//Nabii//
*Nabii szavaiban van igazság. Nem is kevés, ami azt illeti. Umiedia kénytelen ezt belátni, ugyanakkor nagyon is nehezére esik. Tekintetéből a határozottság eltűnni látszik. Helyét kétségek veszik át, melyekkel nem tud zöld ágra vergődni.*
- Mégis mit tehetnék? Mondani könnyű, de megtenni...? Eddig ők neveltek. Megtanítottak írni, olvasni és arra, hogy maradhatnék életben, amikor nincs szükség fegyverekkel megvívott küzdelemre. A szüleim helyett szüleim voltak, ezt nem olyan könnyű elfelejteni. Lehettek akármilyenek, szerezhettem akármennyi sérülést, legalább kaptam enni és volt fedél a fejem felett. Néha... néha mintha... mintha némi szeretetet is kaptam volna. Szemernyit, és leginkább egy kocsma sarkában egy csapat részeges alaktól, de olyankor úgy éreztem, hogy közéjük tartozom. Ezt nehéz elfelejteni. És még nehezebb egyik pillanatról a másikra úgy vélni, hogy már nem tartozom oda, hogy semmi közöm hozzájuk, még akkor is, ha meg akarnak ölni. *mondja, könnyeivel küszködve. Szavai ismét hosszan beszéltek, de ez ellen nem tud mit tenni. És nem is akar, hiszen ilyenkor úgy érzi, megkönnyebbül lelke. Most is. Még ha csak kicsit is, annak ellenére, hogy nehezére esett mindezt elmondani, akkor is, nyugodtabbnak érzi magát. Kevesebbnek érzi a rajta lévő terhet. A szobába nem megy be. Mikor meglátja, hogy a nő öltözködni kezd, beljebb húzza az ajtót, a meghagyott rés elé áll és úgy figyeli a folyosót. Lehet, hogy Nabiit nem zavarja ha nyitott ajtónál kezd el vetkőzni, de Anaie bizony zavarban érzi magát az ő társaságában, mikor ilyet tesz. Éppen ezért tette azt, amit. Mikor a másik végez és ismét megjelenik, Umi rá emeli zöld tekintetét, várva, hogy mit mond. A szavakat hallva azonban megrázza fejét. Ellöki magát a faltól, melynek féloldalasan támaszkodott, majd megáll két lábán ismét, bizonygatva, hogy semmi baja. Legalábbis igyekszik ezt mutatni, még akkor is ha fáj.*
- Semmi szükség ilyesmire, le tudok menni érte magam is. És tényleg mehetnénk, mert az esti rántottámat sem ettem meg. Pedig felvittem a szobába is. Nem szeretem kihagyni az étkezéseket, főleg nem akkor, ha már megvettem az ételt. Az puszta pénzkidobás, amit én nem engedhetek meg. Bár tény, egy rántotta ára még nem vág földhöz, meg kettőé sem, de akkor sem szeretem kidobálni a pénzt. Azért keményen meg kell dolgozni. Jut eszembe, még nem adtam vissza a tegnapi visszajárót. *jut eszébe, és már nyúl is erszényéért, aztán magában csendben számolni kezd.*