Nincs játékban - Szálláshely
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Szálláshely | Nincs "kisebb" helyszín |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 87 (1721. - 1740. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3351-3370
1740. hozzászólás ezen a helyszínen: Szálláshely
Üzenet elküldve: 2014-07-10 20:57:23
Üzenet elküldve: 2014-07-10 20:57:23
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
// Londie //
* A helyzet egy pillanat alatt válik zavarttá a férfi számára. Ez az újabb lépés, az érintés, melyre legalább annyira nem számított, mint a közeledésre, ha nem jobban. Egyszerre kelt benne taszító érzéseket ez a mozdulat - de ugyanúgy vonzóakat is. És inkább az utóbbi az uralkodó.
Minden esetre a csábításnak még Faelon sem engedhet. Ráfog Londie csuklójára, és gyengéden megszorítja. Nem löki el magától - ez csupán egy jelzés, hogy egy olyan határhoz érkeztek, amit nem léphetnek át.
Még nem.
Azonban egy nőstény, pláne egy ilyen csinos és vonzó nő, mindenképpen kivált a hímekből valamit.
Faelon egy hirtelen mozdulattal kapja el Londie fedetlen csípőjét, s tolja a szemközti falnak. Majdhogynem hozzásimul, égető a közelség. Azonban tekintetében düh csillan - a vágy mellett, mely persze mindig ott lobogott a barna szemekben. Azonban a düh nem a lány felé irányul, még ha Londie így is érezheti. Egy-két pillanatnál tovább nem is tartja fogva, viszont el sem engedi. Gyengít kezeinek szorításán, melyek még egy pár pillanatig a nőstény csípőjén pihennek, majd végleg elengedik őt. Pár centinél több nem lehet köztük. Faelon, mintha mi sem történt volna, csillapítja le magát, s a benne dúló érzéseket visszaszorítva, kíváncsian fürkészi a hegyesfülű arcát. Nem kérdez, s nem válaszol az egész előtt feltett kérdésre. Végül az Oroszlán teljesen megnyugszik, s mintha mi sem történt volna, szólal meg. *
- Feküdj le aludni. Én még virrasztok.
* Azzal ellép mellette, hogy visszasétáljon az asztalhoz. Magára veszi az elébb elővett, törtfehér inget, majd ledobja magát a székre, és felpakolja a lábait az asztalra. *
* A helyzet egy pillanat alatt válik zavarttá a férfi számára. Ez az újabb lépés, az érintés, melyre legalább annyira nem számított, mint a közeledésre, ha nem jobban. Egyszerre kelt benne taszító érzéseket ez a mozdulat - de ugyanúgy vonzóakat is. És inkább az utóbbi az uralkodó.
Minden esetre a csábításnak még Faelon sem engedhet. Ráfog Londie csuklójára, és gyengéden megszorítja. Nem löki el magától - ez csupán egy jelzés, hogy egy olyan határhoz érkeztek, amit nem léphetnek át.
Még nem.
Azonban egy nőstény, pláne egy ilyen csinos és vonzó nő, mindenképpen kivált a hímekből valamit.
Faelon egy hirtelen mozdulattal kapja el Londie fedetlen csípőjét, s tolja a szemközti falnak. Majdhogynem hozzásimul, égető a közelség. Azonban tekintetében düh csillan - a vágy mellett, mely persze mindig ott lobogott a barna szemekben. Azonban a düh nem a lány felé irányul, még ha Londie így is érezheti. Egy-két pillanatnál tovább nem is tartja fogva, viszont el sem engedi. Gyengít kezeinek szorításán, melyek még egy pár pillanatig a nőstény csípőjén pihennek, majd végleg elengedik őt. Pár centinél több nem lehet köztük. Faelon, mintha mi sem történt volna, csillapítja le magát, s a benne dúló érzéseket visszaszorítva, kíváncsian fürkészi a hegyesfülű arcát. Nem kérdez, s nem válaszol az egész előtt feltett kérdésre. Végül az Oroszlán teljesen megnyugszik, s mintha mi sem történt volna, szólal meg. *
- Feküdj le aludni. Én még virrasztok.
* Azzal ellép mellette, hogy visszasétáljon az asztalhoz. Magára veszi az elébb elővett, törtfehér inget, majd ledobja magát a székre, és felpakolja a lábait az asztalra. *
1739. hozzászólás ezen a helyszínen: Szálláshely
Üzenet elküldve: 2014-07-07 20:51:40
Üzenet elküldve: 2014-07-07 20:51:40
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
//Faelon//
*Hallja a kopogást, de mivel a férfi nem mozdul, így ő sem foglalkozik vele különösebben. Ha bejönne valaki, az sem érdekelné ebben a pillanatban. Olyan most, mint aki vadra vadászik, s a vad maga a titokzatosság, amit igyekszik eloszlatni Faelon körül. Ezért jóformán bármire hajlandó. Nem lát belé, még csak nem is sejti a gondolatait, ez számára új, különleges. Még nem akadt össze ilyen alakkal, most pedig tudni akarja, mi ütött ebbe a férfiba, ezért hát megtöri a tisztes távolság szent vonalát. Most már egymással szemben állnak, Londie pedig érzi, hogy ezt a közelséget a férfi nem tudja hová tenni magában, nem érti. Nem is baj, nem kell értenie. A lány még akkor sem pillant le, amikor Faelon hozzáér a csípőjéhez. Nem érdekli, most más mozdítja meg a fantáziáját, és ennek a kihívásnak sem tud nemet mondani.
Faelon felhívja a szőkeség figyelmét az időre, és hogy már aludnia kellene. Igaz, Londien igencsak erőt vett a fáradtság, ahogy a szobába értek, de most ez mintha köddé vált volna. Átszellemülten nézi a férfit, aki okkal gondolhat akár arra is, hogy talán megőrült, vagy valami nincs rendben az agyával. De itt nem erről van szó. Most, mintha nem is az eddig látott férfi állna előtte. Valami megváltozott. Nem érti, és úgy érzi, tudnia kell, mi okoz ekkora változást. Nem válaszol Faelon megjegyzésére.
Lassan megemeli a kezét és rásimít a férfi arcára, amire alig érezhetően rá is fog.*
-Mi van veled? Szomorúak a szemeid.
*Hangját nem halkítja le, habár meglehet, a helyzet megkívánná; utolsó mondata inkább afféle megjegyzésként hangzik.*
*Hallja a kopogást, de mivel a férfi nem mozdul, így ő sem foglalkozik vele különösebben. Ha bejönne valaki, az sem érdekelné ebben a pillanatban. Olyan most, mint aki vadra vadászik, s a vad maga a titokzatosság, amit igyekszik eloszlatni Faelon körül. Ezért jóformán bármire hajlandó. Nem lát belé, még csak nem is sejti a gondolatait, ez számára új, különleges. Még nem akadt össze ilyen alakkal, most pedig tudni akarja, mi ütött ebbe a férfiba, ezért hát megtöri a tisztes távolság szent vonalát. Most már egymással szemben állnak, Londie pedig érzi, hogy ezt a közelséget a férfi nem tudja hová tenni magában, nem érti. Nem is baj, nem kell értenie. A lány még akkor sem pillant le, amikor Faelon hozzáér a csípőjéhez. Nem érdekli, most más mozdítja meg a fantáziáját, és ennek a kihívásnak sem tud nemet mondani.
Faelon felhívja a szőkeség figyelmét az időre, és hogy már aludnia kellene. Igaz, Londien igencsak erőt vett a fáradtság, ahogy a szobába értek, de most ez mintha köddé vált volna. Átszellemülten nézi a férfit, aki okkal gondolhat akár arra is, hogy talán megőrült, vagy valami nincs rendben az agyával. De itt nem erről van szó. Most, mintha nem is az eddig látott férfi állna előtte. Valami megváltozott. Nem érti, és úgy érzi, tudnia kell, mi okoz ekkora változást. Nem válaszol Faelon megjegyzésére.
Lassan megemeli a kezét és rásimít a férfi arcára, amire alig érezhetően rá is fog.*
-Mi van veled? Szomorúak a szemeid.
*Hangját nem halkítja le, habár meglehet, a helyzet megkívánná; utolsó mondata inkább afféle megjegyzésként hangzik.*
1738. hozzászólás ezen a helyszínen: Szálláshely
Üzenet elküldve: 2014-07-07 20:31:42
Üzenet elküldve: 2014-07-07 20:31:42
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
// Londie //
* A pillanatot egy kopogás zavarja meg. Valaki áll az ajtó előtt, s milyen furcsa, hogy Faelon épp ekkor veszi észre az elé toppanó, kíváncsi lányt. Azonban a kopogással nem foglalkozik. Az ajtót bezárták maguk mögött, a fogadós meg nyilván nem ad ki két kulcsot ugyanazon szobához. Zavartalanul lehetnek, már ha az idegen nem próbálkozik tovább.
Ő pedig nem teszi. A kopogást nem követi semmi, az alak feladja, de Faelon úgy tűnik, nem is figyelt rá. Az ablakról áttérve a lány arcának szenteli figyelmét. Mit akarhat tőle ilyen közel Londie? Látja a kíváncsiságot a szemeiben. De ő maga nem tudja kiolvasni, ez miből fakad. Pláne nem érti a közelséget sem. Eddig olyan ellenségesen viselkedett ilyen téren a nőstény. Nem tűrte, mikor harc közben leszorította. Nem tűrte, ha közel lépett hozzá.
Pláne nem tűrte az érintést, azt a gyengéd cirógatást, mely során ujjai végigfutottak a titokzatos hegen, mely tökéletlenségében is tökéletessé teszi az amúgy is csinos hegyesfülű testét...
Faelon kissé kiegyenesedik. Fél vállát továbbra is a falnak támasztja, ám ezúttal kicsit jobban a nő felé fordul, és ezen mocorgás közepette pár - de mindenképp lényeges - centivel közelebb is került hozzá. Eddig mellkasa fölött összefont karjait most leengedi maga mellé. Olyan közel van hozzá a lány, hogy mozdulata közben "véletlenül" hozzáér a lány fedetlen csípőjéhez. Lepillant, leplezetlen kíváncsisággal végigmustrálva a nőstényt, ám ezúttal nem azzal a pimasz pillantással. Sokkal inkább kíváncsi, mint pimasz. Talán áhítatos?
Azonban ezt úgy állítja be, mintha csak saját kezére akart volna nézni, mellyel véletlenül megérintette Őt. Mormog egy bocsánatot, majd kalandozó tekintetét, melyek a kívánatos dombokon, és a lapos hason kalandoztak, végre visszafordítja a csinos archoz, a zöld szemekhez. *
- Késő van. Aludnod kéne. * Mondja egészen halkan, s meglepően lágyan. Hova lett az eddigi kegyetlen pimaszság, cinikusság, a pofátlan magabiztosság? Bár ez utóbbi, még ha nem is pofátlan, most is megvan, ám valami megváltozott. Mintha nem ugyanaz a férfi állna most Londie előtt. Ez egy másik Faelon Breazast. *
* A pillanatot egy kopogás zavarja meg. Valaki áll az ajtó előtt, s milyen furcsa, hogy Faelon épp ekkor veszi észre az elé toppanó, kíváncsi lányt. Azonban a kopogással nem foglalkozik. Az ajtót bezárták maguk mögött, a fogadós meg nyilván nem ad ki két kulcsot ugyanazon szobához. Zavartalanul lehetnek, már ha az idegen nem próbálkozik tovább.
Ő pedig nem teszi. A kopogást nem követi semmi, az alak feladja, de Faelon úgy tűnik, nem is figyelt rá. Az ablakról áttérve a lány arcának szenteli figyelmét. Mit akarhat tőle ilyen közel Londie? Látja a kíváncsiságot a szemeiben. De ő maga nem tudja kiolvasni, ez miből fakad. Pláne nem érti a közelséget sem. Eddig olyan ellenségesen viselkedett ilyen téren a nőstény. Nem tűrte, mikor harc közben leszorította. Nem tűrte, ha közel lépett hozzá.
Pláne nem tűrte az érintést, azt a gyengéd cirógatást, mely során ujjai végigfutottak a titokzatos hegen, mely tökéletlenségében is tökéletessé teszi az amúgy is csinos hegyesfülű testét...
Faelon kissé kiegyenesedik. Fél vállát továbbra is a falnak támasztja, ám ezúttal kicsit jobban a nő felé fordul, és ezen mocorgás közepette pár - de mindenképp lényeges - centivel közelebb is került hozzá. Eddig mellkasa fölött összefont karjait most leengedi maga mellé. Olyan közel van hozzá a lány, hogy mozdulata közben "véletlenül" hozzáér a lány fedetlen csípőjéhez. Lepillant, leplezetlen kíváncsisággal végigmustrálva a nőstényt, ám ezúttal nem azzal a pimasz pillantással. Sokkal inkább kíváncsi, mint pimasz. Talán áhítatos?
