*Jól ismeri a járást, nem először száll meg a Pegazus fogadójában, így a puha léptek alatt is keservesen nyögdelő lépcsők hangjai sem riasztják meg az olybá tűnik, állandó nyugodalomban leledző félvér hölgyeményt. Könnyedén szeli a fokokat, mígnem a szintén jól ismeretes folyosóra keveredik, hol a nappal ellenére is kívánatos a világítás, hiszen félhomály uralkodik. Ugyan, a végében leledzik egy nagy ablak, mely a Holdudvar felé kacsintgat, azonban még az sem elegendő a teljes tér fényárba varázsolásához.
Egy pillanatra eltűnődik, oda sétáljon-e, hogy megcsodálhassa a bájos kert ábrándosan szép formáit, azonban a fáradtság úgy kívánja, elébb a szobáját találja meg, aludjon egy jót, majd csak aztán engedje mélykék lélektükreinek a gyönyörködést, elégre az udvar nem megy semerre.
Így hát, ennek jegyében felkutatja a kulcshoz tartozó zárat, majd miután becsukta maga mögött az ajtót, az első komódra lepakolja az utazóholmijait.
Kezdetnek a kora reggel szedett füveket szedi elő közülük, hogy vízbe tegye őket, ugyanis nem tudja, mikor lesz ideje az előkészítésükhöz, s igazán kár lenne veszni hagyni az áldásos hatásokkal bíró gyógynövényeket. Miként ezt megejtette, megmosakszik, és ruháit levetvén csupán a legalsó réteg fehér szoknyát és felsőt hagyja magán, amelyben kényelmesen elalhat. Nem is késlekedik befeküdni az ágyba, hogy egy fáradt sóhajt megejtvén álomra hunyja szemeit.*
*Órákkal később éri az ébredés, az ajtón túlról erőteljes hangok szűrődnek be a szobájába, melyeket aligha tudott volna figyelmen kívül hagyni, tekintve érzékeny hallását, mely nem olyan kifinomult, mint atyjáé – vagy más elfeké -, azonban örökölt tőle némi pozitívumot, amely például az emberekénél sokkalta jobban kiéleződött füleiben nyilvánul meg. A külsőségeket igazán felesleges volna sorra venni, hiszen a legtöbb mind magáért beszél.
Mindenesetre felül az ágyban, mámoros álmainak utolsó cseppjeit simítva ki szemeinek sarkából, majd az ablak felé fordítja ezernyi csillagot hordozó lélektükreit, igyekezve megállapítani, mennyi idő telt el dél óta. Valószínűleg nem sok, ugyanis a nap még mindég áldásos fényével ragyogja be a várost, noha a reggeli derűs színeitől eltérően most narancsos árnyalattal festve be Arthenior épületeit.
Egy visszafogott, nőies ásítást követően kikecmereg a kevésbé puha ágyból, majd elkezdi visszavenni magára a ruháit, hiszen nem tervezi, hogy egész nap itt maradna. Gondja van még a növényekre, ráadásképpen a gazdagnegyedbe is el kívánt nézni, szóval sürgető a mihamarabbi indulás, hogy elképzeléseire maradjon elegendő idő.
Minekután ruhái rendezetten díszelegnek karcsú, formás testén, a tisztáson szedett füvekhez lép, melyekről lecsöpögtetve a vizet, visszahajtogatja őket a korábbi vászondarabba, majd újfent holmijainak rejtekébe süllyeszti őket. Amint ezzel is végez, magához veszi a legfontosabbakat, s kisétál a szobájából.
Gondosan bezárja maga mögött az ajtót, majd miután kulcsát biztos helyre tette, lesétál a nyikorgó lépcsőkön, hogy a fogadó hátsó ajtaját használván a Holdudvarra juthasson ki.*