//Hayra//
*Egy ideig még néma csendben állnak. Ez kissé aggasztja a férfit, de tenni nem tesz ellene. Miért tenne? Ha a lánynak szüksége van rá, hát megadja neki eme kiváltságot. Végül csak meg szólal a hölgyemény. Trexet ismét kerülgeti a nevetési kényszer, most viszont megállja. Nem ad hangot annak, hogy milyen viccesen is néz ki a másik. Na meg... Aranyosan... Annak főleg nem adna hangot. Bár egyenes személyiség, még ő is sejti, hogy ha elárulná véleményét, nem egy pofonnak lenne gazdája. Sőt, ha úgy adódik a helyzet, lehet, hogy még az ablakon is kiugrik fóbiája miatt. "Jobb lesz óvatosnak lennem... A végén még öngyilkosságra kényszerít." elmélkedik viccelődve.*
- Ömm... Sajnálom... Nem akartalak megbántani...
*szólal meg inkább halkan, bocsánatkérés gyanánt. Ezek után következik a helycsere. Elég érdekes mutatvány, tekintve, hogy a dézsa útban van a megfelelő kikerülést korlátozva. Persze a fiún nem fog ki. Azonnal átugrik fölötte, amint a kellőnél közelebb kerül hozzá az elf. Sőt, tovább menve, hátát a falhoz préseli és idegesen kapaszkodik a viszonylag jó állapotban lévő vakolatrétegbe. Amint Hayra kimegy, tudja, hogy mit kell tennie. Az ablakhoz sétál, kinyitja azt, majd felpattan a párkányra, tisztes távolságban a kiszállítandó tárgyaktól. Amikor a cselédek megérkeznek a lány kíséreteként, csak lapít az ablakban. Annyi időre szólal csak meg, amíg a mosnivalót kiviteti. Már bekészített mellé néhány aranyat arra a célra, hogy azokat kimosatja. Készségesen ki is viszik a szennyest, a dézsával együtt, ő pedig kicsit megkönnyebbülten ugrik le a párkányról egy tüsszentés kíséretében. Az ablakot gyorsan becsukja, majd a helyiség másik felébe húzódik. Abba, ahol nem a nőszemély babrál hajával.
Az őszinte válasz meglepi. Nem is kicsit. Döbbenetében száját is eltátja, s gyanakodva kezdi nézegetni társát.*
- Te... Biztos, hogy az vagy, aki az imént kiment innen? 'Ne nevess ki' kisasszony? Az a zsémbes nőszemély, aki odakint meg akart verni? Csak én túl gyorsan ugrottam odébb...
*teszi hozzá vigyorogva. Szavaiból azonban süt a döbbenet. Szája még ezek után is tátva marad kicsit és kíváncsian fürkészi a másikat.*
- Jó, abbahagyom... A végén még az elbűvölő modorom miatt fogsz innen önmagam kidobására kényszeríteni... Valld be, hogy megfordult a fejedben!
*folytatja kicsit a csipkelődést, hátha valamivel normálisabb állapotba tudja billenteni a hölgyemény hangulatát. A mostani... Nos, annyira nem tetszik neki. Nem arról van szó, hogy egyáltalán nem, csak jobb szereti úgy látni, ha mosolyog, vagy éppenséggel gyilkolni tudna a szemével.*