egész életében. Talán annak köszönhető a megszokottból való kizökkenése, hogy valaki, aki nem édesanyja ennyire kedvesen beszélt vele, és még hátát is megsimogatta gyengéden. A kedvesség és nyíltság hiába esik neki nagyon jól, kicsit össze is zavarja.*
- Mit szeretnél mutatni nekem? *kérdi hangjában mindenfajta követelőzés nélkül, őszinte kislányos izgatottsággal, miközben minden félelem és bizalmatlanság nélkül megfogja a lány kezét is. Régen tette valaki is ennyire kíváncsivá.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.01.30 23:01:41
1616. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-01-30 22:51:13
Üzenet elküldve: 2018-01-30 22:51:13
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 496
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 496
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//Embervadászat//
*Társai kiváló nyomolvasónak bizonyulnak, nem egy olyan nyomot észrevesznek, ami elkerüli Syd figyelmét. Mondjuk azon kicsit megütközik, mikor Harlien egy darab sarat vesz a szájába, de nem vonja kétségbe a módszer hatékonyságát. A jelek a szántóföldek felé mutatnak, hát arra indulnak tovább.*
-Arra tippeltem volna, hogy dél felé indul * morfondírozik.* Talán jobb is így. A művelt területeken a nagyobb látótávolság nekünk kedvez. *Úgy véli, hamarosan megpillanthatják célpontjukat. Alig érnek ki a nyílt térségre, észrevesz egy idősebb nőt. Oda üget hozzá és Gniwmiy felől érdeklődik. Nagy örömére kiderül, hogy a vörös nem régen járt erre. Még a nő úti célja is kiderül. Syd lelke ujjong.*
~Hamarosan meglesz!~
-Gyerünk, húzzunk bele! *Vágtára ösztökéli lovát, úgy indul tovább a forró nyomon.*
*Társai kiváló nyomolvasónak bizonyulnak, nem egy olyan nyomot észrevesznek, ami elkerüli Syd figyelmét. Mondjuk azon kicsit megütközik, mikor Harlien egy darab sarat vesz a szájába, de nem vonja kétségbe a módszer hatékonyságát. A jelek a szántóföldek felé mutatnak, hát arra indulnak tovább.*
-Arra tippeltem volna, hogy dél felé indul * morfondírozik.* Talán jobb is így. A művelt területeken a nagyobb látótávolság nekünk kedvez. *Úgy véli, hamarosan megpillanthatják célpontjukat. Alig érnek ki a nyílt térségre, észrevesz egy idősebb nőt. Oda üget hozzá és Gniwmiy felől érdeklődik. Nagy örömére kiderül, hogy a vörös nem régen járt erre. Még a nő úti célja is kiderül. Syd lelke ujjong.*
~Hamarosan meglesz!~
-Gyerünk, húzzunk bele! *Vágtára ösztökéli lovát, úgy indul tovább a forró nyomon.*
1615. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-01-30 20:53:52
Üzenet elküldve: 2018-01-30 20:53:52
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 406
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 406
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Lagzi Sziritánban - három évvel korábban//
*Egészen bele is feledkezik a zenélésbe, mintha egy egészen másik világba kerülne. Ajkai mosolyra húzódnak, ahogy látja, az embereknek is tetszik. Eddig még sosem zenélt ennyi mindenkinek, és hazudna, ha azt állítaná, egyáltalán nem izgult előtte, sőt! Nagyon is. De mostanra ez már teljesen megszűnt. Ez is egy megerősítés számára, hogy jól döntött, mikor maga mögött hagyta Lihanech városát, és vele együtt az egész eddigi életét.
Közben néha-néha körbenéz, hogy felmérje a közönség reakcióját, és hát az eredmény önmagáért beszél. A legbájosabb jelenség viszont a plüssnyuszijával játszadozó kislány. Kicsit sajnálja, olyan elveszettnek tűnik szegény kislány annak ellenére, is, hogy látszólag nagyon jól elvan magában.
Körülbelül negyed órán keresztül játszhat, nagyrészt ismertebb zenéket. Saját dalain még csak dolgozgat, és ha készen is lennének, nem merné még őket előadni. Miután végez, meghajol, kiélvezve a tapsvihart, majd helyet cserél egy másik zenésszel, akivel úgy volt megbeszélve, felváltva játszanak majd az este.
Elindul lefelé, hogy amíg a férfi van soron, ő visszamenjen a konyhába beszélgetni. Amikor elhalad a kislány mellett, mosolyogva néz végig rajta és aranyos plüssfiguráin. Hirtelen eszébe jut valami. Lehajol a kislányhoz, és gyengéden végigsimít a hátán.*
- Velem jönnél kérlek? Szeretnék mutatni valamit, amiért ilyen lelkes közönség voltál a kis barátoddal.
*Kinyújtja kezét a a lányka felé, ha pedig ő is megfogja az övét, elindul vele a pajta mellett lévő ház felé.*
//Lagzi Sziritánban - három évvel korábban//
*Egészen bele is feledkezik a zenélésbe, mintha egy egészen másik világba kerülne. Ajkai mosolyra húzódnak, ahogy látja, az embereknek is tetszik. Eddig még sosem zenélt ennyi mindenkinek, és hazudna, ha azt állítaná, egyáltalán nem izgult előtte, sőt! Nagyon is. De mostanra ez már teljesen megszűnt. Ez is egy megerősítés számára, hogy jól döntött, mikor maga mögött hagyta Lihanech városát, és vele együtt az egész eddigi életét.
Közben néha-néha körbenéz, hogy felmérje a közönség reakcióját, és hát az eredmény önmagáért beszél. A legbájosabb jelenség viszont a plüssnyuszijával játszadozó kislány. Kicsit sajnálja, olyan elveszettnek tűnik szegény kislány annak ellenére, is, hogy látszólag nagyon jól elvan magában.
Körülbelül negyed órán keresztül játszhat, nagyrészt ismertebb zenéket. Saját dalain még csak dolgozgat, és ha készen is lennének, nem merné még őket előadni. Miután végez, meghajol, kiélvezve a tapsvihart, majd helyet cserél egy másik zenésszel, akivel úgy volt megbeszélve, felváltva játszanak majd az este.
Elindul lefelé, hogy amíg a férfi van soron, ő visszamenjen a konyhába beszélgetni. Amikor elhalad a kislány mellett, mosolyogva néz végig rajta és aranyos plüssfiguráin. Hirtelen eszébe jut valami. Lehajol a kislányhoz, és gyengéden végigsimít a hátán.*
- Velem jönnél kérlek? Szeretnék mutatni valamit, amiért ilyen lelkes közönség voltál a kis barátoddal.
*Kinyújtja kezét a a lányka felé, ha pedig ő is megfogja az övét, elindul vele a pajta mellett lévő ház felé.*
1614. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-01-30 19:15:24
Üzenet elküldve: 2018-01-30 19:15:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//Lagzi Sziritánban - három évvel korábban//
*A lány ugyan kedvesen szól hozzá, és szelíden tolja arrébb, ő még is összerezzen kicsit, de talán éppen csak annyira, hogy fel sem tűnik neki. Mindezek után olyan lelkesen igyekszik félrehúzódni és nem lenni láb alatt, hogy még majdnem le is esik.
Mindez azonban csak egy röpke pillanat, de hát, ha valamiben nagy gyakorlatra tett szert odahaza, az pont az, hogy próbáljon ne láb alatt lenni senkinek, most pedig szó szerint is ott volt, nem csak képletes, vagy átvitt értelemben.*
- Persze, ne haragudj, rossz helyre ültem. *mondja, ösztönösen is letegezve a lányt hiába idősebb nála, és előbbi kissé ijedt, de ösztönös mozdulata ellenére barátságosan mosolyog. Megint eszébe jut, hogy édesanyjának igaza lehet az emberekkel kapcsolatban. Ha otthon akadályozott volna bárkit hasonlóképpen, elég valószínű, hogy az a tiszta vérű, legyen akár idősebb, akár vele egykorú, nem kedves mosollyal az arcán kéri őt meg, hogy ugyan menjen már arrébb kicsit. Talán még a bűvös "korcs" szót is kiejtette volna a száján, amitől, ha csak titokban is, de apró keze mindig ökölbe szorul.
Miközben végignézi, ahogyan a lány helyet foglal odafent a lantjával és belekezd dalába, természetesen fél szemmel édesanyját figyeli, akinek úgy tűnik máris akadt társasága, egyikük talán pont az a férfi, aki lelkesen meghívta őket ide, miután eladták nekik legfinomabb illatú füstölőiket. Igaz, ahonnan ő ül, onnan nem látja őket valami jól, hogy kicsodák, mert túl sok ember nyüzsög körülöttük. De, hogy legalább két férfi, az biztos. Az ő ízlésének az egyikük túl pocakos, a másik túl borostás, és hát amúgy is öregek. Ugyanakkor tisztában van azzal, hogy nem is nagyon van abban a korban még, hogy képes legyen érdemben megítélni azt, hogy melyik férfi szép. A vele korabeli fiúkkal kicsit más a helyzet, és a lányokkal is. Róluk legalább rögtön tudja, hogy melyikük tetszik, és melyikük nem.
Édesanyja mindenesetre vagy tényleg élvezi a társaságukat, vagy ügyesen tetteti ugyanezt, viszont valamin nevet és tényleg vidámnak látszik, ezen pedig ő mosolyodik el.
Amikor megkezdődik a dal, először fél szemmel az embereket figyeli, hogy vajon mennyire illik rájuk édesanyjának leírása, de aztán csakhamar egyetlen és legjobb barátnőjéhez fordul.*
- Neked is tetszik, ugye? *mosolyog játéknyulára, mikor pedig az állat feje, mintha magától bólintana egyet, (noha elég valószínű, hogy csak ő mozgatta meg úgy, hogy ezt tegye) ezúttal lelkes szeretettel simogatja meg.*
- Örülök. Táncoljunk akkor! *javasolja, mielőtt azonban így tenne, még feltűnik neki, hogy ezzel az ötletével koránt sincsen egyedül.
Sokan odalent, mintha egyenesen csak erre a pillanatra vártak volna. Néhányan azonnal táncra perdülnek a Luni számára kissé idegen, még is szép és vidám zenének ütemére, a vállalkozóbb szelleműek és bátrabbak, pedig még attól sem riadnak vissza, hogy mindezt demizsonnal, fakupával, vagy éppen söröskorsóval a kezükben tegyék meg, és egy-egy merészebb tánclépést követően magukba döntsenek pár kortyot kedvenc italukból.*
- Na ilyet tényleg nem nagyon látni otthon az biztos. *szalad ki a száján, de nincs ebben semmi rosszallás, inkább csak egyfajta szórakozott derű.
Egy harmadik férfi (nem az a kettő, akikkel eddig csevegett) édesanyját is táncra kéri, ő pedig kissé kipirult arccal és elég rosszul leplezett lelkesedéssel megy vele. Még Luni figyelmét sem kerüli el, hogy a tánclépések alkalmával az indokoltnál kissé hosszabban villantja elő hosszú, meztelen combjait szoknyája alól.
