//Hadrian//
*Freya nyúltagya is ugyanúgy képtelen felfogni, miért alakult ki benne ez a bizalom az elf felé, de őszintén szólva nem is nagyon gondolkodik már ilyesmin. Eléggé elfáradt ahhoz, hogy ne érdekelje ez a téma, csak arra figyel, ami éppen az orra előtt zajlik - vagy jelen esetben inkább alatta.*
- Hát, szörnyen sajnálom, hogy csak ennyire futja egy vén csoroszlyának... *dörmögi "bagoly mondja verébnek" grimaszt vágva, hisz Drian elf mivoltából fakadóan valószínűleg már most öregebb, és mindig is öregebb lesz, mint Freya.*
- Nincs olyan, aki mindig jól van *teszi hozzá még az előző témához. Azt belátja, hogy Drian nem egy ilyen eséstől fog sírva fakadni, de Freya nem tartaná kevesebbre őt attól, ha néha beismerné, hogy fáj valamije - akár fizikailag, akár lelkileg.
Kicsivel később valóban felfigyel Drian szertartására, s bár nem akarja megzavarni vagy tolakodón bámulni, attól még fülel és figyel. Sosem látott ilyesmit, épp ezért azt sem tudja, ez minden elfnél berögzült szokás lehet-e, vagy csak a férfi sajátja. Úgy dönt, nem kérdez rá, elkönyveli, hogy a hegyes fülűek már csak ilyen furák, és folytatja az őrködés előkészítését.
Már kényelmesen elhelyezkedett, és úgy tűnt, hogy a vendége is elaludt, épp ezért váratlanul éri Drian megjegyzése. Össze ugyan nem rezzen, de látni az arcán, hogy egy mély gondolatmenetből zökkentette ki a férfi hangja. Kérdőn pillant oda, hogy miért látja a másik szükségtelennek az éjjeli őrködést.*
- Azért kéne nyugodtan álomra hajtanom a fejem, mert te ismered azokat, akik az életedre pályáznak? *vonja fel a szemöldökét. Nem bízik Drian ítélőképességében, azokban meg pláne nem, akik az elfet üldözik. Őt úgy nevelték, hogy legyen mindig elővigyázatos.
Meglehet, hogy Drian nem provokálásnak szánta, de Freya tényleg van annyira fáradt, hogy felcsattanjon a megjegyzésén.*
- "De te"?! Lassan két napja együtt vagyunk, és még mindig azt hiszed, hogy cukorból vagyok? Virrasztottam én már egy egész hónapot is!
*Erős túlzás, mit a harag vált ki belőle, és maga is érzi, hogy ez gyerekesen elnagyolt kijelentés lett, mégsem vonja vissza. Durcásan kibámul a zsalugáteren, majd tenyerével az íjáért nyúló kéz felé csap, nem erősen, inkább dorgálón.*
- Nana! Az íjam a legjobb barátom, majdnem olyan, mint a szeretőm. Te sem passzolod át nekem a bordélyházi partnereid.
*Felkel a székről, s ha Drian beletörődött a válaszba, maga viszi az íját az ágya mellé. Nem ajzza le, a falnak támasztja, és az ablakhoz cipelt fegyvereket is visszapakolja oda, ahonnét elvette őket. Ha a saját fegyvere olyan, mint egy társ, akkor jobban belegondolva ő is engedély nélkül fogdosta Drian szeretőit, amikor kedvére válogatott a kései közül. Ahhoz túl önző, hogy ezt beismerje, így inkább csak csendben visszapakol, aztán az ágyához indul, hogy bevackolja magát a takarókupac alá.*
- Igazad van, aludjunk. Mindketten. Aztán le ne lépj nekem, mire felébredek! *feddi meg a mutatóujjával a férfit. Hangjából érződik, a dorgáláson túl komolyan aggódik, hogy mire magához tér andalító álmából, Driannek hűlt helye lesz. Biztos, hogy Freya egy hétig rágná a körmét azon, vajon él-e még, és milyen messzire jutott az elf a sérüléseivel.*
- Szép álmokat! *ismétli meg korábbi kívánságát valamivel szelídebb hangon, annak reményében, hogy ezúttal beteljesül.*
A hozzászólás írója (Freya Mortensen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.08.12 12:25:01