Azonban ezt úgy állítja be, mintha csak saját kezére akart volna nézni, mellyel véletlenül megérintette Őt. Mormog egy bocsánatot, majd kalandozó tekintetét, melyek a kívánatos dombokon, és a lapos hason kalandoztak, végre visszafordítja a csinos archoz, a zöld szemekhez. *
- Késő van. Aludnod kéne. * Mondja egészen halkan, s meglepően lágyan. Hova lett az eddigi kegyetlen pimaszság, cinikusság, a pofátlan magabiztosság? Bár ez utóbbi, még ha nem is pofátlan, most is megvan, ám valami megváltozott. Mintha nem ugyanaz a férfi állna most Londie előtt. Ez egy másik Faelon Breazast. *
1737. hozzászólás ezen a helyszínen: Szálláshely
Üzenet elküldve: 2014-07-07 19:51:24
Üzenet elküldve: 2014-07-07 19:51:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
//Faelon//
*Londie nem tartja megfelelőnek az időt, hogy ezt a történetet a férfi elé tárja. Még nem ismeri, és hiába szavazta meg magában a bizalmat neki, azt mégsem olyan könnyű megadni. Ezt a titkot még nem bízhatja rá.
Tekintetével követi a férfit, aki az ablakhoz lép, és kikukucskál az ablakon. A lánynak fogalma sincs róla, miért bámulja Faelon a Holdudvart, de biztos megvan rá az oka. Ha más nem, hát az idő múlatása. Londie azonban sejti, hogy nem erről van szó. Nézi a férfit, szemérmetlenül bámulja az arcát, és bizony szembetűnik neki a változás.
~Hová lett a mosolyod, különös idegen?~
A kérdésre megpróbálja kitalálni a választ, pontosabban kiolvasni azt a férfi arcának vonásaiból, de azok olyan merevek, mintha csak egy kőszobort szemlélne. Londie nem látja teljesen tisztán, de mintha a férfi szemeiben valamiféle szomorúságot látna. Keserűséget. Aztán egy pillanatra megrezzen az arca... Különös. Egészen különös.
~Bár tudnám, mi jár a fejében!~
Hirtelen ötlettől vezérelve felkel az ágyból. Minden mozdulata halk, nem csap semmi zajt. Közelebb lépked a férfihoz, hogy onnan is megszemlélhesse. Ha Faelon nem figyel a túláradó gondolatoktól, akkor meglepődhet a lányon, aki egészen közel áll meg tőle, hogy az arcába nézhessen...*
*Londie nem tartja megfelelőnek az időt, hogy ezt a történetet a férfi elé tárja. Még nem ismeri, és hiába szavazta meg magában a bizalmat neki, azt mégsem olyan könnyű megadni. Ezt a titkot még nem bízhatja rá.
Tekintetével követi a férfit, aki az ablakhoz lép, és kikukucskál az ablakon. A lánynak fogalma sincs róla, miért bámulja Faelon a Holdudvart, de biztos megvan rá az oka. Ha más nem, hát az idő múlatása. Londie azonban sejti, hogy nem erről van szó. Nézi a férfit, szemérmetlenül bámulja az arcát, és bizony szembetűnik neki a változás.
~Hová lett a mosolyod, különös idegen?~
A kérdésre megpróbálja kitalálni a választ, pontosabban kiolvasni azt a férfi arcának vonásaiból, de azok olyan merevek, mintha csak egy kőszobort szemlélne. Londie nem látja teljesen tisztán, de mintha a férfi szemeiben valamiféle szomorúságot látna. Keserűséget. Aztán egy pillanatra megrezzen az arca... Különös. Egészen különös.
~Bár tudnám, mi jár a fejében!~
Hirtelen ötlettől vezérelve felkel az ágyból. Minden mozdulata halk, nem csap semmi zajt. Közelebb lépked a férfihoz, hogy onnan is megszemlélhesse. Ha Faelon nem figyel a túláradó gondolatoktól, akkor meglepődhet a lányon, aki egészen közel áll meg tőle, hogy az arcába nézhessen...*
1736. hozzászólás ezen a helyszínen: Szálláshely
Üzenet elküldve: 2014-07-07 19:12:25
Üzenet elküldve: 2014-07-07 19:12:25
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
*A szálláshely bejáratán Achrad lépked. Pontosabban négykézláb mászik fel. Túl apró ahhoz, hogy lépésekkel jusson feljebb a lépcső fokain. Mikor felér az emeletre meglepődve tapasztalja, hogy a kocsmai nyüzsgés itt alábbhagyott. Itt él Artheniorban egy régi barátja, és pletykákból tudja, hogy itt foglalt szállást. Keresi, hogy kölcsönt kérjen, de sehol az égvilágon nem találja. Minden szobába bekopog a nevét szólítva, de vagy a "húzz innen!", vagy a síri csend fogadja. Legalább megpróbálta szegény.*
1735. hozzászólás ezen a helyszínen: Szálláshely
Üzenet elküldve: 2014-07-07 10:58:20
Üzenet elküldve: 2014-07-07 10:58:20
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
// Londie //
* A lány nem akar a dologról beszélni. Végül is, érthető, miért. Faelon nem szándékozik őt tovább faggatni, hacsak ő nem akar többet mesélni. Ha majd úgy érzi, megoszthatja ezt vele, akkor biztosan elmondja majd. De ki tudja, talán sosem tudja meg a történet végét.
A férfi tekintete elgondolkozóvá válik. Csak kis ideig figyeli a talpon lévő sebeket, majd az ágyon fekvő, hiányos ruházatú hegyesfülűt. Valahol elveszett, talán eszébe jutott valami, vagy ki tudja. Lassan kiegyenesedik, és megindul az ablak irányába. Ott megáll, fél vállát a falnak veti az ablak mellett, majd a súlyos, sötét függönyt kicsit elhúzva kipillant az éjszakába. Talán tart valamitől? Őrködik? Minden esetre nem tűnik túl fáradtnak ahhoz képest, hogy ha holnap az erdőbe készülnek, ki kéne pihennie magát rendesen. Londie aligha sejtheti, hogy ha a férfi akarna, sem tudna aludni. Ez csupán ugyanaz a látszat, mint amit mások előtt művel, akik még a nevét sem tudják. Ha valakivel tölti az éjszakát, az is előbb elalszik, reggelre pedig már hűlt helyét találja az Oroszlánnak, nemhogy tudná, aludt-e éjszaka.
Rettentő hosszúnak tűnik az idő, mialatt nem szólalnak meg. De - Londie "szerencséjére" - a férfi már nem mosolyok. Sokkal inkább zord, komoly a tekintete, ahogy ott áll, és figyel kifelé, egy szál nadrágjában, merthogy az inget azóta sem vette fel. Nem zavarná őt a borzongató hideg sem, megélt már kemény teleket, noha most nincs kifejezetten hideg. Inkább hűvös.
Faelon összefonja maga előtt a karjait. Már nem az úti célon gondolkozik, letett róla, hogy egyedül találja ki. Majd az erdőben. Inkább a múltban időzik. Tekintete emlékektől ködös. Pár hónappal ezelőtt jár, mikor eldöntötte, hogy Arthenior felé indul. Akkor még nem sejtette, mi fogja itt várni. Maga sem tudta, miben reménykedhet. Életének ugyanazon folytatását? Megbízásokat, vért és halált remélt? Sok pénzzel fűszerezve, természetesen. Vagy épp az ellenkezőjét? Nyugodt életet, állandó munkát, hogy majd magát a páncélok helyett farmerkalapban lássa? Persze, majd vesz is magának egy földet, és véget ér a hajnalig tartó tivornyázások és kufircolások korszaka. Ez utóbbi lehetetlen gondolat, míg előbbi fájdalmasan lehetséges. Utólag gondolkozva Faelon sem tudja, mi lenne a jó neki.
~ Talán a Halál. ~
A fejében suttogó önsajnálat hangja magát is megdöbbenti. Öngyilkosság. Az biztos illene egy orgyilkoshoz. A düh egy halvány, pillanatnyi hulláma fut át az arcán, mint a futótűz, hogy végül újra megkeményítve arcát, ezúttal tekintetében verjen tanyát a belső, maga felé fordított harag.
Csak reménykedni tud, hogy Londie nem vesz észre sokat belső vívódásából. De ha észreveszi... talán az sem baj. *
* A lány nem akar a dologról beszélni. Végül is, érthető, miért. Faelon nem szándékozik őt tovább faggatni, hacsak ő nem akar többet mesélni. Ha majd úgy érzi, megoszthatja ezt vele, akkor biztosan elmondja majd. De ki tudja, talán sosem tudja meg a történet végét.
A férfi tekintete elgondolkozóvá válik. Csak kis ideig figyeli a talpon lévő sebeket, majd az ágyon fekvő, hiányos ruházatú hegyesfülűt. Valahol elveszett, talán eszébe jutott valami, vagy ki tudja. Lassan kiegyenesedik, és megindul az ablak irányába. Ott megáll, fél vállát a falnak veti az ablak mellett, majd a súlyos, sötét függönyt kicsit elhúzva kipillant az éjszakába. Talán tart valamitől? Őrködik? Minden esetre nem tűnik túl fáradtnak ahhoz képest, hogy ha holnap az erdőbe készülnek, ki kéne pihennie magát rendesen. Londie aligha sejtheti, hogy ha a férfi akarna, sem tudna aludni. Ez csupán ugyanaz a látszat, mint amit mások előtt művel, akik még a nevét sem tudják. Ha valakivel tölti az éjszakát, az is előbb elalszik, reggelre pedig már hűlt helyét találja az Oroszlánnak, nemhogy tudná, aludt-e éjszaka.
Rettentő hosszúnak tűnik az idő, mialatt nem szólalnak meg. De - Londie "szerencséjére" - a férfi már nem mosolyok. Sokkal inkább zord, komoly a tekintete, ahogy ott áll, és figyel kifelé, egy szál nadrágjában, merthogy az inget azóta sem vette fel. Nem zavarná őt a borzongató hideg sem, megélt már kemény teleket, noha most nincs kifejezetten hideg. Inkább hűvös.
Faelon összefonja maga előtt a karjait. Már nem az úti célon gondolkozik, letett róla, hogy egyedül találja ki. Majd az erdőben. Inkább a múltban időzik. Tekintete emlékektől ködös. Pár hónappal ezelőtt jár, mikor eldöntötte, hogy Arthenior felé indul. Akkor még nem sejtette, mi fogja itt várni. Maga sem tudta, miben reménykedhet. Életének ugyanazon folytatását? Megbízásokat, vért és halált remélt? Sok pénzzel fűszerezve, természetesen. Vagy épp az ellenkezőjét? Nyugodt életet, állandó munkát, hogy majd magát a páncélok helyett farmerkalapban lássa? Persze, majd vesz is magának egy földet, és véget ér a hajnalig tartó tivornyázások és kufircolások korszaka. Ez utóbbi lehetetlen gondolat, míg előbbi fájdalmasan lehetséges. Utólag gondolkozva Faelon sem tudja, mi lenne a jó neki.
~ Talán a Halál. ~
A fejében suttogó önsajnálat hangja magát is megdöbbenti. Öngyilkosság. Az biztos illene egy orgyilkoshoz. A düh egy halvány, pillanatnyi hulláma fut át az arcán, mint a futótűz, hogy végül újra megkeményítve arcát, ezúttal tekintetében verjen tanyát a belső, maga felé fordított harag.
Csak reménykedni tud, hogy Londie nem vesz észre sokat belső vívódásából. De ha észreveszi... talán az sem baj. *
1734. hozzászólás ezen a helyszínen: Szálláshely
Üzenet elküldve: 2014-07-06 19:51:24
Üzenet elküldve: 2014-07-06 19:51:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
//Faelon//
*A kísérlete, miszerint eltünteti a megjegyzésével Faelon vigyorát, végül kudarca fullad. Igaz, a férfi nem vigyorog, de továbbra is mosoly ül arcán.
Csend. Mély csend. A férfi nem szól, csak mosolyog továbbra is, Londie pedig állja a sarat, némán ül, Faelont nézve. Az arcát fürkészi, tekintetével annak minden kis szegletét átvizsgálja. Még csak egy rezdülést sem tapasztal. Játszik. Ez egy újabb játék. A csend játéka. Londie érzi, hogy ez az idő múlásával sem biztos, hogy abbamarad közöttük. A verseny, a küzdés a másikkal, ilyen finom, vagy kevésbé finom határokon belül. Ennek ellenére együtt fog működni vele, így, vagy úgy. Ezek után még jobban érdekli őt a férfi. Talán egyszer megtöri az egyik a másikat.
Megszólal. Már érti, Faelon történetet várt. Azt, hogy ő is meséljen. Londinak azonban esze ágában sincs egyből kiteríteni a történetét. Az ágyra emeli lábait is, így kinyújtott lábakkal ül, hátul pedig megtámasztja magát a kezeivel. Így, ebben a helyzetben, a férfi jól láthatja, hogy a szőkeség talpát csúnya égési sérülések nyomai borítják.*
-Egy ismeretlen ajándéka volt. Ahogy ezek is.
*Feleli röviden, tömören, érzékeltetve, hogy ettől többet nem óhajt elárulni, hacsak nem faggatják tovább. Picit megmozgatja a lábfejeit, hogy az utalását egyértelműsítse.*
A hozzászólás írója (Londie L'adde) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.07.06 19:52:44
*A kísérlete, miszerint eltünteti a megjegyzésével Faelon vigyorát, végül kudarca fullad. Igaz, a férfi nem vigyorog, de továbbra is mosoly ül arcán.
Csend. Mély csend. A férfi nem szól, csak mosolyog továbbra is, Londie pedig állja a sarat, némán ül, Faelont nézve. Az arcát fürkészi, tekintetével annak minden kis szegletét átvizsgálja. Még csak egy rezdülést sem tapasztal. Játszik. Ez egy újabb játék. A csend játéka. Londie érzi, hogy ez az idő múlásával sem biztos, hogy abbamarad közöttük. A verseny, a küzdés a másikkal, ilyen finom, vagy kevésbé finom határokon belül. Ennek ellenére együtt fog működni vele, így, vagy úgy. Ezek után még jobban érdekli őt a férfi. Talán egyszer megtöri az egyik a másikat.