Mivel otthon is gyakran tölti környezetének megfigyelésével magányos perceit, és sokszor óráit is, nem kerüli el figyelmét az sem, hogy néhányan csak az asztaloknál ülve bólogatnak a zene ritmusára, és az sem, hogy akadnak olyanok is, akik komoly arccal figyelik, hogy odafent a színpadon mit játszik a lány. Talán egyfajta elragadtatással, és valamiféle különös átszellemültséggel, ami vagy a zenének szól, vagy az előadójának, vagy pedig - és ez a valószínűbb, - mindkettőnek egyszerre.
Furcsa módon, bár az idősebb fiúk és férfiak szépségének megítélésével Luninari eléggé hadilábon áll, azért azt rögtön látja, hogy a lány, aki odafent játszik, szép.
Végül - és erre nem is kell túl sokat várni, - már ő sem vonja ki magát a hatása alól. Lejjebb megy egy lépcsőfokot, majd odatérdelve fehér játéknyulát a színpad szélére állítja, annak két első lábára, miközben mellső lábait mint egyfajta kezeket fogja meg. Utóbbiak segítségével mozgatja őt a zenének ütemére, miközben a hosszú fehér fülek is kicsit mókásan lengedeznek.
Fel sem tűnik neki, hogy ő maga is a zene ritmusára mozgatja fejét eközben, nem csak előre-hátra, hanem kicsit jobbra és balra is, és közben mosolyog, már-már tényleg majdnem teljesen önfeledten vidám mosollyal. Még környezetét és a többieket is elfelejti figyelni, annyira jól elszórakoztatja az, ahogy játéknyulával táncol, miközben a zenére és az azt a hangszerből előcsalogató kecses és finom ujjakra figyel. Nem mintha annyira ritkák lennének azok a pillanatok, amikor sikerül teljesen magukba feledkeznie, de másoknak elég ritkán sikerül kiváltania belőle hasonlót, az is biztos.
Az otthon hallott dalok valahogy ünnepélyesebbek, komorabbak, szertartásosabbak - nincsenek igazán pontos szavai rájuk. Ebből a dalból ellenben olyan szabadságot, és életörömöt érez, amit korábban nem tapasztalt zenét hallgatva soha.
~ Az emberek tényleg nagyon mások. ~ fut is át elméjén, és vésődik is gondolatai mélyére talán örökre ez az egyszerű, de kellemes és megnyugtató gondolat.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.01.30 19:24:03
//Lagzi Sziritánban - három évvel korábban//
*A lány ugyan kedvesen szól hozzá, és szelíden tolja arrébb, ő még is összerezzen kicsit, de talán éppen csak annyira, hogy fel sem tűnik neki. Mindezek után olyan lelkesen igyekszik félrehúzódni és nem lenni láb alatt, hogy még majdnem le is esik.
Mindez azonban csak egy röpke pillanat, de hát, ha valamiben nagy gyakorlatra tett szert odahaza, az pont az, hogy próbáljon ne láb alatt lenni senkinek, most pedig szó szerint is ott volt, nem csak képletes, vagy átvitt értelemben.*
- Persze, ne haragudj, rossz helyre ültem. *mondja, ösztönösen is letegezve a lányt hiába idősebb nála, és előbbi kissé ijedt, de ösztönös mozdulata ellenére barátságosan mosolyog. Megint eszébe jut, hogy édesanyjának igaza lehet az emberekkel kapcsolatban. Ha otthon akadályozott volna bárkit hasonlóképpen, elég valószínű, hogy az a tiszta vérű, legyen akár idősebb, akár vele egykorú, nem kedves mosollyal az arcán kéri őt meg, hogy ugyan menjen már arrébb kicsit. Talán még a bűvös "korcs" szót is kiejtette volna a száján, amitől, ha csak titokban is, de apró keze mindig ökölbe szorul.
Miközben végignézi, ahogyan a lány helyet foglal odafent a lantjával és belekezd dalába, természetesen fél szemmel édesanyját figyeli, akinek úgy tűnik máris akadt társasága, egyikük talán pont az a férfi, aki lelkesen meghívta őket ide, miután eladták nekik legfinomabb illatú füstölőiket. Igaz, ahonnan ő ül, onnan nem látja őket valami jól, hogy kicsodák, mert túl sok ember nyüzsög körülöttük. De, hogy legalább két férfi, az biztos. Az ő ízlésének az egyikük túl pocakos, a másik túl borostás, és hát amúgy is öregek. Ugyanakkor tisztában van azzal, hogy nem is nagyon van abban a korban még, hogy képes legyen érdemben megítélni azt, hogy melyik férfi szép. A vele korabeli fiúkkal kicsit más a helyzet, és a lányokkal is. Róluk legalább rögtön tudja, hogy melyikük tetszik, és melyikük nem.
Édesanyja mindenesetre vagy tényleg élvezi a társaságukat, vagy ügyesen tetteti ugyanezt, viszont valamin nevet és tényleg vidámnak látszik, ezen pedig ő mosolyodik el.
Amikor megkezdődik a dal, először fél szemmel az embereket figyeli, hogy vajon mennyire illik rájuk édesanyjának leírása, de aztán csakhamar egyetlen és legjobb barátnőjéhez fordul.*
- Neked is tetszik, ugye? *mosolyog játéknyulára, mikor pedig az állat feje, mintha magától bólintana egyet, (noha elég valószínű, hogy csak ő mozgatta meg úgy, hogy ezt tegye) ezúttal lelkes szeretettel simogatja meg.*
- Örülök. Táncoljunk akkor! *javasolja, mielőtt azonban így tenne, még feltűnik neki, hogy ezzel az ötletével koránt sincsen egyedül.
Sokan odalent, mintha egyenesen csak erre a pillanatra vártak volna. Néhányan azonnal táncra perdülnek a Luni számára kissé idegen, még is szép és vidám zenének ütemére, a vállalkozóbb szelleműek és bátrabbak, pedig még attól sem riadnak vissza, hogy mindezt demizsonnal, fakupával, vagy éppen söröskorsóval a kezükben tegyék meg, és egy-egy merészebb tánclépést követően magukba döntsenek pár kortyot kedvenc italukból.*
- Na ilyet tényleg nem nagyon látni otthon az biztos. *szalad ki a száján, de nincs ebben semmi rosszallás, inkább csak egyfajta szórakozott derű.
Egy harmadik férfi (nem az a kettő, akikkel eddig csevegett) édesanyját is táncra kéri, ő pedig kissé kipirult arccal és elég rosszul leplezett lelkesedéssel megy vele. Még Luni figyelmét sem kerüli el, hogy a tánclépések alkalmával az indokoltnál kissé hosszabban villantja elő hosszú, meztelen combjait szoknyája alól.
Mivel otthon is gyakran tölti környezetének megfigyelésével magányos perceit, és sokszor óráit is, nem kerüli el figyelmét az sem, hogy néhányan csak az asztaloknál ülve bólogatnak a zene ritmusára, és az sem, hogy akadnak olyanok is, akik komoly arccal figyelik, hogy odafent a színpadon mit játszik a lány. Talán egyfajta elragadtatással, és valamiféle különös átszellemültséggel, ami vagy a zenének szól, vagy az előadójának, vagy pedig - és ez a valószínűbb, - mindkettőnek egyszerre.
Furcsa módon, bár az idősebb fiúk és férfiak szépségének megítélésével Luninari eléggé hadilábon áll, azért azt rögtön látja, hogy a lány, aki odafent játszik, szép.
Végül - és erre nem is kell túl sokat várni, - már ő sem vonja ki magát a hatása alól. Lejjebb megy egy lépcsőfokot, majd odatérdelve fehér játéknyulát a színpad szélére állítja, annak két első lábára, miközben mellső lábait mint egyfajta kezeket fogja meg. Utóbbiak segítségével mozgatja őt a zenének ütemére, miközben a hosszú fehér fülek is kicsit mókásan lengedeznek.
Fel sem tűnik neki, hogy ő maga is a zene ritmusára mozgatja fejét eközben, nem csak előre-hátra, hanem kicsit jobbra és balra is, és közben mosolyog, már-már tényleg majdnem teljesen önfeledten vidám mosollyal. Még környezetét és a többieket is elfelejti figyelni, annyira jól elszórakoztatja az, ahogy játéknyulával táncol, miközben a zenére és az azt a hangszerből előcsalogató kecses és finom ujjakra figyel. Nem mintha annyira ritkák lennének azok a pillanatok, amikor sikerül teljesen magukba feledkeznie, de másoknak elég ritkán sikerül kiváltania belőle hasonlót, az is biztos.
Az otthon hallott dalok valahogy ünnepélyesebbek, komorabbak, szertartásosabbak - nincsenek igazán pontos szavai rájuk. Ebből a dalból ellenben olyan szabadságot, és életörömöt érez, amit korábban nem tapasztalt zenét hallgatva soha.
~ Az emberek tényleg nagyon mások. ~ fut is át elméjén, és vésődik is gondolatai mélyére talán örökre ez az egyszerű, de kellemes és megnyugtató gondolat.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.01.30 19:24:03
1613. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-01-30 14:59:53
Üzenet elküldve: 2018-01-30 14:59:53
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Kharasshi, Rilkäline//
*Visszapillant a háta mögé, mikor Kharasshi lemarad, de minden színjáték ellenére, mégiscsak ő vásárol legálisan, úgyhogy nem firtatja, hogy mit is susmutol az asszonnyal. Hangulatát az édesség sem tudta jobbá varázsolni. Legalábbis azóta érzi azt a borzongató feszültséget, mióta leszedette a virágot a férfival. Ami persze tökéletes úrnői megmozdulás volt, arról pedig végképp nem tehet, hogy a folytonos parancsolgatás során neki is jól esett egy kicsit visszaadni a kölcsönből. Főleg egy olyan helyzetben, amiben ez el is várható. Bizonygatja magában, de lelke mélyén egyre inkább tart a megtorlástó, főleg az ostoros alku miatt. Pedig, akár hogy töri a fejét, tényleg nem tett ám rosszat, hogy is nézett volna ki, ha ő áll fel egy székre és szedi le magának. Az, hogy Kharasshi a kisebbiket akarta elvenni csupán a férfi hozzá nem értése, vagy érdektelensége inkább, mert amúgy mindenki a legtöbbet szeretné kapni a pénzéért.
A végösszeg hallatán, csak hümment egyet, mint ha volna beleszólása, de érdemben úgysincs, ezért csak odébb áll, intézze csak Kharasshi a piszkos anyagiakat.*
- Köszönjük! *Biccent a lovon ülve a háziaknak, int is mellé. Aztán megindul a ló alatta, s inkább arra koncentrál, hogy ott is maradjon, és ne forduljon a felállás. Az úton éppen ezen okokból kifolyólag, nem is igen beszél.
