// Nily //
* A lány nedves haja simulva szalad végig orcáján, vállain, felkarján. Bájos látvány, ahogy a zilált kis galamb levegőért kapkodva rakja össze a gondolatokat s keresi a szavakat. Meggondolatlanság az mivel egy fiatal szív nem törődik. Mellkasát szinte égeti a lány vékony ujjainak érintése. Majd a kék szempár egymásba forr, végül egy lágy csókkal ad választ a fiú a felmerülő kérdésekre a lányban. Melyet a másik viszonoz így, ha csak rövid időre is, de végre egybeforrnak a vágyakozó ajkak. Mindkét fél számára egyértelmű a szándék, a vágyakozás a vonzalom. Ez a csók mindent elárul a másikról, az eső tompa kopogása dobol az épület tetőszerkezetén. A kusza gondolatok most tova szállnak, nem számít a tegnap sem pedig a holnap… Legalábbis egy időre. Az édes ajkak végül eltávolodnak tőle, hogy a lány határozottan ejtse ki rövid kis mondatát mely azonnal parancsolja a megálljt. A jeges szemek pillanatra kérdőn fürkészik a másikat, vegyes érzések peregnek benne, látszik rajta, hogy vívódik, de nem haboz soká, döntésre jutott. Egyértelmű döntésre. Jobbja indul és a tulajdon nyakához igyekszik, a bőrláncot keresi s azon a függő ezüst farkast. Egyetlen mozdulat a tarkó mögé s kibontja a bőrkötést, hogy a markába hulljon a kicsiny medál. Egy pillantást vet a farkas fejre, családja jelképére, ahogy a parányi kék szemek fenyegetőn néznek vissza rá tenyeréből. Végül felfelé emeli tekintetét a másikét kutatva. Baljával a kedves kezet kéri újra, hogy tenyerében állapodjon meg a lány vékony kacsója. Végül finom tenyérbe helyezi a medaliont, hogy óvatosan összecsukja a törékeny ujjakat. Baljával alulról, míg jobbjával felülről fedve le a lány kezét mely az ékszert markolja. *
- Ha visszatértél, visszakérem majd.
* Bólint parányit ahogy mélyen a lány szemébe néz, e gesztussal adva egyértelmű választ a várakozásra és a mielőbbi viszont látásra. Vakmerően száll szembe ezzel a kihívással is, nem tudja mit hoz a holnap, csupán tulajdon érzéseiben biztos. Valami azt súgja mélyen önmagában, hogy bármit megtenne a másikért, s ha ez az ára, hát megfizeti. Lassan engedi a lágy kezet, egy lépést tesz hátra az ajtó irányába. Megáll még egy pillanatra, kitudja mikor látja újra a nefelejcs szempárt, utoljára még eszébe vési annak tengerként háborgó íriszeit, a bájos arcot, melyet most nedves haja ölel körbe, a karcsú alakot melyhez feszesen simul a finom kék kelme. Egy újabb lépés hátra, fájón, de távolodva, az ajtóhoz pedig egyre közelebb jutva. Féloldalt fordul végül, ahogy az ajtóhoz közelebb kerül kezét a kilincsre fonja. Pillanatnyi várakozás ahogy a fémkilincs anyagára vonul tekintete s rajta ráfonódó bal kezére mely nem is oly rég forrón ölelte a másikat. A dobogó szív most mintha eltűnt volna, üresség kong benne, valami idegen fájdalom csírája. Végül a kéz határozottan nyomja le a fém eszközt, hogy halk kattanással jelezze az út immár szabad. Nyílik a faajtó, a folyosóról fény szűrődik a szobába. odakinn csend honol csupán az olajlámpások tüzének halk lobogása ad némi aláfestést a teljes csendnek. A beáradó fény sötét sziluettet ad a fiú alakjának, ahogy az ajtóban megáll még egy pillanatra és visszafordítja fejét a lány felél, hogy még utoljára egymásba fonódhasson a két kék szempár. *
- Viszlát, Nily!
* Ejti a szavakat, melyek most többet rejtenek, a fiú már döntött, csupán a lánynak van szüksége, hogy átgondolja a dolgokat. Illendőn fejet hajt majd zárja maga mögött az ajtót. A fém sikoltva adja meg magát jelét adva, hogy ismét elfoglalta strázsa helyét s a lányt biztonságban tartja a falak fogságában.
A folyosón nyugalom, egyetlen alak áll csupán az egyik faajtó előtt. Álltában a üresség tör reá, mintha a szív helyén valami hiányozna, maró üresség mely idegen számára. Visszafordul még mintha tekintete átfúródhatna az ajtón oda hol a lány alakját véli. Hátha még meglátja, hátha még egyszer láthatja. Végül elindul vissza a folyosón, léptei tompán hallatnak dobogást a padlón szőnyegén míg el nem éri saját szobáját. Arca szoborként tekint előre a fájdalmas érzés ellenére. Mogyoróbarna haj cserfes kis ajkak, nefelejcs szempár mi lebeg most előtte. Az ajtajához érve megrázza fejét enyhén, hogy a kavargó gondolatok szerteszóródjanak. Dolga lesz, sok dolga míg vár… kitartóan, ha ez az ára, hát megfizeti, valami azt súgja, megéri és más most nem érdekli… Alakját végül elnyeli a szoba négy fala, s plafont figyelve gondolatait rendezni próbálja míg az álom végül el nem nyomja… *