Megszólal. Már érti, Faelon történetet várt. Azt, hogy ő is meséljen. Londinak azonban esze ágában sincs egyből kiteríteni a történetét. Az ágyra emeli lábait is, így kinyújtott lábakkal ül, hátul pedig megtámasztja magát a kezeivel. Így, ebben a helyzetben, a férfi jól láthatja, hogy a szőkeség talpát csúnya égési sérülések nyomai borítják.*
-Egy ismeretlen ajándéka volt. Ahogy ezek is.
*Feleli röviden, tömören, érzékeltetve, hogy ettől többet nem óhajt elárulni, hacsak nem faggatják tovább. Picit megmozgatja a lábfejeit, hogy az utalását egyértelműsítse.*
A hozzászólás írója (Londie L'adde) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.07.06 19:52:44
1733. hozzászólás ezen a helyszínen: Szálláshely
Üzenet elküldve: 2014-07-06 19:18:42
Üzenet elküldve: 2014-07-06 19:18:42
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
// Londie //
* Vigyora nem lankad, talán csak egy kicsit, és valamivel szelídebb, széles mosollyá válik. A lányt kifejezetten zavarja, ezt a történet utáni mondata meg is erősíti, de Faelon természetesen mindvégig tisztában volt e ténnyel. De hát nem tehet mindig mindenki kedvére. Ha Londie mellette akar maradni, alkalmazkodnia kell a férfi viselkedéséhez, ahogy a férfinek is hozzá. Ez így van rendjén.
Megszoksz, vagy megszöksz. Bár szökésről aligha beszélhetünk, hisz Faelon nem tartja fogva a lányt. Minden esetre nagyon szórakoztatja a dolog, még ha a nőstényt nem is.
Hallgat. Talán egy percig is hallgat, hagyja, hogy rájuk boruljon a kínos csend. Mintha ez is szórakoztatná. Vár valamire. Az ég tudja, mire. Végül mégis megszólal. Talán beleunt a várakozásba, vagy elege lett a kínos csendből, bár mindkettő kétséges. Inkább csak nem akarta tovább húzni a lány idegeit ezzel a játszadozással.
Bár azt hitte, azok kötélből vannak, ha már ilyen jól tud harcolni. S hogy pont a vigyorgás legyen az, ami felbőszítse? Faelon inkább magában tartja a gúnyos horkantást. *
- Na és te? Hol szerezted a heget?
* Kérdésével mintegy rávilágít a csend lényegére. Bizony, történetért történetet vár cserébe, szinte elvárja, de a lány nem lehet tudatában annak, hogy ha azt mondaná, 'nem', ő nem faggatózna tovább. Na jó, csak egy kicsit. *
* Vigyora nem lankad, talán csak egy kicsit, és valamivel szelídebb, széles mosollyá válik. A lányt kifejezetten zavarja, ezt a történet utáni mondata meg is erősíti, de Faelon természetesen mindvégig tisztában volt e ténnyel. De hát nem tehet mindig mindenki kedvére. Ha Londie mellette akar maradni, alkalmazkodnia kell a férfi viselkedéséhez, ahogy a férfinek is hozzá. Ez így van rendjén.
Megszoksz, vagy megszöksz. Bár szökésről aligha beszélhetünk, hisz Faelon nem tartja fogva a lányt. Minden esetre nagyon szórakoztatja a dolog, még ha a nőstényt nem is.
Hallgat. Talán egy percig is hallgat, hagyja, hogy rájuk boruljon a kínos csend. Mintha ez is szórakoztatná. Vár valamire. Az ég tudja, mire. Végül mégis megszólal. Talán beleunt a várakozásba, vagy elege lett a kínos csendből, bár mindkettő kétséges. Inkább csak nem akarta tovább húzni a lány idegeit ezzel a játszadozással.
Bár azt hitte, azok kötélből vannak, ha már ilyen jól tud harcolni. S hogy pont a vigyorgás legyen az, ami felbőszítse? Faelon inkább magában tartja a gúnyos horkantást. *
- Na és te? Hol szerezted a heget?
* Kérdésével mintegy rávilágít a csend lényegére. Bizony, történetért történetet vár cserébe, szinte elvárja, de a lány nem lehet tudatában annak, hogy ha azt mondaná, 'nem', ő nem faggatózna tovább. Na jó, csak egy kicsit. *
1732. hozzászólás ezen a helyszínen: Szálláshely
Üzenet elküldve: 2014-07-04 17:59:22
Üzenet elküldve: 2014-07-04 17:59:22
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
//Faelon//
*Csak akkor fordul a férfi felé, amikor az kérdezi őt.*
-Majd akkor, ha nem vigyorogsz így.
*Igyekszik letöröli a vigyort Faelon arcáról egy csípős megjegyzéssel. Valahol, belül, még mindig zavarja ez a magabiztos mosolygás, vigyorgás. Végez a haja összekötözésével, és hallgatja a férfi szavait. Ő maga meg is feledkezett a hátán lévő hegről, csak akkor döbben rá, mire utalt Faelon, amikor érzi, hogy a hátához ér egy kéz. Lágyan végigsimítja a heget. Mire viszont megfordulna, hogy a férfira nézzen, és mondjuk közölje vele, hogy ne nyúlkáljon, meglepetten tapasztalja hogy az már a tükrös asztalnál áll. Furcsa. Mintha mögötte állt volna, és megsimította volna a hátát, most pedig már ott áll, tőle több lépésnyi távra. Képzelődött volna? Hogy lehet, hogy ember létére ilyen gyors és nesztelen lépéseket tud tenni?
Londie ráemeli a tekintetét, és a férfi szemeiben megbújó ravaszságból rájön, hogy valóban nem képzelődött. Hihetetlen számára ez a tény, de ahogy teljesen felfogná, a társa mesélni kezd. Talán mégiscsak elárul valamit magáról, a hegeiről.
A lány leül az ágy szélére, úgy hallgatja a férfi arcán díszelgő hegek történetét. Faelon észreveheti, hogy pár mondat után Londie már nem néz rá, csupán a padlóra. Ez azért van, mert miközben hallgatja, szemei előtt szinte pörögnek a jelenetek. Figyel rá, érdekli a története, aminek elmesélése végén mély csönd telepedik a szobára. A lány hosszú másodpercekig nem szól semmit. Végül bólint, hogy a férfi tudtára adja, hogy figyelt, és értett mindent.*
-Nem túl szerencsés eset, bár az arcod legalább megúszta, úgyhogy vigyoroghatsz.
*A szőkeség igyekszik teljesen megérteni a hallottakat. Teljesen viszont csak az értheti, aki átélte mindezt a borzalmat. Megjegyzése viszont többoldalú. A férfi vigyoroghat, mert túlélt egy ilyen találkozást egy orktáborral. Szerencsés; a legtöbb ember bizony ott végezte volna, sőt... a legtöbb elf is. Még az arca is meggyógyult, igaz, heg maradt a sebek helyén, de legalább "nem esett le a helyéről". Mondatával viszont kicsit utal arra is, hogy sokszor zavarja, idegesíti a férfi vigyorgása. Ez azzal magyarázható, hogy Londiet minduntalan emlékezteti arra, hogy Faelon átlát rajta, és erősebb nála. Nem csak fizikailag, de lélekben is. Ez a tény pedig máris nem teszi olyan magabiztossá, mint amilyen eddig volt, sőt...*
*Csak akkor fordul a férfi felé, amikor az kérdezi őt.*
-Majd akkor, ha nem vigyorogsz így.
*Igyekszik letöröli a vigyort Faelon arcáról egy csípős megjegyzéssel. Valahol, belül, még mindig zavarja ez a magabiztos mosolygás, vigyorgás. Végez a haja összekötözésével, és hallgatja a férfi szavait. Ő maga meg is feledkezett a hátán lévő hegről, csak akkor döbben rá, mire utalt Faelon, amikor érzi, hogy a hátához ér egy kéz. Lágyan végigsimítja a heget. Mire viszont megfordulna, hogy a férfira nézzen, és mondjuk közölje vele, hogy ne nyúlkáljon, meglepetten tapasztalja hogy az már a tükrös asztalnál áll. Furcsa. Mintha mögötte állt volna, és megsimította volna a hátát, most pedig már ott áll, tőle több lépésnyi távra. Képzelődött volna? Hogy lehet, hogy ember létére ilyen gyors és nesztelen lépéseket tud tenni?
Londie ráemeli a tekintetét, és a férfi szemeiben megbújó ravaszságból rájön, hogy valóban nem képzelődött. Hihetetlen számára ez a tény, de ahogy teljesen felfogná, a társa mesélni kezd. Talán mégiscsak elárul valamit magáról, a hegeiről.
A lány leül az ágy szélére, úgy hallgatja a férfi arcán díszelgő hegek történetét. Faelon észreveheti, hogy pár mondat után Londie már nem néz rá, csupán a padlóra. Ez azért van, mert miközben hallgatja, szemei előtt szinte pörögnek a jelenetek. Figyel rá, érdekli a története, aminek elmesélése végén mély csönd telepedik a szobára. A lány hosszú másodpercekig nem szól semmit. Végül bólint, hogy a férfi tudtára adja, hogy figyelt, és értett mindent.*
-Nem túl szerencsés eset, bár az arcod legalább megúszta, úgyhogy vigyoroghatsz.
*A szőkeség igyekszik teljesen megérteni a hallottakat. Teljesen viszont csak az értheti, aki átélte mindezt a borzalmat. Megjegyzése viszont többoldalú. A férfi vigyoroghat, mert túlélt egy ilyen találkozást egy orktáborral. Szerencsés; a legtöbb ember bizony ott végezte volna, sőt... a legtöbb elf is. Még az arca is meggyógyult, igaz, heg maradt a sebek helyén, de legalább "nem esett le a helyéről". Mondatával viszont kicsit utal arra is, hogy sokszor zavarja, idegesíti a férfi vigyorgása. Ez azzal magyarázható, hogy Londiet minduntalan emlékezteti arra, hogy Faelon átlát rajta, és erősebb nála. Nem csak fizikailag, de lélekben is. Ez a tény pedig máris nem teszi olyan magabiztossá, mint amilyen eddig volt, sőt...*
1731. hozzászólás ezen a helyszínen: Szálláshely
Üzenet elküldve: 2014-07-04 11:11:21
Üzenet elküldve: 2014-07-04 11:11:21
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
// Londie //
* A hímekben akaratlanul megmozdul valami, ha mezítelenül látnak egy nőstényt. Még akkor is, ha az illető testét ugyan fedi még pár ruhadarab, azok nem elegek ahhoz, hogy eltántorítsák a kíváncsi szemeket. Ugyanígy van ez Faelonnál is, aki akarva-akaratlanul, de elidőzik képzeletében, ahogy Londie ott áll előtte, zavartalanul, mintha csak már évek óta ismernék egymást. Enyhén felül kissé a székében, és végigköveti a kecses, magas női alakot, amint ellépdel A-ból B-pontba.
Halványan elmosolyodik. *
- Nagyon csinos ez a ruha. Mindig ebben fogsz jönni? * Utal a fehérneműre, és mosolya egy pillanat alatt válik magabiztos vigyorrá. Csak eztán reagál a nőstény mondandójára. *
- Mondhatni, az élet tanított, ha már nem volt senkim. De ez egy igen hosszú történet.
* Lassan leveszi a lábait az asztalról, és felkel, de tekintetével még mindig követi a félhomályban Londie sziluettjét. *
- De nem csak velem bánt el a sors, úgy látom. * Mire a lány felfoghatná, már a háta mögött is terem a férfi, amint közeledik az ágyhoz. Mennyi lehet a köztük lévő távolság? 5-6 centi? Kevesebb? Talán kevesebb. Faelon mintha megérintené a hosszú heget, ujjainak leheletnyi végigfutását érezheti a bőrén, akár egy lágy, meleg szellő, vagy egy ember lehelete. De ahogy megfordul, Faelon már nem mögötte áll, hanem háttal nekitámaszkodik a mosdótálat tartó asztal szélének. Tekintetében ugyanaz a talányos ravaszság villan, mint eddig is, majd a jobb arcán lévő hegre mutat. Talán egy kis kóstoló, a megannyi történetből? *
- Egyszer, elég messze innen, egy téli napon az erdőben voltam. Közel s távol egy város, de még falu vagy farm se volt. A hideg szorongatott, és éheztem. Végül mégis találtam valamit. Egy aprócska tábort. Már messziről éreznem kellett volna a veszélyt. És a szagot. Egy nagyjából három-négy fős ork tábor volt. Szarvast sütöttek, talán az éhség miatt csak a sült vad illatára figyeltem. Nem ült a tűz körül senki. Belopóztam. Az volt a tervem, hogy levágok valamennyi húst, még ha csak félkész is, és majd tovább sütöm magam. Nem így lett.