Még alig érnek az erdőbe, mikor megáll a szekér, és megáll a pimasz hátas is. Rilkäline legnagyobb gondja a leszállás volna, de megnyugtatja, hogy Kharasshi lépésenként elmondja, mit csináljon. Többé-kevésbé sikerül is ügyesen földet érnie az iránymutatás alapján, így meg is könnyebbül, hogy végre szilárd talaj van a lába alatt. Rejtett reményei szerint felülhet a szekérre ő is, de mikor megfordul, a leoldott karikás látványa, megint megteszi a hatását. Főleg ajkain észrevehető a változás, mert az egyébként 'pajkospiros' ívek veszítenek leginkább színükből, s egy pillanatra inkább rózsaszínbe hajlók, mint pirosak.
A rendelkezésre ugyan megemeli állát, de a mozdulat mellé, szemébe költözik újra a jeges kékségből is, mely a kéretlen játékszerről a fakó szemekre villan.
Elindul Kharasshi felé, mire félúton váratlan utasítást kap. Tartásán mit sem változtatva áll meg újra, s csak odabent cikázik a feszültség, mely térdét olvasztaná, ha nem volna dacosabb annál. Most ugyan nincs a kezében a virág, vagy bármi, amibe kapaszkodhatna, melyből erőt meríthetne. Az egyetlen, ami kéznél van, csak a saját csípője. Oda támasztva kezét, vagy inkább abba kapaszkodva lép még egyet, miközben a férfit fürkészi. Mellette lázasan pörög az agya, hogy mi lelete a gazt. ~ Talán a virágos eset böki a csőrét még mindig.~ Hiába nézi, nem ismeri annyira, hogy értse a kifejezést az arcán. A lánynál még ott van minden gyöngy, bár nem ez volna az első alkalom, hogy egy ígéret elveszik. Talán…*
- Úgy tűnik, mint ha… *lép egy párat előre, mint aki nagy különös vadhoz közelítene, legyűrve félelmét.* használni szeretnéd a szerzeményedet... *Halad lassan tovább, s szavaival vezetve le a feszültséget, egyben időt is nyerve magának.* de mi lesz az egyezséggel? *Hangjába a számonkérés zöngéje költözik, miközben összehúzza pilláit, s tovább közelít, hogy végül Kharasshi előtt álljon meg. Már nem csak a parancs miatt áll felszegett állal, hanem is azért, mert ha a szemébe akar nézni, akkor kénytelen így tenni.*
*Visszapillant a háta mögé, mikor Kharasshi lemarad, de minden színjáték ellenére, mégiscsak ő vásárol legálisan, úgyhogy nem firtatja, hogy mit is susmutol az asszonnyal. Hangulatát az édesség sem tudta jobbá varázsolni. Legalábbis azóta érzi azt a borzongató feszültséget, mióta leszedette a virágot a férfival. Ami persze tökéletes úrnői megmozdulás volt, arról pedig végképp nem tehet, hogy a folytonos parancsolgatás során neki is jól esett egy kicsit visszaadni a kölcsönből. Főleg egy olyan helyzetben, amiben ez el is várható. Bizonygatja magában, de lelke mélyén egyre inkább tart a megtorlástó, főleg az ostoros alku miatt. Pedig, akár hogy töri a fejét, tényleg nem tett ám rosszat, hogy is nézett volna ki, ha ő áll fel egy székre és szedi le magának. Az, hogy Kharasshi a kisebbiket akarta elvenni csupán a férfi hozzá nem értése, vagy érdektelensége inkább, mert amúgy mindenki a legtöbbet szeretné kapni a pénzéért.
A végösszeg hallatán, csak hümment egyet, mint ha volna beleszólása, de érdemben úgysincs, ezért csak odébb áll, intézze csak Kharasshi a piszkos anyagiakat.*
- Köszönjük! *Biccent a lovon ülve a háziaknak, int is mellé. Aztán megindul a ló alatta, s inkább arra koncentrál, hogy ott is maradjon, és ne forduljon a felállás. Az úton éppen ezen okokból kifolyólag, nem is igen beszél.
Még alig érnek az erdőbe, mikor megáll a szekér, és megáll a pimasz hátas is. Rilkäline legnagyobb gondja a leszállás volna, de megnyugtatja, hogy Kharasshi lépésenként elmondja, mit csináljon. Többé-kevésbé sikerül is ügyesen földet érnie az iránymutatás alapján, így meg is könnyebbül, hogy végre szilárd talaj van a lába alatt. Rejtett reményei szerint felülhet a szekérre ő is, de mikor megfordul, a leoldott karikás látványa, megint megteszi a hatását. Főleg ajkain észrevehető a változás, mert az egyébként 'pajkospiros' ívek veszítenek leginkább színükből, s egy pillanatra inkább rózsaszínbe hajlók, mint pirosak.
A rendelkezésre ugyan megemeli állát, de a mozdulat mellé, szemébe költözik újra a jeges kékségből is, mely a kéretlen játékszerről a fakó szemekre villan.
Elindul Kharasshi felé, mire félúton váratlan utasítást kap. Tartásán mit sem változtatva áll meg újra, s csak odabent cikázik a feszültség, mely térdét olvasztaná, ha nem volna dacosabb annál. Most ugyan nincs a kezében a virág, vagy bármi, amibe kapaszkodhatna, melyből erőt meríthetne. Az egyetlen, ami kéznél van, csak a saját csípője. Oda támasztva kezét, vagy inkább abba kapaszkodva lép még egyet, miközben a férfit fürkészi. Mellette lázasan pörög az agya, hogy mi lelete a gazt. ~ Talán a virágos eset böki a csőrét még mindig.~ Hiába nézi, nem ismeri annyira, hogy értse a kifejezést az arcán. A lánynál még ott van minden gyöngy, bár nem ez volna az első alkalom, hogy egy ígéret elveszik. Talán…*
- Úgy tűnik, mint ha… *lép egy párat előre, mint aki nagy különös vadhoz közelítene, legyűrve félelmét.* használni szeretnéd a szerzeményedet... *Halad lassan tovább, s szavaival vezetve le a feszültséget, egyben időt is nyerve magának.* de mi lesz az egyezséggel? *Hangjába a számonkérés zöngéje költözik, miközben összehúzza pilláit, s tovább közelít, hogy végül Kharasshi előtt álljon meg. Már nem csak a parancs miatt áll felszegett állal, hanem is azért, mert ha a szemébe akar nézni, akkor kénytelen így tenni.*
1612. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-01-30 13:46:26
Üzenet elküldve: 2018-01-30 13:46:26
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 406
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 406
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Lagzi Sziritánban - három évvel korábban//
*A konyhában mindenki sürög-forog, hogy az összes étel szépen a tálcára kerüljön időben. Egy idősebb nő szaladgál a süteményt sütő és pakoló szolgálók között, utasításokat osztogat, na meg taslikat, ha valami nem úgy lett csinálva, ahogyan ő azt mondta. Haja már jócskán megőszült, de ezt leszámítva nem is nézné olyan öregnek az ember, mint amilyen.*
- Zara! Ne itt edd meg az összeset, kell még a vendégeknek is!
*Kiabál rá az asztalon ücsörgő lányra, és rosszallóan megrázza a fejét. Látva azonban a vöröske csíntalan mosolyát, tekintete megenyhül, és nevetve legyint egyet.
A lány alig léphetett csak be a felnőttkorba, üde arca csak úgy ragyog a felszabadultságtól.*
- Ha anyád látná, mire cserélted a selymet... *Közben visszafordul a dolgozók felé, hogy ellenőrizze a munkát.* A sósakat arra a tálcára, ne keverjétek, megmondtam már! Olyan nehéz megjegyezni két dolgot?!
*Zara felnevet az asszony parancsolgatásán, majd felkap az egyik kosárból egy almát. Leugrik az asztalról, és a szemben lévő falnak veti a hátát.*
- De nem látja, Ilavien néni, pont ez a lényeg. Ha pedig majd megtudja, hogy még a hajamat is le fogom vágatni! Olyan rövid, vállig érőre, mint amilyet...
- Mint amilyen a helyi suhancok meg tolvajok körében olyan nagyon kedvelt. Igen, tudom.
*A lány szemét forgatva harap egy nagyot az almájából.*
~Pont mintha otthon lennék... Csodálatos...~
- Igen, olyanra... De most már nem mintha az engedélyét kéne kérnem. Meg mit számít, ha hüledezve keresi majd a hosszú tincseket? Már akkor megkaptam magamét, mikor kijelentettem, hogy elég volt ennyi a nemeskedésből... De meglepett, mert elengedtek, még ha nem is szívesen.
- Az istenekre! Hogy a csudába lehet ilyen sósan főzni, te szerencsétlen csitri! *A szolgáló bocsánatkérő tekintettel próbálja gyorsan menteni a menthetőt.* Zara, szívem, persze, hogy elengedtek. Különben ott csináltad volna ugyanazt, amit amúgy is. Tudom én, hát ott szolgáltam, mikor te még a sárban kúsztál. Akkor is mentél már a hülye fejed után! És az meg mekkora szégyen lett volna, hogy a csinos kislányuk fenegyerekekkel bandázik egyszerű ruhákban, az oldalán karddal? Csodálkozol, hogy apád szélnek eresztett inkább?
*Mindketten elnevetik magukat, majd az öregasszony fejéhez kapva kezd el kotorászni a köténye zsebében. Egy kis erszényt szed elő, majd odadobja Zarának. A lány értetlenül néz a csörgő erszényre.*
- Ha már apád szóba jött... Ő küldi. Na de ahelyett, hogy itt téblábolsz, elindulhatnál kifelé, hogy tedd a dolgod! Gyerünk, gyerünk!
*A lány magához veszi lantját, és már lelkesen indul is. Első nagyobb fellépése. Eddig csak az utcán zenélgetett, mikor éppen sikerült kiszöknie a nemesi kúriából. Nagyon hálás Ilavien néninek, hogy őt ajánlotta be, nagy lépés ez, hogy ismertebbé váljon.
A színpad szélén egy kislány ücsörög, kezében plüssökkel.*
- Bocsáss meg!
*Mondja neki, és picit arrébb tolja, hogy fel tudjon tőle menni a színpadra. Kedvesen rámosolyog a lányra, de nem mondd egyebet. Őt aztán igazán nem zavarja, hogy ott van. Az sem érdekelné, ha mellé ülne.
