// Darel //
* A dolgok merőben más fordulatot vesznek hirtelen, s most elég sok minden megváltozik, legalább is Nily részéről biztosan. A legkevésbé sem számított erre, mikor kopogtatott a hatos szoba ajtaján, bár valahol mélyen talán sejtette. Saját megmagyarázhatatlan érzéseivel egészen eddig nem is volt tisztában, s gyengédebb szálak eddig nem fűzték még senkihez. - Soha nem is került közelebb férfihoz annyira, mint most pár perccel ezelőtt Darelhez.-
A dolog sokkalta komplexebb, mint azt a lányka gondolja, ugyanis ő nemsokára elutazik, ráadásul a fiú is olyan munkát vállal, mely megköveteli, hogy mindig úton legyen. Ebbe Nily bizonyára majd csak akkor gondol bele, mikor egyedül marad, s bámulja majd üres szobájának plafonját.
Most azonban nincs szükség se a nemkívánatos gondolatokra, se szavakra, ezt érezni a levegő rezgéséből is. Próbálná megállítani a fiút a mozdulatban, de kevés az erő mit kifejt, s igazából vágyja a másik közelségét. Tán tapasztalatlanságának köszönhetően, de szégyenlősen hátrálni kezd, mígnem háta a hideg falhoz ér, a fiú kezei pedig megtámaszkodnak mellette.
Szégyellősen átkarolja, miközben ajkait az övére tapasztja, s közelebb húzódva hozzásimul. Lassan reagál, kell pár másodperc, mire ő is elkezdi mozgatni ajkait, hogy visszacsókoljon. Hosszú, gyengéd, édes támadás az érzékei ellen, s ki tudja meddig tartana, ha nem szakítaná félbe a kint záporozó vihar hatalmas villámcsapása, mitől a lány összerezzen. Karcsú teste görcsbe rándul, tompán felnyög, majd hirtelen elhúzódik. A felismerés, hogy mit csináltak pár másodperccel ezelőtt pírt csal az arcára. Megérinti még mindig bizsergő ajkait s ijedten pillant a fiúra, majd tekintete lejjebb kúszik annak vállára, s látja, mint a felszakadt sebből újból elered vörös vére. Lassan, mint valami idegen visszalopakodik belé az erő, s megszólal.*
- Ó sajnálom.. Ezt.. ezt nem kellett volna. Mindjárt rendbe hozom, csak-csak ne mozogj. * Úgy érzi, hevesen dobogó szíve épp a száján keresztül próbál menekülni. Esetlenül nyúl újból a hűs rongyért, hogy eltüntesse a bíbor patakocskát, mely hosszan lefolyt a fiú karján, tán még az ágyneműre is jutott belőle. Mozdulatai most zavarosak, keze pedig szüntelenül remeg zavarában.* ~ Nyugodj már meg.. Nem sutafalváról jöttél.~ * Lehunyja pár másodpercre a szemét,rendezi vonásait, majd miután végzett mélyen felsóhajt.*
- Jó.. így jó lesz.. * Mondja, kerülve pillantását. A szél hangosan süvít, megmozgatva a fákat a fogadó mellett. Ág koppan az ablakokhoz, s furcsa kísérteties árnyékot vet a szoba padlójára. Nily egy pillanatra odakapja tekintetét, majd feláll, s a földön keresni kezdi a tűt, mely jól elbújt előle, s a lámpa lomhán mozgó fénye nem segíti neki abban, hogy könnyebben megtalálja. Egy darabon a földön tapogatózik s miután megtalálja avagy megtalálják neki, a dobozkába teszi, csak úgy mint a többi kis szerszámot. Zavara nem szűnik, s továbbra is a csók hatása alatt van. Ami azt illeti egyáltalán nem bánta meg, sőt...*
- Én.. én... azt hiszem jobb ha most... * Mutat az ajtó felé, s közben esetlenül feláll,valóságos csoda, hogy eddig nem esett el. Mély sóhaj, őrjítő gondolatok száműzése,majd ismét mély sóhaj. A lányka lassan az ajtó felé indul. Keze a kilincset markolja egy darabon, mintha egybeolvadt volna a hideg fémmel, s ha nem tenne semmit a fiú akkor szégyenlősen távozik.*