- Az orkok hátba támadtak. Az egyik elkapta a lábamat, és földre vitt. Alig volt erőm, de felpattantam. Míg a másik fejbe vert. * S ekkor mutat a bal szemöldökét szabó hegre. *
- Ezt akkor szereztem. Tanakodtak aztán, hogy mit tegyenek velem. Füllevágás, megcsonkítás, megégetés, rabszolgaság... esetleg engem is megesznek. Hosszútávon ezért tartottak volna fogva. De végül úgy döntöttek, hogy lenyúzzák az arcomat, és végignézik, ahogy szenvedve kinyúlok. Az egyik már vette is elő a kését. Megvágott, mire én menekülni kezdtem. Csak a szerencsén múlt, hogy el tudtam futni. A seb aztán két hónapig gyógyult, amiből egyet végigszenvedtem, mert elkezdett fertőződni. A mocskos penge miatt... Az utólagos kiégetés pedig nem mindig használ. Összevarrtam magamnak, ahogy tudtam, és imádkoztam, hogy ne essen le az arcom a helyéről. * Mosolyog gúnyosan. *
A hozzászólás írója (Faelon Breazast, az Oroszlán) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.07.04 11:26:03
* A hímekben akaratlanul megmozdul valami, ha mezítelenül látnak egy nőstényt. Még akkor is, ha az illető testét ugyan fedi még pár ruhadarab, azok nem elegek ahhoz, hogy eltántorítsák a kíváncsi szemeket. Ugyanígy van ez Faelonnál is, aki akarva-akaratlanul, de elidőzik képzeletében, ahogy Londie ott áll előtte, zavartalanul, mintha csak már évek óta ismernék egymást. Enyhén felül kissé a székében, és végigköveti a kecses, magas női alakot, amint ellépdel A-ból B-pontba.
Halványan elmosolyodik. *
- Nagyon csinos ez a ruha. Mindig ebben fogsz jönni? * Utal a fehérneműre, és mosolya egy pillanat alatt válik magabiztos vigyorrá. Csak eztán reagál a nőstény mondandójára. *
- Mondhatni, az élet tanított, ha már nem volt senkim. De ez egy igen hosszú történet.
* Lassan leveszi a lábait az asztalról, és felkel, de tekintetével még mindig követi a félhomályban Londie sziluettjét. *
- De nem csak velem bánt el a sors, úgy látom. * Mire a lány felfoghatná, már a háta mögött is terem a férfi, amint közeledik az ágyhoz. Mennyi lehet a köztük lévő távolság? 5-6 centi? Kevesebb? Talán kevesebb. Faelon mintha megérintené a hosszú heget, ujjainak leheletnyi végigfutását érezheti a bőrén, akár egy lágy, meleg szellő, vagy egy ember lehelete. De ahogy megfordul, Faelon már nem mögötte áll, hanem háttal nekitámaszkodik a mosdótálat tartó asztal szélének. Tekintetében ugyanaz a talányos ravaszság villan, mint eddig is, majd a jobb arcán lévő hegre mutat. Talán egy kis kóstoló, a megannyi történetből? *
- Egyszer, elég messze innen, egy téli napon az erdőben voltam. Közel s távol egy város, de még falu vagy farm se volt. A hideg szorongatott, és éheztem. Végül mégis találtam valamit. Egy aprócska tábort. Már messziről éreznem kellett volna a veszélyt. És a szagot. Egy nagyjából három-négy fős ork tábor volt. Szarvast sütöttek, talán az éhség miatt csak a sült vad illatára figyeltem. Nem ült a tűz körül senki. Belopóztam. Az volt a tervem, hogy levágok valamennyi húst, még ha csak félkész is, és majd tovább sütöm magam. Nem így lett.
- Az orkok hátba támadtak. Az egyik elkapta a lábamat, és földre vitt. Alig volt erőm, de felpattantam. Míg a másik fejbe vert. * S ekkor mutat a bal szemöldökét szabó hegre. *
- Ezt akkor szereztem. Tanakodtak aztán, hogy mit tegyenek velem. Füllevágás, megcsonkítás, megégetés, rabszolgaság... esetleg engem is megesznek. Hosszútávon ezért tartottak volna fogva. De végül úgy döntöttek, hogy lenyúzzák az arcomat, és végignézik, ahogy szenvedve kinyúlok. Az egyik már vette is elő a kését. Megvágott, mire én menekülni kezdtem. Csak a szerencsén múlt, hogy el tudtam futni. A seb aztán két hónapig gyógyult, amiből egyet végigszenvedtem, mert elkezdett fertőződni. A mocskos penge miatt... Az utólagos kiégetés pedig nem mindig használ. Összevarrtam magamnak, ahogy tudtam, és imádkoztam, hogy ne essen le az arcom a helyéről. * Mosolyog gúnyosan. *
A hozzászólás írója (Faelon Breazast, az Oroszlán) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.07.04 11:26:03
1730. hozzászólás ezen a helyszínen: Szálláshely
Üzenet elküldve: 2014-07-03 22:44:54
Üzenet elküldve: 2014-07-03 22:44:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
//Faelon//
*Tovább nézi a hegeket, elgondolkozva. Maga sem tudja, miért kérdezett rájuk így hirtelen. Túl gyorsan tört rá a kíváncsiság. A férfi hátrapillant rá, és Londie egy pillanatig biztos abban, hogy nem kap olyan választ, amilyet szeretne. Látja Faelon arcán, hogy a kérdés, vagyis inkább a hegek sötét emlékeket idéznek benne. Hiába próbál aztán viccelni, ez még csak egy mosolyt sem csal a lány arcára. Sejti, hogy konkrét választ már nem fog kapni, főleg miután az Oroszlán az ingeivel kezd foglalatoskodni. Ő maga is ráébred, hogy bizony nem akar a zöld ruhában aludni, így hát kikötözi a hátán lévő fűzőt, ami a ruhát tartja, majd leveti azt, mindenféle szégyellősködés nélkül. Fölöslegesnek tartja az ilyen viselkedést, és egyébként is, ha a férfi hosszabb távon a társa marad, hozzá kell szoknia ahhoz, hogy néha fehérneműben lássa a nőstény elfet. Eközben tovább hallgatja Faelon szavait.*
-Szóval meglepett? A fiatal, szőke leányokat az élet tanítja harcolni. És gondolom... a fekete, borostás, heges hátú emberi férfiakat is.
*Amíg beszél, ő is megmosakszik. Talál egy törölközőt a tükrös asztalnál, azt használja, hogy megszárítsa magát. Nekiáll, hogy összefonja a haját. Ehhez a művelethez nincs szüksége tükörre, így elindul az ágy felé, miközben fonja a szőke tincseket. Ahogy háttal fordul a férfinak, az felfigyelhet a lány hátának közepétől a dereka aljáig tartó ferde hegre. Leül az ágy szélére, és egy vékony bőrszíjjal rögzíti a fonatot a fonás végén.*
A hozzászólás írója (Londie L'adde) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.07.04 01:36:48
*Tovább nézi a hegeket, elgondolkozva. Maga sem tudja, miért kérdezett rájuk így hirtelen. Túl gyorsan tört rá a kíváncsiság. A férfi hátrapillant rá, és Londie egy pillanatig biztos abban, hogy nem kap olyan választ, amilyet szeretne. Látja Faelon arcán, hogy a kérdés, vagyis inkább a hegek sötét emlékeket idéznek benne. Hiába próbál aztán viccelni, ez még csak egy mosolyt sem csal a lány arcára. Sejti, hogy konkrét választ már nem fog kapni, főleg miután az Oroszlán az ingeivel kezd foglalatoskodni. Ő maga is ráébred, hogy bizony nem akar a zöld ruhában aludni, így hát kikötözi a hátán lévő fűzőt, ami a ruhát tartja, majd leveti azt, mindenféle szégyellősködés nélkül. Fölöslegesnek tartja az ilyen viselkedést, és egyébként is, ha a férfi hosszabb távon a társa marad, hozzá kell szoknia ahhoz, hogy néha fehérneműben lássa a nőstény elfet. Eközben tovább hallgatja Faelon szavait.*
-Szóval meglepett? A fiatal, szőke leányokat az élet tanítja harcolni. És gondolom... a fekete, borostás, heges hátú emberi férfiakat is.
*Amíg beszél, ő is megmosakszik. Talál egy törölközőt a tükrös asztalnál, azt használja, hogy megszárítsa magát. Nekiáll, hogy összefonja a haját. Ehhez a művelethez nincs szüksége tükörre, így elindul az ágy felé, miközben fonja a szőke tincseket. Ahogy háttal fordul a férfinak, az felfigyelhet a lány hátának közepétől a dereka aljáig tartó ferde hegre. Leül az ágy szélére, és egy vékony bőrszíjjal rögzíti a fonatot a fonás végén.*
A hozzászólás írója (Londie L'adde) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.07.04 01:36:48
1729. hozzászólás ezen a helyszínen: Szálláshely
Üzenet elküldve: 2014-07-03 22:13:04
Üzenet elküldve: 2014-07-03 22:13:04
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
// Londie //
* Mosakodásában a nőstény hangja szakítja meg. A mosdótál mellől felvett durva szivaccsal mosakodott eddig, ám most megáll a mozdulatban. Pont Londietól nem számított ilyen kérdésre. Sőt, szinte senkitől. Bár olykor-olykor azok a nőszemélyek, akikkel megosztotta ágyát, faggatták a hegek milétéről, ők inkább kalandos és hősies történeteket vártak, amiket Faelon meg is adott nekik. Csupa kitalált mese.
Ám a férfi sejti, Londie-t nem lehetne elámítani azokkal a hazugságokkal. Ő kíváncsi, nem pedig az időt múlatja. *
- Meg van a legtöbbnek a maga története. * Feleli kicsit komoran, már-már sötét hangulattal. Azonban ezt hamar megtöri mosolyával, melyet válla fölött hátrapillantva villant a nőstényre. *
- Elestem a fürdőben. * Hangzik a vicceskedő válasz, hisz nyilvánvaló, hogy nem erről van szó. Faelon megtörülközik, majd a holmijaihoz sétál, s a páncélja mögül előkerül egy tiszta ing, mely egy kicsit talán szürkébb, mint az előző, de kétségkívül ugyanaz a fazon. És a szaga sem olyan förtelmes. Persze ezt Faelon most nem ölti magára. Szépen kiteszi az asztal mellett álló egyik szék háttámlájára, s csak ekkor veszi észre meglepetten, hogy csizmája el lett rakva az útból. Szó nélkül.
Újabb kis halvány mosoly villan a szája sarkában. *
- Minden bizonnyal neked is megvannak a saját kis históriáid. Jó, igaz, sok ember, elf és más járnak fegyverrel az oldalukon, de te jó harcos vagy, ami egyeseket meglephet. Engem is meglepett, bevallom férfiasan. Már pedig átlagos körülmények között egy fiatal szőke leányt nem tanítanak harcolni, tudtommal.
~ Nem mintha én önszántamból kaptam volna kézbe a kardot. ~ * Tűnődik el. Ezernyi emlék jut hirtelen az eszébe, ez egy percig ki is ül az arcára. Aztán leül a székre, felteszi a lábait az asztalra, és hátradől. *
* Mosakodásában a nőstény hangja szakítja meg. A mosdótál mellől felvett durva szivaccsal mosakodott eddig, ám most megáll a mozdulatban. Pont Londietól nem számított ilyen kérdésre. Sőt, szinte senkitől. Bár olykor-olykor azok a nőszemélyek, akikkel megosztotta ágyát, faggatták a hegek milétéről, ők inkább kalandos és hősies történeteket vártak, amiket Faelon meg is adott nekik. Csupa kitalált mese.
Ám a férfi sejti, Londie-t nem lehetne elámítani azokkal a hazugságokkal. Ő kíváncsi, nem pedig az időt múlatja. *
- Meg van a legtöbbnek a maga története. * Feleli kicsit komoran, már-már sötét hangulattal. Azonban ezt hamar megtöri mosolyával, melyet válla fölött hátrapillantva villant a nőstényre. *
- Elestem a fürdőben. * Hangzik a vicceskedő válasz, hisz nyilvánvaló, hogy nem erről van szó. Faelon megtörülközik, majd a holmijaihoz sétál, s a páncélja mögül előkerül egy tiszta ing, mely egy kicsit talán szürkébb, mint az előző, de kétségkívül ugyanaz a fazon. És a szaga sem olyan förtelmes. Persze ezt Faelon most nem ölti magára. Szépen kiteszi az asztal mellett álló egyik szék háttámlájára, s csak ekkor veszi észre meglepetten, hogy csizmája el lett rakva az útból. Szó nélkül.
Újabb kis halvány mosoly villan a szája sarkában. *
- Minden bizonnyal neked is megvannak a saját kis históriáid. Jó, igaz, sok ember, elf és más járnak fegyverrel az oldalukon, de te jó harcos vagy, ami egyeseket meglephet. Engem is meglepett, bevallom férfiasan. Már pedig átlagos körülmények között egy fiatal szőke leányt nem tanítanak harcolni, tudtommal.
~ Nem mintha én önszántamból kaptam volna kézbe a kardot. ~ * Tűnődik el. Ezernyi emlék jut hirtelen az eszébe, ez egy percig ki is ül az arcára. Aztán leül a székre, felteszi a lábait az asztalra, és hátradől. *
1728. hozzászólás ezen a helyszínen: Szálláshely
Üzenet elküldve: 2014-07-03 20:47:26
Üzenet elküldve: 2014-07-03 20:47:26
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
//Faelon//
*Sétál fel a lépcsőn, Faelon után, és érzi, hogy a fáradtság egyre jobban ráül a vállára. Egy folyosó nyílik előttük, és ő követi a férfit, amíg az meg nem áll az egyik faajtó előtt, és ki nem nyitja azt. Nem néz szét, csak miután lassan be nem lépkedett a szobába, le nem vetette a csizmáit és falhoz nem állította tegezét és íját. Akkor aztán szembeötlik vele az egy darab kétszemélyes ágy.