A színpad közepére visz egy széket, azon kényelmesen elhelyezkedik, és egy vidám dalba kezd bele. Hangja kellemesen cseng, a lant meg mintha magától kelne életre, olyan ösztönösen játszik rajta. Arcán tükröződik, hogy mennyire élvezi ezt az egészet. Igazából ha két ember lenne a teremben, akkor is ugyanolyan leles lenne, hisz ezzel magának okozza a legnagyobb örömet. Ha pedig emellett másokat is szórakoztat, az csak a ráadás.*
//Lagzi Sziritánban - három évvel korábban//
*A konyhában mindenki sürög-forog, hogy az összes étel szépen a tálcára kerüljön időben. Egy idősebb nő szaladgál a süteményt sütő és pakoló szolgálók között, utasításokat osztogat, na meg taslikat, ha valami nem úgy lett csinálva, ahogyan ő azt mondta. Haja már jócskán megőszült, de ezt leszámítva nem is nézné olyan öregnek az ember, mint amilyen.*
- Zara! Ne itt edd meg az összeset, kell még a vendégeknek is!
*Kiabál rá az asztalon ücsörgő lányra, és rosszallóan megrázza a fejét. Látva azonban a vöröske csíntalan mosolyát, tekintete megenyhül, és nevetve legyint egyet.
A lány alig léphetett csak be a felnőttkorba, üde arca csak úgy ragyog a felszabadultságtól.*
- Ha anyád látná, mire cserélted a selymet... *Közben visszafordul a dolgozók felé, hogy ellenőrizze a munkát.* A sósakat arra a tálcára, ne keverjétek, megmondtam már! Olyan nehéz megjegyezni két dolgot?!
*Zara felnevet az asszony parancsolgatásán, majd felkap az egyik kosárból egy almát. Leugrik az asztalról, és a szemben lévő falnak veti a hátát.*
- De nem látja, Ilavien néni, pont ez a lényeg. Ha pedig majd megtudja, hogy még a hajamat is le fogom vágatni! Olyan rövid, vállig érőre, mint amilyet...
- Mint amilyen a helyi suhancok meg tolvajok körében olyan nagyon kedvelt. Igen, tudom.
*A lány szemét forgatva harap egy nagyot az almájából.*
~Pont mintha otthon lennék... Csodálatos...~
- Igen, olyanra... De most már nem mintha az engedélyét kéne kérnem. Meg mit számít, ha hüledezve keresi majd a hosszú tincseket? Már akkor megkaptam magamét, mikor kijelentettem, hogy elég volt ennyi a nemeskedésből... De meglepett, mert elengedtek, még ha nem is szívesen.
- Az istenekre! Hogy a csudába lehet ilyen sósan főzni, te szerencsétlen csitri! *A szolgáló bocsánatkérő tekintettel próbálja gyorsan menteni a menthetőt.* Zara, szívem, persze, hogy elengedtek. Különben ott csináltad volna ugyanazt, amit amúgy is. Tudom én, hát ott szolgáltam, mikor te még a sárban kúsztál. Akkor is mentél már a hülye fejed után! És az meg mekkora szégyen lett volna, hogy a csinos kislányuk fenegyerekekkel bandázik egyszerű ruhákban, az oldalán karddal? Csodálkozol, hogy apád szélnek eresztett inkább?
*Mindketten elnevetik magukat, majd az öregasszony fejéhez kapva kezd el kotorászni a köténye zsebében. Egy kis erszényt szed elő, majd odadobja Zarának. A lány értetlenül néz a csörgő erszényre.*
- Ha már apád szóba jött... Ő küldi. Na de ahelyett, hogy itt téblábolsz, elindulhatnál kifelé, hogy tedd a dolgod! Gyerünk, gyerünk!
*A lány magához veszi lantját, és már lelkesen indul is. Első nagyobb fellépése. Eddig csak az utcán zenélgetett, mikor éppen sikerült kiszöknie a nemesi kúriából. Nagyon hálás Ilavien néninek, hogy őt ajánlotta be, nagy lépés ez, hogy ismertebbé váljon.
A színpad szélén egy kislány ücsörög, kezében plüssökkel.*
- Bocsáss meg!
*Mondja neki, és picit arrébb tolja, hogy fel tudjon tőle menni a színpadra. Kedvesen rámosolyog a lányra, de nem mondd egyebet. Őt aztán igazán nem zavarja, hogy ott van. Az sem érdekelné, ha mellé ülne.
A színpad közepére visz egy széket, azon kényelmesen elhelyezkedik, és egy vidám dalba kezd bele. Hangja kellemesen cseng, a lant meg mintha magától kelne életre, olyan ösztönösen játszik rajta. Arcán tükröződik, hogy mennyire élvezi ezt az egészet. Igazából ha két ember lenne a teremben, akkor is ugyanolyan leles lenne, hisz ezzel magának okozza a legnagyobb örömet. Ha pedig emellett másokat is szórakoztat, az csak a ráadás.*
1611. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-01-30 07:00:08
Üzenet elküldve: 2018-01-30 07:00:08
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 327
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 327
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Vadászlak//
-Áh, Vaderdő. A Vaderdő! *mormogja magában.*
~Meg vón vadúva az erdő?~
-Pycta? No... őt nem ösmerem.
~Picsa. Höhöhö!~
*Mikor meghallja, hogy a fiúcska nem gyerek, hanem tündér, horkant egyet.*
-Hö, méhogy tündér! No ide figyejjé, fiacskám. Ne mongyad nekem, mer mindenki tuggya, hogy azoknak nagy szárnya vón! Mint a ződ sárkányoknak, csak kisebb. Amúgy vicceltem, höhö! Nincsenek is itten ződ sárkányok!
~Csak feketék, höhö!~
-Jóvan, nincsen mit. Jó szerencsét!
*Nem tartott sokáig az eszmecsere, talán Rolf nyers modora üldözte el a gyer... tündért? Talán egyszer majd kiderül, ha összefutnak valahol.*
//Vadászlak//
-Áh, Vaderdő. A Vaderdő! *mormogja magában.*
~Meg vón vadúva az erdő?~
-Pycta? No... őt nem ösmerem.
~Picsa. Höhöhö!~
*Mikor meghallja, hogy a fiúcska nem gyerek, hanem tündér, horkant egyet.*
-Hö, méhogy tündér! No ide figyejjé, fiacskám. Ne mongyad nekem, mer mindenki tuggya, hogy azoknak nagy szárnya vón! Mint a ződ sárkányoknak, csak kisebb. Amúgy vicceltem, höhö! Nincsenek is itten ződ sárkányok!
~Csak feketék, höhö!~
-Jóvan, nincsen mit. Jó szerencsét!
*Nem tartott sokáig az eszmecsere, talán Rolf nyers modora üldözte el a gyer... tündért? Talán egyszer majd kiderül, ha összefutnak valahol.*
1610. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-01-30 01:30:01
Üzenet elküldve: 2018-01-30 01:30:01
ÚJ
![>Gniwmiy Iumnus [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/10744_1477330495_ember_no.jpg)
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 115
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 115
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*Miután rájött, hogy nem a barlang felé kell menni sikeresen rátalál a Szántókra. Már ha egyáltalán a Szántókon kell keresztül menni. Fogalma sincs, hogy merre van az erdő. Mikor meglát egy idősebb nőt, megörülve elindul felé, majd közli vele a problémáját. Az közli az útirányt, majd azt is, hogy nagyon veszélyes. Elvezeti a lányt házába, ad neki ebédet majd egy kis útravalót. Közben a lány mesél neki a szerzetesi életről, a harcművészetről, amit tanult, így mind a ketten sokkal gazdagabbak lesznek a találkozástól.*
1609. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-01-29 23:31:36
Üzenet elküldve: 2018-01-29 23:31:36
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//Lagzi Sziritánban - három évvel korábban//
*Luninari és édesanyja, akivel érkezett, mintha egymás tökéletes ellentétei lennének, legalábbis első ránézésre.
A fiatal elf nő magas, járása könnyed, légies és büszke, ahogyan az az elfekhez illik, szőke haja pedig úgy ragyog, mint az itteni emberek aranya. Finom bőre bár nem napbarnított, valahogy még is az egészség és élettel teltség látszatát kelti.
Kislánya, aki emberi szemmel körülbelül tíz, de legjobb indulattal is legfeljebb tizenkét évesnek néz ki, alacsony, apró, már-már természetellenesen vékony. Bőre annyira nagyon sápadt, hogy akaratlanul is azt a benyomást kelti magáról, mintha csak most nemrég élt volna éppen túl egy súlyosabb betegséget. Haja fekete, mint a legsötétebb éjszakai égbolt, mindebbe pedig csak néhol vegyül bele egy-egy barnásabb tincs. Amiért még sem tagadhatná le azt, hogy anyja lánya, azok a ragyogó kék szemek, és arcának lágy, finom, kellemes vonásai, amit egyértelműen a fiatal, szőke, elf nőtől örökölt. Minden más minden bizonnyal édesapja vérvonalából származik.
A másik dolog, ami egyértelművé teszi a közöttük lévő rokoni viszonyt, az a tiszta, nagyon finom anyagból készült ruha, amit mindketten viselnek, és nem hogy itt vidéken, hanem Arthenior bármelyik báljában is megállná a helyét. Éppen csak a szőke elf nőé rózsaszínes lila, kissé merész dekoltázzsal, hosszú, jobb combját elővillantó kivágással szoknyáján, míg a lányáé egyszerű szabású, de szép fekete ruha, ami már-már festményre való, művészies ellentétet mutat bőre betegesen sápadt, hószerű fehérségével. Akár a szintén hófehér, kislányos vonású, rózsaszín ruhába öltöztetett játéknyúl, akit gyengéd szeretettel és óvatosan ölel magához.
Azt nyilván senki sem tudja a vendégek közül, sőt még maga Luninari sem, hogy azért csak most érkeztek, mert édesanyja olyan erős altatóteát adott neki kora délután, amitől átaludta és álmodta a ma napközépi szertartás utáni délutánt, pont azért, hogy ébren bírjon itt lenni éjszaka.
A kislány pedig most tényleg kipihentnek látszik. Elsőre nem is nagyon tudja eldönteni, hogy a színpad, ami mellett megálltak egy pajtában, vagy egy hatalmas sátorban van, de annyira lenyűgözi és össze is zavarja egyszerre az őt körülvevő vidám nyüzsgés és hangzavar, hogy ez talán nem is csoda. Semmi máshoz nem fogható számára itt semmi, amit valaha is eddigi életében látott.
A zenészek, akik eddig vagy játszottak, de most csak szöszmötölgetnek a színpadon, vagy talán még el sem kezdték, még is mindkettőjük számára azt a benyomást keltik, hogy sem túl későn, sem túl korán nem, jöttek. Valaki, kicsit beljebb tőlük a szinte már katonás sorokba rendezett asztaloknál áldomásféleséget mondana éppen, próbálva túlkiabálni az általános zsongást és vidám hangzavart.
Édesanyja az alkalmat kihasználva fordul hozzá, nem figyelve a zenészek, csak a többi vendég felé. Talán úgy általában kicsit túl sokat is ölelgeti, pont úgy, ahogyan ő meg játéknyulait ölelgeti túl sokat, de most megint megöleli mielőtt beszélni kezdene hozzá.*
- Luni, ha kicsit eltűnnék *mondja láthatóan zavartan, és valahogy elég rosszul leplezett izgatottsággal* csak játssz a nyusziddal, és ne zavarj senkit! Vagy valami veled egykorú gyerekkel nyugodtan. Most nem otthon vagyunk, biztos szívesen játszana itt veled bárki. Nagyon kis csinos vagy ebben a ruhádban.
