//Faelon//
*Fekszik az ágyban, és a gondolataiba mélyed. Nem hunyja le a szemeit sem, csak néz maga elé, kissé talán bambán is. Nagyon különösnek találja Faelont és nem tud rájönni, mitől viselkedik így. Rejtélyes, kihívó, gúnyos, mosolygós, dühös, vágyakozó... A szemei árulkodnak mindenről. Mi minden van még benne elzárva, és mikor fog Londie belé látni úgy, mint ahogy azt a férfi teszi vele? De ami a legjobban igénybe veszi a lány fantáziáját, az az, hogy a férfi mitől vált ilyenné. Várnia kell. Ha vár, akkor talán megtudhatja ezt is, mint ahogy az arcán lévő sebek eredetét. Azt sem érti, miért akar a férfi virrasztani, hiszen biztos benne, hogy ő is fáradt, és szüksége van a pihenésre az utazás megkezdése előtt. Talán csak biztos akar lenni abban, hogy a lány nem öli meg álmában. Nem, Londie nem tartja ezt valószínűnek; ez a férfi nem fél a kihívásoktól, valószínűleg a haláltól sem. Mégiscsak hasonlítanak valamiben.
Halkan szusszan egyet, megpróbálja most kizárni a gondolatokat a fejéből, és figyelembe sem venni, hogy pár méterre tőle ott ül egy ismeretlen, akit most már a társának nevezhet. Hallgatja a kintről beszűrődő finom, halk zajokat, miközben egyre jobban rátelepedik az a fáradtság, ami ennek a kimerítő napnak a böjtje. Lehunyja a szemeit, ezután pedig nem kell sok időnek eltelnie ahhoz, hogy álomba merüljön. Éberen alszik, így valamelyest arra is feleszmél, amikor Faelon kinyitja az ablakot, illetve, amikor tesz néhány lépést a szobában, majd lefekszik mellé. Nem nyitja ki a szemét, így nem szembesül a férfi hezitálásával sem. Nincs már sok idejük aludni, csupán egy-két óra. Londie nem is sejti, hogy a másiknak minden éjjel meg kell küzdenie a rémálmokkal, de ha ezután társakként indulnak tovább, ez valószínűleg úgyis ki fog derülni. Előbb vagy utóbb, minden titokra sor kerül...*
A hozzászólás írója (Londie L'adde) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.07.14 16:02:18