~Hamar kezdődik ez az ismerkedés.~
Tulajdonképpen nem bánja, milyen az ágy, hiszen ő bárhol elalszik, ha fáradt, és persze nem fenyegeti semmi veszély. Majd legfeljebb hátat fordít a férfinak, aki persze hogy a szoba közepén, az útban hagyta a csizmáit. Londie fogja azokat, és félreteszi az útból, megjegyzés nélkül. Megáll, és nézi ahogy a férfi leveti az ingét, és mosakodik. Észreveszi a hegek sokaságát rajta, azokat vizsgálja végig tekintetével.*
-Rengeteg heg tarkítja a hátad. Mindnek külön története van?
*Londienak nem szokása a személyeskedés, azonban most előtör belőle a kíváncsiság. Érdekli, mi történt ezzel a férfival, hogy ilyen csúnya sebeket szerzett. Egyúttal valamiféle csodálatot is érez, hiszen nagyon erős ember az, aki ennyi mindent átélt, és nem pusztult bele, vagy nem tébolyult meg. Márpedig az utóbbit nem feltételezi Faelonról. Bár, ki tudja... Lehet, hogy bölcsebb lenne ébernek maradnia az éjszaka? Nem, nem tudja elképzelni, hogy ez a férfi bántaná őt, hiszen arra már ezer alkalma nyílt ezalatt a pár óra alatt, és eddig sem tette meg. Valószínűleg nincs mitől tartania.*
*Sétál fel a lépcsőn, Faelon után, és érzi, hogy a fáradtság egyre jobban ráül a vállára. Egy folyosó nyílik előttük, és ő követi a férfit, amíg az meg nem áll az egyik faajtó előtt, és ki nem nyitja azt. Nem néz szét, csak miután lassan be nem lépkedett a szobába, le nem vetette a csizmáit és falhoz nem állította tegezét és íját. Akkor aztán szembeötlik vele az egy darab kétszemélyes ágy.
~Hamar kezdődik ez az ismerkedés.~
Tulajdonképpen nem bánja, milyen az ágy, hiszen ő bárhol elalszik, ha fáradt, és persze nem fenyegeti semmi veszély. Majd legfeljebb hátat fordít a férfinak, aki persze hogy a szoba közepén, az útban hagyta a csizmáit. Londie fogja azokat, és félreteszi az útból, megjegyzés nélkül. Megáll, és nézi ahogy a férfi leveti az ingét, és mosakodik. Észreveszi a hegek sokaságát rajta, azokat vizsgálja végig tekintetével.*
-Rengeteg heg tarkítja a hátad. Mindnek külön története van?
*Londienak nem szokása a személyeskedés, azonban most előtör belőle a kíváncsiság. Érdekli, mi történt ezzel a férfival, hogy ilyen csúnya sebeket szerzett. Egyúttal valamiféle csodálatot is érez, hiszen nagyon erős ember az, aki ennyi mindent átélt, és nem pusztult bele, vagy nem tébolyult meg. Márpedig az utóbbit nem feltételezi Faelonról. Bár, ki tudja... Lehet, hogy bölcsebb lenne ébernek maradnia az éjszaka? Nem, nem tudja elképzelni, hogy ez a férfi bántaná őt, hiszen arra már ezer alkalma nyílt ezalatt a pár óra alatt, és eddig sem tette meg. Valószínűleg nincs mitől tartania.*
1727. hozzászólás ezen a helyszínen: Szálláshely
Üzenet elküldve: 2014-07-03 19:50:41
Üzenet elküldve: 2014-07-03 19:50:41
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
// Londie //
* Hasonlóképp megindul a lépcső felé, ami felvezet a szálláshelyre. A nőstény a nyomában. Faelon nem vallaná be, de ez a nap valamiért őt is lefárasztotta. Nem is fizikailag, mint inkább szellemileg. Nem mintha túl sok megdöbbentő izgalomban lett volna része. Szimplán csak nem úgy mentek a dolgok, ahogy eltervezte. Noha a végeredmény aligha mondható szerencsétlennek. Már a gondolat is kellemes, hogy egy szobában alszik egy ilyen csinos nővel, még akkor is, ha külön ágyban.
~ No mindegy. ~ Hessenti el magától az Oroszlán a gondolatot. Ezt is munkának kell tekintenie valamilyen szinten, másképp a kelleténél hamarabb véget érhet. Már pedig ilyen hamar még nem szeretné elkapálni ezt a megállapodást. Abból semmi jó nem sülne ki.
Most sem kifejezetten a pihenésen jár az agya. Bizony, hosszú út áll előttük, és még pontosan nem is tudja a férfi, merre induljanak. Talán a kikötő irányába? Netán másmerre? Ráadásul talán a kovácshoz is érdemes lenne betérni. Végül is, ez jelenleg, ebben a pillanatban nem olyan érdekes. Másnap minden eldől.
Lassan felérnek a lépcsőkön. Kisvártatva megérkeznek a szobájuk elé; Faelon a zárba illeszti a kulcsot, elforgatja, és a fa ajtó kattanása jelzi, hogy szabad az út. Belépve azonban meglepetés várja a két társat: a szoba, bár kellőképp tágas, csupán egy, de nagyobb ágyat tartalmaz. Igen, talán jobban meg kellett volna érdeklődni a fogadóstól, hogy hogyan is vannak berendezve a szobák. Nem mintha ez Faelont zavarná - szeme sarkából a nőstényre sandít, majd belép a szobába, és leteszi a sarokba a zsákját. Minden szó, vagy zavartság nélkül rúgja le a csizmáit, amiket a szoba közepén hagy természetesen, majd bűntudat nélkül megszabadul az ingétől, és a mosdótálhoz lép. Már kinézett neki egy kis fürdő, de legalábbis mosakodás, amit most meg is ejt, legalábbis felsőtestén. Az izmos férfi mellkasát, vállát, de még hátát is kisebb-nagyobb hegek tarkítják - különböző fegyverek okozhatták. Van tiszta vágás, de ugyanúgy karmolások, és ostor nyomai is. Faelon sok dolgon keresztül ment, de sosem hagyta, hogy ezek az élmények gyengébbé tegyék. Annál inkább megerősítették.
Röpke mosdása után a koszos ingét szimplán a páncélját tartalmazó zsákra dobja, majd az egyetlen ablak elé sétál, kipillant rajta, és behúzza a függönyöket. *
* Hasonlóképp megindul a lépcső felé, ami felvezet a szálláshelyre. A nőstény a nyomában. Faelon nem vallaná be, de ez a nap valamiért őt is lefárasztotta. Nem is fizikailag, mint inkább szellemileg. Nem mintha túl sok megdöbbentő izgalomban lett volna része. Szimplán csak nem úgy mentek a dolgok, ahogy eltervezte. Noha a végeredmény aligha mondható szerencsétlennek. Már a gondolat is kellemes, hogy egy szobában alszik egy ilyen csinos nővel, még akkor is, ha külön ágyban.
~ No mindegy. ~ Hessenti el magától az Oroszlán a gondolatot. Ezt is munkának kell tekintenie valamilyen szinten, másképp a kelleténél hamarabb véget érhet. Már pedig ilyen hamar még nem szeretné elkapálni ezt a megállapodást. Abból semmi jó nem sülne ki.
Most sem kifejezetten a pihenésen jár az agya. Bizony, hosszú út áll előttük, és még pontosan nem is tudja a férfi, merre induljanak. Talán a kikötő irányába? Netán másmerre? Ráadásul talán a kovácshoz is érdemes lenne betérni. Végül is, ez jelenleg, ebben a pillanatban nem olyan érdekes. Másnap minden eldől.
Lassan felérnek a lépcsőkön. Kisvártatva megérkeznek a szobájuk elé; Faelon a zárba illeszti a kulcsot, elforgatja, és a fa ajtó kattanása jelzi, hogy szabad az út. Belépve azonban meglepetés várja a két társat: a szoba, bár kellőképp tágas, csupán egy, de nagyobb ágyat tartalmaz. Igen, talán jobban meg kellett volna érdeklődni a fogadóstól, hogy hogyan is vannak berendezve a szobák. Nem mintha ez Faelont zavarná - szeme sarkából a nőstényre sandít, majd belép a szobába, és leteszi a sarokba a zsákját. Minden szó, vagy zavartság nélkül rúgja le a csizmáit, amiket a szoba közepén hagy természetesen, majd bűntudat nélkül megszabadul az ingétől, és a mosdótálhoz lép. Már kinézett neki egy kis fürdő, de legalábbis mosakodás, amit most meg is ejt, legalábbis felsőtestén. Az izmos férfi mellkasát, vállát, de még hátát is kisebb-nagyobb hegek tarkítják - különböző fegyverek okozhatták. Van tiszta vágás, de ugyanúgy karmolások, és ostor nyomai is. Faelon sok dolgon keresztül ment, de sosem hagyta, hogy ezek az élmények gyengébbé tegyék. Annál inkább megerősítették.
Röpke mosdása után a koszos ingét szimplán a páncélját tartalmazó zsákra dobja, majd az egyetlen ablak elé sétál, kipillant rajta, és behúzza a függönyöket. *
1726. hozzászólás ezen a helyszínen: Szálláshely
Üzenet elküldve: 2014-07-03 15:13:37
Üzenet elküldve: 2014-07-03 15:13:37
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
*Ahogy Kaylin felér a lépcsőn megnyugvás tört lelkére, hogy végre nem kell attól tartania, hogy az életére akarnának törni. Nyugodtan elsétál a kopottas padlón egészen a szobájáig. Előkeresi kulcsát, behelyezi a zárba, könnyed mozdulattal elfordítja azt. Amint a szobába lép újra érzi azt a melegséget, amit akkor érzett, amikor a fogadóba lépett. Becsukja maga mögött az ajtót és leül az ágyra. Hatalmasat nyújtózik, utána leül az asztalhoz a tükör elé. A tálban lévő víz kristálytiszta. Kaylin elkezdi a ruházatát levenni hogy megmosdjon. Alkarján a jel még mindig tökéletesen látszik. Az emlékek még mindig a lelkében égnek, de leginkább az amikor a saját apját kellett megölnie. Kayl hangulata borús lett. A fáradság is meglátszik rajta. Kezével a vízbe nyúl, hogy megnézze mennyire meleg, vagy hideg is a víz. *
~ Pont jó!~
* Gondolja magában majd megmossa az arcát. Amikor a szeme alatti heghez ér a víz kissé fájdalmas érzése van neki. Hetek óta nem tudott normálisan mosdani. Most viszont alaposan bepótolta. A sebhelyét is alaposan kitisztította. Miután végez a mosdással, felöltözik előveszi tőrét, és azt is alaposan megtisztítja.*
~ Ideje lesz aludnom~ *gondolta, utána kinyitotta az ablakot majd ledőlt pihenni az ágyra. Nem kellett sok idő, hogy elaludjon. Hosszú volt a napja tele eseményekkel. Nem aludt igazán amikor meghallja, hogy valaki a folyosón mászkál a szobák közt. Kaylin felöltözik és az ajtó mögött várja a tolvajt. Amulettjét szándékosan az ágyon hagyta, hogy a tolvaj biztosan bemenjen. Nem telt el sok idő, és a tolvaj már jött is. Belép az ajtón körülnéz, nehogy valaki rajtakapja. Az ágyhoz siet, ahol az amulett van. Megfogja, megnézi mennyire értékes, ám ebben a pillanatban Kaylin lebuktatja.*
- Nem szép dolog alvó emberektől lopni!
* Ebben a pillanatban a tolvaj felpattan, ésaz ablakon keresztül távozik. Kayl nem hagyhatja, hogy az amulettjét elvigyék ezért rögtön utána ered a Holdudvarba*
A hozzászólás írója (Kaylin Zelpherin) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.07.03 15:14:49
~ Pont jó!~
* Gondolja magában majd megmossa az arcát. Amikor a szeme alatti heghez ér a víz kissé fájdalmas érzése van neki. Hetek óta nem tudott normálisan mosdani. Most viszont alaposan bepótolta. A sebhelyét is alaposan kitisztította. Miután végez a mosdással, felöltözik előveszi tőrét, és azt is alaposan megtisztítja.*
~ Ideje lesz aludnom~ *gondolta, utána kinyitotta az ablakot majd ledőlt pihenni az ágyra. Nem kellett sok idő, hogy elaludjon. Hosszú volt a napja tele eseményekkel. Nem aludt igazán amikor meghallja, hogy valaki a folyosón mászkál a szobák közt. Kaylin felöltözik és az ajtó mögött várja a tolvajt. Amulettjét szándékosan az ágyon hagyta, hogy a tolvaj biztosan bemenjen. Nem telt el sok idő, és a tolvaj már jött is. Belép az ajtón körülnéz, nehogy valaki rajtakapja. Az ágyhoz siet, ahol az amulett van. Megfogja, megnézi mennyire értékes, ám ebben a pillanatban Kaylin lebuktatja.*
- Nem szép dolog alvó emberektől lopni!