- Ez számít? *kérdi a kislány kicsit meglepetten.* Otthon is az vagyok, ha itt is, nem? Ott sem játszik velem senki soha.
- Hát persze, hogy számít kicsim! *néz rá édesanyja gyengéd és mindentudó mosollyal, még is nagyon büszkén, de rosszul leplezett szomorúsággal. Mindig is szerette volna azt hinni, hogy az, hogy lánya esze gyorsan vág, és képes pillanatok alatt összerakni apróbb részletekből majdnem a teljes valóságot az ő nevelésének következménye. Igazság szerint azonban pontosan tudja, hogy ő maga sohasem volt ilyen, ezért csak apja örökségének képes ezt betudni. Embervér mégiscsak, akkor is, ha felületesebb szemlélő elsőre inkább nézné lányát született elfnek. Csak hát, hiába a fura szögben, még csak nem is felfelé, hanem hátrafelé hegyesedő fül, betegesen sápadt bőre, és apró termete mindenhol, akár elfek, akár emberek között járnak, azonnal elárulja, hogy imádott kislánya "csak" félvér.*
- Mondjanak bármit a férfiak, csak az számít nekik, hogy mennyire vagy szép. De neked nem kell aggódnod. *simogatja meg az arcát gyengéd szeretettel, és büszkén is.* Már most nagyon gyönyörű vagy. Otthon sosem fognak változni a dolgok, de, ha majd nagyobb leszel kicsit, eljöhetsz te is ide, az emberek közé. Vagy máshová, ahol főleg emberek élnek, mindegy. Ők értékelni fogják ezt, és hát... játszanak majd veled.
*Utóbbi mondat után kicsit elkuncogja magát, és bár Luni nem érti, hogy miért, azért olyan arccal bólint, mint, aki még is pontosan érti. Éppen csak saját anyját nem képes átverni ezzel.*
- Megérted majd, ha kicsit idősebb leszel, tudom. *mondja ezúttal halálosan komollyá vált arccal.* Tudod kicsim, egy nőnek néha szüksége van arra, hogy a férfiak foglalkozzanak vele. Otthon pedig... nos nem hiszem, hogy ezt ne értenéd, hiszen úgy is tudod. Kerülnek engem, amióta csak megszülettél. Vagy hát inkább azóta, hogy apáddal együtt láttak.
- Nem, nem úgy értem, hogy bánom ezt, tudod! *javítja aztán gyorsan saját korábbi szavait, amint látja, hogy kislánya nem csak elszomorodik, hanem kedvenc játéknyulát is szorosabban szorítja magához.*
- Figyelj! *guggol le hozzá azonnal, szinte pánikszerűen, hogy aztán gyengéden megfoghassa vállait, mind a kettőt.* Tudod, hogy senki sem olyan fontos nekem, mint te. Bármiről szívesen lemondok, csak azért, hogy veled lehessek. De ettől még tényleg kell egy-két ilyen este néha, mint ez a mai. Örülök, hogy meghívtak ide minket, még, ha csak udvariasságból is tették legutóbb, amikor eladtuk nekik azokat a füstölőket a vásáron, hogy legyen mit égetniük ma a szertartás közben. Nem is hoztalak volna magammal ide, ha lenne otthon bárki, akire jó szívvel rá mernélek bízni. De hát... na mindegy! A lényeg, hogy az emberek mások. Tudod, beszéltük már. Nem kell félned tőlük. Egyáltalán nem azok a szörnyetegek, amilyennek otthon mesélik őket a vének, de erre már biztos rájöttél korábban is. Nem először vagyunk közöttük. Persze, nyilván nem jóságos és kedves az összes, szóval legyél óvatos azért, de hát nem is akkora hülyék, mint közülünk a legtöbben otthon. *mondja és elég nehezen leplezi a hirtelen jött dühöt, ami felszikrázik szemében. Sohasem mondta el Luninarinak, hogy legapróbb korától kezdve a falu legszebb lányának tartották, nem véletlenül lett belőle magának a szerelem istennőjének a papnője. Bárkit megkaphatott volna akkor, ha nem keveredik össze pont az ő apjával. Bárki lehetett volna a férje, még ő is akire próbál nem gondolni éppen. Máskor sem, de ha valamikor, akkor főleg pont most nem.*
- Nézz csak itt körül! *mutat lelkesen az éppen iszogató és étkező, vagy sokkal inkább habzsoló, vedelő, kipirult arcú tömegre, amely itt összezsúfolódott.*
- Talán pont azért tudnak igazán szórakozni, mert nem élnek olyan sokáig, mint mi. Nekik sokkal kevesebb idejük van kihasználni az életet. Biztosan... te is jól fogod érezni magad itt kicsim. De mindenképpen sokkal jobban, mintha egyszerűen otthon hagytalak volna.
- Az biztos. *mosolyodik el erre már Luni is. A hangzavar és nyüzsgés megrémíti mindenesetre, de igyekszik nagyon bátornak látszani. Tényleg egyáltalán nem ehhez van szokva otthonról, de a maga gyermeki ösztönével ráérez arra, hogy valamiért édesanyjának tényleg nagyon nagy szüksége van arra, hogy most itt legyen, emberek között. Mivel pedig anyja valahogy mindig arra érez rá, hogy neki éppen mire van szüksége, legyen az ölelés, étel, ital, vagy akár csak egyetlen szó, igyekszik is tettetni azt, hogy ő maga is biztos abban, hogy jól fogja itt érezni magát, és semmi baj nincsen azzal, hogy kicsit magára hagyja itt azzal, hogy találja fel magát.*
- Ne aggódj értem! Menj csak, és érezd jól magad, nézz körül kicsit! Nem félek, és biztos jó lesz majd itt nekünk is.
*Gondol magára, és első játéknyulára, akit magával hozott ide. Ezt mondja, bár nem tiszta szívből, édesanyja még is egyszerre büszkén és meghatottan néz rá, amitől valahogy egész szíve összeszorul. Még puszit is kap válasz helyett a homlokára, és egy simogatást a fejére.
Úgy érzi, hogy érti a helyzetet, de valahogy még is egyáltalán nem. Mire feleszmélne anyja itt is hagyja őt, idegenek között, vidám, számára még is valahol félelmetes és érthetetlen zajban. Attól fél, hogyha elindul arra amerre mindenki más mozog és nyüzsög még a végén összetapossák, ezért ösztönös mozdulattal lép kettőt felfelé a faszínpadra vezető apró falépcsőn, ahol úgy tűnik éppen nem történik semmi, hanem csend van.
Persze idefent is vannak emberek. Éppen csak nem olyan sokan, és nem annyira hangosan, ezért felfelé indul, majd első lendülettel le is ül a legfelső lépcsőfokon, ami tulajdonképpen már a színpad maga, éppen csak a széle.*
- Mi az istennőket fogok itt csinálni, ha anya nem jön vissza reggelig? *fordítja magával szembe játéknyulát, várva a válaszra, ami minden problémáját megoldja.*
//Lagzi Sziritánban - három évvel korábban//
*Luninari és édesanyja, akivel érkezett, mintha egymás tökéletes ellentétei lennének, legalábbis első ránézésre.
A fiatal elf nő magas, járása könnyed, légies és büszke, ahogyan az az elfekhez illik, szőke haja pedig úgy ragyog, mint az itteni emberek aranya. Finom bőre bár nem napbarnított, valahogy még is az egészség és élettel teltség látszatát kelti.
Kislánya, aki emberi szemmel körülbelül tíz, de legjobb indulattal is legfeljebb tizenkét évesnek néz ki, alacsony, apró, már-már természetellenesen vékony. Bőre annyira nagyon sápadt, hogy akaratlanul is azt a benyomást kelti magáról, mintha csak most nemrég élt volna éppen túl egy súlyosabb betegséget. Haja fekete, mint a legsötétebb éjszakai égbolt, mindebbe pedig csak néhol vegyül bele egy-egy barnásabb tincs. Amiért még sem tagadhatná le azt, hogy anyja lánya, azok a ragyogó kék szemek, és arcának lágy, finom, kellemes vonásai, amit egyértelműen a fiatal, szőke, elf nőtől örökölt. Minden más minden bizonnyal édesapja vérvonalából származik.
A másik dolog, ami egyértelművé teszi a közöttük lévő rokoni viszonyt, az a tiszta, nagyon finom anyagból készült ruha, amit mindketten viselnek, és nem hogy itt vidéken, hanem Arthenior bármelyik báljában is megállná a helyét. Éppen csak a szőke elf nőé rózsaszínes lila, kissé merész dekoltázzsal, hosszú, jobb combját elővillantó kivágással szoknyáján, míg a lányáé egyszerű szabású, de szép fekete ruha, ami már-már festményre való, művészies ellentétet mutat bőre betegesen sápadt, hószerű fehérségével. Akár a szintén hófehér, kislányos vonású, rózsaszín ruhába öltöztetett játéknyúl, akit gyengéd szeretettel és óvatosan ölel magához.
Azt nyilván senki sem tudja a vendégek közül, sőt még maga Luninari sem, hogy azért csak most érkeztek, mert édesanyja olyan erős altatóteát adott neki kora délután, amitől átaludta és álmodta a ma napközépi szertartás utáni délutánt, pont azért, hogy ébren bírjon itt lenni éjszaka.
A kislány pedig most tényleg kipihentnek látszik. Elsőre nem is nagyon tudja eldönteni, hogy a színpad, ami mellett megálltak egy pajtában, vagy egy hatalmas sátorban van, de annyira lenyűgözi és össze is zavarja egyszerre az őt körülvevő vidám nyüzsgés és hangzavar, hogy ez talán nem is csoda. Semmi máshoz nem fogható számára itt semmi, amit valaha is eddigi életében látott.
A zenészek, akik eddig vagy játszottak, de most csak szöszmötölgetnek a színpadon, vagy talán még el sem kezdték, még is mindkettőjük számára azt a benyomást keltik, hogy sem túl későn, sem túl korán nem, jöttek. Valaki, kicsit beljebb tőlük a szinte már katonás sorokba rendezett asztaloknál áldomásféleséget mondana éppen, próbálva túlkiabálni az általános zsongást és vidám hangzavart.
Édesanyja az alkalmat kihasználva fordul hozzá, nem figyelve a zenészek, csak a többi vendég felé. Talán úgy általában kicsit túl sokat is ölelgeti, pont úgy, ahogyan ő meg játéknyulait ölelgeti túl sokat, de most megint megöleli mielőtt beszélni kezdene hozzá.*
- Luni, ha kicsit eltűnnék *mondja láthatóan zavartan, és valahogy elég rosszul leplezett izgatottsággal* csak játssz a nyusziddal, és ne zavarj senkit! Vagy valami veled egykorú gyerekkel nyugodtan. Most nem otthon vagyunk, biztos szívesen játszana itt veled bárki. Nagyon kis csinos vagy ebben a ruhádban.
- Ez számít? *kérdi a kislány kicsit meglepetten.* Otthon is az vagyok, ha itt is, nem? Ott sem játszik velem senki soha.
- Hát persze, hogy számít kicsim! *néz rá édesanyja gyengéd és mindentudó mosollyal, még is nagyon büszkén, de rosszul leplezett szomorúsággal. Mindig is szerette volna azt hinni, hogy az, hogy lánya esze gyorsan vág, és képes pillanatok alatt összerakni apróbb részletekből majdnem a teljes valóságot az ő nevelésének következménye. Igazság szerint azonban pontosan tudja, hogy ő maga sohasem volt ilyen, ezért csak apja örökségének képes ezt betudni. Embervér mégiscsak, akkor is, ha felületesebb szemlélő elsőre inkább nézné lányát született elfnek. Csak hát, hiába a fura szögben, még csak nem is felfelé, hanem hátrafelé hegyesedő fül, betegesen sápadt bőre, és apró termete mindenhol, akár elfek, akár emberek között járnak, azonnal elárulja, hogy imádott kislánya "csak" félvér.*
- Mondjanak bármit a férfiak, csak az számít nekik, hogy mennyire vagy szép. De neked nem kell aggódnod. *simogatja meg az arcát gyengéd szeretettel, és büszkén is.* Már most nagyon gyönyörű vagy. Otthon sosem fognak változni a dolgok, de, ha majd nagyobb leszel kicsit, eljöhetsz te is ide, az emberek közé. Vagy máshová, ahol főleg emberek élnek, mindegy. Ők értékelni fogják ezt, és hát... játszanak majd veled.
*Utóbbi mondat után kicsit elkuncogja magát, és bár Luni nem érti, hogy miért, azért olyan arccal bólint, mint, aki még is pontosan érti. Éppen csak saját anyját nem képes átverni ezzel.*
- Megérted majd, ha kicsit idősebb leszel, tudom. *mondja ezúttal halálosan komollyá vált arccal.* Tudod kicsim, egy nőnek néha szüksége van arra, hogy a férfiak foglalkozzanak vele. Otthon pedig... nos nem hiszem, hogy ezt ne értenéd, hiszen úgy is tudod. Kerülnek engem, amióta csak megszülettél. Vagy hát inkább azóta, hogy apáddal együtt láttak.
- Nem, nem úgy értem, hogy bánom ezt, tudod! *javítja aztán gyorsan saját korábbi szavait, amint látja, hogy kislánya nem csak elszomorodik, hanem kedvenc játéknyulát is szorosabban szorítja magához.*
- Figyelj! *guggol le hozzá azonnal, szinte pánikszerűen, hogy aztán gyengéden megfoghassa vállait, mind a kettőt.* Tudod, hogy senki sem olyan fontos nekem, mint te. Bármiről szívesen lemondok, csak azért, hogy veled lehessek. De ettől még tényleg kell egy-két ilyen este néha, mint ez a mai. Örülök, hogy meghívtak ide minket, még, ha csak udvariasságból is tették legutóbb, amikor eladtuk nekik azokat a füstölőket a vásáron, hogy legyen mit égetniük ma a szertartás közben. Nem is hoztalak volna magammal ide, ha lenne otthon bárki, akire jó szívvel rá mernélek bízni. De hát... na mindegy! A lényeg, hogy az emberek mások. Tudod, beszéltük már. Nem kell félned tőlük. Egyáltalán nem azok a szörnyetegek, amilyennek otthon mesélik őket a vének, de erre már biztos rájöttél korábban is. Nem először vagyunk közöttük. Persze, nyilván nem jóságos és kedves az összes, szóval legyél óvatos azért, de hát nem is akkora hülyék, mint közülünk a legtöbben otthon. *mondja és elég nehezen leplezi a hirtelen jött dühöt, ami felszikrázik szemében. Sohasem mondta el Luninarinak, hogy legapróbb korától kezdve a falu legszebb lányának tartották, nem véletlenül lett belőle magának a szerelem istennőjének a papnője. Bárkit megkaphatott volna akkor, ha nem keveredik össze pont az ő apjával. Bárki lehetett volna a férje, még ő is akire próbál nem gondolni éppen. Máskor sem, de ha valamikor, akkor főleg pont most nem.*
- Nézz csak itt körül! *mutat lelkesen az éppen iszogató és étkező, vagy sokkal inkább habzsoló, vedelő, kipirult arcú tömegre, amely itt összezsúfolódott.*
- Talán pont azért tudnak igazán szórakozni, mert nem élnek olyan sokáig, mint mi. Nekik sokkal kevesebb idejük van kihasználni az életet. Biztosan... te is jól fogod érezni magad itt kicsim. De mindenképpen sokkal jobban, mintha egyszerűen otthon hagytalak volna.
- Az biztos. *mosolyodik el erre már Luni is. A hangzavar és nyüzsgés megrémíti mindenesetre, de igyekszik nagyon bátornak látszani. Tényleg egyáltalán nem ehhez van szokva otthonról, de a maga gyermeki ösztönével ráérez arra, hogy valamiért édesanyjának tényleg nagyon nagy szüksége van arra, hogy most itt legyen, emberek között. Mivel pedig anyja valahogy mindig arra érez rá, hogy neki éppen mire van szüksége, legyen az ölelés, étel, ital, vagy akár csak egyetlen szó, igyekszik is tettetni azt, hogy ő maga is biztos abban, hogy jól fogja itt érezni magát, és semmi baj nincsen azzal, hogy kicsit magára hagyja itt azzal, hogy találja fel magát.*
- Ne aggódj értem! Menj csak, és érezd jól magad, nézz körül kicsit! Nem félek, és biztos jó lesz majd itt nekünk is.
*Gondol magára, és első játéknyulára, akit magával hozott ide. Ezt mondja, bár nem tiszta szívből, édesanyja még is egyszerre büszkén és meghatottan néz rá, amitől valahogy egész szíve összeszorul. Még puszit is kap válasz helyett a homlokára, és egy simogatást a fejére.
Úgy érzi, hogy érti a helyzetet, de valahogy még is egyáltalán nem. Mire feleszmélne anyja itt is hagyja őt, idegenek között, vidám, számára még is valahol félelmetes és érthetetlen zajban. Attól fél, hogyha elindul arra amerre mindenki más mozog és nyüzsög még a végén összetapossák, ezért ösztönös mozdulattal lép kettőt felfelé a faszínpadra vezető apró falépcsőn, ahol úgy tűnik éppen nem történik semmi, hanem csend van.
Persze idefent is vannak emberek. Éppen csak nem olyan sokan, és nem annyira hangosan, ezért felfelé indul, majd első lendülettel le is ül a legfelső lépcsőfokon, ami tulajdonképpen már a színpad maga, éppen csak a széle.*
- Mi az istennőket fogok itt csinálni, ha anya nem jön vissza reggelig? *fordítja magával szembe játéknyulát, várva a válaszra, ami minden problémáját megoldja.*
1608. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-01-29 21:47:40
Üzenet elküldve: 2018-01-29 21:47:40
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 386
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 386
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Nagy utazás//
*Már úton van egy ideje, mikor megérkezik a végeláthatatlan szántóföldek közé. Érdeklődve figyeli a termőföldön dolgozó népeket, ugyanis újdonságot jelent számára mindaz, amit lát, még akkor is, ha jelenleg alig pár ember dolgozik a földeken. Ugyanakkor nem ér rá túlzottan nézelődni, hisz sok-sok lépés vár még rá, ha szeretne mihamarabb eljutni az erdőbe, ahol jobban biztonságban érzi magát a nyílt mezőkkel szemben, hiszen itt bárki kiszúrhatja magának a magányos vándort, mint könnyű prédát. Bár ha arról lenne szó, biztos minden erejével igyekezne megvédeni magát holmi ártó szándékú illetővel szemben. Minél tovább sétál a szabadban, annál rosszabbul érzi magát. Hiányoznak neki az épületek és az emberek, akik a városban folyamatosan körbevették. Itt kint kicsinek és védtelennek érzi magát, ám igyekszik elfojtani magában ezeket a gondolatokat.*
*Már úton van egy ideje, mikor megérkezik a végeláthatatlan szántóföldek közé. Érdeklődve figyeli a termőföldön dolgozó népeket, ugyanis újdonságot jelent számára mindaz, amit lát, még akkor is, ha jelenleg alig pár ember dolgozik a földeken. Ugyanakkor nem ér rá túlzottan nézelődni, hisz sok-sok lépés vár még rá, ha szeretne mihamarabb eljutni az erdőbe, ahol jobban biztonságban érzi magát a nyílt mezőkkel szemben, hiszen itt bárki kiszúrhatja magának a magányos vándort, mint könnyű prédát. Bár ha arról lenne szó, biztos minden erejével igyekezne megvédeni magát holmi ártó szándékú illetővel szemben. Minél tovább sétál a szabadban, annál rosszabbul érzi magát. Hiányoznak neki az épületek és az emberek, akik a városban folyamatosan körbevették. Itt kint kicsinek és védtelennek érzi magát, ám igyekszik elfojtani magában ezeket a gondolatokat.*
1607. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-01-29 19:27:06
Üzenet elküldve: 2018-01-29 19:27:06
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 156
OOC üzenetek: 126
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 156
OOC üzenetek: 126
Játékstílus: Vakmerő
*Mit lát, mit nem, ameddig csak a szem ellát, hófödte földek, házikók, majorok, birtokok sora váltja egymást, ahogyan halad Amon felé. A folyók hava bizony ilyen, nyirkos és hideg. Időnként még havazik is, de nem számot tevően. A jelenlegi helyzettel még megbírkózik az utazó, de hát a hideg ellen még a legvastagabb kabát sem tud kellő védelmet nyújtani, így Rothawdar is didereg kissé. Kezeit dörzsölgeti menet közben, hol zsebrevágva halad. Egyszer-egyszer még előveszi a piactéren talált lapot és alaposan szem ügyre veszi, nehogy valami elkerülje a figyelmét. Amikor meggyőződik, hogy mindent elolvasott és megértett, elteszi és mélyeket fúj a levegőbe. Hátha felmelegszik, ha erőt fejt ki. Jobb híján, neki veselkedik és fut, amennyit a tüdeje bírja, ügyelve arra, hogy ne izzadjon, mert akkor kétszer olyan rossz fázni, mintha nem futott volna. Amikor persze úton levőket lát, természetesen járásra vált, hogy ne nézzék futó bolondnak. Ennyit legalább ad a megjelenésére mások előtt.
Máskor pedig a tőrével hadonászik, ezzel serkentve a vér keringését.