* Ebben a pillanatban a tolvaj felpattan, ésaz ablakon keresztül távozik. Kayl nem hagyhatja, hogy az amulettjét elvigyék ezért rögtön utána ered a Holdudvarba*
A hozzászólás írója (Kaylin Zelpherin) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.07.03 15:14:49
1725. hozzászólás ezen a helyszínen: Szálláshely
Üzenet elküldve: 2014-06-27 20:56:30
Üzenet elküldve: 2014-06-27 20:56:30
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Szelíd
// Lovagi torna //
*A hajnal első sugarai még éppen csak becsússzanak az ablakon, de már azok is elkéstek és már az ágyon ülve maga alá húzott lábakkal találják meg. Ahogy ott ül az ágyon friss fejjel, fejébe újra lejátszódik a tegnap este Rin-nel való párbeszédei és mindent tisztábban lát. Reméli hogy a lány nem hiszi hogy elpuhult itt lent délen, szívét megacélozva egy szökkenéssel lent terem az ágyon. Kezeit a magasba nyújtva kinyújtóztatja testrészeit, majd tekintete a széken heverő páncél tömegre vetődik. Arca mosolyra húzódik, amikor kezébe veszi kardját, majd egy óvatos mozdulattal annak pengéjét félig kihúzva a tokból végig fut a látható pengén. Néhány pillanat után visszacsúsztatja oltalmazó tokjába a becses pengét, amikor léptek apró és halk zaja üti meg a fülét.*
~Ki korán kell Rint lel.~ *Mosolyodik el a saját maga kreált mondáson, majd a kardot az ágyra fekteti és a mosdótálhoz lép. Gyors ám alapos mosdás után felfrissülve érzi magát. A széken heverő ing után nyúl, majd felhúzza azt. Egy pillanatra kitekint az ébredező városra. Éppen néhány részeges támolyog az utca túl felén ami kicsit mókás látványt nyújt. Az utca innenső oldalán egy csapat katona vonul el ütemes lépésekbe az elől haladó tiszt vezényszavait követve. Elfordul az asztaltól és egyesével elkezdi magára ölteni a nehéz páncéldarabokat, amik az avatatlan szem számára inkább hulladéknak tűnnének, de egy katona az életét védő páncélnak látja őket. A szíjakat is sikerül neki mindenhol elég erősen meghúznia és legvégül felkerül a vállára a páncél "éke" a vállvért. Ennek beszíjazása már kicsit bajosabb de kis szerencsével sikerül ezt is a helyére rögzíteni. Az ágy szélére ülve egy perc szusszanási időt engedélyez magának.*
~Nos Rin ma elkezdődik úgy néz ki.~ *Arca komor és eltökélt.* ~Egy közös utazás kezdete.~ *A kancsó után nyúl és az éjjeli szekrényre kikészített poharat teli önti, majd egy húzóra mohon megissza azt. A poharat visszateszi a helyére és a szekrényen heverő a családi pecsétgyűrűre terelődik a tekintete. Kezeivel lendületet ad testének, mely így könnyedén saját lábaira áll. Övét és a rajta logó dobótőröket felcsatolja a derekára ahogy ugyancsak a kardot tartó hüvelyt is. Lehajol a széknek támasztott pajzsért és egy laza lendítéssel visszakerül megszokott helyére, a hátára. Sisakját és lándzsáját felvéve a szekrényhez lép és miután a sisakot leteszi a szekrényre és felhúzza a gyűrűt.*
-Segítsetek nekem. *Suttogja alig halhatóan és megcsókolja a pecsétgyűrűt, majd ismét kézbe véve a sisakot kilép a folyosóra és bezárja maga után az ajtót. Lassú, ám hangos léptekkel végig sétál a folyosón és megáll egy pillanatra a lépcső előtt. Egy nagy levegőt vesz, majd kifújja azt és elindul lefelé a lépcsőn. Hozzá képest a konyhába csönd van, a vértek elég nagy zajt csapnak, hogy az a néhány ember aki már fent van felfigyeljen rá és valószínűleg néhány megszállt utazót is felvert vele. A lépcsőn leérve a fogadóshoz lép.*
-Szép jó reggelt. Köszönöm a szobát.
-Legközelebb ha lehet az edényeket hagyja kint. *Tesz egy szúrós utalást a keltett zajra. Biccent egyet a fogadós felé és megfordulva Rinhez lép.*
-Jó reggelt. *Köszön vidáman, majd kicsit halkabbra veszi a hangját.* -Nos ha nem bánnád csatlakoznék hozzád egy időre. Persze csak akkor ha nem veszed ezt tolakodásnak.
*A hajnal első sugarai még éppen csak becsússzanak az ablakon, de már azok is elkéstek és már az ágyon ülve maga alá húzott lábakkal találják meg. Ahogy ott ül az ágyon friss fejjel, fejébe újra lejátszódik a tegnap este Rin-nel való párbeszédei és mindent tisztábban lát. Reméli hogy a lány nem hiszi hogy elpuhult itt lent délen, szívét megacélozva egy szökkenéssel lent terem az ágyon. Kezeit a magasba nyújtva kinyújtóztatja testrészeit, majd tekintete a széken heverő páncél tömegre vetődik. Arca mosolyra húzódik, amikor kezébe veszi kardját, majd egy óvatos mozdulattal annak pengéjét félig kihúzva a tokból végig fut a látható pengén. Néhány pillanat után visszacsúsztatja oltalmazó tokjába a becses pengét, amikor léptek apró és halk zaja üti meg a fülét.*
~Ki korán kell Rint lel.~ *Mosolyodik el a saját maga kreált mondáson, majd a kardot az ágyra fekteti és a mosdótálhoz lép. Gyors ám alapos mosdás után felfrissülve érzi magát. A széken heverő ing után nyúl, majd felhúzza azt. Egy pillanatra kitekint az ébredező városra. Éppen néhány részeges támolyog az utca túl felén ami kicsit mókás látványt nyújt. Az utca innenső oldalán egy csapat katona vonul el ütemes lépésekbe az elől haladó tiszt vezényszavait követve. Elfordul az asztaltól és egyesével elkezdi magára ölteni a nehéz páncéldarabokat, amik az avatatlan szem számára inkább hulladéknak tűnnének, de egy katona az életét védő páncélnak látja őket. A szíjakat is sikerül neki mindenhol elég erősen meghúznia és legvégül felkerül a vállára a páncél "éke" a vállvért. Ennek beszíjazása már kicsit bajosabb de kis szerencsével sikerül ezt is a helyére rögzíteni. Az ágy szélére ülve egy perc szusszanási időt engedélyez magának.*
~Nos Rin ma elkezdődik úgy néz ki.~ *Arca komor és eltökélt.* ~Egy közös utazás kezdete.~ *A kancsó után nyúl és az éjjeli szekrényre kikészített poharat teli önti, majd egy húzóra mohon megissza azt. A poharat visszateszi a helyére és a szekrényen heverő a családi pecsétgyűrűre terelődik a tekintete. Kezeivel lendületet ad testének, mely így könnyedén saját lábaira áll. Övét és a rajta logó dobótőröket felcsatolja a derekára ahogy ugyancsak a kardot tartó hüvelyt is. Lehajol a széknek támasztott pajzsért és egy laza lendítéssel visszakerül megszokott helyére, a hátára. Sisakját és lándzsáját felvéve a szekrényhez lép és miután a sisakot leteszi a szekrényre és felhúzza a gyűrűt.*
-Segítsetek nekem. *Suttogja alig halhatóan és megcsókolja a pecsétgyűrűt, majd ismét kézbe véve a sisakot kilép a folyosóra és bezárja maga után az ajtót. Lassú, ám hangos léptekkel végig sétál a folyosón és megáll egy pillanatra a lépcső előtt. Egy nagy levegőt vesz, majd kifújja azt és elindul lefelé a lépcsőn. Hozzá képest a konyhába csönd van, a vértek elég nagy zajt csapnak, hogy az a néhány ember aki már fent van felfigyeljen rá és valószínűleg néhány megszállt utazót is felvert vele. A lépcsőn leérve a fogadóshoz lép.*
-Szép jó reggelt. Köszönöm a szobát.
-Legközelebb ha lehet az edényeket hagyja kint. *Tesz egy szúrós utalást a keltett zajra. Biccent egyet a fogadós felé és megfordulva Rinhez lép.*
-Jó reggelt. *Köszön vidáman, majd kicsit halkabbra veszi a hangját.* -Nos ha nem bánnád csatlakoznék hozzád egy időre. Persze csak akkor ha nem veszed ezt tolakodásnak.
1724. hozzászólás ezen a helyszínen: Szálláshely
Üzenet elküldve: 2014-06-25 19:30:18
Üzenet elküldve: 2014-06-25 19:30:18
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 32
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 32
Játékstílus: Szelíd
// Lovagi torna //
*Kissé megkönnyebbül, mikor a férfi egy pár mondatváltás után lezárja a témát. Nem királynője a lelki dolgoknak. Az édesanyja talán az volt – máshogy miként lett volna képes egy mogorva mágushoz közel férkőzni? –, de ő nem érzi magában a tehetséget.
Különben is: Lim otthagyta, egyedül, miután elveszítette a barátait. Nem csak a lovagot érte veszteség a Therumon család bukásával. Hisz ő is a fiúkkal játszott, zizegett, kergette a mókusokat, és parittyával lövöldözött verebekre.
Ám ez a teher nem az övé. Immár nem. Van más dolga.
Halkan kuncog, ahogy látja a férfit szedelőzködni.*
- Ez a te szobád, nagyfiú… - *jegyzi meg kuncogva, majd felemelkedik a székről, és könnyed léptekkel az ajtóhoz lejt.* - Jó éjt, Lim! - *mosolyodik el kedvesen.
Furcsán jön ajkára a régi becézés. Bár a férfi sem szégyelli Rinnek szólítani őt, hát miért fogja vissza magát?
Csak arra lesz kíváncsi, hogy reggel a lovag miként fogja magára ölteni a páncélját. Ugyanis abban ő már sokkal kevésbé tud segíteni, megfelelő fizikai erő hiányában.
Mindegy, majd a fogadós valamely fia rászenvedi.
Könnyed léptekkel suhan szobájába, megkönnyebbülten csukja be maga mögött az ajtót, és zárja kulcsra azt.
Megkönnyebbülve oldja hajából a gyöngyös csatokkal odafogatott könnyű selyemkendőt, ujjai a ruha oldalához kúsznak, és gyakorlott mozdulatokkal nyitja ki a könnyed nyári ruhát. Lényegesebben hamarabb levetkőzik, mint a lovag.
A finom selyemruha szépen kiterítve az egyik székre kerül, ő maga pedig pendelyben a mosdótálhoz lép, és gondosan átöblíti arcát, hóna alját, és szeméremtájékát.
Felfrissülten dől be az ágyba, kimerülten a nap izgalmaitól.
Érdekes módon nem kísérik éjszaka a múlt ködös képei. Álma békés, szuszogása halk, keblének hullámzása lágy folytonossággal jelzi, hogy életben van, és nem valamely mágikus tünemény dermesztette szépség, ki az ágyban fekszik.
A nap első sugaraival serken. Zöld szemeiből egy pillanat alatt párolog el az álomtinktúra. Könnyedén nyújtózkodik egyet, és a kelő nap első sugaraiban gyönyörködik a szoba ablakából. Arcát, dekoltázsát sütteti, majd könnyed mozdulattal zsákjáért nyúl. Tengerkék selymet húz elő belőle, hasonló szabás, mint az előző napi, hajába ezúttal zafírkék kendőt tűz a gyöngyös csatokkal.
Még túl korán van ahhoz, hogy a reggelijét elfogyassza, így még gondosan átolvassa az otthonról hozott könyv málló, szakadékony lapjait.
A napkorong alsó széle éri a láthatárt, amikor kilép szobája ajtaján. A nyikorgós falépcső alig szólal meg puha léptei nyomán, ahogy leereszkedik a fogadóba.*
*Kissé megkönnyebbül, mikor a férfi egy pár mondatváltás után lezárja a témát. Nem királynője a lelki dolgoknak. Az édesanyja talán az volt – máshogy miként lett volna képes egy mogorva mágushoz közel férkőzni? –, de ő nem érzi magában a tehetséget.
Különben is: Lim otthagyta, egyedül, miután elveszítette a barátait. Nem csak a lovagot érte veszteség a Therumon család bukásával. Hisz ő is a fiúkkal játszott, zizegett, kergette a mókusokat, és parittyával lövöldözött verebekre.
Ám ez a teher nem az övé. Immár nem. Van más dolga.
Halkan kuncog, ahogy látja a férfit szedelőzködni.*
- Ez a te szobád, nagyfiú… - *jegyzi meg kuncogva, majd felemelkedik a székről, és könnyed léptekkel az ajtóhoz lejt.* - Jó éjt, Lim! - *mosolyodik el kedvesen.
Furcsán jön ajkára a régi becézés. Bár a férfi sem szégyelli Rinnek szólítani őt, hát miért fogja vissza magát?
Csak arra lesz kíváncsi, hogy reggel a lovag miként fogja magára ölteni a páncélját. Ugyanis abban ő már sokkal kevésbé tud segíteni, megfelelő fizikai erő hiányában.
Mindegy, majd a fogadós valamely fia rászenvedi.
Könnyed léptekkel suhan szobájába, megkönnyebbülten csukja be maga mögött az ajtót, és zárja kulcsra azt.
Megkönnyebbülve oldja hajából a gyöngyös csatokkal odafogatott könnyű selyemkendőt, ujjai a ruha oldalához kúsznak, és gyakorlott mozdulatokkal nyitja ki a könnyed nyári ruhát. Lényegesebben hamarabb levetkőzik, mint a lovag.