~Igy már nem is fázom, olyan nagyon. Csak tudnám, milyen messze van?~*
A hozzászólás írója (Rothawdar Arskeliss) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.01.29 19:31:41
Máskor pedig a tőrével hadonászik, ezzel serkentve a vér keringését.
~Igy már nem is fázom, olyan nagyon. Csak tudnám, milyen messze van?~*
A hozzászólás írója (Rothawdar Arskeliss) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.01.29 19:31:41
1606. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-01-28 22:22:02
Üzenet elküldve: 2018-01-28 22:22:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 143
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 143
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Vadászlak//
- Nem, nem Vaderdő a neve.
*Rázza fejét mosolyogva, mulattatja a férfi.*
- Most agyon sokan vagyunk.
*Lelkesedik.*
- Pycta a vezetőnk.
*Jegyzi meg, hiszen hallott róla, hogy régen más volt. Vele a tündér nem találkozott, de talán a férfi tudni fogja.*
- Nem vagyok gyerek!
*Mondja picit kiakadva.*
- Tündér vagyok, és már ötven éves is elmúltam!
*Valószínűleg még a férfinél is idősebb, de hát ki tudja ezt?*
- Hát!
*Szólal fel hangosabban.*
- Köszönöm, hogy útba igazított, most mennék is. További szép napot!
*Mondja, azzal szép lassan elmasírozik a város felé.*
//Vadászlak//
- Nem, nem Vaderdő a neve.
*Rázza fejét mosolyogva, mulattatja a férfi.*
- Most agyon sokan vagyunk.
*Lelkesedik.*
- Pycta a vezetőnk.
*Jegyzi meg, hiszen hallott róla, hogy régen más volt. Vele a tündér nem találkozott, de talán a férfi tudni fogja.*
- Nem vagyok gyerek!
*Mondja picit kiakadva.*
- Tündér vagyok, és már ötven éves is elmúltam!
*Valószínűleg még a férfinél is idősebb, de hát ki tudja ezt?*
- Hát!
*Szólal fel hangosabban.*
- Köszönöm, hogy útba igazított, most mennék is. További szép napot!
*Mondja, azzal szép lassan elmasírozik a város felé.*
1605. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-01-28 20:32:14
Üzenet elküldve: 2018-01-28 20:32:14
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 215
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 215
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
//Lewonorok//
* Nyál csorog a szájából, miközben hallgatja a kis orkot. Koplalt már a jelenleginél sokkal tovább is, de akkor nem esett az ölébe ilyen lehetőség, így nehezen fogja vissza magát. Mégis türtőzteti magát és nem enged vadállati ösztöneinek. *
– Nöm ám, dö t'od mit? Gyer'idecsak! * Ismétli meg magát.
~ Oszt' mi lönne, ha nem mögenném? ~
Az igazából a legkevésbé sem érdekli, hogy miket pofázik közben Rak, legalábbis nem magyarázza el érhetően, hogy hol van az a sötételf, akit meg lehet enni. Az "enyim apa" kérdésre Ante vállat von és ennyit felel. *
– Nöm vagyok apád, a' másutt von. Sülemény' mög maj' kapul, ha kapul. * Zárja rövidre a beszélgetést. Elnéz a távolba, amerre a gyerek a süteményt mutatja, majd elnéz más merre is. Tőlük nyugatra, nem is olyan távol felsejlik néhány épület. *
– Arra mögyün'. * Jelenti ki és remélhetőleg Rak el is néz abba az irányba, amerre Ante mutatja az épületeket. Ezt az időt az ork ki is használja: időközben ugyanis elég közel kerül hozzá a pisis. Megpróbálja hát grabancon csípni és magasba emelni – persze arcától távol tartva, mert nem akarja, hogy kikaparja a szemét. Ha nem sikerül elkapni, tovább próbálkozik, ha kell egész testsúlyának bevonásával (azaz rá is veti magát, ha úgy alakul). Addig próbálkozik, amíg nem jár sikerrel vagy míg össze nem bicsaklik lába a fáradtságtól.
Ha viszont sikerül a művelet, vigyorogva kezdi mondani a szabályokat – csak röviden, mert nem ér rá egész nap. *
– Ante ölvisz zabáhuz, oszt' jó lösz. Völem gyüssz, másot nö tégy vagy öladlak a rákba. * Ha esetleg nem értené tisztán, hogy mit jelentenek az elhangzottak, Ante felszántott homlokából, összehúzott szemöldökéből és kidüllesztett agyaraiból egyértelműen leszűrheti, hogy jobb, ha nem ellenkezik.
Hogyha a gyerekneveléssel végzett, elindul nyugatra, mivel ott állnak az épületek, melyeket ideje lenne meglátogatni. Ha tudná, hogy azok Tharg birtokok, biztosan inkább éhen halna, minthogy megközelítse azt a helyet. De nem tudja, így rohamtempóban halad arra. Hogyha minden igaz, még egy ork porontyot is cipel a vállán, de ez sok mindentől függ ugyebár. *
– Kaja. * Még mindig nyál csorog az álláról – főleg, mikor arra gondol, hogy nemsokára eléri a helyet, ahol kap enni. Ha mégsem, akkor pedig már van egy kicsi orkja, akit meg lehet enni. *
* Nyál csorog a szájából, miközben hallgatja a kis orkot. Koplalt már a jelenleginél sokkal tovább is, de akkor nem esett az ölébe ilyen lehetőség, így nehezen fogja vissza magát. Mégis türtőzteti magát és nem enged vadállati ösztöneinek. *
– Nöm ám, dö t'od mit? Gyer'idecsak! * Ismétli meg magát.
~ Oszt' mi lönne, ha nem mögenném? ~
Az igazából a legkevésbé sem érdekli, hogy miket pofázik közben Rak, legalábbis nem magyarázza el érhetően, hogy hol van az a sötételf, akit meg lehet enni. Az "enyim apa" kérdésre Ante vállat von és ennyit felel. *
– Nöm vagyok apád, a' másutt von. Sülemény' mög maj' kapul, ha kapul. * Zárja rövidre a beszélgetést. Elnéz a távolba, amerre a gyerek a süteményt mutatja, majd elnéz más merre is. Tőlük nyugatra, nem is olyan távol felsejlik néhány épület. *
– Arra mögyün'. * Jelenti ki és remélhetőleg Rak el is néz abba az irányba, amerre Ante mutatja az épületeket. Ezt az időt az ork ki is használja: időközben ugyanis elég közel kerül hozzá a pisis. Megpróbálja hát grabancon csípni és magasba emelni – persze arcától távol tartva, mert nem akarja, hogy kikaparja a szemét. Ha nem sikerül elkapni, tovább próbálkozik, ha kell egész testsúlyának bevonásával (azaz rá is veti magát, ha úgy alakul). Addig próbálkozik, amíg nem jár sikerrel vagy míg össze nem bicsaklik lába a fáradtságtól.
Ha viszont sikerül a művelet, vigyorogva kezdi mondani a szabályokat – csak röviden, mert nem ér rá egész nap. *
– Ante ölvisz zabáhuz, oszt' jó lösz. Völem gyüssz, másot nö tégy vagy öladlak a rákba. * Ha esetleg nem értené tisztán, hogy mit jelentenek az elhangzottak, Ante felszántott homlokából, összehúzott szemöldökéből és kidüllesztett agyaraiból egyértelműen leszűrheti, hogy jobb, ha nem ellenkezik.
Hogyha a gyerekneveléssel végzett, elindul nyugatra, mivel ott állnak az épületek, melyeket ideje lenne meglátogatni. Ha tudná, hogy azok Tharg birtokok, biztosan inkább éhen halna, minthogy megközelítse azt a helyet. De nem tudja, így rohamtempóban halad arra. Hogyha minden igaz, még egy ork porontyot is cipel a vállán, de ez sok mindentől függ ugyebár. *
– Kaja. * Még mindig nyál csorog az álláról – főleg, mikor arra gondol, hogy nemsokára eléri a helyet, ahol kap enni. Ha mégsem, akkor pedig már van egy kicsi orkja, akit meg lehet enni. *
1604. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-01-28 19:28:57
Üzenet elküldve: 2018-01-28 19:28:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Lewonorok//
*A kérdés hamar avanzsálódik kijelentésbe.*
-Tante!
*Konkrétan akkor, mikor a kicsi felismeri nagyapját. Tárja is felé kezeit, majd azt amiben nem szorongat éppen husángot mozdítja egy másik irányba az öreg szavait hallva, és illedelmesen lereagálva.*
-Kaja!
*Jelzi, hogy az véleménye szerint merre van. Pontosan arra, amerre amúgy tartott.
Bizalma ősi, mélységes, így unszolás nélkül is totyog közelebb Antéhoz.*
-Rak nem étel.
*Rötyög a vén ork szavain.*
-Hüle sötétef étel.
*Osztja meg ismereteit az étkezést illetően. Melyeket gondos ork mestereitől szedett fel még a barlangban.*
-Honap.
*Ez külön kikötés volt, sötét bőrű kétlábút nem eszünk, még az mozog, beszél, csak másnap.*
-Hüle sötétef potyadék étel. Nem kaka.
*Ez egy különösen nehéz tananyag, még maga sem érti igazán, de elfogadja, hogy így van, mert apja azt mondta. És a kisebb sötét bőrű lényekre használta ezen formulát. Erről jut eszébe!*
-Enyim Apa?
*Érdeklődik nagy szemekkel családja holléte felől, ám az éhség hamar tereli figyelmét, és már fájón korgó hasát nyomogatja ujjaival.*
-Rak akar sülemént. Arra!
*Mutat újfent azon irányba, hol a hatalmas nagy várost sejti, hol a nyáron még ingyen osztogatták az édes pékárukat mindenkinek.*
*A kérdés hamar avanzsálódik kijelentésbe.*
-Tante!
*Konkrétan akkor, mikor a kicsi felismeri nagyapját. Tárja is felé kezeit, majd azt amiben nem szorongat éppen husángot mozdítja egy másik irányba az öreg szavait hallva, és illedelmesen lereagálva.*
-Kaja!
*Jelzi, hogy az véleménye szerint merre van. Pontosan arra, amerre amúgy tartott.
Bizalma ősi, mélységes, így unszolás nélkül is totyog közelebb Antéhoz.*
-Rak nem étel.
*Rötyög a vén ork szavain.*
-Hüle sötétef étel.
*Osztja meg ismereteit az étkezést illetően. Melyeket gondos ork mestereitől szedett fel még a barlangban.*
-Honap.
*Ez külön kikötés volt, sötét bőrű kétlábút nem eszünk, még az mozog, beszél, csak másnap.*
-Hüle sötétef potyadék étel. Nem kaka.
*Ez egy különösen nehéz tananyag, még maga sem érti igazán, de elfogadja, hogy így van, mert apja azt mondta. És a kisebb sötét bőrű lényekre használta ezen formulát. Erről jut eszébe!*
-Enyim Apa?
*Érdeklődik nagy szemekkel családja holléte felől, ám az éhség hamar tereli figyelmét, és már fájón korgó hasát nyomogatja ujjaival.*
-Rak akar sülemént. Arra!
*Mutat újfent azon irányba, hol a hatalmas nagy várost sejti, hol a nyáron még ingyen osztogatták az édes pékárukat mindenkinek.*
1603. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-01-28 15:33:58
Üzenet elküldve: 2018-01-28 15:33:58
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1793
OOC üzenetek: 64
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1793
OOC üzenetek: 64
Játékstílus: Vakmerő
//A fegyver útja//
*A röhögő lópofák között feltűnik Pycta arca. Tehát hamarabb utolérte, mint azt gondolta volna. Ennek tulajdonképpen örülnie kellene, de mégsem felhőtlen az öröme, mert tudatosan megszegte a parancsát azzal, hogy utána jött. Zaklatottságán valamelyest enyhít az, hogy a férfi átöleli és magához szorítja, ő továbbra is görcsösen markolja lova kantárját, de a másik karjával átöleli, hozzábújik. Egész teste remeg, és nem is tud először reagálni a kérdéseire, csak hüppög.*
- Barbár szuka fattyának nevezett. Anyám megölte apámat szerinte. Úgy bánt velem, mintha utálna, pedig azt hittem, hogy szeret.
*Hüppögi és nagyon nehéz emiatt megérteni, hogy mit is mond. Neki nem is fordul meg a fejében az, hogy Pyctának el kellett volna kísérnie, merthogy kezdettől szentül hitte, hogy egyedül is meg tudja oldani, ilyesmire nem számított, ő ugyanis békülni akart. De többé már nem akar, és többé annak a háznak a közelébe sem megy.*
- Engedd meg, hogy veled menjek, nem akarom, hogy a többiek így lássanak.
*Már nem bömböl annyira, mint kezdetben és próbálja is összeszedni magát, talpra kecmeregni, leporolni magát meg ilyenek. Szívesen pofán vágná röhögő paripáját, de csak rámorog. Nem mintha ez különösebben meghatná az állatot, majd mikor a saját belébe töltik bele, akkor rájön, hogy tán nem kellett volna packáznia a gazdájával.*
*A röhögő lópofák között feltűnik Pycta arca. Tehát hamarabb utolérte, mint azt gondolta volna. Ennek tulajdonképpen örülnie kellene, de mégsem felhőtlen az öröme, mert tudatosan megszegte a parancsát azzal, hogy utána jött. Zaklatottságán valamelyest enyhít az, hogy a férfi átöleli és magához szorítja, ő továbbra is görcsösen markolja lova kantárját, de a másik karjával átöleli, hozzábújik. Egész teste remeg, és nem is tud először reagálni a kérdéseire, csak hüppög.*
- Barbár szuka fattyának nevezett. Anyám megölte apámat szerinte. Úgy bánt velem, mintha utálna, pedig azt hittem, hogy szeret.
*Hüppögi és nagyon nehéz emiatt megérteni, hogy mit is mond. Neki nem is fordul meg a fejében az, hogy Pyctának el kellett volna kísérnie, merthogy kezdettől szentül hitte, hogy egyedül is meg tudja oldani, ilyesmire nem számított, ő ugyanis békülni akart. De többé már nem akar, és többé annak a háznak a közelébe sem megy.*
- Engedd meg, hogy veled menjek, nem akarom, hogy a többiek így lássanak.
*Már nem bömböl annyira, mint kezdetben és próbálja is összeszedni magát, talpra kecmeregni, leporolni magát meg ilyenek. Szívesen pofán vágná röhögő paripáját, de csak rámorog. Nem mintha ez különösebben meghatná az állatot, majd mikor a saját belébe töltik bele, akkor rájön, hogy tán nem kellett volna packáznia a gazdájával.*
1602. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-01-28 15:04:06
Üzenet elküldve: 2018-01-28 15:04:06
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//A fegyver útja//
*Már éppen azon van, hogy a maradék élelemet visszategye a hátizsákjába, amikor egy vágtázó ló patáinak dobogása kelti fel a figyelmét. Érzékeny hallása azonnal tudatja vele, hogy a magányos fától nem messzi húzódó út a hang forrása. Hátára dobja a zsákot, ruganyosan felkel ültéből és elindul az út mellett legelésző lovához, nehogy az elvágtató lovas megijessze saját hátasát. A lóhoz érve megfogja a kantárt, elnéz az úton a hang irányába és elkerekednek lombzöld szemei. A kies szekérúton Aenae vágtat felé, ami önmagában nem volna ennyire ijesztő, de a csuhás azonnal felismeri, hogy nem a topázszemű lány irányít, ő csak elszenvedője a fékevesztett száguldásnak.*
- Héhó! *Hívja fel magára a felé robogó hátas figyelmét, elfként az állatok amúgy is barátságosan viselkednek vele szemben. A megtorpanást még sem a jelenléte, inkább az ismerős ló látványa hozza meg, így Aenae nagyot repül a hirtelen megállást követően. A csuhás próbálna segíteni, de esélye sincs, ráadásul félő, hogy a hirtelen mozdulattól a lány lova esetleg tovább vágtat.*
- Jól vagy? *Siet oda a földön nyekkenő lány mellé, letérdel hozzá, magához öleli a lányt, s ekkor pillantja meg, hogy Aenae zokog. Ijedten szorítja magához, egyik testrésze sem áll természetellenes szögben, nem vérzik, hála az Erdő Szívének nem eshetett komolyabb baja az ijedtségen és pár zúzódáson kívül.*
- A Fákban Lakóra, mi történt? *Pillanatnyilag el is felejti, hogy mit keres Aenae ezen az úton, miért nincs az anyjával vagy a visszafelé tartó venárokkal. Aztán a nagy ijedtség után leesik neki, hogy talán valami otthon történt, azaz az anyjáéknál.*
- Jól van, már nincs semmi baj, itt vagyok. *Suttogja neki magához szorítva, legbelül magát okolja, amiért hagyta, hogy Aenae egyedül menjen vissza az anyjához. Balga volt, reméli, hogy a topázszemű lány meg tud majd neki bocsátani.*
*Már éppen azon van, hogy a maradék élelemet visszategye a hátizsákjába, amikor egy vágtázó ló patáinak dobogása kelti fel a figyelmét. Érzékeny hallása azonnal tudatja vele, hogy a magányos fától nem messzi húzódó út a hang forrása. Hátára dobja a zsákot, ruganyosan felkel ültéből és elindul az út mellett legelésző lovához, nehogy az elvágtató lovas megijessze saját hátasát. A lóhoz érve megfogja a kantárt, elnéz az úton a hang irányába és elkerekednek lombzöld szemei. A kies szekérúton Aenae vágtat felé, ami önmagában nem volna ennyire ijesztő, de a csuhás azonnal felismeri, hogy nem a topázszemű lány irányít, ő csak elszenvedője a fékevesztett száguldásnak.*
- Héhó! *Hívja fel magára a felé robogó hátas figyelmét, elfként az állatok amúgy is barátságosan viselkednek vele szemben. A megtorpanást még sem a jelenléte, inkább az ismerős ló látványa hozza meg, így Aenae nagyot repül a hirtelen megállást követően. A csuhás próbálna segíteni, de esélye sincs, ráadásul félő, hogy a hirtelen mozdulattól a lány lova esetleg tovább vágtat.*
- Jól vagy? *Siet oda a földön nyekkenő lány mellé, letérdel hozzá, magához öleli a lányt, s ekkor pillantja meg, hogy Aenae zokog. Ijedten szorítja magához, egyik testrésze sem áll természetellenes szögben, nem vérzik, hála az Erdő Szívének nem eshetett komolyabb baja az ijedtségen és pár zúzódáson kívül.*
- A Fákban Lakóra, mi történt? *Pillanatnyilag el is felejti, hogy mit keres Aenae ezen az úton, miért nincs az anyjával vagy a visszafelé tartó venárokkal. Aztán a nagy ijedtség után leesik neki, hogy talán valami otthon történt, azaz az anyjáéknál.*
- Jól van, már nincs semmi baj, itt vagyok. *Suttogja neki magához szorítva, legbelül magát okolja, amiért hagyta, hogy Aenae egyedül menjen vissza az anyjához. Balga volt, reméli, hogy a topázszemű lány meg tud majd neki bocsátani.*
1601. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-01-28 14:38:20
Üzenet elküldve: 2018-01-28 14:38:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1793
OOC üzenetek: 64
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1793
OOC üzenetek: 64
Játékstílus: Vakmerő
//A fegyver útja//
*Komoly pánikrohamán nem segít az a tény, hogy mostanra tökéletesen elveszítette az irányítást a lova felett. A hátas amúgy is szeret packázni vele, de most megérezte, hogy lovasa teljesen labilis lelkiállapotban van, így olyan fékevesztett tempóban rohan bele a vakvilágba, hogy Aenae még bőgni is elfelejt, csak halkan szűkölve, a ló nyakára borulva imádkozik az összes istenekhez, szellemekhez, meg minden felsőbbnek vélt entitáshoz azért, hogy ne zúgjon le.
Ezért aztán nemigen érzékel semmit a mellette elszaladó tájból, azt sem igazán tudná megmondani, hogy milyen irányba tart. A szerencse viszont neki kedvez, mert a lova egyszer csak meglátja az út mentén legelészni a vadvédi cimboráját, így prüszkölve megáll mellette, olyat dobva farán, hogy Aenae úgy elszáll, mint a győzelmi zászló. A kantárszár viszont még akkor is a kezében van, mikor nyekken a földön. Szerencséjére nem fagyott a föld, így nem üti meg magát, egyszerűen csak csillagokat lát, meg maga fölött a két lovat, akik mintha kiröhögnék. Zokog.*
*Komoly pánikrohamán nem segít az a tény, hogy mostanra tökéletesen elveszítette az irányítást a lova felett. A hátas amúgy is szeret packázni vele, de most megérezte, hogy lovasa teljesen labilis lelkiállapotban van, így olyan fékevesztett tempóban rohan bele a vakvilágba, hogy Aenae még bőgni is elfelejt, csak halkan szűkölve, a ló nyakára borulva imádkozik az összes istenekhez, szellemekhez, meg minden felsőbbnek vélt entitáshoz azért, hogy ne zúgjon le.
Ezért aztán nemigen érzékel semmit a mellette elszaladó tájból, azt sem igazán tudná megmondani, hogy milyen irányba tart. A szerencse viszont neki kedvez, mert a lova egyszer csak meglátja az út mentén legelészni a vadvédi cimboráját, így prüszkölve megáll mellette, olyat dobva farán, hogy Aenae úgy elszáll, mint a győzelmi zászló. A kantárszár viszont még akkor is a kezében van, mikor nyekken a földön. Szerencséjére nem fagyott a föld, így nem üti meg magát, egyszerűen csak csillagokat lát, meg maga fölött a két lovat, akik mintha kiröhögnék. Zokog.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4164-4183