A finom selyemruha szépen kiterítve az egyik székre kerül, ő maga pedig pendelyben a mosdótálhoz lép, és gondosan átöblíti arcát, hóna alját, és szeméremtájékát.
Felfrissülten dől be az ágyba, kimerülten a nap izgalmaitól.
Érdekes módon nem kísérik éjszaka a múlt ködös képei. Álma békés, szuszogása halk, keblének hullámzása lágy folytonossággal jelzi, hogy életben van, és nem valamely mágikus tünemény dermesztette szépség, ki az ágyban fekszik.
A nap első sugaraival serken. Zöld szemeiből egy pillanat alatt párolog el az álomtinktúra. Könnyedén nyújtózkodik egyet, és a kelő nap első sugaraiban gyönyörködik a szoba ablakából. Arcát, dekoltázsát sütteti, majd könnyed mozdulattal zsákjáért nyúl. Tengerkék selymet húz elő belőle, hasonló szabás, mint az előző napi, hajába ezúttal zafírkék kendőt tűz a gyöngyös csatokkal.
Még túl korán van ahhoz, hogy a reggelijét elfogyassza, így még gondosan átolvassa az otthonról hozott könyv málló, szakadékony lapjait.
A napkorong alsó széle éri a láthatárt, amikor kilép szobája ajtaján. A nyikorgós falépcső alig szólal meg puha léptei nyomán, ahogy leereszkedik a fogadóba.*
1723. hozzászólás ezen a helyszínen: Szálláshely
Üzenet elküldve: 2014-06-25 18:54:54
Üzenet elküldve: 2014-06-25 18:54:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Szelíd
// Lovagi torna //
*Ahogy ott ül az ágyon szembe vele a lány végre erőt vesz magán. Gyengéd mosoly fut végig az arcán és feláll.*
-Azt hiszem mára éppen eleged van belőlem. *Egy gyors pillantást vet az asztalon lévő tálra. Valahol legbelül érzi, hogy ez a pillanat nem alkalmas a lánynak a komolyabb beszélgetésekre és magába sem érez annyi lélekjelenlétet hogy hangot adjon viselt dolgairól. Szótlanul lehajol és egyik kezével az egyik vállvértet másik kezével a másik vállvértet veszi fel. Az izmai megfeszülnek, ahogy a súlyos vasakat az ágyra helyezi, de már hozzászokott. Már apród korába elkezdték őket edzeni.*
*Akkoriban nehéz kövekkel megrakott zsákokat kellett cipelniük. Két dolgok tehettek. Vagy teljesítették a parancsot és tanulhattak tovább vagy pedig becsületüket vesztve, szégyenbe hazatérhettek. Az elsőt választotta. Tűrt napokon, heteken és hónapokon keresztül. Persze voltak olyan társai akik feladták és hazamentek vállalva inkább a szégyent.*
-Valaki azt mondta nekem hogy ne ragadj túlságosan a múltba. *Szólal meg nem sokra rá, majd mintha egyedül lenne a szobába lehajol a lábvasakért és azt is az ágyra rakja a vállvértekre, majd legvégül a nehéz mellvértet fekteti a kis kupac tetejére. Dolga végeztével körül tekint a szobába, hogy nem hagyott-e ki valamit.*
-Nos Rin köszönöm a segítségedet. *Biccent egyet a lány felé, majd kezeivel alulról összefogja a súlyos vastömeget és miután kifújta a levegőt egy nyögés nélkül megemeli. Minden egyes izma megfeszül a teher alatt, de arcán ennek semmi jelét nem lehet látni. Az ajtóhoz lép és könnyed hangon szólal meg.*
-Kinyitnád nekem az ajtót ? *Az ajtó feltárulása után kilép a folyosóra ahol egy lelket nem lehet látni, bár az alsó szintről felszűrődnek a beszélgetések érthetetlen morajai és a poharak koccanása.*
-Nos akkor nincs mást mint előre. *Fordul a lány felé, arcán felszabadult mosoly fut végig.* -Nyugodalmas jó éjszakát kívánok. *Azzal elfordul és elindul a szobájához vissza. A lépcsőhöz érve egy pillanatra megáll és lenéz az alsó szintre. Éppen látja ahogy az egyik vendég aki már többet ivott a kelleténél éppen keresztül esik az egyik asztalon. Fejét megcsóválja bár szánja szerencsétlent.*
~Majd holnap megérzed.~ *Az ajtóhoz lépve alkarjával könnyedén lenyomja a zárat és az ajtó feltárul előtte, útja egyenesen a székhez vezet, ahol végre megszabadul a nehéz terhétől. Végre megkönnyebbül, kezével megtörli homlokát.*
-El is felejtettem már hogy mennyire nehéz így hordozgatni. *Szava visszaverődik az üres szobából. Az asztalhoz lép és egy pillanatra megáll a tál víz mellett, majd lehajol és megmossa az arcát. A friss víz ugyan kicsit felfrissíti, de érzi hogy most már aludnia kellene. Megfordul és az ajtóhoz lépkedve útközben a polcról leveszi a kulcsot, míg másik kezével belöki az ajtót. Kettőt kattan a zár. Egy pillanatig az ajtót nézi, de teste már aludna. A végkimerülés határán járhat már így visszatér az ágyhoz és leül. Kipillant a sötét éjszakába, ahol már valószínűleg a becsületes emberek már saját házukba pihenni tértek és előszállingóztak a becstelenek hogy azok népesítsék be a város utcáit. Bágyadtan húzza le magáról az inget és egy lenge dobással átdobja a székre a páncéldarabok közé, majd hátradőlve elterül agy ágyon. A plafont nézi közbe alulról felszűrődnek a fogadó hangjai de nem igazán zavarja. Egyszer csak minden elsötétül.*
*Ahogy ott ül az ágyon szembe vele a lány végre erőt vesz magán. Gyengéd mosoly fut végig az arcán és feláll.*
-Azt hiszem mára éppen eleged van belőlem. *Egy gyors pillantást vet az asztalon lévő tálra. Valahol legbelül érzi, hogy ez a pillanat nem alkalmas a lánynak a komolyabb beszélgetésekre és magába sem érez annyi lélekjelenlétet hogy hangot adjon viselt dolgairól. Szótlanul lehajol és egyik kezével az egyik vállvértet másik kezével a másik vállvértet veszi fel. Az izmai megfeszülnek, ahogy a súlyos vasakat az ágyra helyezi, de már hozzászokott. Már apród korába elkezdték őket edzeni.*
*Akkoriban nehéz kövekkel megrakott zsákokat kellett cipelniük. Két dolgok tehettek. Vagy teljesítették a parancsot és tanulhattak tovább vagy pedig becsületüket vesztve, szégyenbe hazatérhettek. Az elsőt választotta. Tűrt napokon, heteken és hónapokon keresztül. Persze voltak olyan társai akik feladták és hazamentek vállalva inkább a szégyent.*
-Valaki azt mondta nekem hogy ne ragadj túlságosan a múltba. *Szólal meg nem sokra rá, majd mintha egyedül lenne a szobába lehajol a lábvasakért és azt is az ágyra rakja a vállvértekre, majd legvégül a nehéz mellvértet fekteti a kis kupac tetejére. Dolga végeztével körül tekint a szobába, hogy nem hagyott-e ki valamit.*
-Nos Rin köszönöm a segítségedet. *Biccent egyet a lány felé, majd kezeivel alulról összefogja a súlyos vastömeget és miután kifújta a levegőt egy nyögés nélkül megemeli. Minden egyes izma megfeszül a teher alatt, de arcán ennek semmi jelét nem lehet látni. Az ajtóhoz lép és könnyed hangon szólal meg.*
-Kinyitnád nekem az ajtót ? *Az ajtó feltárulása után kilép a folyosóra ahol egy lelket nem lehet látni, bár az alsó szintről felszűrődnek a beszélgetések érthetetlen morajai és a poharak koccanása.*
-Nos akkor nincs mást mint előre. *Fordul a lány felé, arcán felszabadult mosoly fut végig.* -Nyugodalmas jó éjszakát kívánok. *Azzal elfordul és elindul a szobájához vissza. A lépcsőhöz érve egy pillanatra megáll és lenéz az alsó szintre. Éppen látja ahogy az egyik vendég aki már többet ivott a kelleténél éppen keresztül esik az egyik asztalon. Fejét megcsóválja bár szánja szerencsétlent.*
~Majd holnap megérzed.~ *Az ajtóhoz lépve alkarjával könnyedén lenyomja a zárat és az ajtó feltárul előtte, útja egyenesen a székhez vezet, ahol végre megszabadul a nehéz terhétől. Végre megkönnyebbül, kezével megtörli homlokát.*
-El is felejtettem már hogy mennyire nehéz így hordozgatni. *Szava visszaverődik az üres szobából. Az asztalhoz lép és egy pillanatra megáll a tál víz mellett, majd lehajol és megmossa az arcát. A friss víz ugyan kicsit felfrissíti, de érzi hogy most már aludnia kellene. Megfordul és az ajtóhoz lépkedve útközben a polcról leveszi a kulcsot, míg másik kezével belöki az ajtót. Kettőt kattan a zár. Egy pillanatig az ajtót nézi, de teste már aludna. A végkimerülés határán járhat már így visszatér az ágyhoz és leül. Kipillant a sötét éjszakába, ahol már valószínűleg a becsületes emberek már saját házukba pihenni tértek és előszállingóztak a becstelenek hogy azok népesítsék be a város utcáit. Bágyadtan húzza le magáról az inget és egy lenge dobással átdobja a székre a páncéldarabok közé, majd hátradőlve elterül agy ágyon. A plafont nézi közbe alulról felszűrődnek a fogadó hangjai de nem igazán zavarja. Egyszer csak minden elsötétül.*
1722. hozzászólás ezen a helyszínen: Szálláshely
Üzenet elküldve: 2014-06-25 09:32:59
Üzenet elküldve: 2014-06-25 09:32:59
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 32
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 32
Játékstílus: Szelíd
// Lovagi torna //
- Ne áltass, se engem, se magadat - *nevet fel halkan a bókra. Tudja jól, hogy írnoki, tanonci múltja miatt ellágyultak hajdan izmos, szálas vonalai. A nőiesedés ezzel jár, veszített fizikai erejéből, és fürgeségéből. A mágus lét meg még inkább ilyesmivel kecsegtet. Nem bánja. Talán rájön majd a formulára, amivel saját örök fiatalságát tudja megalkotni, vagy legalább egy illúziót képes maga körött fenntartani…
Hogy mi van a páncél alatt, az valójában nem zavarja, de tudja, hogy ekkora súlyt az ember nem visel csak úgy a bőrén, főleg nem ilyen meleg évszakban.
Ujjai gyorsan siklanak a mellpáncél oldalához, majd felül, a vállvonalon lazítja meg a vértet, ami így könnyen leválik. Félre áll, amíg Lim leteszi a súlyos fémdarabot.
Végül a felső lábszárak kerülnek terítékre, itt is gyors mozdulatokkal kapcsolja végig a comb külső oldalán sorakozó szíjakat.
A kérdésre, hogy hány lovagot vetkőztetett, elmosolyodik.*
- Egyben sem. Viszont sokat végig néztem, és egy mágustanoncnak a jó emlékező tehetségre szüksége van. Ráadásul ez jelentősen könnyebb, mint megtanulni egy idéző kört vagy egy rúnatáblát, tökéletesen rajzolni.
*A férfi összerogyását csak a megkönnyebbülésnek tudja be. Ő is határozottan boldog volt, hogy azt az egy vállvértet leteheti a földre, nem hogy a többit. Az asztalon lévő mosdótálhoz lép, és belemártja a tiszta vízbe a szék támlájára készített pamuttörölköző sarkát, majd visszalejt Lim mellé.*
- Töröld meg az arcod, jót fog tenni - *mosolyodik el kedvesen, ahogy átnyújtja a törölközőt. Nem, annyira nincsenek jóban, hogy ő mosdassa a férfit.
Hamar rádöbben, hogy az elkeseredés nem ennek szól, hanem a múltnak. Halkan sóhajt, és a mosdótálhoz lép, ahogy átöblíti kezét. Ő nem tudja a lovagot feloldozni. Nem is célja. Ha magára vette az eskü nehézségét, végre kell hajtania, amit megígért. Nem mintha a másik család nem dolgozott volna meg kellőképpen a fiú bosszúvágyáért…*
- Ha valamit a tanulás megtanít, Elimeon, az a türelem, és hogy sose add fel. Ez most a te próbád. Talán így akar valaki megtanítani arra, hogy kitarts.
~Vagy, hogy a megbocsájtás is erény.~
*Soha nem kedvelte ezt a családi gyűlölséget, melyből szerencsére ő kimaradt. Egy nagyhatalmú mágusra mindenkinek szüksége van.
A kérdés azonban meglepi. Hogy gondol-e az édesanyjára? Fejét kissé felemeli, sóhajt, majd arcára újabb könnyed mosolyt erőltetve fordul Lim felé.*
- Hát persze, minden nap, mikor felöltözök! - *régen az édesanyja rengeteget nyaggatta, hogy öltözzön csinosabban, mit vegyen fel, hogyan vegye fel, húzza ki magát, már megint mocskos a keze…
Nem akarta elhinni, hogy elment azon az esős, őszi reggelen.
Megszökött. Meg akarta keresni. Úgy érezte, mindenki hazudik neki, úgy érezte a mama biztos csak elutazott, és nem szólt. Nem engedték be a szobájába, csak a Papa ment be kapkodva, üveges szemekkel.
Végig járta a birtokot, az első nap. Akkor még senki nem jött rá, hogy eltűnt, oly nagy volt a gyász. Csupán este, mikor nem ment mosakodni, és nem találták a szobájában.
Addigra már ő is megérezte, hogy a mama örökre elment. Nem feltétlenül a halál formájában, csupán itt hagyta őket, mert már nem bírta a Papát, vagy, mert ő rossz volt. Biztos azért, mert ő rossz volt, és nem viselkedett nőhöz méltóan, ahogy a mama olyan gyakran mondogatta. A Papa ezért biztosan haragszik rá…
Az uradalmi erdőben bújt meg, egy korhadt fa gyökerei között, az avarban. Hallotta a döngő lépteket, a kiáltásokat, ahogy keresték. De túlságosan félt ahhoz, hogy előmerészkedjen.
Egy hét után az éhség, az esővíz, és az önvád teljesen elvette az eszét. Hogy miért ment el a Therumon családhoz, azt nem tudja, azt sem tudja, hogyan jutott el odáig. Valamit motyogott, hogy ne mondják meg a Papának, mert nem akart rosszat… Ennyire emlékszik, és a tűz pattogó hangjára…*
- Ne áltass, se engem, se magadat - *nevet fel halkan a bókra. Tudja jól, hogy írnoki, tanonci múltja miatt ellágyultak hajdan izmos, szálas vonalai. A nőiesedés ezzel jár, veszített fizikai erejéből, és fürgeségéből. A mágus lét meg még inkább ilyesmivel kecsegtet. Nem bánja. Talán rájön majd a formulára, amivel saját örök fiatalságát tudja megalkotni, vagy legalább egy illúziót képes maga körött fenntartani…
Hogy mi van a páncél alatt, az valójában nem zavarja, de tudja, hogy ekkora súlyt az ember nem visel csak úgy a bőrén, főleg nem ilyen meleg évszakban.
Ujjai gyorsan siklanak a mellpáncél oldalához, majd felül, a vállvonalon lazítja meg a vértet, ami így könnyen leválik. Félre áll, amíg Lim leteszi a súlyos fémdarabot.
Végül a felső lábszárak kerülnek terítékre, itt is gyors mozdulatokkal kapcsolja végig a comb külső oldalán sorakozó szíjakat.
A kérdésre, hogy hány lovagot vetkőztetett, elmosolyodik.*
- Egyben sem. Viszont sokat végig néztem, és egy mágustanoncnak a jó emlékező tehetségre szüksége van. Ráadásul ez jelentősen könnyebb, mint megtanulni egy idéző kört vagy egy rúnatáblát, tökéletesen rajzolni.
*A férfi összerogyását csak a megkönnyebbülésnek tudja be. Ő is határozottan boldog volt, hogy azt az egy vállvértet leteheti a földre, nem hogy a többit. Az asztalon lévő mosdótálhoz lép, és belemártja a tiszta vízbe a szék támlájára készített pamuttörölköző sarkát, majd visszalejt Lim mellé.*
- Töröld meg az arcod, jót fog tenni - *mosolyodik el kedvesen, ahogy átnyújtja a törölközőt. Nem, annyira nincsenek jóban, hogy ő mosdassa a férfit.
Hamar rádöbben, hogy az elkeseredés nem ennek szól, hanem a múltnak. Halkan sóhajt, és a mosdótálhoz lép, ahogy átöblíti kezét. Ő nem tudja a lovagot feloldozni. Nem is célja. Ha magára vette az eskü nehézségét, végre kell hajtania, amit megígért. Nem mintha a másik család nem dolgozott volna meg kellőképpen a fiú bosszúvágyáért…*
- Ha valamit a tanulás megtanít, Elimeon, az a türelem, és hogy sose add fel. Ez most a te próbád. Talán így akar valaki megtanítani arra, hogy kitarts.
~Vagy, hogy a megbocsájtás is erény.~
*Soha nem kedvelte ezt a családi gyűlölséget, melyből szerencsére ő kimaradt. Egy nagyhatalmú mágusra mindenkinek szüksége van.
A kérdés azonban meglepi. Hogy gondol-e az édesanyjára? Fejét kissé felemeli, sóhajt, majd arcára újabb könnyed mosolyt erőltetve fordul Lim felé.*
- Hát persze, minden nap, mikor felöltözök! - *régen az édesanyja rengeteget nyaggatta, hogy öltözzön csinosabban, mit vegyen fel, hogyan vegye fel, húzza ki magát, már megint mocskos a keze…
Nem akarta elhinni, hogy elment azon az esős, őszi reggelen.
Megszökött. Meg akarta keresni. Úgy érezte, mindenki hazudik neki, úgy érezte a mama biztos csak elutazott, és nem szólt. Nem engedték be a szobájába, csak a Papa ment be kapkodva, üveges szemekkel.
Végig járta a birtokot, az első nap. Akkor még senki nem jött rá, hogy eltűnt, oly nagy volt a gyász. Csupán este, mikor nem ment mosakodni, és nem találták a szobájában.
Addigra már ő is megérezte, hogy a mama örökre elment. Nem feltétlenül a halál formájában, csupán itt hagyta őket, mert már nem bírta a Papát, vagy, mert ő rossz volt. Biztos azért, mert ő rossz volt, és nem viselkedett nőhöz méltóan, ahogy a mama olyan gyakran mondogatta. A Papa ezért biztosan haragszik rá…
Az uradalmi erdőben bújt meg, egy korhadt fa gyökerei között, az avarban. Hallotta a döngő lépteket, a kiáltásokat, ahogy keresték. De túlságosan félt ahhoz, hogy előmerészkedjen.
Egy hét után az éhség, az esővíz, és az önvád teljesen elvette az eszét. Hogy miért ment el a Therumon családhoz, azt nem tudja, azt sem tudja, hogyan jutott el odáig. Valamit motyogott, hogy ne mondják meg a Papának, mert nem akart rosszat… Ennyire emlékszik, és a tűz pattogó hangjára…*
1721. hozzászólás ezen a helyszínen: Szálláshely
Üzenet elküldve: 2014-06-25 05:37:46
Üzenet elküldve: 2014-06-25 05:37:46
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Szelíd
// Lovagi torna //
*Meglepetésére már nyílik is az ajtó és már lelki szemei előtt látja is Rint, hogy kineveti. És pár pillanat múlva valóban már-már a hasát fogva nevet.*
~Dicső lovag~ *Ismétli el magába a lány szavait, majd mosolyogni kezd ő is a tréfán.*
-Sajnos ezen a téren mit sem ér a lovagi tudásom. Mindig kell segítség a páncélom levételéhez. *Vallja be a lánynak, majd hagyja hogy a lány bevezesse őt a szobájába. Elég kellemetlenül érzi magát, de próbálja gondolatait elterelni a helyzetről. A lány fürge ujjai már le is oldották az első vállvértjét és a hangos koppanás is elmarad. Meglepetésébe hátrapillant és látja, hogy a lány megtudta tartani, annak nehéz súlyát, bár nagy erőfeszítésébe kerül*
-Jó erőben vagy. *Szólal meg elismerésképpen, majd lekerül a másik vállvért is a földre. Ezután érzi, ahogy a lány már a lábszárvédő szíjait fűzi ki.*
~Valószínűleg sok lovag levetkőztetését nézte már meg.~ *Játszik el a gondolattal. Kicsit tehetetlennek érzi magát, ami bántja egy kicsit, de Rin közelségének kifejezetten örül. Mire észrevenné már csak testét védő páncél és a felső lábszárat védő páncél marad fenn rajta. Rin hangjára bólint egyet, majd engedelmeskedik a kérésnek.*
-Nyugi a páncél alatt van ruha. *Neveti el magát, nehogy a lány azt higgye hogy meztelenül fog flangálni a folyosón. A gondolat kicsit szórakoztató számára, bár nem csinálná meg tudja túl erkölcsös ezen a téren.*
-Őszintén hány lovag levetkőztetésébe vettél részt otthon ? Mert nagy gyakorlatról árulkodnak a mozdulataid. Valószínűleg én sem tudnám ügyesebben vagy gyorsabban leoldozni ezeket a páncélokat egy másik emberről. *Ezt inkább elismerésképpen szánja. Rin közelsége olyan sebeket tép fel szívén, amiket azt hitte már nem fog senki sem. Sóhajt egyet, megfordul és lehuppan az ágyra, arcát kezeibe temetve.*
~Elég szánalmas látványt nyújthatok.~ *Gondolja magába, de nem érdekli mit gondol a lány, ideje megnyílnia valaki előtt. Csak azt nem tudja először hol kezdje el, amikor megtalálta azt nem tudja hogy kezdje el.*
-Tudod Rin ifjú hévvel indultam el az útra és azt reméltem néhány hónap alatt pontot teszek ennek az ügynek a végére. De több mint egy éve kutatok az árulok után és semmit nem találok. *Szavai tele vannak kétellyel és szomorúsággal. Igazi ellentéte magának egy megtört gyereket képzelt maga helyére nem pedig egy felnőtt lovagot. Ez a tudat pedig még jobban fáj neki.*
-Sokat gondolok a szüleimre és a testvéreimre. De egyre kevesebb emléket tudok felidézni velük kapcsolatba. Legtöbbször csak homályok arcokra emlékszem.
*Már lassan fél éve kezdődtek ezek történni vele, agya rejtett zugaiba száműzte a számára oly kedves képeket és ezekkel a homályos arcokkal helyettesítette őket. A természet játéka, ezt gondolta a dologról mindig és lassan beletörődik. De most Rin közelsége miatt újra az otthoni dolgok kerültek előtérbe. Rin szemeibe néz és válaszokat keres.*
-Te még gondolsz édesanyádra ? Emlékszel az arcára ?
*Meglepetésére már nyílik is az ajtó és már lelki szemei előtt látja is Rint, hogy kineveti. És pár pillanat múlva valóban már-már a hasát fogva nevet.*
~Dicső lovag~ *Ismétli el magába a lány szavait, majd mosolyogni kezd ő is a tréfán.*
-Sajnos ezen a téren mit sem ér a lovagi tudásom. Mindig kell segítség a páncélom levételéhez. *Vallja be a lánynak, majd hagyja hogy a lány bevezesse őt a szobájába. Elég kellemetlenül érzi magát, de próbálja gondolatait elterelni a helyzetről. A lány fürge ujjai már le is oldották az első vállvértjét és a hangos koppanás is elmarad. Meglepetésébe hátrapillant és látja, hogy a lány megtudta tartani, annak nehéz súlyát, bár nagy erőfeszítésébe kerül*
-Jó erőben vagy. *Szólal meg elismerésképpen, majd lekerül a másik vállvért is a földre. Ezután érzi, ahogy a lány már a lábszárvédő szíjait fűzi ki.*
~Valószínűleg sok lovag levetkőztetését nézte már meg.~ *Játszik el a gondolattal. Kicsit tehetetlennek érzi magát, ami bántja egy kicsit, de Rin közelségének kifejezetten örül. Mire észrevenné már csak testét védő páncél és a felső lábszárat védő páncél marad fenn rajta. Rin hangjára bólint egyet, majd engedelmeskedik a kérésnek.*
-Nyugi a páncél alatt van ruha. *Neveti el magát, nehogy a lány azt higgye hogy meztelenül fog flangálni a folyosón. A gondolat kicsit szórakoztató számára, bár nem csinálná meg tudja túl erkölcsös ezen a téren.*
-Őszintén hány lovag levetkőztetésébe vettél részt otthon ? Mert nagy gyakorlatról árulkodnak a mozdulataid. Valószínűleg én sem tudnám ügyesebben vagy gyorsabban leoldozni ezeket a páncélokat egy másik emberről. *Ezt inkább elismerésképpen szánja. Rin közelsége olyan sebeket tép fel szívén, amiket azt hitte már nem fog senki sem. Sóhajt egyet, megfordul és lehuppan az ágyra, arcát kezeibe temetve.*
~Elég szánalmas látványt nyújthatok.~ *Gondolja magába, de nem érdekli mit gondol a lány, ideje megnyílnia valaki előtt. Csak azt nem tudja először hol kezdje el, amikor megtalálta azt nem tudja hogy kezdje el.*
-Tudod Rin ifjú hévvel indultam el az útra és azt reméltem néhány hónap alatt pontot teszek ennek az ügynek a végére. De több mint egy éve kutatok az árulok után és semmit nem találok. *Szavai tele vannak kétellyel és szomorúsággal. Igazi ellentéte magának egy megtört gyereket képzelt maga helyére nem pedig egy felnőtt lovagot. Ez a tudat pedig még jobban fáj neki.*
-Sokat gondolok a szüleimre és a testvéreimre. De egyre kevesebb emléket tudok felidézni velük kapcsolatba. Legtöbbször csak homályok arcokra emlékszem.
*Már lassan fél éve kezdődtek ezek történni vele, agya rejtett zugaiba száműzte a számára oly kedves képeket és ezekkel a homályos arcokkal helyettesítette őket. A természet játéka, ezt gondolta a dologról mindig és lassan beletörődik. De most Rin közelsége miatt újra az otthoni dolgok kerültek előtérbe. Rin szemeibe néz és válaszokat keres.*
-Te még gondolsz édesanyádra ? Emlékszel az arcára ?
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3351-3370